vers
« Vissza

Bartók Béla a Harmadik Birodalom ellen (Béla Bartók mot Tredje Riket)

Nincs még élelmiszerjegyetek?
Itt Franciaországban éheznek az emberek.
Két jegy kell a légzéshez,
három, hogy láss. – Ő tudja, mindenütt otthon van
ezen az értelmetlen földrészen.
Minden utca egy magányos vonal a tenyéren.

Itt kell őt keresni Nîmes-ben
épp ebben a pillanatban, amikor elhagyná Európát.
A döntő pillanatban.

Egy kérdések és válaszok nélküli interjú.
Asztala mindössze kétméternyire van,
de a távolságot nem lehet legyőzni.
Ő maga egy 49 kilós hallgatás
tekintet helyett egy lángolás.
Leteszi kezéből a kést és a villát
a kis halcsontvázra
s felemeli utolsó csepp Perrierjét...
Megtorpan

A sarkon egy képzeletbeli Citroën áll őrt
benne két férfi lehúzott kalapban:
az értelmetlen egy része.
Szavakká és hűvösséggé hasítják ketté
a provence-i októberi estét.
Minden, amit megérintenek, elvont lesz. Ő maga
egy szám. Megjegyzés: önkéntes nem árja;
Goebbelshez intézett levelét,
melyben követelte, hogy őt is
vegyék fel az elfajzott Zenészek közé,
egy zsidó írta alá
De útját állhatja-e egy vonósnégyes
néhány üteme egy harckocsinak?
A nyomozók nyugtalansága elárulja: ők nem tudják biztosan.

Az észak-szlovákiai faluból
épp most hozzá eljutó jelek:
egy szűnni nem akaró csikorgás és nyöszörgés.
S ő, kinél a kód, feszülten fogadja ezt be.
Még le sem tette poharát. Hallása,
mint hihetetlen erősítő – a távoli téren aláhulló
minden levelet érzékel. Pattogó
hangok terjengenek asztala körül.
Az autóban ülő férfiak
számára a távolban felbuggyanó fájdalom,
mely különvált jelekké és fogcsikorgássá,
felfoghatatlan, de kezelhető.

Hűs haragjában megrázkódik:
Ezek nem-emberek, szavuk elkülönít.
Elkülönítik az emberben az emberit
attól, amit ők neveznek embernek.
Távol tartják az „intézkedés” szótól
a fanyar füstöt.
Így minden megtörténhet.

Míg Magyarországon egy utca is a Vadállat nevét viseli,
nem helyezhetnek el táblát rólam,
piactér sem kaphatja nevem.

A tér. A jelek körülötte. A sárból és az égből
érkeznek, egy utak nélküli élet,
az örökkön idegen hódítókkal, kik most
benn vannak a falu kápolnájában:
oda hurcolták a túszokat. A kettészakított gyülekezet
megfoghatatlan kínban odabenn
és a néma kiáltások kinn a téren.
Gyülekezési tilalom. A reménytelenek
nem segíthetnek egymáson.
Elvont közösségbe összeterelt
és elszigetelt egyének, befelé forduló az ének,
egymásnak vetett éneklő vállak.

Oly jól ismeri őket. Évtizedek óta őriz
minden hangot, minden tónust egy viasztekercsen:
barázdák, melyek a népek testvériesülését jelzik
a sercegő szögesdrótokon túl: –
ritmusok, melyek távoli ritmusokban kezdődnek,
falvak, melyek messzi falvakban folytatódnak.
Ezek az elszakított hangok, hang hang mögött,
tudják csak, mi az, amit most kivonszolnak a térre:
ez az, amit már nem lehet felfogni.
És ezek most őt keresik.
Egy határtalan partitúra
sercegő négyütemű kezdete.

El kell hagynom Európát.
Csak így artikulálhatom Európa.

Már esteledik itt Nîmes-ben.
Kettévált az este az „est” szóvá
és a leszálló értelmetlen sötétséggé.
Csak aki útra kél,
az érhet el idáig.
Ő már úton van.
De az értelmetlenek megérintették
nem-kezeikkel. És ő kettévált elvont
kétségbeesettséggé, mely elutazik,
és az érdes zenévé, mely itt marad, megíratlanul.
Évek múlhatnak el, míg megtalálja őt.

Ő úton van,
de el nem indult, még.

Megjelent: Tecken till Europa, 1982, Norstedt.
Sall László fordítása