Szabó József

Szabó József (Ódzsa) színházi rendező (Székelyhíd, 1928). Nagyváradon érettségizett, Kolozsváron diplomázott 1953-ban. Pályáját Nagybányán kezdi, 1957–70 között a Kolozsvári Magyar Színház rendezője, 1970-ben a nagyváradi társulat főrendezője és művészeti vezetője lesz. Legemlékezetesebb rendezései: Az ifjú W. újabb szenvedései, Anyám könnyű álmot ígér, Ősvigasztalás, Az ember tragédiája. 1983-ban Magyarországra települ, Győrött, majd Veszprémben dolgozik 1988-as nyugdíjba vonulásáig.

Katona József élhetetlensége és halhatatlansága,

avagy a rózsaszín és a fekete szalag története

A költők sorsa: megfejthetetlen titok.

A költők szobra: a titkok titka.

Katona József a magyar irodalom legrejtélyesebb alakja. Életéről, személyiségéről, az egyetlenül álló Bánk bánjáról könyvtárnyi ismertetés, tanulmány, esszékötet és regény jelent meg halála után. Halhatatlanságának titka mégis hét lakattal van lezárva… ez az ülő bronzszobor pedig, amely egyik lábával kemény kőlapra támaszkodik, másik lábával meg mintha mozdulna, indulna valahová fölfelé, úgy választja el őt mitőlünk, mint halhatatlant halandóktól a Végtelenség.

Hogy életre keljen a szobor és emberarcát fordítsa felénk, elmondok róla egy történetet:

Filozófiát és jogot tanult a pesti egyetemen. Kapcsolatba került a szárnyait bontogató magyar színházzal. A nemzeti játékszín ügye iránt érzett lelkesedése sorsszerűnek tűnt, sírig tartó szerelemnek indult. Beszélt latinul, németül, franciául, színdarabokat fordított, írt át, „magyarított" a nemrégiben alakult Rondella társulatának. Az egyetem mellett, a professzorok tudta nélkül, szerződést is kötött Békesi álnéven a színházzal, amelyben arra kötelezte magát, hogy színészként szerepel és rendez… Huszonkét esztendős volt, amikor meglátott a színpadon játszani, énekelni egy csodálatos tehetségű színésznőt: a húszéves Széppataki Rózát. Meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt. Róza nem volt szép, de a színpadon a tehetsége királynővé koronázta. Katona József merész lépésre szánta el magát: szerelmet vallott Rózának. Rómeó elküldte Júliájának a világ legfélszegebb szerelmes levelét: „Holnap jókor haza kell utaznom. Én magát véghetetlen szeretettel szeretem, s lelkemben hordozom képét, mióta először színpadon megláttam játszani, s ezen szende képet fogom titkon keblembe zárva, véglehelletemig hordozni. Ha meghallgat s hajlandó hozzám, egy darabka rózsaszín szalagot zárjon a felelethez, ha meg nem hallgat, egy darabka fekete szalagot zárjon a felelethez. E két szín fogja éltem irányát kormányozni. Ha rózsaszín lesz a jel, félév múlva visszatérek Pestre, s akkor bővebben fogok nyilatkozni; ha fekete lesz, akkor szívem örökre gyászolni fog. K. J."

„K. J." hazautazott Kecskemétre és várta, várta a sorsdöntő választ: a rózsaszín vagy a fekete feleletet. Hiába várt. Hiába remélt. Széppataki Róza akkortájt ment feleségül színész kollégájához, Déry Istvánhoz. Nem küldött választ a szerelmes levélre. De talán azt sem tudta, kit rejt a titokzatos monogram…

Fél év múlva, amikor újra találkoztak a pesti utcán, Katona, meglátva Róza aszszonyi főkötőjét, csak ennyit mondott: „Ezért nem felelt hát levelemre." És visszament Kecskemétre hivatalnokoskodni és elfelejteni Széppataki Rózát.

Róza elvesztésével elveszett számára a színház is. Költő volt. Képzeletében Róza és a Színház jelképesen is összefonódott, éppen úgy, mint Bánk bán lelkében Melinda és a Haza.

Harmincnyolc éves volt, amikor meghasadt a szíve. Amelyben „véglehelletéig" hordozta Széppataki Róza soha el nem küldött fekete szalagját.

A másik szalagot, a rózsaszínűt halála után sok-sok esztendővel postázta neki a sors. Az idő, amely világbirodalmakat dönt le, és nem kíméli a művészet alkotásait, a fukar és kegyetlen idő egyszer csak úgy rendelkezett, hogy a Bánk bán elfeledett írója tétessék az őt megillető helyre.

Katona József ma diadalmasan trónol a magyar panteonban. Körülötte ülnek evilági halhatatlanságának kikovácsolói: Petőfi, Arany, Gyulai Pál, Ady, Juhász Gyula, Móricz, Kosztolányi, Illyés, Németh László… Kissé távolabb tőle, ott sorakoznak mögötte a színészek, akik sikerre vitték a Bánk bán szerepeit: Egressy, Lendvay, E. Kovács Gyula, Szentgyörgyi, Rózsahegyi, Ujházi Ede, Déryné, Kántorné, Márkus Emília, Jászai Mari, Somlay, Kiss Ferenc, Latinovits… Micsoda társulat! Még hátrább ülnek a neves rendezők, akiknek bizony néha beletört a bicskájuk a Bánk bánba: Paulay Ede, Janovics Jenő, Hevesi Sándor, Németh Antal, Horváth Árpád, Major, Vámos…

Mennyi gondolatot gerjesztett a magyar szellemi életben és a színházban ez a rokontalan Bánk bán az elmúlt századokban! És mennyi gondolat-energiát rejt még, mennyi titkot, amely a jövő századokban is hatni fog, mint a Hold mágneses tere földi életünkre! A Bánk bán örökké modern és aktuális. Hogy miért? Hadd idézzem Szabó Dezső válaszát: „…az egyetlenül álló Bánk bán azért marad meg a magyar drámaművészet világirodalmi oromján, mert… adja az örök Bánk bánt, az örök Peturt, az örök Tiborcot, a magyarság mindig eleven három roppant sebét, melyek sohasem sajogtak frissebb vérrel, mint most. Az igazi szép mindig modern, az igazi művészet mindig aktuális, az alkotó művész mindig kortárs…"

Katona József, akit évről évre érdemesen koszorúzunk, bízvást elfogadja tőlünk, amit Széppataki Rózától hiába várt: a hűség, a megbecsülés és a szeretet rózsaszín szalagját.