40. évfolyam, 1994. 3. szám
Archívum

Az információ mérése

Robert M.Hayes

A szerző Measurement of ínformation c. előadása a COLIS (Conceptíons of Library and Information Science) konferencián hangzott el 1991-ben Tamperében. A tömörítést Fülöp Géza készítette.

Bevezetés

A cikk az információmértékek problematikáját tárgyalja a fogalom következő meghatározása alapján: az információ az adatoknak (azaz rögzített szimbólumoknak) az a tulajdonsága, amely feldolgozásuk hatását reprezentálja (és méri).
Tárgyalja az információ fogalmának és más releváns fogalmaknak a köznapi használatát, méréselméletének történelmi fejlődését, s a még megoldatlan elméleti problémákat. Az információ meghatározásában az adatok feldolgozása központi helyet foglal el. A cikk a feldolgozás négy szintjét veszi figyelembe: 1. adatátvitel; 2. adatszelektálás; 3. adatstrukturálás; 4. adatredukció. Minden szinthez meghatároz egy mértéket, amely magában foglalja a megelőző szint mértékét, hozzáadva azokat a változókat, amelyek az adott szintet jellemzik.

A fogalmak használata

Mielőtt a mérésről lenne szó, tisztázni kell a vonatkozó fogalmak köznapi értelmét. Míg a formális, matematikai meghatározások egy matematikai szövegösszefüggésben elfogadhatók, a releváns fogalmak a köznapi használat óriás terhét hordozzák, többértelműek, sokszor átfedik egymást. Az alábbi vázlat bemutatja az összefüggést a cikkben használt fogalmak között.

Tény.
A való világra vonatkozó megállapítás, amelynek az igazságát ellenőrizni kell, lehet. A pontosság fogalma nagyon fontos, ez tükrözi a bizonyosság fokát és a ténybe vetett bizalmat. Nagyon fontos a tény ellenőrzésének lehetősége. Az, hogy valami tény, nem jelenti azt, hogy igaz, pusztán annyit, hogy az igazsága ellenőrizhető. Bár a tények a való világot tükrözik, sohasem teljesek, mindig hiányosak. A tény a való világ "kivonata", csak részben tükrözi a világ bonyolultságát. Legjobb esetben olyan eszköz, amely lehetővé teszi, hogy a világot bizonyos szempontból és bizonyos célból kezeljük.

Adat.
Feljegyzett, rögzített szimbólumok. A rögzített szimbólum fogalmát a szerző egyelőre "primitív" fogalomként használja, jelentése a sajátos helyzetekben derül ki. Az adat lehet betű, a mágneses szalag bitje, kimondott szavak, képek, DNS és RNS, pénzügyi számadatok stb. A fogalom értelmezése szinte korlátlan. A mindennapi életben az adat fogalmát gyakran a számadatokra redukálják, de itt szélesebb értelemben használjuk. Sokszor az adatot azonosítják a ténnyel, de a szerző formálisan megkülönbözteti a kettőt: az adatok rögzített jelek, amelyek reprezentálhatják a tényeket. Az adat tehát nem tény, s ha ilyenként kezeljük, számos tévedést okozhat. Az adatnak, így értelmezve, nem biztos, hogy köze van a való világhoz vagy a tényekhez. (PI. a számítógépes programok, regények, propaganda stb.)

Reprezentálás (ábrázolás). Ebben a kontextusban döntő az adatok felhasználása a tények reprezentálására, rögzítésük céljából és hogy információt származtassunk belőlük. Így értelmezve az adatot, két lépéssel távolodunk el a valóságtól. A tény a való világ, az adat pedig a tény ábrázolása. A pontosság nagyon fontos. Míg a tény elvileg pontosan ábrázolja a való világ valamely aspektusát, amikor az adatot rögzítjük, majdnem bizonyosan veszteség lép fel az eszközök korlátai miatt.

Információ.
A szerző a fogalomnak egy olyan formális meghatározását adja, amely a Shannon féle meghatározást kívánja általánosítani.
A köznapi használatban az információ fogalma sokkal gazdagabb, elmosódottabb.
Paisley formalizálta a hétköznapi értelmezést oly módon, hogy az információt részlegesen azonosította a gondolkodás struktúrájában bekövetkező változással. Azt mondja, hogy "... információ minden inger, amely a befogadó kognitív struktúráját megváltoztatja... Amit a befogadó már tud, az nem változtatja meg a kognitív struktúrát, az nem információ. "

A szerző ebben a cikkben a kognitív struktúrát a tudással azonosítja. Az információ hatása valóban változás lehet a tudásban, de nincs ok arra, hogy az információ meghatározását egy ilyen változáshoz kössük. Ilyen értelemben különböző fokozatokat azonosíthatunk: információhoz jutás, az információ birtoklása, informálttá válás, informáltnak lenni. Ezek a fokozatok tükrözik a belsővé válás folyamatát. Az ember kaphat információt, s mégsem válik informálttá. Az informáltság a személy belső állapotát jellemzi.
Belkin, aki az információ fogalmának legszélesebb körű áttekintését adta, az alábbi felsorolást közli:

1. az emberi tudás része;
2. valami, amit egy generátor hoz létre;
3. valami, ami hat a felhasználóra;
4. valami, amit igényelnek vagy kérnek;
5. valami, ami a célszerű emberi kommunikáció alapja;
6. egyfajta árucikk;
7. egyfajta folyamat
8. a tudás állapota
9. egyfajta szemantikus tartalom

Más megközelítésben az információ fogalmával a következő összefüggésekben találkozunk: "tudományos és műszaki információ", "üzleti információ" (bizonyos cél érdekében szervezett adatcsoport). Ezekben az esetekben többről van szó, mint egyszerű adatokról, itt a feldolgozás, szervezés, az értelmezés, az elosztás bizonyos szintjeivel van dolgunk, s ez az a többlet, amit információnak nevezhetünk. Ehhez kötődő, de mégis eltérő sort jelöl az "információs rendszer" kifejezés, amelyben a figyelem központjában a feldolgozás, előállítás, elosztás mechanizmusa áll. Ennek a használatnak az általánosítása tükröződik a ;,nemzeti információpolitika", az "országos információs hálózat" kifejezésekben, amelyekben a hangsúly az adatról és adatszervezésről a politikai és társadalmi vonatkozásokra tolódik. Végül itt van az "információtudomány" kifejezés, amely magába foglalja a tudományos információt, a könyvtár- és információtudományt, a számítógéptudományt.

Feldolgozás. Az eddig tárgyaltak értelmében az információ lényegében az adatfeldolgozás függvénye. Az adatfeldolgozásnak legalább négy szintje van: átvitel, válogatás, elemzés és redukció. A legalsó szint az adatátvitel vagy -átadás. A vevő valamilyen szintű információhoz jut, még akkor is, ha az adaton semmiféle műveletet nem végzünk, csak továbbítjuk. A második szint az adatválogatás, szelekció. Például egy adatbázisból egy kérésnek megfelelő releváns rekordok kiválasztása. Ez a folyamat magában foglalja az adatátvitelt is, de sokkal több annál, mivel a vevő a válogatás eredményeképpen jut információhoz. Az információ mennyisége nyilván attól függ, hogy a szelekció mennyi releváns információt tud azonosítani.

A harmadik szint az adatelemzés (analízis). Erre legjobb példa az adatok struktúrálása. A vevő információt kap nemcsak az átvitel, vagy a szelekció eredményeként, hanem a struktúra által szolgáltatott összefüggésekből is. Egy információkereső rendszer esetében az adatelemzés illusztrálható a kiválogatott rekordok valamilyen feltétel szerinti elrendezésével. Egy adatbázisban példaként szolgálhatnak az adatszervezésnek olyan formái, mint a mátrix vagy táblázatrendszer, a kapcsolatok kialakítása.

A negyedik szint a redukció (tömörítés). Ezt legjobban illusztrálja az adathalmaz helyettesítése egy egyenlettel. Ilyen eljárás a lineáris regressziós analízis. Az eredmény egy olyan információ, amely részben a redukciónak, részben a nagytömegű adathalmaz néhány paraméterrel való helyettesítésének eredménye.

Kommunikáció. A kommunikáció fogalma éppen olyan sokértelmű, mint az információé. Az OED a meghatározások széles skáláját sorolja fel, az "információk közlekedésétől" az eszmék cseréjéig. A különböző jelentések tükröződnek az olyan kifejezésekben, mint az interperszonális kommunikáció, tömegkommunikáció, telekommunikácó. Ezekben hol a folyamatra, hol a tartalomra, hol az eredményre van utalás.

A vevő. Eddig a hangsúly az információra, mint a felhasználón kívüli dologra helyeződött. Sokszor azonban a fogalomnak a felhasználó szempontjából fontos alkalmazásai vannak: Információszükséglet, információfelhasználó, információkeresési szokások. Ebben a cikkben ez a perspektíva nagy mértékben érvényesül, de ez bizonyos magyarázatot igényel. Az információfelhasználó megerőltetés nélkül azonosítható az információ vevőjével, főleg azzal a személlyel kapcsolatban, aki egy bizonyos szinten feldolgozott információt keres. Az információkeresési szokás így az a mechanizmus, amellyel a felhasználó kezdeményezi és meghatározza az információ feldolgozását.

Megértés. A kommunikációnak csak akkor van értelme, az adatokat vagy az adatfeldolgozásból származó információkat csak akkor lehet jelentéssel felruházni, ha megértjük. A megértés bonyolult folyamat. A legalsó szinten az információ struktúrájának és tartalmának a felismerését jelenti. A második szint a tartalom összehasonlítása a "szótárakkal". A következő szint az információnak mint entitásnak a megértése. Még magasabb szinten az információt beépítjük a meglevő tudástárba, összehasonlítás, szembeállítás, összevonás, szervezés, javítás vagy más változtatás révén.
A megértés belső folyamat eredménye, amelyben az adatokat összevetjük valamely listával és értelmezzük a jelentésük alapján. Például az "A" adatként továbbítva egyszerű nagy "a" betű, de a belső kódkönyvvel összevetve "Alarm". Előfordulhat, hogy a közvetített adat elvész, mivel nem értelmezhető, a belső listákban nincs megfelelője. Ebben az esetben a kommunikációnak addig kellene folytatódnia az adó és vevő között, amíg létre nem jön a megértés. A megértés mindig magába foglalhatja a félreértés lehetőségét.

Tudás (ismeret). Ennek a fogalomnak a használata is nagyon kiterjedt, diffúz. Lényege, hogy míg az információ külsődleges és kapható, felvehető, a tudás belső, nem lehet kapni, hanem belsőleg kell létrehoznunk.
Nitecki a tudás fogalmának, és főleg az információ és a tudás közötti összefüggésnek a formalizására tett kísérteteket tárgyalja. Három felfogást különböztet meg: 1. a két fogalom azonos vagy közel azonos (az információ a tények tudása, a tudás a reprezentálás által feldolgozott információ), 2. a két fogalom kölcsönösen kizárólagos (az információ az adat, a tudás kikövetkeztetett lényeg, az információ kívülálló, a tudást az ember hozza létre), 3. a két fogalom azonos, amikor a tartalomról van szó, de különbözik, amikor az információ folyamatorientált, és a tudás tartalomorientált. Ebben a cikkben a szerző a második nézetet teszi magáévá. A tudás a közölt információ megértéséből és a korábbi információkkal való integrálásból származik. A tudás az információ belsővé tételének eredménye, de több annál, aktív folyamat a kognitív struktúra restruktúrálása - ahogy azt Paisley értelmezi. Ami szerinte az információ "funkcionális" jellegzetessége, az itt tudásként szerepel. Fontos megjegyezni, hogy a kognitív struktúra két elemét kell megkülönböztetni: az internalizált információkészletet a maga struktúrájával és az "intelligenciát" mint a belső feldolgozás eszközét. Bár mindkettő fontos, a cikk a tudás fogalmát a kognitív struktúrába épített alapvető információtárra szűkíti.
Nitecki az integrációnak egymás után következő három fokozatát különbözteti meg : 1.) a kezdeti tudás, mint egy adott ténynek a passzív reflexiója; 2.) más, hasonló passzív reflexiókkal való interakció; 3.) ezek kombinálása szélesebb, átfogóbb entitásokká.
Fontos megjegyezni, hogy a tudás az entitások széles körében van jelen. Az egyénben belső, kognitív struktúrája részeként található; az egyéni intelligencia így az az eszköz, amellyel az egyén a tudást felhasználja (pl. döntésre). A tudás létezhet könyvtárban, mint a feljegyzések, rekordok gyűjteménye; A könyvtár intelligenciája a szakembereiben és nemszakembereiben felhalmozott tapasztalat, intelligencia. A tudás testet ölthet a szakértő rendszerekben is (tudásalap). Létezhet a társadalom emlékezetében, a társadalmi intelligencia így az az eszköz, amellyel a társadalom az emlékezetét használja.

Az információmennyiség mértékei

Az információ mérése bonyolult és még megoldatlan probléma. Mégis a szerző az információmértékeknek olyan sorozatát javasolja, amelyben mindegyik a megelőzőnek az általánosítása (az információnak előzőleg adott definíciója alapján, amely azonosítja azt, az adatoknak feldolgozásukból származó tulajdonságával). A feldolgozásnak legalább négy szintjét különbözteti meg.
Az első szintnek - az adatátvitelnek - van jól definiált mértéke, a következő háromra a szerző olyan mértékeket javasol, amelyek az információ növekvő komplexitását tükrözik.

A kommunikáció (adatátvitel) shannoni mértéke
Az egyetlen "hivatalosan", formálisan elismert mérték a Shannon által kidolgozott és az információelméletben alkalmazott mérték. Az információ mennyiségét méri, de nem az értékét. A cikk a továbbiakban részletesen ismerteti a shannoni elméletet.
A szerző, mielőtt rátérne a mérték általánosításának heurisztikai .megalapozására, szükségesnek tartja a mérték szemantikai bemutatását. A vevőnek szüksége van arra, hogy meghatározza a jel értelmét, s ehhez össze kell vetnie valamely belső táblázattal. A jel által szolgáltatott információ mértéke egyenlő az összevetés során végrehajtott bináris döntések számával (feltéve, hogy a táblázat megfelel a jel kódolásának). Az alapul szolgáló paraméter a táblázat mérete (azaz a szócikkek száma), amely a kommunikációban felhasznált szemantikus szótár terjedelmével egyenlő.

Súlyozott entrópia (adatszelektálás)
A shannoni mérték nagyon jól beválik, amikor az adatátvitel hatékonyságát vizsgáljuk. De alig, vagy egyáltalán nem használható, amikor a bármilyen formában mért jel értéke fontos. A shannoni mérték általánosítása, a "súlyozott entrópia", úgy tűnik, egyaránt kifejezi a hatékony átvitel statisztikai igényeit és a jel fontosságát a vevő vagy felhasználó szempontjából. Ez a mérték minden xi jelhez az a priori valószínűség mellett hozzárendel egy ri; = r(xi) értéket, ami a fontosságát méri. A fontosságnak egy ilyen mértéke illusztrálható a "relevanciával" olyan értelemben, ahogy azt az információkereső rendszerek értékelésénél használják. Az eredményül kapott súlyozott entrópia mérték, amit "jelentőség"-nek nevezünk (significance) egy adott jelre, illetve egy egész jelkészletre:
xi jelre:

Ha minden jel egyenlően fontos, ami szükséges feltétel egy távközlési rendszer tervezésénél, a súlyozott entrópia mérték a shannoni mértékre redukálódik. Ha mindegyik jel egyforma valószínűségű, a mérték a relevancia mértékére redukálódik, amelyet az információtárolás és -keresés területén használnak.
Hogy ennek az információmértéknek a heurisztikus igazolását megkapjuk, vegyünk egy fájlt, amelyből információt keresünk. Egy tétel N bit információt tartalmaz és legyen egy Y kérés, amelyet összevetünk minden tétellel, hogy azonosítsuk azokat, amelyek megfelelnek egy n készletnek az N bitekből. Mekkora az információmennyiség, amelyet a fájl szolgáltat egy ilyen kérésre?
Határozzuk meg a jel "jelentését" mint két egymással kapcsolódó mennyiség - p(xi) az a priori valószínűség és r(xi) a relevancia - függvényét: S(xi) = S(p(xi),r(xi))
A heurisztika leírásának egyszerűsítése érdekében tételezzük fel, hogy minden tétel N bitet tartalmaz, hogy mindegyik egyenlő valószínűségű, és hogy r(xi) az N bitnek az a hányada, amely xi és az y kérdés fedése által jön létre. Akkor:

S(xi) = S(1/2N,(xi AND y)/N)

Válasszunk ki egy másik tételt a fájlból. Ésszerű feltételezni, hogy a mindkettőjükben található információ mértéke úgy kezelhető, mint a kettő összege, azaz

S(xi,xj ) = S(xi)+S(xj )

 

Ennek a függvénynek a megoldása a javasolt mérték:

S(xi) = r(xi)*log(1/p(xi))

Szemantikus kontra szintetikus információ (adatelemzés)

Hogy az adatfeldolgozás harmadik szintjéhez - az analízishez és adatszervezéshez - a mértéket meghatározhassuk, vizsgáljuk meg az adatstrukturálás természetét és hatásait. A strukturálás célja, hogy az adatokat összetevőkre bontsuk, hogy a permutációt kombinációkra redukáljuk, hogy csökkentsük a döntések számát, amelyek szükségesek egy szimbólum azonosításához, növelve a struktúrákba beépülő dimenziók számát.
Ennek illusztrálására vegyünk egy szimbólumkészletet. Ha minden szimbóluma egymástól független (nincs struktúrája), a vevőnek a kapott jelet az egész készlet minden jelével össze kell vetnie, hogy megtudja, mit jelent. Ha van struktúra, pl. a szimbólumok mezőbe vannak rendezve, jelentősen csökkentjük egy jel azonosításához szükséges döntések számát.
Ugyanezt a célt szolgálja az adatok mátrixba rendezése. Ebben az esetben csak (N+M) tárggyal van dolgunk (NxM) helyett (N és M a mátrix méretei). Itt két probléma merülhet fel: nem mindegyik szimbólumot jellemzi egyértelműen a struktúra (pl. egynél több elem lehet ugyanabban a kategóriában), nem mindegyik kategória van reprezentálva. Ezek azonban nem módosítják a lényeget.
Mérhető-e ez a hatás?
Legyen a forrásjel hossza N bit (úgy, hogy van 2 jelünk). Osszuk F mezőre, amelynek hossza (n1, n2 ... nF) bit, átlagosan N/F bit. Ahelyett, hogy keresnünk kellene 2N elem között, mindössze (2ni)-k összegében kell keresnünk. Az eredeti N bit információt ennek az összegnek a logaritmusa hordozza. Ezt nevezzük szemantikai információnak, mivel ez az a része a teljes szimbólumnak, amely a táblázatban való keresést foglalja magában (jelentés), a maradék a "szintetikus információ", amit a struktúra hordoz. Ha F nő, a szemantikus információ gyorsan csökken és a szintetikus információ nő.
Hogy a szemantikus és szintetikus információ közötti megoszlás mértékét meghatározzuk, vegyünk egy F mezőből álló rekordot. Mindegyik mező lehetséges értékéhez rendeljünk hozzá egy a priori valószínűséget. Így a j mezőhöz és i értékhez tartozik egy (pji) valószínűség. Valamely sajátos független kombináció valószínűsége pji szorzatával és a szimbólum által hordozott információmennyiség ennek a szorzatnak a logaritmusával egyenlő. Ez a teljes információmennyiség feloszlik szintetikus és szemantikus információra:

Ez a mérték azonosítja az analízis és szervezés folyamatát az eredeti szimbólum alkotó mezőire való felbontásával és a kapott struktúrát a szintetikus eredménnyel. Az eljárás által létrehozott információ ilyenformán a szintetikus információ.
Ha csak egy mező van (F=1), a szintetikus információ egyenlő zéróval és a szemantikus információ egyenlő az eredeti entrópiával. Ez azt jelenti, hogy a javasolt mérték következetes általánosítása az entrópia mértékének.
A szerző utal arra, hogy a javasolt mérték paraméterei szerepet játszanak az adatelemzéshez és adatredukcióban.

Adatredukálás

Az adatfeldolgozás utolsó fázisa az adatredukálás, pl. faktoranalízis, görbeillesztés, az adatok csoportosítása, nagy számú adat néhány paraméterre való redukálása útján.
Vegyünk például egy F teszteredmény-sorozatot (amelyet N bit képvisel) M személyre vonatkozólag (klasszikus példa a faktoranalízisre). Ez úgy tekinthető mint egy (M*N) mátrix. A sajátvektor-analízis, a faktoranalízis stb. azok az eszközök, amelyekkel egy másik alapot lehet meghatározni (dimenzionális transzformáció). A vektorként tekintett adatokat így vetületükkel lehet ábrázolni az új alapon. Gyakorlatilag minden valóságos esetben az új alapvektoroknak csak kis része járul hozzá szignifikáns módon az eredeti adatok reprezentálásához. Az eredeti adathalmazt annyira le lehet redukálni, hogy 100 érték 5 értékkel helyettesíthető.
Hogyan mérhetjük az ilyen adatredukció révén átvitt információt? Mint előbb, az információ teljes mennyiségét az eredeti forrásadatok reprezentálják. (F fájl minden M rekordra). A szemantikai feladat a vevő számára arra redukálódik, hogy átnézzen egy G rekordból álló táblázatot. Az információ megoszlása a feldolgozás, a szintaktikai struktúra és a szemantikai keresés között (mindegyikük hozzájárulása a teljes információmennyiséghez) a következő:
Releváns változók: gk, fj, xji, p(xji), r(xji); M,F,G. Az egyes összetevőkhöz rendelt mértékek:
reduktív:

Következtetések

Befejezésként vegyük szemügyre az információ és a kommunikáció közötti kapcsolatot a fentebb meghatározott mértékek kontextusában. "Intelligens kommunikácó" az információfeldolgozás három komplex szintjén - a szelekció, az analízis és a redukció szintjén. Mindegyik esetben az információ forrása hozzáad valamilyen feldolgozási formát az egyszerű adatátvitelhez, s így a vevő több információhoz jut, mint amennyi az átvitt bitek puszta mennyisége.
Az "interaktív kommunikáció" sokkal több, mint az adó és vevő egyszerű váltakozó szerepcseréje, sokkal mélyebb a hatása. Ha megnézzük a feldolgozás különböző szintjeit, mindegyiket sajátos paraméterek jellemzik: p(xi), r(xi), F és G - az a priori valószínűségek, relevanciák, a fájlok és az adattér alternatív alapjainak meghatározásai. Az igazi interakció akkor jön létre, amikor a kommunikácós folyamat eredményeként ezekre a paraméterekre váltanak át.
Interaktív kommunikációra akkor van szükség, amikor az adó és a vevő nem egyformán fogja fel, érzékeli a jellemző paramétereket. Különösen a kommunikációs csatornában fellépő zaj okozhat hibákat az adatátvitelben és befolyásolhatja az adatkódolást. A klasszikus kommunikációelméletben alaptétel, hogy a zajszint exponenciális növekedése a jelek hosszának lineáris növelésével kezelhető. Az interaktív kommunikáció az átviteli hibák azonosítása során a kódolás eszközeinek megváltoztatását eredményezheti.
Az adatszelektálásban a csatornazaj megfelelője az átvivendő adat "bizonytalansága". Ennek forrása egyrészt az indexek hozzárendelésében megnyilvánuló bizonytalanság - még a legtapasztaltabb indexelőknél is előfordul -, s ezzel párhuzamosan a kérdések megfogalmazásában jelentkező bizonytalanság, másrészt az adó és a vevő eltérő véleménye az r(xi) értékét illetően, amint azt a relevancia megítélése illusztrálja. Azok a módszerek, amelyeket a csatornazaj kezelésére alkalmaznak, itt nem felelnek meg, mivel a hiba a forrásadattal és a feldolgozással kapcsolatos, nem az átvitellel. Hogyan kezeli a rendszer a bizonytalanságot? A kiválasztott és átvitt üzenetek számának növelésével növelik a találatok (értékes üzenetek) számát, igaz a "pontosság" csökkenésének árán. A válogatás minőségének javítása megkívánja az interaktív kommunikációt, hogy növelni lehessen az egyezést a forrás és a vevő szótára .között és az érték mérésében.
Az adatstruktúrálással kapcsolatban a jellemző probléma, hogy a szintaktikus struktúrák nem egyeznek. Ez esetben is az analízis minőségének javítása megköveteli az interaktív kommunikációt, hogy a struktúrát a forrás és a vevő ugyanúgy észlelje.
Az adatredukciónál fellépő problémák az alkalmazott eljárással függnek össze. Ha egy többdimenziós adatteret redukált számú dimenzióval próbálunk ábrázolni, a forrásadatok pontosságában veszteség lép fel. A pontosság és hatékonyság közötti egyensúlyt az interaktív kommunikáció révén lehet biztosítani.

Országos Széchényi Könyvtár
Észrevételek (2000/04/12)