51. évfolyam, 2005. 1. szám
Archívum

Offenzívában a szabad hozzáférés?

Széljegyzetek egy brit alsóházi jelentés margójára

A "The United Kingdom Parliament. House of Commons. Select Committee on Science and Technology Tenth Report. 20." July 2004. c. jelentéshez (http://www.publication.parliament.uk/pa/cm200304/cmselect/sctech/399/39902.htm)kapcsolódó véleményeket Koltay Tibor ismerteti.

 

 

 

Mindezidáig talán nem minden alapot nélkülözve gondolhattuk, hogy a szabad hozzáférés egyik akadálya a támogató politikai akarat hiánya. A nagy kereskedelmi kiadók ugyanis jelentős adófizetők is, tehát profitjuk csökkenése az adóbevételek csökkenését hozhatja magával, amit valószínűleg nem szívesen lát egyetlen kormányzat sem.

A brit alsóház Tudományos és Technológiai Vizsgálóbizottságának tizedik jelentése új perspektívákat nyit meg a szabad hozzáférés politikai támogatottsága tekintetében. A terjedelmes jelentés következtetései és ajánlása1 számos érdekes, a tudományos információhoz való hozzáférés jövője szempontjából alapvetően pozitív elemet tartalmaznak. Ezek sok esetben (tudomány)politikai természetűek. Tartalmuk azonban arra mutat, hogy a jelentés kidolgozását megelőző döntéselőkészítési folyamatban valószínűleg szakembereknek is jutott szerep.

A jelentés készítői megállapítják, hogy "a könyvtárak folyóirat-előfizetéseire nehezedő nyomás az előfizetések lemondásához vezetett, és hozzájárult a könyvvásárlások csökkenéséhez is. Mindez veszélyezteti a könyvtáraknak abbeli képességét, hogy felhasználói közösségeik számára a szolgáltatások teljes körét nyújtsák." Mindezt, persze mi, könyvtárosok jól tudjuk. Ne felejtsük el azonban, hogy mindezt egy parlamenti vizsgálóbizottság fogalmazta meg nem-szakember döntéshozók számára!

Bár kétségkívül a könyvtáraknak is lehetősége van a hatékonyabb működésre és ezzel a takarékoskodásra, - folytatja a jelentés - azért tudnunk kell, hogy "azok az értékes szolgáltatások, amelyeket a könyvtárak nyújtanak, költségesek és sok személyzetet igényelnek." Félreértés ne essék, mindez nem a könyvtáraknak tett szemrehányás, hanem szerepük és költségigényeik jogosságának elismerése.

Természetesen nemcsak a könyvtárakról esik szó, hanem a kiadókról is. A bizottság tagjai jól tudják, hogy nem feladatuk annak meghatározása, hogy mekkora lehet a magáncégek árrése, és nem foglalhatnak állást a magáncégek profitjának jogosságáról. Mindazonáltal, a jelentés megállapítja, hogy a magas kiadói árréseket szembe kell vetni az ingatag könyvtári költségvetésekkel, valamint a tudományos, műszaki és orvosi folyóiratellátás fenyegető válságával.

Az, hogy a költségvetésükre nehezedő nyomás következtében a könyvtárak lemondják az előfizetéseket, negatívan fog kihatni a kiadókra is. Ezért "közös érdek, hogy az árréseket ésszerű és fenntartható szinten tartsuk."

Remélhetőleg a fentiekből is kitűnik, mennyire gondos, minden apró részletében átgondolt a megfogalmazás, ami az angol eredetiben különösen jól érzékelhető. Mindebben vélhetően az fedezhető fel, hogy a túlzott politikai jelleg és - a bizottság megítélése szerint - túl erőteljes megfogalmazások helyett a mindenki számára elfogadható megállapításokra törekedtek. Az ilyen megállapítások megfogalmazása viszont a szakszerűségen túl óvatosságot is igényel. A mindenki számára elfogadható megállapítások kapcsán jegyezzük meg, hogy a bizottság számos nagy kiadó képviselőit is meghallgatta. Az Elsevier kiadót például többször, név szerint említik az ajánlások. Persze a viszonylag erős megfogalmazások sem idegenek a bizottságtól, amikor - mindjárt az első pontban - azt mondja, hogy úgy tűnik, a kormány nem sokat foglalkozott a kutatói közösség, az adófizetők és a kereskedelmi szektor igényei közötti egyensúly megteremtésével.

Később a jelentés azt emeli ki, hogy a kormány jelentős összegeket fektet be a tudományos kutatásba, amelynek eredményei folyóiratcikkekként jelennek meg. Ezzel összefüggésben viszont a bizottság "döbbenten veszi tudomásul, hogy a kormányt oly kevéssé érdekli", hogy mi lesz a sorsa ezeknek a közpénzeknek.

A digitalizálás költségei csökkenni fognak - mondja a jelentés - így nem lesz elfogadható, hogy ezeket a költségeket az árak nagy mértékű emelésének indokaként hozzák fel a kiadók.

A bizottság ezen kívül úgy látja, hogy a jelenleg kínált folyóiratcsomagok nem nyújtanak az árukkal arányos szolgáltatást a könyvtáraknak, ráadásul a versenyre is negatívan hathatnak ki.

A bizottság sürgeti, hogy mindazok munkája, akik ingyenesen végeznek szakértői bírálatot (lektorálást), elismerésben részesüljön. Ahelyett, hogy a szakértői bírálatot a magasabb árak indokaként hoznák fel, a kiadók nyújtsanak szerény anyagi ellenszolgáltatást azon tanszékek munkatársainak, ahonnan a lektorok kikerülnek.

Annak az üzleti modellnek az elterjedése, amely arra alapul, hogy a szerzőktől kérnek a publikálásért díjat, a bizottság megítélése szerint "fontos lépés volna annak irányába, hogy biztosítani lehessen a tudományos publikációk minőségét:" Ennek megfelelően, melegen ajánlják az ilyen modellek alkalmazását. Mindez már terjedőben van - állapítják meg - kiemelve, hogy bármilyen mérvű alkalmazása fontos következményekkel jár majd.

A sikeres működés érdekében az ilyen kiadóknak is jó minőségű cikkeket kell közölniük. Ennek megfelelően a piacvezető folyóiratoknak sem érdeke, hogy enyhítsenek a szakértői bírálat szigorán. Ugyanakkor, az Elsevier képviselőjének érvelésére válaszolva, megállapítja a bizottság, hogy "megvan annak veszélye, hogy a gyengébb minőségű folyóira- tok megkísérelhetik minőségi küszöbjeik leszállítását annak érdekében, hogy profitot termeljenek." Ha fennmarad a szerzők fizette díjakra épülő modell, létfontosságú, hogy a szakértői bírálat színvonala ne csökkenjen, különben a publikálási folyamatba tisztességébe vetett bizalom meginoghat.2

Evvel a kérdéssel kapcsoltban érdemes megnéznünk, hogyan vélekedik a Biomed Central, a folyóiratokhoz való szabad hozzáférés egyik fontos intézménye. Ők ugyanis válaszolnak azokra a vádakra, amelyek a bizottsági meghallgatás során érték a szabad hozzáférés intézményét. A 11 témakör közül itt csak a fentiekre reagáló választ emeljük ki. A Biomed Central szerint a szabad hozzáférést támadó hagyományos kiadók feltételezik, hogy a szabad hozzáférés magában hordja annak szándékát, hogy a kiadók kétes értékű anyagokat közöljenek annak érdekében, hogy növeljék a szerzők által befizetett díjakból származó bevételeiket. Ez nagyon sajátos vád egy olyan kiadó, mint az Elsevier részéről, amelynek elnöke a bizottság előtt azzal indokolta az előfizetési díjak emelését, hogy évről évre több cikket közölnek a kiadói csoport folyóiratai. Amennyiben hihetünk ennek az érvelésnek - mondja a Biomed Central - az Elsevier az érdekeknek ugyanavval az ütközésével kell, hogy szembenézzen, mint a szabad hozzáférésű kiadók. Szerencsére azonban nincs ilyen érdekütközés sem a szabad hozzáférésű, sem a hagyományos kiadók számára. Bármely tudományos folyóirat sikere ugyanis azon múlik, hogy a szerzők az adott folyóirathoz nyújtják-e be a kutatásaik eredményeit tükröző kéziratokat. A szerzők azért publikálnak, hogy elismertessék kutatási eredményeik értékét, ezért olyan folyóiratokhoz nyújtják be írásaikat, amelyeknek az a híre, hogy jó tudományt közölnek. Ha volnának olyan folyóiratok, amelyeket ennek ellenkezője jellemezne, nem jutna kéziratokhoz. Ilyen módon a rendszer önmagát automatikusan korrigálja.3

Maga a bizottság még a továbbiakban is foglalkozik ezzel a kérdéssel. Kimondja, hogy az előfizetések a publikálási folyamat jelentős anyagi forrását képviselik, amelynek jelentős része elveszne, ha a szerzők fizette díjakra épülő modell válna uralkodóvá. Ez tehát egyike azoknak a kulcskérdéseknek, amelyeket meg kell vizsgálni, mielőtt ennek a modellnek teljes körű támogatására sor kerülne.

Más tényezők is indokolják az óvatosságot. A bizottság kimondja például, hogy Nagy-Britannia pénzügyileg előnytelen helyzetbe kerülne, ha más országoktól eltérve, egymagában követelné meg, hogy a közpénzekből finanszírozott kutatások eredményeit a szerzők fizette díjakat alkalmazó folyóiratokban közöljék.

A megvitatott témák sokszínűségét mutatja, és fontos aspektusa a jelentésnek az a tény, hogy a bizottság kifejezte aggodalmát amiatt, hogy a fenti modell számos tudományos társaság bevételeinek jelentős részét elveszítené a fenti modell elterjedése következtében.

Végül, de nem utolsósorban, a bizottság véleményét európai és nemzetközi szervezetekkel is tudatni kívánja.4

Nagy-Britannia kormánya, sajnos nem osztja a bizottság véleményét. Ezzel kapcsolatos állásfoglalása önmagában, különösen pedig a bizottság érveit lényegében teljesen elvető indoklása nem csak a bizottság, hanem számos érdekelt szervezet érthető rosszallását váltotta ki.5

Mindazonáltal számos pozitív fejleményt tapasztalhattunk az elmúlt időben. Először is, érdemes egy kis visszatekintés erejéig megvizsgálnunk a 2003. évet.

Peter Suber, a szabad hozzáférés egyik fő népszerűsítője szerint a szabad hozzáférés 2003-ban nagy lendületet vett. 2003. volt annak az éve, hogy a kutatást finanszírozó testületek egy része felismerte annak szükségességét, hogy a kutatást nem elég finanszírozni, hanem az eredmények elterjesztéséről is gondoskodni érdemes. A szabad hozzáférés pedig nem pusztán elvont jótétemény, hanem annak konkrét útja, hogy a szakirodalmat az eddiginél hasznosabbá tegyük, így fokozva a kutatásba fektetett pénzek megtérülését.

A Howard Hughes Medical Institute (HHMI) az egyike az ilyen kutatástámogató intézményeknek, amely immáron a szabad hozzáférés elképzelését is támogatja. A HHMI 3000 USD összeghatárig megtéríti a kutatóknak a folyóiratokban való közlés szerzői díjait.

A Wellcome Trust hasonlóképen cselekszik, és arra ösztönzi az általa támogatott kutatókat, hogy a kutatásaik eredményeit tükröző publikációikhoz nyújtsanak ingyenes on-line hozzáférést. Azt javasolja, hogy - amikor csak lehet - maradjanak publikált anyagaik jogtulajdonosai. A Wellcome Trust a szabad hozzáférésű folyóiratok és archívumok támogatása mellett is kiáll, tekintettel arra, hogy megítélésük szerint a tudományos információhoz való hozzáférést korlátozzák a kiadók, továbbá, hogy a folyóirat-előfizetések könyvtárakra és az egyéni kutatókra olyan terheket rónak, amelyek a tudományos információ gyors és átfogó felhasználásának fő akadályát jelentik.

2003 volt annak is az éve, hogy a Public Library of Science (PLoS) kiadóként is elkezdett működni. A PLoS Biology című folyóiratának indulása a mintaszerű kutatás a mintaszerű PR találkozása volt, amelynek volt is megfelelő visszhangja a tudományos világban.

2003 volt annak is az éve, hogy a szabad hozzáféréssel szembeni ellenérvek megváltoztak. Eddig ignorálták a szabad hozzáférést, mondván, az kikerüli a szakértői bírálatot és megsérti a szerzői jogot. Ezt szkepszis váltotta fel. Az ellenségesség helyébe a kíváncsiság, az elutasítás helyébe a konstruktív hozzáállás lépett. A szabad hozzáférés mellett még nem elkötelezett kutatók, folyóiratok értékelik, sőt igénylik a szabad hozzáférés előnyeit. Kérdezik viszont, hogy a szabad hozzáférés üzleti modellje fenntartható-e. Ez a kérdésfeltevés már empirikus vizsgálatok útján alátámasztható válaszokat igényel, tehát a vita immár nem ideológiai természetű.

2003 volt annak az éve is, hogy a Lundi Egyetem Könyvtára elindította Directory of Open Access Journals (DOAJ) elnevezésű szolgáltatását. A szabad hozzáférésű folyóiratok e webes címtára nemcsak abban segít, hogy a folyóiratok számát nyomon követhessük, hanem a kutatók segítségével meg is találhatják szakterületük szabad hozzáférésű folyóiratait.

A brit alsóház Tudományos és Technológiai Vizsgálóbizottsága 2003 decemberében kezdte meg munkáját, ahogyan az Egyesült Nemzetek Információs Világtalálkozója (World Summit on the Information Society) elvi nyilatkozata és akcióterve is ekkor született meg és tartalmaz a szabad hozzáférést explicit módon támogató megállapításokat. Az elvi nyilatkozat kiáll amellett, hogy tért nyerjen az összes tudományos ismerethez való egyetemes, egyenlő esélyekre alapuló hozzáférés, valamint a tudományos és műszaki információ terjesztése, ide értve a tudományos publikálás szabad hozzáférésű kezdeményezéseit is.

Az akcióterv a hozzáférést megkönnyítő kezdeményezések, köztük a szabad hozzáférésű folyóiratokhoz és könyvekhez, valamint a tudományos információ szabad archívumaihoz történő ingyenes és megfizethető hozzáférés támogatásra hív fel. Emellett előmozdítaná az elektronikus publikálást, a differenciált árazást és a szabad hozzáférési kezdeményezéseket annak érdekében, hogy az információ minden országban egyenlő módon legyen megfizethető és hozzáférhető.

Végezetül, 2003-ban égbekiáltó áremelkedéseket és a folyóiratcsomagokkal járó zsarnoki korlátozásokat éltünk meg, különösen az Elsevier kiadónál. Mindez újabb folyóirat-előfizetések lemondására kényszerítette a könyvtárakat.

A szabad hozzáférés sajtónyilvánossága sokat nőtt. A The Scientist és a Nature mellett a Wall Street Journal is kiemelten foglalkozott a szabad hozzáférés jelentőségével.6

Hasonló, sőt talán még fontosabb fejleményekről olvashatunk máshol is.

A Kaliforniai Egyetem (Santa Cruz) szenátusa felhívta a vezető oktatókat, hogy szakítsanak meg minden kapcsolatot az Elsevierrel, azaz ne küldjenek kéziratokat a kiadó folyóiratainak, továbbá mondjanak le azoknál viselt lektori és szerkesztői posztjaikról. Mindezt arra az esetre helyezték kilátásba, ha az Elsevierrel folytatott tárgyalások során nem sikerül olcsóbb árakat elérniük. Hasonló akciót indított a Kaliforniai Egyetem (San Francisco) az Elsevier-csoporthoz tartozó Cell Press esetében is.

A Harvard Egyetem sem újította meg az Elsevier folyóiratcsomagjának előfizetését, mivel az nem elég rugalmas és nem teszi lehetővé az egyes címek lemondását. Hasonló történt az Észak-Karolinai Állami Egyetem esetében is.

Három észak-karolinai egyetem, valamint a Kansasi Egyetem arra szólította fel oktatóit, hogy kutatásaik eredményeit olyan folyóiratokban közöljék, amelyek az információhoz való széles körű és ésszerű költségekkel járó hozzáférést segítik elő. Ezek főleg az egyetemek és a tudományos társaságok támogatásával megjelenő folyóiratok. Ha ezekben nem tudnak publikálni, az egyetem azt javasolja, hogy maradjanak cikkeik szerzői jogainak tulajdonosai, ami lehetővé teszi, hogy írásaikat nem kereskedelmi, hanem oktatási és kutatási célokból közzétegyék.

Az OhioLINK, Ohio állam egyetemeinek információs hálózata amely 84 egyetem és főiskola BioMed Central tagságát finanszírozza, így 2004-ben a BioMed Central több mint 90 biológiai és orvostudományi folyóiratához kéziratot benyújtó szerzőknek nem kell fizetniük a publikációért. Az OhioLINK Electronic Journal Center elnevezésű szolgáltatása útján kényelmes elérést nyújt a BioMed Centralhoz, amivel egyúttal jóval több figyelmet kapnak annak cikkei.

2003 júliusa óta hasonlóképpen nem kell fizetniük 180 brit egyetem kutatónak a BioMed Centralban való publikálásért. A JISC (Joint Information Systems Committee) a brit felsőoktatási informatikát finanszírozó testület 15 hónapra biztosítja a finanszírozást azzal a szándékkal, hogy jelentős elmozdulást lehessen elérni a szabad hozzáférés irányába.7

A tudományos folyóiratok publikálásának végeredményben a kutatók igényeit kell kiszolgálnia. Ezért érdekes megtudnunk, mit gondol a legfőbb érintett, a kutató.

Rowlands, Nicholas és Huntingdon egy nagyszabású, nemzetközi felmérést készítettek, amely közel 3800 kérdőív eredményeit tükrözi 97 ország kutatóinak véleményét összegezve. A felmérés válaszadói továbbra is élni akarnak azokkal az előnyökkel, amelyeket a folyóiratok hagyományosan kínáltak, mindazt a minőséget, amelyet a lektorált, magas impakt faktorú címek adnak, amit kiegészítenek a kiadók szolgáltatásai. Mindenekelőtt terjeszteni kívánják gondolataikat a hasonlóan gondolkodó kutatók szűk körében. A folyóiratválság hagyományos bűnbakjának a túl sok folyóiratcímet szokták tekinteni. Kiderül azonban, hogy inkább túl kevés a cím ahhoz, hogy teljességgel kielégítse a kutatók igényeit. A folyóiratoknak az akadémiai közösségek formálásában játszott szerepének fontosságát jól mutatja, hogy milyen sokan vesznek részt lektorként vagy szerkesztőként a folyóiratok munkájában, legtöbbször ellenszolgáltatás nélkül. A felmérésben szereplő szerzők mintegy 80%-a volt az elmúlt 12 hónapban lektor. Sokan elégedetlenek azzal a helyzettel, hogy önkéntes munkájukat figyelembe véve is magas árakat kérnek a folyóiratokért egyes kereskedelmi kiadók. A folyóiratok kiadásában résztvevők nem tudták eléggé egyértelművé tenni és kiemelni a többi kutató előtt, milyen értéknövelő szerepet játszanak eben a folyamatban. Ilyen körülmények között a közlésért a szerzőktől kért díjak "az utolsó szalmaszálat jelenthetik számos szerző számára". Az a semmiképpen sem túlbecsülhető hozzájárulás, amelyet a szerkesztők és a lektorok munkája jelent igen megfontolandó tényező a "ki fizessen?" kérdésével kapcsolatos vitában.

A megkérdezett szerzők 61%-a eléri a neki szükséges cikkeket, és 77% megítélése szerint az elérés jobb, mint öt ével ezelőtt. Nyolcvankét százalékuk nem hallott vagy alig tud valamit a szabad hozzáférésről. Tizenhat százalékuk fizetne cikkei közléséért többet, mint 500 USD. A becslések szerint az átlag 400 USD volna, ami alatta marad a szabad hozzáférésű kiadók által tipikusan kért összegeknek. Mindez nyilvánvalóvá teszi, hogy a szabad hozzáférést támogató személyeknek és szervezeteknek még bőven akad feladata a tudományos közléssel, valamint az egyetemi könyvtárak fenntartásával kapcsolatos gazdasági kérdések megvilágításában.8

Tudjuk, hogy a kutatók előmenetele szempontjából milyen fontos, hogy cikkeikre hivatkoznak-e, és e hivatkozások milyen presztízst kölcsönöznek nekik.

Arra a kérdésre, hogy a szabad hozzáférésű folyóiratokban közzétett cikkekeire, vagy az előfizetéses folyóiratok cikkeire hivatkoznak-e gyakrabban, négy szakterület - a matematika, a villamosmérnöki tudományok, a politikatudomány, valamint a filozófia - területén kerestek választ. Mindegyik tudományterületen van hagyománya preprintek használatának, tehát a szerzőktől nem idegen a szabad hozzáférés. Minden területről 10-10 vezető folyóiratot választottak ki. A filozófia kivételével a kiválasztás alapja a 2002. évi Journal Citation Reports volt. Ezek idézettségét 17 vezető folyóiratéval vetették össze a Web of Science adatainak felhasználásával. A 2001. és a 2002. évben (a filozófia esetében 1999. és 2000. évben) megjelent cikkek vizsgálata azt mutatja, hogy a szabad hozzáférésű folyóiratokban megjelent cikkekre gyakrabban hivatkoznak.9

Ezek az eredmények bíztatóak, de nem szabad túlértékelnünk őket. A fentiekben elmondottak pedig amúgy is tarka képet mutatnak. A probléma nagyon is összetett. Ne feledkezzünk meg tehát a kérdőjelről! Hogy melyikről? Hát arról, amely ennek az írásnak a címe után áll és így szól: Offenzívában a szabad hozzáférés?

 

Jegyzetek

  1. The United Kingdom Parliament. Huse of Commons. Select Committee on Science and Technology. Tenth Report. 20 July 2004. (http://www.publications.parliement.uk/pa/cm200304/cmselect/cmsctech/399/399902/htm)

  2. Conclusions and recommendations (http://www.publica tions.parliament.uk/pa/cm200304/cmselect/cmsctech/399/399914.htm)

  3. (Mis)Leading Open Access Builds Momentum. (http://biomedcentral.com/openaccess/inquiry/myths/pdf)

  4. Consclusions and recommendations

  5. http://www.publications.parliament.uk/pa/cm200304/cm select/cmstech/1200/120003.htm

  6. SUBER, Peter: Open Access Builds Momentum. In: ARL Bimonthly Report, 232, February 2004. (http://www.arl.org/newsltr/232/openaccess.html)

  7. FALK, Howard: The revolt against journal publishers. In: The Electronic Library. Vol. 22., No. 2., 2004. 184-187. p.

  8. ROWLANDS, Ian - NICHOLAS, Dave - HUNTINGTON, Paul: Journal publishing: what do authors want? Nature Web Focus: access to the literature: The debate continues. In: Nature, 13. September, 2004. (http://www.nature.com/nature/focus/accessdebate/31.html)

  9. ANTELMAN, Kristin: Do Open-access articles have a greater research impact? In: College and Research Libraries. Vol. 65. No. 5., 2004. 372-382. p. (http.://eprints.rclis.org/archive/00002309)

 

Országos Széchényi Könyvtár
Észrevételek