50. évfolyam, 2004. 3. szám
Archívum

Indexek, könyvzúzdák, könyvtárosok

Könyvkivonások a Fővárosi Könyvtárban 1945-1950

KATSÁNYI Sándor

Kiss Jenő emlékére, aki 2003 tavaszán még arra készült, hogy tanulmányt írjon a Könyvtári Figyelőnek a "defasizálás" történetéről, s aki beszélgetéseink során fontos eseményekre hívta fel figyelmemet. K.S.

 

 

Előzmények

1945. május 9. A Wenckheim palota körül már sikerült az emelet magasságú törmeléket eltakarítani, de az épület helyreállítási munkái éppen csak megkezdődtek; a fiókkönyvtárak közül hétben, bedeszkázott ablakokkal, rongált felszereléssel, megcsappant állománnyal ugyan, de néhány hete már folyt a kölcsönzés. Ekkor jelent meg a polgármester utasítása, mely a fasiszta könyvek és újságok budapesti begyűjtésével a Fővárosi Könyvtárat bízta meg, s azon belül saját állományának megtisztítására is kötelezte.

A könyvtárosok közül már előzőleg is mindenki tisztában volt vele, hogy az állomány bizonyos megrostálása, az állományépítés elveinek újragondolása megkerülhetetlen. A feladat nem érte váratlanul a könyvtár dolgozóit, csakhogy a megoldásról mindenkinek más, gyakran homlokegyenest eltérő elképzelése volt. Szentkuty Pál, aki április 12. és július 12. között vezette az intézményt, kizárólag a nyilas uralom alatt beszerzett propagandaanyag eltávolítására gondolt, Hamvas Béla viszont egy új állományépítési koncepciót vázolt fel,1 a könyvtárvezetést júl. 13-án átvevő Hajdú Henrik pedig már az ideológiai nevelőmunka részeként fogta fel az állománytisztítást. 1946 januárjától Dienes László - Hajdú Henrikkel párhuzamosan - ugyancsak vezetői megbízást kapott, ő a központi könyvtár társadalomtudományi jellegének megőrzésére (és állományának megvédésére) helyezte a hangsúlyt. 1946-1948 között két eltérő koncepciójú vezetőnek kellett az állománykivonás lavinaszerűen növekvő problémájával szembenéznie.

Az itt következő krónika az események rögzítése mellett megkísérli a könyvtárosi szerepek és magatartások bemutatását is.

 

A "defasizálás"

A Moszkvában megkötött fegyverszüneti egyezmény kötelezettséget vállalt "a közélet és a sajtó megtisztítására a fasiszta szellemtől", ennek nyomán az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1945. február 26-án rendeletet adott ki "a fasiszta szellemű és szovjetellenes sajtótermékek megsemmisítéséről.2 A rendelkezés előírta, hogy a könyvtárak, kereskedők, kiadók, nyomdák és magánszemélyek tulajdonában levő "minden fasiszta szellemű, szovjetellenes és antidemokratikus" sajtóterméket a helyi törvényhatóság által megjelölt gyűjtőhelyre kell szállítani. A beszolgáltatást elmulasztók hat hónapi elzárással voltak büntethetők, viszont a végrehajtási utasítás lehetőséget adott 2-2 példány dokumentációs megőrzésére. (Ez a bizonytalan kitétel táplálta később a könyvtárosi reményeket és okozta a csalódásokat.)

Budapesten Csorba János polgármester május 9-én rendelte el a begyűjtést.3 A könyveket és az újságokat a Fővárosi Könyvtár központjába, ill. a kijelölt 8 fiókkönyvtár valamelyikébe kellett beszolgáltatni.

Megindult a nagy begyűjtési-bezúzási akció.4 A Fővárosi Könyvtárra a következő feladatok hárultak:

A hatalmas munka megindult, de két alapvető kérdés tisztázatlan maradt: 1. Mi tekintendő "fasiszta, szovjetellenes, ill. antidemokratikus" műnek? 2. Melyik könyvtárnak van joga "dokumentum jelleggel" megőrizni ezeket a műveket?

Az érintett művek pontos meghatározására a miniszterelnökség sajtóosztálya bizottságot hívott össze. A "Fasiszta sajtótermékek jegyzékét összeállító bizottság" folyamatosan adta ki címjegyzékeit: az első 1945 augusztusában, a negyedik, utolsó 1946 novemberében jelent meg.5 A kötetek tényleges összeállítói az OSZK, az Egyetemi Könyvtár és a Fővárosi Könyvtár munkatársai voltak, az utóbbiból Kőhalmi Béla és Tiszay Andor. Az összeállítók az adott körülmények és lehetőségek között korrektségre törekedtek: az "antidemokratikus" művek körét inkább szűkíteni, mint tágítani kívánták. Az első füzet azonban csak augusztusban jelent meg, a könyvkivonás viszont már jóval előbb megindult, a kivonás szempontjai ezzel bizonytalanná váltak.

A Fővárosi Könyvtár fiókhálózatában a könyvkivonás egyébként is bizonytalan körülmények között indult meg. Ekkor zajlottak a vezetői cserék: Szentkuty Pált (aki két évtizeden keresztül vezette a hálózatot) ekkor váltották le, a régi vezetés már nem volt ott, a visszatérő Szabó Ervin-i gárda (Dienes László, Kőhalmi Béla, Solti Andrásné Szigeti Gabriella) még nem volt ott, a most belépett vezető, Hajdú Henrik nem rendelkezett sem könyvtári gyakorlattal, sem helyismerettel. A magukra maradt és retorziókkal fenyegetett fiókkönyvtárosok általában a biztonságosabb utat: a bővebb szelektálást választották. Ennek következtében a fiókok állományából őszre hatalmas, a jegyzékek által nem indokolt tömeg özönlött be a központba: csaknem 23 ezer kötet. Az anyag nagy részét átnézéssel, újraválogatással még ki lehetett volna szűrni, a revíziót azonban tavaszra kellett halasztani, mert télen a fűtetlen könyvtárban nem lehetett érdemi munkát végezni.

1945 őszére a Központi Könyvtár raktára megtelt a beszállított könyvekkel és folyóiratokkal. A fiókokból a könyvtárak saját kivont anyagán kívül még 31 ezer lakossági beszolgáltatott könyvet szállítottak be a központba, a kisebb könyvtárak, az iskolák és a könyvkiadók 179 ezer kötetet adtak le, ehhez járult még 41 mázsa újság és 13 mázsa krúda*. A hatalmas anyag befogadását a Wenckheim palotában az tette lehetővé, hogy szeptember - októberben átszervezték az addig levegősen berendezett raktártermeket, ezzel a férőhelyet 30%-kal növelték.

A Központi Könyvtárban ekkor még a kivonásokat illetően nyugalom uralkodott. A vezetőség úgy vélte, hogy a központ "dokumentációs anyag" címen megőrizheti teljes állományát, sőt a beküldött anyagból is kiemelhetik az e célra alkalmas műveket. 1946 tavaszán az összegyűlt anyag átvizsgálását, a dokumentum-anyag kiválogatását, a többi fokozatos felszámolását tervezték, a munka megszervezésére Komlós Aladár kapott megbízást.

A nyugalom nem tartott sokáig. Március 13-án a könyvtárban különítmény jelent meg: a Budapesti Rendőrkapitányság Politikai Rendészeti Osztálya kísértetében Szergejcsuk alezredes, a Szövetségi Ellenőrzési Bizottság Adminisztrációs Osztályának képviselője, aki az összegyűjtött anyag azonnali elszállítását követelte. A könyvtárat képviselő Kalmár Gyula (a Feldolgozó Osztály vezetője, a Fővárosi Könyvtár régi dolgozója) hiába érvelt azzal, hogy még nem volt mód a dokumentációs anyag kiválogatására, az alezredes az ellenvetéseket nem vette figyelembe, egy tehergépkocsi rakományt, mintegy 10 ezer kötetet azonnal a csepeli papírgyárba szállíttatott.6

Az alezredes látogatása után megkezdődött a küzdelem a könyvtár dokumentum értékű anyagának megmentéséért. Dienes László kapcsolati tőkéjét felhasználva harcolt azért, hogy a Központi Könyvtár a kormányrendeletre támaszkodva megőrizhesse dokumentumait. Az elszállított anyag bezúzását a papírgyárban Neményi vezérigazgató - Sólyom László intézkedésére - ideiglenesen leállította. Dienes közbenjárásra kérte egykori emigráns társát, Illés Bélát is.7 Most vált sorsdöntően fontossá a végrehajtási rendelet harmadik paragrafusa a 2-2 példány engedélyezett külön kezeléséről és megőrzéséről. A rendelet azonban nem nevezett meg könyvtárat, az érintett nagy országos gyűjtemények (OSZK, Országgyűlési Könyvtár, KSH Könyvtára) természetesen magukra vonatkoztatták a kedvezményt, viszont Szergejcsuk legfeljebb egy (vagy esetleg két) könyvtárnak volt hajlandó azt megadni. Hogy melyiknek, az szeszélyesen változott, s a változásokról a könyvtárak csak késve, esetlegesen értesültek. 1946 áprilisának első napjaiban úgy látszott, hogy Dienes akciói a FSZEK számára eredményt hoztak: a Szövetségi Ellenőrző Bizottság kinyilvánította, hogy "csupán a Fővárosi Könyvtár és a Parlamenti Könyvtár anyagát fogják mentesíteni az elszállítás alól."8 Néhány nap múlva azonban megváltozott a döntés: az OSZK tarthatott meg dokumentumokat.

Ezzel füstbe szálltak a Fővárosi Könyvtár reményei a Központi Könyvtár érintett anyagának megőrzését illetően. Dienes, aki mindig is a magyar könyvtárügy egészében gondolkodott, most arra törekedett, hogy a fölhalmozott anyagot átjuttassa a védettséget élvező Nemzeti Könyvtárba. Sikerült is 2629 kötetet átszállítani (miközben az MTA, a KSH, az Egyetemi Könyvtár "fasiszta" anyaga az OSZK helyett a zúzdába került).

Ekkor azonban - április 29-én, déli ½1 órakor - újra megjelent a Fővárosi Könyvtárban Szergejcsuk alezredes. Szigorúan megtiltotta, hogy a könyvtár saját anyagából vagy a raktárában összegyűlt beszolgáltatott anyagból a kivételezett OSZK számára bármit is átadjon, és a Szövetségi Ellenőrző Bizottság nevében elrendelte, hogy a Fővárosi Könyvtár a nála összegyűlt anyagot másnap neki elszállításra szolgáltassa ki. Az elszállítás néhány napig késett, Dienes drámai hangú levelet írt a polgármesternek,9 de ennek elküldésére már nem került sor: a könyvtár értesítést kapott arról, hogy "a magyar miniszterelnökség a Szövetségi Ellenőrző Bizottság kívánságára a Fővárosi Könyvtárnak a fasiszta, szovjetellenes és antidemokratikus könyvek és egyéb sajtótermékek legfeljebb 2 példányig külön zárt helyen tárolt megtartására vonatkozó kivételezett jogosultságát megszüntette." Ugyanakkor a rendőrség budapesti főkapitánysága felhívást kapott "az intézkedés haladéktalan foganatosítására." 10 Ezzel a fordulattal nemcsak e dokumentumanyag sorsa pecsételődött meg végérvényesen, hanem a Központi Könyvtárnak most el kellett végeznie saját állományában is a "defasizálás"-nak nevezett könyvkivonás minden tartalmi és technikai munkáját a megadott rövid határidő alatt, hogy a kilátásba helyezett retorziókat elkerülje. Az intézmény 27 munkatársa foglalkozott rohammunkában a feladattal. (Csak az érdekesség kedvéért: ebbe a munkacsoportba volt beosztva Könyves Tóth Kálmán vezetése alatt Komlós Aladár, Tamkó Sirató Károly, Keszthelyi Zoltán és Tersánszky J. Jenőné.)

Május végére "mindazok a munkálatok, melyeket a Fővárosi Könyvtár érdekeit és jövőjét fenyegető veszély elhárítása végett haladéktalanul és sürgősen végre kellett hajtanunk, befejeződtek" - jelentette Könyves Tóth Kálmán. A könyveket és a folyóiratokat a politikai rendőrség elszállította a zúzdába. A könyvtár összegező, év végi jelentése szerint "Az állomány csökkenése 1946-ban (a fasiszta anyag kiemelése következtében) a központban 10.307 kötet." 11 A történeti értékű Röpirat, ill. Pamflet Gyűjteményből 672 darabot vittek el. Mindehhez járult még a fiókokból kivont 22 898 kötet.

Az ügy - úgy tűnt - ezzel lezárult. Biztonság kedvéért azonban, hogy a könyvtár ne szolgáltasson esetleges támadási felületet, az olvasói katalógusból kiemelték minden olyan mű céduláját, amely politikai szempontból esetleg kifogásolható lehetett. Minthogy ez a művelet nem járt a könyvek megsemmisítésével (csak az olvasók megfosztásával), a válogatás nagyvonalú volt: közel 50 ezer mű céduláját emelték ki.12 A könyvtárban mindenki úgy vélte, hogy pontot tehetnek a "defasizálás" végére.

 

A "csendes index"

1946 elején, miközben Dienes László a Központi Könyvtár könyveinek megvédéséért vívta egyre reménytelenebb küzdelmeit, a könyvtár másik igazgatója, Hajdú Henrik a könyvkivonás szélesebb körű kiterjesztéséért, "a közönség kártékony befolyására alkalmas" művek házon belüli kivonásáért kardoskodott.

Ez a történet is 1945-re nyúlik vissza. ´45 őszén tért vissza a könyvtárba 25 évi kényszerű távollét után Solti Andrásné, és a hálózat irányítására kapott megbízást. Nagy ambícióval fogott a munkához. Úgy ítélte meg, hogy a fiókkönyvtárak a két világháború között az uralkodó, leginkább Herczeg Ferenc nevével jellemezhető kispolgári ízlés passzív kiszolgálójává váltak. Soltiné magas célt tűzött maga és a fiókkönyvtárak elé: a főváros kulturális nívójának, irodalmi ízlésének emelését. Csakhogy már az első, tájékozódó jellegű könyvtárlátogatásai alkalmával is látnia kellett: az állomány túlnyomó része a főváros közönségének tényleges ízlését tükrözi és szolgálja, és nem az általa elvárt magasabb és progresszív ízlésnívót. "A legtöbb fiókban fölöslegesen nagy példányszámban vannak meg Jókai, Mikszáth, Herczeg Ferenc, Gulácsy, Harsányi Zsolt művei" - írta 1945. november 26-i jelentésében.13 Ekkor még nem központi kivonást javasolt, hanem azt, hogy a fiókvezetők készítsenek jegyzékeket a nélkülözhető műveikről. Mindenesetre ekkor került először szóba a "nélkülözhető"-nek ítélt művek kivonása a fiókkönyvtárakból.

Az év végére a kezdetben kissé bizonytalan elképzelés már egy konkrét kivonási listában testesült meg. A "csendes index" - ahogyan ezt a könyvjegyzéket emlegették - a fiókvezetők részére felsorolta egyrészt a "ritkítandó", másrészt a "raktárba küldendő", tehát tiltott műveket.

Valószínűleg ez volt a korszak első olyan magyarországi könyvlistája, amelyik a közművelődési könyvtárak állományának rostálásában már túllépett a politikai szempontokon, (hiszen a fasiszta, szovjetellenes és antidemokratikus könyvek kivonása az indexek alapján már megtörtént, erre a jegyzék előszava is utalt), ebben a válogatásban már az ideológia tágabb szempontjai érvényesültek. A jegyzék szerint az alábbi típusú művektől kívánt a fiókkönyvtárak vezetősége megszabadulni:

Az index egy közintézmény számára határozott meg a hivatalostól ekkor még eltérő ideológiai szempontokat, ezzel a koalíciós időkben, 1945-46 fordulóján meglehetősen előre szaladt. Bár "csendes" index volt, a könyvtárosoktól diszkrét végrehajtást kért, a dolog mégis kipattant és meglehetősen hangos - a sajtóban is nyilvánosságot kapott - vitát váltott ki. A fővárosi közigazgatási bizottság 1946. február 11-i ülésén Bognár József kisgazdapárti képviselő szóvá tette az ügyet,15 megkérdezve, hogy miért kell ezeknek a szellemükben semmilyen politikai célzatot nem szolgáló műveknek indexre kerülniük? Bognár alighanem ráérzett: precedenssel került szembe, mely a jövő művelődéspolitikájában hatásos fegyverré válhat. A felszólalása nyomán kibontakozó "index-vita" megerősítette: pártpolitikai harc kibontakozásáról van szó. Bognár úgy látta, hogy a Fővárosi Könyvtár kezdeményezése "egy egyoldalú szempontot visz keresztül az összes könyvtárakban. Ez ma nem Magyarország egészének politikai szempontja." Vele szemben a szociáldemokrata Révész Mihály és a kommunista Vida Ferenc egyetértettek a könyvkivonási kezdeményezéssel, Hajdú Henrik igazgatói intézkedésével, Bognár viszont a szabadságjogok csorbulását féltette: "Mi a szellemi szabadság alapján állunk és azt akarjuk, hogy az emberek a jót és a rosszat tárgyilagosan lemérve, szabad emberekként tudják meggyőződésüket megválasztani."

Kővágó József polgármester az eset kivizsgálását rendelte el. Hajdú Henrik igazoló jelentést írt. Ebben azzal érvelt, hogy a könyvtár örökölt állománya egyoldalú, s ezt kiegyensúlyozni jelenleg csak a kivonással lehet. Bár a kivonást - engedményt téve - csak időlegesnek tüntette fel, de változatlanul kiállt az index és a mögötte álló ideológiai jellegű állománytisztítás elve mellett: "A Fővárosi Könyvtár vezetősége úgy határozott, hogy [...] időlegesen kivonja a forgalomból azokat a műveket, amelyek egyoldalúan olyan irányban alkalmasak a közönség hatékony és kártékony befolyásolására, amely szociálpedagógiai és demokratikus közszellem szempontjából aggályos." 16

Bognár József interpellálása voltaképpen visszájára fordult: a könyvkivonás kezdeményezői meggyőződhettek róla, hogy a politikai erőviszonyok már megengedik az ideológiai szempontú könyvkivonás folytatását.

 

Szergejcsuk ismét akcióba lendül

1946 tavaszán a könyvtár kényszerűen tudomásul vette, hogy nem őrizheti meg dokumentációs jelleggel a "fasiszta" anyagot, kényes pontossággal átvizsgálta az egymást követő hivatalos listák alapján állományát és beszolgáltatta az érintett műveket, "a nagyobb veszély elhárítása érdekében" - mint ahogyan azt Könyves Tóth Kálmán megfogalmazta. A beszolgáltatások határideje elmúlt, a könyvtár kezdett megnyugodni.

1947 januárjában váratlan fordulat történt. Hajdú Henriknek a polgármesterhez írt levele szemléletesen jeleníti meg az eseményeket:

"Folyó év 8-án megjelent a Fővárosi Könyvtárban Szergejcsuk orosz ezredes úr azzal, hogy a könyvtár anyagában felkutatja a fasiszta és a szovjetellenes könyvanyagot. Kutatását az ezredes úr kirendelt államrendőrségi tisztviselőkkel (nem szakemberekkel) nyomban elkezdte és ezt a munkát jan. 9-én, 10-én, 11-én folytatta. Szergejcsuk ezredes úr a kutatás folytán azt a parancsot adta, hogy ötvenegy napi- és hetilapunk 1920-1944 között megjelent raktárunkban levő összes évfolyamait, valamint 187 magyar, német, olasz nyelvű tudományos szakfolyóiratnak csekély kivétellel 25-30 évre visszamenőleg összes évfolyamait megsemmisítés céljából szolgáltassuk ki. A tudományos könyvtárból kiemeltek megsemmisítés céljából kb. 2000 kötet könyvet. Lexikonokból és egyéb kézikönyvekből lapokat szaggattak ki, egy részüket ugyancsak megsemmisítésre ítélték. A könyvanyag kiemelését a kirendelt államrendőrségi tisztviselők végezték, megfelelő hozzáértés nélkül, így a kiemelt és megsemmisítésre ítélt könyvanyag tekintélyes része olyan, hogy azt fasisztának vagy szovjetellenesnek minősíteni nem lehet."

A polgármesterhez írt levél pontosan megfogalmazta az akció következményeit:

"Szergejcsuk ezredes úr parancsának teljesítése azt jelenti, hogy a könyvtár elveszti a történelmi kutatás szempontjából legfontosabb anyagát, az utolsó negyedszázad periodikáit. Teljesítése a magyar, sőt nemzetközi tudományos élet számára pótolhatatlan veszteség." 17

A pótolhatatlan veszteség bekövetkezett. Hajdú Henrik hiába kérte a polgármestert, bírja rá a Szövetségi Ellenőrzési Bizottságot a kutatás befejezésére, a kiválasztott művek zárolt anyagként való megtartásának engedélyezésére vagy arra, hogy a könyvanyag kiszolgáltatása előtt szakembereket vonjanak be. A kiválasztott periodikák közül a könyvtár csak a Népszavát tarthatta meg, a hallatlanul értékes gyűjtemény zúzdába került. Története során ez volt a legsúlyosabb veszteség, ami a Központi Könyvtár állományát valaha érte.

 

Magánszorgalmú könyvkivonások

1945-46-ban a Fővárosi Könyvtárban még egyértelműen elkülönült egymástól a könyvkivonások két típusa: a politikai jellegű (a fasisztának, szovjetellenesnek vagy antidemokratikusnak minősített művek jogszabályban is előírt, hatalmi eszközökkel is ellenőrzött vagy kikényszerített kivonása) és az ideológiai jellegű (világnézeti vagy esztétikai szempontokból kifogásolt művek könyvtári kezdeményezésű selejtezése). 1947 után ez a két folyamat fokozatosan egybeolvadt.

A Szövetségi Ellenőrzési Bizottság akcióinak végeztével a Szabó Ervin Könyvtárban tovább működött a Fasiszta Könyvek Osztálya, 1946 novembere után Tiborc Zsigmond vezetésével. (Tiborc újságíróként 1945-ben került a könyvtárba.) Tevékenysége eleinte a hivatalosan indexre tett és a könyvtárak raktáraiban figyelmetlenségből megmaradt művek kiszűrése volt, a hivatalos listát utóbb házi jegyzékekkel egészítették ki, majd 1947-ben már kiemelték "az indexre nem helyezett prefasiszta vagy fasiszta gyanús" könyveket is. A válogatás egyre parttalanabbá vált, s közben az osztály szorgalmasan küldte javaslatait a "Fasiszta sajtótermékek jegyzékét összeállító bizottság"-nak a készülő - de hivatalossá nem vált - negyedik jegyzékbe felveendő művekről.18

Az "F osztály" tevékenységének szemléltetésére idézünk egy jelentésből az egyik fiókkönyvtárban folytatott kilenc napig tartó vizsgálatról: "Megvizsgáltam, hogy maradt-e benne tévedésből fasiszta vagy antidemokratikus könyv, mely a hivatalos vagy a dr. Wagner féle házijegyzékben szerepel. És hogy kiselejtezzem azokat a könyveket, melyek nem felelnek meg a mai idők szellemének [...] Meg kell állapítanom, hogy a fasiszta könyvek eltávolítása nem történt meg azzal a kellő gonddal és körültekintéssel, melyet ez a fontos könyvtári kérdés megérdemel. 8 kötet - a jegyzékben felsorolt - fasiszta könyvet találtam a rendes helyén. Ezeket még a jegyzék kiadásának idején kellett volna eltávolítani és központunkba beszolgáltatni. Még szerencse, hogy a közben történt orosz és magyar hatósági vizsgálat nem találta meg ezeket a könyveket, mert akkor ez igen súlyos következményekkel járt volna. [...] Bekérettem 185 kötet könyvet elolvasás végett. Ezeknek elolvasása az irodalmi bizottság által folyamatban van és valószínű, hogy nagy részét selejtezésre fogjuk ajánlani." 19

Az idézett jelentés a könyvkivonások történetének néhány fontos mozzanatára világít rá:

A könyvkivonásnak ez az utóbbi ága indulásakor, 1946-ban elsősorban a két világháború közötti időszak könnyű szórakoztató irodalmától kívánta megszabadítani a fiókkönyvtárakat, példaként Harsányi Zsoltot, Csathó Kálmánt, Bozzay Margitot, Szentmihályiné Szabó Máriát emlegetve. Az ilyen könyvek tömeges kivonásának 1945-46-ban még két nagy akadálya volt: egyrészt nem volt mivel pótolni őket, másrészt az olvasók ragaszkodtak hozzájuk. Solti Andrásné ennek ellenére már 1946 májusában úgy határozott, hogy a kivonást szerényebb mértékben meg kell kezdeni, s majd fokozatosan növelni lehet. Úgy látta, hogy rövidesen mindkét akadály el fog hárulni: a könyvtárba tömegesen áramlanak majd az új könyvek, (ez be is következett), az igényeket illetően pedig "találunk majd olyan olvasókat, akik ha Bozzay Margit vagy Harsányi Zsolt »nincs bent«, akkor szükségből beérik Balzac-kal vagy Dosztojevszkij-jel is".20 Az olvasók nevelhetőségét illetően Soltiné tévedett: az első ilyen irányú kísérlet felemásként sikerült. A Krisztina körúti fiókkönyvtárban 1947-ben Tersánszky J. Jenőné kezdeményezésére bevezették a szabadpolcos (korabeli szóhasználattal: nyíltpolcos) rendszert, ahol - az egykorú beszámoló szerint - "az olvasók nem a katalógusból, hanem a polcokról választhatják ki a kívánt könyvet - természetesen kellő ellenőrzéssel." A kísérletet azonban a hálózat vezetése összekötötte egy radikális állománykivonási-átalakítási kísérlettel: "itt nagyobb mértékben és nagyobb szigorral történt a selejtezés." Ez a sajátos szabadpolc tehát a szabad választás látszata mellett a tényleges választási lehetőségtől való nagyobb megfosztást jelentett. Az eredmény: a törzsolvasók - nagy részük a budai polgári-kispolgári rétegekből került ki - tömegesen hagyták el a könyvtárat, egy éven belül a tagság 56%-a távozott. Helyüket a dolgozók gimnáziumának tanulói foglalták el. Mindezt a kísérlet szervezői "feltétlenül pozitív eredménynek" értékelték. "Jól dolgoztunk" - nyugtázta a történteket az éves beszámoló.21

A könyvek rostája évről-évre erőteljesebben szitált, egyre több könyv bizonyult alkalmatlannak és került selejtezésre. A fiókkönyvtárakból kivont könyvek száma:22

1947: 8 729 kötet
1948: 18 632 kötet
1949: 38 836 kötet

míg végül az 1950-es év csúcspontot jelentett. A könyvkivonás ekkor államilag diktált feladattá vált.

 

"Halállisták"23

1950-re az ideológiai alapon történő könyvkivonás kérdése túllépett az egyes könyvtárak körén, minisztériumi szinten rendezendő országos üggyé nőtt. Az év tavaszán egymást érték a hivatalos selejtlisták.24

1950 januárjában jelent meg az első jegyzék Útmutató üzemi és falusi könyvtárak rendezéséhez címmel. A Népművelési Minisztérium Könyvtárosztálya állíttatta össze, a Népkönyvtári Központtal adatták ki. Mintegy 1500 kiadványt sorolt fel szerző és cím szerint, 200 szerzőnek pedig minden művét kivonásra ítélte. A könyvtárosokhoz a füzet február 15-e után jutott el.

E jegyzékkel csaknem egyidőben jelent meg az iskolai ifjúsági könyvtárak megtisztítását előíró közoktatásügyi minisztériumi körrendelet.25 Ez 1300 mű kivonására, 170 műnek a tanári könyvtárba való áthelyezésére kötelezte a könyvtárosokat.

A közművelődési könyvtárosok rövidesen egy újabb stencilezett jegyzéket kaptak a Népkönyvtári Központtól,26 melyben újabb 200 cím szerepelt azzal, hogy a könyveket össze kell gyűjteni és becsomagolva elszállításra előkészíteni. Ez a jegyzék április-májusban került a könyvtárosok kezébe. 1950 tavaszán tehát már három lista alapján kezdhették meg a könyvtárosok állományuk megrostálását. S mire a munka befejeződött volna, megjelent a negyedik, minden eddiginél vaskosabb, 6 ezer címet tartalmazó Útmutató.27

Az összeállítók személye minden esetben homályban maradt. A kérdéssel foglalkozó visszaemlékezések, tanulmányok (Varga Sándor, Gerő Gyula) egyértelműen állítják, hogy a kiadványok a Népművelési Minisztérium irányításával készültek, a kiadó Népkönyvtári Központ csak kötelességszerűen megjelentette azokat.

Milyen jellegű szellemi termékeket kívánt a nagy tisztogató akció eltávolítani a könyvtárakból? Az egyes listák esetlegességével szemben együtt vizsgálva az egy év leforgása alatt megjelent négy jegyzéket már határozott kép bontakozik ki a szemlélő előtt. A közös alapelvet az iskolai könyvtárosoknak adott utasítás bevezetője meg is fogalmazta: eltávolításra ítélték azokat a műveket, melyekben a polgári társadalom élete vonzó formában jelenik meg. Ebbe a kategóriába sorolták természetesen a háború előtti lektűröket (Aszlányi Károly, Bozzay Margit, Csathó Kálmán, Erdős Renée, Herczeg Ferenc stb. összes műveit) vagy az összeállítók által lektűrnek minősített életműveket (Bánffy Miklós, Kittenberger Kálmán, Molnár Ferenc stb. minden művét - A Pál utcai fiúk kivételével.) Ha a polgári életmód népszerűsítését vagy a történelem hamis ábrázolását látták benne, a hagyományos klasszikus írókat sem tisztelték: Indexre került Gárdonyi csaknem minden műve, sőt Jókai több regénye is (Akik kétszer halnak meg, Egy az Isten, Fráter György, Szabadság hó alatt, A legvitézebb huszár stb.), Krúdy Gyula A vörös postakocsija és több más regénye, Kosztolányi novellái stb.

A világirodalom megrostálása hasonló alapon történt. Mint polgári bestseller-író került jegyzékre Fallada, Galsworthy, Kästner, Maugham, Steinbeck, Wells, Stefan Zweig stb., de olyan klasszikus szerzők egyes művei is, mint pl. Balzac, Flaubert regényei, Hölderin verseskötete.

Különösen súlyos volt az ítélet azokkal szemben, akik a marxizmus-leninizmustól egyértelműen eltérő világnézetet képviseltek műveikben. Hamvas Béla, Karácsony Sándor, Szabó Dezső minden művét zúzdába kellett küldeni, Németh László több tanulmánykötetét és regényét, (köztük az 1947-ben megjelent Iszonyt), Szerb Antaltól A világirodalom történetét és az Utas és holdvilágot. Hasonló okokból zúzták be Camus Közönyét, Hemingway Búcsú a fegyverektőljét és másokat.

Kiemelt figyelmet kaptak a népi írók: Tamási Áronnak csaknem minden műve indexre került, Szabó Pál hét műve, Darvas József (1950-ben közoktatásügyi miniszter!) Szakadék-ja stb. Egy irredentának minősített vers miatt kellett kivonni a könyvtárakból Babits Mihály 1946-ban kiadott Összes verseit és Összes műveit, hasonló okokból került zúzdába Reményik Sándor összes műve. Természetesen a vallásos művek is oda kerültek: Mécs László, Prohászka Ottokár valamennyi könyve.

Különösen a fiatalokat védték az "érzelgős vagy öntelt nacionalizmus, a vallás-erkölcsi nevelés, a valóságtól elforduló, azt meghamisító ún. idealista szemlélet" hatásától.28 E védelem jegyében kellett kivonni a könyvtárakból Benedek Elek 70 ifjúsági művét, Bezerédy Amália Flóra könyvét, Móra Kincskereső kisködmönét, Mindenki Jánoskáját, Fekete Istvántól A koppányi aga testamentumát, (egyébként Fekete minden más művét is), és sok klasszikus külföldi mesekönyvet, mesegyűjteményt: Brentano, Grimm, E.T.A. Hoffmann meséit, Milne Micimackóját, Kiplingtől A dzsungel könyvét stb. Az iskolai könyvtárakban még Dante Isteni színjátéka sem kerülhetett a tanulók kezébe. (A tanári könyvtárban megmaradhatott.)

Mindehhez hozzájárultak a politikailag megbélyegzett kortárs szerzők. Az ő összes művüket el kellett távolítani, tartalmuktól teljesen függetlenül. Erdélyi Józsefnek vagy az országot elhagyó Márai Sándornak, Nyírő Józsefnek valamennyi könyve zúzdába került, de elég volt egy nyilvános vitában elhangzó negatív vélemény is az indexre tételhez. Így pl. Kassák Lajosnak csaknem minden műve selejtlistán volt, (az 1946-os kiadású Egy ember élete is), az 1949-es Lukács-vita hatására pedig Lukács György 11 olyan művét tették indexre, melyek 1946-1949 között jelentek meg.

Jó néhány művet kizárólag az előszava, illetve az előszó írójának személye miatt kellett eltávolítani. A Márai előszó miatt Az ember tragédiája, Klebelsberg előszava miatt Kisfaludy Károly munkái, Harsányi Zsolt bevezetője miatt Copperfield Dávid került indexre. Utóbb - ahol még nem volt késő - hallgatólagosan megengedték a könyvtárosoknak az előszavak kitépése után a könyvek megtartását.

A botrány éppen ezek miatt az "előszavas" könyvek miatt tört ki. A jegyzékből nem derült ki, hogy miért kell pl. Cervantes Don Quijote-ját vagy a Kalevalát zúzdába küldeni. A listákat a nyugati rádióadók magyar nyelvű adásai ismertették és kommentálták, ez a hivatalos művelődéspolitika számára is kínos volt. Révai József az MDP 1951-es Kongresszusán a történteket az ellenség aknamunkájának tulajdonította: "Ha mi azt mondjuk: le kell küzdenünk a nacionalizmus szellemét kulturális életünkben, akkor az ellenség élénk fejbólintások közben Gárdonyi Gézát, Benedek Eleket, a magyar népmeséket vonja el gyermekeinktől." Csakhogy, mint azt a jegyzékek összefüggő sora is bizonyítja, itt nem egy elszigetelt, túlzó akció történt, hanem egy évek óta érlelődő tendencia következetes véghezvitele. Egyébként ekkorra a könyvtári selejtezések már visszafordíthatatlanul megtörténtek.

A listák nyomán megkezdődött a nagy állománytisztítási kampány. Mivel szinte valamennyi könyvjegyzék mellett szerepelt felszólítás is az azon túlmenő további tisztogatásra, a kivonás határai gyakorlatilag elmosódtak. Sok múlt a végrehajtó könyvtárosokon, ám az érintett kisebb könyvtárak dolgozói kiszolgáltatott helyzetben éltek, a kor megfélemlített légkörében. Találóan jellemzi a helyzetet Gerő Gyula 1950-es naplójához fűzött megjegyzésében: "A könyvtári tevékenység legérzékenyebb, legvédtelenebb része volt az állományalakítás: a könyvtárba érkező központi küldöttek, instruktorok, a pártbizottságokból, tanácsoktól és a szakszervezetektől érkező kiküldöttek, vagy a könyvtárakba csak úgy betévedők ideológiai éberségből, illetve azért, mert a könyvtár működéséről fogalmuk sem volt, azonnal nekiestek a polcoknak és egy-egy általuk imperialista mételyezőnek, enyhébb esetben kispolgári dekadenciát terjesztőnek, ill. a szocialista erkölcsöket lazítónak ítélt könyv diadalmas felmutatásával olvastak a könyvtáros fejére bűnös hanyagságot, az éberség hiányát." 29 A FSZEK fiókkönyvtáraiban a hálózat vezetése már 1946 óta szorgalmazta és belsőleg ellenőrizte a könyvkivonások végrehajtását, az utasítások pontatlan végrehajtói - mint pl. az 1. sz. fiókkönyvtár vezetője a korábban idézett ellenőrzési eset után - igazgatói figyelmeztetést kaptak. Nehéz ugyan elképzelnünk, hogy a fiókkönyvtárakba beosztott egykori olyan könyvtárosok, mint pl. Török Sophie, Babits Mihály özvegye hogyan küldték volna zúzdába Babits Mihály összes műveit, csakhogy a régi értelmiségi könyvtárosok nagyobb része 1948 után már nem dolgozott a hálózatban. "Ki kellett cserélni könyvtárosainkat" - nyilatkozott a hálózat vezetője.30 A régiek helyébe lépő, tapasztalatlan és új könyvtárosok általában túlbuzgón teljesítették állománytisztítási kötelezettségüket. Ráadásul a válogatás munkáját több helyen lelkesen hozzá nem értő "aktívák" végezték, többnyire fiatal középiskolások. Mindez a követelményeknek olykor tragikomikus túlteljesítését eredményezte. Mint demokrácia ellenes művet küldték be a központba Shakespeare királydrámáit, mint antiszemita művet Marlowe: Máltai zsidóját, mint klerikálist Szent Péter esernyőjét.31

Dienes László, a könyvtár vezetője igyekezett a rendelkezésére álló eszközökkel mérsékelni a károkat. Megkísérelte a hálózatból kivont hatalmas anyag egy részét átmenteni a Központi Könyvtár állományába, (mely mint tudományos könyvtár mentesült a tisztogatási kötelezettség alól.) A drámai szituációt jól érzékelteti egy szemtanú, Román József beszámolója "Dienes László behívatta az ún. üzemi háromszöget,32 kibővítve Marót Miklóssal. Közölte velünk, hogy már beérkeztek a fiókkönyvtárakból kiselejtezett könyvek, irtózatos tömegben, a rendelkezés értelmében zúzdába kell küldenünk valameny- nyit. De hát ... ugye ... megértjük ... hiszen könyvtárosok vagyunk, amit lehet, ne pusztítsuk el, mentsük, ami menthető. [...] Dienes arra kért bennünket, válogassuk ki a Központi Könyvtárnak, - amelynek állományát nem érintette a nevezetes máglyalista, - amennyit a polcaink még képesek befogadni. [...] Márai, Proustok francia kiadásban, Jules Romain, teljes Tamási Áron, Karácsony Benő, Zsolt Béla, Kassák teljes életműve, az életemet meghatározó Egy ember élete polcokat megtöltő tömegével, S. Zweig, Malonyai. Néhány hét után csüggedten feladtuk, a raktár telítődött, végül a Központi Könyvtár csak egyetlen példányt fogadhatott be, a maradékot vitték az emésztőbe a soktonnás teherautók." 33

Végül is az 1950. évi nagy tisztogatási akció során több mint 54 ezer kötetet vontak ki a Szabó Ervin Könyvtár hálózatából.34

A Fővárosi Könyvtár hálózatának állománya 1910 óta folyamatosan és szervesen épült, helyenként hiányosan vagy egyoldalúan ugyan, de mindig alkalmazkodva az olvasóközönség kulturális igényeihez, s így az évtizedek során összegyűlt, a hazai viszonyok között egyedülálló közművelődési könyvtári gyűjtemény híven tükrözte a főváros olvasói kultúráját. Ez a szerves fejlődés szakadt meg erőszakosan 1945-1950 között, s főleg 1950-ben. Nem egyszerű könyvselejtezés, állománytisztítás történt, hanem egy - könyvtári állományban megtestesülő - olvasói kultúra radikális, szinte teljes felszámolása. A könyvtári fiókok állománya 1945 végén, a háborús károk leírása után 229 kötet volt. 1946-1950 között ebből 144 ezer kötetet vontak ki. A régi állomány csaknem kétharmada zúzdába került.

 

Jegyzetek

  1. SZENTKUTY Pál levele a polgármesterhez, 1945. máj. 2. - FSZEK irattár. - HAMVAS Béla levele a polgármesterhez, 1945. máj. 21. Fővárosi Levéltár

  2. Az 530/1945. M.E. rendelet márc. 17-én jelent meg a Magyar közlönyben.

  3. 350.884/1945-IV.sz. polgármesteri határozat.

  4. Az akció országos áttekintése: ZALAI K. László: Könyvpusztítás a háború után. In: Élet és tudomány, 1992. 51.sz. 1620-1621. p. - Z. KARVALICS László: Könyvbegyűjtés és bezúzás 1946-ban. In: Magyar könyvszemle, 1993. 4.sz. 404-418.p.

  5. A fasiszta, szovjetellenes és antidemokratikus sajtótermékek jegyzéke. 1-4.k. Bp. 1945-1946. 1.k. 81 p., 2.k. 70 p., 3.k. 29 p., 4.k. 30 p. - A bizottság történetéről: BÁNFI Szilvia: Könyvtári dokumentumok az ÁVH "fogságában". In: A könyvtárak és a hatalom. Tanulmányok és dokumentumok. Szerk. Monok István. Bp. 2003. OSZK - Gondolat. 25-26.p.

  6. Jegyzőkönyv. Felvétetett Budapesten, a Fővárosi Könyvtár helyiségében 1946. márc. 13-án. - FSZEK irattár. A látogatásról beszámol még: Z. KARVALICS László i.m. 410.p.

  7. L. BERKÓ Pál: Indexen. Adalékok a fasiszta, szovjetellenes és antidemokratikus sajtótermékek második világháború utáni történetéhez. Kézirat az OSZK Kortörténeti gyűjteményében.

  8. Ezek a döntések csak szóbelileg terjedtek, erről az elhatározásról az OSZK főigazgatójának Keresztury Dezsőhöz írt 1946. ápr. 9-i leveléből tudunk. Közli: BÁNFI Szilvia i.m. 64. p.

  9. Levélfogalmazvány a polgármester részére, 1946. máj. 7. Aláírás nélkül. - FSZEK irattár.

  10. Igazgatói tájékoztatás és utasítás, 1946. máj. 9. - FSZEK irattár.

  11. A Székesfővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve. I. 1946. 5.p.

  12. D. DÖMÖTÖR Tekla: Az olvasói katalógusok kérdése. In: Könyvbarát, 1952. 5.sz. 6-8. p. - A feldolgozó osztály 1957. évi jelentése a szakkatalógussal együtt több mint 150 ezer kiemelt katalóguscédula visszasorolásáról számolt be.

  13. SOLTI Andrásné jelentése a fiókok működéséről. 1945. nov. 26. - FSZEK irattár.

  14. BALLA Antal a jegyzék kiadásakor hivatalban levő miniszter volt, ez az indexnek különös pikantériát adott.

  15. Fővárosi Közlöny, 1946. 9.sz. 264.p. - Sajtócikk a vitáról: Éles kultúrvita a városházán. In: Kis Újság, 1946. febr. 13.

  16. HAJDÚ Henriknek, a Fővárosi Könyvtár igazgatójának jelentése a polgármesterhez 1946. márc. 9-én. Fővárosi Levéltár, Polgármesteri iratok. XI. üo. 1340/1948.

  17. HAJDÚ Henrik igazgató levele a polgármesternek. 1947. jan. 14. - FSZEK irattár, 51/1947.

  18. Jelentés a Fasiszta Könyvek Osztályának működéséről. 1946. aug. 17. FSZEK irattár.

  19. TIBORC Zsigmond: Jelentés az 1. sz. fiók vizsgálatáról 1948. júl. 15. FSZEK irattár.

  20. SOLTI Andrásné: Jelentés a fiókok működéséről, 1946. máj. 18. FSZEK irattár.

  21. Közművelődési könyvtáraink 1947-ben. In: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve, 1974. 17-20. p.

  22. A kivont kötetek számában szerepelnek az elrongyolódottak is, ez azonban elenyésző mennyiség - évi egy-két ezer kötet - a tartalmilag elavultként kivontakhoz képest.

  23. A korabeli könyvtárosi feketehumor nevezte a kivonandó művek jegyzékeit "halállisták"-nak vagy "Révai halállistái"-nak.

  24. VARGA Sándor: A magyar könyvkiadás és kereskedelem 1945-1957. Bp. Gondolat, 237-251. p. - Uő.: A selejtlisták 1950. In: Irodalomtörténeti Közlemények, 1983. 2. sz. 471-488. p.

  25. Iskolai ifjúsági könyvtárak átrendezése és selejtezése. In: Köznevelés, 1950. márc. 1. 19-23. p.

  26. Népkönyvtári Központ 1108/1950. - Szövegét közli: GERŐ Gyula: Könyvtár a megyeházán. Kaposvár, 2002. Megyei és Városi Könyvtár. 49-57. p. Uő. ismerteti a kivonás történetét és elemzi a listát is, i.m. 58-67. p.

  27. Útmutató népkönyvtárak (üzemi, falusi és városi könyvtárak) rendezéséhez. Bp. 1950. Népkönyvtári Központ. 169. p.

  28. Iskolai ifjúsági könyvtárak ... I.m. Bevezető. 19. p.

  29. GERŐ Gyula i.m. 59. p.

  30. SOLTINÉ SZIGETI Gabriella előadásának gépirata, cím nélkül. 1951. 9.p. FSZEK irattár.

  31. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár fejlődése a felszabadulás után 1945-1954. Kézirat. Bp. 1954. 153.p. FSZEK irattár. - Hasonló esetekről számol be D.Dömötör Tekla i.m. 8.p.

  32. Üzemi háromszög: az intézmény vezetője, a helyi párttitkár (ekkor: Pataki Ferenc) és a szakszervezeti titkár (ekkor: Román József.)

  33. ROMÁN József: Távolodóban. Életrajzi vázlat. Bp. 1990. Magvető. 424-425. p.

  34. Az évi statisztikai jelentés szerint 54 522 kötetet, a hálózat munkájáért felelős Solti Andrásné beszámolója szerint 60 894-et.

 


* krúda: (lat. nyomd.) A kinyomtatott mű fűzetlen ívei (ld. Bakos F.: Idegen szavak és kifejezések kéziszótára. Bp. Akad., 1997.)

 

Országos Széchényi Könyvtár
Észrevételek