|
Csak belső erőkre támaszkodva
Beke György a Partium életjeleiről
Pro Partium néven létesített díjat néhány éve a Királyhágómelléki Református
Egyházkerület, elismerve azok érdemeit, akik a legtöbbet teszik e vidék, vagyis
a mai Arad, Bihar, Krassó-Szörény, Máramaros, Szatmár, Szilágy és Temes megyék
magyar művelődési életének fellendítéséért, történelmének feltárásáért, az itt
élők lelki-szellemi építéséért. 2001-ben az egyik díjazott Beke György író volt.
- Mit jelent számodra a Pro
Partium-díj?
- Valamennyi díjam, kitüntetésem
között kiemelkedő helyet kapott a magam egyéni értékelésében a Pro Partium-díj,
mert Erdély adta, amelytől nem szakadtam el soha, sem Bukarestben, ahol huszonkét
évig éltem, sem most, hogy jó év tizede budapesti székely vagyok. Igazolja ez
a díj azt is, hogy ha a szükség, a körülmények és a lehetőség úgy hozza, lehet
tenni Erdélyért, bárhol él jen az, aki tenni akar. Büszke vagyok a díjra azért
is, mert nekem ítélésében ott érzem annak a Tőkés Lászlónak az elismerését,
aki valamennyiünk számára a nehezebb, de biztosabb utat mutatja, gáncsok, támadások
ellenére, megalkuvás nélkül, erdélyi megmaradásunk, a magyar nemzet szellemi-lelki
egységének helyreállítása felé. Jelentős mértékben az ő példa adásának köszönhető,
hogy a partiumi magyarság az utóbbi év tizedben lélekben összeforrott, cselekvő
közösséggé vált.
- Ezt miként érted?
- Ehhez vissza kell tekintenünk
a magyar történelembe. A honfoglalástól egységes nemzetet a török hódítás háromba
vágta, a hódoltsági terület beékelődött Kelet- és Nyugat-Magyarország közé.
Bihar, Kraszna, Közép-Szolnok, Máramaros megyék, Kővár vidéke számára csak úgy
volt lehetséges a magyar élet folytatása, ha az 1541-től fennálló erdélyi fejedelemséghez
csatlakozik. Erdélyhez tartoztak ugyan, de jogilag nem olvadtak össze vele.
Az 1848-as törvénye k intézkedtek a visszacsatolásukról Magyar országhoz, ezt
az 1860-as októberi diploma is elismerte. Trianon ismét elszakította és Romániához
kapcsolta a Királyhágó-melléket. Noha a magyar nyelv egysége, az egy máshoz
tartozás tudata nem kapott végzete s sebet a Partium ide-oda kapcsolásakor,
kétségtelen, hogy a más magyar lakta vidékektől megkülönböztető sajátosságok
kialakultak ezen a tájon.
- Milyen egyéni jellegzetességekre
gondolsz?
- Maradjak a magam emlékeinél. Kolozsvárt
fönséges, de tartózkodó, zárkózott városnak ismertem meg diákkoromban, Várad
életvidám, nyitott, mint ha az erdélyi havasok és a Magyar Alföld találkozása
szabadítaná fel a hangulatát. Véletlen-e, hogy Nagyvárad Szent László idejében,
majd Vitéz János püspök korában Magyarország életközpontja volt? Gondolj Adyra!
El lehet-e képzelni a XX. század elejét Ady nélkül? Még kevésbé Adyt Várad nélkül.
Ezt a várost mindenestül "mellékvágányra" állította Trianon. Az új hatalom nemcsak
a múltat, de a jelent is megbénította. Egy pé lda erre: a harmincas években
törvényt hoztak Bukarestben, hogy ingatlant magyar nemzetiségű állampolgár e
határszéli tájon nem szerezhet… A módszeres sorvasztást teljesítette ki a párturalom
1945 után. Várad valamikor a magyar sajtó bölcsője volt. Mégse m tűrték meg
magyar folyóirat alapítását, hiába kérvényezték a fiatal váradi költők, írók,
hiába állt ki mellettük az erdélyi magyar ér tel miség java része, hiába hivatkoztak
arra, hogy Iosif Vulcan feltámasztott Familiája mellett nem hiányozhat a mai
korszak magyar folyóirata sem. Éppen így jellegtelenítették el évtizedeken át
a Bánság fővárosát, Temesvárt, és a romlás példájaként említhetném Szatmárnémetit
is.
- E városokban a kilencvenes
évek a pezsgést hozták, akárcsak a székelységben.
- Kellett ehh ez egy teljesen új
történelmi korszak, melynek a kapuját Temesvár forradalma nyitotta meg. A forradalom
lángjához a szikra egy református pap halált megvető bátorsága volt. Tőkés László,
ha csak ennyit tesz, akkor is történelmi szereplővé válik. De nagyságát jellemzi,
hogy az építésben is mutatja a követendő utat. Kisebbségi magyar személyiségnél
ez a legnehezebb. Saját nemzettársaink rövidlátása, helyezkedése, megalkuvása
az, ami össznépi önfeladássá torzulhat. Mikor 1989. december 22-én Bukarestben
láttam a tömegek lázadását, első gondolatom az volt: jó ez nekünk, magyaroknak?
Ilyen címmel írtam is azon nyomban egy publicisztikát, olvasható a Magyar gondok
Erdélyben nyitó darabjaként. Eszembe idéződött, hogy Trianon utáni magyar kisebbségi
sorsunkban három nagy történelmi lehetőség nyílott, vagy inkább nyílhatott volna
a nemzeti túlélésre. Maniu erdélyi román párt vezér gyulafehérvári népgyűlésén
1918. december 1-jén azt nyilatkoztatták ki, hogy a magyarság saját hagyományai
szerint, teljes nyelvi szabadságban élhet az új Romániában. Tudjuk, mi vált
ebből valóra. Petru Groza román miniszterelnök 1945-ben szintén teljes nemzeti
szabadságot ígért az erdélyi magyarságnak. El hittük, pedig ez a hiszékenységünk
készítette elő későbbi teljes elnyomorodásunkat. Ceausescu, uralma első éveiben,
mi kor még szüksége volt az erdélyimagyarok támogatására, 1965 táján hasonlóképpen
a nyelvi, oktatási, lelkiismereti szabadságot csillogtatta meg előttünk. Majd
ugyanő lett a magyarság legnagyobb gyilkosa. Vajon az 1989 decemberében elkezdődött
új történelem, a maga reménységet hozó üzeneteivel nem válik-e negyedik nagy
csalódássá, s kibír-e a kisebbségi magyarság újra egy ilyen megrázkódtatást?
- Szerinted kibírja-e?
- Kérdésedben benne rejlik, hogy
ez a negyedik na gy csalódás már be is következett. Sokkal gyorsabban, mint
hinni le he tett volna. Emlékeztetlek, hogy az új kormányzat 1990. január első
napjaiban teljes nemzeti szabadságot, önigazgatást ígért, s március 19-én már
megrendezték a marosvásárhelyi magyarellenes pogromot. Istennek hála, hogy jóslatomnak
az a része nem teljesedett, miszerint az erdélyi magyarság még Európa néprajzi
térképéről is eltűnhet, éppen Európa nevében. Az, aki és ami ezt a sanda szándékot
keresztülhúzta: Tőkés László és a temesv ári szellemiség. Ellenvetheted, hogy
a Székelyföldön sokkal nagyobb arányú, mélyebb és tömegesebb az öntudatra ébredés,
a hagyományos székely történelmi hivatás vállalása. A Bánság és a Partium azonban
szórványvidék, ahol az etnikai szét töredezéssel együtt porladt a megtartó öntudat
is. Márpedig az erdélyi magyarság többsége szórványhelyzetben él! Szélein kezd
foszlani a posztó: ott kell beszegni a végeket, a posztó szélein. Úgy érzékelem,
hogy Nagyvárad, Szatmárnémeti, Temesvár, de akár Máramarosszig et is lelkesítő,
meggyőző példát mutat az egész kisebbségi magyarságnak.
- Miben látod ezt a példát?
- Bihar megyében a hatvanas évek
elején megtiltották a magyar helységnevek használatát a sajtóban, a még megmaradt
fel iratokon. Az egykor Szigligeti Ede ne vét viselő színház épületéről eltűnt
a magyar megnevezés. Üzenet volt ez a város magyarságának, vissza az időben
Juhász Gyulának: "Nincs többé magyar dal Váradon". A nyelvi kisemmizést épp
Biharban kezdte el a hatalom, s bizonyára országosan kiterjesztette volna, ha
az 1968-as megyésítés során a közigazgatási zűrzavart kihasználva a Fáklya napilap
szerkesztői önhatalmúlag nem vezetik vissza a magyar helységneveket… Ma ebben
a városban esztendőnként körmenettel, ünnepi külsőségek között emlékeznek meg
Várad évfordulójáról. S ebben a kör menetben együtt halad Tempfli József római
katolikus püspök és Tőkés László református püspök, pedig ebben a városban hosszú
időn át katolikus-protestáns test vérharc dúlt. Várad szinte jelképe volt a
magyar felekezetek közötti békétlenségnek. Ma Nagyvárad az egész erdélyi magyarság
felé sugallja a megmaradás parancsát: az egyébként is világáramlat ökumenizmus
döntő szerepét a magyar-magyar egymásra találásban. Hosszan folytathatnám a
sort: alapvetően a jövő távlatai nyíltak meg a Partiumban, ha né melyek - még
magyarok is - ezt kétségbe vonják, vagy éppen gátolják. Beérlelődött az a tudat,
hogy csak belső erőinkre támaszkodva, s nem mások könyöradományaként őrizhető
meg a jövő.
- Székely ember létedre miért
éppen Váradon kaptál kitüntetést?
- Erdélyi barangolásaim sorozatának
két kötete, a Boltívek teherbírása és Az Értől a Kölesérig szatmári, bihari
fogantatású. Ezek által lettem lélekben honos a Partiumban. Emlékeztetnélek,
hogy szatmári könyvemnek a Kriter ionnál megjelent változatát - a mostani tartalmazza
a román cenzúra törléseit is - valóságos ideológiai pergőtűz fogadta 1984-ben.
"Ellenkönyvet" adtak ki románul, amelyben lényegében azt is kétségbe vonták,
hogy jogunk van magyarul élni, beszélni, gondolkodni a mai Erdélyben. Ezért
a könyvemért állásomból kidobtak, majd szárazra tettek, mint a kifogott halat.
Szám űztek a szülőföldemről. Mind a két partiumi könyvem elnyerte Erdélyben
a szak ma díját. A hatalom mindkét esetben meg semmisítette a zsűri döntését,
s 1989 után a Romániai Írószövetség egyszerűen "el felejtette" jóvátenni ezt
az igazságtalanságot. Úgy érzem, hogy a Pro Partium-díj teljes mértékben elégtételt
jelent nekem.
Aniszi Kálmán
Aniszi Kálmán
író, újságíró, nyugalmazott egyetemi adjunktus (Magyarkakucs,
Bihar megye, 1939). Nagyváradon érettségizett, Kolozsvárott
végzett filozófiát, a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán
tanított. 1985-90 között a Korunk szerkesztője. Mintegy húsz
éven át a Kolozsvári Rádió munkatársa. 1982-ben doktorált.
1990-ben áttelepült Magyarországra. Négy önálló kötet szerzője.
|
|