Merényi Krisztián költő (Karcag, 1970). Magyarországi lapokban, antológiákban publikál. Önálló kötetei: Labirintusban (versek, 1997), A múlhatatlan ma (versek, 1997), Táncoló szobor (versek, 2004).

Merényi Krisztián

Szellemmacska

David Cupéról, az igazságos óriáskacorról, az elesettek védőszentjéről ma már alig hallani.

A válság sújtotta Cammerer városában már rég elkelne a segítség. Az erkölcsi nyomortanyává züllesztett településen vandálok aláznak meg elesetteket: vakok és öregek alól botjaikat rúgják ki, vékonyka kölykök haját cibálják, hontalanokat pofoznak meg és köpdösnek össze.

A Grend család korbácsolta fel a befolyásolhatóbb halandók haragját; szerintük az üldözöttek tehetnek a szegénységről és a járványok terjedéséről.

Dzsopi, az alultáplált, elálló fülű pékinas, szívbeteg, özvegy édesanyjával él, fölöttébb ingerlő külleme miatt néha naponta kétszer is ellátják a baját.

A fiú esetlenül botorkál hazafelé. Mielőtt a lépcsőházba ér, megjelenik Grendék egyik megtermett, dorongot markolászó kölyke. A sötét tűzfal mögül Simsonék és Petersenék egy-egy tagja is előlép. A langaléta Petersen-palántánál bokszer van. Dzsopi felkészül. Behúzott nyakkal, összekuporodva zokog. Szinte kérleli Simsonékat, hogy kezdjék már el végre. Amikor a megtermett Petersen gyerek Dzsopi bokájába rúg, a szomszéd bérház kéményéből süvítés tör fel. Mint óriásléggömb emelkedik ki a gáz- és fényképződményt imitáló David Cupé. Lángoló, vörös szeme a huligánokra villan. Megfagy a levegő, Cupé meredten figyeli a sunyítva eloldalgó suhancokat. Majd oly sebesen surran vissza, ahogy előjött. Dzsopi felszabadult sóhajjal nyit be kötögető, hangyaküllemű, nagymamakorú édesanyjához.

A szellemmacska az újabb atrocitásoknál rendszeresen megjelenik a város épületeinek kéményeiből. Ritkulnak a támadások. Grendék néhány környékbeli kéményt eldugaszolnak. A gyarapodó szén-monoxid-mérgezések miatt a rendőrség őrizetbe veszi a Grend fivéreket. Végleg megszűnnek a brutális akciók. A gyöngéknek nem kell sötétedés után hazaigyekezni, a kisöregek végre ismét kisétálhatnak a parkba.

Cupé nem mutatkozik többé. Némelyek szerint az eldugaszolások áldozata lett. Dzsopi még szürkületkor is egyenes háttal, peckesen sétál el a Grend-hívek előtt, akik gyanakodva kémlelik a környék kéményeit. Támadásra gondolni sem mernek.

*

Egy év sem telik el. Grendék és pártolóik megtorlásra éhesen csoportosulnak a főtéren. Lehetnek vagy ötvenen. Épp mikor elindulnak a túloldalon botorkáló aggastyán felé, a Dock utca sarki házánál egy soványka, lángoló szemű macska surran be a szellőzőnyíláson.

 

 

Újra Bella

 

Teleholdkor vagy holdfogyatkozáskor hátborzongató látvány a félreeső, erdő melletti bajor falu legszélső háza.

Gerhard, a harmincéves nyurga mérnök ablakából lesi menyasszonyát. Reménykedik, hogy talán autóval hozzák. A félkilences busz berregve távolodik. Bella ezzel sem...

Reflektorfény tör a nappaliba. A ház elé hajtó gépkocsi motorja leáll. Gerhard megkönnyebbülten lép ki a kapun, ám két civil közelít lehajtott fejjel.

*

Az 1965. május 5-i reggel akár a többi: rádióból Shadows-dalok, kora reggeli napfény pásztázza a háztetőket. Gerhard fáradtan forgolódik ágyában.

Bella megcsókolja vőlegényét, az egyetemre indul. Barna szoknyáját meglebbenti a tavaszi szellő. Az autóbuszon többen is megcsodálják.

*

Gerhard a sokkoló hírtől kórházba kerül. Nehezen tér magához. Aggódó édesanyja áll az ágyánál, kezeit tördelő testvérbátyja az ablakon bámul ki.

– Leszállva a buszról, kamion elé lépett, nem szenvedett – közli az anya.

A férfi – akár a rémálmokban – semmit sem tud kinyögni, csak erőlködik, mintha agya és izmai egyszerre rándulnának görcsbe.

*

Reggelente felriad, hetek teltével is párját szólongatja. Az önkényesen duplájára emelt nyugtatóadagot whiskyvel nyeli le. Senkinek sem engedi, hogy menyasszonya holmijához nyúljon. Hazavárja.

Olykor ablaka előtt szalad el a véres arcú Bella.

Éjjel párja cipőjében egy-egy önálló életet élő organizmusra lel. Felületén erezet, csontozat, inak, izmok, ízületi-tokok, idegek, kötő- és nyirokszövetek. Mint felülről nézett, széltében kettészelt bokapár, de vér nem szivárog belőlük. Gerhard a sercegő, cuppogó hús mellett virraszt.

Napok múlva a térd felett kirajzolódik az ismert anyajegy. Gerhard a hosszú gyertyával megvilágított lábak köré szentélyt épít. Nem fogad látogatót, egyedül akarja átélni a találkozást. A test növekszik. Rövidesen a mosolygó, csukott szemű Bella áll a hajnalban. Pusztán képzeletben meri megérinteni kedvesét. A mozdulatlan lány semmit sem változott, mindig ezzel a mosolyával volt a legelbűvölőbb. A férfi ékszerekkel, ruhákkal, könyvekkel halmozza el. Munkájával lemarad, megszünteti kapcsolatát a külvilággal. Éhségében nyers krumplit majszol, Bellán kívül semmi sem köti le figyelmét.

*

Egy este mélyen elalszik, hajnalban riad fel.

Összeolvad a két gyertyafény. A cipők üresen hevernek. „Eltűnt!” Mint kölykeit vesztett anyamacska, kutatja. Egy távoli hang invitálni kezdi. Õ tovább keres, mígnem az előbbi csendes szó ismét hallatszik, de oly gyöngéden, ahogy azt egykor kedvese tette. Engedelmeskedik.

*

Az arzénes fiola a földre gurul. Csontfehér, lassan hömpölygő óriás förgeteg ragadja magával, melyben egyre éledő Bellájának arcát látja újra meg újra, újra meg újra, újra meg újra…

 

 

A sakkparti

 

Kisétáltam a közeli parkba. Mint a liget antik tartozékai, padhoz nőtt nyugdíjasok sakkoztak, kártyáztak a betonasztalokon. Figyelni kezdtem két kis öreg játékát.

– Józsikám, rögtön véged!

– Ne bolondozz, a huszárom nyerő!

– Ugyan már, hova mereng szép szemed világa? Matt!

– Hű az anyádat, ezt nem láttam!

A bácsik elbúcsúztak egymástól, a vesztes hazaindult. A padon ülő felém szólt:

– Jössz játszani, fröccsi?

– Igen!

– Jól van, te kezdhetsz!

Az öreg az első lépéseit lekicsinylő mosollyal dobálta ki. Nem rezeltem be a rutinos mozdulatok láttán, támadtam. Ellenfelem paszszív, beszorult figurái már-már belefulladtak a sakktábla kockáiba.

– Fene beléd, kölyök! Ma nem megy a játék, de várj csak… erre mit lépsz?

Lépett egy rosszat, közben úgy majszolta banánját, mint egy majomcsemete. Lenyertem egy futót.

– Fene beléd, kölyök! Tényleg nem megy a játék… há-há-há, várj csak egy kicsit, erre mit lépsz?

Újra lépett egy gyöngét. Még küzdöttünk egy darabig, ám hamarosan beadtam a mattot. Az öreg így köszönt el:

– Szerencséd volt ma, gyerek, vannak jó meglátásaid, bár sok hibával játszol. Ha gyakorolsz, belőled is lehet valaki.