Német nyelvű könyvek beszerzése három budapesti nagykönyvtárban 1900-1990

KULTURÁLIS VISZONYOK ÉS KÖNYVTÁRI SZEREPOSZTÁS

2. rész: 1945-19901

NIESSEN, James P.
niessen@rci.rutgers.edu

Ez a tanulmány az Országos Széchényi Könyvtár, az Egyetemi Könyvtár (ELTE) és a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára német könyvgyarapítását vizsgálja a német-magyar kulturális kapcsolatok és a könyvtárközi együttműködés egyik aspektusaként. Messze túlmenően a könyvtár közvetlen feladatain a gyarapítás eredményeit Magyarország széles társadalmi, bel-és külpolitikai kontextusában igyekezzük megvilágítani. Az első részben2 megállapítottuk, hogy a 20. század elején főleg a német volt a nemzetközi tudományosság közvetítő nyelve, és egyben a dualizmus kori Magyarország fontos hivatalos és kisebbségi nyelve, elsősorban Budapesten. A két világháború között is a német volt a második, legtöbbek által használt nyelv a már jóval kisebb területű Magyarországon, de már egy nagyrészt vidéki kisebbséghez és egy olyan revizionista, legyőzött idegen hatalomhoz kö-tődve, melynek tudósait a nemzetközi szervezetek kiközösítették. A költségvetési nehézségek a későbbi időszakban megerősítették az együttműködési törekvéseket Magyarország és Németország, valamint azok könyvtárai között. A magyar központi katalógusban végzett vizsgálatból, amely az 1900. és 1930. évben kiadott német címekre terjedt ki, kiderült, hogy mindkét időszakban az Akadémiai Könyvtár volt a legjobb ezek beszerzését tekintve, és az Egyetemi Könyvtár a második helyet foglalta el.

A németek és a német kultúra Magyarországon 1945 után

Pók Attila szerint három szintje volt a német-ma-gyar kapcsolatoknak 1945 után: Magyarország és az ott élő német kisebbség, a magyar és a német nemzet, valamint Magyarország és a német államok közötti kapcsolatok.3 E három tényező határozta meg a német anyag könyvtári gyarapításának feltételeit ab-ban a korszakban, amely csúcspontját 1960-ban, a harmadik mintavételi évben érte el. A német kultúra presztízse 1945 után még drámaibb módon hanyatlott, mint a két világháború között. A magyarországi, német identitású kisebbség számának hosszú távon megfigyelhető csökkenése a háború alatt megállt, mivel a magukat németnek vallók politikai előnyöket élvezhettek, és valóban több mint a felével nőtt a népesség, ha ideszámítjuk az 1938-1940-ben visszafoglalt területek lakóit is. Az 1941. évi népszámlálás idején a német anyanyelvű népesség száma 477 057 főt tett ki a Trianon utáni területen, közel ugyanannyit, mint 1930-ban.4 A német és magyar kormány által kötött egyezmények nyomán a német népcsoport és politikai szervezete, a Volksbund egyfajta állam volt az államban. A Volksbund megkönnyítette a német SS-be való toborzást, de igen sok, magát németnek valló magyar állampolgár ellenállt a toborzásnak, s a Volksbund nem tudott a német anyanyelvű kisebbség 40%-ánál többet mozgósítani.5

A németek elleni bosszú gyakran erősen érezhető volt, de többnyire opportunista módon jelentkezett, és felerősödött a háború vége felé. A Szovjetunióba kényszermunkára hurcoltak között több volt a magyar, mint a német, de az 1945 februártól induló birtokelkobzás főleg a németek esetében volt kíméletlen, mivel mindazokat sújtotta, akik "A Volksbund tagjai, nemzeti szocialisták, árulók és a nép ellenségei voltak."6 A győztes szövetségesek - főleg a Szovjetunió - és a magyar kormány saját territóriumán támogatták a németek kitelepítését. A magyar kormány jegyzékei 1945 májusában és júniusában azt közölték a Szövetséges Ellenőrző Bizottsággal, hogy "azokat a németeket, akik Magyarország ügyét elárulták, és a hitlerizmus szolgálatában állottak, szükséges volna az ország területéről eltávolítani, mert csak ilyen módon lenne biztosítható, hogy többé a német szellem és a német elnyomás ne lehessen úrrá az országon."7A kisgazdák és a kommunisták több nyilatkozatukban is helyeselték a németek kollektív felelősségét és az összes német kitelepítését. Voltak azonban magyarok, köztük Mindszenty bíboros és Bibó István szociológus, akik ezt ellenezték.8 1945 augusztusában a győztes szövetségesek a Potsdami Konferencián kikötötték, hogy a felszabadított országokból a németeket, "vagy egy részét" ki kell telepíteni. A magyar kormány 1945 decemberében ki is adott egy rendeletet, amely szerint mindazokat, akik a legutóbbi népszámlálás során németnek vallották magukat, és "magyarosított nevüket visszaváltoztatták németesre," a Volksbund vagy az SS tagjai voltak, ki kell telepíteni.9 A kitelepítés korántsem volt teljes. A magyar hatóságok a gyakorlatban nem fogadták el a kollektív felelősség elvét, mert tudták, sok magyarországi német lojális állampolgár volt, és mert a kollektív felelősség szolgált volna ürügyül a magyarországi szlovák és a jóval nagyobb létszámú, Csehszlovákiában élő magyar kisebbség "kicserélésé"-hez, amit a kormány el szeretett volna kerülni. 163 000 németet így is kitelepítettek 1948 végéig, elsősorban az amerikai zónába eső Délnyugat-Németországba. A történészek becslése szerint a magyarországi németek embervesztesége 254 000 fő volt, vagyis az 1941. évi lakosságszám 53%-a, ideértve a menekülteket, a háború áldozatait és azokat, akik munkatáborokban haltak meg.10 Ezek szerint a német kisebbség száma 224 000-re csökkent, bár az 1949. évi népszámlálás során mindössze 22 455 személy vallotta magát német anyanyelvűnek. Ez a szám az 1960-as népszámláláskor 51 000-re nőtt. Mind a két kitelepítés utáni számadat azt a következtetést támasztja alá, hogy sokan nem merték megvallani, hogy ehhez az etnikai csoporthoz kötődnek.11 A tiszalöki munkatáborban lévő németeket csak 1953-ban engedték szabadon.12 A háború utáni évek valóban nem teremtettek kedvező légkört a német nyelv, kultúra műveléséhez és a német identitás vállalásához. A tekintélyes, német nyelvű budapesti napilapot, a Pester Lloydot a háború alatt arra kényszerítették, hogy váljon meg zsidó munkatársaitól, és a szélsőséges német vonalat képviselje; emiatt azután 1945-ben, működésének kilencvenedik évében megszüntették. Az állami ellenőrzés alatt álló tömegtájékoztatás nyíltan vagy burkoltan negatív képet terjesztett a németekről, kétség kívül részben a korábbi német-barátságot el-lensúlyozandó.13 De jure a német kisebbség tagjai csak 1950-ben kapták vissza állampolgárságukat, és 1955-ben a Magyarországi Német Dolgozók Kulturális Szövetségének megalakulása meglehetősen szimbolikusnak volt tekinthető. A német nemzetiségi iskolák működését évekig szüneteltették. A szocialista nemzetiségi politika retorikája ellenére az iskolai és a gazdasági rendszer ösztönözte a nyelvi asszimilációt. Az agrár-kollektivizálás sikeres lezárása (1961) is hozzájárult ehhez a folyamathoz a délmagyarországi sváb települések felmorzsolásával, ahol az itt maradt német nemzetiségi lakosság zöme élt. A negyvenes évek végétől a hatvanas évek végéig tartó időszakról az egyik nyelvész ezt írta: "A magyar lett a Magyarországon élő német kisebbség mindennapi nyelve."14

A német ekkor már valóban idegen nyelv lett Magyarországon, így a német kiadványok iránti igények elsősorban a német nyelvvel és irodalommal foglalkozó egyetemi képzésben és tudományos kutatásban jelentkeztek. A budapesti egyetem német tanszékének professzorai mindig is vezető szerepet játszottak a német kultúra magyarországi terjesztésében. Az első tanárok a 18. és a 19. században bécsi osztrákok voltak, majd a tanszék ismét Berlin felé kezdett orientálódni a 19. század második felében. Jakob Bleyer - 1905 és 1933 között a budapesti tanszéken - egyben a magyarországi német kisebbségnek a politikai vezére is volt. Nem meglepő tehát, hogy az egyetemen a germanisztika - korábban a magyar irodalom és történelem után a legnépszerűbb - szak a háború után megszűnt. Nemcsak a német, hanem az angol és a francia szakot is száműzték az egyetemekről 1949-ben. Az orosz volt a kedvenc idegen nyelv, és az egyetlen, amit a felsőoktatásban tanítottak.15 A Szegedi Egyetemen alakult ki a második legerősebb germanisztikai képzés, mivel 1945 után előnyt jelentett számukra a főváros távolsága. Vezető germanistájuk, Halász Előd, Budapesten végzett 1943-ban. Mindössze huszonnyolc éves volt, amikor 1948-ban kinevezték tanszékvezető professzornak. Megváltoztak a teendői, amikor a német tanszéket 1950-ben Szegeden és Debrecenben is feloszlatták, de 1957-ben a szegedi tanszék újraalakult Halász vezetésével.16

A kommunista rezsim uralomra jutása az oktatási rendszer minden szintjére rányomta bélyegét, az ideológiára és a természettudományokra helyezve a hangsúlyt. Sokáig szigorúan szabályozták a nemzetközi kapcsolatokat, a Szovjetuniót tekintve követendő példának - kizárólag a szocialista országokat kezelve partnerként. 1950-ben Magyarország és a Német Demokratikus Köztársaság barátsági, tudományos és műszaki segítségnyújtási egyezményt írtak alá; a magyar egyetemeken 1953tól ismét megalakultak a német szakok köszönhetően a keletnémet lektoroknak és a csereegyezményeknek. 1959-ben kétoldalú egyezményt írtak alá a kulturális és tudományos együttműködésről, amely a két fővárosban kulturális központok alapítását határozta el.17 Az NDK lett a magyar cserediákok egyik népszerű célországa, de azoké a turistáké is, akik 1960 után külföldre tudtak utazni. Az NSZK-ba utazás a hidegháború alatt azért is nehézségekbe ütközött, mert az ott élő elűzött németek politikai megfontolások alapján ellenezték a másik Németországhoz fűződő hivatalos kapcsolatokat. Ezzel szemben az NDK és Magyarország közötti viszony ekkor "talán a legjobb és legkevésbé erőltetett mind társadalmi, mind kulturális-tudományos viszonylatban" valamennyi kelet-európai ország közül. Sohasem tanult még annyi magyar diák német egyetemeken, vagy utaztak annyian az NDK-ba, mint akkor.18 Magyarországon 1960-ig a német irodalom fordítása és kritikai recepciója is elsősorban a korábbi időszak és az NDK íróira korlátozódott.19

Amint az első részben láthattuk, 1923 után a né-met volt a leginkább oktatott idegen nyelv Magyarországon: ekkor már nem volt az ógörög kötele-ző a gimnáziumban. 1956 után a német ismét teret nyert a még mindig kötelező orosszal szemben, jóllehet ekkor már komoly riválisa támadt, az angol. Egy nyugatnémet hírmagyarázó szerint a német nyelv népszerűsége tükrözte Adenauer kancellár külpolitikájának helyeslését; azonban ennél összetettebb a nyelvtanulás motivációja, hiszen a német nyelv preferenciája valóban hagyományos volt Ma-gyarországon.20

Könyvtárak a háború után: cenzúra, ideológia és koordináció

A könyvtárak elővigyázatosságának köszönhetően a háború csak kisebb károkat okozott a Széchényi, az Egyetemi és az Akadémiai Könyvtár gyűjte-ményében, de az utókor kevésbé volt kegyes más gyűj-teményekhez, és drámai módon átalakította a könyvtárak szervezeti struktúráját és a könyvtári rendszer alapelveit. A magyar ideiglenes kormány 1945 februárjában elrendelte, hogy minden "fasiszta, szovjetellenes és antidemokratikus kiadványt" el kell kobozni, és meg kell semmisíteni, akkor is, ha nyilvános és kölcsönkönyvtárakban találhatók. A rendelet végrehajtása érdekében a kormány bizottságot hozott létre ezeknek a kiadványoknak a meghatározására. A kiadványok jegyzékének összeállításába aktívan bekapcsolódott Mátrai László, akit a hatóságok februárban kineveztek az Egyetemi Könyvtár igazgatójának.21 A fasiszta kiadványok jegyzéke négy füzetben lá-tott napvilágot 1945 -1946-ban, és összesen 4747 címet tartalmazott, köztük közel 2000 könyvet, többnyire magyar nyelvűeket, s egyötödük német nyelvű volt. Ezek a címek zömükben tényleg jobboldaliak és szovjetellenesek voltak. (Egy-egy esetben a későbbi füzetekben a bizottság visszavonta ezt a minősítést azzal a megjegyzéssel, hogy "nem fasiszta".) A bizottság a közelmúlt német könyveinek agresszív kivonását mozdította elő azzal az állításával, hogy bár maga csak azokat az 1933 utáni német kiadványokat sorolja fel, amelyek magyarországi meglétéről tudomása van, de mert az ezekben az években megjelent német kiadványok mind fasiszta szelleműek, ezért az olvasók felhívhatták a hatóságok figyelmét az ilyen "fasiszta-gyanús külföldi, elsősorban német nyelvű sajtótermék"-re.22 Négy könyvtárigazgató beadványban tiltakozott amiatt, hogy a könyvtárukban megjelenő orosz katonák "előttünk ismeretlen" utasítások alapján úgyjártak el, hogy "fasiszta-gyanús-nak minősíttetett minden 1933 után megjelent németországi és olaszországi tudományos munka. . Napi-lap-és folyóiratraktárainkból szinte válogatás nélkül kiemeltetett ezenfelül minden 1920-1944 között megjelent magyar, német és olasz napilap, hetilap és tudományos szakfolyóirat." Nem maradt fenn nyoma annak, hogy erre a tiltakozásra érdemi választ kaptak volna.23 1946 tavaszán a szovjet hatóságok rendkívül nagy nyomást gyakoroltak a könyvtárakra és iskolákra, hogy teljesítsék a kivonásra ítélt kötetek kitűzött mennyiségét. Ennek következtében a tisztogatásjóval túlment a hivatalos listákon: sok tankönyv és idegen nyelvű kiadvány esett áldozatul, és ez közel 800 000 kötetet tett ki 1945-1946-ban. Néhány könyvet helyben égettek el, a többit központi gyűjtőhelyeken zúzták be. A nagykönyvtárak gyűjteményeit sem kímélték. Az OSZK-nak sikerült elérnie, hogy a megsemmisítésre szánt kiadványokból kaphasson gyűjteménye számára egy-egy példányt arra hivatkozva, hogy a magyar és magyar vonatkozású nyomtatványok gyűjtése az ő feladata; megengedték azoknak a publikációknak a megőrzését is, amelyeket a többi budapesti tudományos könyvtárból kiselejteztek, de ahhoz már késő volt, hogy az Egyetemi Könyvtárból és az MTA Könyvtárából kivont könyveket is megmentsék. Az OSZK által kimentett kiadványokbóljött létre később a Zárolt Kiadványok Tára (ZKT). Úgy tűnik, hogy ez a gyűjtemény - legalábbis 1956 után - elsősorban magyar nyelvű műveket tartalmazott, de 1960-ban már a ZKT könyvgyarapodásának 87%-a idegen nyelvű volt.24 Egy 1959. évi rendelet kimondta, hogy az MTA Könyvtár, az Egyetemi Könyvtár és a többi tudományos könyvtár különítse el a "problematikus" anyagot, korlátozza a hozzáférést, és tüntesse fel a katalógusban is, hogy "zárt" anyag. A hatóságok engedélyezték a nyugati tudományos művek beszerzését, csupán a "hírhedten népellenes, szovjetellenes propaganda céljait szolgáló, az ellenforradalmat dicsőítő, propagáló kiadványokat" helyeztették a zárt részlegbe.25 A politikai foglyok és emigránsok magángyűjte-ményeit, a feloszlatott katolikus rendek könyvtárait - nyelvre és tiltott címre való tekintet nélkül - ugyancsak el akarták kobozni. Itt is csak a könyvtárosok közbelépésének, elsősorban az Országos Könyvtári Központnak(OKK)volt köszönhető, hogy több gyűj-temény megmenekült az elpusztulástól. Becslések szerint 3,8 és 4,5 millió kötetre tehető a megmentett könyvek száma, amelyekből sok modern német könyv volt.26 Azokból a könyvekből, amelyeket nem lehetett megmenteni, egy meghatározhatatlan rész szintén idegen nyelvű volt. Egy korabeli könyvtáros úgy emlékezett vissza, egy hivatalnok azzal "indokolta" az egyik Széchenyi-kastély könyvtárának a megsemmisítését, hogy "a könyveknek nem volt értékük, hiszen idegen nyelven írottak voltak azok."27 Bármennyire is megszenvedték a német kiadványok(is)a gyűjtemények tisztogatását, hangsúlyozni kell, hogy ez az öt-hét évig tartó folyamat elsősorban a magyar nyelvű kiadványokat és közkönyvtárakat sújtotta.28

Ezen évek alatt három fontos szervezeti változás következett be a magyar könyvtárügyben: jelentősen bővült a felsőoktatás, az Akadémia 1949-ben a tudományos kutatás központi irányítója lett, és az OSZK-nak a magyar könyvtárügyben betöltött szerepe is kibővült az 1952. évi könyvtári törvény nyomán. A legnyomósabb indok a felsőoktatás kibővítésére - beleértve a felsőoktatási könyvtárakat is - az volt, hogy a természettudományok és a műszaki tudományok oktatását a nemzetgazdaság szolgálatába kellett állítani. Ennek következtében a humán és a társadalomtudományi gyűjteményekre viszonylag kevesebb forrás jutott, noha ezek éppúgy fejlődtek, amikor a gazdaság a háború után helyreállt. Valamennyi gyűjtemény állománya (és a raktárhiánya is) gyorsan gyarapodott, új szakkönyvtárak létesültek, a meglévők bővültek. Az Akadémia rangjának emelkedése könyvtára számára is fellendülést hozott: nemcsak meglévő központi könyvtárával, hanem az újonnan alapított intézeti könyvtárak hálózatával is kellett az akadémikusok igényeit szolgálnia.

Az OSZK 1949-ben kikerült a Magyar Nemzeti Múzeum fennhatósága alól és önálló intézmény lett. Három évre rá megszüntették az OKK-t, feladatait az OSZK vette át, közte a külföldi beszerzés és a csere országos összehangolását, valamint az elkobzott és kiselejtezett duplum-könyvek elosztását, 1954-től az OSZK egyik külön részlege, a Könyvelosztó keretében. A könyvtárközi kölcsönzés koordinálásának támogatására az OSZK létrehozta az ország tudományos könyvtárai könyv-és folyóirat-ál-lományának központi cédulakatalógusát. 1960-ban a Könyvelosztó közel 80 000 kötetet szánt 222 könyvtár közötti elosztásra, magyar és külföldi csereanyagnak, s külföldi eladásra. Ezek között sok volt a német könyv. Az éves beszámoló is bizonyítja ezt, amikor leírja, hogy ez a részleg 8 284 könyvet küldött ki az 1750-1850 közötti időszak német irodalmából az NDK-ba, a weimari Herzogin Anna Amalia Bibliothek számára.29

1948 után a tudományos könyvtáraknak szembe kellett nézniük a könyvimport drasztikus megszorításával. A nyugati publikációk politikailag gyanússá váltak, a beszerzésükre rendelkezésre álló kevés keményvaluta is gátolta a beszerzésüket. Ritkán lehetett aktuális információkhoz jutni a nyugati kiadványok elérhetőségéről. Ha egy könyvtár rendelni akart egy külföldi könyvet, ehhez 1948-tól a Magyar Tudományos Tanács, később a könyvtárat felügyelő minisztérium, 1957 után pedig a Kultúra Könyv és Hírlap Kereskedelmi Vállalaton belül működő Import Tanácsadó Testület és a Sajtóbehozatali Véleményező Bizottság jóváhagyására volt szükség. A Kultúra volt ezeknek a rendeléseknek az egyetlen lebonyolító-ja.30 A Kultúra monopol helyzetben volt szinte a teljes könyv-export és -import területén, valamint a "devizaforint" árfolyama kiszámításával és a magyar vásárlóerő kiterjesztését szolgáló bürokratikus stratégiák kidolgozásával.31 Az egyetemek német tanszékei a német könyvek hiányával küszködtek, amihez a budapesti tanszék hozzájutott, többnyire az NDK-ból érkezett ajándékba.32

A háború után rendezetlenek voltak a nemzetközi cserekapcsolatok. Az ötvenes évek végéig az MTA Könyvtára az Akadémia megnövekedett tekintélye miatt jóval több cserét tudott lebonyolítani, mint valaha, az OSZK is jelentős mértékben helyre tudta állítani kapcsolatait, és az Egyetemi Könyvtárnak is sikerült régi és új cserekapcsolatokat kiépítenie partnereivel a külföldi egyetemeken. A könyvtárak a nyugati cserekapcsolatok révén kompenzálni tudták a keményvaluta hiányát, de nagyon eltérő mértékben fordulhattak ehhez a megoldáshoz. Az OSZK Nemzetközi Csereszolgálata az egész országban koordinálta a cserekapcsolatokat. Az OSZK 1960. évi beszámolója szerint a Csereszolgálathoz beérkezett könyveknek és folyóiratoknak közel a kétharmada származott a többi szocialista országból, és a kiküldött anyagoknak pedig több mint a háromnegyedét küldték oda (ezt az országok közötti kulturális egyezmények is szabályozták). Annyiban előnytelen volt ez a mérleg, hogy a magyar könyvtárak nem határozhattak kellőképpen a fogadott kiadványokról, és csak kis mértékben jutottak devizaigényes anyaghoz. Ez az aránytalanság különösen az OSZK saját cserekapcsolataira vonatkozott. A Könyvelosztó által felajánlott anyag révén a magyar könyvtárak számos régi külföldi dokumentumhoz jutottak hozzá.33 Az Egyetemi Könyvtárba érkezett csereanyag kétharmada kapitalista országokból érkezett.34 Ez a százalékos arány hasonló volt az MTA Könyvtárában is, amely az OSZK Csereszolgálata által fogadott külföldi anyag egynegyedét megkapta. A magyar könyvtárak között az MTA Könyvtárának volt a legnagyobb csereforgalma is: 1960-ban 91 ország 1852 intézményével állt cserekapcsolatban, majdnem háromszor annyival, mint tíz évvel azelőtt. 231 cserepartnerük német nyelvű országokban mű-ködött, ennek több mint a fele az NSZK-ban. A szocialista országokkal folytatott cserét baráti segítségként kezelték, és nem számolták ki fillérre, a kapitalista országok esetében azonban pontosan szabályozták egyezményekben a mindkét fél számára előnyös cserét.35 A könyvek és folyóiratok gyarapodásának összességében a csere - arányát tekintve - az MTA Könyvtára számára sokkal fontosabb volt, mint a másik kettő esetében, ugyanis az MTA Könyvtárában a könyvek 47%-a, a folyóiratoknak pedig a 81%-a származott a cseréből, míg az OSZK-ban ez az arány csak 4%, az Egyetemi Könyvtárban pedig 8%. A köteles példányok adták az OSZK gyarapodásának kétharmadát, míg az Egyetemi Könyvtárban a köteles példányok, az ajándékok és a Könyvelosztótól kapott anyag tette ki a gyarapodásnak valamivel több, mint a felét.36 A német nyelvű országokból származó csere és vétel a német gyarapításon belül viszonylagos csökkenést mutat, ha összehasonlítjuk az 1900. és 1930. évi - tanulmányom első részében leírt - helyzettel. Ha a beszerzések nyelvi megoszlását vizsgáljuk, a német nyelvű könyvek a magyar nyelvűek után a második helyen álltak: a könyvek 12,8%-a az OSZK-ban, az összes dokumentum 16,8%-a az EK-ban (az MTAK statisztikái nem tartalmaznak adatot a német anyagra vonatkozóan).37 A gyarapodási naplókból vett minták pedig arra utalnak, hogy az MTA Könyvtárának német nyelvű könyvgyarapodása nagyobb arányú volt, mint a másik két könyvtáré.38 Kronstein Gábor korabeli elemzése országos megvilágításba helyezi ezeket az adatokat. A Központi Katalógus 1945-1966. évi idegen nyelvű többespéldányainak a vizsgálata kimutatta, hogy kezdetben az orosz nyelv vezetett, alig megelőzve a németet, 1960 után pedig már előre törőben volt az angol nyelv. (Ideológiai és gazdasági megfontolások magyarázattal szolgálhatnak az orosz kisebb mértékű vezetésére.) Ebben az időszakban pedig a német volt messze a legáltalánosabban elterjedt idegen nyelv a magyar tudósok körében.39 Az Állami Gorkij Könyvtárat 1956-ban alapították. Eredetileg elsősorban orosz irodalmat gyűjtött, később a szocialista országok irodalmát, még később a világirodalmat, de nem tudományos alapon vagy a teljességre törekedve. 1978-ban az Állami Gorkij Könyvtár a magyarországi nemzetiségek kutatásának országos szakkönyvtára lett.

A külföldi szakirodalom gyarapításának és az elkobzott könyvállomány elosztásának országos koordinációja logikusan összekapcsolódott a magyar könyvtárak egyéb tevékenységeinek a koordinálásával. Egy 1947-es törvénytervezet már körvonalazta ajövőbeli koordinációt. 1949-ben a Magyar Tudományos Tanács elfogadta azt az alapelvet, hogy nem tiltják meg a könyvtáraknak, hogy beszerezzék, amire szükségük van, még ha már másutt meg is vették az adott műveket: "az egyes könyvtárak esetében azonban meg kell határoznunk a gyűjtés tulajdonképpeni területét és pedig úgy, hogy ezek ne egymásban kapjanak, hanem kiegészítsék egymást és hogy a kutatás egyik területe se maradjon 'gazdátlan'."40 Ennek az elvnek a törvényi szabályozása azonban 1956 márciusáig váratott magára. Az 1956. évi törvény kimondta, hogy a könyvtári hálózatoknak kell a helyi koordináció szerveként működniük, beleértve az akadémiai könyvtári hálózatot és azokat az egyetemi könyvtárakat is, amelyek már rendelkeznek hálózattal. Kiegészítő rendeletekkel (1956-ban és 1958-ban) szabályozták a könyvtárak állománygyarapítási feladatait; ezek a feladatok nagymértékben összhangban álltak a meglévő gyakorlattal és gyűjteményi adottságokkal, de kifejezettebbekké váltak: a kommunista állam irányítása és ellenőrzése biztosította megvalósításukat. Továbbra is megmaradt az OSZK hungarika-gyűjtési feladata - beleértve a magyar irodalmat és történelmet -, az Egyetemi Könyvtár a filozófia, a közép- és újkori történelem "országos jellegű szakkönyvtár"-a, az MTA Könyvtára pedig az ókortörténet, a nyelv és irodalom és az orientalisztika "országos jellegű szakkönyvtár"-a lett. Az utóbbi két könyvtár az öt kijelölt "általános gyűjtőkörű országos jellegű tudományos könyvtár" közé is bekerült.41 A gyűjtőkörök 1967-ig annyiban módosultak, hogy az Egyetemi Könyvtár az újkori történelem és a vallástudomány, az MTA Könyvtár pedig a nyelv-és irodalomtudomány gyarapítását vette át egyetlen, legintenzívebben gyűjtő könyvtárként.42 Az idegen nyelvű beszerezések szignifikánsan nőttek 1957 után, míg a duplumok száma szemmel láthatóan csökkent.43 Az erre való törekvést az is mutatja, hogy az 1961 és 1970 között megjelent Külföldi könyvek országos gyarapodási jegyzéke csak elvétve mutat többszörös lelőhelyet.

Ezeket a rendeleteket mégsem tudták következetesen végrehajtani, a hatóságoknak az 1956-os forradalom után tanúsított nyilvánvaló kíméletlensége ellenére sem. A végrehajtást gátolta a fogalmak és az illetékesség tisztázatlansága, nemcsak a nagyobb könyvtárak és azok gyűjtőköre között, hanem elsősorban a könyvtári hálózatokon belül. Sípos Anna Magdolna elemzése szerint: "Az 1956-os rendeletet és végrehajtási utasításait a rendkívüli hálózati elv, valamint a könyvtárak ellenőrzésének, felügyeletének túlhangsúlyozása jellemezte. . Egy könyvtár több hálózat elemét is képezhette, s ráadásul a szakspecifikusság, valamint a gyűjtési szint mélysége erősen átfedéses volt az egyetemi és kutatóintézeti könyvtárak között."44 Ezeknek a kérdéseknek a tisztázására a minisztérium konferenciát hívott össze a szegedi egyetemre 1959 decemberében: nyolcvannégy könyvtáros, egyetemi tanár, kormánytisztviselő, az Akadémia, az OSZK, három országos tudományos szakkönyvtár, tizenkét egyetem, öt főiskola és három mezőgazdasági akadémia képviselőjének a részvételével. A publikált konferenciaanyag az üdvözlőbeszédekkel, előadásokkal, a vitában résztvevők rövidített felszólalásaival, a részletes angol és orosz nyelvű kivonatokkal a kor magyar tudományos könyvtárügyének lenyűgöző do-kumentuma.45

Az alapos felkészülés érdekében a konferencia résztvevői előzetesen egy magyar felsőoktatási köny-vtárakról, a külföldi egyetemek tanszéki és központi könyvtárai közti viszony problémáiról szóló szakirodalmi szemlét és részletes statisztikai adatokat kaptak kézhez. A szegedi bölcsészettudományi kar dékánja, egyben a német tanszék vezetője, Halász Előd üdvözölte a résztvevőket. Bevallotta, hogy mielőtt elolvasta volna a kapott anyagot, kollégáihoz hasonlóan a tanszéki könyvtárak teljes autonómiájának volt a híve, és fogalma sem volt a központi könyvtárak problémáiról: "Hogy ez ellentmond az egyetemi könyvtárnak...mint ahogy az előzetes anyagból kihámozhattuk, nem láttuk, nem láthattuk."46A bevezető előadást az ELTE könyvtárának igazgatója, Mátrai László tartotta. Összehasonlítva a magyar egyetemek természettudományos könyvtárainak hatékony szakosodását és együttműködését azzal, amit kevésbé látott kielégítőnek a többi tudományterületen, azokkal a nyugati könyvtártudományi szakírókkal vitázott, akik megkérdőjelezik a társadalomtudományok területén a gyarapítási feladatok racionális megosztásának lehetőségét. Hangsúlyozta, hogy "A marxista könyvtáros nem lát áthidalhatatlan, principiális különbséget természet-és társadalomtudomány között", majd felszólította a résztvevőket, hogy törekedjenek a tudományterületek közötti jobb könyvtári együttműködésre - ugyanazon tudományos megközelítés jótékony hatásával.47

A konferencia részvevői tudták, hogy nem szállhatnak szembe Mátrai ideológiai megoldásaival. Bár gyanakodnunk kell - olvasva a hozzászólásokat - és el is kell gondolkoznunk azon, mi maradhatott ki a szövegből, hiszen a szervezeti politika és az ideológia kérdései forogtak kockán. Halász Előd teljesen egyetértett Mátrai javaslataival, de felvetette, hogy a gyakorlatban is megvalósíthatók-e. Bátran kijelentette, hogy az egyetemi könyvtárak ma már nem tekinthetők a tehetség forrásának, mint a múltban, sőt "az egyetemi könyvtár az intézetek büntető gyarmata lett."48 Mátrai egyetemi könyvtárbeli munkatársa, Tóth András azt panaszolta, hogy tapasztalatai szerint kudarcot vallott az a célkitűzés, hogy a központi és a tanszéki könyvtárak összehangolják gyarapítási szándékaikat és a gyűjteményeiket.49 Az Akadémiai Könyvtár igazgatója, Haraszty Gyula arról számolt be, hogy tapasztalatai szerint a központi könyvtár számára nehéz az akadémiai intézetekkel való koordináció.50 Mátrai elvtárs maga is tisztában volt a központi és tanszéki könyvtárak közötti elégtelen kommunikációval. Egy 1962. évi ügyiratban kijelentette, azért nem tudta beküldeni a tanszéki könyvtárak statisztikáját, mivel képtelen volt rávenni a tanszéki könyvtárakat, hogy visszaküldjék a kérdőívet: "az egyetemi könyvtárak hatósági jogkörrel nem rendelkeznek... . Erre az egyetemek rektorainak van jogköre. ... Ez véleményem szerint a felsőbb szinten megvitatandó kérdések közé tartozik."51

A kortársak frusztráltsága nyilvánvaló ezekben a mondatokban. A decentralizált hálózatokban folytatott állománygyarapítás nehézkesen működött. A feladatok megkettőzése és a gyarapítás decentralizálása nemcsak az egyetemi tanszékek és az akadémiai intézetek tudósainak az igényeit, hanem a központi könyvtárak tárolókapacitásának szűkösségét is érintette, főként az Egyetemi Könyvtárban, ahol ez évtizedek óta egyre nagyobb problémát jelentett. Azokat a könyveket, amelyeket korábban a központi könyvtár vett meg, a tanszékeken és az intézetekben szerezték be. A könyvtári törvény hatására a hálózatok vezetői rendszeresen tanácskoztak állománygyarapítás céljából: a cserében vagy a KEO-tól beszerezhető anyagokból válogatnak, vételről döntenek. Haraszty a szegedi konferencián kijelentette:

"Az egyetemi hálózat és az akadémiai hálózat pl. gyűjtőkörileg nagyon-nagyon közeledik egymáshoz, számtalan átfedési lehetőség, átfedés van. Már bizonyos lépéseket tettünk ennek megszüntetésére; szerzeményezésünk minden alkalommal hálózatok közötti megegyezések, munkatanácskozások formájában egyezteti a beszerzési tervet." Több éven át, az 1970-es évek elejéig az OSZK, az Akadémia és az Egyetemi Könyvtárak hetente tartottak értekezleteket. A hálózati központok kezében maradó devi-za-felhasználás és a csere-kontroll is segítette a koordináció céljait.52

A szocialista államhatalom ideológiája eltorzította a könyvtárak mindennapjait. Visszaemlékezéseiben Mátrai László dicséri, hogy a rendeletek kijelölik a gyűjtési feladatokat, pedig ugyanez írta volna elő - egy szerencsére bölcsen mellőzött utasítás szerint -, hogy könyvtárosaival "mint ateista alapkönyvtár" vallásellenes propagandát folytasson a szomszédos ferences templom hívei között.53 Mátrai bírálja a törvény azon felfogását, miszerint minden egyetemi könyvtárnak nyilvános jellegénél fogva tudománynépszerűsítő, és nemcsak egyetemi feladatokat kell ellátnia.54 A könyvtárosok rendszeresen beszámoltak a testvéri szocialista országokban tett szakmai látogatásokról. Ezek további adalékokkal szolgálnak arról, milyen jelentős szerepet játszot-tak az ideológia és a nemzetközi kapcsolatok a magyar könyvtárügyben. A nyugati utakról a levéltárakban kevés beszámoló található; a kevesek egyike egy kormányhivatalnoké (1960 táján), aki egy delegációt vezethetett, de nincs aláírva, dátumozva, és a résztvevők nevét sem tartalmazza. Az ötvenes évek végén szinte évente utaztak könyvtárosok az NDK-ba. Vannak elismerő beszámolók a német könyvtárak személyzetéről, berendezéseiről és finanszírozásáról, de kritikai megjegyzések is akadnak a marxizmusnak a szakkatalógusban való alkalmazásáról55, könyvtártudományi dokumentációjukról és a hálózati koordináció ottani relatív hiányáról; dicsérik a berlini Állami Könyvtár, a Staatsbibliothek nemzetközi csereszolgálatát, és a Művelődésügyi Minisztérium képviselői 1956-ban elhozzák az NDK tudományos könyvtárai állománygyarapítási tervének egy példányát a magyar törvényhozás lehetséges mintája-ként.56

Az enyhülés és Magyarország Nyugat felé nyitása

Az 1960 utáni magyar politika a testvéri szocialista országokkal való tudományos kapcsolatok elsőrendű fontosságát hangoztatta, de szorgalmazta a kapitalista országokkal folytatott kapcsolatokat is, megfelelő óvatosságot ajánlva a kapitalisták céljai miatt: "kul-turális-ideológiai téren is zavarni, gátolni akarják a szocializmus építését, a kultúra és művészetpártolás ürügyén széles társadalmi kapcsolatokat igyekeznek kiépíteni a magyar szellemi élet ingatag, ellenséges, revizionista elemeivel, kezdeményezéseivel ezek erősítésére törekednek."57 Az új gazdasági mechanizmus (1968) megteremtette a feltételeket az NSZK-val folytatott kereskedelem folyamatos fejlesztéséhez és az MSZMP Tudománypolitikai irányelvek (1969) érvényre juttatásához, amelyek kimondták: "elsősorban a nemzetközi tudományos élet eredményeire kell építeni, a külföldi szellemi termékek nagyobb arányú beszerzésére kell törekednie. . Szorgalmazzuk a kölcsönösen előnyös kapcsolatokat a kapitalista országokkal is." 58

Az Akadémiának a "külföldi szellemi termékek" iránti fogékonysága ellenére az állami hatóságok továbbra is éberen őrködtek az ideológiai fellazítás megakadályozása érdekében. A külföldi ösztöndíjak közel kilencven százaléka a szocialista országokba szólt, és a Szovjetunió után az NDK volt a második leggyakoribb célország.59 1988-ig a szocialista országok voltak továbbra is a tudományos tanulmányutak leggyakoribb célországai, noha túlsúlyuk 1971-től már csökkent, akkor 71% volt, és az összes országot tekintve a természettudományos kutatók voltak túlsúlyban az adott időszakban.60 A tudományos egyezményekről az NSZK-val folytatott tárgyalások során a magyar hatóságok maximálni próbálták - gazdasági és ideológiai okból - a saját természettudományos és műszaki kontingensüket, míg az NSZK és a többi nyugati ország inkább társadalomkutatókat akart Magyarországra küldeni. Az NSZK kulturális külpolitikája nem a propagandát, vagy a német nyelv és kultúra propagálását tűzte ki célul, hanem a kölcsönös megértést, külön hangsúlyozva a kelet-európai országokkal való cserekapcsolatok felújítását és a tudományos együttműködést.61 Egyébként nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez a megközelítés így is a keleti tömb ideológiájának a fellazítását célozta.

Idővel bizonyos versengés alakult ki Ausztria, az NDK és az NSZK között a német nyelv és kultúra támogatása terén; a már 1950-ben jelentkező NDK mellé Ausztria csatlakozott. A nyugati országok külügyminiszterei közül elsőként, 1962-ben az osztrák Bruno Kreisky tett hivatalos látogatást Budapesten, és a következő évben már megnyitották az 1945 óta nem működő bécsi Collegium Hungaricumot. A magyar tudósoknak az 1963-as prágai Kafka-konfe-rencián és a Nemzetközi Lenau-Társaság 1964-ben indult kongresszusain való részvétele és a magyar történészeknek az Osztrák-Magyar Monarchiáról alkotott árnyaltabb értékelése is segítette a germanisztika legitimációját. Az NSZK parlamentje, a Bundestag 1963-ban beszámolót kért a kormánytól a kulturális külpolitikáról. A négy évvel később benyújtott jelentés több módszert ajánlott a német kultúra támogatására, beleértve a könyvterjesztést is.62 Az 1960-ban alapított NDK Kulturális és Információs Centrum és az Egyetemi Germanisztika Kétoldalú NDK-MNK Bizottsága támogatta a lektorokat és a germanisztika magyarországi művelését. Az NDK Centrum prominens helyre, a budapesti Deák térre került 1982-ben, és kilenc évkönyvet adott ki a magyarországi germanisztikáról. Az NDK-ba szóló ösztöndíjak (az óvodásoktól a nagyobb diákokig bezárólag) soha nem látott méreteket öltöttek ebben az időszakban.63 Az államférfiak számos kölcsönös látogatása, az 1968-ban alapított osztrák-magyar gazdasági együttműködés és az 1969. évi tudományos és műszaki egyezmény jegyében új "K. und K." (Kreisky und Kádár) korszak kezdődött; megnyíltak a ka-puk a turistaforgalom, a film-, irodalmi és muzeális rendezvények előtt. 1979-ben az ELTE és a JATE könyvajándékot kapott Ausztriától. Az osztrák kormány a követségen Osztrák Kulturális Intézetet hozott létre, és 1980-tól már Ausztria is küldött német anyanyelvű lektorokat Magyarországra.64 A három ország versengése kedvezően hatott a német kultúra magyarországi helyzetére: a német továbbra is a legnépszerűbb idegen nyelv maradt az állami nyelvvizsgát tevők, a TIT-tanfolyamok hallgatói és a diákok körében egyaránt, míg az angol a nyolcvanas években háttérbe nem szorította.65 Az NSZK kormánya 1985. évi jelentésében beismerte a Bundestag előtt, hogy Ausztria és az NDK nemcsak a múltban tett többet Kelet-Európában a német nyelv terjesztéséért, mint ők, hanem jelenleg is.66 Az NSZK gazdasági és diplomáciai erejéből, valamint a német kultúrában betöltött vezető szerepé-ből következett, hogy idővel túlszárnyalja a többi német nyelvű országot a magyarországi német kultúra támogatásában. A magyar hatóságok ko-moly erőfeszítéseket tettek az NSZK-val folytatott tudományos együttműködés bővítéséért, miután 1973-ban a két ország között helyreállt a diplomáciai viszony. Ennek a fejlődésnek fontosabb állomásai: a kulturális együttműködési egyezmény aláírása(1977-ben), az ELTE és a Hamburgi Egyetem közötti partnerségi egyezmény (1980-ban)67 és egy titkos határozat aláírása (1982-ben) - az utóbbi kimondta, "hogy a Magyarország és az NSZK közötti tudományos és műszaki kapcsolatok továbbfejlesztése megfelel politikai, tudományos és gazdasági érdekeinknek.", majd az NSZK-Magyar Vegyesbizottságnak a kulturális együttműködésről tartott ülései (1981., 1983., 1986. és 1987.), a két országban tett hivatalos látogatások, az egyetemek közötti kapcsolatok és a régió (Románia és Jugoszlávia után)harmadik Goethe Intézetének a megnyitása (1988-ban).68 A Helsinki Konferencia 1975-ben kiadott záróokmánya az emberi jogok támogatásával komoly lökést adott a kulturális kapcsolatok fejlődésének. Addig is - de Helsinki után még inkább - tudatos intézkedésekre jelentkezett igény, hogy fellépjenek a nemzetiségek asszimilációja ellen. Ekkor nyert teret az a felfogás, hogy a nemzetiségek hídszerepetjátszhatnak az anyaországhoz. Új német iskolák és könyvtárak alakultak, megindult a nyelvoktatás, tanárokat képeztek az NDK segítségével, nőtt a Magyarországi Németek Szövetségének tekintélye. Szóba került az is, hogy a népszámlálások során a magyarországi kisebbségek számát alábecsülték, ezért új statisztikai módszerek alkalmazására van szükség, amelyektől valósabb adatok remélhetők.69

A Közép-Európáról folytatott vitákból kitűnik, hogy ebben az időszakban intenzívebbé váltak a kétoldalú kapcsolatok. Konrád György két évet töltött Nyu-gat-Berlinben egy német tudományos ösztöndíj jóvoltából és vezető szószólója volt 1983-tól KözépEurópának, a Kelet és a Nyugat közötti régiónak. Azt írta: "Közép-Európa eszméje - per definitionem - blokk-transzcendens. Mesterséges valóságnak tekinti a tömbhatárt abban a meggyőződésben, hogy a közép-európai belső, társadalmi folyamatok egymás felé orientálódnak." Majd másutt: "Unter Mitteleuropa verstehe ich jenen Raum, der sich am ehesten reibt am Eisernen Vorhang, der am ehesten unter der geopolitischen Teilung Europas zu leiden hat. Unter Mitteleuropa verstehe ich vor allem Ost-Mitteleuropa sowie Österreich und die beiden deutschen Staaten.", vagyis "Közép-Európa az a térség, amelynek a legjobban fáj a vasfüggöny, amely a leginkább megszenvedi Európa geopolitikai kettéosztását. KözépEurópa alatt főleg Közép-Kelet-Európát, Ausztriát és a két német államot értem."70 Konrád és más magyar szerzők jellemző módon kerülni szokták a Mitteleuropa fogalom használatát, amikor Közép-Európáról beszéltek, mert ez összekapcsolódott azzal az imperialista német javaslattal, amelyet Friedrich Naumann fogalmazott meg 1915-ben. Nem tulajdonítottak jelentőséget Naumann azon állításának sem, hogy a német lesz az általa javasolt regionális konföderáció lingua francája. A Mitteleuropáról folytatott élénk vita, amit Kundera és Konrád provokált ki az NSZK-ban, nem foglalkozott sem a nyelvvel, sem a konföderáció eszméjével, hanem csak Európa egyik új, semleges hatalmi tömbjének a lehetőségével.71 Emiatt volt erősebb a Mitteleuropa-eszme támogatottsága az NSZK szocialista ellenzékének részéről, mint a kormányoldalon.

A németek 1946-1947. évi kitelepítése a német-ma-gyar kapcsolatoknak nagyon érzékeny pontja volt. A kitelepítések német dokumentumai, melyeket az Elűzöttek, Menekültek és Háborús Áldozatok Szövetségi Minisztériuma adott ki 1956-ban72, hivatkozási alapot jelentettek mind a kitelepített németek és a magyar kormány más bírálói számára, mind a Müncheni Magyar Intézet (MMI) megalapításához (1962). A kitelepítések dokumentumai és az MMI kiadványai a magyar könyvtárak zárt gyűjteményeibe kerültek, és ürügyként szolgáltak a kormánypropaganda számára, hogy revansizmussal vádolhassa a német hatóságokat. Valójában a legtöbb német történész - és a kormány is - elutasította a náci múltat és a nacionalista hagyományt. Ez volt az oka, hogy az idősebb német történész-nemzedék egyik képviselőjének a kitelepítések történetének újraértékelésére tett javaslata nagy felzúdulást keltett az NSZK-ban. Andreas Hillgrubernek a zsidó holokausztot és a németek Kelet-Közép-Európából való kitelepítését párhuzamba állító történeti munkája volt 1986-ban73 az egyik központi eseménye az ún. történészvitának (Historikerstreit), ami nemcsak a tudományos folyóiratokat, hanem a tömegtájékoztatást is elárasztotta. Hillgruber bírálói szerint a szerző a holokauszt és a kitelepítések egybemosásával morális szempontból egyenlőségjelet tett a két esemény között. A Hillgruberrel folytatott vita eredményei között megemlítendő a tübingeni egyetemen a magyarországi németek történetével foglalkozó kutatóintézet megalapítása (1987-ben), és a kitelepítésekről elkészült új magyar történeti feldolgozás (1988-ban).74 A német-magyar diplomácia és a tudományos viták előkészítették a talajt ahhoz, hogy 1989-ben Magyarország sajátos módon járuljon hozzá a berlini fal leomlásához. Az osztrák-magyar határon Habsburg Ottó augusztusban rendezett "páneurópai piknik"-je mágnesként vonzotta a kelet-német turistákat, amint megnyílt a határ. Konrád prognózisa beigazolódott: Európa kettéosztottsága Németországot és Magyarországot egyaránt a változásban tette érdekeltté, pedig a vasfüggöny lebontása és Németország újraegyesítése a Közép-Európa, az alternatív európai régió eszméjének a gyors hanyatlását eredményezte.

A rendszerváltás Magyarországon olyan új kormányt hozott, amely még inkább németbarát volt, mint elődei. A nemzetközi megfigyelők - nem csak a németek - arról számoltak be, hogy 1990 után fellendülés tapasztalható a német nyelv és kultúra terén egész Közép-Kelet-Európában, beleértve Magyarországot is.75 Német kiadók (a Bertelsmann és a Springer), a Goethe Intézet és különböző német politikai alapítványok aktivizálódtak a média, a kulturális cserekapcsolatok és a politika terén.76 A német tanszékek tanárainak kinevezése, az itt tanulható ismeretek kínálata és a felvettek száma új csúcsokat ért el a magyar felsőoktatásban, amikor az addig kötelező orosz nyelv tanulását eltörölték. Az ELTE német tanszéke 1991-1992-ben Germanisztikai Intézetté alakult hat részleggel.77 2001. márciusában az MTA elnöke, Glatz Ferenc a német tanárok nemzetközi kongresszusán Budapesten kijelentette, hogy "Kelet-Közép-Európa népei számára a német nyelv a 21. század lokális lingua francája", és hogy az itt maradt német népesség és a német-tanárok közössége "az egyik pillére lehet ennek a megújuló keleteurópai német kultúrának.."78 A budapesti Goethe Intézet könyvtára a beiratkozott olvasók számára az NSZK tudományos könyvtáraiból biztosított könyveket könyvtárközi kölcsönzés keretében; ez nagyon népszerű volt gyorsasága miatt, és mert a kért anyag zöme nem volt elérhető a magyarországi könyvtárak-ban.79 Az egykori Pester Lloyd című hetilapot Neuer Pester Lloyd néven 1994-ben újraalapították.

Az angol nyelv világméretű elterjedése erős konkurenciát jelentett a német nyelv számára. A tudományok terén "faculty club culture"-ként emlegetik a politikai korrektség fogalomkészletét (emberi jogok, feminizmus, környezetvédelem, multikulturaliz-mus)80, amelynek két megtestesítője Magyarországon a Soros Alapítvány és az angol nyelvű Közép-Európai Egyetem (Central European University) lett. Az alapítvány 1984 óta van jelen Magyarországon, míg a CEU, amelyet Prágában alapítottak 1991-ben, 1992-ben tette át központját Budapestre. Mellettük az Europa Institut Budapest, amelyet Glatz Ferenc hozott létre részint német alapítványok támogatásával 1990-ben, és melynek hivatalos nyelve a német lett, valamint a német nyelvű Andrássy Egyetem (alapítva 2002-ben), csak szerény és kevésbé befolyásos intézmények.

Könyvtári jogszabályok és az állománygyarapítás a rendszerváltás előtt

Az 1952-es könyvtári törvénnyel intézményesített központi könyvtári funkciókat és az állománygyarapítás hálózati méretű koordinációját kijelölő 1956. évi törvényerejű rendelet szabta meg a könyvtári tevékenységek kereteit az elkövetkező évtizedben. Az 1970-es években az OSZK-ban működő Könyvelosztó a Fölöspéldány Központ nevet kapta. Az itt megmaradt tudományos könyvanyag a továbbiakban is (eladásuk révén) a Kultúra Vállalat devizaszerzésének egyik forrása maradt. (A szerző munkahelye, a Rutgers University könyvtára is élt ezzel a lehetőséggel az 1960-as évek végén.)

A kooperatív gyűjtőköri szabályzat nem volt képes azt a megtakarítást elérni és a duplum-beszerzéseket kiküszöbölni, amit hívei tőle reméltek. Ebben jórészt az érintett könyvtárak rivális érdekei és a nemkívánatos másodpéldányok meghatározásának a lehetetlensége volt a hibás, és a gyakorlatban jelentősen gyengült a szabályozás.

Az Országos Könyvtárügyi és Dokumentációs Tanács (OKDT) 1967. júliusi ülésére készült előterjesztés szerint az 1956-os koncepció, amely átfogó gyűjteményt akart létrehozni egy-egy tudományterületen, és a könyvtáraknak az adott szakterületen betöltött helyét akarta kijelölni, ekkor "már meghaladott" volt. Ehelyett új szabályozást javasoltak, amely kijelöli majd a tudományos könyvtárak "országos gyűjtési kötelezettségeit, ... amelyek révén biztosítható a külföldi szakirodalomnak a magyar tudomány, a termelés és a művelődés igényeinek megfelelő beszerzése."81 Az így létrejött jogszabály, amely 1968-ban lépett hatályba, a hálózati együttműködést vezette be az egyes szakkönyvtárak primátusa helyett, és a meglehetősen mechanikus "hálózat" fogalmát a "kooperációs kör"-rel helyettesítette.82 Még ezt a szabályozást is gyengítették egy harmadik rendelettel: 1978-ban "a kooperáció önkéntessége vált alapelvvé." Az 1987-ban megjelent új gyűjtőköri kódexben csak a könyvtárak száma gyarapodottjelentősen, és nem az állománygyarapítást szolgálta, hanem a könyvtárközi kölcsönzést intéző könyvtárosok tájékozódási eszköze volt.83

Az OSZK, az MTA Könyvtára és az Egyetemi Könyvtár állománygyarapítási részlegei vezetőinek heti értekezleteit a 1970-es évek elején már nem tartották meg.84 A könyvtárak többnyire ellátták a kijelölt gyűjtési feladatokat, de önkéntes alapon. A kooperáció leginkább és legfolyamatosabban a bibliográfiai információk folyamatos megosztásában és a könyvtárközi kölcsönzésben nyilvánult meg. Elegendő raktári férőhely és megfelelő beszerzési keretek hiányában a könyvtárak sokszor lemondtak formális gyűjtési feladataikról, és szélesebb szakterületi hálózatuk könyvtáraira támaszkodtak. A rendelkezésre álló deviza sohasem volt, még távolról sem elegendő a tudományterület irodalmának átfogó gyűjtésére a kijelölt könyvtárakban. A helyhiány különösen az Egyetemi Könyvtár esetében volt krónikus; az OSZK-ban és az MTA Könyvtárában is komoly gondokat okozott, de egyelőre megoldódott, amikor új épületbe költöztek (1985-ben, illetve 1988-ban). Létezett egy hivatalos követelmény, hogy a hálózati központok (az Egyetemi Könyvtár az ELTE kari és tanszéki könyvtárai, az MTA Könyvtára pedig az intézeti könyvtárak számára) koordinálják a devizás beszerzéseket és a cserét, továbbá hogy a központi katalógusban kezeljék a tagkönyvtárak állományadatait. Az MTA Könyvtára legalábbis koordinálta az állománygyarapítást ezeken a területeken, és azt jelentették 1966-ban, hogy "átfedések csak az alapvető kézikönyvek esetében mutatkoznak, valamint ott, ahol egy-egy intézet kutatási profilja nem egyértelműen tisztázott."85 Ilyen koordináció nem volt tapasztalható az egyetemi könyvtári hálózatban. 1986-ban a szerzeményi osztály vezetője levelében azt kérte a Könyvértékesítő Vállalattól, hogy csak a központi könyvtár jóváhagyásával rendelkező tanszéki könyvtári rendeléseket teljesítse, a jóvá nem hagyottakat ne.86 Egyik esetben sem tartalmazta a központi könyvtár katalógusa a tagkönyvtárak állományadatait; erre csak az elmúlt években került sor az Egyetemi Könyvtár online katalógusa révén, az MTA Könyvtára esetében ekkor sem, mivel az intézeti könyvtárakkal való kapcsolatát az 1994. évi akadémiai törvény lazította. Emiatt az MTA Könyvtár és az intézeti könyvtárak kapcsolata csak informális, egymástól függetlenül gyarapíta-nak.87Ezzel szemben az Egyetemi Könyvtár 1996-ban létrehozott egy olyan hálózati központot, amely szakmai felügyeletet gyakorol az egyetem 119 könyvtára felett.88 Mindhárom könyvtár részt vesz az Országos Dokumentumellátó Rendszerben(ODR), amely 1998banjött létre.

A magyar gazdaság rendszerváltás előtti és utáni nehézségei miatt a könyvtári gyarapítási keretek szűkösek maradtak, amit tovább súlyosbított a könyvtári dokumentumok áremelkedése. Valamennyi könyvtár arra kényszerült, hogy folyóirat-előfizetéseinek lemondásával és a csere csökkentésével legyen úrrá ezeken a nehézségeken.89 Az ezredfordulón az MTA Könyvtára már csak 1022 intézménnyel állt cserekapcsolatban az 1960. évi 1852-vel szemben. Nem állnak rendelkezésre összehasonlító adatok a többi könyvtár esetében, de úgy tűnik, hogy csökkent a csere viszonylagos fontossága, összhangban a nemzetközi tendenciákkal. Az OSZK-ban megszűnt az önálló Nemzetközi Csereszolgálat. A gyarapodási naplókból származó 1990. évi minta a német címek tekintetében a huszadik századi négy mintavételi esztendő legalacsonyabb százalékos értékét mutatja.90 Szerencsés módon ajándékok révén sikerült a külföldi gyarapítás visszaesését részben kompenzálni.

Az NSZK külügyminisztériumának 1967. évi parlamenti beszámolója a német nyelv művelését támogató módszerként kiemelte a Deutsche Forschungsgemeinschaft (DFG) és az Inter Nationes könyvajándékozásait. A DFG 1990. évi könyvajándékaiban Magyarország azon tíz ország között szerepelt, akik a legnagyobb értékben - 35 000 és 75 000 márka között - kaptak könyveket.91 Az ELTE tanszéki könyvtárai a Soros és a Sabre Alapítványtól kapott ajándékokról számoltak be 1987-ben és 1988-ban.92 Az OSZK 1990 tételt vásárolt a Soros Alapítvány 13 000 dolláros és még többet a Volkswagen Alapítvány 200 000 márkás adományából.93 Ez az adomány az MTA Könyvtára esetében 100 000 márka értékű volt. Számos tudományos szakkönyvtár részesült a Volkswagen Alapítvány adományából, és a duplumbeszerzések kiszűrése érdekében többször egyeztettek is egymással.94 1994-ben a Német Tudományos és Kutatási Minisztériumtól az MTA Könyvtára 140 000 márkás könyvadomány-keretet kapott; ebből 25 kiadótól 1323 címet szereztek be.95Az Egyetemi Könyvtár is részt vett az akcióban.

A könyvtárak állománya és a tudomány nyelve

A következőkben a statisztikai vizsgálat elemzése következik. Egyúttal e felmérés viszonylagosságát is szeretném hangsúlyozni. A mintául szolgáló tételek nem tekinthetők tudományos mintavételnek, s az eredmények legfeljebb egy-egy támpontot adhatnak a forrásokból leszűrhető fejleményekről. Ahogy tanulmányom első részében leírtam, egy-egy kiadási évhez 100 német nyelvű könyvtételt töltöttem le az OCLC WorldCatból.96 A mintaként választott négy év (1900, 1930, 1960, 1990) eredményei az 1. táblázatban olvashatók. (Kézenfekvő, hogy az OSZK-ban lévő országos központi katalógusban található jelenlegi állomány statisztikai adatai visszamenőleges gyarapítást is mutatnak a szocialista éra alatt a Könyvelosztótól és a Fölöspéldány Központtól beszerzett könyvanyag miatt.)

1. táblázat

A táblázat szerint az 1945 utáni korszakra azjellemző, hogy az MTA Könyvtára rendelkezik az előző korszakhoz hasonlóan továbbra is a legjobb állománnyal. Meglepő kivételt képez azonban az 1960-ban megjelent kiadványok esetében a "mű bármely kiadása" magas százalékaránya. A különbség azonban csekély, és talán az OSZK Fölöspéldány Központjából kapott könyveknek tudható be. Mind az MTA Könyvtára, mind az Egyetemi Könyvtár jobb eredményt mutatott fel 1960-ban, mint 1930-ban. Valószínű, hogy az MTA Könyvtára viszonylagjó 1990. évi anyaga a Volkswagen Alapítványtól kapott adománynak köszönhető. A beszerzés decentralizációs trendje az ELTE és az Akadémia könyvtáraiban azt sejteti, hogy a központi könyvtárból hiányzó tételek sokszor megvoltak az egyetemi és akadémiai hálózatban. A központi katalógusban (KC) keresve alkalmanként az MTA Irodalomtudományi és a Történettudományi Intézetének könyvtárából, valamint az ELTE kari és tanszéki könyvtáraiból bejelentett példányokat találtam, de nem végeztem szisztematikus keresést a hálózat könyvtáraiban.

Az egyes tudományos diszciplínák a négy mintaév könyveit tekintve ugyanolyan arányúak, mint az OCLC tagkönyvtárakban leggyakrabban megtalálható német szakirodalom esetében. A mintavétel azt is mutatja, hogy a három vizsgált könyvtár országos szinten a német nyelvű humaniórákban rendelkezett a legerősebb gyűjteménnyel, míg a természet-és társadalomtudományi szakirodalmat elsősorban más könyvtárak gyűjtötték a későbbi években. A német irodalom és irodalomtörténet volt az egyetlen széles körben megtalálható kategória, nem csupán egyetlen témakörként, hanem kiindulópontként is más szakterületek német nyelvű anyagához. (A német után a gyűjtés mélységét tekintve a történelem és a vallástudomány állt a második helyen.)

Az a tény, hogy a huszadik század elején az OCLC tagkönyvtáraiban széles körben lelhető fel a nem humán-témájú német irodalom, értékes adalékul szolgál a tudománytörténet eme korszakához, amikor is a német volt a legtöbb diszciplínában a tudomány nemzetközi nyelve. A huszadik század első két évtizedében több természettudományos cikk jelent meg német, mint angol nyelven, elsősorban a kémia és a fizika területén. A német tudomány nemzetközi vezető szerepének a csökkenését figyelhetjük meg a huszadik század folyamán, ami több fejleménynek is betudható. 1914ben kilencvenhárom német értelmiségi támogatta Belgium lerohanását egy hírhedtté vált felhívás aláírásával, és a tudósok szerepet játszottak a mérges gázok első világháborús alkalmazásában; a háború után a franciák kezdeményezésére kizárták a német tudósokat a nemzetközi szervezetekből; 1936-ig a nácik 1617 egyetemi tanárt elűztek Németországból. Minthogy az 1617 tudósból 1160 angol nyelvű országokba emigrált, ez hozzájárult az angol nyelvű tudományos közlemények dominanciájának a meg-erősödéséhez. Ez a trend a háború utáni években is folytatódott és tovább erősödött.97 A tanulmányban felsorolt történelmi okok miatt a német nyelv és a német nyelvű tudományos eredmények továbbra is befolyást gyakoroltak Magyarországon, míg más országokban visszaesett -, illetve bizonyos késéssel hanyatlott. Ezzel szemben az Egyesült Államokban évek óta a német idegen nyelvként (Deutsch als Fremdsprache) megőrizte, és jelenleg is őrzi harmadik helyét a tanult idegen nyelvek között egy olyan országban, ahol az állami középiskolák (9-12. osztályos) tanulóinak kevesebb mint a 44%-a, a főiskolásoknak és az egyetemi hallgatóknak 8%-a tanul idegen nyelvet.98 Jóval kisebb az igény, az érdeklődés az idegen nyelvek tanulása iránt, mint Európában, a spanyol és a francia pedig megelőzi a németet.99 Magyarországon különbséget kell tennünk a kötelező, de népszerűtlen orosz nyelv és a felnőtt nyelvtanulók által választott idegen nyelv között. 1975-ig a német volt az a nyelv, amiből leginkább nyelvvizsgát tettek, de azután az angol tört előre.100 1975 ugyanis az az esztendő, amikor az angol nyelvű tudományos és egyéb publikálás a leggyakoribb idegen nyelvként Magyarországon felváltotta a németet. Miután 1990-ben megszűnt a felsőoktatásban a kötelező orosz tanulás, sokkal több diák vette fel az angol szakot, mint a németet. Ez a választás jól reprezentálja, hogyan ítélik meg az angol nyelv jelenlegi és jövőbeli fontosságát; ez a folya-mat a nyugat-európai országokban már jóval korábban végbement.101 Az angol és a német beszerzések hozzávetőleges összehasonlítása a három általunk vizsgált könyvtárban azt mutatja, hogy a német nyelv 1960-ban magától értetődő preferenciája még 1990-ben is megmaradt. A meglévő mutatók alapján-a német-és angol nyelvű országokkal folytatott cserét vagy az onnan beérkezett könyvek nyelvét tekintve - nagyjából ugyanerre a következtetésrejuthatunk. Várható az is, hogy az angoltanulás és az angol nyelvű szakirodalom gyarapításának viszonylagos preferenciája csak növekedni fog. A következő, kissé elnagyolt összehasonlítás is azt mutatja (2. táblázat), hogy az OSZK és az MTA Könyvtára esetében a német nyelvű gyarapodás magasabb volt, mint az angol:

2. táblázat

Befejezésül az állományról a szakterületi gyűjte-ményekkel kapcsolatban szerzett információinkat, a feladatkörök elhatárolásának bizonyítása szempontjából is megvizsgálhatjuk. Amint ebben a tanulmányban láthattuk, a könyvtárakban a gyűjtőköri feladatok inkább tárgykörök, mintsem nyelvek szerint alakultak. Mindhárom könyvtár elsősorban a humán és (kisebb mértékben) a társadalomtudományokat gyűjtötte a század folyamán, noha az Egyetemi Könyvtár és az MTA Könyvtára 1945 előtt a természettudományokra is figyelmet fordított. Az OSZK igyekezett teljes körűen gyűjteni az összes, Magyarországgal kapcsolatos publikációt, míg az 1956. évi könyvtári törvény és az azt követő jogszabályok széles gyűjtési feladatokat róttak az Egyetemi Könyvtárra a vallástudomány, a középkori és az újkori történelem terén, az MTA Könyvtárára pedig az ókortörténet, a klasszika-filológia, valamint a nyelv- és irodalomtudomány gyűjtését bízta. Az állományadatok vizsgálata azt mutatja, hogy az MTA Könyvtára csak az utóbbi két területen tudott kiemelkedőbb gyűjteményt létrehozni szakkönyvtárként, mint az Egyetemi Könyvtár és az OSZK. Az Egyetemi Könyvtár történeti gyűjteményrészeinek az MTA Könyvtáréival szembeni fölénye azt jelzi, hogy komolyan vette gyűjtőköri feladatát, noha elégtelen raktári kapacitással küszködött. Az MTA Könyvtár fölénye a nyelv-és irodalomtudományban, míg az Egyetemi Könyvtáré a filozófia, lélektan és vallástudomány szakokban volt igencsak gyenge és viszonylagos 1960-ban.

A 3. táblázatban látható eredményekből adódó következtetések tükrözik azokat a tanulmányunkban leírt körülményeket, amelyek akadályozták a gyűjtőköri előírások megvalósítását. Az 1960-ban elért eredmények imponálóak, ha figyelembe vesszük a devizaigényes könyvimport gazdasági és ideológiai akadályait, míg a gyengébb, 1990. évi eredmények inkább gazdasági, mintsem ideológiai eredetűek. Ha a szakkönyvtárak részben eleget is tettek gyűjtőköri feladataiknak, ezt annak is tulajdoníthatjuk, hogy a német nyelvű szakirodalom iránt jóval tovább volt igény Magyarországon, mint az angol nyelvű országokban. A német nyelvű szakirodalom iránti igény nemzetközileg hanyatlott, de ez a hanyatlás Magyarországon az ismert társadalmi és politikai körülmények következtében késéssel játszódott le. 1960-ban sem rendelkeztek a szakkönyvtárak a gyűjtőköri előírásoknak megfelelő lehetőségekkel, sem a vétel, sem a csere terén. Tóth András 1964-ben arra figyelmeztetett, hogy egy-egy nagy szakkönyvtárnak sokkal több költségvetés kellene, mint amenynyi valójában rendelkezésre áll. Azt is szóvá tette, hogy az MTAK és az EK szakterületi gyűjtési fela-

3. táblázat

datai erősen átfedik egymást: emiatt külön történeti gyűjtőköri bizottságot hoztak létre; "ez kétségtelen, amint nyilvánvaló is, hogy ilyen átfedések nem csupán a történettudomány, hanem elsősorban a nyelv- és irodalomtudományok terén is megállapíthatóak."108 Mind az elégtelen költségvetés és az átfedő gyűjtőkörök alátámasztották a két könyvtár további gyűjtő tevékenységét olyan területeken, amelynek elsőbbségét elvben átengedte a másik könyvtárnak. A gyűjtőköri elhatárolás nemes kísérlete nagyon vegyes eredményeket hozott.

Fordította Murányi Lajos

Jegyzetek

  1. Ezen a címen hangzott el átfogó előadásom a Magyar Könyvtárosok VI. világtalálkozóján Budapesten, 2004.július 12-én. Ajelenlevők hasznos észrevételeitigyekeztem figyelembe venni.Ittköszönöm meg MurányiLajosnak és Pók Attilának a szöveghez fűzött hasznos észrevételeit. A tanulmány kibővített formában két kronologikus részben jelenik meg: az első részt (1945-ig) a Könyvtári Figyelő 2004. 4. számában adtam közre.
  2. Könyvtári Figyelő, 14. évf. (50.) 2004. 4. sz. 851-860. p.
  3. PÓK, Attila: Wendepunkte der deutsch-ungarischen politischen Beziehungen nach dem Zweiten Weltkrieg. In: Ungarn und Deutschland: Eine besondere Beziehung. Tübingen : Silberburg-Verlag, 2002. 154. p.
  4. A statisztikai táblázatokat lásd: KERTESZ, Stephen D.: Diplomacy in a whirlpool: Hungary between Nazi Germany and Soviet Russia. Notre Dame: University of Notre Dame Press, 1953. 270. p.
  5. TILKOVSZKY Loránt: Hét évtized a magyarországi németek történeté-ből 1919-1989. Bp.: Kossuth, 1989. 163. p. - A Volksbundról legújabban Spannenberg, Norbert: Der Volksbund der Deutschen in Ungarn unter Horthy und Hitler. 2. Aufl. München: Oldenbourg, 2005.
  6. SEEWANN, Gerhard: Das Deutschtum in Ungarn seit 1945. In: Brunner, Georg (Hg.): Die Deutschen in Ungarn. München: Südosteuropa-Gesellschaft, 1989. 98. p.; a földreformmal kapcsolatos rendeletek megtalálhatók: Schieder, Theodor (ed.): The Fate of the Germans in Hungary. Bonn: Federal Ministry for Expellees, Refugees, and War Victims, 1961. 77-83. p. A The Fate of the Germans in Hungary zömét a kitelepítettek első kézből származó beszámolói teszik ki. Ez a kötet a rövidített angol kötetek egyike, amely az alábbi sorozatra támaszkodik: Dokumentation der Vertreibung der Deutschen aus Ost-Mitteleuropa, Hg. Von Theodor Schieder u. das Bundesministerium für Vertriebene. Gross-Denkte : Rock & Co., 1954-1961. 5 Bände in 8.
  7. TILKOVSZKY i.m. 168. p.
  8. MANHERZ, Karl - WILD, Katherina: Zur Sprache und Volkskultur der Ungarndeutschen: Lehrbuch der Minderheitenkunde. Bp.:ELTE Germanistisches Institut, 2002. 44. p.
  9. A rendelet szövege megtalálható a The Fate of the Germans in Hungary kötetben, 92-94. p.
  10. PÓK, i.m. 156. p.
  11. KLINGER, András: Die Deutschen von Ungarn 1941-1980. In: Kovacsics, József (Hg.): Die Deutschen in Ungarn zwischen 1870-1980. Bp.: Universität Eötvös Loránd, Lehrstuhl für Statistik und Rechtsinformatik, 1993. 74-76. p.
  12. BANK Barbara - ŐZE Sándor (szerk.): A "német ügy" 1945-1953. A VolksbundtólTiszalökig. München-Backnang : A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata, 2005.
  13. SEEWANN, Gerhard: Ungarns Deutschlandbild in der ersten Hälfte des 20. Jahrhunderts. In: Süssmuth, Helmuth (Hg.): Deutschlandbilder in Polen und Rußland, in der Tschechoslowakei und in Ungarn. Baden-Baden: Nomos Verlagsgesellschaft, 1993. 252-264. p. Lásd főleg Kemény István (kiad.): Mégis huncut a német: A németség igazi arca a magyar kultúrtörténet tükrében ([Bp.] : Athenaeum, [1945.] és Tormay, Thomas von: Der böse Deutsche: das Bild der Deutschen aus kommunistischer Sicht dargestellt am Beispiel der ungarischen Massenmedien. Mainz: Hase & Koehler, 1971. Tormay tanulmánya az 1959 és 1968 közötti magyar sajtó alapos vizsgálatán alapul. Azt állítja többek között, hogy az NSZK magyarországi arculata nem volt rosszabb, mint az Egyesült Államoké (9. p.).
  14. ERB, Maria: Die sprachliche Situation der Ungarndeutschen um die Jahrtausendwende. In: Glatz, Ferenc (Hg.): Die Sprache und dei kleinen Nationen Ostmitteleuropas. Bp. : Europa Institut Budapest, 2003. 257. p. (Begegnungen ; 21)
  15. MÁDL, Antal: Deutsche Sprache und Germanistik in Ungarn zwischen Motivation und Gegenmotivation. In: König, Christoph (Hg.): Germanistik in Mittel- und Ostmitteleuropa 1945-1992. Berlin : Walter de Gruyter, 1995. 257-260. p.
  16. BERNÁTH, Árpád: Das Wechselspiel zwischen Zentrum und Peripherie. Die Universitäten von Pécs, Debrecen, Szeged und die ungarische Germanistik. In: Germanistik in Mittel- und Osteuropa. 275-278. p.
  17. MORGENSTERN, Winfried (Red): Zu einigen ideologischen und kulturellen Aspekten der Beziehungen zwischen der Deutschen Demokratischen Republik und der Ungarischen Volksrepublik in der 50er und 60er Jahren. In: Materialien der 21. Tagung der Historikerkommission DDRUVR. Potsdam-Babelsberg: Akademie für Staats-und Rechtswissenschaft der DDR, 1986. 54-55. p.
  18. SZABADVÁRY, Ferenc - FISCHER, Holger: Kurze Einführung in den historischen Kontext der deutsch-ungarischen Beziehungen. In: Szabadváry - Fischer (Hg.): Technologietransfer und Wissenschaftsaustausch zwischen Ungarn und Deutschland. München:Oldenbourg, 1995. p. 25. p. - Kb. 1000 magyar állampolgár szerzett diplomát az NDK-ban, többnyire a műszaki diszciplínákban: HEGEDÜS, Gyula: Kulturelle Zusammenarbeit der Ungarischen Volksrepublik und der Deutschen Demokratischen Republik. In: Die Beziehungen zwischen der Deutschen Demokratischen Republik und der Ungarischen Volksrepublik. 61. p.
  19. A recepcióról kitűnő áttekintést ad MÁDL Antal: Zur Rezeption der Literatur der Bundesrepublik in Ungarn. In: Ingen, Ferdinand van - Labroisse, Gerd (Hg.): Literaturszene Bundesrepublik-ein Blick von draussen. Amsterdam: Rodopi, 1988. 261-282. p.
  20. MÁDL, 260. p.; VALJAVEC, Fritz: Deutsch - die führende Fremdsprachein Ungarn. Russisch erst anfünfter Stelle.(Jelentés a németkülügyminiszter számára 1959. február 3-án. = Berlin, Politisches Archiv des Auswärtigen Amts. Bestand B42, Band 285. p.) - Valjavec jelentésének alapja egy 1959 januárjában a párt orgánumában, a Népszabadságban megjelent iskolán kívüli nyelvtanfolyamokról szóló felhívás. Nem találtam nyomát egyik számban sem, de a német nyelv sorrendje megegyezik mind a két világháború közötti és utáni adatokkal, mind Mádl becslésével.
  21. Mátrait (1909–1983) az Egyetemi Könyvtár annak a Prohászka Lajosnak az ajánlására alkalmazta 1933-ban, aki elsősorban A vándor és a bujdosó című művével (1932-1935) járult hozzá németbarát íróként ahhoz a kortárs vitához, amely a német kultúra magyarországi szerepéről folyt. Mátrai belépett a kommunista pártba, 1948-ban az Akadémia levelező tagja, majd 1962-ben akadémikus lett, 1964-ben a filozófia és irodalom professzora, végül 1973 és 1980 között tanszékvezető egyetemi tanár; 1980-ban igazgatói posztjáról is lemondott.
  22. A fasiszta, szovjetellenes és antidemokratikus sajtótermékek jegyzéke. I-IV. ([Budapest:] A Magyar Miniszterelnökség sajtóosztálya, 1945–46). A német kiadványokra való hivatkozás a 2. részben, 3–4. p.
  23. Az Országos Széchényi Könyvtár, az Egyetemi Könyvtár, az FSZEK és az Országgyűlési Könyvtár igazgatóinak (Tolnai Gábor, Mátrai László, Hajdu Henrik, Trócsányi György ) iktatószám nélküli beadványa Nagy Ferenc miniszterelnökhöz, 1947. január 22. OSZK Kézirattár, 79, 80/1947. Bánfi Szilviának itt köszönöm meg, hogy felhívta figyelmemet ezekre az iratokra.
  24. Z. KARVALICS László: Könyvbegyűjtés és bezúzás. In: Magyar Könyvszemle, 1993. 4. sz. 404–418. p.; BÁNFI Szilvia: Könyvtári dokumentumok az ÁVH „fogságában.” Az Országos Széchényi Könyvtár Zárolt
    Kiadványok Tára megalakulásának vázlatos története (1945–1953). In: Monok István (ed.): A könyvtárak és a hatalom: Tanulmányok és dokumentumok. Budapest: OSZK ; Gondolat, 2003. 22-39., 80-81. p. Bánfi
    nem állítja, hogy az OSZK ezekkel az erőfeszítésekkel német kiadványokat óvott volna meg a pusztulástól. A ZKT-ról 1960-ban: Beszámoló az Országos Széchényi Könyvtár 1960. évi munkájáról (soksz. gépirat) 37. p. – Jegyzőkönyv az MTA Könyvtári Bizottság 1947. május 29-én tartott üléséről. FRÁTER Jánosné: Az MTA Könyvtári Bizottságának iratai 1866-1949. Bp. : MTAK, 1988. 114. p.
  25. Kondor Istvánnénak, a Művelődésügyi Minisztérium Könyvtári Osztálya helyettes vezetőjének a feljegyzése Aczél György számára 1959. január 15-én; A Művelődésügyi Miniszter 0041/1959. sz. rendelete a „zárt” különgyűjtemények fenntartása és létesítése tárgyában, 1959. október 16. In Zárt, bizalmas, számozott: tájékoztatáspolitika és cenzúra, 1956–1963 (Dokumentumok). Bp. : Osiris, 1999. 440–444. p.
  26. CSAPODI Csaba - TÓTH András - VÉRTESY Miklós: Magyar könyvtártörténet. Bp.: Gondolat, 1987. 440–441. p.; HORVÁTH Viktor: Könyvek államosítása Magyarországon (1949-1960). In: Országos Széchényi
    Könyvtár évkönyve 1974-75 (1978), 252-254. p. A nagyobbik becslés Horváth-tól származik, aki szerint a megőrzött könyvek egyharmadát újra elosztották 1960-ban, és a még 1960-ban hátralevő könyvek egy harmada
    1950 után kiadott idegen nyelvű kiadványokból állt.
  27. WIX Györgyné, A szerzetesi könyvtárak sorsa Magyarországon 1950-1952. Bp. : OSZK, 1997. 19. p.
  28. A folyamat stádiumait írja le a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár irattára alapján KATSÁNYI Sándor tanulmánya: Indexek, könyvzúzdák, könyvtárosok. Könyvkivonások a Fővárosi Könyvtárban 1945-1950. In: Könyvtári Figyelő, 2004. 3. sz. 513-524. p.
  29. Beszámoló az Országos Széchényi Könyvtár 1960. évi munkájáról. 25. p.
  30. SOMOGYI Mária: Tiltott könyvek, könyvtári zártság. Adalékok az Országos Széchényi Könyvtár Zárolt Kiadványok Tárának történetéhez. In: A könyvtárak és a hatalom. 97-98., 104. p.
  31. Az Egyetemi Könyvtár levéltárában található egy aláírás és keltezés nélküli, 1953 körüli 5 oldalas feljegyzés, amely egy oldalon keresztül a külföldi könyv-rendelések lebonyolítását írja le. Hálás vagyok dr. Sonnevend Péternek azon észrevételéért, hogy a feljegyzés tömör és vicces stílusa Bibó István szerzőségét valószínűsíti, aki 1950 és 1956 között az Egyetemi Könyvtárban dolgozott: "Vétel utján való serzeményezés [sic] az Egyetemi Könyvtárban". In: ELTE Egyetemi Levéltár 19f./ Egyetemi Könyvtár. Vegyes iratok, 6. doboz. Nemzetközi kapcsolatok, UNESCO 1960. Dosszié "1949-1954".
  32. MÁDL, 260. p.
  33. Beszámoló az Országos Széchényi Könyvtár 1960. évi munkájáról. 28-29. p. és a 17. táblázat.
  34. Jelentés az Egyetemi Könyvtár 1960. évi munkájáról. In: ELTE Egyetemi Levéltár: Egyetemi Könyvtár 19a./ Könyvtári jelentések 6. doboz.
  35. Rózsa, György (ed.): The Library of the Hungarian Academy of Sciences 1826-1961. Bp. : Akadémiai Kiadó, 1960. 26. p. Beszámoló a MTA Könyvtára 1960. évi munkájáról. 227/1961. In: MTA Kézirattára. Az éves beszámolóban az egyik táblázat 118 NSZK-, 63 NDK-beli és 50 osztrák intézményt említ. A MTA Könyvtárának cseréje. = MTA Kéziratára 1959/ 528.
  36. Jelentés az Egyetemi Könyvtár 1960. évi munkájáról. 3. p.; Beszámoló az Országos Széchényi Könyvtár 1960. évi munkájáról, 3btáblázat; Beszámoló a MTA Könyvtára 1960. évi munkájáról. 4. táblázat.
  37. Beszámoló az Országos Széchényi Könyvtár 1960. évi munkájáról, 4. táblázat; Jelentés az Egyetemi Könyvtár 1960. évi munkájáról. 3. p. Az Akadémiai Könyvtár beszámolójában "népi demokratikus országbeli" és "egyéb idegen nyelvű" kifejezések szerepelnek. In: Beszámoló a MTA Könyvtára 1960. évi munkájáról. 4. táblázat.
  38. Amint tanulmányom első részében már kifejtettem, az általam vizsgált nyilvántartások nem alkalmaznak azonos kategóriákat, ezértóvatosan kell bánni a statisztikai összevetésekkel. Az Akadémiai Könyvtár leltárkönyvében 1960 januárjában 600 tétel szerepel: ebből 97 tétel (16,2%) németországi, nagyjából fele-fele arányban az NSZK-ból és az NDK-ból. Az OSZK-ban vizsgált "B Napló"-ban nincsenek köteles példányok, és ezért nyilvánvaló, hogy a teljes gyarapodás csekély részét teszi ki. Ennek 1960 májusi1009tételéből164(16,3%)volt németnyelvű, köztetöbbtizennyolc és tizenkilencedik századi nyomtatvány, melyek a Könyvelosztótól érkeztek. Az Egyetemi Könyvtár nyilvántartásában 1960 első három hónapjában 764 tétel szerepel, ebből 39 (5,1%) a német nyelvű.
  39. KRONSTEIN Gábor: A külföldi könyvbeszerzések elemzése (1945- 1966). Többes-példányok, nyelv-és szakszerintimegoszlás.In: Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1965-1966, 322-323. p.
  40. SEBESTYÉN Géza: Az 1947. évi könyvtári törvénytervezet című gépirata, melyet a Magyar Könyvszemle 1957. 1. számába szánt, de sohasem jelent meg, kimutatja, hogy az 1956. évi törvény nagymértékben követi a korábbi javaslatot. In: Magyar Országos Levéltár. Művelődési Minisztérium XIX-I-4-a: Könyvtári osztály. 3. doboz, 7. tétel: A könyvtári hálózatműködésével kapcsolatos rendeletek, 1947. fond. Az idézet forrása: Feljegyzés a tudományos könyvtárak (szakkönyvtárak) gyűjtőkörének elhatárolása. Budapest, 1949 október 13. 2. In: ELTE Egyetemi Levéltár. Egyetemi Könyvtár. Vegyes iratok, 19. doboz: Gyűjtőkör 1949-1973. Az MTA KönyvtáriBizottságjegyzőkönyvei, 1949. április 12.In: Az MTA Könyvtári Bizottságának iratai, 126-127.
  41. Az 1956. márciusában kiadott tvr. és annak kiegészítő rendeletei újra megjelentekIn:MÓRA László: Segédkönyv az egyetemi könyvtárak hálózati munkájához. Bp. : Tankönyvkiadó, 1960. (Budapesti Műszaki Egyetem Központi Könyvtára módszertani kiadványai; 3) 37-72. p.
  42. TÓTH András: A könyvtári gyűjtőköri munkálatok és az Egyetemi Könyvtár. In: Egyetemi Könyvtár évkönyvei II (1964), 65-75. p.; A könyvtári gyűjtőkörök rendezésének munkálatai. Egyetemi Levéltár, 19f./ Egyetemi Könyvtár. Vegyes iratok. 19. doboz: Gyűjtőkör 1949-1973. - Több bizottság beszélte meg a problematikus, sokszor egymást átfedő gyűjtőköröket, és azok módosítására javaslatokat nyújtottak be.
  43. KRONSTEIN 316. p.; idézi BALÁZS János: A devizás könyvrendelések koordinálásának módja és tapasztalatai. In: Műszaki Egyetemi Könyvtáros 1 (1964) 3-5. p.
  44. A törvény mélyreható elemzéséhez lásd SIPOS Anna Magdolna: Törvényről, törvényre. In: Könyvtári Figyelő, 1999. 4. sz. 744-751. p. Idézetünk a 747. oldalon található.
  45. Egyetemi könyvtári konferencia. Szeged, 1959. December 10-12. (Szerk. Bereczky László.) Bp. : OSZK Könyvtártudományi és Módszertani Központ, 1960. 260 p. (Új könyvtári füzetek ; 1)
  46. Uo. 19-20. p.
  47. Uo. 29. p.
  48. Uo. 41-42. p. Bibó István szerint Mátrai visszautasította 1948 körül a könyvtárigazgatói posztnak a professzorira cserélését azzal, hogy "Nézzétek, akármi történik, még mindig a könyvtár lesz az, ami legjobban hasonlítani fog egy könyvtárhoz." In: HUSZÁR Tibor: Bibó István: Beszélgetések, politikai-életrajzi dokumentumok. [Bp.] : Kolonel Lap- és Könyvkiadó, 1989. 117. p.
  49. Uo. 58-59. p.
  50. Uo. 43. p. Simon Mária Anna azt írja: "Szemben az egyetemi hálózatokkal, ahol ebben az időszakban történt meg a központosítás, az akadémiai intézetekben mutatkozott lehetőség a helyi, önálló könyvtári és feldolgozó munka kiépítésére." Az Akadémia elnökének 13/1960. számú rendelete megpróbált változtatni ezen a helyzeten, és a központi könyvtárat jelölte ki hálózati központként számos tevékenységre. In: SIMON, M. A.: A Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézeti könyvtári hálózata. Bp.: MTA, 1966. 10. p.
  51. Mátrai a Művelődésügyi Minisztérium Statisztikai osztályának: "Lautenbach Sándor osztályvezető elvtárs kezéhez", 1962. április 6. In: Magyar Országos Levéltár. Művelődésügyi Minisztérium, XIX-I-4-a. 4. doboz, 8. tétel: Könyvtárak statisztikai jelentései.
  52. Beszámoló az Országos Széchényi Könyvtár 1960. évi munkájáról, 25., 28-29. p.;Egyetemikönyvtárikonferencia 44;KULCSÁRNÉ MÓNUS Mária: Az Egyetemi Könyvtár gyűjtőköri szabályzata. Főiskolai szakdolgozat Bp. 1994. Gépirat. 14. p.; Simon, i.m. 22. p.
  53. MÁTRAI LÁSZLÓ: Műhelyeim története. Bp. : Szépirodalmi könyvkiadó, 1982. 205-207. p. - Vermes Gábor történész tájékoztatása szerint egyetemistaként az ötvenes években átélte, hogy egy könyvtáros megtagadta tőle egy francia könyv kiadását, amikor több Marx- és Lenin-kötet mellettkiakarta kölcsönözni.(VG szóbeliközlése 2005 szeptemberében.). Bibó szerint Mátrai rendszeresen tartott a könyvtárosok számára marxista szemináriumokat az irodájában. In: Huszár, 118-119. p.
  54. Uo. 205-206. p.; Sípos kevésbé sarkítva ugyanezt említi az 1997. évi könyvtári törvény kapcsán (i.m. 768. p.).
  55. "A benyomásunk az volt, hogy az Egyetemi Könyvtár egymást kiegészítő katalógusai, a decimális és a tárgyszó-katalógus, az irodalom feltárásánakjobb eszközei, minta németkönyvtárak sokszorideológiailag toldozott-foldozott, szisztematikus katalógusai - legalábbis a marxista-le-ninista osztályozási rendszer megszületéséig." In: LAY Béla - SZIKSZAY Dénes: Jelentés a szakkatalogizálás elméleti kérdéseiről 1959. december 9-11-én Berlinbentartottkonferenciáról. 1960. május 20.In:Egyetemi Levéltár. Egyetemi Könyvtár 19/a. Iktatott iratok 1960/261.
  56. 2. doboz, 5. tétel: "Külföldi kapcsolatok 1947, 1950, 1956-1960" In: MOL, Művelődésügyi Minisztérium XIX-I-4-a: Könyvtári osztály; SZ. NÉMETH Mária: Beszámoló a Német Demokratikus Köztársaságban tett tanulmányútról. 1959 554/59 In: MTA Levéltára, 45. Könyvtár. 36. doboz, 1. tétel: iktatott iratok 501-558 1959.
  57. [Külügyminisztérium]: Irányelvek kulturális kapcsolataink alakításához a kapitalista országokkal, 1960. július 22. In: Zárt, bizalmas, számozott. 467. p.
  58. Idézi FISCHER, Holger : Wissenschaftspolitik und internationale Wissenschaftsbeziehungenin Ungarn nach dem Zweiten Weltkrieg.In Fischer (Hg.): Deutsch-ungarische Beziehungen in Naturwissenschaft und Technik nach dem Zweiten Weltkrieg. München:Oldenbourg, 1999. 88.;nyom-tatásban: Tudomány-politikai irányelvek. MSZMP KB Tudománypolitikai irányelvei.(Az MSZMP KB 1969.június 26-i ülése)In: TársadalmiSzemle,1969. 7-8. 49. p.
  59. A táblázatok In: Fischer: Wissenschaftspolitik. 50. p. (1964-1966-ra vonatkozó adatok), és Barta Barnabás(szerk.): Magyarország művelődési viszonyai 1960-1982. Bp. : Kossuth, 1984. 126. p. (1960-1982 közötti adatokkal).
  60. A táblázatok in: Fischer: Wissenschaftspolitik. 92-100. p. (1970-1990 közötti adatokkal).
  61. Német Külügyminisztérium: Leitsätze für die Auswärtige Kulturpolitik, Bonn 1970. In: Sartorius, Joachim (Hg.) In dieser Armut - welche Fülle! Reflexionen über 25 Jahre auswärtige Kulturarbeit des Goethe-Instituts. Göttingen: Steidl, 1996. 87-95.
  62. A számonkérésről: Große Frage der Fraktion der SPD, 12. Juni 1963. (Drucksache IV/1315); a beszámoló: Der Bundesminister des Auswärtigen, 30. November 1967: Kulturarbeit im Ausland (Drucksache V/2344).
  63. BASSOLA, Péter:Deutsche Sprachein Ungarn einstundjetzt.In:Bas-sola, P.: Deutsch in Ungarn - in Geschichte und Gegenwart. Heidelberg: Julius Groos Verl., 1995. 225. p.; Krah, Claudia: Die Ungarndeutschen in den 1980er Jahren - eine Zielgruppe der Sprach-und Kulturpolitik der DDR. Előadás 2003. október 18-án a Verein für deutsche Auslandsbeziehungen, Landesverband Sachsen konferenciáján, az egyesület honlapján található összefoglalókra támaszkodva (http://www.vda-sachsen.de/Inhalte/Forum2003.htm, http://www.vda-sachsen.de/Inhalte/ UngarndeutscheDDR.htm-2005. október 12-iállapot.). Az évkönyv a Germanistisches Jahrbuch DDR-UVR (Deutschlektoratbeim Kultur-undInfor-mationszentrum der DDR in Budapest, 1982-1990). Az NDK-magyar viszony inkább a németkultúra befogadását eredményezte Magyarországon, mint fordítva, erre jellemző, hogy "auf der Basis eines zwischenstaatlichen Abkommens aus dem Jahre 1967 lernten nicht weniger also 40000 ungarischen Jungarbeiter und Hunderte von jungen Facharbeitern aus der DDR die Arbeits- und Lebensbedingungen, die Gedankenwelt, die kulturellen Errungenschaften und die historischen Traditionen des jeweiligen Gastlandes näher kennen." V.ö. Morgenstern, i.m. 57. p.
  64. Az 1960-as évek osztrák-magyar kulturális kapcsolataihoz lásd Has-linger, Peter: Hundert Jahre Nachbarschaft: Die Beziehungen zwischen Österreich und Ungarn 1895-1994. Frankfurt am Main: Peter Lang, 1996. 237-337. p. és Kofler, Toni:Kulturbeziehungen und Kontakte zwischen Österreich und Ungarn.In:Mlynar, Zdenek(etal.):Die Beziehungen zwischen Österreich und Ungarn: Sonderfalloder Modell? Wien, 1986.109-145. p.
  65. A táblázatok in: Magyarország művelődési viszonyai 1960-1982. 162. és 302. p. (1961-1982 közötti adatokkal)
  66. Bericht der Bundesregierung über die deutsche Sprache in der Welt, 4. September 1985. (Drucksache 10/3784) 11., 13. p.
  67. Az egyezmény 16 projektet tartalmazott elő 8 tudományterületen az első három évre. Az eredmények javát egy hamburgi konferencián ismertették 1982-ben, de meg is jelentek az alábbi kiadványban: Bachofer, Wolfgang - Fischer, Holger (Hg.): Ungarn-Deutschland: Studien zu Sprache, Kultur, Geographie und Geschichte. Wissenschaftliche Kolloquien der Ungarischen Wirtschafts-und Kulturtage in Hamburg 1982. München : Trofenik, 1983.
  68. Az 1982. évi határozat Fischer tanulmányában (Die deutsch-ungar-ischen Wissenschaftsbeziehungen nach dem Zweiten Weltkrieg. In Deutsch-ungarische Beziehungen. 188-189. p.).
  69. KLINGER, András: Die Deutschen von Ungarn 1941-1980. 77-83.;See-wan: Das Deutschtum in Ungarn seit 1945. 101-107. p.; Ammon, Ulrich: Dieinternationale Stellung der deutschen Sprache. Berlin:Walter de Gruyter, 1991. 96-97. p.
  70. KONRÁD György: Van-e még álom Közép-Európáról? (1984-1985). In: Konrád György: Európa köldökén. Esszék 1979-1989. Bp.: Magvető, 1990. 159. p. és Konrád, György: Die tödliche Dramaturgie des Block-systems. In: Stimmungsbericht. Frankfurt am Main: Sukhrkamp, 1987. 70.p., idézi Schubert, Markus: Die Mitteleuropa-Konzeption Friedrich Naumanns und die Mitteleuropa-Debatte der 80er Jahre. Sindelfingen: Libertas, 1993. 27. p.
  71. SCHUBERT, 36-48. p.
  72. Lásd a 6. és a 10. jegyzetet. A német mű kritikájára és egy új levéltári dokumentum-gyűjteményre lásd KALTENECKER, Krisztina: Solidarität und legalisierte Willkür: Die Darstellung der Vertreibung der Deutschen aus Ungarn in der Bonner Dokumentation. In: Fata, Márta (Hg.): Das Ungarnbild der deutschen Historiographie. Schriftenreihe des Instituts für donauschwäbische Geschichte und Landeskunde, Bd. 13. Stuttgart:Franz Steiner Verlag, 2004. 168-191. p., valamint Bank Barbara - Őze Sándor (szerk.): A "német ügy" 1945-1953. A Volksbundtól Tiszalökig. München-Backnang: A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata, 2005. A szerzők utalnak "Potsdam mítoszára", ugyanis a Potsdami Egyezmény kötelezte a magyar kormányt a németek kitelepítésére. Ha ez mítosz volt, akkor olyan mítosz, amely Konrád Györgynek azzal a nézetével esett egybe, hogy a háború utáni rendszer a magyarokból és a németekből egyaránt áldozatot csinált.
  73. HILLGRUBER, Andreas: Zweierlei Untergang: Die Zerschlagung des Deutschen Reiches und das Ende des europäischen Judentums. Berlin: W.J. Siedler, 1986.
  74. Ez az intézmény az Institut für donauschwäbische Geschichte und Landeskunde, a könyv pedig FEHÉR István: A magyarországi németek kitelepítése 1945-1950 című műve (Bp.: Akadémiai Kiadó, 1988.)
  75. AMMON, Ulrich: Die internationale Stellung der deutschen Sprache, 124-127. p., 138-149. p.; CLYNE, Michael G.: The German Language in a Changing Europe. Cambridge: Cambridge University Press, 1995. 6-7., 12-15. p.
  76. KOVÁCS, János Mátyás: Rival Temptations and Passive Resistance: Cultural globalization in Hungary. In: Peter L. Berger -Samuel P. Huntington (eds.): Many Globalizations: Cultural Diversity in the Contemporary World. Oxford : Oxford University Press, 2002. 161.p.
  77. MÁDL, Antal:Deutsche Sprache und Germanistikin Ungarn zwischen Motivation und Gegenmotivation és BERNÁTH, Árpád: Das Wechselspiel zwischen Zentrum und Peripherie. Die Universitäten von Pécs, Debrecen, Szeged und die ungarische Germanistik.In: Germanistikin Mittel-und Osteuropa, 269-270. és 280-282. p. Az intézet évkönyve 1991-től az NDK Kultúrcentrum évkönyvefolytatásakéntjelentmeg, 1992-től Jahrbuch der ungarischen Germanistik címmel (Bp. : ELTE Germanistisches Institut) a DAAD támogatásával.
  78. GLATZ, Ferenc: Die Europäische Union und die Sprachen: Weltsprachen, regionale Lingua franca, Muttersprachen und die deutsche Sprache. In: "und Thut ein Grügen seinem Ambt": Festschrift für Karl Manherz zum 60. Geburtstag. Bp. : ELTE Germanistisches Institut, 2002. 521.p. Ennek kissé átdolgozott változata a Die deutsche Sprache und die EU aus ungarischer Sicht című kötetben jelent meg. Bp.: Europa Institut Budapest, 2002. (Begegnungen ; 14) 9-20. p. (A magyar nyelvű idézet Glatz beszédeinek gyűjteményes kötete alapján. 313-314. p. - A ford.)
  79. DETLEFS, Beata: A Budapesti Goethe Intézet Könyvtára. In: Könyvtári Figyelő, 1991. 415-417. p.
  80. BERGER, Peter L.: Introduction: The cultural dynamics of globalization. In: Many globalizations, 4-5. p.
  81. A könyvtári gyűjtőkörök rendezésének munkálatai. Gépirat kézírásos megjegyzésekkel. OKDT-ülés 1967. július 1. In: Egyetemi Levéltár. 19f./ Egyetemi Könyvtár. Vegyes iratok. 19. doboz: Gyűjtőkör 1949-1973.
  82. PATAKY Ernő -BERECZKY László: Szakirodalmikalauz: Tudományos és szakkönyvtárak gyűjtőköri kódexe. Bp.: NPI, 1970. - Láng István, a Művelődésügyi Minisztérium Könyvtári Osztálya helyettes vezetőjének beadványa: Az országos állománygyarapítási kooperáció könyvtár-poli-tikai kérdései, 1969. november 28. In: Egyetemi Levéltár, ugyanott. Idézi a 131/1968. számú miniszteri utasítás.
  83. MOHOR Jenő (szerk.): Gyűjtőköri tájékoztató: Tudományos és szakkönyvtárak. Bp. : OSZK KMK, 1986 [!1987]), 3. p.
  84. KULCSÁRNÉ, 14. p.
  85. SIMON, 22. p.
  86. ELTE Egyetemi Levéltár. Egyetemi Könyvtár. 19f./ Vegyes iratok. 20. doboz: Szerzeményi osztály 1985-1988.
  87. MURÁNYI Lajos: 175 éves az Akadémiai Könyvtár: 175 év a tudósok és a tudomány szolgálatában. In: Magyar Tudomány, 2001. 6. sz. 670-680. p.
  88. SZÖGI László: Az Eötvös Loránd Tudományegyetem könyvtári hálózatának helyzete. In: Az Egyetemi Könyvtár Évkönyvei 10. 2001. 20. p.
  89. MURÁNYI, i.m.
  90. A vonatkozó adatok: 12% (68/566) 1990 januárjában az OSZK B Naplójában (nem kötelespéldányok), 7.9% (105/1328) az MTAK Gyarapodási naplójában 1990 januárjában, és 0.01% (1/64) az EK Naplójában 1990 januárjában és februárjában.
  91. Kulturarbeitim Ausland,i.m., 14. p.;Deutsche Forschungsgemeinschaft: Tätigkeitsbericht1990. Bonn-Bad Godesberg:Die Forschungsgemeinschaft, 1990. F12.fejezet(oldalszám nélkül).
  92. Egyetemi Levéltár. Egyetemi Könyvtár. 19f./ Vegyes iratok. 20. doboz: Szerzeményi osztály, 1985-1988.
  93. Az Országos Széchényi Könyvtár 1990. évi beszámolója, 8.p.
  94. Beszámoló a szerzeményezési osztály 1990. évi munkájáról. In: MTAK szerzeményezési osztályának iratai és Murányi Lajos szóbeli közlése (2005. szeptember)
  95. Beszámoló a szerzeményezésiosztály 1994. évimunkájáról.In: MTAK szerzeményezési osztályának iratai.
  96. A német kiadványok 1900., 1930., 1960. és 1990. évi mintájáról ld. tanulmányom 1. részét (857. p.)
  97. Ammon, Ulrich: Entwicklung der deutschen Wissenschaftssprache im 20. Jahrhundert. In: Friedhelm Debus - Franz Gustav Kollmann - Uwe Pörksen (Hrsg.): Deutsch als Wissenschaftssprache im 20. Jahrhundert: Vorträge des Internationalen Symposions vom 18./19. Januar 2000. Mainz: Akademie der Wissenschaften und der Literatur; Stuttgart: Franz Steiner Verlag, 2000). 59-80. p.; Ammon, Ulrich: German as an International Language of the Sciences-Recent Past and Present. In: Andreas Gardt - Bernd Hüppauf (eds.): Globalization and the Future of German. Berlin : Mouton de Gruyter, 2004. 157-172. p.
  98. Idézi ZIMMER-LOEW, Helene: Meeting the challenge: The Future of German study in the United States. In: Globalization and the future of German. 282. p.
  99. Érdekes, és ellentmond ezeknek a nyelvi preferenciáknak a természettudományokban, hogy a történelem, irodalom- és ókortudomány, nyelvészet és filozófia vezető észak-amerikai folyóiratai öt évfolyamának tízévenkénti elemezése nyomán kiderült, hogy azok német cikkekre hivatkoztak a legtöbbször. A brit kiadású könyvek és folyóiratcikkek korábbi vizsgálata is a német nyelv elsőbbségét mutatta. Charlene Kellsey -Jennifer E. Knievel: Global English in the Humanities? A Longitudinal Study of Foreign-Language Use by Humanities Scholars. In: College & Research Libraries 65,3 (May 2004) 194-204. p. és W.J. Hutchins - L.J. Pargeter - W.L. Saunders: The Language Barrier: A Study in depth of the place of foreign language materials in the research materials in the research activity of an academic community. Sheffield (England): University of Sheffield, Postgraduate School of Librarianship and Information Science, 1971.
  100. "Az állami nyelvvizsgát tettek száma és aránya az idegen nyelv megnevezése szerint. In: Magyarország művelődési viszonyai 19601982. 162. p.
  101. FÖLDES, Csaba: Deutsch als Wissenschaftssprache im östlichen Mitteleuropa. In: Deutsch als Wissenschaftssprache im 20. Jahrhundert, 193-207. p.;több adatotidéz Ammon: Ist Deutsch nochinternationale Wissenschaftssprache? Englisch auch für die Lehre an den deutschsprachi gen Hochschulen. Berlin: Walter de Gruyter, 1998. c. művéből.
  102. Az Országos Széchényi Könyvtár 1990. évibeszámolója. Budapest: OSZK, 1990. 31. p.
  103. A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának 2002.évibeszámoló jelentése. Budapest: MTAK, 2003. 14.
  104. Beszámoló az Országos Széchényi Könyvtár 1960. évi munkájáról, 4. táblázat. A táblázatban szereplő kötetket nyelvek szerint tüntettem fel.
  105. Beszámoló az MTA Könyvtára 1960. évi munkájáról. 227/1961. 5. számú mellékle
  106. Jelentés az Egyetemi Könyvtár 1960. évi munkájáról. In: ELTE Egyetemi Levéltár. Egyetemi Könyvtár. 19a./ Könyvtári jelentések, 6. doboz. -
  107. A szakkönyvtári jelleg a már idézett OKDT-ülés melléklete alapján (lásd a 81. jegyzetben)
  108. TÓTH, i.m. 73. p. - Tanulmányában azt javasolja, ezt a kettősséget úgy oldják fel, hogy a történelmi gyűjtőkört az Egyetemi Könyvtárhoz, a teljes nyelv-ésirodalomtudományigyűjtőkörtpedig az MTA Könyvtárához helyezzék át. Utóbbi javaslata megvalósult, az előbbi azonban nem.
:: Vissza az oldal tetejére | Vissza a tartalomjegyzékhez ::