I. évfolyam. 1. szám 2000. március 15.

•[vissza]

A Malmői Lap
1. évfolyam, 1. szám 2000 / 1.


Farsangi Bál

Jólsikerült farsangi bált rendezett a malmői Magyar-Svéd Egyesület. Nyilván ez is , mint annyi más a jó szervezésen múlott. Másfélszáz magyar honfitársunk és igen számos svéd barátunk bizonyíthatja , hogy jól érezték maguk, élvezték a népszerű Polonyi-Duo : Géza és Elemér tánczenekara műsorát. Besegített nekik kedves vendégként egy német trombitás is. nincs farsangi mulatság jelmez nélkül. Egymással versengve, ötletes, eredeti jelmezeket láthattunk, már csak ezért is érdemes volt elmenni a bálra. Szórakozástatóan rendezték meg ez alkalommal is a jelmezversenyt. A részvevők igyekezetét tekintve mindnyájan első helyezést érdemeltek volna , Végül is a "Virágárus lány" alakítójának jutott az első díj. Nekem a leginkább az Osario-család hármasa tetszett a leginkább: Napoleont, Josefinát és Nelson admirális elevenedett meg előttünk, derűt fakasztva a bálozók között.



Ők lehet, hogy azért mert hárman voltak a harmadik díjat kapták. Három gyerek közül a Járvás-ikrek boszorkánynak öltöztek, egy fiúcska pedig vadnyugati tehenésznek. Molnár Ildi személyében pedig a "Kék ördög" is közöttünk volt. Izgalmas volt a tombola sorsolása is. A főnyereményt, az egy hetes magyarországi utat: Kertész István nyerte.

Az egyszerű, de ízletes vacsorát otthonról hozott "batyunkból" kiegészíthettük, de ez inkább az italokra volt érvényes. A szervezés jó volt, mert a szervezők észrevétlenül mindenütt ott voltak, ahol kellett. Most, hogy dicsérni szeretném őket, hirtelen csak Attilát, Jutkát és Zsuzsát látom magam előtt, de bizonyára mások is segítettek abban, hogy mulatságunk példásan kellemes legyen. Éjfél után egy órával szedelőzködtünk, s indultunk haza. Az ilyen szórakozások egészen felüdítik az embert.


felelős szerkesztő: Tar Károly, webmaster: Kormos László.,
HUNSOR - Magyar Liget - All Rights Reserved - 2000., A.D.