Történelmi lapindító

Ami velünk, romákkal mostanában történik, arról gyakran mondjuk (sokszor nem is ok nélkül), hogy az eset vagy esemény, ami éppen történik velünk, az történelmi. "Történelmi pillanatot élünk" -szoktuk mondogatni, egy-egy fontos esemény kapcsán.

Így volt ez 1985-ben a Hazafias Népfront cigány aktivistáiból kézi vezérléssel a magyarországi cigányság politikai érdekképviseletére létrehozott Országos Cigány Tanács megalakulásának idején, ahol kimondták és leírták, az intézmény létrehozása történelmi esemény.

Hasonló eset állt elo 1986 nyarán, az államilag létrehozott és állami feladatokkal felruházott Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetségének alakuló ülésén is, ahol a jelenlévok szinte kivétel nélkül ugyancsak történelminek nevezték a nagy eseményt. E szövetséget a magyarországi cigányság kulturális érdekképviseletének ellátására hozták létre.

Történelminek nevezték alapítói a még ugyanezen évben utcára csapott, egy torz szellem által uralt, felfelé kegykereso magatartást tanúsító, a cigánysággal szemben pedig ostorozó, öngyulöletkelto és gerjeszto Cigány Újságot, a Romano Nyevipe-ét.

De történelminek nevezték a néhány évvel késobb, 1989 februárjában a Hazafias Népfront boszorkánykonyhájában kotyvasztott, a cigányság teljes érdekképviseletének ellátására uszított, az Országos Cigány Tanács tagjaiból önpuccsal létrehozott Magyarországi Cigányok Demokratikus Szövetségének megalakulását is.

És persze, történelminek neveztük mindezek alternatívájaként a rendszerváltás hajnalán megszületett PHRALIPE Független Cigány Szervezetet és az ugyancsak PHRALIPE névre hallgató és mindmáig egyetlen cigány irodalmi és közéleti folyóirat kiadását mi magunk is, amiképpen történelminek nevezte megalakulását a Cigány Ifjúsági Szövetség is, de történelmi pillanatot sugallt a budapesti Corvin téren, a Népmuvelodési Intézet szökokútja körül húsz-egynéhány fo részvételével megalakult, a PHRALIPE Független Cigány Szervezet édes-mostoha testvéreként létrejövo AMALIPE Cigány Kultúra és Hagyományorzo Egyesület is.

Történelmi volt az azóta hamvába hullt Magyarországi Cigányok Szociáldemokrata Pártjának beharangozása, történelmi volt a Magyar Cigányok Igazság pártjából könnyed bukfencvetés után talpraszökkeno Magyarországi Cigányok Igazság Szövetségének színrelépése, történelmi volt... de hagyjuk. Kár sorolni tovább! Egy határon túl minden felsorolás monotóniába fúl, ennélfogva minden, ami monoton, nemcsak komolytalan lesz egy ido után, hanem egyszersmind röhejes is.

Tisztelt Olvasó! Tisztelt cigány és nem cigány olvasó! Oly korban él Ön itt e földön, ahol akad ország, amelynek színterében napjainkra több mint ötven érdekképviseleti szerv versenyez egymással azért, hogy óvja, védje, istápolja a szakadék szélére taszított legnagyobb honi etnikai kisebbséget, a magyarországi romákat.

De errol jut eszembe: nyegle kedvemben csaknem kifelejtettem a történelmi pillanataink sorából két történelmi személyt, a legszabadabb demokraták listáján országgyulési képviselo mandátumra szert tevo parlamenti képviseloinket, Antonia de Hágát és Mr. Aladár de PHRALIPE-t, akik tavaly nyár eleje óta képviselnek úgy minket, ahogy csak bírnak. De kis híján kizuhant fejembol induló lapunk gazdája is, a felsorolt, illetve fel nem sorolt roma szervezetek tengerébol huszonkét szervezetet összefogni igyekvo Magyarországi ROMA Parlament, amelynek magalakulását ezúttal nem mi, hanem megnyitó beszédében maga a Magyar Köztársaság elnöke nevezett történelminek.

Történelmi e lap, az UTUNK, az AMARO DROM elindulása is, történelmi, hogy a Magyar Kormány (úgy általában Magyarország Kormánya) eloször ura szavának; politikai ígéretén túl elso alkalommal rendel pénzt papírra, beture, ceruzára századokon át csaknem analfabéta sorban tartott cigány kisebbsége számára, elso alkalommal pillant rá népünk nemzetiségi létére majdnem úgy, mintha mindketten európaiak lennének. Áldás, Békesség e tettre, gyümölcsöt érlel minden bizonnyal.

Nekünk pedig addig is, kik írni, gondozni fogjuk az AMARO DROM oldalait, több hittel, nagyobb elszántsággal, még több gondoskodással kell végeznünk munkánkat, mint általában, mert nem feledhetjük, történelmi pillanatokban fogant szervezeteink mellett szégyen lenne magunknak is nem történelminek lenni.

Osztojkán Béla

1.sz. (1991)