A dél-svédországi magyarok családi lapja
4. évfolyam 14. szám 2003/1
Jelenidő
Háború Gondolatok a kikötőben
     A farkasokat is rendre kiirtotta az emberiség. Nevük valószínűleg csak abban a szomorú megállapításban él majd tovább, miszerint az ember embernek farkasa. A második világháború borzalmait átélt nemzedék nevében mondhatom, hogy ennek a háborúnak a tanulságaképpen, évtizedekig úgy tűnt, az emberiség nem akar több vérengzést. Az, hogy mégis voltak és vannak véres háborúk - a megnyugtató politikusok szerint csak amolyan csetepaték - farkas-természetünk- ből adódik Egymás nyakára hágva akarunk jobbak, gazdagabbak, netán emberibbek lenni?
     A politika csúcsán szédelgők a háborúk szükségességét kinek-kinek szépen magyarázzák. Aztán cselekednek a maguk, felhőbe emelt, hatalomtól megszédült feje szerint. Azt hisszük, mi kisemberek, hogy működik a demokrácia. Sohasem működött csorbítatlanul. Itt van például az Európai Unió.
     Indult valamilyen Kossuth apánk elképzeléséhez hasonló szövetséges együttlét alapjairól, és hatalma erősödésével apránkét, a régi diktatúrák eszközeivel igyekszik hatalmaskodni. Farkas-természetünket mutatja, hogy választott vezetőinknek mindenféle ország kormányában küzdeniük sem kell, ez ellen, hiszen mindenfelé ész nélkül megszavazzák a katonai kiadásokat. A pénz világában mindennél fontosabb, hogy időnként elsütögessék az ágyúkat, rakétákat eregessenek, csodafegyvereket gondoljanak ki és gyártsanak a rossz embereknek mondott ellenség ellen.
     Ne találgassuk, most éppen hol van a háborúgerjesztés központja, hol tartják azt a pénzeszsákot, amely csak úgy gyarapodik, ha a parancsot kapott kiskatonák egymás életére törnek. Ne kutassuk a háborúk okait sem, mert ezek mondvacsinált okok. Még a terrorizmus veszélyességének magyarázatával sem elégszik meg a józanész, mert az indoklásból a hazabeszélő politikusok egyszerűen elfelejtik említeni az életüket áldozó terroristák indokait. Azt, hogy miféle gyűlölet hajthat emberek százait arra, hogy életüket úgy áldozzák, akár 48-as hőseink a magyar szabadságharcban tették máig is tiszteletteljes emlékezetünket elnyerve.
     Az ilyen gondolatmenetek végén nem tudjuk meg, hogy a rossz emberek miként fajzottak el, miféle farkasok azok, akik az ellenséggel magukat is megsemmisítik valamiféle felsőbb meggyőződés mámorában.
     Hírlik, hogy a legújabb háborúnak az lehet az oka, hogy a világelső ország elnökének és a terroristák fővezérének kikiáltott burnuszos ember családja kölcsönös jó viszonyban voltak egymással, de aztán összerúgták a mosatlant. Nem több ez, mint a diktátorok szokásos feláldozása, ha minden kötél szakad. A háttérben állók erőfitogtatásának része az ilyenszerű kézmosás is. Mert még az is megtörtént, hogy a földkerekség népei utcára vonulva ellenzik a háborút. Leszavazni nincs módjuk, mert csak ilyen a legfejlettebb demokráciánk is.
     A harmadik évezredre várakozva javasoltam, hogy 2000 január 1-től, pontosan 00 óra 00 perctől a földkerekség minden országában egyszer és mindenkorra visszavonhatatlanul felszámolják a hadseregeket, a támaszpontokat, a kaszárnyákat, az összes fegyverekkel és berendezésekkel együtt. Nyomatékosan figyelmeztettem az emberiséget, hogy azon az évezred búcsúztató Szilveszter éjszakán minden rakétát lőjenek ki a világűrbe, süssék el az ágyúkat, a tankokat, az aknavetőket. Elropoghattak volna az utolsó sortüzek, a gyalogsági puskák, a gyorstüzelő fegyverek, a tiszti pisztolyok. A katonák eldobhatták volna az utolsó nyeles- és tojásgránátokat, kioldhatták volna az aknák biztosítékait, szélnek ereszthették volna a különféle robbanófejeket, használhatatlanná tehették volna az összes bombát, végrehajthatták volna az utolsó tömegmészárlást a veszélyes baktérium-raktárakban. Ekkor utolsót csattanhattak volna a katonai parancsok, a vigyázzállásból világméretekben átállhattunk volna a pihenj pozícióba. És ezen a Szilveszteren a tűzijátékok fényében talán világosság gyúlt volna az emberi agyakban is, ahová már a kezdetektől fogva észérvekkel alig, többnyire csakis lékeléssel lehet behatolni. És az új évezred reggelén a katonák végleg civilbe öltözhettek volna, nyakkendős ünnepien csatlakozhattak volna a világméretekben gyarapodó munkanélküliek táborához, hogy ráérős idejükben közhasznú cselekedeteket hajtsanak végre, a világ Egyesült Munkátlanainak Szövetsége vezetésével és kikiálthatták volna a tartós világbékét. Ezek után az országok vitás ügyeiket megbízottjaik által munkaebédeken rendezték volna. Elmérgesedet ügyeiket, az elmés ország vezetői, tízjátszmás sakkmérkőzésekkel dönthették volna el. Mit szólnának például egy Bush- Szadam mérkőzéshez?
     Mondanom sem kell, javaslatomat nem fogadták meg. Rám se bagóztak. Hát most aztán magára vessen az emberiség. Az egyszeri paraszti ész gazdáinak sem lesz könnyű, mert szólás is van róla, hogy ilyenkor az is megáll. Megáll az eszünk, és csak ácsorog, hogy mi minden nem történik, ami ésszerű. És mindez - bár tudjuk, hogy nem igaz - két évezredes civilizációnk eredményei ellenére. Pedig itt az ideje, hogy új időszámításba kezdjünk. Érdemes volna, minden eddigi időszámításunkat előröl kezdenünk, azon a napon, amikor farkas-létünket elhányva az egymásellenesség kényszerét nevetve temetnénk, minekutána a háborút legfentebb vállrándítással, a Há' ború'! kifejezésben, valamilyen kocsi borulásakor, ijedt menekülésünk alkalmával vennénk a szánkra. (tk)

Minden magyar - minden magyarért!

     A Kossuth-emlékzászlót az Magyarok Világszövetsége Kossuth Lajos születésének 200. évfordulóján, 2002. szeptember 19-én Monokon, Kossuth szülőfalujában bocsátotta ki, és adományozta meg vele a falu közösségét. Még aznap, Kossuth emigrációs éveinek egyik legemlékezetesebb helyszínén, Washingtonban, a Capitoliumban az MVSZ átadta a Kossuth-emlékzászlót az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusának.
     Ezt követően egymás után jelentkeztek magyar közösségek a Kárpát-medence különböző vidékeiről, Kossuth-emlékzászlót igényelve. Szeptember 21-én Gyergyócsomafalván tizenkét székelyföldi település és az MVSZ egyik tagszervezete vett át Kossuth-emlékzászlót. Október 13-án, Magyarvalkón tíz kalotaszegi település magyar közössége és egy újabb MVSZ tagszervezet jutott Kossuth-emlékzászló birtokába.
     Minden zászlóátadás ünnepélyes külsőségek között zajlott, és mind a zászlóátadóknak, mind a zászlóátvevő küldöttségeknek maradandó élményt jelentett. A zászlóigénylő közösségek vallomása szerint az MVSZ Kossuth-emlékzászlaja szimbolikus erővel bír, és pótolja a millenniumi országzászlót, melyet sok külhoni magyar közösség igényelt, de tekintettel az országzászló állami felségjel mivoltára, külhonban csupán egyházi közösségek kaphatták meg.
     Az MVSZ Elnöksége tudatában van annak, hogy egyedül egy civil szervezet adományozhat külhonban nemzeti szimbólumokat, anélkül, hogy más államot provokálna tettével. Az MVSZ Kossuth-emlékzászlaja nem állami, hanem nemzeti szimbólum. Ezért az MVSZ Elnöksége támogatja, hogy minél több magyar közösség jusson Kossuth-emlékzászló birtokába. A zászlóadományozó mozgalom kibontakozásának legnagyobb akadálya az emlékzászlók költségeinek fedezése. Az MVSZ közismert pénzügyi válsága miatt nem vállalhatja, a Kárpát-medencében külhonban élő, zászlóigénylő közösségek legtöbbje pedig nem képes a zászló költségeit fedezni. Egy zászló költségei 100 USD-t tesznek ki. A több mint ötven zászlóigénylő közösség közül csupán a székelyföldiek tudták a költségeket önerőből fedezni. A többi település esetében szerencsére jelentkeztek támogató magánszemélyek és intézmények, akik kifizették egy-egy zászlóigénylő közösség zászlaját.
     A villámposta előnyeit élvezve a MVSZ sajtószolgálatának híreiből megtudhatjuk, hogy a számos településnek és egyesületnek van már Kossuth- emlékzászlaja. Svédországban tudtunkkal nincs ilyen egyesület. És annak ellenére, hogy a svéd-magyarok számos esetben támogattak szűkös körülmények között élő magyar közösségeket- nem vesznek részt a Minden magyar minden magyarért mozgalomban. Lundi, malmői, kristianstadi, helsinborgi, göteborgi és más távolabbi vidékeken élő magyarok fogjatok össze! Legyen magyar zászlótok! Legyen a Kossuth nevével fémjelzett zászlótok, amely alatt az összefogást gyakorolhatjátok. Még most sem késő. Szeptember közepéig tart a mozgalom.

Bolygót Bolyainak

     Az elmúlt évben ünnepeltük Bolyai János születésének két évszázados évfordulóját. Kétszáz esztendővel ezelőtt született a magyarság és immár nyilvánvaló, hogy egyben a világ mindmáig legnagyobb tudósa, aki az emberiség két évezreden át firtatott matematikai kérdését megoldotta. Ez alkalommal nemcsak a Magyarországon, hanem szerte a világban számos megemlékezésen ismertették jövőbe mutató tudományos munkásságának nagyságát, ma is érvényes felfedezéseit. Azt is megtudhattuk, hogy több mint egy évszázadnak kellett eltelnie ahhoz, hogy a világ matematikusai felismerjék Bolyai igazát, elméletének fontosságát. Közben az is megtörténhetett, hogy több Bolyai által felállított tétel idegen kézre került és felfedezésként mások nevét viseli.
     Szomorú, hogy egy ilyen nagy elme, a mai napig még nem nyerte el az őt méltán megillető világelismerést. Történtek ugyan ilyen irányú szokásos intézkedések, Bolyai társaságok alakultak, intézmények, tekintélyes díjak viselik a nevét. De mindez kevés. Bolyai János többet érdemel. Az ő nagyságához minden eddiginél magasabb értékű elismerés jár. A Nobel-díjnál is nagyobb, hiszen munkássága minden feltaláló fölött álló értékű. Éppen ezért valamely nemzetközi szervezetnek kellene ebben határoznia.
     Tekintélyes tudományos embereknek kellene beadványokban, nyílt levelekben megfogalmazniuk ezt a valóságos közigényt, tudós-társaságokat, gazdag pártfogókat kellene megnyerniük a magasztos cél érdekében. Nyilván ehhez folyamatos munka, kitartó ügyködés szükséges, de erős akarattal, összefogással minden el lehet érni.
     Bolyai Jánost halála után kitüntetni nem anyagi kérdés. De akármilyen kitüntetést ítéljenek páratlan értékű tudományáért, ezt a Magyar Tudományos Akadémiának kellene átvennie.
     Milyen más kitüntetést érdemel Bolyai János?
     Tekintettel arra, hogy zsenialitása világmindenség méretű, az volna az ésszerű, ha bolygót, égitestet, naprendszert neveznének el róla.
     Nemcsak magyar ügy ez. De nekünk kell kezdeményeznünk. Ezért mindenkit, aki javaslatommal egyetért, azt megindokolni, kiegészíteni, gazdagítani kész- szóljon. Serkentsünk fel a közvéleményt, nyerjük meg a hozzáértőket, a szervezőket, mindenkit, akiknek szívügye Bolyai János -ha kései is - méltó elismertetése.
     Kolozsvár évszázados sírkertje, a Házsongárd, mint minden ősi temető, nemcsak az elmúlás kegyhelye, hanem a magyar kultúra panteonja is. "Kolozsvárt öt felekezet van s csak egy közös temető. Ha a vallás a legnagyobb szellem gyümölcse s a vallásosságnak a türelem a legmagasztosabb hazája, akkor bizonyára sohasem láttam figyelemreméltóbb helyet Kolozsvárnál." - írta Széchenyi 1821-ben. Hova lett ez a hagyományos türelem? A Műemléktörvény nem védi a sírokat, a sírhelyek megváltása egyre nehezebb. Feliratos fejkövek megdőlve állnak vagy éppen a földön hevernek, a családi kripták, mauzóleumok fedele tönkre ment, az eső, hólé beáztatja őket, lemossa vakolatukat. Sok sír esetében nem élnek a közeli rokonok vagy távolra költöztek. Ha a sírok megváltását sikerült is megoldani, karbantartásukkal eddig - a családon kívül - jóformán senki sem foglalkozott. Egy kripta, síremlék rendbetétele jóval meghaladja egy ma Erdélyben élő család anyagi lehetőségeit. "Itt áll a temető tanúnak/Fejfáin magyar még a szó ..." írhatta Reményik Sándor 1920-ban. Mára már ez sem igaz. .Büntetlenül leverhetők, bezúzhatók a kövek, átírhatók a nevek, lebonthatók a kerítések, beköltözhetők a kripták. A gazdátlan, megváltatlan sírokat felveti a gaz. Amit a szándékos pusztítás, rombolás, az új "honfoglalás" esetleg elkerült, azt enyészésre ítél a gondatlanság, közöny. Ezen a helyzeten akartunk változtatni, amikor 1999-ben létrehoztuk a Házsongárd Alapítványt. Az alapítvány célkitűzése magánszemélyek adományait, alapítványok támogatását felhasználva, évente néhány síremlék helyreállítása, mások folyamatos gondozása. E munkához elnyertük az erdélyi történelmi magyar egyházak támogatását, valamint a kolozsvári nagy múltú magyar tannyelvű iskolák segítségét. Mindnyájan képviseltetik magukat a kuratóriumban, diákcsoportjaik sírgondozást vállalnak.
     A kuratórium - s így az alapítvány - felekezetközi jelleggel működik. Működési keretét egyelőre az Erdélyi Református Egyházkerület biztosítja, melynek igazgatótanácsa 1999. december 7-i leiratával jelezte, hogy a Házsongárd Alapítványt nyilvántartásba vette, működését engedélyezi és bankszámláit az alapítvány rendelkezésére bocsátja. Az összehívott 11 tagú kuratórium 1999. december 8-án megtartotta alakuló ülését. Ezen elnökül az egyházkerület részéről kiküldött dr. Sípos Gábort, ügyvezető elnökül dr. Gaal Györgyöt, titkárul pedig Kovács Sándor unitárius teológiai tanárt választották. A kuratórium a tisztikar igazgatói tisztségébe Gergely Istvánné Tőkés Erzsébet tanárnőt iktatta. A kuratórium határozata értelmében mindazok, akik legalább 50 euró értékkel vagy szellemi-fizikai munkával, ügyintézéssel segítik az alapítványt, pártoló tag emléklapot kapnak, akik pedig legalább 100 eurós adományt tesznek, tiszteleti tagságra jogosultak. A Kuratórium döntése alapján, különös érdemek esetén is valaki tiszteleti taggá nyilvánítható.
     Az alapítvány ezúton kéri fel mindazokat a magánszemélyeket és intézményeket, akik szívükön viselik Erdély - de talán az összmagyarság - legpatinásabb temetőkertjének a megtartását, ápolását, juttassák el adományaikat a H.A.-nak. Az adományok átutalhatók az Erdélyi Református Egyházkerületnek a Román Kereskedelmi Bank kolozsvári fiókjánál (B.C.R. Sucursala Cluj) megnyitott számlaszámaira jelezve, hogy a Házsongárd Alapítvány részére (pentru "Fundatia Házsongárd" ) történt az adományozás. A számlaszámok: Episcopia Reformat? Ardealul, Ocrotire Cimitir Hazsongárd 2511.31-215.21/ROL.
     Svédországban Tamás Mária az Alapítvány képviselője:
     Granitv. 42 B/3tr, 134 46 Tyresö. Stockholm, Tel. 08 - 712 59 31, tamas.maria@telia.com
     Április 23-án, 20 órakor a Stefánia Palotában tartják VIII. alkalommal a KOLOZSVÁRIAK BARÁTI TALÁLKOZÓJÁT. Részvételi díj 20 euró. Jelentkezni Szabó Attila Istvánnál (Szabcsy) 36-1-26 26 442 vagy k-varitalalkozo@freemail.hu

NEMCSAK A KRISTIANSTADI MAGYAR EGYESÜLET ÜGYE, HANEM MINDEN DÉL-SVÉDORSZÁGI MAGYARÉ !

     Még kapható a Magyar Nemzeti Bank által kibocsátott jubileumi Kossuth 100 forintos, melyet a nagy államférfi születésének 200. évfordulója alkalmából adtak ki Magyarországon. A svédországi magyarok részére mindössze ezer darab pénzérme jutott, amelyeket a kristianstadi Magyar Ház megvásárlására, téglajegyként értékesítünk
     1 téglajegy =100 forint =100 svéd korona = Magyar Ház = örök emlék gyermekeinknek, unokáinknak.
     Vásároljon "Kossuth bankót"
     Molnár Gergelynél, telefon: 0456 15350
     Az 1000 érméből eddig több mint 600 elkelt. Egyesületünk tagjai hatvanat vásároltak.
     Az éremtani érdekesség leírása a következő:


Mérete: 23,8 mm, CuZn; 8,00 g, bicolor
Előlap: MAGYAR KÖZTÁRSASÁG körirat, Kossuth Lajos portré, a portré bal oldalán Kossuth Lajos születésének és halálának dátuma (1802-1894), jobb oldalán a KOSSUTH felirat olvasható és a verési évszám.
Hátlap: 100 értékjelzés, díszítővonal, FORINT BP verdejegy.
Pereme: recés
     '93 -ban , friss magyar útlevéllel (alig 1 hetes), a nyári szabadságomat Svédországban töltöttem. Akkor még nem sejtettem, hogy egyszer majd ez lesz az otthonom. Otthon? Hát, persze! Ehhez még hozzá teszem, hogy mindig ott az otthonom, ahol az árnyékom látom, munkám van, és fedél a fejem fölött. Hát Istenem! Még él, "dolgozik" bennem nomád őseim vére. Malmőben élő kamaszkori barátom beszélt rá az útra. Menet közben útba ejtettük Salzburgot (2 napot töltöttünk ott), teljesen elbűvölt, ez a meredek hegyekkel körülvett, bájos, európai kultúrát sugárzó, romantikus kisváros. Aztán tovább, célpont Skandinávia, és megérkeztem Malmőbe. Salzburg után csak szürke ipar-negyednek néztem az egész várost, és ráadásul, lapály az egész, nekem, vadregényes hegyekhez szokott erdélyinek, a lapály maga a sivárság. '60-as, '70-es években épült, lakónegyedek. Akkoriban, még hitték hogy, mekkora nagy találmány a tömbházas építkezés és meg van oldva, az ember terület igénye, mert valahova el kellett szállásolni az akkori teljes gőzerővel működő svéd ipar dolgozóit.
     '98-ban mikor ideköltöztem, már barátságosabb arca lett a városnak, hiszen felfedeztem, hogy nyáron itt nagyon jó, buszra ül az ember, és alig néhány perc elmúltával máris tengerparton ücsörög. Az est eljövetelével Koppenhága távoli fényeiben gyönyörködhet. A Hattyú, az úszódaru, amely derekasan részt vett az építkezésben, még szorgalmasan hordta a híd pillérjeit. Észak-Európa legnagyobb építkezése volt folyamatban, sejteni lehetett, hogy Malmö,
     Koppenhága külvárosa lesz. A lakásárak ugrásszerűen a duplájára, jobb negyedekben, sokszorosára szöktek, dán "invázióra" számított mindenki. Tudvalévő, hogy a fővárosokban, mindig drágább az élet, ugyanakkor a bérek is magasabbak, mindenki arra számított, hogy sokan átköltöznek, és ingázni fognak a hídon át. A számítás beigazolódott, invázió nem lett, de évente 1500 dán állampolgár, költözik Malmőbe, illetve a környékére. Ennyit a száraz adatokról. De szerintem Malmö a vegyes népség városa. Hiszen szinte minden nemzetiség előfordul itt. A főnököm szerb, a munkatársaim: svéd, bosnyák, etióp. A kisboltban, ahol minden nap vásárolok, perzsa a tulaj. Spanyol beszédet hallgatok reggel a buszon. Tetszik nekem ez a kultúrakeveredés bizonyos fokig. Leginkább az tetszik az egészben, amikor nyitott emberekkel találkozom, akik a világ legeldugottabb zugából jöttek, és mesélni tudnak órákon keresztül kultúrájukról, szokásaikról és előadásaik végén, megkérdik: "és te?".
     De ami igazán riasztó számomra, amikor, embereket látok különféle szervezetekbe tömörülve, és nem alkalmazkodnak ahhoz az országhoz, ahol menedékjogot kaptak. Mert első napon, amikor ide érkeznek, csak savanyú, meggyötört arcokat látnak (mindennap elmegyek egy menekülttábor előtt, megszeppent, tegnap érkezett emberek, léggömbnyi szemekkel bámulnak az "újvilágra"), jól esik nekik a megértő baráti szó, és az hogy a svéd állam, igyekszik emberszámba venni mindenkit. Három-négy év elteltével ezek az emberek berendezkednek, és már az asztalra is csapnak, hogy igenis, nekik joguk van saját iskolához, joguk van a vallásukhoz. Hát persze! De az ember nem kaphat meg mindent az élettől, mindig újabb és újabb választás, fontos döntés előtt áll. Ha nagyon mélyhitű, elkötelezett mohamedán vagyok, akkor rá kell jönnöm, hogy semmi keresnivalóm a "romlott nyugati társadalomban" és elmegyek innen, ez nem az én világom. Hát ez körülbelül olyan, mint amikor, bekopogtatsz hozzám alamizsnáért, és én azt mondom, gyere be, adok neked enni, és még egy saját szobát is adok neked. Holnap meg te mondod nekem, hogy ideje lenne kicserélni a tapétát a szobában, és vegyél nekem új bútort, mert nekem ez nem tetszik, és nem tetszenek a házszabályaid stb. Vagy ha nagyon székely vagyok és hiszem, hogy a mi népünknél jobb, és erősebb nincs a világon, akkor mi a fenének, nem költözöm vissza a Hargitára?! Mert ilyennel is találkoztam, de nem ment el innen, mert, ha elmegy, talán elesik attól az élvezettől, hogy megmutathassa a falubelijének az új autóját, nem "importálhatna" nőt magának és egyáltalán az otthon uralkodó "vadkerti" állapotokban ö is csak egy munkanélküli "Pista" lenne, akire senki nem néz fel. De itt a svéd társadalomban, ha csak vasat kalapál egész nap, akkor is jut neki egy új autóra, amit nyári szabadsága alatt megmutogathat otthon.
     Választás kérdése az egész. "Gyűlölöm, ezt a társadalmat, mindenki idegen, a svéd és a többi, aki itt él, de ezt a kényelmet nem tudom hagyni " Hát persze hogy az a sok magasztos elvet valló "nagymagyar" itt marad. A világ röheje, mikor Svédországban, több mint 10 éve itt élő meggyőződéses MIÉP-esel találkozom. Már csak egy kérdésem van. A Sveriges Demokraterna-kal hogy állunk? ? Hát mert, végül is egy elvet valló, csak éppen rossz helyen adófizető! Jó magyar lévén ,a MIÉP-es a magyar államkasszát kéne gazdagítsa munkájával. Ráadásul a svéd nacionalista szemében ugyanolyan betolakodó, mint a Magyarországon élő, arab, zsidó, kínai. Magyarán: idegen. Csak vigyorgott a lelkem mikor egy sjöboi vásárban egy nacionalista aktivista, a kezembe nyomott egy szórólapot (mivel kékszemű, világos hajú és vöröses szakállú vagyok, "äkta" viking, kinézetre) az egy méterre mögöttem kullogó Svédországban felnőtt fekete hajú, barnaszemű skĺnei dialektust anyanyelvi szinten beszélő barátomat messzire elkerülte. A hülyéje! Ha csak két mondatot vált velem, rájön, hogy rossz helyre nyomta a szórólapját. Hát, íme az "optikai csalódás" jó példája. ?
     Ebben az országban is ugyanúgy, mint bárhol máshol, az idegen, az idegen és kész. Teljesen mindegy, hogy nem európai vagy nagymúltját emlegető európai. ?
     Mennyire barátságosabb dolog, az, mikor bemegyek egy perzsa boltba, a kisember előjön a raktárból, széles vigyorral és "Hello Mister"-el köszönt. Tudja már, hogy a környékhez tartozom. Ha kiülnék vele napraforgó magot rágni a bolt elé végképp testvérének fogadna. De beéri azzal, hogy jól nevelten válaszolok kérdéseire. Többek között:
     - Mister, és te melyik országból való vagy?
     - Ungern - mondom én, azzal a meggyőződéssel, hogy azt sem tudja, melyik kontinenshez tartozik ez az ország. (Rossz tapasztalatok, ugyebár!)
     - Magyarisztán, a te nyelveden - toldtam hozzá mosolyogva, hiszen már rég kifőztem perzsa osztálytársammal a nyelviskolában, hogy is nevezik országunkat.
     Arca felragyogott:
     - Mister! Én egyszerű ember, de azt tudom, hogy az ungersk népség az olyan, hogy sok a tudós ember, kicsit magasabb színvonal, környező néphez képest! Tudtam, nem vagy svéd hiába hasonlítasz hozzá! - Törte hevesen svédül!
     A képemről lefagyott a vigyor, májam fél kilót hízott, 4 másodperc alatt! ? Gondolkodás és mindenféle szebb megfogalmazás nélkül felemlegettem, Dárius királyukat, a nagy perzsa birodalom fénykorát, meg Rheza Pahlavit nevét az elűzött sahot, aki kénytelen volt Mexikóban örök nyugalomra hajtani fejét. Ettől nagyon meghatódott.
     - Mister, én akkor mikor őt elűzték kis gyerek voltam, és szabad világ volt, nem is lennék én itt, ha még a sah lenne az ország élén.
     - Mikor jártál utoljára otthon?- kérdeztem
     - Nagyon rég Mister, amióta eljöttem 12 éve, nem láttam szüleimet.
     De legalább nincs egyedül, félszeg öccse a váltója, valahányszor bemegyek, valamelyik ott van és, bizonygatják hogy ők biz nem arabok, hanem perzsák, és őket senki ne keverje össze a primitív arabokkal.
     Azóta már nem vagyok "mister" (gondolom a jóindulatú idegen vagyok) és valahányszor kerekíteni kell a pénzt, lefele kerekítenek, meg ha éppen nincs az áru amit, tudják hogy keresek, már belépésemkor elnézést kérnek, és azt mondják, csak órák kérdése, és máris lesz..
     Ha az ember nagyon óhajt, saját nyelvén beszélgetni, ismerkedni emberekkel, a Magyar Ház gondoskodik, programokról, bálok, előadások. Elmegy az ember ilyen összejövetelekre, és ott is gyönyörködni lehet a sokszínűségben. Kedves barátom mondta ki egyszer tömören, és frappánsan, hogy mit lát egy ilyen bálon: valahányszor ott vagyok, azt hiszem, hogy a "Selena holdbázis" forgatására estem be, vagy egy balkáni esküvőre. Hozzá kell tennem, hogy az előbbi egy sci-fi sorozat volt a '70-es években, és az akkori rendezők mindenféle csillogó-villogó ruhába öltöztették a szereplőket. Na persze ez csak egy része, hiszen ha már csillogás és mutogatás, akkor az, leginkább a nyak tájékon mutatkozik meg. Vastag nyaklánc némely jóember nyakába, nem is egy, ugyanazon a nyakon, pontosabban ingen kívül. "Finom" ötvösmunkák ezek, ha nem tudnám, hogy aranyból van, akkor azt hinném, hogy a vasboltban méterre árulják az ilyesmit, hiszen szakítópróbában is megállná a helyét, egy négyfogatos ökörszekér kerékkötőjeként. Ezen kívül lehet még találkozni jó ízlésű bácsikákkal, nénikékkel, fiatalokkal. Ez utóbbiak közül van néhány, fiatalabb, aki már "csak kicsit beszél magyar, de inkább érteni", itt született és itt nőtt fel, de keresi a gyökereit. Ez igen nagyra értékelendő dolog, hiszen semmi mást nem tesz szegény csak bepótolni akarja azt, amit szülei elmulasztottak.
     Ismerősömnek, ki átutazóban volt, néhány óra alatt sikerült megmutatnom Malmőt. Elképedt, hiszen a laikus azt hiszi, ha Svédország, akkor ott csupa szőke, kékszemű emberekkel van tele az utca. Amikor még statisztikai, adatokat is hozzátoldtam, akkor végképp megértette, hogy ez az új Európa. A statisztika szerint, a nyugati államok között Svédország második helyen áll a lakosság vegyességének tekintetében. Az Egyesült Államok viszi a pálmát továbbra is. Hát nem is tudom, a keleti népek szaporodási ütemét figyelembe véve, 100 év múlva valószínűleg itt is lesznek rezervátumok: csakis valódi svédeknek? ?
     Hát ez is a jövő kérdése. Olykor felötlik az emberben mindez - a limhammi, hangulatos kikötőben ücsörögve.
Szarka András

Jó reggelt, Pató Pál úr! Ébredjen!

     Az életet immár megjártam? s az élettel is megjártam, sőt a menekült életet is kijártam, hiszen több mint 45 éve itt vagyok ebben az országban.
     Ébresztőakartam lenni. Mindig ébreszteni - ez volt a mottóm, s ezért sokakkal harcoltam. Kezdtem a cserkészettel, amely a legtöbb örömet szolgáltatta 1957-től 1958-ig, amikor az agyhártyagyulladás levert a lábamról és abba kellett hagynom a cserkészkedést. Odáig azonban eljutottam, hogy néhány cserkésztisztet kiképeztem Német Tóni segítségével összekoldult pénzen.
     Aztán irodalmi kört szervezetem a cserkészet romjain. Ez is jól ment, gulyás és pálinka nélkül is. Alig lehetett a hallgatóságot éjfélkor hazazavarni, de aztán megint, mint mindig az intrika, a közöny, a bennünk lévő turáni átok szétrombolta az egészet.
     Aztán következtek az egyházi teendők, presbiter lettem, minden elkövettem, hogy itt az idegenben, jól szervezett református egyház legyünk, de megint csak beleütköztem Pató úrba! Mert, ha megegyeztünk abban, hogy kilenc órakor találkozunk, akkor elvártam, hogy legkésőbb kilenc óra öt perckor együtt legyünk. De nem ez történt, hanem az, hogy sorra, fél tízig és még azután is csak szállingóztak magyarjaink, amikor türelmemet vesztve a későkre ripakodtam. Persze, ezt nem lett volna szabad megtennem ebben a liberalizált, demoratizált, szinkretista, emancipált, amnipulált áldemokrata társadalomban amelynek "nicsevo" szokásait magyarjaink hamar felvették. Ha akkor tudtam volna! Ha akkor okosabb lettem volna, hogy veszekedés helyett inkább imádkozzam, hogy ha valaki lopja az időmet, mert nem tartja be ígéretét, le ne gorombítsam, ha letagadja vagy ha bevallja is hibáját.
     Hát mikor ébredünk már fel, kedves magyar testvéreim! Azt sem vesszük észre, hogy az idő elhaladt feledtünk. Álljunk már a sarkunkra, embereljünk meg magunkat!
     Feleségem unszolására lefordítottam Böök Frigyes könyvét, aki minket magyarokat úgy szeretett, hogy fájt neki Trianon. Hetven éven át aludta ez a könyv csipkerózsika -álmát. Meggyőződésem volt, ha már megvan a fordítás, akkor megerőltetjük magunk és összeadjuk a nyomtatás költségeit. Merthogy svéd szerző művéről és magyar ügyről van szó! Nem ezt történt. Egy vasat sem kaptam. " A te dolgod" - szólt a jótanács. Üsse kő! Fizettem és a könyv megjelent. Reméltem, hogy testvéreim megvásárolják a könyvet, hiszen róluk szól, a magyar múltról, jelenről és jövőről. De ez sem volt sikeres dobás. "Pista bácsi, ma már nem vesznek könyvet az emberek, mert az Interneten minden megvan." De hiába mondtam, hogy ez nincs meg a világhálón, s az sem biztos, hogy ott lesz valamikor. " megkapod hetvenért, ha kettőt veszel százért." Lapozgatott még egy darabig a könyvben, aztán szó nélkül letette.
     Hát így állunk! Nem ébredünk! Nincs közös ügyünk. Mehet a hagymakupolás honfoglalás minden elszakított területen. Győzhet a vérnélküli vallásháború , sőt akár véressé is válhat, mert mi semmit sem teszünk. Mi annak idején nem azért menekültünk, hogy követségek előtt tiltakozzunk a piszkosságok ellen és segítsünk otthon maradt elnyomott testvéreinken. Mi azért jöttünk, hogy a nyomorból, hogy Malorcan süttessük a hasunkat. Azért, hogy kétévenként kocsit cseréljünk. Azért, hogy legyen mivel otthon dicsekednünk. Ébredjünk Pató uraim és hölgyeim, mert a körülöttünk lévők lefeleznek és lefejeznek bennünket. Figyeljük például az antiterrorista segélyt. Népünket meg sem kérdezve a kormány csak úgy felajánl, szomszédunk az egész világ előtt tanúsítja, hogy őt felkérték. Amit országunk tesz: prostitúció, amit szomszé- daink: konstitúció. ők támogathatják véreiket, akárhol is élnek. Mi értéktelenítjük azt a támogatási rendszert, amelyet szószerinti testvéreinkért hozott az előző kormányunk.
     Kell-e még buzdítás arra, hogy "kapcsoljunk" már végre a magyar érdekekért. Tegyünk már valamit. Most és nem később. Nem álmosan, hanem éberebben és okosan.
     Fel, fel kedves Pató testvérek! Álljunk sarkunkra kis és nagy, országló ügyeinkben is.
     Álljunk csatasorba vidáman: Jó reggelt!
Erdős Bartha István


Életét így tengi által;
bár apái nékie
Mindent oly bőven hagyának,
Soha sincsen semmije.
De ez nem az ő hibája;
ő magyarnak születék,
S hazájában ősi jelszó:
"Ej, ráérünk arra még!"

Pest, 1847. november Petőfi Sándor