logo
 

 

 

 

Nagyálmos Ildikó

Lélek nélküli doboz

Konrád szép. Szebb, mint én. A homloka szépen ívelt, haja elöl rövidre felnyírva. Szép - állították többen is az asztalnál. Van benne valami báj, olyan azonnal csókolni való, amit nem szabad elszalasztani. De egy nőnek ilyesmit nem illik. Kezdeményezni. Nem illik inni, nem illik szétvetni a lábát, ha leül valahová, nem illik összevissza mosolyogni, mert máris szóbahozzák, s állítják róla, hogy könnyelmű, vagy azt, hogy bárkivel, egy idő után azt, hogy még kivel nem... Ugyan. A nő az más. Nem akarja, hogy ilyet állítsanak róla, de még csak ne is feltételezzenek. Mert akkor szalad a pletyka, mint a futótűz, s mindent feléget maga előtt, maga után.

No, de a vágy az mégiscsak egy létező valami. Konrád pedig szép. Egy kicsit aljas is. Amilyennek lenni kell. És mosolygós. Olyan apró kis szemei vannak, fényesek, mint egy-egy szentjánosbogár. Én szeretem a szentjánosbogarakat. Amikor táncoltunk, egyre szorosabban ölelt magához. Majd összeolvadtunk a tánc hevében, homlokunk összetapadt az izzadságtól, s riadtan kerestük egymás száját. Ringatóztunk, rángatóztunk. Szép volt. Néha felhúzta a blúzomat, és megsimogatta a derekamat, aztán végigsimította hajamat, arcomat, én pedig nem tudom miket suttogtam a fülébe.

Konrád komoly ember. Megfontoltan, szépen beszél. Nem csacsog összevissza, nem mondja azt, hogy tetszem neki. Csak int. Kulccsal a kezében. És én értem. Nem vagyok szép, nem tetszem neki. Csak felállt a farka. Csupán ennyi. Nem kérdi, hány éves vagyok. Azt sem, min dolgozok mostanában. Csak a testem. Az kell neki egy fél éjszakára. De az mintha nem is én lennék. Különválaszt. A testem az egy valami, ami képes arra, hogy könnyítsen baján. És csakis ezért. Egy lélek nélküli doboz, amelyen fogantyúk vannak, mint a villamosban, lehet beléjük kapaszkodni, és itt-ott lyuk is van rajta. Félredobok mindent. Átlépek saját magamon. Konrád érdekes ember. És szépek a szemei. Azt mondják, okos is. Megyek utána, tudatos játék. Elkeserítő. Fogja a kezemet, elengedi, majd ismét megfogja. Nem udvarol. Egy pillanatra felnézek az égre, dagad a hold. Ma este minden dagad - fut át rajtam a felismerés. Eltűnünk az éjszakában. Reggel nem nézünk egymás szemébe. Öltözködés közben elkapjuk néha egymás tekintetét. Megszólal. Hülyeségeket kérdez. Nem szeretem, ha olyant kérdeznek, hogy ugye, van barátod, meg ilyesmi. Mit érdekli őt. Amúgy is. Nem tetszem neki. Mondom, jó idő van odakint. Azt mondja, igen. Aztán kabátot veszünk, és lesétálunk az emeletről.

Nem tudom, hány éves. Azt sem, hogy mostanában min dolgozik. Semmit nem tudok róla. Mert nem kérdeztem. Pedig szép volt. Egy lélek nélküli doboz, amelyen nem volt se fogantyú, se lyuk. Vajon van barátnője-

Nagyálmos Ildikó költő, újságíró (Székelyudvarhely, 1978). A nagyváradi Ady Endre Sajtókollégium elvégzése után az Erdélyi Napló riportere, jelenleg az Udvarhelyi Híradó munkatársa. Lábujjhegyen címmel jelent meg első verskötete (2001, KecsmetionPRESS)

.