Zudor János költő, tanár, újságíró (Nagyvárad, 1954). Kolozsvárott szerzett diplomát, néhány évig tanított, majd a Bihari Napló, később a Kelet– Nyugat és az Erdélyi Napló munkatársa volt, jelenleg nyugdíjas. Fontosabb kötetei: Pygmalion monológja (1989), Romániából jöttem (1990), Isten asztalán (1995). Sziveri János-díjas.
Zudor János
Angyalbandi-ballada
A Nemlétező
Angyal
Leszólt, hogy
létezik
– ebből külön-
böző deriváltak
útján
lett egy házam
– de csak a
képzeletben –
megpróbáltam
elvonni,
hogy a valóságba
törjön be,
de attól
elalaktala-
nodott –
– fel kell
fújni,
akkor jó
– de csak amíg
leereszkedik
– A Különös Faximiléből
a FOLT –
– Egy Különös Emlék:
a Végtelen?
Mint Rozsdafolt? – És
előtűnt, ami volt?
De elnyeli az örökös
jelen?
És a Mindenség egy
Fordított Öreg,
aki a születés előtt
még félig holt? –
És nincs is Múlt, – csak
kényeztetett öleb? –
Mert minden helyőrség
előretolt? –
ÉS ilyen az Élet?
Bele kell hogy
törődjünk,
Örök emlékezés a
messzi jövőre?
A Tündérek közt,
hogy lepkehálóval
öljünk
Képeket, mint a
kiugró Bolt
alól kifogni felté-
teles, dőre
jeleneket, mint élő
közt a holt à
(IDÕT? – és menekülni
örökre
Sosemvolt Állomás
mond – közepébe? –
Minthogyha keserű körökre
volnának osztva és sohasem
Reményre?! –)
jajgat már csak
Az az Ország,
s Képe –
melynek darabokra
tört a széle –
s megkérdi még a
Rút is:
– hát ez ép-e?
s kipördül kúpja –
széttört éneknek
pépje –
– aludni papírba
fagyva –
Mikor? –
Mikor a szövegbe
belefárad a szó,
– a fehér papír,
mint egy
halott valaki
agya, – kiterítve, –
Beléalszik a
Szó a fagyba,
– boldog halluci-
náció –
– az EGYÜT-tes
ÉLET, –
– jelE nélKÜL –, –
mintha levegőt,
Jég Sarkot szét-
robbantó
levegőbuborékot
vesz
egy jégmező –
– és az érzelmek
sima emlékei –
– mint a radír élei,
csak gyalog –
mint Dorottya
Báljába a költő,
és elhalad előtte
– Platonikusan –:
a rengeteg jégszán –
– széljegyzetek... –
FEJET FARAG
KI
STONEHENGE –
– fejet és testet magának
– írás fejfája,
fejből bújva,
fejből rongyból
– RONGYBABA
–
STONEHENGE-I
BABÁJA
– JÉGHEGYEK
– FELFÕTT
HOMOKON
JÉGTEN-
GEREK –
és az Emlék-kép –
– jégverem –
rohanó – emléktelen
sírban: Mint a Végtelen
Fejem melletted
elhalad –
észre sem veszed – sem
hajad
meg se rebben – meg
se moccan –
(két molekula
ösz-szekoccan? –)
Jaj. – az Emlék –
– és – VI-SSZ-A-
TEKERT –
– filmtekercs –
– a Fej-edre
lelt?! –
Kócz BABA – te,
a GYÖNYÖREM,
IDÕTENGELY-
TENGERE EL-
– SZELEL? –
mint
ÜRES TEREM, MELY
MEG SE TELT –
KI SEM ÜRÜLT, DE
MEG SE TELT,
CSAK BEJELÖLI A
TERET S HAJT
– TERET IDÕT ÉS
VÉGTELENT?! –
– abból vagyok? – és
alszom szótlan?
ehetetlen, mint a
hús – sótlan? –
– az vagyok én? –
a TE-hiány –
számológép, mely
nem tudja,
hány? –
írógép, mely nem
ismer
betűt? –
Feltámadó
halott megüt,
és elhalsz örökre,
többszörös
az oka, mint
a közös ős? –
ÉS BEFOGAD
tényóceán
fény a sötétet
– mindahány
hajnalon – mint
az éjszakán
filmnegatív a
kaptafán
rózsafüzér a
nyakadba illő
régi nagymamakori
villő
szegfűszeg is
páradba illő
Jéghegy billeg
mosolyod
ágán
Vezúv táncol
csókodnak
ágyán
Stonhenge’s Gondos
Szavadnak Száján
Vénusz-Doromb
kőkemény
lágyán
Ölednek, Te,
Csodáknak
Lelke,
– De
Röptödben
elkapott lepke,
Fellángol újból
s elbocsájt –
Majd foglyul ejt,
mint Megcsodált,
S ha belebomolsz
őrültben
lengve
belemelegedsz
merengve,
nem veszed észre:
messze szállt –
s a végén nem
érzed a halált
...
„Elvették
nyájamat,
bánjam-e?”
WEÖRES SÁNDOR:
„MERÜLÕ
SZATURNUSZ”
– Visszaadják a
nyájakat,
csak sorba kell
állni,
sorba kell állni
értük, sorba –
– Valaki azt
mondta nekem:
Ön, maga –
– rövidítse
meg az útját –
– Tenyér:
Életvona-
lak
elférsz a kezemben,
kis vénusz?! –
csak leültem
a Földre
egy kicsit
pihenni –
én, Buddha
Butája –,
– én, Butter
Buddhája
– csak leültem
a Földre
egy kicsit
pihenni
– elférsz a
kezemben
kis vénusz?! –
Visszaadják
a nyájakat
örüljek?!
visszaadja
valaki
az egészet:
...a nyájat.
Már gyűjtöm a
szájamban
a nyálat
...visszaadnak
de hányat?
Fiút, lányat,
hány nyájat? –
Mint rabbi
fején a haj
– az írás
– a visszaadott
nyáj legendája,
mint időegység
alatt
megtett út –
és gyűlnek
a fellegek
csücskén
a visszaadott
nyájak
lehetőségei,
a nem is létezők,
mert úgy az igazi,
és, valóban,
mint az emlék,
visszatekert
filmtekercs,
gyűlnek a
visszaadhatatlan
nyájak
a fellegek
szélén,
mert nem is
létezők –
DE ÉN VISSZAKÉR-
TEM
– ÉS VISSZAKAP-
TAM –
HOVA VIGYEM
A NEMLÉTEZÕ
NYÁJAMAT,
HISZEN
LEHETETLENSOK
HELYET
FOGLALNAK
ITT –