Hegyi Katalin muzeológus, irodalomtörténész (Gödöllő, 1956). A budapesti Tanárképző Főiskolán végzett magyar– történelem szakon, majd az ELTE BTK-n magyar szakon. 1982-től A Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa. Ady Endre, Móricz Zsigmond és Szentkuthy Miklós hagyatékával foglalkozik. Irodalmi kiállításokat rendezett Ady Endréről és Móricz Zsigmondról. Több kötet szerzője, sajtó alá rendezője, tanulmányok, jegyzetek, utószavak írója.

Hegyi Katalin

„Amit adtam: örökség s nem divat”

Ady Endre tárgyi örökségének üzenete

Nagyon örülök, hogy a nagyváradi Ady Emlékmúzeum 50. születésnapján jelen lehetek, egy olyan intézmény ünnepén, ahol évtizedek óta ápolják Ady Endre örökségét. Ez a feladat a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum számára is nagyon fontos, mert igen jelentős hagyatékrésznek vagyunk birtokában. A tárgyak mesélnek, s üzenetük egy századdal később is tanulságos lehet. Huszonöt éves muzeológusi munkám során tanultam meg, hogy egy-egy írói hagyaték is nagyon jellemző örökül hagyójára. A versekben, elbeszélésekben, tanulmányokban, cikkekben megfogalmazott szellemi örökség mellett bepillanthatunk egy csodálatos világba, s ha nyitott szemmel vizsgáljuk az emlékeket, érdekes adalékokkal szolgálnak.

Jellemző az is, hogy melyik író, költő hagyatéka mekkora. Összehasonlításképpen: Ady Endre tárgyi hagyatéka József Attiláénál nagyobb, Móricz Zsigmondénál kisebb. A három szerző életének, műveinek ismeretében talán nem kell magyarázni, hogy miképp alakulhatott ez így. Három helyen alakult ki jelentős Ady-gyűjtemény: a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Kézirattárában, az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában és a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Kisebb egységek találhatók még a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjteményében, a debreceni Déri Múzeumban és nem utolsósorban itt, a nagyváradi Ady-múzeumban. A három nagy gyűjtőhelyen a kéziratok mellett könyveket, fényképeket is találunk, de a Petőfi Irodalmi Múzeum ennél is többféle tárggyal dicsekedhet. Minden gyűjteményi egység őriz Ady-emléket. A Kézirattár rendelkezik a legjelentősebb hagyatéki résszel. Száznál több vers kézirata mellett körülbelül hétszáz levél kézirata is nálunk van, és sok érdekes személyi dokumentum is található itt. Magunkénak tudhatjuk a Góg és Magóg fia vagyok én, a Hunn, új legenda, az Emlékezés egy nyár-éjszakára, a Két kuruc beszélget, a Párisban járt az ősz, a Fekete zongora, a Léda a kertben, az Elbocsátó, szép üzenet, a Beszélgetés a szívemmel, a Kocsi-út az éjszakában című versek kéziratát. Ezeket a verscímeket csak azért emeltem ki, hogy jelezzem, a költő minden korszakából, minden őt foglalkoztató témában vannak autográfiáink. Érdekes Ady Endre személyi dokumentumainak számbavétele. Fontosnak tartom, hogy – noha szám szerint kevés maradt az utókorra –, a fennmaradtak jellemzők a költőre. Születési és házassági anyakönyvi kivonatának csak hitelesített másolatai vannak meg, de megtalálható gyűjteményünkben konfirmációs emléklapja. Nem lehet véletlen, hogy a Krisztuskereszt az erdőn, Az Úr érkezése című versek szerzőjének ez a dokumentuma több mint egy évszázadon át megmaradt számunkra. Ez a 8 × 10 cm-es, egyszerűségében is gyönyörű, fehér, dombornyomású kártya olyan, mint a legegyszerűbb falusi imádság tárgyi megjelenítése. Megmaradt Ady 1908-as kedvezményes vasúti bérlete, amiért oly sokat levelezett előbb a Budapesti Naplóval, majd a Nyugattal, ami nélkül nem tudott meglenni, mert az állandó pénztelenség és kalandvágy együttes jelenléte nélkülözhetetlenné tette számára ezt az okmányt. De az sem véletlen, hogy jó néhány díszes számlát őrzünk Brachfeld Ferenc fehérneművarrótól is. Ezek a számlák olyan szépek, elegánsak, hogy bármelyik korabeli előkelő szálloda számlája mellett is feltűnnek díszes eleganciájukkal, s feltételezzük, hogy a kibocsátó mesterember is a legjobbak közül való volt. Ezek is azt igazolják, hogy Ady nagyon sokat adott magára, mindig figyelt a külsejére, szerette az eleganciát. A magyar Pimodánban fogalmazza meg: „Szeretek sok fehérneműt fogyasztani, bőrömet finomítani, szeretem a jó szappant s a jóféle illatszereket.” Beszédes Ady Endréék vétkes, könnyelmű hitel-füzete is, amelyik már a csucsai évekből való, de ha végignézzük a listát, eladósodni a helyi boltosnál csak a bor, cigaretta, gyufa miatt volt hajlandó, egyszer azért ceruzát és papírt is vett hitelbe. A keményfedeles füzeten Ady írásával van felírva az általa kitalált, játékos cím. Mi őrizzük zilahi diákszerelmének, Friedmann Zsókának az emlékkönyvét, amiben megtaláljuk Ady köszöntőversét iskolás írásával. Talán ez az első ránk maradt Ady-kézirat.

Könyvtárunk gyűjtőkörébe tartozik az első kiadású és dedikált könyvek gyűjtése. Épp ezért megtalálható nálunk Ady Endre összes könyve, az első és későbbi kiadások is, sok esetben dedikációkkal.

A Művészeti Tárunk őrzi Ady Endre fényképeit. 1977-ben, a költő születésének 100. évfordulójára jelent meg a Tegnapok és holnapok árján című tanulmánykötet a Petőfi Irodalmi Múzeum gondozásában, amelynek függelékeként megjelent Ady Endre ikonográfiája E. Csorba Csilla összeállításában. Ebből a lajstromból látszik, hogy mennyi fényképet őriz intézményünk. Az ismert Székely Aladár-felvételek mellett számtalan amatőrfotót is találunk itt. Levelezéséből tudjuk, hogy mennyire figyelt arra, mikor hogy engedi magát fényképezni. 1912 tavaszán bevonult a Városmajor Szanatóriumba, s szeretett volna újabb fényképeket csináltatni magáról Székely Aladárral. Egészségileg leromlott állapotban volt ekkor, Lédával végleg szakítani akart, az alkohol teljesen tönkretette. Ugyanakkor szeretett volna a szanatóriumban újonnan megismert hölgyeknek adni magáról képeslapokat, de csak akkor fényképezkedett, amikor már jobban érezte magát. Ezeken a felvételeken is látszik rendezett eleganciája.

A relikviatárban őrizzük Ady személyes tárgyait, bútorait. A költő születésének 100. évfordulójára állami támogatással, a múzeum szakmai munkájával, Sára Péter vezetésével sikerült rekonstruálni Ady Endréék Veres Pálné utcai lakását. Ez a szép emléklakás korabeli fényképek tanúsága szerint szinte ugyanolyan, amilyen eredetileg volt a költő korában. Ady itt már csak 1917 őszétől élhetett, a lakás elsősorban Csinszka ízlését és keze nyomát őrzi, bár Ady szobájának berendezésénél alkalmazkodott a feleség a költő elvárásaihoz. Kényelmes, nem zsúfolt, puritán a szoba. Egy ágy, egy heverő, íróasztal, szék, egy komód és egy könyvespolc található itt.

Ma már nem nehéz utánajárni, hogy Ady hányszor írt bútorról a verseiben. Az Ady-CD-ROM megjelenése után ez nem több statisztikakészítésnél. Kipróbáltam néhány szót. Ágy – verseiben hatszor fordul elő, ebből egyszer avar-ágy, egyszer virág-ágy, egyszer hintaágy szerepel. Szék kétszer, szekrény egyszer sem, az asztal viszonylag sokszor, 18-szor, nyilván a fehér abrosz és a bor miatt. Nem mondhatjuk, hogy különösebben fontos élmény volt számára szűkebb környezetének tárgyi világa. Sokkal inkább a tágabb környezet: falu, város, kert, temető, Magyarország, Európa. Ezt tükrözi ránk maradt bútorainak száma. Nem maradt utána egy olyan szekrény sem, amit bizonyíthatóan ő használt volna. (Csak Ady Lajosék Lövőház utcai lakásából maradt szekrény, de nem is abból a szobából, amit Adynak szánt volna a házaspár.) Íróasztal – szimbolikus – három maradt utána. Ebből egy éppen Nagyváradon látható, az Ady Emlékmúzeumban. A „hotelszobák lakójának” három különböző méretű, jó bőrből készült, barna, sokat használt bőröndje maradt ránk. E két tárgyon kívül másból három nem is maradt az utókorra. Õrizzük fekete kalapját. A budapesti Ki látott engem? című kiállítás (a költő születésének 125. évfordulóján) egyik legkedveltebb darabja lett, bizonyára Emil Isac 1918 őszén készült fázós, kalapos Ady fotója miatt, amely Cseh Tamást ihlette meg Ady utolsó fényképe című dalában. Valószínűleg ez a dal is hozzájárult ahhoz, hogy a kalap kultikussá vált. Õrizzük Ady törökmintás selyem nyakkendőjét is, néhány poharat, csészét. Az sem lehet véletlen, hogy Léda legjellemzőbb, nálunk őrzött relikviája egy könnyű, lágy esésű, halványlila selyemsál, a legjobb minőségűek közül való. Csinszka egyik legillőbb darabja pedig egy mélynarancsszínű, míves, finom bross.

A Hangtárban őrizzük azt a korabeli filmfelvételt, amely Ady temetéséről készült. Érdekessége nemcsak abban rejlik, hogy 86 éve készült a film, hanem abban is, hogy megörökíti, amint 1919-ben, Ady január 27-én bekövetkezett halála után két nappal tízezres tömeg kíséri utolsó útjára a költőfejedelmet a Nemzeti Múzeum előtt felállított ravatalról.

Ma is fel-felbukkan egy-egy verskézirat, egy-egy levél, elvétve egy-egy kedves tárgy. Legutóbbi nagy meglepetésünk, hogy előkerült az az Ady által írott levél, amelyben huszonegy évesen édesanyjának fogalmazza meg komoly öntudattal, hogy ő mindenáron költő akar lenni. A kritikai kiadás még azt írta, hogy a zilahi iskola gyűjteményéből elveszett, de most előkerült Ady Lajos feleségének, Kaizler Annának kései leszármazottaitól. A szöveget ismertük, mert Ady Lajosné 1940. december 20-án a Hídban közölte, azóta többször, máshol szövegromlásokkal idézték, de most az eredeti kézirat hitelesíti Ady gondolatait. „Nem tudom miért, már gyermekkoromban máskép ítéltem az emberekről, dolgokról, mint a többi hasonló korú barátaim. Sohse elégített ki az a remény, hogy mint jámbor törvényszéki bíró vagy főszolgabíró békés, nyugodt életet éljek, – nekem izgalom, hír, dicsőség kellett, amiket nálam most sem pótol semmi sem. […] Én teljesen az irodalomnak szentelem az életem. […] Szilágysági lakos nem leszek, mit bánom én, mit beszélnek rólam, az intelligens, igazi művelt társadalom engem mindig meg fog becsülni. Elvégre mindenki azon az úton indul el, amelyen boldogságát feltalálni véli.” Különösen azért értékes ez a kézirat, mert Ady levelezését ismerve nagyon ritkán fordul elő nála, hogy napi eseményeken túl elvi állásfoglalásokat fogalmazzon meg levélben.

Ady Endréhez kötődő tárgy legutóbb 2001-ben került múzeumunkba: dr. Koós Zoltán ajándékozott intézményünknek egy fehér, aranyfülű kávéscsészét. Ez a darab Boncza Bertáé volt, s az ajándékozó tulajdonába Vonyicától, Csinszka román cselédlányától került.

Ugyanakkor veszteségeink is vannak. Ötven éve még tudtak Ady Bibliájáról, amelyiket – Ady Lajos visszaemlékezése szerint – a költő egy elkeseredett napon széttépett. Sajnos ez mára elveszett vagy lappang valahol, pedig nagyon fontos relikviája lenne a hagyatéknak, ugyanis tudjuk, hogy mindennapos olvasmánya a Biblia volt a napilapok mellett. Ady-kiállítást Biblia nélkül nem lehet csinálni. Ugyanakkor nagy öröm, hogy megőriztük Ady csónakos fejfáját, ami addig állt a Fiumei úti temetőben, amíg a most is látható, Csorba Géza készítette síremléket fel nem állították 1930-ban. A fejfát Ady Lajos felkérésére Zoltai Lajos tervezte, aki több száz faragott fejfát rajzolt a debreceni temetőben. (Ezeket a rajzokat ma is őrzik a debreceni Déri Múzeumban.) A fejfába faragott A.B.F.R.A. jelentése: A Boldog Feltámadás Reménye Alatt. A konfirmációs emléklap és ez a fejfa Ady költészetét szimbolizálja. Ha továbbgondoljuk Ady élményvilágát, akkor feltétlenül idetartozik a Mihályi Rozália csókja című elbeszélése is. Bustya Endre kolozsvári Ady-kutató filológiai nyomozásának köszönhetjük azt a szép adalékot, amit elmesél e novella lábjegyzetében. Az elbeszélésben Mihályi Rozália sírján a következő felirat olvasható: Itt nyugszik Mihályi Rozália, élt huszonhat évet, béke poraira. „Kívánkozom elköltözni, és lenni a Krisztussal, mert az mindennél jobb.” Ezt a bibliai idézetet Ady gyermekkorából hozta magával. Kabay Gáborné Sipos Julianna a költő édesanyjának nevelőanyja volt, s a költő kisgyermekként vele járt ki a házuktól alig kétszáz méterre lévő temetőbe, ahol Julcsa mama már 1876-ban felállíttatta magának a sírkövet, amin ez a két bibliai sor volt olvasható. A csodálatos novellát Érmindszenten írta Ady, s tavaszi sétáin elékerült e gyermekkori emlék, s ezt építette bele a műbe.

Ady személyétől függetlenül is igen értékes Tihanyi Lajos Enteriőr c. festménye, ötmillió forint fölöttire becsüljük mai árát. Ez a festmény a Veres Pálné utcai lakásban, Ady ágya felett lógott.

Minden tárgy, ami Adyhoz kötődik, fontos. Ki mondaná meg, hogy mi az értékesebb? Egy kettétört fénykép, egy kalap, sál, míves ékszer? Egy széttépett Biblia vagy egy Tihanyi-festmény? Rangsort állítani nem lehet, minden fontos, minden többet jelent önmagánál, csak észre kell venni a tárgyak üzenetét.

Épp ezért úgy gondolom, hogy a nagyváradi Ady-múzeumnak is van mire büszkének lennie. Muzeológusként annak örülnék leginkább, ha az itt őrzött hagyatékról egy fényképekkel illusztrált, szakszerű tárgyleírással ellátott igényes könyv megjelenhetne, benne egy alapos tanulmánnyal a múzeum történetéről. Biztos vagyok abban, hogy ez a könyv nemcsak ennek az intézménynek a története lenne, hanem a magyarság történetének egy darabja is. Ehhez kívánok az ötvenéves múzeum igazgatójának, Tóth Jánosnak jó egészséget, jó munkát.

Elhangzott 2005. november 22-én Nagyváradon, az Ady Endre Emlékmúzeum fennállásának
50. évfordulója alkalmából
rendezett emlékülésen.