Péter I. Zoltán

Százéves a nagyváradi evangélikus templom

Nagyvárad neogótikus stílusban épített evangélikus templomát 1903. július 5-én szentelték fel, ünnepélyes keretek között. E jelentős esemény – amelynek centenáriumát az idén ünneplik – nem volt minden előzmény nélküli. Hosszú, göröngyös út vezetett a magánházakban, majd a szerény kis imaházban tartott istentiszteletek idejétől a díszes csúcsíves templom megépítéséig.

A nagyváradi evangélikus gyülekezet története a 18. század végén kezdődik. Ezt megelőzően a megyében német telepesek képviselték Luther híveit. A Rajna vidékéről jöttek 1751-ben a Székelyhíd és Margitta közötti országút mentén fekvő Érolasziba. Nagyjából ebben az időben jelentek meg Váradon is, s ott – Materny Imre lelkipásztor leírása szerint – eleinte magánházakban gyűltek össze. 1784-ben Roth György várparancsnok neje, a hitbuzgóságáról ismert Podmaniczky bárócsalád sarja, Johanna a vár I. számú pavilonjába hívta a lutheránus híveket istentiszteletre. Ekkor még az érolaszi lelkész szolgálatával éltek. Miután a várparancsnok családjával együtt eltávozott Váradról, az evangélikusok ismét házakban gyűltek össze, mígnem 1808-ban az egyház gondnoka, Fidy István ösztönzésére megvásárolták Bereczky István Körös utcai telkét.

A megvásárolt telekre 1811-ben egy kis imaházat építettek, ezt használták 1902-ig. A váradi gyülekezet 1812-ben lett anyaegyház, addig Érolaszihoz tartozott. Még ez előtt indították meg a folyamatos gyűjtést egy templomra, de csak a 19. század végén alakították meg a templomépítő bizottságot. Ez jelentette a rendszeres gyűjtés kezdetét. Az újonnan építendő templommal kapcsolatban többféle elképzelés volt. Előbb egy új imaház költségvetési tervét készítette el Busch David városi főmérnök, ifj. Rimanóczy Kálmán már egy nagyméretű, háromhajós neogótikus templomot tervezett, de végül anyagi megfontolásból Pecz Samu budapesti műegyetemi tanár terve alapján egy kisebb, egyhajós templom épült fel. Ez egyszerűbb volt, „korai góth stylben, nyerstégla falakkal és toronnyal, melyet azután a bizottság kívánságára a tervező átdolgoz, díszesebbé tesz, anélkül, hogy eredeti stylusát megváltoztatná"– írta Materny lelkipásztor.

A kis imaházban az utolsó istentiszteletet 1902. április 13-án tartották, ezután, az új templom felépítéséig, minden hónap első vasárnapján a Körös-parti református templomban gyűltek össze a lutheránus hívek. 1902. május 23-án tették le „az első téglát a beton fundamentumra". Az építést ifj. Rimanóczy Kálmán vezette. Az ő irányításával a templom már 1902 tele előtt fedél alá került, „1903. május 16-án pedig a teljesen tégla toronyra is fel volt tehető az aranyozott góthikus rosetta a hívek nagy számának jelenlétében, kellő ünnepségek között". A háromtornyú, neogótikus stílusú templomot 1903. július 5-én szentelte fel Zelenka Pál evangélikus püspök. A templom főhomlokzata az utcára néz, annak vonalától néhány méterrel beljebb. Három torony díszíti. A középsőnek, a legnagyobbnak a sisakja téglából van, a két szélsőt mázascserép-tető fedi. A dísztéglával borított falakat csúcsíves ablakok törik át, míg a bejárati ajtó felett keretelt rózsaablak található. A homlokzat koronázórészét vakárkádsor és vakíves párkány díszíti. Ez utóbbi megtalálható a mellékhomlokzatok koronázópárkányai alatt is. A templomhajót és a szentélyt támpillérek övezik, közöttük csúcsíves ablakokkal.

A templom főbejáratának falán utólag elhelyezett emléktábla szövege: „E templom építését, amelynek szentelése 1903. VII. 5-én volt, Isten dicsőségére Rimler Károly lelkész (1861–1895) kezdeményezte és Materny Imre lelkész főesperes (1898–1942) fáradhatatlan odaadással valósította meg. Emlékük legyen áldott!" Bent a fehérre festett templomhajó támpillérjei mentén kiinduló hevederek között a boltmezők keresztboltozásúak. Említésre méltók a szentély színes üvegablakai, melyeket a budapesti Palka cég készített 1941-ben. Később, óvatosságból, az egyik feliratos festett ablakszemet eltávolították. Az oltárfelépítmény képét Böszörményi Géza helybeli ügyvéd festette 1904-ben. A művészi kovácsoltvas csillárok Tátray Sándort dicsérik, az orgonát a szintén helybeli Országh Antal készítette. A berendezés többi része ifj. Rimanóczy Kálmán gyártelepéről került ki. Az 1813-ból való vörösréz keresztelőmedence még az imaházból maradt meg.

A váradi eklektikus építészet kiemelkedő alkotásának számító templomot százéves története során többször is javították, és mindvégig elvégezték a szükséges állagmegőrző munkálatokat is. Az épületbe 1991-ben bevezették a központi fűtést, egy évvel később belsőleg felújították és kifestették. A centenáriumi ünnepségre ismét időszerűvé vált az értékes épület restaurálása. Tetőcserép-csere után belsőleg is restaurálják, ezt a templom külső felújítása követi majd.

Péter I. Zoltán újságíró, helytörténész (Nagyvárad, 1949). A Bihari Napló munkatársa, a Budapesti Műszaki Egyetem műemlékvédő szakmérnöki karán tanult. 1992-től tizennégy helytörténettel foglalkozó könyve jelent meg, a legutóbbi Mesélő képeslapok címmel (Noran Kiadó, Bp., 2002).