Nyomtatóbarát változat: Országos Közoktatási Intézet > Új Pedagógiai Szemle 2005 április > A „finn csoda” – és ami mögötte van

Benedek Mihály

A „finn csoda” – és ami mögötte van

PISA-konferencia Helsinkiben, 2005. március 14–16.

2005 márciusában Finnországban konferenciát rendeztek a PISA-vizsgálat eredményeinek értelmezéséről. A konferenciáról készült beszámoló egyrészt Andreas Schleicher, az OECD oktatáselemző központja munkatársának előadását ismerteti a PISA-eredmények értelmezéséről, másrészt röviden bemutatja a „finn csoda” egyik fontos összetevőjét jelentő finn oktatási rendszert, amelynek egyik legfőbb jellemzője, hogy szinte minden tekintetben alkalmazkodik a tanulók egyéni sajátosságaihoz.

Amikor kiderült, hogy a Nemzeti Tankönyvkiadó küldötteként részt vehetek a Helsinkiben rendezendő PISA-konferencián, nagyjából annyit tudtam a PISA-felmérésről és a finn oktatási rendszerről, amennyit mindenki hallott: a 2000-ben és 2003-ban a 35 ország részvételével lebonyolított nemzetközi felmérésben a finn 15 évesek messze a legjobb teljesítményt nyújtották. A felmérés a szövegértési, matematikai-logikai készségek és a természettudományi tudás szintjét mérte.

Mielőtt részletesen beszámolnék a finn oktatási rendszerről – vagyis ami ebből a konferencián és a hozzá kapcsolódó iskolalátogatáson kiderült –, érdemes felidézni az első előadást. Andreas Schleicher, az OECD oktatáselemző részlegének munkatársa rendkívül plasztikusan ismertette a PISA-vizsgálatok célját, a mögöttük húzódó filozófiát és az eredményekből levonható következtetéseket.

A számok tükrében egyértelművé vált, hogy az oktatás pontosan leképezi a társadalom gazdasági, szellemi, önértékelési állapotát. Míg a jó finn eredmények mögött nincsenek igazán kiugró szélsőségek, csak egy magas átlagteljesítmény, a középmezőnyben végzett országok – többek közt a magyar vagy a lengyel iskolások – átlaga mögött vannak nagyon jó egyéni teljesítmények és nagyon sok rossz eredmény. A 2003-as vizsgálatban a jó és a rossz eredmények közti olló, a szélsőségek közti távolság a 2000-ben kapott eredményekhez képest érzékelhetően tovább nőtt.

A PISA-vizsgálatok alapvető jellemzőiről a következőket mondja Schleicher:

„Fontos, hogy az iskoláztatás végeredményét a modern társadalmak követelményeinek fényében vizsgáljuk. Világos, hogy azok a kompetenciák, amelyek a szüleinket sikeressé tették, többé nem elegendőek arra, hogy bennünket is sikeressé tegyenek. Gyerekeink ráadásul újabb kihívásokkal kerülnek szembe, amelyekre föl kell készülniük. Ez járt a fejünkben, amikor megalkottuk a PISA-t.

A PISA napjainkban földrajzi és gazdasági szempontból a legátfogóbb nemzetközi felmérés – azon országok eredményét méri, amelyek ma a világ gazdasági összteljesítményének durván kilenctizedét adják. Ugyanakkor sokféle tantárgyat von be a vizsgálatba, és nem szorítkozik olyan feleletválasztós feladatokra, mint amilyeneket a tipikus iskolai tesztekben találunk, hanem a való életből vett feladatokat ad a tanulóknak.

A PISA egyik megkülönböztető jellemzője az is, hogy nemcsak befelé tekint, vagyis nemcsak visszafelé kéri számon mindazt, amit a diákoknak meg kellett (volna) tanulniuk, hanem kifelé is figyel, vagyis azt próbálja értékelni, hogy a diákok mit tudnak kezdeni a tanultakkal.”

A PISA-vizsgálatokban mért kulcskompetenciákról Schleicher azt mondja:

„A kompetenciákat többé nem korlátozzuk a kognitív képességekre, kompetenciafogalmunkba beletartozik a tudás, a kognitív és a gyakorlati jártasságok, valamint a szociális és viselkedés-lélektani komponensek, mint a hozzáállás, a motiváció, az érzelmek és az értékek.

A PISA a kompetenciák három nagyobb csoportjára épül:

2000-ben a PISA-vizsgálat középpontjában az olvasás-szövegértés állt. Azt mérték, hogy a diákok hogyan használják, értelmezik az írott szövegeket, és hogyan reagálnak rájuk.

A 2003-as vizsgálat fókuszába a matematika került. Itt sem a matematikai tudás reprodukálásának képességét vizsgálták, hanem azt, hogy a megszerzett tudást hogyan tudják hasznosítani a hétköznapokban adódó helyzetekben.

2006-ban a vizsgálat a természettudományban való jártasságra koncentrál. A feladatok megoldása során azt mérik, hogy a tanulók hogyan azonosítanak egy-egy tudományos kérdést, és hogyan vonnak le belőle bizonyítékokkal alátámasztott következtetéseket. Ugyanakkor vizsgálják a fiatalok viszonyulását a tudományhoz, hogy mennyiben érzik át a tudomány élet- és karrierteremtő lehetőségét.

A 2000-ben és 2003-ban tartott vizsgálat sokféle összevetésre adott alkalmat. Ezek közül Schleicher az oktatás szerkezeti és szervezeti összehasonlítását emelte ki. A jól teljesítő országokban megfigyelhető, hogy az iskolák és a tanárok felelősen és konstruktívan kezelik az eltérő teljesítményű diákokat. Nem buktatják meg vagy irányítják másik iskolába a rosszul teljesítőket, hanem az adott oktatási intézményen belül egyéni tanterv alapján foglalkoznak velük. A vizsgálat azt mutatja, hogy a diákok teljesítménye, illetve az iskolák közötti teljesítménykülönbség azokban az országokban tér el jelentősen egymástól, ahol már korai korban merev szelekciós szempontok szerint történik a beiskolázás. A jól teljesítő országokban:

Amikor elkezdtem böngészni a világhálón a finn oktatási rendszerről szóló anyagokat, kiderült, hogy a PISA-vizsgálatban elért eredmények valójában nem véletlenül ilyen impozánsak: egy tudatosan és sikeresen felépített oktatási modellről van szó, amelyben a rendszer minden szereplője a tudása legjavát adja. (Csak érdekességképpen: a kötelező iskoláztatás ideje alatt – amely hétéves kortól tizenhatig tart –, a „drop-out”, vagyis az iskolaelhagyók aránya alig valamivel több, mint 1 százalék, ami messze a legjobb arány a világon, de az iskolaelhagyók több mint fele később – felnőttoktatás keretében – mégis befejezi a tanulmányait. A másik érdekesség: a 25–64 éves korú lakosság 73 százaléka szerzett végbizonyítványt a felső középiskolában, és 33 százalékuknak van egyetemi vagy felsőfokú végzettsége, ami a legmagasabb az EU-országok között.)

A helsinki konferencia azt ígérte, hogy két és fél nap alatt a szervezők megpróbálják bemutatni a finn oktatási rendszer keresztmetszetét – részben plenáris előadásokon és szekcióüléseken, részben iskolalátogatásokon. Megmutatják, hogy a gyerekek szeretik az iskolát, a tanulást, és tudják a dolgukat, sikeresen elsajátítják az ismereteket, és várhatóan boldog és sikeres emberek lesznek. Sőt: bepillantást engednek a kulisszák mögé, és megmutatják, mitől működik ez a rendszer olyan sikeresen.

Hogyan szolgálja a finn oktatási rendszer a kiemelkedő eredményeket?

A rendszer az utóbbi években az alábbi modell szerint működik. A kötelező alapfokú oktatás (Basic Education) 7-től 16 éves korig tart, ezután a diákok három évig a „felső középiskolában” (Upper secondary school) vagy a szakképző iskolákban (Vocational education) folytathatják tanulmányaikat, és végül a három- vagy ötéves egyetemen vagy főiskolákon fejezhetik be a képzést.

Az alapelvek között a következőket találjuk:

Az oktatást egy viszonylag laza nemzeti alaptanterv alapján a helyi önkormányzatok anyagi és szellemi támogatásával az iskolák, illetve maguk a tanárok alakítják ki. Az alapfokú képzés felső évfolyamain, de még inkább a felső középiskolában a hagyományos osztályok helyét tantárgyi modulokra szerveződő tanulói csoportok váltják fel. A végbizonyítvány megszerzésének alapfeltétele bizonyos számú modul elvégzése, illetve az ezért kapható kreditpontok megszerzése.

A korábbi évekhez képest két jelentős változás zajlott le:

Az alapfokú oktatás első hat évében az egyetemen képzett (!) „általános tanár” (class teacher) foglalkozik a gyerekekkel, a továbbiakban szaktanárok (subject teacher) tanítanak.

Még néhány jellegzetességet érdemes kiemelni: Finnországban rendkívül nagy a tanári hivatás társadalmi elismertsége. Az egyetemen kb. ötszörös túljelentkezés van a tanári szakra, és az egyes szakok közötti népszerűségi versenyben a tanári pálya áll az első helyen (26%), a második a pszichológia (18%).

Nincs tankönyvjegyzék, a tanár szabadon választhat könyvet, oktatási segédletet. Ugyanakkor a rendkívül kiterjedt és jól felszerelt iskolai és városi könyvtárhálózat révén gyakorlatilag minden könyv és segédanyag rendelkezésre áll vagy beszerezhető, nem beszélve arról, hogy a diákok korlátlan internet-hozzáféréssel bekapcsolódhatnak a távoktató programokba vagy igénybe vehetik a kiadók online szolgáltatásait.

A kutatók felfigyeltek arra, hogy a fiúk hagyományosan jobbak matematikából és a tudományokból, a lányok viszont többet olvasnak, jobb a szövegértési készségük. Ezt felismerve elindítottak egy országos olvasási programot, ugyanakkor nagyobb figyelmet szenteltek a lányok reálképzésének. A 2003-as PISA-felmérés már igazolta a beruházás jogosságát: előnyükre változtak a hagyományos trendek.

Az olvasási kedv és a jó nyelvi és szövegértési készségek okai között az oktatáskutatók az alábbi tényezőket említik:

(A konferenciáról a Sanoma konszern legfontosabb napilapja egész oldalas tudósításban számolt be, a tévé pedig esti főműsoridőben egyórás beszámolót tartott az előadásokról, beszélgetéseket láthattak a nézők a résztvevőkkel.)

Nyilvánvaló, hogy önmagában ezeket a mégoly tetszetős és sikeres megoldásokat nem lehet becsomagolni és hazavinni. (Nem kis derültséget keltett, amikor az egyik előadó elmondta, hogy a közelmúltban egy hivatalos küldöttség látogatása alkalmával Kína jelezte, hogy szeretnék megvenni a finn oktatási rendszert.)

De talán nem is a rendszer a lényeges, sokkal inkább a három nap legfontosabb üzenete, ami egyben a siker záloga is: szeretni kell a gyerekeket, meg kell becsülni a pedagógusokat, mindenkinek esélyt kell adni a tanulásra (sőt a folyamatos önképzésre, az élethosszig tartó tanulásra), az oktatási környezetnek befogadónak és nem kirekesztőnek kell lennie, nem a folytonos számonkérés, a bizonyítványok a fontosak, hanem a fejlődés, nem a teljesítmény abszolút értéke számít, hanem az, hogy a gyerek szeresse, amit csinál.

*

Magáról a konferenciáról nagyon hosszan lehetne írni. Hétfőn és szerdán reggel kilenctől este hatig plenáris és szekcióülések zajlottak, kedden egész nap iskolalátogatások voltak. Kitűnő és kevésbé érdekes előadásokat hallottunk a finn oktatási rendszerről, a tanárképzésről, a PISA-siker mögötti okokról, a továbblépés irányairól.

A konferencia teljes anyaga megtalálható az interneten is, a http://www.oph.fi/info/finlandinpisastudies/conference2005 címen. Itt az előadások szövege mellett néhány szép finn tájkép is látható, valamint tucatnyi fénykép tanulókról, iskolákról, osztályokról, továbbá összehasonlító táblázatok és magyarázó diagramok segítik a tájékozódást. Ugyanezen a honlapon bővebben ismertetik a finn oktatási rendszert, a tanárképzés rendszerét és még számos érdekes kérdést a finn oktatásügyről.

A finn oktatáskutatók, oktatásszervezők, egyetemi, minisztériumi és pedagógiai intézeti szakemberek előadása mellett tanárok és vidéki iskolaigazgatók is érdekes beszámolókat tartottak. Napi munkájuk alapján erősítették meg, hogy Finnországban az oktatás, a gyereknevelés társadalmi presztízse nagyon magas, s hogy a fenti alapelvek – az oktatás ingyenes, a tanulás mindenkinek joga, az iskola alapelve a befogadás és nem a kirekesztés, a tanári hivatás megbecsülése, a speciális igényekre, a hátrányos helyzetűekre, a tanulási nehézségekkel küszködőkre való kiemelt figyelem stb. – ténylegesen megvalósulnak.

A két elméleti napot az iskolalátogatás fogta közre. Én a Helsinge Skola és Gymnasiumba jutottam el, amely a Helsinkitől kb. húsz kilométerre északra fekvő Vantaában (svédül Vandában) működik, és egy svéd nemzetiségi általános és felső középfokú iskolát foglal magában. Finnországban a svéd is hivatalos nyelv, mivel a lakosság kb. 5 százaléka svéd, s így ennek a kisebbségnek természetes joga, hogy anyanyelvén tanuljon. Az óralátogatás után Mikael Hakolával, az iskola igazgatójával értékeltük a látottakat. Az iskola honlapján (www.edu.vantaa.fi/hegy) svédül, finnül, angolul, németül, franciául és spanyolul talál ismertetőt a látogató.

Egy bekezdést érdemes idézni Hannele Niemi, a Helsinki Egyetem rektorhelyettesének előadásából az oktatás jövőbeni kihívásairól: „Mindenütt a kirekesztés veszélyének növekedését látjuk. Különböző országokban a lakosság egész csoportjai vannak kitéve annak a veszélynek, hogy virtuálisan kizáródnak a munkaerőpiacról. Számos jel mutat arra a fontos üzenetre, hogy szoros kapcsolat van az oktatás, a foglalkoztatás és a szakmai siker között. Azok, akik jó képzésben részesültek, olyan munkát találnak, ahol tovább képezhetik magukat, míg az alulképzettek el vannak zárva a készségek fejlesztésének lehetőségétől. (…) Az a feladatunk, hogy olyan eszközökhöz segítsük a gyerekeket, amelyek segítségével reménnyel és várakozással indulnak neki a jövőnek.”

A háromnapos program bővelkedett érdekes és megszívlelendő tanulságokban. Ha röviden jellemezni kellene a finnországi PISA-sikerek okait, azt mondhatnánk, hogy nincsenek csodák: a siker záloga a „Nordic common sense”; a józan ésszel végrehajtott szerkezeti változtatások, az odafigyelés, az oktatás-nevelés fontosságába vetett hit, a gyerekek és a tanárok megbecsülése, a türelem, szóval csupa olyasmi, ami alapjában véve átültethető, de aminek a honosítására úgy látszik, még várni kell.