39. évfolyam, 1993. 1. szám
Archívum

A Voyager integrált könyvtári rendszer

Kertész András

Ma Magyarországon, ha valaki számítógépes könyvtári programok után érdeklődik, legalább négy-öt integrált rendszerrel találkozhat. Az utóbbi néhány évben sokan, sokféle szoftverrel próbálták a könyvtári rendszerek terén mutatkozó űrt kitölteni. A sokszínűség egyfelől jó azért, mert sokféle program közül válogathatunk, másfelől rossz, mert a rendszerek egy része nem biztosítja az adatbázisok teljes körű átjárhatóságát. Az adatok konvertálása pedig költséges, és esetenként szembe kell néznünk az adatvesztés veszélyével is.
A Voyager rendszer kettős alapon nyugszik Egyfelől a SUN-Microsystems hardver-eszközein, másfelől a kaliforniai CARLYLE System Voyager integrált könyvtári automatizálási rendszerén.
A CARLYLE céget 1981-ben alapították. A. 1984-ben elkészült első könyvtári rendszerük érdekessége az volt, hogy a világon először alkalmazott úgynevezett OPAC modult (Online Public Acess Catalog = nyilvános online katalógus). Még ugyanebben az évben alkalmazták is a rendszert a New-York-i városi könyvtárban. 1988-ig, mintegy 50 rendszert helyeztek üzembe a legnagyobb amerikai tudományos és szakkönyvtárakban a korábbi verziókból. A közeljövő legjelentősebb telepítésére a debreceni Universitas mint egy négy és fél millió kötetet tartalmazó egyetem könyvtáraiban kerül sor. Magyarországon első ként a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanár képző Főiskola könyvtárában alkalmazták a Voyagert, az érdeklődők itt ismerkedhetnek meg vele.
A CARLYLE könyvtári rendszerének megvalósításához a SUN- Microsystem által gyártott számítógépet választotta, amiről tudni kell, hogy nem személyi számítógép. (Ez persze nem azt jelenti, hogy egy, már meglévő PC-s hálózatot ki kellene dobni. A Voyager lehetővé teszi, hogy egy, egyszerű alfanumerikus terminál - ez lehet akár egy XT - segítségével is használhassuk a keresi modult.) A Voyager a néhány százezer forintos SUNClassic-tól a több tízmillió forintos "mainframe" kategóriájú számítógépig különböző teljesítményű gépeken változtatás nélkül futtatható.
A program az amerikai könyvtári rendszer sajátosságaira készült. A legtöbb eltérés a magyar, illetve az európai rendszerekhez képest elsősorban az információs infrastruktúra fejlettségéből adódik. Mivel a Voyager nyerte meg a Világbank által támogatott debreceni Universitas pályázatát, ez biztosítékot jelent arra, hogy fél éven belül megszületik a magyar változat. Minden hazai könyvtár, amely megvásárolja a Voyager-t, biztos lehet abban, hogy a magyar könyvtári igényeket kielégítő rendszerhez jut hozzá.
A Voyager alapja az INGRÉS relációs adatbázis-kezelő rendszer. Ez biztosítja a Voyager számára a nagy hatásfokú, gyors keresést bonyolult keresőkulcsok esetén is. Adatbázisa MARC rendszerű, amely szabványos SQL nyelven is lekérdezhető. Ez az újdonságnak számító megoldás lehetővé teszi a más elektronikus könyvtárral történő egyszerű adatcserét. Beépített CCL parancsnyelve segítségével a rendszer könnyen kapcsolódhat a nemzetközi számítógépes hálózatokhoz.

A program különlegessége, hogy grafikus felhasználói felülete (GUI) segítségével nemcsak írott szöveg, hanem a hozzá tartozó hang- és képinformációk kezelésére is alkalmas. Az általános célú adatbázis-kezelő rendszernek köszönhetően nem könyvtári adatbázisokhoz is kapcsolódhat.

A Voyager öt alapmodulból áll:

  1. (IMAGE) OPAC - keresőmodul
  2. Cataloging - katalogizálás
  3. Circulation - kölcsönzés
  4. Acquisition - könyvbeszerzés
  5. Serials - folyóiratok kezelése

A fentieken kívül kapcsolódhat még:

  1. Authority Control - besorolási adatok egységesítése
  2. System Administration - rendszer adminisztráció
  3. Interlibrary Loan - könyvtárközi kölcsönzés
  4. Gateway - CD-ROM Acess - CD-ROM hozzáférés
  5. ASCII-terminal

Online katalógus

Az OPAC modul a keresési funkciók széles skáláját kínálja fel a bibliográfiai adatok megjelenítéséhez. Az OPAC igazodik az olvasó számítógépes tapasztalataihoz, azaz egyszerű és bonyolult keresést egyaránt lehetővé tesz a következők alapján: szerzői indexben való keresés; a szerző pontos neve szerinti keresés; cím indexben való keresés; a pontos cím szerinti keresés; tárgyszó indexben való keresés; tárgyszó szerinti keresés, továbbá a raktári jelzet, az ISBN és ISSN számok, dátum, nyelv szerinti keresések. Az amerikai gyakorlatban ez kibővül az LCCN, az OCLC, az RLIN, zenei hívószám szerinti kereséssel is.
Böngészni szerző, cím és tárgy szerint lehet. Igény esetén más indexek is bevezethetők.
Az OPAC keresési opciókat sorol fel, és lehetősége van a felhasználónak arra, hogy keresési paramétereket, szűrőfeltételeket (3.ábra) állítson be, amelyekkel minden egyes keresést meghatározhat, vagy megváltoztathatja a megjelenítés módját. A kulcsszó alapján történő keresésnél a Voyager figyelmen kívül hagyja a szórendet, ezért a kulcsszót pontosan leíró forma megadására nincs szükség. A bibliográfiai adatok rövid (4. ábra), normál, hosszú (talán ez hasonlít legjobban a mi dokumentumleívó szabványunkra, ld. 5. ábra), vagy MARC szerinti képe jelenik meg a képernyőn.
Ha egy keresésen belül több kulcsszót használunk, automatikusan "és" logikai kapcsolat valósul meg közöttük. Természetesen használhatjuk a logikai "vagy" és "nem" kapcsolatokat is. Komplikáltabb keresések esetén - a szabványos SQL nyelv segítségével - a parancs keresési ablakot használhatja az olvasó.

 

Katalogizálás

A katalogizáló modul a könyvtári állományra vonatkozó adatok átfogó kezelésére szolgál. Az adatok bevitelére a MARC rekord editor áll rendelkezésre (6. ábra). A teljes képernyős adatbevitel közben lehetőség van arra, hogy ugyanazon a képernyőn átemeljük a már meglévő adatokat, tehát a különböző mezők adatbázis-egységesítő kontroll segítségével, vizuálisan is nyomon követhetők. A katalogizálás során a könyvtáros saját maga definiálhatja a képernyőt, amely minden adattípusra mezőt és/vagy almezőt biztosít. (Lásd a 6. ábrát a túloldalon.)

Mint ahogy a bevezetőben említettem, a Voyager az amerikai információs infrastuktúrához igazodik, ahol a könyvkiadó nemcsak a könyvet, hanem a hozzá tartozó elektronikus adatbázist is szállítja a megrendelőnek. A könyvtárosnak ezért nincs más dolga, csak pl. raktári jelzettel ellátni a rekordokat. (Hogy a hazai könyvtárak is kényelmesen használhassák ezt a modult, elkészült egy kevésbé integrált adatbeviteli képernyő, mely párhuzamosan használható a MARC rekord editorral.)

Kölcsönzés

A kölcsönző modul alkalmas az összes kölcsönzési munkafolyamat lebonyolítására, beleértve a kiadást (7. ábra), a visszavételt (8. ábra), a hosszabbítást és előjegyzést (9. ábra). Az előjegyzési funkció lehetővé teszi előjegyzési rekord gyűjtemények létrehozását és karbantartását. A "kölcsönző" és "példány" rekordok naprakészen tartják nyilván a kölcsönzők és a példányok adatait, a kölcsönzési határidőket, a felszólításokat és a késedelmi díjakat. A rekordokat azonnal módosíthatják az online tranzakció-feldolgozó technológia segítségével. A modul érdekessége, hogy különböző olvasó (vagy olvasói csoport) típusok határozhatók meg, lehetővé téve különböző csoportok (pl. tankörök, kurzusok) jogainak automatikus nyomonkövetését.

 

Könyvbeszerzés

A Voyager rendszer lehetővé teszi a beszerzési folyamatok (megrendelés, a megrendelés követése, beérkezés, a számlák kifizetése, költségkeret) gyors és hatékony kezelését és ellenőrzését.
A kiválasztás funkció (10. ábra) alkalmas arra, hogy a különböző szállítóktól kapott katalógusok, címlisták rekordjait a beszerzői adatbázisba integrálja. A kiválasztott címeket ezáltal automatikusan vásárlási megrendelésekké formálhatjuk.
A címeket egyenesen a megrendelési ablakokba lehet bevinni (11. ábra). Ha egy cím már megtalálható a katalógusban az új kiadások vagy a pótlólagos példányok között, könnyen és gyorsan fel lehet használni új megrendelések készítéséhez.

A megrendelés elküldését követően lehetőség nyílik a megrendelt példányok fogadására, reklamálására. A megrendelési ablak lehetőe teszi a felhasználó számára, hogy a megrendelt könyveket a megrendelés száma, a cím, a szerző vagy az ISBN stb. szerint visszakereshesse. Szükség esetén minden példány külön-külön is kezelhető.
A rendszer a különböző költségvetési kereteket is tudja kezelni. Képes elkülöníteni a dokumentumok árától a szállításra, adóra stb. kifizetett összegeket. A számlák érvényesítése után a kifizetés a megfelelő pénzalapról automatikusan történik.
A költségvetési évet minden könyvtár maga határozza meg. A költségvetési keretet a rendszer automatikusan kezeli. Áttekinthetően nyilvántartja a kifizetéseket és a mindenkori egyenleget.

Folyóiratok kezelése

A modul a beszerzésihez hasonlóan működik. Abban különbözik, hogy automatikusan nyomon követhető az érkeztetés (13. ábra), amihez a modul egy naptárat készít a következő szám várható beérkezési idejéről (14. ábra), lehetőség van a szám köröztetésének (15. ábra), a reklamációnak, a köttetésnek és a folyóirat adataiban történt változásoknak a követésére.

 

A rendszer megtekinthető a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskola Könyvtárában (Budapest, Bethlen G. tér 2. Tel.: 142-1379) vagy a DATAWARE Kft-nél (Budapest XIV., Angol u. 22. Tel.: 163-5081).

 

Országos Széchényi Könyvtár
Észrevételek (2000/04/12)