Beavatottság Szeretném megtanulni a halak nyelvét A delfinek egymásnak küldött üzene- tét. Nyelvjárásukat érteni. Vagy a sirályok egymást kereső kiáltását. A tagolatlant minden ugatásban. Vagy az egyszeri bugást. Vagy a jelektől terhes csendet Esetleg annak tősgyökeres értelmét. A vers első beavatásos ritmusát. A tenger lüktetését. A szél szavát. A világ pulzusát. Manuel Alegre(Portugália)

Özvegyült bölcsesség Jót, rosszat egymásra raktam, Így építettem életem. Minden hibám kitakartam, Míg elhagyott a félelem. Ismerősöm a tanulság, Osztottam, kivontam mindet. Előttem nem állt hazugság: Nem hagyok rátok más kincset. Igent, ha sietve mondtam, Tagadásom mind végleges. Amit gondoltam, kimondtam. Sohasem voltam semleges. Dicsőségem most meghatott. Deákné vásznán születtem. S mert büszkeségem rég halott, Kelletlen törpévé lettem. Jó fiú voltam valóban? Célkitűzésem özvegyült. S ami jó volt a falóban, Taps-ajtóm mögé kényszerült. Céltalanok az éjszakák. Fényesebb a kardnál a lánc. Velem ballagnak vén bakák, Míg arcunkon táncol a ránc. Tar Károly

Ő csönget a kicsi órában írta Werner Aspeström Most ismét csörög a kicsi óra, az a kis sárgaréz óra az ágy melletti asztalon. Most akarja ébren tartani, most tölti el ismét nyugtalansággal .Az agg birodalomban mindenütt, a falvakban, a városokban cseregnek a kicsinyke órák. Olykor egy nagy óra csörgését hallja az ember. Most idebenn csak a kicsi óra hallatszik. Nem fordulnak meg, nem nézik a szobanövények, a legyek az ablakban nem tudják mit akarhat, hogy mi segítségére vagyunk, felhúzzuk és tekerjük remegve, miközben visszértágulásos lábunkat felhúzzuk az ágy szélére és könnyeink a papucsába omolnak, aztán átadja nekünk a fehér botot, és vezet az előszobán át, és látjuk, hogy bot nem illik a tükörasztalka terítőjének bojtjához. Szemben az ajtóval a szabad kezével megfogódzik a kilincsben, és el nem engedi mielőtt félfordulattal lépéseit a következő ajtó felé nem irányítja. Öt fordulattal fogjuk követni őt, a hosszú és gyengén megvilágított előszobán át, és amikor ágyba segítjük és eligazítjuk feje alatt a párnákat, bátorítva azt mondjuk, hogy napról napra jobban néz ki. Jó a lábizmoknak és az ízületeknek, hogy mozgásban voltak, jó a szívnek, jótékonyan hat ez minden idős emberre, köszönet érte. Jó ez a kézízületeknek a karizmoknak, hogy miképpen az öregasszonynak, aki ágyhoz vannak kötve, lehet az embernek egy piros gumilabdája, amit megölelhet. Azelőtt, amikor a kéz még erős volt, segített ő neked krumplit hámozni, földiepret tisztítani, hagymát felvagdosni, most már nem teheti. Az ember ugyancsak megerőlteti ujjait, hogy egy reszelővel csiszolja, reszelje a fadarabot, amely egy rénszarvashoz vagy egy gombához hasonlít, amit azután csiszolópapírral finom-simára dörzsöl. A tablettákat nem felejti ő, és az új csodagyógyszereket sem a gyógyszeradag ládikóból, amelyeket remegő pálcikaujjakkal tart, mert ha sokat vesz be belőle az ember hallucinál. Látta egy közeli rokonát, aki meghalt régen, amint az ággyal szemben lehajolva, mintegy lebegve kérdezte: "Hogy van a mi kis fruskánk?" A hattyúember éppen akkor csiszolódott életre, csapkodni kezdett a szárnyaival, és fenyegetően viselkedett. A szemernyi rádió hangoskodva húsvétot kotlott. Most az történt, hogy elhatározták, az amerikai elnököt törvény elé állítják. Miközben aludt és a szemernyi rádió hallgatott, egy szempillantás alatt bebeszélte magának, hogy a világ lecsendesedett, kikötőben horgonyoz a hajó, és nem hallatszik vitorlacsapkodás vagy motordübörgés. De álmunkban és ébren, halálunkban és újjászületésünkben szörnyű sebességgel száguldottunk át a világűrön. A másodpercenkénti 465 méteres sebesség megforgatta a világot, aztán saját tengelye körül másodpercenként 3o kilométeres sebességgel a nap körül, és együtt száguldunk a téli utcán át 25o kilométeres sebességgel másodpercenként. Te, aki az utastársassághoz tartozol, és fiatal és friss vagy, felejtsd el a számokat. Én magam nem tudok felejteni, ez az én betegségem. Most ismét csönget a kis sárgaréz óra, cserget erélyesen. Képességei fogyatkoznak, de kevesebbel is beéri. Ki tudja. nincs-e az óráknak elöljárója, és amikor a fájdalom jön, az órák csengőjének ütője visszájára csapkod, zörget, kapar és belém váj. Mennyire puha a kis óra mutatójának hegye az emberekkel való szembenálláskor, és milyen kopácsoltan kemény és mégsem száraz az út, az ember nedves szájüregéhez hasonlítva. Tetszik nekünk a hangulatos csöngettyűszó és az ünnepélyesség, amikor a templomóra kongat, és ahogyan éppen most, kortársként, az indulatos kicsi órával együtt szól. Megszabadulunk mi az óráktól! a harangok nyelve is kérlel talán. Fordította: Tar Károly Vasárnapország Részletek Bánhídi Antal: Pilóta lettem című könyvéből. Burányi Gyula gyűjtéséből. 2. rész. Június 14. Már tegnap este értesítettem a linköpingi vagongyárat, hogy délelőtt megérkezem a malmslötti repülőtérre. Ezért már gél nyolckor kitolattuk a Gerlét a hangárból. Mire átnéztem a gépet, már körülállt bennünket az egész repülőtisztikar. Húszperces repülés keretében bemutattam nekik, hogyan repül a gerle. Végigcsináltam még egyszer a berlini műsorszámomat s egyéb mutatványokat is végeztem. Élveztem, hogyan néztek a svédek a Gerle után, valahányszor alacsonyra lecsapva, hirtelen emelkedésbe vittem a gépet. Amint leszálltam, körülvettek. Gyönyörködve nézték a gépemet. Nem győzték vizsgálni a szárnyát, találgatták miben rejlik a Gerle meglepő repülőkészsége. - Tóni , kérlek - fordult hozzám Bisits Tibor - Nils Söderberg kapitány szeretne felszállani a géppel. Ő a repülőtér s egyben a repülőiskola parancsnoka, kiváló műrepülő. Nyugodtan odaadhatod neki a Gerlét. Söderberg kapitány? A neve említésekor eszembe jutott, hogy hallottam már róla Linköpingben, a gyárban. Ott mondták, hogy az ő véleménye is fontos lesz a Gerléről folytatott tárgyalásokban. Örültem tehát, hogy megismerhetem és ő is megismerheti a Gerlét. Kissé nehezen értettük meg egymást. Söderberg kapitány csak akadozva beszélt németül. Sorban elmagyaráztam a műszereket s felsoroltam, hogy repülés közben milyen értékeket kell mutatniuk. Elmagyaráztam a hátrepülő-benzintartály bekapcsolódását is, bár nem gondoltam, hogy mindjárt az első fölszálláskor műrepülésre kerül a sor. Szépen startolt a Gerlével. Alig 200 méteren loopingozott is vele. Azután félorsóval a hátára fektette - Leállt a motorja! - kiáltották egyszerre több felől. Valóban látszott, hogy a légcsavart csupán a légellenállás forgatja. A motor hangja is elcsitult. Söderberg kapitány azonban nem jött zavarba. Szép fordulóval földre hozta a gépet. Szerelők futottak ki hozzá. Néhány lendítés a légcsavaron és már járt a motor. Magam is odamentem hozzá. Persze, hogy eltévesztette a háton repüléshez való benzintartály bekapcsolását. Helyette, a bezárt benzintartály mellett a magassági levegőszabályzót kapcsolta be. Nevetett a tévedésén és újból elstartolt. Szép sima körben mintegy 800 méter magasra húzta fel a gépet. Aztán vízszintes repülésbe ment át. Hallatszott, hogy teljes gázzal jár a motor Valami mutatványra készült. Hirtelen előrenyomta a magassági kormányt s az engedelmes Gerle teljesen függőleges irányban csapott le mind nagyobb és nagyobb sebességgel. Már csak négyszáz méteren lehetett. Ekkor a magassági kormányt teljesen előrelökve, hirtelen hátára fektette a gépet. Tompa, fojtott reccsenés hallatszott a magasból, azután néma csend lett. Elállt a motor is, mi pedig dermedten láttuk, hogy a jobboldali szárnyak a gép hanyatt helyzetében felcsuklanak egészen a futószerkezetig. Egy pillanatig így állott a gép, szinte mozdulatlanul, 400 méter magasan, előttünk vagy 500 méternyire. Azután egyre gyorsabban lefelé pörgött. Négyszáz méter nincs nagyon magasan, legalábbis repülő-szemmel nézve. Mégis végtelennek tűnt az az idő, amíg a gép tompa puffanással földet nem ért. - Vége - gondoltam . - Az én gépemmel meghalt egy ember! Az első döbbenettől felocsúdva csak most kiáltottak orvosért. Magam is futva igyekeztem a gép roncsai felé. A segélyautó megelőzött. Mire odaérkeztem, Söderberg kapitány már a hordágyon feküdt. Az orvos injekciót adott neki. - Mi van vele? - kérdeztem. - Látszólag nincs törése, - szólt az orvos - , de belső sérülése lehet. Vérzik a szája. A kapitány kinyitotta a szemét. Tétován nézett körül. - Mi történt? - kérdezte. - Szárnytörés - felelték többen is. - Igen, magam is így vettem észre Az orvos azonban intett, és az autóba emelték a sebesültet. - A helsinborgi kórházba! - szólt a parancs, és már szaladt is a mentőautó. Én pedig a Gerle roncsinál maradtam kínos, zavaros érzésekkel. Bisits Tiborral, Larson hadnaggyal és a többiekkel igyekeztünk tisztázni az esetet, azt, hogy mit láttunk. Azonnal táviratozni kell haza - szólt Tibor. Otthon még talán meg sem kapták a berlini híreket, - gondoltam - vagy éppen most örülnek a Gerle szép szereplésének, s most majd hirtelen rájuk tör a hír: - Lezuhant a Gerle! Szárnytörés! A gép mellé őrséget állítottak. Több oldalról is lefényképezték. Mi pedig csöndesen, némán elindultunk a parancsnoksági iroda felé. Valamennyien a telefon mellett ültünk. Vártuk a híreket a helsinborgi kórházból. - Komoly törés nincs, - jött a hír - csak a bal kulcscsont tört el és az egyik baloldali mellékborda nyomódott be. A tüdő megsérült. Tüdővérzés. Vérátömlesztést fognak alkalmazni. Most még sokkja van a kapitánynak, nincs egészen eszméleténél. A krízis holnapra várható. Akkor derül csak ki, nem sérült-e meg a bélrendszer, vagy a máj is? Ha nem, akkor hamar lábra állhat a kapitány. Most egyelőre teljes nyugalomra van szüksége. Kissé fellélegzettünk a biztató hír hallatára. - Csak holnapon lennénk már túl! Közben értesített a svéd légügyi hivatal, hogy bizottság száll ki a baleset megvizsgálására. - Addig is - szólt udvarias formában a parancs - kérjük az urakat, ne távozzanak el. (folytatása következik) A szerző és az apja a szántalpas Gerle előtt.