|
A túlélés játéka
Kevés drámaíróhoz illik annyira a színház a színházban játék,
mint Bertolt Brechthez. Az úgynevezett elidegenítő, azaz
V-Effekt, amit neki tulajdonítanak, hatalmas lehetőségeket
teremtett a rendezőnek. Persze önmagának, hiszen Brecht
gyakran rendezett. Kiforrott drámáit közvetlenül a második
világháború előtt és alatt, az emigrációban írta. Brechtet
kisajátította magának a szocializmus. A rendszerváltást követően
pedig ráhúzták a baloldali jelzőt és nem volt divat játszani.
Aztán, ahogy fordult a világ, közvetlenül a szomszédban dörögtek
a fegyverek, újra "felfedezték" Brechtet, aki az embert úgy
mutatja meg, mint a társadalomhoz, körülményeihez kénytelenül
alkalmazkodó egyént. Főműveiben - Koldusopera,
Szecsuáni jólélek, Állítsátok meg Arturo Uit! Galilei élete,
Kaukázusi krétakör és nem utolsósorban a Kurázsi mama
és gyermekei - folyamatosan azt kiáltja a világnak,
hogy az egyén csupán egyet akar: minden körülmények között
túlélni. Brecht, az epikus dráma kitalálója, paródiákat írt.
Vérfagyasztó paródiákat szétzilált, értékvesztett társadalomról,
melyben az ember megpróbál élni.
A fentiek akkor jutottak eszembe, amikor megtudtam: a nagyváradi
Szigligeti Társulat műsorra tűzte Brecht Kurázsi
mama és gyermekei című "háborús krónikáját". Aztán
következett volna december 12-én, egy hideg vasárnapi napon
a bemutató. Csakhogy elmaradt egy új évi fogadás miatt. A
színészek azt mondták, "ellopták tőlük a bemutató örömét",
amikor első előadásként gyerekeknek játszották ezt
a felnőtt érzelmet és értelmet próbáló színművet.
Parászka Miklós rendező az egyén szemszögéből közelített
a darabhoz, és élt a már említett játék a játékban lehetőséggel.
A Kurázsi mama... története egy film (dramaturg Budaházi
Attila), amit a második világháború alatt forgatnak. Egyetlen
jelzés utal a korra: a sárga csillag a kikiáltón - a váradiak
előadásában a csapót kezelő fiún (Csatlós Lóránt)
-, aki végtelenül szomorúan, megalázottan ismerteti a jelenet
címeit. A háttérben kis öltözőasztal, székkel, ahol a
Kurázsi mamát alakító színésznő (Csíky Ibolya) "szedi
rendbe" magát a jelenetek között. A színpadot (díszlet- és
jelmeztervező Bölöni Vilmos) a kocsi uralja, Kurázsi
mama élete és megélhetése, túlélésének lehetősége. Az
előadás úgy kezdődik, hogy a színésznő int
a zenekarnak (a nagyváradi zeneművészeti főiskola
hallgatóiból áll) és elénekli a Kalmárdalt. Mintegy gyakorol.
Azonban Brecht songjai (ezúttal Paul Dessau megzenésítésében)
történeteket mesélnek, élethelyzeteket. Ez például arról szól,
hogy a háborúban is élni kell, sőt túlélni. Kurázsi mama
harminc évig túlél. (A szerző a harmincéves háborúba
helyezi a cselekményt.) A kitűnő díszlet és jelmezek
is ezt a kort idézik. Parászka Kurázsijának két célja van:
megmenteni három gyermekét és megmenteni a kocsit. Mi a fontosabb?
- teszi fel a kérdést az előadás: a gyerekek élete (a
jövő) vagy a kocsi és az áru, amivel a markotányosnő
a jelent éli. S van még egy kérdés: háború (rend, fegyelem,
tömeg és nem egyén), vagy béke ("rendetlenség", szabadság).
Az előadás válasza természetes: az ember túl kell élje
a háborút, hogy szabad lehessen a békében.
De ne felejtsük, hogy epikus drámáról van szó, ahol a közönségnek
nem kell belehelyezkednie a cselekménybe. A filmet forgatják
jelenetről jelenetre. (Ezért sem zavaró, hogy ugyanazok
a szereplők több szerepet játszanak), a színészek eljátsszák,
amint egyik hadsereg követi a másikat, eljátsszák, mennyire
erős és erőszakos a tömeg az egyénhez képest. A
halál árnyékában él és védeni próbálja magát és gyermekeit
Csíky-Kurázsi, ez a nagyon erős asszony, aki rekedt hangjával,
kiélt arcával, riadt tekintetével húzza a kocsit, mindig oda,
ahol még van élet, ahol még kell a kenyér és a pálinka. S
közben sorra elveszti a gyermekeit. Eilif (Madarász Lóránt)
elhiszi, hogy a katonák mindig hősök. Stüsszi (Kiss Csaba)
együgyűségében arra alapoz, hogy a rend becsületet is
feltételez. Kattrin, a néma, elcsúfított lány (Laczó Júlia)
pedig lemond a túlélés esélyéről. Tulajdonképpen ő
már rég lemondott a jövőről. Akkor, amikor az éppen
soros hadfiak bontakozó asszonyiságában, túlélési kísérletében
csúfították el. Csak Kurázsi mama küzd hajthatatlanul, cipeli
a kocsival fájdalmát, kétségbeesését és reményét, hogy valahol
még van élet. Azután is, hogy végignézi a prédikátor (Hajdu
Géza) színeváltozásait, azután is, hogy felvillan a nyugalom
a szakács (Ács Tibor) kínálta lehetőségben, amiről
lányáért mond le.
Hiteles a Parászka rendezte játék. Olyannyira hiteles, hogy
néha eszembe jutott: ez csak színház, kinn béke van és nyugalom,
szabadság van és biztonságos "rendetlenség". És ekkor megszólal
a hangszóróban a rendezőt játszó színész (Dobos Imre):
bombariadó. Majdnem felugrottam a székről. Ez már nem
Brecht elidegenítő színháza volt, ez már Parászka döbbenetes
figyelmeztetése: a harci rend, a harcos fegyelem nem játék.
A színpadon mindenki menekül, csak a színésznő marad,
végigjátssza a szerepét. Neki a színház, a játék a túlélés,
mint Kurázsi mamának a kocsi.
Simon Judit
Simon Judit újságíró (Nagyvárad, 1958). 1990-ig bábszínész,
munkás, tisztviselő, ekkortól újságíróként dolgozik különböző
erdélyi szerkesztőségekben (Bihari Napló, Erdélyi Napló,
Brassói Lapok, Krónika, Erdélyi Riport). Színházi krónikái,
interjúi, riportjai többnyire hazai lapokban jelennek meg.
Riportkötete: Városkép románokkal és magyarokkal (Scripta,
2000).
|
|