vers
« Vissza

Bennem maradtak

Bennem maradtak azok a napok
s halálig vonszolom emléküket
magamban,
a szent őrület, a szent megszállottság
napjaiét, mikor szinte bolondul
magammal se, sorsommal se törődtem,
csak mentem a sorokban, meneteltem
együtt mindenkivel, és kiabáltam.

Azóta valahogy minden napom
ezek felé a napok felé fordul.
Dolgaimban ezek vannak jelen
s ezek álmaimban, emlékeimben.
Előlük menekülni nem tudok,
mint egykor üldözőim elől, amikor
a legutolsó órában ugyan, de
szülőhazámból végül elfutottam.

A halál elől szaladtam akkor el,
de emlékeim mind velem maradtak
s ott csengenek a himnuszok is bennem,
a szent szavak zokognak,
mint zokogtak akkor is, amidőn
együtt utolszor énekeltük őket.

Messze kerültem jajtól s fegyverzajtól,
s messze magától a hazától is.
De annak, ami történt, szavaimban
s szívemben emlékét megőrzöm.
A harcról mintha tárogató szólna,
az a történet úgy jajong.
S bár mindent túléltem, azóta
minden új napom
a halálom előtt van.

Oslo, 2002. 10. 23.