logo
 

 

 

 

A túlélés játéka

 

Kevés drámaíróhoz illik annyira a színház a színházban játék, mint Bertolt Brechthez. Az úgynevezett elidegenítő, azaz V-Effekt, amit neki tulajdonítanak, hatalmas lehetőségeket teremtett a rendezőnek. Persze önmagának, hiszen Brecht gyakran rendezett. Kiforrott drámáit közvetlenül a második világháború előtt és alatt, az emigrációban írta. Brechtet kisajátította magának a szocializmus. A rendszerváltást követően pedig ráhúzták a baloldali jelzőt és nem volt divat játszani. Aztán, ahogy fordult a világ, közvetlenül a szomszédban dörögtek a fegyverek, újra "felfedezték" Brechtet, aki az embert úgy mutatja meg, mint a társadalomhoz, körülményeihez kénytelenül alkalmazkodó egyént. Főműveiben - Koldusopera, Szecsuáni jólélek, Állítsátok meg Arturo Uit! Galilei élete, Kaukázusi krétakör és nem utolsósorban a Kurázsi mama és gyermekei - folyamatosan azt kiáltja a világnak, hogy az egyén csupán egyet akar: minden körülmények között túlélni. Brecht, az epikus dráma kitalálója, paródiákat írt. Vérfagyasztó paródiákat szétzilált, értékvesztett társadalomról, melyben az ember megpróbál élni. 

A fentiek akkor jutottak eszembe, amikor megtudtam: a nagyváradi Szigligeti Társulat műsorra tűzte Brecht Kurázsi mama és gyermekei című "háborús krónikáját". Aztán következett volna december 12-én, egy hideg vasárnapi napon a bemutató. Csakhogy elmaradt egy új évi fogadás miatt. A színészek azt mondták, "ellopták tőlük a bemutató örömét", amikor első előadásként gyerekeknek játszották ezt a felnőtt érzelmet és értelmet próbáló színművet.

Parászka Miklós rendező az egyén szemszögéből közelített a darabhoz, és élt a már említett játék a játékban lehetőséggel. A Kurázsi mama... története egy film (dramaturg Budaházi Attila), amit a második világháború alatt forgatnak. Egyetlen jelzés utal a korra: a sárga csillag a kikiáltón - a váradiak előadásában a csapót kezelő fiún (Csatlós Lóránt) -, aki végtelenül szomorúan, megalázottan ismerteti a jelenet címeit. A háttérben kis öltözőasztal, székkel, ahol a Kurázsi mamát alakító színésznő (Csíky Ibolya) "szedi rendbe" magát a jelenetek között. A színpadot (díszlet- és jelmeztervező Bölöni Vilmos) a kocsi uralja, Kurázsi mama élete és megélhetése, túlélésének lehetősége. Az előadás úgy kezdődik, hogy a színésznő int a zenekarnak (a nagyváradi zeneművészeti főiskola hallgatóiból áll) és elénekli a Kalmárdalt. Mintegy gyakorol. Azonban Brecht songjai (ezúttal Paul Dessau megzenésítésében) történeteket mesélnek, élethelyzeteket. Ez például arról szól, hogy a háborúban is élni kell, sőt túlélni. Kurázsi mama harminc évig túlél. (A szerző a harmincéves háborúba helyezi a cselekményt.) A kitűnő díszlet és jelmezek is ezt a kort idézik. Parászka Kurázsijának két célja van: megmenteni három gyermekét és megmenteni a kocsit. Mi a fontosabb? - teszi fel a kérdést az előadás: a gyerekek élete (a jövő) vagy a kocsi és az áru, amivel a markotányosnő a jelent éli. S van még egy kérdés: háború (rend, fegyelem, tömeg és nem egyén), vagy béke ("rendetlenség", szabadság). Az előadás válasza természetes: az ember túl kell élje a háborút, hogy szabad lehessen a békében.

De ne felejtsük, hogy epikus drámáról van szó, ahol a közönségnek nem kell belehelyezkednie a cselekménybe. A filmet forgatják jelenetről jelenetre. (Ezért sem zavaró, hogy ugyanazok a szereplők több szerepet játszanak), a színészek eljátsszák, amint egyik hadsereg követi a másikat, eljátsszák, mennyire erős és erőszakos a tömeg az egyénhez képest. A halál árnyékában él és védeni próbálja magát és gyermekeit Csíky-Kurázsi, ez a nagyon erős asszony, aki rekedt hangjával, kiélt arcával, riadt tekintetével húzza a kocsit, mindig oda, ahol még van élet, ahol még kell a kenyér és a pálinka. S közben sorra elveszti a gyermekeit. Eilif (Madarász Lóránt) elhiszi, hogy a katonák mindig hősök. Stüsszi (Kiss Csaba) együgyűségében arra alapoz, hogy a rend becsületet is feltételez. Kattrin, a néma, elcsúfított lány (Laczó Júlia) pedig lemond a túlélés esélyéről. Tulajdonképpen ő már rég lemondott a jövőről. Akkor, amikor az éppen soros hadfiak bontakozó asszonyiságában, túlélési kísérletében csúfították el. Csak Kurázsi mama küzd hajthatatlanul, cipeli a kocsival fájdalmát, kétségbeesését és reményét, hogy valahol még van élet. Azután is, hogy végignézi a prédikátor (Hajdu Géza) színeváltozásait, azután is, hogy felvillan a nyugalom a szakács (Ács Tibor) kínálta lehetőségben, amiről lányáért mond le.

Hiteles a Parászka rendezte játék. Olyannyira hiteles, hogy néha eszembe jutott: ez csak színház, kinn béke van és nyugalom, szabadság van és biztonságos "rendetlenség". És ekkor megszólal a hangszóróban a rendezőt játszó színész (Dobos Imre): bombariadó. Majdnem felugrottam a székről. Ez már nem Brecht elidegenítő színháza volt, ez már Parászka döbbenetes figyelmeztetése: a harci rend, a harcos fegyelem nem játék. A színpadon mindenki menekül, csak a színésznő marad, végigjátssza a szerepét. Neki a színház, a játék a túlélés, mint Kurázsi mamának a kocsi.

Simon Judit

 

Simon Judit újságíró (Nagyvárad, 1958). 1990-ig bábszínész, munkás, tisztviselő, ekkortól újságíróként dolgozik különböző erdélyi szerkesztőségekben (Bihari Napló, Erdélyi Napló, Brassói Lapok, Krónika, Erdélyi Riport). Színházi krónikái, interjúi, riportjai többnyire hazai lapokban jelennek meg. Riportkötete: Városkép románokkal és magyarokkal (Scripta, 2000).