A dél-svédországi magyarok családi lapja
4. évfolyam 14. szám 2003/1
Halmstadi Lap
A halmstadi Barátság Egyesület lapja 4. évfolyam 6. szám 2003/1
Duna menti kis falunkért Akik mellettünk járnak
     Lassan négy évtizede annak, hogy otthagytuk kis falunkat és ki-ki ment a saját útján. Vágyunk az volt, hogy szebb és jobb életet teremtsünk magunknak, családunknak. Eljöttünk a nagyvilágba. Jól jártunk. Könnyebb életre találtunk, mint a otthon. Reménykedtünk a visszatérésben, de erre csak kevesen vállalkoztak. Idegenben maradtunk.
     A nyáron otthon jártam és láttam, hogy a mi kis Duna menti falunkban elég nyomorultul élnek az emberek. Csak élnek, éldegélnek. Szükségük van a segítségünkre. Kevés a dinár.


     Ezért arra kérem az ivanovói (sándoregyházai) származásúakat, hogy segítsenek.
     Beszélgettünk a falu vezetőivel. Falunkban a rend nem éppen virágos, de a költségvetésből már jut a temető új kerítésére is. Azt is tervbe vették, hogy kápolnát építenek a temetőkapu mellé, és orvosi rendelőt is szeretnének a központba.
     Eddig nem jutott eszünkbe, hogy segítsünk nekik. Most a Vajdasági Magyarok Egyesülete ezt a levelet a mellékelt befizető lappal együtt. igyekszik eljuttatni minden ivanovói családnak. Kérjük olvasóinkat, segítsenek ebben, hiszen nem tudjuk hányan és hol élnek még a világon sándoregyházai származásúak.
     Segítséget elfogadunk másoktól is.
     Postabank számunk: PG 84 57 68-1
     Kapcsolatban állunk más országokban élő falubeliekkel is. Az egyesület bármilyen felvilágosítással szívesen szolgál a következő címen:

Ungerska Förening Vajdaság
Box 4016 , 30004 Halmstad
Kovács György
Elnök
Tel.: 035 21 14 45
Kovács György hatvan éves

     Szerencsés ember. Ha hiszik, ha nem 1943 április elsején született Sándoregyházán, éppen a második világháború kellős közepén.


     - Parasztgyerek voltam, hétgyermekes családból. Feleségem Bréti Ilonka ugyanabból a Duna menti kisfaluból való. 1967-ben menkültem Svédországba. Hat évet téglagyárban dolgoztam, aztán tizenöt esztendeig tehergépkocsin. Most már tizenöt éve autóbuszt vezetek. Van egy fiam, András. És egy lányom, Ilona. Szabadidőmben horgászok, kerti munkát végzek, szeretem a virágokat ... - vall önmagáról Kovács György.
     Halmstadban mindennki tudja róla, hogy 1980 óta, vagyis a kezdetektől kezdve szervezője a Vajdaság Magyar Egyesületnek, több éve pedig elnöke. Jókedvét tartsa meg a Fennvaló, sokáig egészségben éljen összetartó kis közössége javára! (-)

Szórakoztató magyarzene együttes Halmstadban

     Kérésre házhoz megy. Táncmuzsikát, folkzenét és jugoszláviai népzenét szolgáltat az öttagú halmstadi zenekar:


Anders (basszus), Tamás (szintetizátor, ének), István (xaxofon), Zoltán (dob), Stefan (gitár)
     Érdeklődni: Balogh Istánnál: 0345 71 337 és Kovac Andersnél 035 124 730.