50. évfolyam, 2004. 2. szám
Archívum

Az MKE Etikai Bizottság tagjainak hozzászólása a háttéranyaghoz*

 

BICZÁK Péter (Pest Megyei Könyvtár, Szentendre)

Elöljáróban nem kerülhetek meg egy kérdést az etikai kódex múltjával kapcsolatban. Amikor több esztendeje a Magyar Könyvtárosok Egyesületének elnökségében felvetődött az etikai kódex megalkotásának kérdése, határozottan amellett foglaltam állást, hogy ennek létre kell jönnie. Ahogy az egy civil szervezetben lenni szokott, aki a leghangosabb az ügy érdekében, az kapja a feladatot, így tehát én kaptam. Könyvtáros módjára (!) utána néztem a szakairodalomban a kérdéskörnek, összegyűjtöttem néhány szakma etikai kódexét. Az anyag elolvasása után rá kellett döbbennem arra, hogy etikai kódexet írni anélkül lehetetlen, hogy azt egy komolyabb, a társadalmi körülményeket, a szakma mibenlétét, helyzetét és jövőképét felvázoló tanulmány ne előzné meg. A szakma etikai kódexe nem lebeghet a levegőben, mögötte kell lennie az alaposan végiggondolt, szakmai vitákon kiforrott közmegegyezésnek, mert csak így lesz hitele, ereje, csak így válhat írott malasztból a könyvtárosság tízparancsolatává, iránytűvé egy zűrzavaros világban.

Az elmúlt tízegynéhány esztendő, akárhogy próbálnánk szépíteni, a könyvtárosság kemény egzisztenciális küzdelme volt. A változó társadalomban, a kíméletlen gazdasági és politikai harc közepette akartuk megőrizni a szakmánk helyét, szerepét, miközben önmagunkat is meg kellett változtatnunk, a magunk értékrendjét is alaposan felül kellett vizsgálnunk. Ránk zúdult a számítástechnika minden áldása – hatalmas munkával kellett évtizedes lemaradást bepótolnunk. Nem kerülhetem meg a hosszú évekig megalázóan alacsony bérek kérdését sem, hiszen emiatt a könyvtárakból ma hiányzik egy generáció.

1997 óta, a kulturális törvény megszületésétől felgyorsult a könyvtári jogalkotás, számos kérdést sikerült a szakmánkban szabályozni, több esetben a feladathoz a megfelelő anyagi hátteret, központi forrást biztosítani. Egy könyvtár bonyolult eljárásrendjében nem vállalhat mindent magára a központi jogalkotás, és az sem biztos, hogy a nem szabályozott kérdések megoldására elegendő a helyi szabályzat. Szakmánk évtizedek óta hangoztatott büszkesége, az egységes könyvtári rendszer, melybe bárki bárhol belép, azonos színvonalú ellátást kap, a befektetett munka, pénz ellenére sem teljes még. Szükség van olyan kapaszkodókra, melynek segítségével jó helyi döntések születnek, szakszerű és egységes eljárással találkozik a használó, valóban akárhol lép be a rendszerbe.

Időszerűnek és fontosnak tartom tehát, hogy az etikai kódex létre jöjjön.

Papp István az első bizottsági ülésen ugyan megtiltotta, hogy az anyagát kritikát nem ismerve dicsérjük, mégis le kell írnom: megszületett az a háttéranyag, melyre építve a szakma megalkothatja a saját etikai kódexét. Különösen vonzó számomra, hogy ez a háttéranyag, mely a könyvtárosok etikai kódexét készíti elő, olyan könyvtárost képzel maga elé, aki szakmájában felkészült, a társadalom kérdéseire nyitott, a közösségért tenni akaró, aktív személyiség. Idealisztikus kép? Talán, de nem hiszem, hogy meg kell ijednünk ettől!

Milyen legyen ez a kódex?

Csak néhány általam fontosnak tartott gondolatot rögzítek, mert lényegében kimondva, vagy kimondatlanul ott van Papp István háttéranyagában, csak jól kell kimondanunk, tiszta, közérthető gondolatokban megfogalmaznunk, és egyességre jutnunk, hogy valóban azok a legfontosabb kérdések, melyeket a kódexbe foglalunk majd.

Témák címszavakba foglalva, mellyel foglalkoznunk kell:

és így tovább.

Meggyőződésem, hogy e címszavak gyarapodni fognak, a témákat sorra kifejtük, az anyag egyre több, egyre gazdagabb lesz.

Az igazi bátorság majd ahhoz kell, hogy minél tömörebb, egyszerű mondatokba öntött, mindenki által elfogadott és egyformán értett, és főleg mindenki által betartott szabálygyűjtemény – etikai kódex jöjjön létre.

 


 

Blaskóné Majkó Katalin (Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest)

Papp István tanulmánya minden részletre és körülményre tekintettel készíti elő egy könyvtáros etikai kódex munkálatait. Kicsit úgy érzem magam, mint egy szobrász, aki egy gyönyörű és hatalmas kő előtt áll, és már csak ki kell bontania belőle a művet. Szinte minden benne van, mégis hatalmas munka vár a készítőkre.

Az mindannyiunk előtt világos, hogy csak széles szakmai konszenzuson alapulhat a leendő etikai kódex, és csak olyan szintig szabad eljutnia az előírásaiban, amely minden könyvtárosra vonatkozik, függetlenül attól, hogy milyen típusú könyvtárban dolgozik.

 


 

Hock Zsuzsanna (Városmajori Gimnázium Könyvtára, Budapest)

Csatlakozva mindazok táborához, akik igen jelentős dokumentumnak tartják Papp István munkáját, néhány megjegyzéssel egészíteném ki azt.

Magam is fontosnak tartom a szakmai szervezethez való tartozás tényét, hiszen ezek teremtik meg annak lehetőségét, hogy a könyvtáros-léten belül egy-egy szűkebb (vagy tágabb) közösség a könyvtárosságot érintő kérdésekkel kapcsolatban folyamatosan tájékozódjon, informálódjon. Ám mint etikai kritérium megfontolandó a következő:

A szakmai társadalmi szervezethez való tartozás mint követelmény valóban több országban egyértelműen megjelenik az alkalmazás feltételeként, de nálunk a bármely szervezethez való kötelező tartozás gondolata sokak számára ijesztő.

Az egyesületbe való tartozás mint feltétel megjelenéséhez valamennyi, a könyvtárosokat összefogó, érintő szakmai szervezetnek, egyesületnek egyenletesen magas színvonalú szakmai támogatást kellene megvalósítania. Akkor talán minden érintett könyvtáros fontosnak tartaná – éppen a folyamatos szakmai tájékozottság érdekében – a belépést.

A téma fontossága érdekében fontosnak tartom kiemelni azokat a gondolatokat, amelyek a könyvtáros etikai kódex társadalmi szerepét, célját, hasznosságát taglalják. Hiszen az etikai kódex célja a szakma erkölcsi tudatosságának növelése, társadalmi elfogadottságának erősítése.

Ugyanígy kiemelt, önálló fejezetnek javaslom az információs és kommunikációs technológiai forradalomról (IKT) szóló részeket – a téma jelentőségéből fakadóan, „nagy kérdőjelei” okán.

Javaslom, legyen önálló melléklet azoknak a példáknak a gyűjteménye – akár a különböző könyvtártípusokra bontottan –, amelyek etikai kérdésekkel foglalkoznak.

Fontos tartom – a szerzővel, a bizottsággal egyetértve –, hogy ajánlás készüljön az egyes könyvtártípusokban dolgozó könyvtárosok számára is hasonló, az egész szakmát átölelő kódex alapelveit figyelembe vevő etikai kódex elkészítésére. (Nekünk, könyvtárostanároknak biztos szükségünk lenne rá, a „kétlakiságból” – pedagógus és/vagy könyvtáros – adódóan.)

Mivel a könyvtárosi munkához újabb és újabb tevékenységek kapcsolódnak, mindenképpen szükséges a fogalomtisztázás:

A fenti kérdések fölvetik valamennyi könyvtár számára a munkaköri leírások átgondolását, amelyeket érdemes lenne az európai normákhoz igazítani a mi szakmánkban is.

Javaslom, hogy már a bevezető indoklásban kapjanak kiemelt szerepet a könyvtáros etikai kódex létrehozását indokló fogalom-meghatározások, célok, okok:

  1. Kódex = irányelvek gyűjteménye, amelyet jellemez a pozitív megközelítés. Nem kívánja a törvényeket helyettesíteni, hanem azokkal összhangban irányt mutatni a szakmában dolgozóknak.
  2. Célja, az etikai tudatosság növelése.
  3. A könyvtáros személyesen felelős egyéni döntéseiért, a kódex csak segítheti ezekben a döntésekben.
  4. Az etikai kódex a szakma fő céljait fejezi ki.
  5. Az etikai kódex összhangban kíván lenni „az emberiség etikai értékrendjével...”

A könyvtáros etikai kódex tartalma részt önálló fejezetként javaslom pontokba szedni.

Javaslom az etikai kódex jogi hátterét önálló részként kiemelni, a későbbiekben ezeket a dokumentumokat a világhálón keresztül, összegyűjtve valamennyi könyvtáros számára elérhetővé tenni, ill. ezeket a dokumentum-részleteket (ENSZ emberi jogok nyilatkozata, alkotmány, könyvtári törvény) mellékletként, önálló dokumentumként megjelentetni.

Nagyon fontosnak tartom, hogy a könyvtárak egymásra épültsége még nagyobb hangsúlyt kapjon. Jó lenne egy utalás az ODR-re, hiszen országos, példaértékű együttműködési lehetőség a különböző könyvtártípusok között.

A szerző foglalkozik a gyűjteményépítés speciális feladatával. Ajánlásként fogalmazza meg az etikai kódex határozottabban az egyes könyvtártípusok számára a gyűjtőköri leírások pontosságának jelentőségét. Lásd: szépirodalmi művek, értékes és értéktelen kérdése az iskolákban ...

Mivel a szerző hosszan foglalkozik az értékes és értéktelen irodalom kérdésével, ezt ismét külön kiemelném önálló részként, mert igen lényeges kérdésnek tartom, s e kérdésben szükséges lenne egy szakmai állásfoglalás.

Papp István jogosan foglalkozik igen hosszan a könyvtáros kapcsolatrendszerével:

Ami hiányzik itt: könyvtáros és felhasználó már szóba került ugyan, de a kapcsolatrendszer témakörben mégis utalni kell, véleményem szerint, a könyvtár használóira mint a könyvtáros kiemelten fontos partnereire.

Javaslom, hogy más szakmák etikai kódexéhez hasonlóan, maga az etikai normákat megfogalmazó összegzés legyen témánként pontokba szedett, hogy ne csak a szűkebb értelemben vett szakma számára, hanem valóban a társadalom egésze számára világossá tegye a könyvtáros etikai normákat.

Mindezek mellett köszönetet mondok valamennyi könyvtárostanár nevében, hogy részesei lehetünk a könyvtáros etikai kódex megalkotását segítő munkabizottságnak. Hiszek abban, hogy az iskolai könyvtárak, a könyvtárostanárok méltóak az egész szakma számára oly fontos etikai normákhoz.

 


 

Horváth Sándor Domonkos (Galgóczi Erzsébet Városi Könyvtár, Győr)

A Papp István által elkészített háttéranyag remek elméleti, tudományos alapozást jelent a kódex megalkotásához. A gondolatgazdag és átfogó tanulmány a szerző kiérlelt szakmai felfogásán alapul, amelynek közzététele önmagában is nyereség a könyvtárosság számára. Nagyon sok kérdést felvet, rengeteg „ablakot kinyit” a tanulmány, talán többet is, mint amit egy etikai kódex be tud zárni. A dolgozat legfontosabb részével, a kódex szellemiségének, szabályozási finomságának leírásával egyetértek. Aztán vannak olyan részletkérdések, mint pl. a gyermekolvasók teljesen liberalizált (felnőttekével megegyező) könyvtárhasználata, amit kevésbé tudok elfogadni, bár értékelem a mellette szóló érveket. Emellett vannak olyan témák, amelyekben nem igazán sikerült kialakítanom az álláspontomat. Ilyen a könyvtáros fogalmának tisztázása, azaz, hogy a kódex szempontjából csak a felsőfokú végzettségű szakemberek jöjjenek számításba, vagy a középfokú végzettségű szakemberek is, esetleg valamennyi könyvtári dolgozó? Úgy vélem, ezeknek a kérdéseknek a kódex szakmai vitájában kell tisztázódniuk, és ennek megfelelően, csak egyetérteni tudok azon kolléga észrevételével, aki a szakmai bizottság első összejövetelén megjegyezte, hogy „a kódex elkészítéséhez vezető út talán fontosabb is, mint maga a kódex.”

Az etikai kódex nyilvánvalóan nem jogszabály. A jogszabály leglényegesebb elemeinek a következő tényezőket tartja a jogi szakirodalom: a) jogalkotásra felhatalmazott szerv hozza létre, b) törvényben meghatározott eljárási rend szerint, c) általános magatartásszabály, d) az állam kényszerítő ereje áll mögötte. A könyvtárosok szakmai etikai kódexének tervét ezzel kontrasztolva, azt kell látnunk, hogy

Ad. a) A kódex megalkotását nem írja elő semmiféle szabály. Ebből az következik, hogy a kódex egy önkéntesen, szakmai belátás alapján létrehozott szabályzat, lényegében irányelv-gyűjtemény. Úgy vélem, hogy a kódex megalkotóinak nem az a feladata, hogy valami egészen újfajta, eddig ismeretlen szabályrendszert hozzanak létre. A könyvtáros szakma elég régi ahhoz, hogy számos kérdésben kialakuljon a tevékenységgel kapcsolatban valamiféle általános, követendőnek vélt magatartásforma. Ebben az értelemben a kódex egyfajta „szakmai-viselkedési” szokásjog-gyűjtemény. Ugyanakkor arról sem szabad elfeledkeznünk, hogy a könyvtáros társadalmat a technikai fejlődés új problémák, kihívások elé állította. Ezek közül talán a legjelentősebb az informatika döbbenetes ütemben fejlődő eszköztára. Ugyanakkor az utóbbi másfél évtizedben a jogi/gazdasági környezet is változott, megjelent a „könyvtárhasználati jog”, emellett a könyvtárak a fenntartó feladatait és érdekeltségét tekintve alapvetően differenciáltabb működési körülmények/feltételek közé kerültek. A megcélzott közönség jogokat kapott, és ezzel párhuzamosan jogaira ébredt. A könyvtárhasználó mint adófizető állampolgár jelenik meg, akinek jogai vannak, vagy a versenyszférát tekintve, magas szintű, rentábilis szolgáltatást igénylő megrendelőként lép fel. Eközben tisztában van (vagy akként vélekedik, hogy tisztában van) személyhez fűződő jogaival, információs (adatvédelmi) jogaival, állampolgári és emberi jogaival. A versenyszférában mindez kiegészül a gazdasági érdekkel, az üzleti titokkal, és ezernyi más, bonyolult tényezővel. Tehát egyrészt rendelkezésünkre áll a szakmai szokásjog, másrészt a megoldásra váró (avagy sokféleképpen kezelt), az utóbbi időkben felhalmozódott magatartási megoldásigény, mintaigény („mit tegyek az ilyen helyzetben?”). Elvileg tehát az lenne az első feladat, hogy rendszerezzük, csokorba gyűjtsük ezeket.

Ad. b) Mivel nincs előírt megalkotási rend, e kérdést a „kodifikátoroknak” kell rögzíteniük. Lényegében ez az első és legfontosabb tisztázandó feladat. Ki hozza létre a kódexet, miként kerül a nyilvánosság elé, stb. Mivel a kódexet egy szakmai egyesület kívánja létrehozni, érdemes tisztázni, hogy mi történik reményeink szerint a munka végeztével? Egy szakmai egyesület, széles körű együttműködés eredményeként, nagy szakmai egyetértés közepette összeállít egy szakmai-etikai kódexet, azaz egy irányelv-gyűjteményt, amelyet nyilvánosságra hoz abban a reményben, és azzal az ajánlással, hogy a könyvtárosok számára segítséget nyújtson az etikus, szakmailag helyeselhető szakmai tevékenység igényének érvényesítéséhez, úgy a hétköznapokban, mint a problémás esetek kezelésében. A megalkotás eljárási rendjének tehát azt kell szolgálnia, hogy a kódex olyan szakmai vitán és megmérettetésen keresztül menjen végig az elfogadás (nyilvánosságra hozás) pillanatáig, amely azt a megalapozott érzést kelti a könyvtáros társadalom tagjaiban, hogy kivették a részüket a kódex létrehozásából, avagy azt ilyen igényük esetén megtehették volna. Arról van szó ugyanis, hogy egy etikai kódex létrehozásának minden lépcsőjénél fokozattan ügyelni kell arra, hogy etikusan járjunk el. A kódex ugyanis abból nyerheti elődleges legitimitását, hogy a szakma számára nyilvánvalóan tisztességes eszközökkel, széles szakmai egyetértésre támaszkodva készül el.

Ad. c) Az etikai kódexben foglalt normák is általános magatartásszabálynak minősülnek. Ugyanakkor tartalmilag nem személyre szabott utasítások halmaza lesz, hanem kellő absztrakcióval megalkotott, szakmai szempontú „viselkedési” irányelvgyűjtemény. Az irányelvek megszövegezésénél óvakodni kell egyrészt a kauzalitástól, másrészt a túlzott absztrakciótól. Az egyik szélsőség tehát, amit célszerű elkerülni, a konkrétumokra törekvő, aprólékos szabályrendszer felállítása. Ez ugyanis terjedelmileg kezelhetetlen lenne, másrészt csak az adott esetekre nyújtana útmutatást, az életviszonyok bonyolultsága azonban sokkal több egyedi szituációt eredményez, mint amit össze tudnánk gyűjteni. A másik véglet a túlzásba vitt absztrakció, amelynek az eredményeként tetszetős, de alig használható szóvirágokat kaphatunk. A kódexnek, nézetem szerint a gyakorlat elfogadott és bevált megoldásait, valamint kezelésre váró problémáit, és mindezek okait elemezve kialakított etikai alapelveket kell tartalmaznia, mégpedig olyan mértékben és részletességgel, amely alkalmas arra, hogy e tekintetben szakmai működésünk, könyvtárosi tevékenységünk minőségének mércéje lehessen. Mivel a kódex magatartásszabályokat tartalmaz („hogyan tesszük helyesen”), alapvetően a könyvtári tevékenységre vonatkozik. Ez esetleg egy érv lehet amellett, hogy a kódex ajánlásai ne kifejezetten a könyvtárosokra vonatkozzanak, hanem mindenkire, aki könyvtári tevékenységet végez.

Ad. d) Állami kényszerítő erőről nem beszélhetünk, tehát az etikai kódex elismerése fakultatív, a tényleges kényszerítő erő elsősorban erkölcsi: egyrészt a pozitív szakmai megítélés, szakmai megmérettetés egyéni igénye ösztökélhet a követésére, másrészt az elvárások „átszivárogva” az intézményi szabályzatok, munkaköri leírások soraiba, kvázi a jog szintjére emelkedhetnek, harmadrészt (és talán ez a legfontosabb), a felsőoktatás aktív közreműködésével, az újabb szakmai generációk számára elfogadott „belső” erkölcsi zsinórmércévé válhatnak. Javaslom lehetőleg elkerülni valamennyi jogi csengésű szakkifejezés alkalmazását, függetlenül azok helytállóságától. A magyar nyelv kincsestára lehetőséget kínál ezek kicserélésére. Így a „kiadja” helyett a „nyilvánosságra hozza”, a „megalkotja” helyett az „elkészíti”, az „illetékességi kör” helyett „akikre vonatkozik”, stb.

Úgy gondolom, hogy az etikai kódex nem egy szerződés, nem egy kötelező szabályzat, így az ezzel kapcsolatos „aláírásos elfogadás” nem tűnik szerencsés megoldásnak. A szakmai egyesületek ugyanakkor belátásuk szerint bevehetik alapszabályukba, hogy tagjaik a belépéssel nyilatkoznak arról, hogy elfogadják az etikai szabályzatot.

Úgy vélem, hogy az etikai szabályzatnak nem szabad szankciós részt tartalmaznia. Problémát jelent ugyanis, hogy a szankciókkal kapcsolatban nem tudnánk megfelelő jogorvoslati fórumot biztosítani, de a szankcionálás eszközei is korlátozottak, így komolytalanná válhatnának. Ugyanakkor üdvös lenne egy etikai bizottságot felállítani, amely jogosult lenne a kódex értelmezésére, és a hozzá beérkező etikai kérdésekkel kapcsolatban elvi állásfoglalásokat tenne közzé. Ez alatt nem azt értem, hogy bárkit is elmarasztalhatna, ugyanis a bizottság értelmező hatásköre úgy nyilvánulhatna meg, hogy egy konkrét kérdésre általános állásfoglalást adna ki, mellőzve a konkrét szereplőket, de leírva, hogy az adott szituációban milyen elvek figyelembevételével javasolják rendezni a kérdést. Ezeket az állásfoglalásokat a szaksajtó rendszeresen közölné, és ez egyrészt kiindulási alapot biztosítana a kódex későbbi pontosításához, másrészt az így létrejövő anyag másodlagos etikai forrásként működhetne, a kódex irányelveit kiegészítve.

 


 

Ottovay László (Országos Széchényi Könyvtár, Budapest)

Papp István háttéranyagát kiváló munkának tartom, amely messze túllép az így megnevezett műfaji megjelölésben foglalt kereteken. Szakmai, szemléleti, szellemiségéből adódó értékei jelen formájában is alkalmassá teszik nemcsak arra, hogy a szakmai közvélemény elé bocsátva véleménycserét generáljon (véleményem szerint kevesen fogják vitatni elveit, megállapításait, érveit, inkább a tartalmi kör, a példaanyag kibővítésére, olykor egyes szakaszok kiegészítésére vonatkoznak majd a hozzászólások, de erről később), hanem arra is, hogy jóllehet még nem kódexként, de könyvtáretikai útmutatóként forgathassa bárki, aki idevágó problémával találkozik: a hatóságtól és a fenntartótól kezdve a könyvtár vezetőjén, a könyvtároson, az információs szakemberen keresztül egészen az olvasóig vagy az információ felhasználójáig, ideértve természetesen mindazon szakmák képviselőit, amelyek valamilyen területen közreműködnek a könyvtári feladatok végrehajtásában (könyvkiadók, szerkesztők, könyvterjesztők, adatbázis-készítők és -forgalmazók, reprográfiai szakemberek, stb.). Az etikai kódex mint forma kétségkívül szikárabb, tömörebb, inkább pontokba foglalt, mint a mostani, a szabad gondolatfolyamatot megengedő írásmű, magam sajnálni fogom, hogy a dolgozat ilyen értékei nem kerülhetnek át hiánytalanul a majdani kódex szövegébe, de legalábbis törekedni kell arra, hogy a kódex inkább olvasmányos szövegű, magyarázatokkal, példákkal szolgáló legyen, mintsem jogszabály-szerű, annál is inkább, mert a kódex előírásai – köztudottan – a könyvtári szakma közmegegyezésén és nem kodifikált szabályokon alapulnak.

A dokumentummal kapcsolatos szakmai vita mostani kiinduló pontján, a június elsején tartandó első bizottsági ülésen külföldi utam miatt, sajnos, nem tudok jelen lenni, de megerősítem, hogy a kérdés meghatározó jelentőségére való tekintettel megtisztelő feladatnak tartom az etikai kódex megalkotásának további munkálataiban való részvételt. Írásos hozzászólásomban most egy kérdést teszek fel a szöveg egy helyéről, majd egy kiegészítést javaslok, végül felhívom a figyelmet egy angol nyelvű etikai lexikon könyvtáros szócikkére, amelynek egyes megállapításai, úgy vélem, helyet kaphatnának a mi készülő etikai kódexünkben.

A kérdés az ún. értéktelen kiadványok könyvtári kezelésével kapcsolatos. Hogyan érti a szerző, hogy „az ilyen dokumentumokra irányuló kéréseket a könyvtárközi együttműködés keretében, illő térítés (pl. postadíj, fotómásolat díja, kezelési díj) fejében teljesíti a könyvtár”? És ha a beiratkozott olvasó helyben olvasásra vagy személyes kölcsönzésre kéri a jóllehet silány könyvet, folyóiratot? Mit tudunk tenni? Ilyen helyzetben a könyvtárközi együttműködés nehezen értelmezhető. A következő bekezdésben a szerző – helyesen – maga is elfogadja az ilyen dokumentumok szolgáltatását.

A kiegészítés: a majdani kódex valamelyik fejezetében, célszerűen a tájékoztatás etikai kritériumai sorában helyet kell kapnia annak az elvnek, hogy a tájékoztatónak – amellett, hogy minden rendelkezésre álló forrás felhasználásával meg kell adni a feltett kérdésre a tény- vagy bibliográfiai adatot nyújtó választ, illetve a szükséges irodalmat – , tájékoztatni kell az olvasót arról is, hogy a könyvtáron vagy a könyvtár által közvetlenül hozzáférhetővé tett forrásokon kívül milyen további lehetőségek (könyvtárak, gyűjtemények, katalógusok, adatbázisok, internethelyek, dokumentumok, egyáltalán: források) felhasználása szükséges a probléma, a kérdés teljes értékű megválaszolásához. Ha nem tudunk is, saját kereteinken túllépve, a források lehetséges köréről tájékoztatni, legalább annyit tegyünk meg, hogy felhívjuk az olvasó figyelmét szolgáltatásunk korlátjaira. Ezen túlmenően, általános irányelvként ki kell mondani: nem fordulhat elő olyan eset, hogy az olvasó dolgavégezetlenül távozzék a könyvtárból. Ha az információt vagy a kért könyvet nem kapta is meg, tájékoztatnunk kell arról, hol és hogyan érheti el kérése teljesülését. Nem lehet akadálya annak sem, hogy a könyvtáros, amennyiben ismeri, vagy a társkönyvtár katalógusából, adatbázisokból megállapítja a keresett adat, dokumentum hozzáférési helyét, felvegye a kapcsolatot az ottani kollégákkal, és így elősegítse az olvasó sikeres látogatását (a gyűjteményünkben, szolgáltatásunkban csalódott olvasó visszanyeri bizalmát bennünk, ha a mi közreműködésünkkel szívesen látják, és eredményesen kiszolgálják a társkönyvtárban).

Végül a könyvtáros etikai szócikkről. Egy német tájékoztatási szakkönyv etikai tartalmú megállapításainak hivatkozási jegyzékében fedeztem fel az Encyclopedia of ethics (New York – London, Garland, 1992.) című kétkötetes mű „Library and information professions” szócikkét, amelyet fordításban a szerző, illetve a bizottság rendelkezésére tudok bocsátani azzal a kifejezett javaslattal, hogy a további munkánk során célszerű lenne felhasználni a benne foglaltakat. Mielőtt röviden ismertetném a szócikk számunkra felhasználható tartalmi elemeit, idézem az élén álló alapelveket:

„A könyvtárosok és az információs szakemberek munkáját nagy általánosságban a következő alapelvek jellemzik:

  1. A hozzáférhetőség elve, amely a könyvtári vagy más információs rendszerek felhasználói számára egyformán és térítésmentesen biztosítja az anyagokhoz való hozzájutást.
  2. A titoktartás és a bizalom elve, amely biztosítja az információkeresők számára a titoktartás jogát, és hogy az információs rendszerrel vagy annak személyzetével történt kapcsolatfelvételt bizalmasan kezeli.
  3. A teljesség elve, mely kijelenti, hogy egy adott információs rendszer, az általa megjelölt keretek között, a lehető legteljesebb információval rendelkezik, amely mentes a pontatlan adatoktól, az elfogultságtól és a szándékos félrevezetéstől.
  4. A hozzáértés és megfelelőség elve biztosítja, hogy a keresőnek a szolgáltatást lelkiismeretesen és szakmailag a lehető legmagasabb színvonalon nyújtsa az információs rendszer.
  5. Az integritás elve kimondja, hogy az információkereséssel megbízott egyének vagy csoportok az információs rendszer céljaitól és érdekeitől függetlenül kell, hogy eljárjanak; a kiválasztás során nem érhet hátrány semmilyen anyagot „eredete vagy a készítőinek háttere, világnézete miatt” (Library Bill of Rights); a könyvtárosok és információs szakemberek tartózkodnak mindenfajta cenzúrától vagy személyes érdektől vezérelt megnyilvánulástól, és mindenkor fenntartják a gondolat szabadságának elvét.” (i.m., 711. p.)

A továbbiakban egy etikai kódex lehetséges tartalmával foglalkozik a szócikk, bővebben ismertetve az ALA szakmai etikai kódexét. A könyvtárakat érintő etikai kérdések fejezetében három könyvtárosi feladatkör, a gyarapítás, a kölcsönzés és a tájékoztatás sajátos etikai problémáit fejti ki: a könyvkiválasztás és a cenzúra lehetséges összefüggéseiről, az olvasók és kölcsönzéseik adatainak bizalmas kezeléséről, illetve a „mindig, vagy etikailag megfontoltan szolgáltatni információt” kérdéséről. Az orvosi vagy jogi témakörben dolgozó tájékoztató könyvtárosok etikai problémái, a szolgáltatások ingyenessége vagy fizető jellege, a szerzői jogi kérdések etikai vetületei, végül az ún. problémás olvasóval való foglalkozás fejezi be az áttekintést.

A levéltárosok, kézirattárosok etikai problémái a gondjaikra bízott gyűjtemény gyarapítása, megőrzése és szolgáltatása terén egyaránt jelentkeznek. Mi kerüljön egyáltalán a gyűjteménybe, mindent meg kell-e és meddig őrizni, milyen feltételekkel lehet kutatni az anyagot és publikálni belőle – ez a következő fejezet tárgya.

Az információtudomány etikai kérdéseivel foglalkozik a záró fejezet. Az információs rendszerek által nyújtott információk hasznosítási kérdései a lexikon elkészülte óta eltelt közel másfél évtized alatt kétség kívül vesztettek ottani, tehát a fejlett világban érvényes időszerűségükből, de a mi körülményeink között az elvek és a példák megfontolandók lehetnek. Végül ki kell emelnem azt a részt, amely a globális etikai kérdések keretében az információ hatásainak, előállításának, elosztásának és felhasználásának helyi, nemzeti és nemzetközi trendjeivel foglalkozik. Az ismertetést és írásos hozzászólásomat hadd fejezzem be az itt felvetett, valóban súlyos etikai kérdések felsorolásával:

„Ahogy az információ helyi, nemzeti és nemzetközi határokon való átadásának folyamata egyre inkább üzleti vállalkozások és kormányok kezébe kerül, mind több kérdés merül fel. Hozzájárulnak-e az információs szakemberek:

1) az információban szegények és az információban gazdagok közötti egyenlőtlenségek kialakulásához; 2) társadalmi felfordulásokhoz, olyan adatok terjesztésével, amelyek technikai, politikai vagy társadalmi változásokhoz vezetnek; 3) az angolszász dominanciához (azaz az angol nyelv uralmához a bibliográfiai rendszerekben) és a túlspecializált technológiák elterjedéséhez; 4) egy információs elit kialakulásához, amelyben csak a gazdasági és információs előnyt élvezők férhetnek hozzá az információs rendszerekhez; 5) az információ olyan központosított rendszerének kialakulásához, amelyben a rendszer tulajdonosai az információ elosztását is ellenőrzésük alatt tarthatják; 6) az információhoz való szabad és ingyenes hozzáférés csökkenéséhez; 7) a fejlődő országoknak a fejlett országoktól való gazdasági és információs függőségéhez (az információhoz való hozzáférés tekintetében), amelyben a fejlődő országokat nem veszik figyelembe, mint információ szolgáltatókat; 8) a kulturális erózió növekedéséhez és a nemzeti önállóság sebezhetőségéhez 9) a történelmi adatok eltüntetéséhez, ahogy gazdasági értékük egyre csökken?" (i. m., 715. p.).

 


 

Redl Károly (Országgyűlési Könyvtár, Budapest)

Papp István kitűnő munkája körültekintően foglalkozik az etikai kódex által szabályozni kívánt témakörökkel. A munkaanyag gazdag szakirodalmi jegyzetanyaggal és széles körű nemzetközi kitekintéssel vizsgálja a szabályozni kívánt kérdéskört.

Néhány gondolattal szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy közelebb kerüljünk az etikai kódex szövegének konkrét megalkotásához. Javaslataim elsősorban az Európa Tanács azon Ajánlásán alapul, amely a helyi és regionális önkormányzati képviselők etikai kódexét tartalmazza. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy a két etikai kódex között csak annyi a közös, hogy mindkettő közszolgálati tevékenységet kíván szabályozni. Mégis úgy gondolom, egy már több éve elfogadott nemzetközi dokumentumot érdemes figyelembe venni, talán gondolatébresztő lehet.

Mára új hatalmi ággá vált a sajtó, ezért véleményem szerint megkerülhetetlen, hogy néhány alapvető szabályt megfogalmazzunk a kapcsolattartásról.

Javaslataim, amelyek a végső szöveg megfogalmazását kívánják elősegíteni, természetszerűleg az egyszerűsítés irányába viszik a gazdag munkaanyagot. Azonban tekintettel kell lennünk arra, hogy egy nagyon részletező kódex nem menne át a mindennapok gyakorlatába. A két új téma felvetése (ellenőrzés és sajtó) pedig további megfontolásra érdemes szempontot szeretne a vita tárgyává tenni.

 


 

Süttő G. Ildikó (Chinoin Rt. Könyvtár (SID), Budapest)

Mint minden a nap alatt, az etika tartalma az ókori filozófusok: Platon, Arisztotelész és a sztoikusok óta állandó változás alatt áll. Jelenthet bölcseletet, erkölcstant, viselkedéskultúrát és még sok egyebet. Lényegét tekintve íratlan szabályokat fogalmaz meg, olyanokat, amelyekkel a jog nem tud mit kezdeni, viszont a társadalmi együttélés zökkenőmentességéhez elengedhetetlenül szükségesek. Lényegéhez tartozik, hogy konszenzuson alapul, és a kötelezettségek vállalása esetén védelmet is kínál az elfogadójának.

Napjainkban és esetünkben a szakmai etikai kódexnek azokat az íratlan szabályokat kellene egybegyűjtenie, amelyek az ún. „jó könyvtári gyakorlat” kialakításához szükségesek. Amennyiben ezt elfogadjuk, értelemszerűen mindenkire vonatkoznia kell, aki a szakmát bármilyen szinten műveli – könyvtári asszisztenstől a főigazgatóig bezárólag.

Az élet minden területén kívánatos az etikus viselkedés. A szakmai etika ennek fontos része, eszköz a maga elé állított cél eléréséhez, ti. a könyvtárosi gondolkodás, és viselkedés formálása, erkölcsi fogódzó nyújtása az állandóan változó körülmények között. A benne foglalt szellemiség átadása, a gyakorlatba való átültetése segíti mind a szakma, mind az egyén kompetenciájának növekedését. Miután az esetleges „etikai vétség” szankcionálására a kódex megalkotóinak nincsen módja, valójában ez nem is feladata ennek a fórumnak, tevékenységét a konkrét esetek jó megoldására fókuszálhatná. Tanácsadói szerepet, konfliktuskezelésben segítséget ajánlhatna fel a hozzá fordulóknak. A bizalom és a segítőkészség szellemét kellene közvetítenie a szakma felé. Ami a kódex formáját illeti – mivel általános alapelveket közvetít – a rövidségében rejlik a sikeressége. Egy példa arra, hogy milyen általános értékek lennének kívánatosak a könyvtáros szakma művelői számára: önállóság, felelősség, integritás, önkontroll, önbizalom, tolerancia, segítőkészség, kölcsönös tisztelet. A szakmai értékek területén: szakszerűség, felkészültség; tisztesség, korrektség; lojalitás (a kollégákhoz is), kreativitás, szakmai igényesség, elkötelezettség, tartózkodás a hatalommal való visszaéléstől.

Neuralgikus pont a szakmán kívülállók – pl. információs brókerek, közvetítők stb. – a könyvtári közösségbe nem tartozó, a könyvtári munkában nem érdekelt, többnyire profitorientált vállalkozásokban működő szervezetek beemelése a közösségbe, ill. a kódex szabályainak erre a körre való kiterjesztése. Valamiféle tanácsadói szerepkör, vagy a szakma érdekképviselete a gazdasági szférában, elképzelhető lenne számukra. A képzésbe, továbbképzésbe is bevonhatók lehetnének.

Végül egy félreérthető mondatra hívnám fel a figyelmet, amely az utolsó fejezet utolsó bekezdésében így hangzik: „A könyvtáros nem fogadhat el megbízást a használótól anyagi ellenszolgáltatásért sem munkaidőben, sem munkaidőn kívül végzett, a könyvtár gyűjteményeire és eszközeire támaszkodó munkára.” A munkaidőn kívül végzett akár könyvtári jellegű munka tiltása, nem tartozik egy etikai kódex kompetenciájába, ráadásul azokat rekeszti ki a gyűjtemény használatából, akik azt létrehozták és fenntartják, azok javára, akik használják, sőt esetleg komoly anyagi hasznot húznak az itt szerzett információ, tudás értékesítéséből amely profitból sem a könyvtár maga, sem az azt működtető könyvtáros nem részesül.

A mindennapok jó, működőképes gyakorlatát támogató etikai kódex az, amely a szakma elfogadottságát, presztízsét növelni tudja. Ez a háttéranyag minden tekintetben és messzemenőkig a teljességre való törekvéssel segíti a fenti cél megvalósítását. Köszönet érte Papp Istvánnak.

 


 

Virágos Márta (Debreceni Egyetem, Egyetemi és Nemzeti Könyvtár, Debrecen)

Papp István összeállítása kimerítően és nagy alapossággal tárja fel a történeti hátteret és foglalja össze a kódex egyes javasolt fejezeteinek témakörét. Mind a Bizottság, mind a könyvtáros szakmai körök számára tökéletes vitaanyag.

Az etikai kódex összeállításánál és kialakításánál mindenképpen azt a szempontot kell figyelembe venni, hogy annak nagyon tömörnek és kellően általánosnak kell lennie, ha azt akarjuk, hogy a szakma (értem ez alatt a felsőfokú diplomával rendelkező könyvtári munkatársakat) egésze számára alkalmazható és elfogadható legyen. Akár úgy is mondhatnánk, hogy a kódexnek a könyvtárosok „tízparancsolat”-ának kell lennie, kiegészülve magyarázatokkal, speciális alkalmazásokkal és a végrehajtásról illetve a szankcionálásról szóló részekkel.

A Bizottság többi tagjával egyetértve a felépítésre nézve a következő javaslataim lennének:

A bevezető részben kerüljön leírásra a kódex célja, hatálya, érvényességi köre. Itt kerülhetnek felsorolásra az érvényes külföldi és magyar jogszabályok, amelyek figyelembe lettek véve a megalkotás során. Érdemes lenne itt feltüntetni, hogy ki a kódex kiadója és mely szakmai társszervezetek fogadták el.

A második rész maga a kódex szövege, pontokba szedve: itt az alapelveket és alapértékeket kell meghatározni. Nem akarom elismételni Ottovay László  felsorolását (hozzáférhetőség elve, a titoktartás elve, a teljesség elve, hozzáértés és megfelelőség elve és az integritás elve), amelyhez hozzá kell tenni még a nemzeti kulturális örökség védelmét és az ideológiai semlegességet.

Az általános kódex szöveg kiegészítéseként mindenképpen szükség van a speciális információt szolgáltató könyvtárosokra vonatkozó etikai előírásra is (pl. orvosi, jogi, gyógyszerkutató, stb.).

A harmadik rész, amelyet már függelékként készítene a szerkesztőbizottság, tartalmazná az egyes könyvtári munkakörökben alkalmazandó etikai elveket és ezek magyarázatát. Az ebben a részben az egyes munkakörök (pl. tájékoztató, olvasószolgálat) esetében nagyon jónak tartom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár etikai ajánlásának struktúráját. Itt az elvárt magatartásformákat különböző relációkban adja meg (1) könyvtáros és olvasó/látogató, (2) könyvtáros és kolléga, (3) könyvtáros és vezető, (4) egyes csoportok viszonya a könyvtáron belül (5) a könyvtár/könyvtáros és a külvilág.

Úgy hiszem, hogy ezeket a relációkat érdemes lenne a kialakításra kerülő kódex szerkesztésében is alkalmazni.

 

*A további hozzászólásokat a gyorsabb tájékoztatást adó Könyv, Könyvtár, Könyvtáros (3K) c. folyóiratban olvashatják. (A szerk.)

 

Országos Széchényi Könyvtár
Észrevételek