←Vissza

Adatok az OECD sajátos nevelési igényű tanulókkal foglalkozó munkabizottságának anyagából, 2002/2003-as tanév1

Az OECD Oktatási Igazgatósága a sajátos nevelési igény meghatározásában azt a dologi, személyi vagy anyagi kiegészítő támogatást veszi alapul, amely az oktatás-nevelés céljait segíti. Az adatok megbízhatóságát és összevethetőségét szolgálja a sajátos nevelési igényeknek az A (organikus eredetű fogyatékosságok), B (magatartási, érzelmi rendellenességek, speciális tanulási nehézségek) és C (hátrányos helyzet) kategóriák szerinti besorolása. Az OECD-kiadványokban is ezt a csoportosítást alkalmazzák a nemzeti kategóriák mellett. Hamarosan megjelenik a 2002–2003-as tanév adatait feldolgozó monográfia. Az egyes országok adatai között fennálló eltérések valószínűleg a nemzeti definíciók eltéréseiből adódnak. Jól tükröződik az is, hogy nagyok az eltérések a fogyatékos tanulók integrált nevelése terén. Egyezés mutatkozik viszont azon a téren, hogy a fogyatékos fiúk száma minden országban meghaladja a lányokét.

Az ENSZ 2006 decemberében elfogadott egyezménye A fogyatékos személyek jogairól, amelyet 90 ország (ideértve a 26 OECD-tagországot2 és az Európai Uniót) írt alá, hangsúlyozza az egyenlőséget és a diszkriminációtól való tartózkodást, a felvilágosítás növelését, az akadálymentesítést, az inkluzív oktatáshoz, az egészséggondozáshoz, a munkavállaláshoz, a politikai és kulturális életben való részvételhez való jogot, valamint a kutatási és statisztikai adatok gyűjtésének jelentőségét annak érdekében, hogy az országok alkalmazni tudják az inkluzív szemléletet, és feltárhassák azokat az akadályokat, amelyekkel a fogyatékos személyek szembesülnek jogaik gyakorlásakor.3

A megbízható és összehasonlítható adatok a szemlélet kialakításának lényeges elemévé váltak annak ellenére, hogy a fogyatékos vagy általánosabban a nehézségekkel küzdő, a sajátos nevelési igényű tanulókra vonatkozó jó minőségű adatok nehezen elérhetőek. A legnagyobb nehézség abból a tényből fakad, hogy a ’fogyatékos’, ’tanulási nehézségek’ vagy ’sajátos nevelési igény’ fogalmak mást és mást jelentenek a különböző országokban, s ezáltal nehezítik az adatok csoportosítását és a nemzetközi összehasonlítást.

Az elmúlt évtizedben az OECD Oktatási Igazgatósága új szempontrendszert alakított ki e probléma megoldása érdekében. Az új szempontrendszer középpontjában két fogalom áll. Egyrészt a sajátos nevelési igények támogatottság alapú meghatározását fogadták el, amely szerint a sajátos nevelési igényű tanulókat azzal az állami és/vagy magánjellegű kiegészítő támogatással határozzák meg, amely oktatásukat-nevelésüket hivatott segíteni. Ez a támogatás lehet anyagi, személyi vagy dologi. Másrészt az országok egy új besorolási sémában egyeztek meg, amely a kiegészítő támogatásban részesülő tanulókat a három nemzetközi A, B vagy C kategória egyikébe tagolja be. E kategóriák elkülönítik a sérült tanulókat azoktól, akiknek tanulási nehézségeik vannak vagy szociálisan hátrányos helyzetűek. Részletesebben kifejtve a három kategória a következőket tartalmazza.

A vázolt támogatás alapú megközelítés olyan perspektívát nyit meg, amely a méltányosság kérdéseit állítja előtérbe, mivel az iskolák azon képességére irányítja a figyelmet, hogy inkább a tanulók eltérő igényeit elégítsék ki, mintsem a sérüléseiknek feleljenek meg, valamint a döntéshozók számára lehetővé teszi az adott források méltányos elosztását. A beérkező adatok segíthetnek az ellátás minőségének és méltányosságának figyelemmel kísérésében is.

Mind a támogatás alapú szempontrendszer, mind a hármas tagolású besorolási séma segített az egymással összevethető adatok biztosításában, amelyeket tanulmányok sorozatában publikált az OECD/CERI. A jövő év elején jelenik meg a sorozat legújabb tagja, amely a 2002/03-as tanév adatait, valamint az 1999-től 2003-ig terjedő évek trendjeinek elemzését tartalmazza.

Az a tény, hogy az országok egymástól eltérő meghatározásokat használnak a fogyatékosságokra és a sajátos nevelési igényekre, igen gyakran odavezet, hogy nagy a változatosság egy-egy adott, kiegészítő támogatásra jogosultként regisztrált fogyatékossági típus vagy nehézség előfordulásának megítélése terén. Például ahogyan az 1. ábrából kiderül, az Egyesült Államok a tanköteles korú tanulók 5,25 százalékát sorolja a fogyatékosság miatt kiegészítő támogatásban részesülők közé, míg Törökországban ugyanennek az előfordulása kevesebb, mint 0,5 százalék. Ez azt jelenti, hogy az Egyesült Államokban több mint tízszer annyi fogyatékos tanulót támogatnak, mint Törökországban. A kimutatásokban tapasztalt ilyen nagyfokú eltérések szinte biztosan a fogyatékossági típusok meghatározásában, a velük kapcsolatos elvekben és/vagy az adott típusok iránti érdeklődés terén fennálló differenciákat tükrözik.

1. ábra • A tanköteles korú, kiegészítő támogatásban részesülő, a nemzetközi A kategóriába sorolt tanulók százalékos előfordulása az összes tanköteles korú tanulóhoz viszonyítva, 2003

A felismerések másik érdekes aspektusa arra az országok között fennálló nagy változatosságra vonatkozik, hogy hol zajlik a fogyatékos, a tanulási nehézségeket mutató vagy a hátrányos helyzetű tanulók ellátása. Egyes országokban például az olyan meghatározott fogyatékossági típusba sorolható vagy tanulási nehézséggel küzdő tanulókat, mint például a látássérült vagy az emocionális, magatartási zavart mutatókat, inkább többségi osztályokban oktatják, míg más országokban nem (és fordítva a szegregált, speciális iskolai ellátás esetében). A 2. ábra szintén a tanköteles korú fogyatékos tanulókra vonatkozó variációkat mutatja be. A grafikon egyértelműen mutatja, hogy Spanyolországban sokkal valószínűbb a fogyatékos tanulók elhelyezése egy többségi iskolában, mint Belgiumban (flamand közösség).

2. ábra • A tanköteles korú, kiegészítő támogatásban részesülő, a nemzetközi A kategóriába sorolt tanulók aránya az elhelyezés szempontjából (%)

Meglepő az is, hogy gyakorlatilag valamennyi országban – életkori és kategória szerinti besorolás esetében egyaránt – sokkal több fiú részesül kiegészítő támogatásban, mint leány. A fiúk aránya a fogyatékos tanulók körében 60 százalék körüli valamennyi országban. Jelenleg még nem egészen világos, mi rejlik az adatok hasonlósága mögött megannyi eltérő kultúra és oktatási rendszer ellenére. Ugyanezek az adatok a tanulási nehézségeket mutató diákok esetében kissé nagyobb változatosságot és a fiúk előfordulásának magasabb százalékára utaló tendenciát jeleznek. A legnagyobb változatosság a hátrányos helyzetű tanulók adataiban tapasztalható, amikor – nem is meglepő módon – a fiúk százalékos előfordulási aránya alacsonyabb a fogyatékos vagy a tanulási nehézségeket mutató fiúkénál: sok esetben 50 és 60 százalék között helyezkedik el. Ugyanakkor számos érték százalékos előfordulása igen magas. A 3. ábra ezeket az értékeket mutatja a tanulók mindhárom tanköteles korú csoportjára – a fogyatékosokra, a tanulási nehézségeket jelzőkre és a hátrányos helyzetűekre – vonatkoztatott adatokkal.

3. ábra • A fiú tanulók jelenlétének gyakorisága (tanköteles korúak oktatása), 2003 (%)

Valamennyi adat a különböző országok oktatási rendszereinek méltányosságával összefüggő kérdéseket vet fel, például azt, hogy vajon a rendszer azoknak a tanulóknak juttatja-e a kiegészítő támogatást, akiknek a legnagyobb szükségük van rá. A fiúk mindhárom kategóriában megfigyelhető nagyobb jelenlétének egyik lehetséges értelmezése lehetne, hogy az ő oktatásukat szociálisan jobban előtérbe helyezik. Ez a következtetés azonban egyáltalán nem méltányos a leányokra nézve. Egy másik alternatíva alapján az is lehetséges, hogy biológiai vagy viselkedési tényezők magyarázzák a nemi egyenlőtlenséget. Több adatnak és kutatásnak kell rendelkezésre állnia ahhoz, hogy megbízhatóbb következtetéseket lehessen levonni.

Fordította: Csányi Yvonne