Elszállt ez a nyár is. Volt, aki napozott, volt, aki utazott, volt, aki táborozott. És voltak, akik várakoztak, unatkoztak vagy csak egyszerűen élték mindennapi életüket. Lapunk barátai vadásztak is. Mindenféle történeteket. Ezekből szedtünk össze kisebb csokorra valót. Tessék hozzáképzelni a nyár illatát, a Nap hevét, a hűsítő vizek fodrát, a lágy fuvallatokat, a fényes csillagos eget és minden egyebet, amiért ez a nyár szép volt. Egy hihetetlen esküvő Stockholmi barátom mesélte: "Képzeld, a nyáron férjhez ment a lányom. Budapesten volt az esküvő., jó előre leutaztunk, szerveztük, rendeztük a nagy eseményt. Ilyen csak egyszer van az ember életében, ha egyetlen lánya van. Szóval, fényes lakodalmat akartunk. Százötven meghívottal számoltunk. Jöttek a világ minden részéből. A lakodalom előtt egy héttel váratlan dolog történt. A menyasszonyt sürgősen műteni kellett. Kétségbe estünk. Lányom bátor ember, nyugtatott.- Nincs semmi baj. Összevarrnak és szépen oltár elé sétálok, kimondom a mindnyájunkat boldogító igent, ha jól érzem, még táncolhatok is a lakodalmon. Nem tudom, mit esznek az emberek a kórházon, miért tülekednek a műtő előtt. Szóval az esküvő előtti napon került sorra a lányom, vágták és varrták a hasát. Az orvos majdnem hanyatt vágódott, amikor megtudta, hogy mit határozott a páciense. Kissé sápadt, de gyönyörű volt a menyasszony, a szertartás alatt többen sírtak. A lányom mosolygott fényképeszkedés után is, amikor az anyját szemlére hívta a mellékhelyiségbe. Halottam a visítást. Az történt, hogy kibomlott a varrása. Ami onnan kitüremlett- kezében fogta. Hívtam a mentőket. A műtőben kiderült, hogy a kitűnően sikerült műtét utolsó szakaszában elfelejtettek pontot tenni az i-re, vagyis nem kötöttek bogot a macskabélre, ha azzal varrták össze a menyasszony hasikáját. Másodszori varrás után pihent a lányom a kórházban. Valamennyi idő után, nyomultunk befelé, lássuk hogy érzi magát. A folyóson betegesen sápadt öregasszony rebegi félve: - Éppen most vitték a műtőbe ... Feleségem összerogyott. Miközben felnyaláboltam, látom, hogy a mögöttem izguló másik emberpárnak szólt az öregasszony. A menyasszony kissé bódultan a gyenge érzéstelenítőktől készen várt minket a szalonban. Mit tehettünk, vittük a lakodalomba. A vendéglő parkolójában lakókocsit rendeztünk be számára, időnként ott pihent egy keveset. A menyasszonytánc persze elmaradt, a cipőjét így is ellopták, és mindenek ellenére vidámra, emlékezetesre sikerült az esküvő. Így aztán mondhatom, hogy még mielőtt beköszöntött a kánikula, izzadtam, izzadtunk eleget Feledhetetlen, ugye?" Joó Jenő Akinek minden útja Romából vezet Kedves Barátaim! A múlthéten Szicíliába barangoltam. Élményeimet Veletek is megosztom: vasárnap délután megkezdtem lázasan a pakolást. Az úgy van, hogy én mindig az utolsó percben csomagolok. Gyors csomagolás, zuhanyozás, öltözködés... Aztán már rohantam is. A buszmegállóban sikerült kissé felszusszannom. Természetesen a busz, amelyik a Tiburtina állomásra kellett volna szállítson nem jött időben. Már nagyon telt az idő, de a várva várt busz csak nem akart beszaladni. Magamnak kellett elszaladnom. A Termini állomásig egy másik buszra pattantam fel, aztán be a metró labirintusába. A metró, hogy, hogy nem, szintén késett. Utolsó percben érkeztem a Tiburtina pályaudvar 20-as peronjára. Pechemre épp a mozdonynál jutottam ki a felszínre. 19 kocsihosszat már képtelen voltam indulásig megtenni, ezért a 7. kocsiba felszálltam és a kővetkező 12 kocsihosszat a mozgó vonatban tettem meg. Végre megérkeztem a "szállásomra": heverő-helyem a 19-es kocsiban volt. Miután az egyetlen szicíliai utas-társammal meghánytuk vetettük a dél olaszok politikai helyzetet, keserves életvitelét és az északiak nagyképűségét meg pénzéhségét, letettem a fejemet a heverő párnájára és jó néhány órát aludtam. Miközben aludtam a vonat hol gurult, hol megállt. Néha többet állt a kelleténél, ezért Nápolyig három órát késett. A 15 órás út így 18 órásra nyúlt. Fülketársam nyomdafestéket nem tűrő szavakkal jutalmazta a késés okán a olasz nemzeti vasút-társaságot. Reggel 7 óra fele megérkeztünk Villa San Giovanni állomásra. Ez az az állomás, ahonnan a komphajók indulnak. Szicíliát ugyanis, hogy csak komphajóval lehet megközelíteni. Egy híd sem köti össze a szigetet a kontinenssel. Ennek története hosszú és az érdekszövetségek ellenállásával magyarázható. A vonatunkat "feldarabolva" betolatták egy nagy komphajó mélyére és már indultunk is. Felmentem a tetőre és a hajó korlátja mellől szemléltem a műveletet. Érdekes volt, amint eltávolodtunk az olasz csizma orrától, és a szicíliai Messina város kikötője felé tartottunk. Egy korty kávét és egy szeletecske pizzát kaptam be a hajó bárjában, aztán visszatértem a hajó gyomrában várakozó vonatra. Az út nem tartott sokat. A távolság a kontinens és Szicília között nem több 5-6 kilométernél. Messinába szerencsésen újra szilárd talajra helyeztek, és szerelvénnyé összeillesztették a vonatdarabokat. Hamarosan Taormina állomására érkeztünk. Négy évvel ezelőtt már jártam ezeken a vidékeken és eszembe jutott, hogy innen látnom kellene a hatalmas Etna füstölgő vulkánt. Memóriám nem csalt Alighogy elhagytuk az állomást egyszerre csak, ott állt szemem előtt a hatalmas hegy. 3000 méternél magasabb csúcsával monstrumra emlékeztet. Pimaszul pöfékel is: a benne székellő vulkán egy percre sem adja fel a működést. Gyakran tűzesővel, homokzuhannyal és lávaömléssel szórakoztatja az amúgy sem unatkozó szicíliaiakat. Catania után a sziget belseje fele vette vonatom az irányt. Még négy órát bolyongott, míg megérkezett úti célomhoz Agrigento Centrale állomáshoz. Évfolyamtársam már várt az állomáson. Ezt már nem vártam. Vonatom három pimasz órácskát. késett. Ő belefáradt a várakozásba én pedig az utazásba. Végül is: minden jó, ha a vége jó. Kis idő múlva társam vendégszerető családja körében fogyasztottam el az első szicíliai ebédem. Aztán nagyot sétáltunk Agrigento kikötőjében. Bámultam a pálmafákat és a tengert. Szeretem az olaszokat, de a szicíliaiak különösen is a szívemhez nőttek. Érdekes a hely: rablók, gyilkosok, szentek és bálványimádók országa. Mindenféle giccses szentképeket és szobrocskákat lehet vásárolni. Ezzel próbálják kissé egyensúlyozni a Maffia tevékenységéből származó erkölcsi károkat. Kedden felutaztam Palermóba. Ez a milliós város joggal nevezhető Szicília fővárosának. Az városra jellemző a dél-olasz káosz. Szerencsére ünnepnapon érkeztem és így az összevisszaság kisebb mértékben jelentkezett. Meglátogattam a dómot, aztán busszal elgurultam Monrealéba. Ez a kis helység nagy dómjáról híres. A dóm pedig hatalmas mozaikokkal vonzza ide a turistákat. Meggyőződésem, hogy napközben több német tartózkodik a városban, mint olasz. Régebb ezeknek a nagy mozaikoknak a segítségével tartottak a katekéziseket. A Szentírás minden jelentős eseményét megörökítették. Egyszóval lenyűgöző ... Miután fényképezgettem, ettem és sziesztáztam visszautaztam Palermóba. A tengerpartra kiülve a naplementét néztem és Bulgakov "Mester és Margarita"-ját olvastam. Érdekes volt végignézni a tenger partján végighúzódó házsorokon. A szegénység nagyon nagy ezeken a helyeken. Az olaszok többsége itt szegény, zajos és ... jókedvű. Ezen az éjszakán egy eldugott plébánián aludtam Agrigento közelében. Érdekes volt a pap bácsi, tipikus szicíliai. Jól főz és szereti az akció filmeket. Ezért ő televíziózott én meg lefeküdtem. Másnap kora reggel keltem Rövid reggelizés után megindultam szicíliai utam célja fel: a 150 km-re lévő Etna vulkánjához. Útitársaim a szicíliai évfolyamtársam és két unokabátyja voltak. Kocsival robogtunk, autópályán helyenként 170 km/h-val. Az Etna már 100 km-es távolságból látszik. Nagyságát nehéz leírni. Egy biztos: a Karpátok elbújhatnak mellette. Catania felől közelítettük meg. Kígyózó szerpentinen 1881 méterig lehet felhajtani. Aztán az 550 méter szintkülönbséget drótkötélpályával lehet megtenni. Ez utóbbinak az ára az én zsebemnek csillagászati volt: 35.000 líra (menet-jövet). A következő 800 méter meredeken felívelő szintkülönbséget terepjáróval 35.000 líráért ajánlották, de mi gyalog vágtunk neki. A vulkán ott füstölgött a közelben. Hébe-hóba robbant egyet és fehér füstből karikákat (!!!) lőtt a magasba. (Aznap este a tévé bemondta, hogy aznap, a sűrű füst miatt, egy repülő szinte lezuhant 145 utasával.) Úgy néztek ki ezek a karikák, mint a szentek glóriái. Erőltetett menetben felértünk a tetőre .500-600 méterre lehettünk a krátertől. A táj nagyon megváltozott. A Holdon éreztem magam. Körülöttem csupa kihűlt és kevésbe-kihűlt kődarabok. Kietlen puszta. A hátunk mögött csodálatos körkép nyílott a Földközi - tengerre, Catania városra és a fel Szicíliára. Előttünk láva és füst. Időként erőteljes robbanások nyomán enyhén remeg a föld. A hely nem veszélytelen, ugyanis ez a huncut vulkán köpködni szokott... Nem nyált köpköd, mint minden "rendes" ember, hanem lávadarabokat. Két olyan lávadarab mellett mentünk el, melyet aznap "köpött" ki a vulkán. Belül meg izzott. A barátom egy darab kavicsot dobott felem. Hanyagul elkaptam, de aztán ordítozva továbbdobtam: forró kövecske volt ... Túlhaladtam a megengedett biztonsági zónán. 100-150 métert vitt előre még a lábam. Éreztem a föld forróságát. Lehajolni sem tudtam már a melegtől. A levegőben több a kén, mint az oxigén. Visszatértünk egy aránylag védettebb helyre, ettünk és ittunk néhány korty langyos vizet. Drótkötélpályával tértünk vissza. Osztálytársam lába kissé eldagadt, kénytelen voltam a volán mellé ülni. Egy kedves családnál vacsoráztunk. A fáradságtól nem tudtam rájuk figyelni. Hazaérve bezuhantam az ágyba. Az utolsó nap Agrigentoban a Templomok völgyébe mentem, és a görög kultúra romjainak közelségét élveztem. Szicíliában rengeteg a görög, a római, az arab, a germán műveltséget felidéző rom. A Templomok völgyében az egyik templomroncs az Akropoliszra emlékeztet. Egy zsarnok mauzóleuma mellett is elvitt az utam. Ez a szemét fickó ellenségét aranyból készített borjúba záratta, majd ropogósra pirította. A szerencsétlen fráter üvöltött közben. Kiáltása nem zavarta a kívülállókat: hangja, a borjú készítőjének mesterkedésének köszönhetően, tehénbőgésnek hallatszott. Meg aznap délután vonatra ültem és 15 órai utazás után újra Romában voltam. Leszámítva a komphajó zötyögését és olasz útitársaim marok-telefonba való üvöltözéseit, az út egészen jól telt. Vasárnap délelőtt újra vonatra ültem és Pisáig meg sem álltam. Barátom eskűvőjén jól éreztem magam, majd meg aznap éjszaka visszautaztam Romába. Érdekes volt olasz eskűvő. Ennyit az eltelt nyár élményeiről. Baráti szeretettel gondolok Rátok: Szakács Ferenc Sándor Napló (július 27) A stockholmi vidámparknak Gröna Lund a neve. Van egy nagy szabadtéri színpada is, nyáron rendszeresek ott a különböző műfajú zenei koncertek. Tegnap Ildivel részt vettünk mi is egyen. Di Leva nevű svéd énekes lépett fel a zenekarával. Vallásos színezetű rockzenét játszanak. Pozitív volt a kisugárzásuk, szerintem jó hatással vannak az ifjúságra. Di Leváról tudott, nem divatból választotta ezt a műfajt, hisz is benne. A szövegeknek és zenének is ő a szerzője. Sikerült elkerülnie azt a csapdát, amibe sok "vallásos" , elkötelezetten felekezeti zenét játszó zenész esik. A leggyakrabban ezeket lebénítja a vallásosságuk ahelyett, hogy felszabadítaná őket. Egyfajta közmegegyezésnek tesznek eleget, mely elvárja tőlük, hogy "illedelmesen" viselkedjenek. Mivel ez az illedelmesség nem belülről fakadó, ezért őszinteség ellenes, tehát akadálya a spontán felszabadultságnak. Ezt a falat, ennek a megkövesedett elvárásoknak a falát, csak erős egyéniség képes áttörni. Ilyen Di Leva. Egy félórával a koncert megkezdése előtt érkeztünk, és várakozó tömeget találtunk ott. Befurakodva a tömegbe valahol elöl csak megálltunk, remélve, hogy látni is fogunk, nemcsak hallani. A koncert alatt fiatalok csoportokat alkottak, várták hogy a hangulat annyira emelkedjen, hogy el tudják kezdeni az ugrálást, a hullámzást. Utólag elgondolkoztam: Ha a hangulat nem emelkedik a kívánt hőfokra, ők akkor is ugrálni kezdenek, ha már felkészültek rá? Nem hinném. Ha mégis megtennék, súlyos tévedést követnének el. A természetes, őszinte hangulatot mesterséges, képmutató hangulat váltaná fel. Gondoljunk csak vissza, hogy a képmutató tetszésnyilvánítás, a taps hová züllesztette a kommunista korszak gyűléseit. Nem alakulhatott volna ki az, ami kialakult, ha az emberek a lelkiismeretük szerint tapsoltak volna, csakis akkor, ha egyetértenek a felszólalóval, a beszélővel. Olyan nagy veszéllyel sem járt volna az, hiszen nem zárhatták volna börtönbe mindazokat, akik nem tapsoltak. Di Leva koncertjén szerencsére felmelegedett a hangulat, és egy adott pillanatban hullámzó tengerben találtuk magunkat, és felszisszentünk ha a lábunkra lépett valaki. Dusa Ödön