logo
 

 

 

 

Csak belső erőkre támaszkodva

Beke György a Partium életjeleiről


Pro Partium néven létesített díjat néhány éve a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, elismerve azok érdemeit, akik a legtöbbet teszik e vidék, vagyis a mai Arad, Bihar, Krassó-Szörény, Máramaros, Szatmár, Szilágy és Temes megyék magyar művelődési életének fellendítéséért, történelmének feltárásáért, az itt élők lelki-szellemi építéséért. 2001-ben az egyik díjazott Beke György író volt.

- Mit jelent számodra a Pro Partium-díj?

- Valamennyi díjam, kitüntetésem között kiemelkedő helyet kapott a magam egyéni értékelésében a Pro Partium-díj, mert Erdély adta, amelytől nem szakadtam el soha, sem Bukarestben, ahol huszonkét évig éltem, sem most, hogy jó év tizede budapesti székely vagyok. Igazolja ez a díj azt is, hogy ha a szükség, a körülmények és a lehetőség úgy hozza, lehet tenni Erdélyért, bárhol él jen az, aki tenni akar. Büszke vagyok a díjra azért is, mert nekem ítélésében ott érzem annak a Tőkés Lászlónak az elismerését, aki valamennyiünk számára a nehezebb, de biztosabb utat mutatja, gáncsok, támadások ellenére, megalkuvás nélkül, erdélyi megmaradásunk, a magyar nemzet szellemi-lelki egységének helyreállítása felé. Jelentős mértékben az ő példa adásának köszönhető, hogy a partiumi magyarság az utóbbi év tizedben lélekben összeforrott, cselekvő közösséggé vált.

- Ezt miként érted?

- Ehhez vissza kell tekintenünk a magyar történelembe. A honfoglalástól egységes nemzetet a török hódítás háromba vágta, a hódoltsági terület beékelődött Kelet- és Nyugat-Magyarország közé. Bihar, Kraszna, Közép-Szolnok, Máramaros megyék, Kővár vidéke számára csak úgy volt lehetséges a magyar élet folytatása, ha az 1541-től fennálló erdélyi fejedelemséghez csatlakozik. Erdélyhez tartoztak ugyan, de jogilag nem olvadtak össze vele. Az 1848-as törvénye k intézkedtek a visszacsatolásukról Magyar országhoz, ezt az 1860-as októberi diploma is elismerte. Trianon ismét elszakította és Romániához kapcsolta a Királyhágó-melléket. Noha a magyar nyelv egysége, az egy máshoz tartozás tudata nem kapott végzete s sebet a Partium ide-oda kapcsolásakor, kétségtelen, hogy a más magyar lakta vidékektől megkülönböztető sajátosságok kialakultak ezen a tájon.

- Milyen egyéni jellegzetességekre gondolsz?

- Maradjak a magam emlékeinél. Kolozsvárt fönséges, de tartózkodó, zárkózott városnak ismertem meg diákkoromban, Várad életvidám, nyitott, mint ha az erdélyi havasok és a Magyar Alföld találkozása szabadítaná fel a hangulatát. Véletlen-e, hogy Nagyvárad Szent László idejében, majd Vitéz János püspök korában Magyarország életközpontja volt? Gondolj Adyra! El lehet-e képzelni a XX. század elejét Ady nélkül? Még kevésbé Adyt Várad nélkül. Ezt a várost mindenestül "mellékvágányra" állította Trianon. Az új hatalom nemcsak a múltat, de a jelent is megbénította. Egy pé lda erre: a harmincas években törvényt hoztak Bukarestben, hogy ingatlant magyar nemzetiségű állampolgár e határszéli tájon nem szerezhet… A módszeres sorvasztást teljesítette ki a párturalom 1945 után. Várad valamikor a magyar sajtó bölcsője volt. Mégse m tűrték meg magyar folyóirat alapítását, hiába kérvényezték a fiatal váradi költők, írók, hiába állt ki mellettük az erdélyi magyar ér tel miség java része, hiába hivatkoztak arra, hogy Iosif Vulcan feltámasztott Familiája mellett nem hiányozhat a mai korszak magyar folyóirata sem. Éppen így jellegtelenítették el évtizedeken át a Bánság fővárosát, Temesvárt, és a romlás példájaként említhetném Szatmárnémetit is.

- E városokban a kilencvenes évek a pezsgést hozták, akárcsak a székelységben.

- Kellett ehh ez egy teljesen új történelmi korszak, melynek a kapuját Temesvár forradalma nyitotta meg. A forradalom lángjához a szikra egy református pap halált megvető bátorsága volt. Tőkés László, ha csak ennyit tesz, akkor is történelmi szereplővé válik. De nagyságát jellemzi, hogy az építésben is mutatja a követendő utat. Kisebbségi magyar személyiségnél ez a legnehezebb. Saját nemzettársaink rövidlátása, helyezkedése, megalkuvása az, ami össznépi önfeladássá torzulhat. Mikor 1989. december 22-én Bukarestben láttam a tömegek lázadását, első gondolatom az volt: jó ez nekünk, magyaroknak? Ilyen címmel írtam is azon nyomban egy publicisztikát, olvasható a Magyar gondok Erdélyben nyitó darabjaként. Eszembe idéződött, hogy Trianon utáni magyar kisebbségi sorsunkban három nagy történelmi lehetőség nyílott, vagy inkább nyílhatott volna a nemzeti túlélésre. Maniu erdélyi román párt vezér gyulafehérvári népgyűlésén 1918. december 1-jén azt nyilatkoztatták ki, hogy a magyarság saját hagyományai szerint, teljes nyelvi szabadságban élhet az új Romániában. Tudjuk, mi vált ebből valóra. Petru Groza román miniszterelnök 1945-ben szintén teljes nemzeti szabadságot ígért az erdélyi magyarságnak. El hittük, pedig ez a hiszékenységünk készítette elő későbbi teljes elnyomorodásunkat. Ceausescu, uralma első éveiben, mi kor még szüksége volt az erdélyimagyarok támogatására, 1965 táján hasonlóképpen a nyelvi, oktatási, lelkiismereti szabadságot csillogtatta meg előttünk. Majd ugyanő lett a magyarság legnagyobb gyilkosa. Vajon az 1989 decemberében elkezdődött új történelem, a maga reménységet hozó üzeneteivel nem válik-e negyedik nagy csalódássá, s kibír-e a kisebbségi magyarság újra egy ilyen megrázkódtatást?

- Szerinted kibírja-e?

- Kérdésedben benne rejlik, hogy ez a negyedik na gy csalódás már be is következett. Sokkal gyorsabban, mint hinni le he tett volna. Emlékeztetlek, hogy az új kormányzat 1990. január első napjaiban teljes nemzeti szabadságot, önigazgatást ígért, s március 19-én már megrendezték a marosvásárhelyi magyarellenes pogromot. Istennek hála, hogy jóslatomnak az a része nem teljesedett, miszerint az erdélyi magyarság még Európa néprajzi térképéről is eltűnhet, éppen Európa nevében. Az, aki és ami ezt a sanda szándékot keresztülhúzta: Tőkés László és a temesv ári szellemiség. Ellenvetheted, hogy a Székelyföldön sokkal nagyobb arányú, mélyebb és tömegesebb az öntudatra ébredés, a hagyományos székely történelmi hivatás vállalása. A Bánság és a Partium azonban szórványvidék, ahol az etnikai szét töredezéssel együtt porladt a megtartó öntudat is. Márpedig az erdélyi magyarság többsége szórványhelyzetben él! Szélein kezd foszlani a posztó: ott kell beszegni a végeket, a posztó szélein. Úgy érzékelem, hogy Nagyvárad, Szatmárnémeti, Temesvár, de akár Máramarosszig et is lelkesítő, meggyőző példát mutat az egész kisebbségi magyarságnak.

- Miben látod ezt a példát?

- Bihar megyében a hatvanas évek elején megtiltották a magyar helységnevek használatát a sajtóban, a még megmaradt fel iratokon. Az egykor Szigligeti Ede ne vét viselő színház épületéről eltűnt a magyar megnevezés. Üzenet volt ez a város magyarságának, vissza az időben Juhász Gyulának: "Nincs többé magyar dal Váradon". A nyelvi kisemmizést épp Biharban kezdte el a hatalom, s bizonyára országosan kiterjesztette volna, ha az 1968-as megyésítés során a közigazgatási zűrzavart kihasználva a Fáklya napilap szerkesztői önhatalmúlag nem vezetik vissza a magyar helységneveket… Ma ebben a városban esztendőnként körmenettel, ünnepi külsőségek között emlékeznek meg Várad évfordulójáról. S ebben a kör menetben együtt halad Tempfli József római katolikus püspök és Tőkés László református püspök, pedig ebben a városban hosszú időn át katolikus-protestáns test vérharc dúlt. Várad szinte jelképe volt a magyar felekezetek közötti békétlenségnek. Ma Nagyvárad az egész erdélyi magyarság felé sugallja a megmaradás parancsát: az egyébként is világáramlat ökumenizmus döntő szerepét a magyar-magyar egymásra találásban. Hosszan folytathatnám a sort: alapvetően a jövő távlatai nyíltak meg a Partiumban, ha né melyek - még magyarok is - ezt kétségbe vonják, vagy éppen gátolják. Beérlelődött az a tudat, hogy csak belső erőinkre támaszkodva, s nem mások könyöradományaként őrizhető meg a jövő.

- Székely ember létedre miért éppen Váradon kaptál kitüntetést?

- Erdélyi barangolásaim sorozatának két kötete, a Boltívek teherbírása és Az Értől a Kölesérig szatmári, bihari fogantatású. Ezek által lettem lélekben honos a Partiumban. Emlékeztetnélek, hogy szatmári könyvemnek a Kriter ionnál megjelent változatát - a mostani tartalmazza a román cenzúra törléseit is - valóságos ideológiai pergőtűz fogadta 1984-ben. "Ellenkönyvet" adtak ki románul, amelyben lényegében azt is kétségbe vonták, hogy jogunk van magyarul élni, beszélni, gondolkodni a mai Erdélyben. Ezért a könyvemért állásomból kidobtak, majd szárazra tettek, mint a kifogott halat. Szám űztek a szülőföldemről. Mind a két partiumi könyvem elnyerte Erdélyben a szak ma díját. A hatalom mindkét esetben meg semmisítette a zsűri döntését, s 1989 után a Romániai Írószövetség egyszerűen "el felejtette" jóvátenni ezt az igazságtalanságot. Úgy érzem, hogy a Pro Partium-díj teljes mértékben elégtételt jelent nekem.

Aniszi Kálmán

Aniszi Kálmán író, újságíró, nyugalmazott egyetemi adjunktus (Magyarkakucs, Bihar megye, 1939). Nagyváradon érettségizett, Kolozsvárott végzett filozófiát, a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán tanított. 1985-90 között a Korunk szerkesztője. Mintegy húsz éven át a Kolozsvári Rádió munkatársa. 1982-ben doktorált. 1990-ben áttelepült Magyarországra. Négy önálló kötet szerzője.