Visky István református lelkipásztor (Nagyvárad, 1976). Szülővárosában érettségizett a Lorántffy gimnáziumban, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben végzett. Jelenleg Debrecenben készül doktorátusra újkori egyháztörténetből, és a nagyváradi Ady Endre Sajtókollégium hallgatója. A Református Szemlében publikál, a Kis Tükör c. református hitbuzgalmi lap belső munkatársa.

Visky István

Adalékok a Királyhágómelléki Református Egyházkerület sajtótörténetéhez (1921–1940)

Az első világháború nemcsak az Osztrák–Magyar Monarchiát és a dualista berendezkedést szüntette meg Magyarországon, hanem – a vesztes háborút követő békeszerződés – a tiszántúli régiót társadalmi, politikai, közigazgatási és nem utolsósorban egyházi vonatkozásban is kettévágta.

Amikor az 1920. június 4-i trianoni békeszerződés szerint Erdély a Román Királyságé lett, nemcsak a reformáció óta virágzó gyülekezeteket egyesítő Erdélyi Református Egyházkerület került idegen uralom alá, hanem a tiszántúli régiónak a keleti fele is, a Tiszántúli Református Egyházkerület keleti felével együtt, amely összesen 183 egyházközséget és kb. 250.000 református lelket számlált.1

A modus vivendi keresésének szükséghelyzetében alakult meg a Királyhágómelléki Református Egyházkerület. Az egyházkerület megszervezésének bonyolult és sokrétű munkája már az első, 1920. december 14-i önszerveződő gyűlésen felvetette egy központi sajtókiadvány szükségességét.2 A nyomtatott sajtó a Királyhágómelléki Református Egyházkerület megszületésének pillanatától az egyházi életben addig nem tapasztalt szerepet játszott.

A kínnal-keservvel megszületett és hat év halogatás után államilag is elismert egyházkerületnek létfontosságú volt, hogy legyenek olyan sajtókiadványai, amelyeken keresztül viszonylag könnyen és gyorsan el tudta érni híveit, közölni tudta határozatait és nem utolsósorban lelket tudott önteni a csalódott és elkeseredett emberekbe. A trianoni békediktátumot követő kábult időszakot nagyon hamar a kijózanodás és kiútkeresés váltotta fel. Ebben a lázas önmeghatározásban mindenekelőtt benne volt a sodródástól, orientációvesztéstől való félelem. Ez a felfokozott lelkiállapot kiváltott egy erős igényt a választ adó, utat mutató sajtó iránt, amelyben sokan az elvesztett magyar vezetés és kormányzat kvázi szukcesszióját látták. Az anyaországtól elzárt és idegen uralom alá került magyarság igényelte az olvasnivalót.

Krenner Miklós (Spectator), a korszak híres aradi publicistája a jelenségről a következőket írta: „A nagy összeomlás egyik megható tünete volt, hogy az emberek lázasan kezdtek olvasni, aszerint, ki mit érzett át legerősebben a zűrzavar komor perceiben…”3

Erre az igényre a református egyház is válaszolt, hívei kezébe olvasnivalót adott. A református egyházi sajtó nemcsak hivatalos, illetve közérdekű híreket közölt, de a sajtókiadványai által saját hívei előtt is kézzelfoghatóan bizonyította, hogy mint szervezet is létezik. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület sajtókiadványainak ez volt legfontosabb feladatuk: az egyház újraéledését és életképességét hirdették, a híveket összefogták, és irányt mutattak a felfordult világban.

Az idők változtak, és az életidegen államban, az új politikai helyzetek, állandóan és kiszámíthatatlanul változó jogszabályok, a gazdasági válság közepette ezek az egyházi sajtókiadványok voltak azok az eszközök, amelyek által az egyházi vezetés mintegy kézen fogta és vezette a híveit:

Egyházi és Iskolai Szemle (1921. június 4. – 1926. október 9.)

Reformátusok Lapja (1927. február 16. – 1941. december 10.)

Református Jövő (1933. január 4. – 1940. augusztus 18.)

Református Gyermekkönyvtár – vasárnapi iskolai füzetek (1935–1938). Ezeknek a periodikáknak az a nagy érdemük, hogy nemcsak a lelki és közegyházi dolgokra figyeltek, hanem segítséget nyújtottak a politikai, gazdasági, kulturális és művelődési életben való eligazodásban is. Szellemi iránytűk voltak a szó legnemesebb értelmében.

 

Az 1918–1940 közötti sajtótörvények

1920-ban a román uralom alá került magyar és román sajtókiadványok, nyomdák és kiadóhivatalok egy addig nem ismert politikai fogalommal, a cenzúrával szembesültek. Az 1920-ban megszületett Nagy-Románia területén az új politikai igazgatás első intézkedése a cenzúra bevezetése volt. Annak ellenére, hogy a román alkotmány és a vonatkozó törvények egyértelműen elítélték és tiltották a cenzúrát, ez az intézmény több mint húsz éven keresztül működött. A nemzetközi megállapodások, a trianoni békediktátum, sőt, a román alkotmány vonatkozó paragrafusai ellenére a fenntartott és váltakozó intenzitással gyakorolt cenzúra jogi alapját a háborús körülmények és az ostromállapot bevezetése szolgáltatta.

Az erdélyi magyarok, a vesztes háború ellenére, egy szabad, önszerveződő és önkormányzaton alapuló társadalmi rendben bíztak az új román állam keretein belül. Ennek a reménységnek az alapja az 1918. december 1-jei gyulafehérvári román nemzetgyűlés kiáltványának 3. pontja volt, amely kimondta: „a nemzeti szabadság elve alapján minden népnek joga van a maga neveléséhez és kormányzásához a saját anyanyelvén, saját közigazgatással, saját kebeléből választott egyének által.”4 Ezt a szabadságjogot megerősíti a szebeni Kormányzó Tanács 1919. január 24-én kiadott I. számú dekrétuma is, amely hatályában hagyta az Osztrák–Magyar Monarchia 1868:XLIV törvénycikkelyét, amelyik biztosította a szabad anyanyelvhasználatot és a cenzúramentes sajtótevékenységet. Ezeket a rendelkezéseket természetesen egy napig sem alkalmazták, mivel ezek polgári rendelkezések voltak, a megszállt területeken pedig a katonai kormányzás volt hatályos, amely megtiltott mindennemű sajtótevékenységet előzetes cenzúra nélkül.5

A trianoni békeszerződés előtt, 1919. december 9-én Párizsban megkötötték az úgynevezett kisebbségi szerződést, s ennek a 8. cikkelye még az 1868:XLIV törvénycikkely szellemében biztosította a sajtószabadságot: „egyetlen román állampolgár sem korlátozható bármely nyelv szabad használatában a (…) sajtó útján történő, vagy bárminő közzététel terén.”6

Ez a rendelkezés csak 1920-ban, a békeszerződés nemzetközi megfigyelőinek decemberi távozásáig volt érvényben, bár hivatalosan soha nem vonták vissza. Az anyanyelv szabad használati jogát 1921– 1922 között fokozatosan kezdték visszaszorítani, először a bíróságokon, azután a telekkönyvi és pénzügyi hivatalokban.7 A sajtókiadványokat nem cenzúrázták ugyan, de rendszeresen ellenőrizték, és általában közigazgatási módszerekkel próbáltak nyomást gyakorolni az agitáló lapokra.

Ezek a megszorító intézkedések nem maradtak visszhang nélkül. Mivel a nemzetközi bonyodalmak elkerülése végett az 1918-as gyulafehérvári pontok és az 1919-es kisebbségi szerződés hatályát a román kormány nem vonhatta vissza, ezért a sajtó és a közélet szabadságának a korlátozására ostromállapotot hirdetett ki.

A Kormányzó Tanács 1920 júliusában a határsávokban, októberben az ország egész területén kihirdette az ostromállapotot és bevezette a katonai közigazgatást, ami magában foglalta a legszigorúbb cenzúrát is. 1921. március 31-én a határsáv 50 km-es övezetére korlátozta az ostromállapotot és a cenzúrát.8

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület számára létfontosságú volt az egyházi lapok kiadása, ezért öncenzúrát alkalmaztak, azaz tudatosan figyeltek a félreérthető vagy támadható megfogalmazásokra, ezeket mellőzték. Amikor 1921. június 4-én, a szomorú évfordulón, megjelent az egyházkerület hivatalos lapjának, az Egyházi és Iskolai Szemlének a legelső száma, az újság jobb felső sarkában már ott van a katonai segédügyész jóváhagyása: „Cens.: V. Popovici”.

Az ezekben az években kiadott sajtótermékeknek nagyon kellett figyelniük a történelmi vonatkozásokra, utalásokra. Bármely utalás vagy a legártatlanabb összefüggés is a lapszám azonnali bevonását, rosszabb esetben a kiadvány megszüntetését eredményezte.

Miután 1920-ban elkezdte tevékenységét a román Névalkotó Bizottság, a települések nevét a bizottság által kitalált és megalkotott román elnevezés szerint kellett említeni minden kiadványban.9 Ezt az első években a hatóság nem vette szigorúan, inkább eszköz volt a hatalom számára a kellemetlenkedő szerkesztőségek, újságok sakkban tartására.

1922 januárjában a katonai övezeteket és az egyes helyeken külön elrendeltet kivéve megszűnt az általános ostromállapot.

Az 1923. január 23-i 131. számú rendelet10 a magyar–román határ menti katonai határsávot Máramarosszigettől Nagyenyeden át Petrozsényig jelölte ki, és itt a székely székek területeivel kiegészítve megtartotta az ostromállapotot, Románia többi területein pedig még az előzetes cenzúrát is eltörölte.

Ezekkel az intézkedésekkel sikerült fokozatosan elérni a magyarok lakta területeken kiadott sajtókiadványok teljes ellenőrzését, a gyülekezési szabadság megvonását és a szabad anyanyelvhasználat megszüntetését a közigazgatásban. Ez az állapot kisebb-nagyobb megszakításokkal fennmaradt egészen 1940-ig. A helyzeten az 1923-as új román alkotmány sem segített, amelynek 25. §-a kifejezetten megtiltott mindenfajta cenzúrát. A katonai igazgatás módszerével az alkotmányos jogokat törvényesen lehetett megvonni a magyar intézményektől.

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület igyekezett a nehezen megszerzett sajtókiadási lehetőségeit megtartani, ezért pontosan és következetesen betartották a szinte havonta változó rendeleteket. Ennek eredményeként 1924-től a kerület kiadványaiban – elsősorban az Egyházi és Iskolai Szemlében – a településnevek csak román nyelven jelentek meg. Ez nemcsak a leírt magyar szöveg egységét és az olvasók szépérzékét sértette, hanem lelkükben bántotta is a magyar olvasókat. Ennek az érzésnek Debreczeni István felelős szerkesztő akart hangot adni az Egyházi és Iskolai Szemle 1924. október 4-i, 20. számának vezércikkében, de a cenzúra az utolsó pillanatban nem engedte ezt az írást megjelenni, így érzékletesen és a hatalom részéről jól érthető üzenetként az Egyházi és Iskolai Szemle október 4-i száma a fejléc alatt két teljesen üres, fehér hasábbal jelent meg.

1924-gyel kezdődően többször is megesett, hogy az egyházkerületi kiadványokban egy-egy cikknek, rövidebb hírnek fehéren maradt a helye.

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület sajtótörténetének nagy talánya az egyházkerület hivatalos közlönyének, az Egyházi és Iskolai Szemlének a megszűnése. 1926 októberében egyik napról a másikra szűnt meg ez a jól szerkesztett újság. A korabeli egyházi iratok és jegyzőkönyvek csak utalnak egy mindenki által jól ismert eseményre, ám sem a világi lapokban, sem más forrásokban nincs bizonyos említve a lap sorsával kapcsolatban. A szerkesztői gárda nem változott, anyagi akadályai nem voltak a lap kiadásának. Az esemény homályos körülírásából csak következtetni lehet a lap sorsára. Szinte bizonyos, hogy valamilyen oknál fogva hivatalos akadályokba ütközött a megjelenése, ami által kellemetlen helyzetbe került az egyházkerület. Pár hónapos szünet után az égető szükség végül megtalálta a modus vivendit egy új egyházi lap formájában.

1933 végén meggyilkolták Duca román miniszterelnököt, aminek következtében ismét országos szinten bevezették az ostromállapotot.11 A cenzúra a lehető legszigorúbban ellenőrzött minden újságot. Magyar lapok szinte alig írhattak úgy politikai eseményről, hogy azt a cenzúra ki ne húzta volna. 1934-től az egyházi kiadványok is kénytelenek voltak átvenni az erdélyi magyar sajtónak azt a szükségmegoldását, amely szerint politikai eseményekről úgy tudósítottak, hogy Mit ír a román sajtó címen rovatot indítottak, ahol szó szerint lefordították a román újságban megjelent cikkeket.

A cenzúra egy újabb fokozataként 1934. augusztus 11-én a Román Királyi Posta megtiltotta a magyar vagy két párhuzamos nyelven való címzéseket a postai küldeményeken, illetve a posta által szállított újságokon és kiadványokon.12 Ezekben az években az egyházkerület lapjaiban is sűrűn fordultak elő a szövegben román helységnevek, sokszor szinte olvashatatlanná téve a szöveget.

A súlyos cenzúra miatt más magyar szervezetekkel együtt a Királyhágómelléki Református Egyházkerület is a romániai Magyar Párthoz fordult segítségért. A Magyar Párt közbenjárására 1936. október 9-én a belügyminiszter engedélyezte a magyar helységnevek használatát a magyar nyelvű sajtóban, de a katonai igazgatás figyelmen kívül hagyta ezt. A Belügyminisztériumot fenyegető presztízsveszteség elkerülésére a belügyi államtitkár még abban az évben visszavonta a rendeletet.13

Az 1933-tól megjelenő Református Jövő szerkesztője, Kiss Bertalan 1937 januárjában és februárjában az újságban megjelentette a román nyelvű helységnevek mellett zárójelben a magyar megfelelőjüket is. A cenzúra ismételt kijátszása miatt a nagyváradi törvényszék figyelmeztetést küldött a szerkesztőnek, s abban büntetőjogi felelősségre vonást helyezett kilátásba: „Tisztelt Igazgató. Tisztelettel felhívom a figyelmét II. Károly büntető törvénykönyvének 181, 182 és 574-577 a sajtóra vonatkozó rendeleteire, amelyekhez igazodjon a büntető megszorítások elkerülése végett, ellenkező esetben kénytelenek leszünk azokat önnel szemben alkalmazni, hivatalból eljárást indítva ön ellen. Főügyész, 1937. március 10.”.14 A hivatalos fenyegetés után az egyházi lapok a helységneveket ismét csak román nyelven tüntették fel.

A két világháború közötti korszak legsúlyosabb cenzúráját az 1938 februárjában bevezetett országos ostromállapot hozta el.15 Az ostromállapotot a feszült nemzetközi helyzet miatt hirdették ki, de okként a bukaresti vasgárdista megmozdulásokat jelölte meg a kormány. Ebben az évben még Ady Endre nagyváradi újságja, az 1870-től megjelenő Nagyvárad című lap is hivatalos ultimátumot kap, hogy nevét változtassa Oradeára.16 Az újság nem minden célzatosság nélkül Szabadságra módosította a nevét 1940-ig.17

A súlyos és kiszámíthatatlan cenzúra számos magyar kiadványt erőszakkal felszámoltatott, vagy ellehetetlenítette működésüket. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület sajtókiadványai, bár sokszor fehér foltokkal jelentek meg, de átvészelték az időszakot.

 

Egyházi és Iskolai Szemle

1919. november 14–16-án a győztes antanthatalmak elrendelték a Magyarországot és Budapestet megszálló román csapatok részleges visszavonulását. 1920 elején nyilvánosságra kerültek a trianoni béketervezet Romániára és Magyarországra vonatkozó titkos tervei. A tervek kiszivárgása után a román hadsereg lezárta a tervezett államhatár övezetét, így a trianoni békediktátum aláírása (1920. június 4.) előtt már megszakadt minden közigazgatási kapcsolat a Tiszántúli Református Egyházkerület elszakított részei és az anya-egyházkerület között. Az egyházkerület hivatalos értesítőjeként is működő Debreceni Protestáns Lap utolsó száma 1920. március 20-án érkezett meg Nagyváradra és néhány nagyobb egyházközségbe.18 Hivatalos lap hiányában az ideiglenes vezetőség nem tudta közölni híveivel az alakuló gyűlés határozatait, az egyházközségeket, az egyházi iskolákat érintő határozatokat, a megüresedett lelkészi állások pályázatait, valamint a szinte naponta változó állami rendeleteket.

Amikor 1920 decemberében Nagyvárad katonai parancsnoka engedélyezte19 a leszakadt egyháztest első önszerveződő gyűlését, akkor a gyülekezeteknek március óta már több mint kilenc hónapja nem volt hivatalos egyházi értesítőjük. 1920. december 14-én, az új egyházkerület első alakuló és önszerveződő gyűlésén már felmerült a hivatalos lap indításának a kérdése. Sulyok István elnöki felterjesztésének 9. pontjában fogalmazta meg a hivatalos lap indításának szükségességét: „A felsőbb rendeletek meghirdetése végett, lehetőleg minimális terjedelemben hivatalos lap indítandó meg, amelynek fenntartásához az egyházközségek éppen úgy, mint annak idején a Debreceni Protestáns Laphoz, hozzájárulni kötelesek.”20

A közgyűlés tisztában volt az egyházkerület anyagi helyzetével és egy új lap megindításának hivatalos akadályaival, ezért a felterjesztésre megszületett a gyűlés 1920/9/e. határozata, miszerint „A felsőbb rendeletek meghirdetése miatt szükséges Hivatalos Lap megindítására a viszonyok ez idő szerint nem lévén kedvezőek, e kérdést közgyűlésünk az elnökség nyilvántartásába utalja.”21 Az 1920. december 14-i gyűlésről két jegyzőkönyv készült, a második jegyzőkönyv a határozati pontot kiegészítve közli: „…utalja azzal, hogy a Hivatalos Lap megindításáig is gondoskodjék a hirdetések hírlapi közléséről.”22

A már működő világi napilapokban való közlés csak kényszermegoldás volt. Ennek az átmeneti megoldásnak az volt a hátránya, hogy nagy kiadásokat jelentett az egyházkerületnek, előnye viszont az volt, hogy gyorsan, sok emberhez elérkeztek az egyházi hirdetések. A világi lapokban való hirdetés gyakorlata megmarad 1924-ig.23

Az átmeneti megoldást végül a hivatalos lap megindulása váltja fel. Az Egyházi és Iskolai Szemle néven meginduló közlöny első száma 1920. június 4-én jelent meg, a lap indítására vonatkozó, 1921/5. egyházkerületi határozat viszont csak négy nap múlva, az 1920. június 8-i kerületi közgyűlésen született meg: „Olvastatik Faragó Rezső nagyszalontai és Béres Károly nagyváradi nyomdatulajdonosok ajánlata az egyházkerületi közlöny nyomtatása ügyében. Közgyűlésünk feltétlenül szükségesnek tartja azt, hogy az egyházkerület központjában egyháztársadalmi kérdésekkel foglalkozó vallásos irányú lap jelenjék meg, amelyben a kerületi elnökség hivatalos közleményei s az egyháznak pályázatai és egyéb hirdetései és körlevelei is helyet találjanak. Az előterjesztett két ajánlat közül Béres Károlyét fogadja el tárgyalási alapként azzal, hogy az egyházközségek előfizetését kötelezőleg el nem rendeli, csak ajánlja a lap megrendelését minden a főhatóság alá tartozó hivatalos tényezőnek. A hivatalos hirdetésekre nézve kimondja, hogy azokat ezen Egyházi és Iskolai Szemlében kötelesek az egyházak és iskolák közzétenni. A hirdetések díjainak megállapítását az elnökségre bízza. Tudomásul veszi közgyűlésünk, hogy a lap szerkesztését Tarnóczy Lajos bihari lelkész elvállalja, s ezért neki köszönetet mond. Megbízza végül az elnökséget, hogy Béres Károly nyomdatulajdonosnak az egyházkerületi járulék költségei terhére a lap anyagi megerősödésének megfelelően csökkenő mértékű másodlagos támogatást utalványozzon, kérve mindezekről a következő közgyűlésünk elé az elnökség jelentését. E határozat kiadatik az elnökségnek és Tarnóczy Lajos bihari lelkésznek.”24

A frissen meginduló lap ingatag anyagi alapokon állt ugyan, de az egyházkerületi összefogás, valamint Béres Károly nyomdatulajdonos nagylelkűsége lehetővé tette folyamatos megjelenését.

Az Egyházi és Iskolai Szemlének már az első száma cenzúrázva jelent meg, Tarnóczy Lajos vezércikkében több fehér folt is éktelenkedett. Tarnóczy csak fél évig, 1922 januárjáig szerkesztette az újságot. Rövid működését Orth Imre 1941-ben így magyarázza: „Tarnóczy nyíltan hangoztatja, hogy a lap legfőbb törekvése az önálló egyházkerület megerősítése az egész vonalon, (…) s e döntés sürgősségét provokálja (…) épp úgy dizgusztálni fogja a külön kerület híveit, mint ahogy sikerült végképp dizgusztálnia az erdélyi püspököt. (…) Néha a kelleténél keményebb volt és tolla felszisszenést okozott. (…) Tarnóczy a Szemlében buzogánnyal hadakozik.”25

Tarnóczy Lajos összeférhetetlen természete, az egyházi és a világi lapokban is gyakran megjelenő durva írásai végül a szerkesztőségből való távozásához vezettek, a szerkesztői munkát Debreczeni István nagyszalontai lelkész vette át. A Tarnóczytól való megválás hátterében valószínűleg az az aggodalom állt, hogy valamely meggondolatlan írásával előbb-utóbb a lap hivatalos engedélyét és létét fenyegette volna.

A betiltástól való félelem nem volt alaptalan, mivel a katonai igazgatás figyelme állandóan nyomon követte az egyházi lapot, agitációt sejtve tevékenysége mögött. A legnagyobb körültekintés ellenére az Egyházi és Iskolai Szemle 1924. október 4-i száma cenzúrázva, egy fejléccel és az egész első oldalt átfogó két teljesen üres hasábbal jelent meg.

Az Egyházi és Iskolai Szemle kedvező fogadtatásra talált egyházi körökben. A kezdeti pár százas példányszám hamar kétezresre nőtt. A lap anyagi megerősödésének egyik alapja a megnövekedett példányszám vonzotta fizetett hirdetések megjelenése volt. Az utolsó oldalra kerülő reklámok és hirdetések, valamint az egyházközségek és iskolák fizetett hirdetései komoly bevételeket hoztak az egyházkerület számára. Ezekből támogattak más kiadványokat, mint például az énekeskönyv kiadását.

A lap hamar rátalált saját hangjára, a tájékoztató anyagok mellett egyre több volt a hiterősítő és informáló anyag is. A színvonalassá váló egyházi lap megteremtette az igényt egy egyházi-közéleti néplap iránt. Az 1925. június 12-i közgyűlés 17-es számú felterjesztésében a nagyszalontai egyházmegye beadványban kérte, hogy az Egyházi és Iskolai Szemle legyen népiesebb.26 Ezzel a beadvánnyal hivatalosan is jelentkezett az igény egy vallásos néplap iránt.

 

A Lelkészegyesület lapja

A békediktátumot követően az erdélyi és a királyhágómelléki egyházkerület életében állandó napirenden szereplő ügy volt a Lelkészegyesület újraalakítása. A magyarországi ORLE támogatta a kezdeményezést, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület vezetőségében is lett volna hajlandóság erre nézve, de az Erdélyi Református Egyházkerület megtiltotta lelkészeinek, hogy belépjenek ebbe a testületbe.27 Az erdélyi egyházi vezetés valószínűleg egy önszerveződő ellenzéki kezdeményezést látott a Lelkészegyesület megszervezésének a hátterében. Az egyházi hivatalos jóváhagyást nem várva meg, 1922 elején végül dr. Kecskeméthy István teológiai professzor elnökletével megalakult a Lelkészegyesület. Kecskeméthy 1922. március 2-án kelt levelében személyesen kérte Sulyok püspököt a lelkészegyesületi gyűlés nagyváradi megtartásának engedélyezésére.28

Az Erdélyi Református Egyházkerület 1923 júniusában megtiltotta saját lelkészeinek az egyesületben való részvételt.29 Az erdélyi kerületnek ez a tiltó határozata volt a fő oka, hogy megindult a Lelkészegyesület című lap, Tarnóczy Lajos bihari lelkipásztor szerkesztésében.

Saját anyagi alapok nélkül önálló lap egyelőre nem jöhetett szóba, de a királyhágómelléki vezetőség megengedően viszonyult a kérdéshez – talán az erdélyi kerülettel való ellentétek miatt is –, és beleegyezett, hogy ideiglenesen az Egyházi és Iskolai Szemlének egy belső mellékleteként jelenjen meg az újság.

A Lelkészegyesületnek az önszerveződő romániai magyar református lelkészek lapjaként összesen 10 száma jelent meg 1923. július 12. – 1924. november 15. között, 1 oldal (32×23) terjedelemben, az Egyházi és Iskolai Szemle mellékleteként, ennek 7. oldalán.

A lap saját pénztárral rendelkezett, amelybe a lelkészegyesületi tagok járulékot fizettek. Az egy oldal megjelenéséért a Lelkészegyesület hirdetési díjat fizetett a Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek. A lap egyházpolitikai értelemben enyhén ellenzéki volt, igyekezett felkarolni az özvegyek és hadiárvák ügyét, valamint szorgalmazta a lelkészek fizetésének és életkörülményeink javítását.

Végül az erdélyi kerületben, felsőbb egyházi jóváhagyás nélkül, 1928. május 1-jétől 1931 közepéig – először Kisgalambfalván, majd 1929-től Balázsfalván – megjelent a Református Lelkészek Lapja Derzsi Endre lelkipásztor-főszerkesztő irányításával. A lap királyhágómelléki társzerkesztője Peleskey Sándor lelkipásztor volt.

 

Közgyűlési jegyzőkönyvek

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület közgyűléseinek jegyzőkönyveit a kerület lelkészi főjegyzője, Csernák Béla vezette.

A fontosabb határozatokat az igazgatótanácsi hivatal kivonatolva közölte az egyházkerület hivatalos lapjában, illetve sürgős esetekben egy oldalnyi terjedelemben kinyomtatta, és postán megküldte az egyházmegyéknek. A régebbi közgyűlési határozatok felkutatása az egyházmegyék számára nehézkes volt, csak a Nagyváradra való utazással volt lehetséges.

Az 1924. december 12-én megtartott egyházkerületi közgyűlésen a nagyszalontai egyházmegye beadvánnyal fordult az egyházkerülethez a jegyzőkönyvek ügyében. A közgyűlés a következő határozatot hozta a beadvány tárgyában: „A nagyszalontai református egyházmegye esperesi hivatala fölterjeszti a nagyszalontai lelkészi értekezlet kérelmét, hogy közgyűléseink jegyzőkönyvei kiadattassanak. Közgyűlésünk az eddig tartott közgyűlések jegyzőkönyveinek kiadását elrendeli.”30

A jegyzőkönyvek kiadásának a feladatával az Egyházi és Iskolai Szemle szerkesztősége volt megbízva. Talán anyagi okok miatt, talán az emberhiány miatt a jegyzőkönyvek kiadása nem indult meg. Két év elteltével ismét felmerült a kérdés, és az 1926. december 16–17-i közgyűlés ismét „elrendeli az egyházkerületi közgyűlések jegyzőkönyveinek kinyomtatását az 1920. december 14-iki közgyűléstől kezdve, amennyiben erre fedezet nem volna, egyelőre a jelen közgyűlés jegyzőkönyve nyomassék ki és küldessék meg minden egyházközségnek.”31

A közgyűlés meghagyásai részben teljesülnek, mert – valószínűleg az anyagi fedezet hiányában – csak az 1926. júniusi közgyűléssel kezdődőleg adták ki a jegyzőkönyveket.

Az 1920–26 közötti egyházkerületi jegyzőkönyvek kiadásának kérdése 1929-ben merült fel ismét, mert az 1929. május 29-i közgyűlésen beterjesztett 1930. évi költségvetési tervezet 17. tételére 65.000 lej van bejegyezve Jegyzőkönyvek nyomtatására (régebbi ki nem nyomtatott jegyzőkönyvekre) címén.32

Az erre vonatkozó közgyűlési határozatok és az erre elkülönített költségvetési tétel ellenére az 1920. december – 1926. április között lejegyzett egyházkerületi jegyzőkönyvek kiadatlanok maradtak.

 

A Reformátusok Lapja

Az Egyházi és Iskolai Szemle utolsó – 1926. október 9-i – száma semmi utalást nem tartalmazott a lap életében esetleg bekövetkező változásokra. Az egyházkerület vezetősége a belmissziói bizottságot bízta meg, hogy mielőbb gondoskodjék egy új lap indításáról. A szigorodó katonai igazgatás miatt nehéz és körülményes volt új sajtókiadványra engedélyt kapni.

A helyzet megoldásaként a belmissziói bizottság egy már meglévő, egyházi hátterű újságot keresett, amelyet az egyházkerület idővel hivatalosan is átvehetne. A keresést megnehezítette, hogy nem igazán volt miből válogatni, a gyülekezeti lapok elterjedése csak az 1930-as években kezdődött meg.

Mindenekelőtt a nagyváradi református egyházközség gyülekezeti lapja, a Csernák Béla által szerkesztett Református Híradó című hetilap tűnt a legkézenfekvőbb megoldásnak. A megkezdett tárgyalások végül a gyülekezet és a lelkipásztor ellenkezése miatt abbamaradtak.

Az 1926. december közepére tervezett egyházkerületi közgyűlés előtt pár nappal Bede László, a máramarosszigeti református egyházközség lelkipásztora felajánlotta a Jó Pásztor című, általa szerkesztett gyülekezeti hetilapot.33 Az 1926. december 16–17-i közgyűlés 157. számú felterjesztése34 szerint Bede azért ajánlotta fel az általa szerkesztett gyülekezeti lapot, mert „a Jó Pásztor című lapot (…) az előfizetők kevés száma miatt kénytelen beszüntetni. Ellenszolgáltatást nem kér, csupán nevének mint alapítónak a lapon kitüntetését.35 A felajánlott lap átvételének lehetőségét a közgyűlés szívélyesen megköszöni, de „tekintettel a lapnak Máramarosszigetről Nagyváradra áttelepítésével felmerülhető nagy nehézségekre, arra kéri Püspök urat, hogy egy a kerület célját szolgáló lap megindításáról a lehetőség szerint gondoskodjék.”36

A határozatban említett nagy nehézségek az érvényben lévő ostromállapot miatti hivatalos akadályokat jelentették. A közgyűlés meghagyása szerint bár történtek lépések az új lap indítása ügyében, még 1927. február elején sem volt meg az új egyházi lap engedélye.

A hivatalos egyházi lap hiányának égető kérdését végül dr. Gyenge János püspöki segédlelkész mentette meg azzal, hogy felajánlotta az egyházkerületnek a saját nevére évekkel azelőtt hivatalosan jóváhagyott, de soha fel nem használt lapkiadási engedélyt. A felajánlott lapot az egyházkerület a 1927/31. közgyűlési határozattal fogadta el.37 Dr. Gyenge felajánlását az teszi igazán érdekessé, hogy ő éppen ezekben az években – 1925–1928 – viselt súlyos harcot az egyházkerülettel és Sulyok István püspökkel szemben. Gyenge a püspöki hatalom állandó bírálatával, majd az erdélyi magyar egyháztörténetben egyedüli módon a csak pár évig fennálló Szabad Presbiteriánus Egyház megszervezésével komolyan megrázta az egyházkerület életét.38 Mindezek ellenére dr. Gyenge János díjmentesen átengedte a lapengedélyt, csak azt kérte viszonzásul, hogy a lap társszerkesztője lehessen. E munkája Sulyok István püspökkel elterebélyesedő ellentéte miatt nem tartott sokáig, 1928-ban már nem találjuk ott a nevét az impresszumban.

Az új lap indulásáról az első szám vezércikkében maga Sulyok István számol be: „Teljesen új lap engedélyének megszerzése azonban sok nehézségbe és sok időbe került volna és így elfogadtam dr. Gyenge János ajánlatát, aki minden anyagi ellenszolgáltatás nélkül ajánlotta fel a tulajdonát képező és eddig fel nem használt lapengedélyét egyházkerületünk céljára. Így indul meg bizonyos névváltoztatással, illetve rövidítéssel a Reformátusok Lapja. (…) Jó reménységgel vagyok, hogy kellő szellemi és anyagi támogatás mellett azzá lesz, amivé akar és lennie kell: egyházi életünk gazdagítójává és megújulásának hathatós munkálójává.”39

Az új hivatalos lap 1927. február 16-án jelent meg először, új arculattal és tartalommal.

A lap tulajdonjogának hivatalos átírása az egyházkerület javára nem volt egyszerű feladat. Közel egy év kérvényezés után, az 1927. december 13–14-i közgyűlésen, a 119. számú előterjesztésben „Püspök úr bejelenti, hogy Biharvármegye prefektusának 1385/1927 sz. értesítvénye szerint a Külügyminisztérium engedélyezte, hogy a Reformátusok Lapja a Királyhágómelléki Református Egyházkerület tulajdonába menjen át, és kéthetenként jelenjék meg, mint az egyházkerület hivatalos közlönye.”40 A prefektusi jóváhagyás 1928. január 1-jei hatállyal vette érvényét.

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület sajtótevékenységének szempontjából az 1926-os év volt a mélypont. A hivatalos közlöny időleges megszűnése, a vallásos néplap indítására tett kísérletek sorozatos kudarca nem volt biztató az egyházkerületi sajtótevékenység szempontjából. Az egyházi kiadványok soha nem csak tájékoztató jelleggel jelentek meg, mindig képviseltek egy megszólító, miszsziós hangot is. A hivatalos lapok mozgalmas tartalomvilága és határozott, tájékozott hangja a hivatalos rész mellett a fiatal korosztályt is meg kívánta szólítani. Megfigyelhető ez különösen a Reformátusok Lapjának 1928–1929-es évfolyamaival kezdődően. Az érdekes és tartalmas megjelenésre törekvő Reformátusok Lapja mindenekelőtt az egyletekbe tömörülő belmissziói mozgalmakat szólította meg: az ifjúsági bibliaköröket, a nőszövetségeket, a férfiszövetségeket, a presbiteri köröket.

 

A Református Jövő

A lapkiadási lehetőségek időszakának (1928–31) kudarcait és beszűkülését az egyházkerületi vezetőség egy állandó ifjúsági és belmissziói utazótitkár alkalmazásával próbálta ellensúlyozni.

Egy fiatal, jól képzett és életerős lelkipásztor alkalmazásának a gondolata jó döntésnek bizonyult. Érezhető, hogy a külföldön tanult Kiss Bertalan fiatal lelkipásztor 1932. augusztus 1-jétől hatályos utazótitkárrá való kinevezése új lendületet adott a belmissziói munkának.41 Munkakörét és javadalmazását az egyházkerület az Iratterjesztési alap terhére határozta meg, ami később nagyban befolyásolta Kiss Bertalan munkájának a sajtótevékenységekkel történő összefonódását.

Kiss tevékenységének első évében négy egyházmegyében több mint ötven gyülekezetet látogatott meg. A gyülekezetekkel történt találkozások folyamán felmérte a fiatalok igényét a saját hangjukon szóló ifjúsági lap iránt, amiért anyagi áldozatokat is hoznának.

Az utazótitkár beszámolt tapasztalatairól az egyházkerület elnökségének, és javaslatot tett egy ifjúsági lap megindítására, amelyik a kezdeti időkben a hivatalos lap állandó mellékleteként jelenne meg, később pedig önállósodhatna.

Kiss Bertalan javaslata bizonyosan támogatásra talált, mert 1932. szeptember 14-i keltezéssel levelet kapott Béres Károly nyomdatulajdonostól. A levél utal egy szóbeli megkeresésre, amire válaszként a nyomdatulajdonos közölte az állandó melléklet előállítási árát: „– 4 oldal mellékelve az egyházkerület hivatalos lapjához, mely azzal egyidejűleg lenne nyomva, expediálva: 350. lej; – ezen 4 oldalból külön lenyomat 500 példányban: 250. lej; – ugyanez 1000 példányban: 360. lej”42

A bemutatott árajánlatot bizonyosan elfogadták, mert az új lap indulásáról Debreczeni István már mint biztos tényről írt a Reformátusok Lapjának 1932. november 10-i számában: „Református Ifjúság. Isten segítségével ilyen nevű lapot szándékozunk megindítani a jövő január elsején. (…) a meglévő két gyülekezeti: a nagyváradi és a szatmári ifjúsági lapocska egyesítésének egészen eredeti terve adva volt. (…) A Református Ifjúság egyelőre kéthetenként jelenik meg, mint az említett két gyülekezet kis ifjúsági lapja. Terjedelme hivatalos lapunk alakjában 8 oldal lesz. (…) A lap tartalma tekintettel lesz a falusi ifjúság szükségeire és életére is.”43

Ez a megoldás, hogy az új lap mint a nagyváradi és a szatmárnémeti református egyházközségek gyülekezeti lapjainak melléklete jelenjen meg, a hivatalos engedélyeztetés jelentette akadályok miatt tűnt szükségesnek. Az egyházkerület hivatalos közlönyével ellentétben a nagyváradi és a szatmárnémeti gyülekezeti lapoknak volt hivatalos engedélyük ifjúsági melléklet megjelentetésére. Végül mégsem így indult meg a lap, mert a váradi kiadású Református Híradó egyházközségi lap ifjúsági melléklete, a Református Ifjúság 1932. november végén váratlanul megszűnt.44

A váratlan helyzet ellenére ez a lapkiadási terv nem végződött kudarccal. Az új lap 1933. január 1-jén meg is jelent, de nem Református Ifjúság néven, hanem Református Jövő címmel, mint az egyházkerület hivatalos lapjának kéthetente megjelenő ifjúsági melléklete. Valószínűsíthető, hogy a hivatalos engedély hiányában egyfajta hivatalos szóbeli jóváhagyás alapján indulhatott meg. A Református Jövőt az egyházkerület hivatalos lapja mellett Sulyok István gyülekezeteknek írt körlevele is ajánlotta és népszerűsítette.45

A Református Jövő önálló megjelentetése érdekében Kiss Bertalan 1933. január 9-én kérvényt tett le a nagyváradi polgármesteri hivatalban. A hivatal már másnap, január 10-i keltezéssel és 1933/468. számmal kiadott rendeletével46 engedélyezte egy önálló vallásos ifjúsági lap megjelenését Református Jövő címmel, 1933. február 1-ji első megjelenéssel, amely engedélyt megküldték a cenzori hivatalnak is. A román nyelvű engedély szerint a lap felelős szerkesztője Kiss Bertalan lett, nyolcadív formátumban jelenhetett meg, és Béres Károly Aurel Lazãr (Nagysándor József) utcai nyomdájában nyomtatták és innen is terjesztették. 1934. január 1-jétől a főszerkesztői feladatot Debreczeni István vette át, Kiss Bertalan 1937. évi szatmári gyülekezetbe való költözéséig a Református Jövő ifjúsági rovatának szerkesztője maradt.

A Református Jövő az első hónapokban nehezen találta meg a saját hangját. A megbízott főszerkesztő, Kiss inkább lelkesedéssel, mint szakértelemmel állította össze a lapot. Ennek oka talán az volt, hogy többnyire egyedül gyűjtötte az anyagot, nem volt körülötte szerkesztői közösség, valamint szakmai tapasztalata is hiányzott. Ez oda vezetett, hogy a Református Jövő és a Reformátusok Lapja között sokszor tartalmi átfedések voltak. Ennek ellensúlyozására Kiss egyre több nem szorosan egyházi jellegű anyagot is megjelentetett: kulturális beszámolókat, érdekességeket, más lapokból átvett színvonalasabb híreket. Ez a változatosság jót tett a lapnak, mert 1933 tavaszától érezhetően megnőtt a példányszáma 2500-ról 3500-ra.

A Református Jövő ifjúsági lapnak indult, de az 1933. május 22–23-i kerületi közgyűlésen javaslat született a kiadvány néplappá történő átalakítására. Miközben 1933. január 1-jétől 8 oldalon megindult a lap, a közgyűlés meghagyása szerint Kiss Bertalan elindította a Református Jövő néplappá alakításának folyamatát is. A 8 oldalon megjelenő lap 16 oldalasra való bővítése, a közölt anyagok nagyobb száma és a színvonalas megjelenés egy szerkesztői csoport megteremtését tette szükségessé. Ennek érdekében Kiss az egyházkerület által ellenjegyzett körlevelében felhívással fordult a lelkészekhez, hogy tanácsaikkal, javaslataikkal segítsenek az újjászülető lap arculatának a kialakításában.47

A levélre sok válasz érkezett,48 de szakmailag különösen három volt kiemelkedő, a nagybányai Szaplonczayné Dr. Sziklay Ilona lelkipásztoré, az Orth Imre lelkipásztoré és Tóth Zsigmond tanítóé. Az általuk felvázolt lapszerkezet és tematikai csoportosítás 1934-től meg is jelent a Református Jövőben, ők és velük együtt még néhány lelkész (Gavallér Lajos, Bokor Sándor, Ajtay Béláné, Streleczky Sándor) alkották a Református Jövő szerkesztői közösségét. Mivel közülük csak Debreczeni István és Kiss Bertalan volt nagyváradi illetőségű, a zökkenőmentes munka érdekében a szerkesztőség elfogadta Tóth Zsigmond javaslatát, miszerint „hogy zavartalanul folyjék a munka, minden egyes rovatot külön kézbe kell helyezni, amely begyűjtené s rendeltetési helyére juttatná a heti anyagot, s ha anyag nem érkezne, önmaga gondoskodnék annak összeállításáról.”49 A Református Jövő társszerkesztő lelkészei egy-egy állandó rovatért feleltek.

A Református Jövő ifjúsági lap 1934 januárjától vált vallásos néplappá. A tervezett néplap példányszámainak és költségeinek összefüggéseiről készített kimutatását Kiss Bertalan 1933. november 6-án terjesztette az egyházkerület Iratterjesztési Bizottsága elé.50 A kimutatás szerint a Református Jövő csak 3000 kiadott példány után válik nyereségessé. Az 1933. december 22-i, ünnepi számot 3800 példányban adta ki a szerkesztőség, és el is fogyott mind.

1934. január elején elindulhatott a 11 éve tervezett egyházkerületi önálló vallásos néplap, a Református Jövő. Ettől az évtől a lap főszerkesztője Debreczeni István lett, aki nagy szakértelemmel, az eredeti elképzelésen nagyon sokat változtatva indította útjára a lapot. Kiss továbbra is fontos tagja volt a Református Jövő szerkesztőségének, amolyan mindenes szerkesztői munkát végzett Debreczeni főszerkesztői felügyeletével.

Debreczeni első lépésként, az 1933-as év tapasztalatain okulva, a Református Jövő előfizetési rendszerét változtatta meg. Az egyházkerület jóváhagyásával 1934 januárjától az előfizetések díját a kerületi pénztár havonta levonta a gyülekezetek államsegélyéből, az adott gyülekezetben jegyzett előfizetések szerint. Egy másik változtatás szerint pedig a fizetett hirdetéseket előre ki kellett fizetni. Ennek alapján a Református Jövőnek éveken át csak minimális kintlévőségei voltak, jobbára az eladatlan példányok ára után. Ezt a helyzetet az egyházkerület azzal oldotta meg, hogy az arra kijelölt szegényebb gyülekezetek és szórványok missziós megsegítéseként két hét késéssel ingyen kapták meg a lapszámokat.51

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület 1934 januárjában52 szerződést kötött Béres Károllyal a néplap kiadására. A szerződés rögzítette az esetleg növekedő példányszám esetén számított kiadási költségeket, a jutalékokat, az újság formátumát, a papír minőségét, a lapzárta határidejét, valamint biztosította Béres kiadóhivatala számára a lap utolsó oldalát állandó ingyenes hirdetési felületként. Ezt a szerződést csak egyszer, 1937-ben módosították, a szerződési kiegészítésben az általános pénzromlás miatt újraszámolták a kiadási és terjesztési költségeket.

Ugyanez a közgyűlés megalakította a Református Jövő lapkiadó-bizottságát. A bizottság elnökének dr. Soós István egyházkerületi világi főjegyzőt, tagjainak Arday Aladár egyházkerületi aljegyzőt, Kursinszky Kálmán tanügyi előadót, Vargha László egyházkerületi számvevőt, Kovács József pénztárost, valamint Kiss Bertalan ifjúsági utazótitkárt választotta meg. A főszerkesztői munkát továbbra is Debreczeni István végezte. Ez a bizottság gondoskodott a lap állandó frissességéről, szellemi színvonaláról és anyagi biztonságáról.

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület sajtótörténetében az 1934. év nemcsak a gyors fejlődés, hanem a minőségi előrelépés miatt is meghatározó volt: ekkor jelentek meg először fényképek a Református Jövőben, és ezzel a lap az erdélyi magyar sajtó egészét tekintve is versenyképes volt.

Kiss Bertalan már 1935-től kidolgozott egy tervet az iratterjesztés támogatására, aminek eredményeként az 1936. november 25-i közgyűlés elhatározta, hogy felszámolja az Iratterjesztési és a Lapkiadó Bizottságot, és ezeknek a tagjaiból újraalakította és kibővítette az Iratterjesztési Bizottságot, amelynek a feladata az iratterjesztés és a lapkiadás összehangolása volt. Ezzel a döntéssel az egyházkerület megoldotta az iratterjesztés évek óta húzódó anyagi válságát. A Református Jövő állandó bevételi feleslegéből az iratterjesztés alacsony áron tudott megjelentetni mindig új, színvonalas kiadványokat és sorozatokat.

Az egyházkerületi néplap sikeres pályafutását egyszer zavarta meg az államhatalom. A Református Jövőt 1937. március 10-én érte történetének legsúlyosabb megpróbáltatása. A lap egyik szerkesztője53 1937 januárjában és februárjában a szigorú cenzori rendelkezések ellenére az újságban megjelentette a román nyelvű helységnevek mellett zárójelben azok magyar megfelelőjét is. A cenzúra ismételt kijátszása miatt a nagyváradi törvényszék figyelmeztetést küldött a szerkesztőnek, s abban büntetőjogi felelősségre vonást helyezett kilátásba: „Tisztelt Igazgató. Tisztelettel felhívom a figyelmét II. Károly büntető törvénykönyvének 181, 182 és 574–577 a sajtóra vonatkozó rendeleteire, amelyekhez igazodjon a büntető megszorítások elkerülése végett, ellenkező esetben kénytelenek leszünk azokat önnel szemben alkalmazni, hivatalból eljárást indítva ön ellen. Főügyész, 1937. március 10.”.54 A hivatalos fenyegetés után a lapban a helységneveket ismét csak román nyelven tüntették fel. Nem tudni, hogy a hatósági figyelmeztetésnek volt-e befolyása Kiss Bertalan döntésére, de tény, hogy Kiss 1937 közepétől kezdve nem vállalt a lapban szerkesztői munkát, 1937 őszén pedig Szatmárnémetibe költözött.

Az 1937. október 28-i egyházkerületi közgyűlés püspöki felterjesztésének 7. pontjában Sulyok István püspök tájékoztatta a közgyűlést, hogy „a Református Jövő szerkesztésében 1937. évi október 1-vel változás állott be, s hogy a lap eddigi szerkesztője helyett Főt. Püspök úr a belmissziói ügyrend 11. §-ának e) pontja értelmében a felelős szerkesztői teendők elvégzésével Orth Győző belmissziói titkárt bízta meg.”55 Orth fiatal, energikus személyisége jó hatással volt a lap életére. Debreczenivel különösen jól tudtak együtt dolgozni. A Református Jövő tartalmilag kibővült, kettejük közös munkássága idején (1938–1940) érte el történetének csúcspontját. A lap utolsó két évében a megújuló tartalomnak és arculatnak köszönhetően elérte megjelenésének legmagasabb, 9000-es példányszámát.56

Orth Győző felelős szerkesztő tudatos szerkesztői elvek szerint, szakmailag magas színvonalon alakította a lap arculatát. A második bécsi döntést követően a Királyhágómelléki Református Egyházkerület újra egyesült a Tiszántúli Egyházkerülettel. Ennek velejárójaként több egyházkerületi intézmény is megszűnt, illetve átalakult. 1940 vége felé egyre gyakrabban merült fel a kérdés a Református Jövő jövőjével kapcsolatban is. 1940. december közepén a szerkesztőség57 közleményt jelentetett meg, amelyben megnyugtatta az olvasókat és az előfizetőket, hogy a lap nem fog megszűnni, hanem „a Tiszántúli egyházkerület úgy veszi át tőlünk a Református Jövőt, mint egyik legdrágább kincsünket, és boldog, hogy a még mindig 6500 előfizetővel rendelkező lapot egyetemes tiszántúli egyházkerületi lappá fejlessze.”58

Ami nem fedte éppen a valóságot. A második bécsi döntést követően a megszűnő határok lehetőséget teremtettek arra, hogy a Partiumban és Erdélyben újra megjelenjenek azok a magyarországi és budapesti egyházi lapok is, amelyeknek a hirtelen elmaradása hívta életre többek között a Református Jövőt is. Ennek példányszáma 1940-ben 9000-ről 6500-ra apadt, a valóságban el is adott mennyiség ennél is kevesebb lehetett.

A lap jövőjének másik meghatározója az ugyanilyen néven Budapesten megjelenő egyházi lap volt. A két azonos nevű kiadvány egyesítésének a gondolatát Ravasz László budapesti püspök veti fel egy Sulyok Istvánnak írt levelében. A kérést az 1940. április 12-i egyházkerületi közgyűlés a „hazatérést” intéző bizottság hatáskörébe utalta.59 A felszámoló bizottság 1940. november 11-én ült össze először érdemi döntést hozni az egyházkerület megszűnését illetőleg. A gyűlés határozatait a hivatalos lapból, a Reformátusok Lapjából ismerjük: „A kilenc éven át felbecsülhetetlen szolgálatot teljesítő kilencezer példányszámú Református Jövő tekintetében akként határozott a bizottság, hogy a lap címének megörökítésével, szerkesztőségének átadásával egyesül a Budapesten megjelenő Református Jövő című országos református hetilappal és szeptember 15.-ike után már azzal egyesülve jelenik meg.”60 A döntést az egyházkerület utolsó közgyűlése 1941. december 10-én erősítette meg: „a felszámolóbizottság a Református Jövő egyházkerületünk családi néplapját 1941. évi szeptember hónap 11-ik napjával beszüntette.”61

 

A Református Gyermekkönyvtár

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület sajtókiadói tevékenységével igyekezett minden olyan területet érinteni, amely 1918 előtt saját kiadványokkal rendelkezett. Természetesen nem lehetett egyszerre több lapot is indítani, de az évek múlásával fokozatosan sor került a fontosabb egyházi szolgálatok kiadványokkal való ellátására. A hivatalos közlöny 1921-es megszületése után az egyházkerület életre hívta az ifjúsági sajtót, majd az ebből kinőtt vallásos néplapot, végül 1935-ben a vallásos gyermekirodalomnak is megszületett a saját kiadványa.

1918 előtt a Tiszántúli Református Egyházkerület gyülekezeteiben folyó gyermekmunka legfőbb segítője a Budapesten kiadott Örömhír című vallásos gyermeklap volt. Ez a jól szerkesztett, könnyen áttekinthető kiadvány gyermekirodalom és nevelő célú közös játékok közlése mellett az egyházkerület hivatalos vasárnapi iskolai munkatervét is ismertette.

Az 1920-tól kezdődő elszakítottságban a vasárnapi iskolák tevékenysége is megváltozott. Gyermeklap és hivatalos munkaterv hiányában a vallástanítók, illetve lelkipásztorok a régebbi munkaterveket vették elő, a gyermekmunka számára pedig több-kevesebb szakértelemmel verseket, írásokat és különböző anyagokat állítottak össze.

Bár gyülekezeti szinten valamilyen formában tovább folyt a vallásoktatás és a vasárnapi iskolai tevékenység, ezek egységes munkaterv és általánosan használható sajtókiadvány hiányában nem voltak összehangolva, többnyire csak improvizációról beszélhetünk. A tiszántúli kerület vasárnapi iskolás szabályrendeletének az átvételét ideiglenes intézkedésnek számították, mégis a saját szabályrendeletre és gyermekkiadványra még éveket kellett várni. Ezen az áldatlan állapoton változtatandó a Királyhágómelléki Református Egyházkerület az 1925. decemberi egyházkerületi közgyűlésen a vasárnapi iskolák egységes tanterveként Imre Lajos kolozsvári teológiai professzor abban az évben Kolozsváron megjelenő vasárnapi iskolai vezérfonalát határozta meg, azzal a meghagyással, hogy az esperesi hivatalok összesen 190 példányt rendeljenek meg a parókiális könyvtárak számára, példányonként 160 lejes egységáron.

Az 1925. évi közgyűlés meghatározta ugyan a vasárnapi iskolák vezérfonalát, de a szűkös anyagi alapok miatt gyermeklap kiadására nem gondolhatott. Nyolc év múlva, a gyermeklap hiányát pótlandó, a Nagyváradon akkor megjelenő Új Cimbora gyermekújság szerkesztősége felajánlotta, hogy egy oldal terjedelemben kifejezetten egyházi gyermekirodalmat és ilyen jellegű írásokat is közöl, ellentételezésként a kiadvány egyházon belüli népszerűsítését kérték.

Az 1933. május 22–23-i egyházkerületi közgyűlés foglalt állást az Új Cimbora gyermeklap ügyében: „Egyházkerületi közgyűlésünk a Családszövetséget és az Új Cimborát az összes illetékesek figyelmébe ajánlja s felkéri a püspök urat, hogy ebből a célból szükséges intézkedéseket körrendeletileg tegye meg.”62

Az Új Cimbora bevonása az egyházi munkába csak átmeneti jellegű volt. A végső cél egy egyházkerületi gyermeklap kiadása volt. Ennek érdekében tovább folytak az előkészítő munkálatok, és az 1935. május 27–28-i egyházkerületi közgyűlés „megbízza az egyházkerületi belmissziói előadót és titkárt, gondoskodjanak vasárnapi iskolai és ifjúsági vezérfonal szerkesztéséről.”63

A közgyűlési határozatból tudjuk, hogy a Református Jövő lapkiadó bizottsága az 1935. június 11-i ülésükön, az 5. napirendi pontban tárgyalta egy gyermeklap beindításának a lehetőségeit. Az ülésen felmerült annak a lehetősége, hogy a Református Jövő Gyermekvilág című rovatát a téli hónapokon emeljék ki, és mint önálló kiadványt jelentessék meg. Ez az elgondolás ésszerű volt, mert joggal lehetett számítani arra, hogy a lap előbb-utóbb önálló gyermeklappá fejlődhet. Ebben az elgondolásban a bizottságot megerősítették azok a válaszlevelek is, amelyeket az egyházkerület tanítói írtak Kiss Bertalan hasonló témájú megkeresésére. A bizottság határozata szerint „a bizottság elvben helyesli a Gyermeklap megindítását s megbízza az előadót, hogy tegye meg ősszel a szükségesnek tartott lépéseket a gyermeklap megindítása érdekében. A gyermeklap azonban feltétlenül legyen tekintettel az Új Cimbora gyermeklapra és annak érdekeit ne keresztezze.”64

Kiss Bertalan meg is tette a szükséges lépéseket, de az anyagi alapokat egy új lapra nehezen lehetett előteremteni. Ennek ellenére megindult a munka egy gyermekeknek szóló traktátusszerű újság kiadása ügyében. A születendő sajtókiadvány műfaji meghatározása azért sem egyértelmű, mert hordozott magába elemeket a traktátus, illetve az újság szerkezetéből is.

A meginduló lap anyagi alapjait az egyházkerület, az Iratterjesztési Bizottság és a Református Jövő kiadóhivatala támogatta. Az előállítási költségeket, a szűkösebb anyagi lehetőségek között élő célréteget, valamint a fizetett hirdetések valószínűsíthető hiányát tekintve az új lap gondnokai bizonyosak lehettek abban, hogy ez a sajtókiadvány nem lesz nyereséges. Erre Kiss Bertalan is utalt az Iratterjesztési Bizottságnak írt 1935. november 5-i levelében: „Ezeket a traktátusokat ugyanis az állami iskolába járó gyermekekre való tekintettel az ilyenformán nyert összegekből ráfizetéssel is meg kell jelentetnünk.”65

Az új sajtókiadvány Gyermekkönyvtár néven évi 8 lapszámmal indult meg, az első szám az 1935. évi szeptemberi iskolakezdésre jelent meg. A szerkesztői gárda az első hónapokban meglehetősen szűk volt, a lapot Kiss Bertalan és Streleczky Sándor klopódiai lelkipásztor szerkesztették.

A Gyermekkönyvtár önálló lapként való megjelenésének engedélyeztetését Kiss Bertalan indította el 1936 januárjában. A hivatalos szervek akadályozása miatt végül nem indulhatott meg az önálló gyermekújság. A kudarcról a kiadói bizottság 1936. január 20-i ülésének jegyzőkönyve számol be: „[Kiss Bertalan] két ízben is megkísérelte az illetékes katonai hatóságoknál a megfelelő okmányokkal felszerelt kérvény kedvező elintézését kieszközölni, illetve kieszközöltetni a lap megindítását illetőleg, e kísérletek azonban mind sikertelenek voltak.”66 A bizottság sajnálattal vette ezt tudomásul, de elhatározta, hogy ha arra kedvező alkalom és lehetőség nyílik, meg fogja valósítani az önálló gyermeklap tervét.

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület vallásórai és vasárnapi iskolai segédanyaga 1935–1940 között végül csak a Gyermekkönyvtár címen megjelenő traktátus füzetsorozat maradt.

Ezt a kis füzetet nagy lelkesedéssel szerkesztette a református gyermeksajtó legkiválóbb és leghűségesebb szolgája, Streleczky Sándor. Közvetlen fogalmazásmódja, változatos szerkesztői stílusa népszerűvé tette a lapot a gyermekek körében. 1941-re a Gyermekkönyvtár füzetsorozat elérte az 5000-es példányszámot. A füzetsorozat szerkesztésében a mindenki Sándor bácsiján kívül még Papp Lajos, Benedek Géza, Kiss Bertalan, Orth Győző és Saszet Győző vette ki a részét.

A Gyermekkönyvtár története is úgy fejeződik be, mint a felnőtteknek szánt egyházi laptestvéreié: az 1940. november 12-i közgyűlésen felállított felszámoló bizottság döntése értelmében a füzetsorozatot 1941. szeptemberi hatállyal megszüntették.

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület sajtótörténetének érdekes mozzanata, hogy a második bécsi döntést követően a Romániához csatolva maradt királyhágómelléki részeken Streleczky Sándor klopódiai és Debreczeni István temesvári lelkipásztorok az új helyzetben is kijárták a román államhatóságoknál a Gyermekkönyvtár megjelenését, és az 1941 szeptemberében meg is jelent Temesváron.67 Annak ellenére, hogy az újra meginduló gyermeklap csak két évfolyamot ért meg, ez szép példája egy igaz ügy élni akarásának.

1 Zoványi Jenő: A Tiszántúli Református Egyházkerület története, Debrecen, 1939. 157. o.

2 TtREL, Közgyűlési jegyzőkönyvek, I.21.a.1

3 A tétova sajtó. In: Magyar Kisebbség 2, h. n. 1923, 665–677.

4 Archivele de Stat Oradea – Nagyváradi Állami Levéltár, törvénygyűjtemény, 1918. évf. 4. kötet

5 Bíró Sándor: Kisebbségben és többségben, magyarok és románok 1867–1940, Csíkszereda, 2002, 311. o.

6 Archivele de Stat Oradea – Nagyváradi Állami Levéltár, törvénygyűjtemény, 1919. évf. 4. kötet

7 Bíró Sándor: Kisebbségben és többségben, magyarok és románok 1867–1940, Csíkszereda, 2002, 312. o.

8 Bíró Sándor: Kisebbségben és többségben, magyarok és románok 1867–1940, Csíkszereda, 2002, 428. o.

9 Nagy Lajos: A kisebbségek alkotmányjogi helyzete Nagy-Romániában, Kolozsvár 1944, 115. o.

10 Monitorul Oficial – Hivatalos Közlöny, 1923, 231. szám, Archivele de Stat Oradea – Nagyváradi Állami Levéltár

11 Bíró Sándor: Kisebbségben és többségben, magyarok és románok 1867–1940, Csíkszereda, 2002, 428. o.

12 Bíró Sándor: Kisebbségben és többségben, magyarok és románok 1867–1940, Csíkszereda, 2002, 319. o.

13 Bíró Sándor: Kisebbségben és többségben, magyarok és románok 1867–1940, Csíkszereda, 2002, 320. o.

14 KREL Egyházkerületi iratok, 1937, 6.41-45. – román nyelvből fordította V. I.

15 Bíró Sándor: Kisebbségben és többségben, magyarok és románok 1867–1940, Csíkszereda, 2002, 436. o.

16 Bíró Sándor: Kisebbségben és többségben, magyarok és románok 1867–1940, Csíkszereda, 2002, 318. o.

17 A mi nevünk, szerző nélkül. In: Nagyvárad, 1940. szept. 8.

18 Debreceni Protestáns Lap, 1920. március 27., Debreceni Teológia Nagykönyvtára

19 TtREL, Egyházi iratok, I.21.a.1

20 TtREL, Közgyűlési iratok, I.21.a.1

21 TtREL, Közgyűlési iratok, I.21.a.1

22 TtREL, Közgyűlési iratok, I.21.a.1

23 TtREL, Közgyűlési iratok, I.21.a.1. Az 1924-es közgyűlési jegyzőkönyv közli a Khgm. egyházkerület 1923-as anyagi jelentését, ahol még szerepel a napilapokban közölt hirdetések után kifizetett 207 lej tétel.

24 TtREL, Közgyűlési iratok, I.21.a.1

25 Orth Imre: Egyházkerületünk története. In: Reformátusok Lapja, 1941. november 10, 299 sk. o. KREL

26 TtREL, Közgyűlési Jegyzőkönyvek, I.21.a.1, 1925

27 Molnár János: A Királyhágómelléki Református Egyházkerület története 1920–1942, Nagyvárad, 1999, 85. o.

28 TtREL, Egyházkerületi iratok, I.21.a.1

29 Molnár János: A Királyhágómelléki Református Egyházkerület története, Nagyvárad, 1999, 85. o.

30 TtREL, Közgyűlési jegyzőkönyvek, I.21.a.1

31 KREL, Közgyűlési jegyzőkönyvek, d/113/1926

32 KREL, Közgyűlési jegyzőkönyvek, 17/1929

33 KREL, Közgyűlési jegyzőkönyvek, 157/1926

34 KREL, Közgyűlési jegyzőkönyvek, 157/1926

35 KREL, Közgyűlési jegyzőkönyvek, 157/1926

36 KREL, Közgyűlési jegyzőkönyvek, 157/1926

37 KREL, Közgyűlési jegyzőkönyvek, 31/1927

38 Molnár János: A Királyhágómelléki Református Egyházkerület története 1920–1942, Nagyvárad, 1999, 123. o.

39 Sulyok István: Híveinkhez. In: Reformátusok Lapja, 1927. február 16. 1. szám, KREL

40 KREL, Közgyűlési Jegyzőkönyvek, 119/1927. A prefektus értesítését az egyházkerületi iratok között nem találtam meg.

41 Molnár János: A Királyhágómelléki Református Egyházkerület története 1920–1942, Nagyvárad, 1999, 85. o.

42 KREL, Egyházkerületi iratok, 1932, 3.25-36. Az egyházkerület Kiss Bertalannak adott megbízásáról iratokat nem találtam. Lehetett szóbeli megbízás is.

43 Debreczeni István: Református Ifjúság. In: Reformátusok Lapja, 1932. november 10. KREL

44 Monok István: Magyar könyvtermelés a román uralom alatt (1919–1940), Budapest, 1941, 138. o.

45 KREL, Egyházkerületi iratok, 1932, 3.25-36, Sulyok István 1932/5794. számú levele

46 KREL, Egyházkerületi iratok, 1933, 3.25-36

47 KREL, Egyházkerületi iratok, 1933, 3.25-36

48 KREL, Egyházkerületi iratok, 1933, 3.25-36

49 KREL, Egyházkerületi iratok, 1933, 3.25-36

50 KERL, Egyházkerületi iratok, 1933, 3.25-36

51 KREL, Közgyűlési jegyzőkönyvek, 1934

52 A szerződésen nem szerepel pontos dátum, csak az év és a hónap van feltüntetve.

53 A merész szerkesztő valószínűleg Kiss Bertalan lehetett, de tény, hogy Debreczeni István főszerkesztőnek is tudomása kellett hogy legyen a dologról. Bizonytalan, hogy a nagyváradi főügyész kinek címezte a levelet. Legvalószínűbb, hogy Debreczeni István főszerkesztőnek.

54 KREL Egyházkerületi iratok, 1937, 6.41-45. – román nyelvből fordította V. I.

55 KREL, Közgyűlési jegyzőkönyvek, 7/1937

56 A Református Jövő jövője. In: Református Jövő, 1940. december 22. KREL

57 Fogalmazásából ítélve Orth Győző írta.

58 A Református Jövő jövője. In: Református Jövő, 1940. december 22. KREL

59 KREL, Közgyűlési jegyzőkönyvek, 1940, b/65/1940

60 Az egyházkerületi felszámoló bizottság gyűlése, In: Reformátusok Lapja, 1941. augusztus 20. KREL. A bizottság jegyzőkönyvét vagy egyéb iratait nem találtam meg sehol.

61 KREL, Közgyűlési jegyzőkönyvek, 1941, 36/1941

62 KREL, Közgyűlési jegyzőkönyvek, 1933, 68/1933

63 KREL, Közgyűlési jegyzőkönyvek, 1935, i/70/1935. Az előadó Debreczeni István, a titkár Kiss Bertalan volt.

64 KREL, Egyházkerületi iratok, 1935, 6.41-45. Nehezen magyarázható az utalás az Új Cimbora érdekeinek a védelmére. Tudtommal semmilyen szerződés erre nézve nem született, legalábbis ilyen jellegű dokumentumot nem találtam.

65 KREL, Egyházkerületi iratok, 1935, 6.41-45

66 KREL, Egyházkerületi iratok, 1936, 6.41-45

67 Reformátusok Lapja, 1941. december 1. KREL