Az élet: múlt, jövendő, jelen Ravasz László* püspök (1882-1975) egyik leveléből: Az ember az időben él. Születésnap azért van, mert az ember belép az időbe, mint egy csónakba s halad a nemzedékével a kiszállásig. Bár nem szoktuk észrevenni, életünk legnagyobb kérdése: az IDŐ. Három vonatkozásban. Először az idő MÚLIK. Múlttá lesz. E vonatkozásban elpusztít mindent a világon. Olyan, mint láthatatlan, óriási halotthamvasztó kemence. Megég benne minden szépség, minden élet. Ifjúság alkotás, kincs, e világ dicsősége az ő prédája lesz. Jó ezt tudni, mikor értékeink skáláját megállapítjuk. A 90 zsoltár erről énekel. Az idő műve, hogy a teremtés koronája egy marék por lesz. De nemcsak ő, hanem szerettei, minden kortársa, egész kultúrája, a föld, az egész világ. Minden a múlté. De az a csodálatos, hogy az idő pusztításából megmenekül az élet. Az idő nemcsak múlik, hanem JÖN. Az időben benne van a JÖVENDŐ. Az idő visz előre. Ismeretlen, kialakulatlan cél felé. Az idő lényege az ígéret, szerszáma a remény. Igazi élettere a HOLNAP, s mikor az is elfogy: az örökkévalóság. Az, ami túl van téren, időn, látható valóságon. Az idő hajt, szinte korbácsol az örökkévalóságba. A múlt lángoló kemencéjéből, mint egy kigyúlt fáról a madarak, felröppenünk és menekülünk igazi fészkünk felé: az örökkévalóságba. Az idő nem pusztít el, az idő MEGMENT. Nos, és az a pont, ahol megragad az idő, amelyik nyújtja a holnapot és kiment a tegnapból: az a JELEN. Az idő legnagyobb jótéteménye: a mindenkori pillanat. A miniatűr mindenhatóság: az ALKALOM. Az alkalom a jóra, a szeretetre, a szolgálatra, az alkalom az Istennel való találkozásra, társalkodásra, az Ő életében való részvételre. Kilépünk a múltból, belépünk a jövőbe, de ez a szempillantás, ami a két lépés közét elválasztja: az az ALKALOM s azért ez az ÉLET. ˇ Ravasz László Bánffyhunyadon született 1882. Szeptember 29-én, ahol református segédlelkész volt 1921-től nyugalomba vonulásáig a Duna-melléki Egyházkerület püspöke. 1936-tól a Zsinat és a Konvent lelkészi elnöke. A második világháború végén megbízatása alapján kezdődött a nyugat-európai magyar református lélekgondozás. Ennek összefogást sugalló intézménye a Nyugat-Európai Magyar Református Lélekgondozó Szolgálat, amelynek világi elnöke Dr. Békássy Albert lundi gyermekgyógyász.

Gyulai Pál Hasznos tanulság Egy tanárom a kereskedelmiben ezt mondta nekem: "Ha valaki nélkülözhetetlen lesz, nyírd ki! Amire most leginkább szükség van, az a csapatszellem, amely nem engedi meg, hogy bárki is tovább tartsa a labdát, mint kellene. Szükségünk van egymásra, hogy céljainkat a lehető leggyorsabban és eredményesen érjük el. Ez nemcsak az üzleti ügyvitelben, de az egyházi életben is életszükséglet. A néhány "nélkülözhetetlenre" való támaszkodás azt jelenti, hogy egyes embereket agyondolgoztatunk, a többi pedig elveszti az érdeklődését a félreállítás miatt. Ha szeretjük azokat a "nélkülözhetetleneket", segítsünk nékik másokkal is megosztani érdeklődésüket és felelőségüket. Nem engedhetjük meg, hogy magunkról olyan sokat, másokról pedig olyan keveset gondoljanak, hogy mást ne vegyenek be csapatukba. Hordozzuk hát mostantól terheinket, és hagyjuk, hogy mások is hordozzák önnön terhe Höse Anna Tanács Kiket szeretsz, s aki szeretnek, Ha bántanak, ha megsebeznek: Ne haragudj rájok sokáig! De öntsd ki szíved, s ha letörléd A fájdalom kicsordult könnyét: Bocsáss meg ! hidd, enyhedre válik. Óh egymást hányszor félreértjük, Szeretteinket hányszor sértjük, Bár szívünk éppen nem akarja. Mi is talán vérzünk a sebben, Nekünk is fáj még élesebben, De büszkeségünk be nem vallja. Ne légy büszke, légy őszinte, Híved legott azzá lesz szinte, Oszlik gyanú, megenyhül bánat: Oly váratlanul jöhet halálunk! S ha egymástól haraggal válunk. A sírnál késő a bocsánat.