Nyomtatóbarát változat: Országos Közoktatási Intézet > Új Pedagógiai Szemle 2003 május > Kedveskönyv – a gyereknek való iskoláról

Kedveskönyv – a gyereknek való iskoláról

Bordács Margit és Lázár Péter könyve a személyiség-központú roma pedagógiáról

Évtizedek óta tudjuk, hogy a magyarországi cigányság sorsának jobbrafordulásához milyen nagy szükség lenne arra, hogy minél nagyobb számban legyenek olyan roma értelmiségiek, akik hiteles személyiségként képesek e népcsoport gondjainak szentelni életüket. Akik képesek tanárként, orvosként, szociális munkásként, lelkészként, közigazgatási szakemberként dolgozni úgy, hogy gondolkodásukban, a problémák kezelésében képesek érvényesíteni a cigányság tradicionális értékeit, kultúráját. Sajnos, minden ez irányú erőfeszítés ellenére, nagyon lassan nő a cigányértelmiségiek száma, s a diplomát, értelmiségi tudást szerzett cigányok közül kevesen vállalják a kívánatos küldetés beteljesítését.

Lázár Péter, a nyírtelki Kedvesház megalapítója, a kevesek közé tartozik. Bordács Margittal, a hazai reformpedagógia egyik jelentős vállalkozásának, a Montessori iskolának vezetőjével közösen írott Kedveskönyv című (a Dinasztia Kiadó gondozásában megjelent) munkája a hazai roma pedagógia egyik jelentős műve. Ugyanakkor sokkal több is ennél: olyan pedagógiai módszertani kézikönyv, amely képet ad a reformpedagógia egy évszázad alatt felhalmozott eszköztáráról, elsősorban azokról a módszerekről, amelyek a hátrányos helyzetű csoportok gyerekeinek személyiségfejlődését, szocializációját segítik.

A kötet anyaga részben a nyírtelki Kedvesház pedagógiai program keretében történt folyamatok, illetve az ott alkalmazott pedagógiai eljárások összegzése, részben pedig annak az 1999-ben akkreditált továbbképzésnek az anyaga, amelyet Lázár indított Kedvesház-pedagógiájának terjesztésére, a roma gyerekekkel foglalkozó pedagógusok felkészítésére. Lázár Péter Kedvesház-programja, amely a hazai cigánypedagógia egyik legjelentősebb fejlesztési eredménye, a kényszerek szüleménye. Egy állástalanná vált roma származású pedagógus azt a feladatot kapta 1994 nyarán egy nyírségi falu iskolaigazgatójától, hogy a faluközponttól 15 km-re lévő cigánytelepen nagyon nehéz és szegényes körülmények között élő családok gyerekeit tanítsa meg tanulni, iskolába járni. A feladat azért volt nehéz, mert ebben az iskolában – mint az ország nagyon sok hasonló iskolájában – évről évre sikertelen volt a cigánygyerekek beillesztése az iskola világába. Lázár az első napokban rádöbbent arra, hogy a nagyon hátrányos körülmények közül érkező, korai életszakaszukban egészen más kultúrában szocializálódó gyerekek iskolai beilleszkedését nem lehet ugyanazokkal a módszerekkel végezni, mint a faluban lakó, vízvezetékes, fürdőszobás lakásokban felcseperedő, citromot és banánt evő, autóval utazó, videót néző, könyveket forgató gyerektársaikat. Felismerte, hogy a cigánygyerekek számára az iskola által tanított többségi kultúra csak akkor sajátítható el, ha a kultúraelsajátításhoz szükséges készségek fejlesztése először saját kultúrájuk keretei között történik meg. Ezért kezdte tanításukat a mezők, rétek, árokpartok növényeinek gyűjtögetésével, szemlélődéssel, saját életük tárgyainak megnevezésével. Ugyanis a nyírtelki cigánytelep gyerekei – mint ahogy általában a nagyon hátrányos életkörülményekből érkező gyerekek – számára ezek az első lépcsők a kultúrahasználat tanulásának meglehetősen rögös útján. Lázár önmaga fedezte fel a kultúraazonos pedagógia gondolatát, amelyet aztán amerikai tanulmányútján, egy indiánok nevelésével foglalkozó multikulturális nevelési központban „tanult” meg.

Hangsúlyoznunk kell, hogy a Kedvesház-pedagógiát leíró, egyébként gyönyörű kézikönyv nemcsak azért jelentős, mert végre az olvasó, a gyakorló pedagógus egy olyan nevelés-módszertani kézikönyvet vehet kézbe, amelyből egy adott pedagógiai koncepció minden eleme a maga teljességében megismerhető, megtanulható, adaptálható, hanem azért is, mert azt üzeni, hogy a roma gyerekek, illetve általában a hátrányban lévők csak személyiség-központú pedagógiai szemléletmóddal fejleszthetőek. Látszólag mindez közhely, de a magyar pedagógia valóságának, az iskolában még mindig rejtetten meglévő kirekesztő szemlélet tényeinek ismeretében korántsem az. A kötetben körvonalazódó pedagógiai éthosz egyik fontos jellemzője a gyerekek személyiségének, saját értékeinek mérhetetlen tisztelete, emberi méltóságuk, identitásuk védelme. A szerzőpáros arra akarja tanítani a könyvet kézbe vevő olvasót, hogy a nagyon hátrányos helyzetű gyerekek esetében különös súlya van az „én”, az egyéniség tiszteletének. Úgy érzem ez a gondolat a Kedvesház-pedagógia sikerének, eredményességének a kulcsa, de egyben legnagyobb buktatója is. Ezt a pedagógiát ugyanis nem lehet tekintélyelvű nevelői attitűdökkel művelni, csak a másság feltétlen tiszteletétől, a pedagógus lényéből fakadó empátia értékeitől vezettetve. A hazai roma pedagógiában nagyon fontos ennek a pedagógiai szemléletmódnak – talán nem túlzás ezt éthosznak nevezni – a hangsúlyozása, megértetése, terjesztése, megtanítása. Éppen ezért nagy érték a könyv módszereket leíró jellege.

Lázár Péter és Bordács Margit olyan – a reformpedagógia különböző irányzataiban kimunkált – személyiség-és képességfejlesztő módszereket írnak le, amelyek hatékonyan segítik a gyerekek énképének, énazonosságának, kreativitásának fejlesztését. A kötet számos tanulásszervezési eljárást mutat be, amelyek alkalmasak a roma gyerekek sajátos hátrányainak kompenzálására, képességeik intenzív fejlesztésére úgy, hogy nem teszik félelmes, szorongást keltő világgá az iskolát, a tanulási tevékenységet.

Már utaltunk rá, hogy a roma gyerekek eredményes iskolai fejlesztéséhez milyen nagy szükség lenne olyan roma származású pedagógusokra, akik a kultúraazonos pedagógia sajátos értéktartalmait saját élményű tanulással, megélt élmények alapján teszik belsővé. Tisztában kell azonban lennünk azzal, hogy ez – épp a hazai roma kisebbség élethelyzetéből, a roma oktatás gyengeségeiből következően – csak nagyon lassan érhető el. Lázárék pedagógus-továbbképzési programja épp ennek a helyzetnek a kezelésére született. A Kedveskönyv a roma gyerekek fejlesztésére alkalmas, kultúraazonos pedagógiára akarja megtanítani a vállalkozó pedagógust. Fel akarja ismertetni, hogy a másság tiszteletén, elfogadásán túl milyen sokféle fejlesztő eljárás alkalmazására van szükség ahhoz, hogy a cigánygyerekek a számukra meglehetősen idegen iskolai világban otthonra leljenek.

A könyv elolvasása után úgy tűnik számomra, hogy Lázár Péter és Bordács Margit nem is biztos, hogy a roma pedagógia, sőt még nem is csak a hátrányos helyzetű gyerekek körében alkalmazandó pedagógia könyvét írták meg. Ők egy humanisztikus, személyiség-központú pedagógiai szemlélet gazdag eszköztárát villantják fel, hogy minél több iskola váljék Kedvesházzá, azaz ember- és még inkább gyermekléptékű nevelőhellyé, ahol oldódnak a gyerekek szorongásai, ahol mindenki vállalhatja önmagát, ahol nem parancsokkal, utasításokkal, hanem lassú, türelmes szoktatással válik minden gyerek sajátjává egy közösen megalkotott érték- és normarendszer.

Épp ezért a Kedveskönyv minden olyan pedagógus számára fontos olvasmány, aki szeretné melegebbé, emberibbé tenni az iskola sokszor ma még rideg világát.

Bordács Margit – Lázár Péter: Kedveskönyv. Budapest, 2002, Gyermekekért SOS ‘90 Alapítvány – Dinasztia Tankönyvkiadó, 306.

Schüttler Tamás