Románia részvétele a triennálén

A román képzőművészeket a 19. század második felétől a harmadik évezred kezdetéig az újító, újabb irányzatok felé nyitó képzőművészeti áramlatok vonzották. Ennek eredményeképpen egyéni stílusformák alakultak ki, melyek plasztikai nyelvezetük korszerűsége révén példaértékűek.

Mind a Románia területén alkotó, mind a külföldön befutott képzőművészeink tevékenységükkel hozzájárultak az értékes, modern kortárs román művészet európai nagykorúsításához. Sőt, ezen túlmenően – és ebben az értelemben releváns Brâncuşi ragyogó példája – a román plasztika hozzájárult a 20. századi szobrászat megújításához, és implicit módon az egész világon elismert, iskolateremtő esztétikai látásmódot vezetett be. A festészet területén pedig Victor Bruner szerepe vitathatatlan az európai avantgárdban.

Azok a romániai megyék, amelyek csatlakoztak a Kárpátok eurorégióhoz, az elmúlt évezred utolsó két századában bonyolult történelmi fejlődésen mentek keresztül, figyelemre méltó módon vették ki részüket általában az alkotóművészet, de különösképpen a piktúra megújításában, abban az alkotó tevékenységben, amely az új irányzatok iránt kötelezte el magát. Ám ha csak az elmúlt huszonhárom évre tekintünk vissza, meg kell állapítanunk, hogy egy fiatal képzőművészcsoportnak köszönhetően, amelyet elismert alkotóművészek is támogattak, olyan mozgalom bontakozott ki, amely elítélte az elfogadott tradicionális látásmódhoz való feltétel nélküli, konfrontációkerülő csatlakozást a témaválasztás, a kompozíció és kromatika területén. Ez a mozgalom indította el a posztmodern experimentalizmust. A nyolcvanas évek generációja, amely az Atelier 35 köré csoportosult, megkérdőjelezte a korszak – beleértve a művészet – általános politikai irányítottságának létjogosultságát. Ez a politikai irányítottság korlátozta a művész azon jogát, hogy lépést tarthasson korával. Ezek a fiatalok a műtermi környezetből kilépve, látványos nonkonformista kínálatukkal dialógusra késztették a közösséget.

Az ország nyugati és északi központjaiban – Nagyváradon, Temesváron, Nagybányán stb. – tevékenykedő művészek kezdeményezői és szervezői voltak olyan rendezvényeknek, amelyeken kizárólag az installációt, happeninget, performance-ot művelték, lázadva a beletörődés, az értékvesztés ellen – de a tartós érték teremtése ellen sohasem –, ezzel is mintegy alátámasztva a társadalmi beavatkozás szükségességét. Az előző generációk elismert képviselői közül többen támogatták a mozgalmat, együtt olyan versenyt sikerült előidézniük, amely kedvezően hatott a kortárs román művészet fejlődésére.

A romániai festők – legtöbben közülük „nyolcvanasok" –, akik jelen vannak a Kárpátok eurorégió Ezüst Négyzet 2003 triennáléján, olyan szerkezeti megoldások és plasztikai kifejezések hívei, amelyek az alkotók egyéniségéből, valamint élményeik bensőségességéből fakadnak.

A Vioara Bara által megfogalmazott valóságban az örök szimbólum-jelek, az erős groteszk figuratív struktúrák, a tudatos színkontrasztok együtt léteznek egy egységesítő ősi káoszban, ami újabb kérdésekhez vezet el.

Kovács Bertalan a családi élet archetípusos értékeit, hozadékát kívánja feltárni. Ebből következően szigorúan szerkesztett kompozíciókat képzelt el, melyek elsősorban – koherens egymásmellettiséggel – finom árnyalatokat és lényeges formákat sűrítenek.

Dorin Damaschint a tökéletesség igénye vezérli. Ez a törekvés tükröződik vásznain, a tökéletes forma- és színharmónia az alkotásra hagyatkozó szellem kétségbevonhatatlan kifejeződése.

Gheorghe Ilea szülőfaluja egyszerű tárgyaival és ősi motívumaival a pillanatfelvételek olyan világába vezet, amelyben a képek és színek valószerűsége szinte magával ragad.

Viorica Moruz figyelmesen stilizált képein az emberi szimbólumok, a dekoratív elemek, a domborzati vagy természeti formák grafikailag ideálisan válnak valóra, a színek kibontakozása, kissé idillikusan, az „édes Bukovinára" emlékeztet.

Ioan Aurel Mureşan az a posztmodernista, aki hű marad saját alkotási szabályaihoz, összetéveszthetetlen ideatikus és esztétikai irányvonalához. A festék anyagszerűségének érvényesítése, a színek révülete a festő szépbe vetett hitéről győz meg.

Eugen Munteanu olyan alkotófolyamat titkaiba vezet be, mely egyáltalán nem nevezhető könnyűnek, amely feltárja a nonfiguratív szerkezetek kifejezőerejét, bebizonyítja ezeknek a kolorisztikai elemhez való végtelen viszonyítási lehetőségét.

Ovidiu Sălăgean érdeklődése a színekkel való kísérletezés irányába összpontosul, azzal a céllal, hogy őszinte és időtálló esztétikai hitvallást szentesítsen.

Aurel Roşu, attól a vágytól hajtva, hogy örökkévalóvá tegye élményeit-emlékeit, a méreteikben elkülönülő, gyakran sorozatokban jelentkező árnyképekhez folyamodik, tömör alaptónusaival az időtlenség érzését kelti.

Torkos István elérkezett a belső egyensúly felfedezésének pillanatához. Olyan sajátos stílust teljesített ki, amely a pasztás felületek és a transzcendentális dicsfényben ragyogó színregiszterek meggyőző játékából tárul fel.

A kiállítók ismételten arról győznek meg, hogy a kortársak sorsa a művészetben csak akkor teljesedik ki, ha az alkotók saját utat választanak, és önmaguk tudnak maradni.

Dr. Aurel Chiriac,

a nagyváradi Körösvidéki Múzeum igazgatója