Nyomtatóbarát változat: Országos Közoktatási Intézet > Új Pedagógiai Szemle 2003 április > Gyorsolvasás – számítógép

Farkas Károly

Gyorsolvasás – Számítógép

Hatékony informálódás a nyomtatott és az elektronikusan megjelenített dokumentumokból

A PISA 2000 vizsgálat eredményeinek napvilágra kerülése óta a pedagógiai és olvasáskutatók, pszichológusok érdeklődésének középpontjába került az olvasás, annak technikája. A tanulmány az olvasásproblematika egyik legújabb fejezetét, a számítógép monitorán való olvasás sajátosságait elemzi. A szerző alaptétele, hogy a számítógép, illetve általában az információtechnikai eszközök használata gyorsolvasó technikákat kíván, de a használat egyben fejleszti az olvasáshoz szükséges különböző képességeket is. A szerző részletesen elemzi, hogy a képernyőn történő olvasásnak milyen sajátos formái léteznek, s ezek milyen gondolkodási, absztrahálási, tömörítési műveleteket hívnak elő és fejlesztenek. Az a következtetése, hogy a számítógép hatékonyan segítheti az olvasástanítást.

A gyorsolvasás módszeréről hazánkban még sokan nem tudnak, és sokan csupán az elnevezés alapján ítélik meg vagy éppen el a módszert. A téma első és legnagyobb hazai mestere, dr. Dezső Zsigmondné így fogalmazta meg véleményét az elnevezésről: Magyarországon sajnos már elterjedt a „gyorsolvasás” elnevezés, amely ennek a sokrétűen összetett módszernek csupán egyik és nem is a legfontosabb elemét emeli ki. A legújabb külföldi szakirodalom – a kezdeti publikációkkal ellentétben – már nem is igen beszél „gyors” olvasásról, hanem inkább az olvasástechnikát, az olvasási készség fejlesztésének, tökéletesítésének módszereit ismerteti. Ebbe beletartozik az olvasás sebességének a fejlesztése is, de ez másodrendű cél, a hangsúly a tartalom felfogásán van és egyre inkább erre tevődik át.1 Egyetértek vele, ezért magam is többször hatékony olvasásról, információgazdálkodásról, az olvasás különféle módjairól szoktam értekezni.2 Az olvasási képesség javításának igénye az információtechnológia fejlesztésével egyre jobban előtérbe kerül.

Tézisként állítom: a számítógép és a többi információtechnikai eszköz használata gyorsolvasó technikákat kíván és fejleszt.

Olvasni sokféleképpen, igen széles sávban szóródó teljesítménnyel lehet. Az olvasás területén ott kezdődik a gond, hogy gyakran félrevezetjük magunkat az olvasás definíciójával. „Szinte mindenkit meg tudunk tanítani (ha elég energikusak és elég kitartóak vagyunk) arra, hogy elolvassa az utcaneveket, megértse az útbaigazításokat és a figyelmeztetéseket a falragaszokon, kiböngéssze a főcímeket az újságban. Feltéve, hogy a nyomtatott közlés rövid és viszonylag egyszerű, az olvasás indítéka pedig erős, majdnem mindenki tud olvasni”.3 Ez az alapvető képességszint az informatika korában azonban nem elegendő, ez még senkit nem tesz igazi olvasóvá. Ez nemcsak a kulturált élethez, de a társadalomban való aktív részvételhez is kevés. Az általános iskolában megtanult (vagy pontosabban megcélzott) szint még jelentősen emelhető. De hány helyen tanítanak hazánkban közép- vagy felsőszinten olvasni? Sajnos kimondhatjuk: napjainkban a közoktatás ezen egyik legalapvetőbb feladatának, az olvasás megtanításának a kívánt mértékben nem tesz eleget. Állításunkat erősíti a PISA-felmérés, avagy az a sajnálatos tényt, hogy hazánkban a felnőtt lakosság körülbelül egyharmada funkcionális analfabéta, vagyis bár megtanulta (Megtanulta? Semmiképpen nem megszerette!) az olvasást, valamelyest elsajátított egy technikát, de azt nem használja, nem olvas. Hazánkban csaknem minden harmadik ember hónapokon, éveken keresztül egyetlen könyvet, egyetlen újságot vagy másféle dokumentumot nem vesz a kezébe! Pedig az olvasás olyan tevékenység, amely mindenki számára egyre inkább nélkülözhetetlen!

Az informatikai fejlesztés hatása az alapképességekre

Az olvasásnak az alapképességek között kiemelkedő jelentősége van. Az írást, a számolást, a dokumentáló rajzolást gépesítettük. A napi munkában, a termelésben egyre ritkábban kell kézzel írnunk, számolnunk papíron ceruzával vagy lerajzolnunk valamit. A számítógép általánosan használt írógép, kalkulátor, a számolást nagyságrendekkel gyorsabban, megbízhatóbban végzi, rajzolni is (dokumentáló rajz) könnyebb vele. Jól látható az az idő, amikor valamennyien számítógéppel (vagy mobiltelefonnal) fogjuk intézni vásárlásainkat, pénzügyleteinket, számítógéppel készítjük el az adóbevallást. (Bizonyos bevétel felett már ma is kötelező!)

Ha kontár futurológus (tudományos jövőkutató) módján próbálok meg néhány évet előretekinteni, az ember információkezelése terén a következő trendeket látom.

A kézírás mint munkaeszköz napjai meg vannak számlálva. Ma már a termelőmunkában, de az egyéni információrögzítésben is egyre ritkábban – rendszerint csak kényszerűségből – választott az írás hagyományos kézi formája. Egyre többen veszik elő tenyérnyi számítógépüket a jegyzetelésre, egyre többször készítünk hangfelvételt, sőt videofelvételt. Az információk írásban történő rögzítésére általánossá vált a számítógépes szövegszerkesztés, egyre nyilvánvalóbban kiszorítva a kézírást! Néhány éve még őrültségnek tartották azt a mondatom, hogy idővel a szerelmes levelet is számítógéppel írjuk. Napjaink tizenévesei számára ez is természetes. Ma már az önéletrajzot is rendszerint szövegszerkesztővel kérik megírni, hiszen általában jobban érdekli a munkáltatót az, hogy miként kezeli valaki a számítógépet, mint a dolgozó jelleme, amelyre a kézírásból következtethetne. (Az elektronikus levelek szerkezetéből is következtethetünk valamelyest az alkotó jellemére, persze korántsem olyan mértékben, mint a grafológia segítségével. De azért akár tipológiát is létrehozhatunk: csevegő, táviratstílusú, beleíró, a cég telefonját kihasználó, kreatív stb.) Ma már senki nem érvel azzal, hogy hogyan kerülhetne minden szöveg a gépek memóriájába, hiszen az is nyilvánvalóvá vált, hogy az újonnan készülő írott dokumentumok előbb kerülnek a gépbe, és egyre inkább másodlagos, már csak esetleges a papíron való megjelenítés. Az Új Pedagógiai Szemlében megjelent korábbi cikkem csak bevezetése volt a dolgozatnak, a folytatást az OKI honlapján (www.oki.hu/cikk.asp?Kod-200-11-in-Farkas-Jatekos.html) olvashatták el az érdeklődők. A kézírásnak már szinte alig van tere a gazdasági életben, a termelésben. Az elektronikus kereskedelem, az elektronikus ügyintézés elemei hazánkban is működnek, terjednek. Írott dokumentumok létrehozásához a közéletben ma már szinte egyeduralkodó a billentyűzet, a szövegszerkesztő program, a levelezéshez az e-mail, az SMS. Ezek különösen a fiatalabb korosztályokban teljesen kiszorították a hagyományos formákat. A közeljövőben még az aláírásra sem lesz szükség, hiszen az elektronikus aláírás magasabb szintű változatai minőségileg jobban töltik be a hitelesség igazolását, sőt további funkciókat is (az egész szöveg hamisíthatatlan, időponthiteles stb.).

A számolás mint algoritmizált elemi műveletek ember által begyakorolt, gépies végzése és a kézírásos számolás szintén egyre kevésbé használatos a termelésben, a mindennapi életben. Számtanra, matematikára, matematikai gondolkodásmódra persze egyre nagyobb szükségük van az elkövetkezendő nemzedékeknek, de a könyvelés vagy a műszaki tervezés (hát még a számlázás, az adatbányászat vagy a tudományos matematikai modellek működtetése) ma már géppel történik.

Műszaki rajzolók helyett számítógépes tervezőprogramok segítik a mérnöki munkát, a dokumentálásban, tényrögzítésben vázlatrajz helyett videofelvételt készítünk (például tilosban parkoló gépkocsi). De még a műalkotások készítésében is helyet kap az elektronikus agy mint a használható eszközök egyike.

Az alapképességek használata terén tehát a számítógép sokat vett át a szellemi munka elemeiből, így a közoktatás feladatait alapvetően befolyásolja az információtechnika fejlesztése. A kézírás tanításának a praktikus szempontok helyett egyre inkább más célból van értelme. (Japánban még a gimnáziumban is tanulják a szépírást, a kandzsik festését). A gépírás tanulása lehetne az eddigi egyéni, öntevékeny módnál szervezettebb, tematikusabb. A művészeti nevelés terén is alkalmazhatjuk az információtechnikai eszközöket. A matematikában a gépies algoritmusok hagyományos kézi elvégzését egyre kevésbé célszerű bevésés jellegűen begyakoroltatni, a matematika más fejezeteit kell előtérbe helyezni.

Az olvasás terén azonban egészen más a helyzet. A számítógép terjedése az olvasás csökkenése helyett inkább annak gyakoriságát növeli, jobb hatásfokát igényli. Az olvasást egyelőre nem tudjuk gépesíteni. Géppel lehet írni, rajzolni, számolni, tehát a számítógép helyettünk, parancsunkra elvégzi az információ rögzítését, átalakítását, de nem tudja az információt közvetlenül az agyunkba juttatni. Tetszőleges (akár kézzel írt) szöveget felismerni, hangoztatni, tehát felolvasni már tud egy egyszerű személyi számítógép is, de az információkat az agyba ilyenkor hallás útján juttatjuk, és a megértés, az olvasás lényeges művelete továbbra is az emberi agy feladata marad. Az olvasás vizuális felfogáseleme, motorikus sebessége többszöröse a beszédnek, így az olvasás rendszerint gyorsabb, mint a felolvasó számítógép használata. A beszédfeldolgozás nem olvasás, másféle, rendszerint az olvasásnál lassúbb információfelvétel. Az olvasás több, mint percepció, több, mint információfelvétel, sokkal fontosabbak az olvasás szellemi összetevői, folyamatai. Az olvasás azért is hatékonyabb, mint a felolvasás meghallgatása, mert az első során könnyebben valósítható meg az információfelvétel iteratív (többszörösen közelítő) módja. Olvasáskor tökéletesebben tudunk igazodni agyunk igényeihez, képességeihez, könnyebben tudunk sebességet változtatni, visszaugrani, ismételni és előretekinteni. A géppel való felolvasásnál tehát nem történik meg az olvasás lényegének, az agyba juttatott információ feldolgozásának, a megértésnek a gépesítése. Olvasnunk, vizuális percepció alapján asszociálnunk még sokáig kell, és jól látható, hogy egyre többet egyre jobb hatásfokkal.

Még inkább igaz ez a megállapítás, ha az olvasás fogalmát – ahogyan egyre többen javasoljuk – tágan értelmezzük, és beleértjük a különféle szakmai jelek, ikonok, piktogramok, rajzok, sőt képsorok értelmezését is. Az olvasás PISA-vizsgálatban használt definíciója – „Olvasás: írott szövegek megértésének, használatának és értékelésének képessége annak érdekében, hogy az egyén képes legyen céljai elérésére, tudásának fejlesztésére és a társadalmi életben való részvételre” – csaknem ilyen tág. Ha az írott szövegek fogalmán a számítógéppel létrehozott, létrehozható dokumentumokat értjük, a két értelmezés közel kerül egymáshoz, hiszen a szövegszerkesztésben egyre inkább alkalmazzuk, a szövegírás fogalmába beleértjük az egyszerű ábrák, diagramok, kísérő hangeffektusok készítését, sőt a képek, videók csatolását, beillesztését. (A csúcsmobiltelefonnal az esemény elmesélése, leírása mellett, helyett képet küldünk.)

Egy nyilvánvaló: az olvasás fogalmán többet kell értenünk, mint képességet a néhány betűből álló szavak hangoztatására, az utcanevek vagy tiltó feliratok kibetűzésére. Kandidátusi disszertációmban (Játékos informatika, 1997) ezt részletesebben kifejtem. A dolgozat egyik bírálója, Hábermann M. Gusztáv fontos aspektusra hívta fel a figyelmem. Azóta mindig igyekszem hangsúlyozni: az olvasás iteratív (a megoldáshoz többszörös lépésben közelítő) folyamat, amelyben nem is a percepció (a jelek, jelkombinációk, jelen esetben betűk, szavak felfogása) a döntő, hanem az olvasóban kiváltott következményei, az olvasó által levont következtetések. Hábermann M. Gusztáv így fogalmazott: „Azt hiszem, le kellene szögeznünk, hogy az olvasásban nem a betű és lexéma szintű percepciós, hanem a magasabb szintű információfeldolgozási – magyarán a megértés, ezen belül az inferenciális – folyamatok a döntőek. Az olvasás – ha szabad így leegyszerűsítenem – nem alakfelismerési, hanem pszicho-lingvisztikai probléma. Bár vannak igazolt bottom-up (alulról felfelé történő) folyamatok, a top-down (felülről lefelé) feldolgozás vagy a kettő interakciója az, ami az utolsó 10-15 évben a nemzetközi olvasáspszichológiai érdeklődés homlokterében állt. Az egyedi szavak „felismerése” – ami persze maga is egymásra rétegződő folyamatok együttese – döntően a mondat- és szövegszemantika, és részben a szintaxis feldolgozásának függvénye. A pillanatnyi nyelvi input, a permanensen tárolt tudás (knowledge of the world – a világra vonatkozó tudás) és a közlési kontextus a feldolgozás során állandó kölcsönhatásban van. A korszerű olvasás- és megértéselméletek radikálisan integratívak és interaktívak.”4

Az olvasás tehát többszöri ismerkedés a szöveggel, beszélgetés a szerzővel, gondolkodás, vita, következtetés. Ezek a folyamatok sorban és strukturáltan, holisztikusan játszódnak le az olvasmány különféle egységeinél, kezdve a jelek felismerésétől a szócsoportokon át az olvasmány egészéig.

Az olvasás iteratív értelmezését tartom tehát fontosnak. Az olvasást korábban általában monoton, egyirányú folyamatnak tekintettük. Az olvasási sebesség számítására felállított első képletem is ezt a szemléletet tükrözte.

v = (s – δ) / tfix

s az egy pillantással átfogott betűk száma, a fixációs szélesség,

δ a túlfedés, a kétszeresen fixált szövegrész,

t a fixációs idő.

A változók hazai átlagértékeit helyettesítve:

v = (12 – 2) / 0,4 = 25 betű/s

sebességértéket kapunk. Ha egy magyar szót átlag 6-7 betűnek veszünk, ez az 1500 betű/perc megfelel 214-250 szó/perc olvasási sebességnek. Ennél általában a hagyományos módon olvasó kisebb értéket ér el. A matematikai modell így nem kielégítő.

A korszerűbb olvasásszemléletnek is megfelel a képlet, ha kiegészítjük azt. A tényleges sebesség és az olvasáselemek paramétereiből számított érték viszonya, hányadosa egy hatásfok jellegű szám, ez jellemző az olvasásra. Jelöljük ezt a tényezőt K-val, mint a koncentrálás fokát. Formálisan felírható így az olvasás sebességére:

v =(s – δ) / tfix ´ K

A képlet használatával igazolható azon irodalmi adat, amely szerint az ember átlagos információfelvevő sebessége 20-100 bit/s. Ugyanis ha egy betű információtartalmát átlagosan 5 bitnek vesszük, a hatásfokot 75%-nak, a 20 betű/s érték 100 bit/s fluxusnak (információáramnak) felel meg. Több mint érdekes elgondolkodni azon, hogy Neumann János becslése alapján az agyunk információfelvevő sebességének felső határa 10 000 bit/s. Ha elfogadjuk ezt az adatot, jól érezhető azon állítások realitása, amely szerint az ember csak ritkán használja ki agyának teljes kapacitását. 10 000 bit/s, azaz 2000 betű/s sebességű is lehet az információáramlás: ez a villámolvasás. Ez természetesen nem a hagyományos olvasásnak megfelelő információfelvétel.

Az olvasás motorikus részének fejlesztésére azt is javasoltuk, „tempózzunk” ütemesen, ne álljunk meg, ne ugorjunk vissza, ne olvassunk el sorokat, bekezdéseket többször. Ez mind nem igaz! Legalábbis nem így.

Az olvasás valójában nem egyszeri, nem egyirányú, lineáris folyamat. A korszerű pszichológiai szemlélet szerint az olvasás probabilisztikus iterálás (próbálgató, többszöri közelítés). Ez egyaránt igaz az olvasmány elemeinek felismerésére és az egész olvasmány feldolgozására. A szavak felismerése a felnőtt olvasónál rendszerint nem úgy történik, amint azt a tanító nénivel gyakoroltuk: az egymás után felismert betűket egymás után hangoztatva meghallottuk, felismertük a szót. Nem! A felnőtt a szavakat mint jelegyüttest érzékeli, és a teljes képből asszociál, rögtön valamit elképzel, majd a hipotézist, a szavak további figyelése során megerősíti vagy módosítja. Ez a folyamat nagyrészt a tudatalattiban zajlik a másodperc törtrésze alatt. A szóvillantó gyakorlatoknál jól érezhető, hogy 10-20, sőt n (ahol n nagyobb, mint 20) betűből álló szavakat is elolvasunk, kitalálunk egy fixációval annyi idő alatt, mint a 6 számjegyből vagy értelmetlenül összefűzött 6 karakterből álló jelcsoportot.

A szavakhoz általában nem kell azok mindegyik betűjét külön-külön értelmeznünk. Ugyanígy az egész mondat értelmezése – az olvasás magasabb fokán – szócsoportok felfogása alapján történő hipotézisfelállítás és annak ellenőrzése. Továbbmenve: az egész olvasmány, sőt bármely témakör vagy tudományterület megismerése, tanulmányozása többszöri, ismétlődő közelítése annak. Ez a többszöri közelítés lehet automatikus vagy tudatosan irányított, az időtartama pedig kiterjedhet az egész életre. „Az ismétlés a tudás anyja” tanács nemcsak a bevésést szolgálja, de már a felfogást, a megértést is. A jól ismert viccnek is komoly veleje van: „Magyarázom a témát, nem értik a hallgatók. Ismét elmondom, még mindig nem értik. Harmadszor is elmagyarázom, én már kezdem felfogni…”

A többszöri iteráció a szavaktól mint olvasmányegységektől a még kisebb elemek irányába indulva is igaz, a karakterek felismerése is iteráció. Kevésbé begyakorolt nyelv esetén jól érzékelhető ez a próbálgatás, kutatás a jelek felfogása során is. Folyamatosan olvasunk-e görög, arab, cirill, héber vagy kínai betűket?

Az olvasás tehát rekurzív (visszatérő) gondolkodás is. A folyamatban lineáris és önmagába visszatérő műveletelemek együttesen szerepelnek. Nehezebb szövegek olvasásakor, megértésekor, feldolgozásakor a tudatos, irányított szünet, elgondolkodás, a tervszerű visszaugrás, ismétlés nem hogy felesleges, hanem nélkülözhetetlen. Selye professzor tanácsa ilyen esetekre vonatkozik: „Sohase olvass gyorsabban, mint ahogy természetesnek érzed, mindig hagyj magadnak időt arra, hogy megállj, és ébren álmodozz a témáról!”5

Az olvasás mint lelki folyamat konvergáló iteratív közelítése a mondanivalónak. Az olvasás korszerűbb modellje, egymásba ágyazott dobozok. Ezeket a dobozokat kell sorra „felnyitnunk”. Az olvasás szellemi tényezőit kell elsősorban fejlesztenünk, ha hatékony olvasókká akarunk válni.

A szövegértelmezés során tehát különféle sebességgel, szakaszonkénti és teljes ismétlésekkel célszerű haladnunk. Az ismétlések gyakoriságát, számát és az olvasás sebességét meghatározza az olvasás célja és az olvasmány nehézsége.

Mi a gyorsolvasás?

A gyorsolvasó képesség a különféle olvasási technikák tudatos megválasztását jelenti. A gyorsolvasás tágabb értelmezésben az információfelvétel hatékonyabb, elsősorban jobb megértést eredményező, az olvasás sebességét és a figyelemösszpontosítás mértékét és formáját az olvasmányhoz és az olvasás céljához igazító, a hagyományosnál rendszerint gyorsabb különféle olvasási technikák valamelyike, illetve azok rendszere, általában többszöri olvasás.

Szűkebb értelmezésben a gyorsolvasás a különféle olvasási módok egyike. Figyelmes, hatékony, sok szempontból hagyományos olvasás, amely során az olvasási sebesség nagyobb 250 szó/perc értéknél, és nem haladja meg a szubvokalizáció (a belső beszéd) sebességét, a kb. 600 szó/perc értéket, a megértés pedig átlag feletti.

Az „olvasással” való informálódást (most tudatosan nem olvasást írtam) három csoportba sorolhatjuk.

Láthattuk, az olvasási képességnek nem a legfontosabb jellemzője az olvasás sebessége. Ez a jellemző azonban nemcsak azért használatos gyakorta, mert könnyen mérhető, hanem mert rendszerint erősen korrelál a megértés fokával, az olvasás hatékonyságával. A legtöbb olvasási módnál az erős koncentrálás jó hatásfokú megértést és nagyobb olvasási sebességet jelent. A gyorsolvasás irodalmában az olvasás sebességének mértékére széles intervallumot találunk, az olvasni tanuló gyermek néhány szó/perces értékétől az első pillanatra hihetetlen 20 000 szó/perces, sőt a villámolvasás szerint még ennél is nagyobb számokig. A hazai olvasási sebességértékekre talált adatokat az 1. táblázat tartalmazza.

1. táblázat  Átlagos olvasási sebességek hazánkban

Szerző Forrás Sebesség (szó/perc)
Takács Menyhért Magyar Könyvszemle6
275
Halász László Élet és Tudomány7
200
Dezső Zsigmondné KGM–MTTI8
90–250
Makrai János ÉGSZI9
232
Katona Zoltán BME10
150–180
Szabó Ferenc Göncöl Kiadó11
150–250
Saját mérések 1981–2002
150–200

Mivel Magyarországon a gyorsolvasás tanítása-tanulása nem számottevő – én csak jelenleg az Alternatív Közgazdasági Gimnázium és a TIT Budapesti Szervezete képzéseiről tudok –, a táblázat értékei a hazai olvasástanítás végeredményét jelzik. Mire juthatunk egy tanfolyammal, vagy legalább meddig juthatnánk a közép- és/vagy a felsőoktatásban bevezetett képzési modullal?

Van külföldön olyan gyorsolvasó-tanfolyam, amelyre a csábító reklámszöveg: „Ha nem éri el kezdeti olvasási sebessége kétszeresét, visszafizetjük a tandíjat.” Természetesen a sebesség duplázása bár gyakori, de nem mindig megvalósítható, hiszen itt is vannak korlátok. Nem vesszük szó szerint azt a reklámszöveget sem, amelyik szerint ilyen-olyan kezeléssel egy hölgy kebleinek méretét megkétszerezheti. Valahol azért van határ! Az ilyen hirdetések a kis keblű lányokat célozzák, s ők a lehetséges mérettartomány alsó részébe sorolhatók. Az olvasás terén hasonló a helyzet, szinte mindannyian fejletlenek, kezdők vagyunk. De a példázott képhez képest a hasonlóság mellett lényeges eltérés is van. Aki már ösztönösen gyorsolvasó, így egy gyorsolvasó-tanfolyam kezdetekor az átlagosnál gyorsabban olvas, tudja, sőt rendszerint nagyobb mértékben tudja javítani teljesítményét. Vagyis szinte mindenki, aki hagyományos, csak elemi iskolát végzett olvasó, olvasási képességének csak parányi részét használja. Nem nehéz tehát megduplázni ezt az elemi szintet.

A hallgatók olvasási készségének fejlesztése kezdetén azonos teszttel mértem meg valamennyiük olvasási sebességét. A megértés (ennél a szövegnél is) első olvasásra általában 60% körüli. A legtöbb ember alig tud a kérdések felénél többre válaszolni. Második olvasásra természetesen növekszik a megértés szintje, általában 70–75%-ra. Ekkor már sokan érik el az első olvasási sebesség másfél-kétszeresét. Ők ösztönösen alkalmazzák a skippingtechnikát, másodszorra válogatnak, időnként gyorsítanak, figyelmesen csak az elsőre kevésbé megértett részeket olvassák. A többség azonban ekkor is ugyanolyan sebességgel olvas, a hagyományos lassú olvasás olyan erősen rögzült benne, hogy a valamelyest megismert szöveget sem tudja, azt sem meri gyorsabban átfutni.

A gyorsolvasást főiskolákon, egyetemeken és tanfolyamokon tanítottam. A leghatékonyabb oktatási forma a 20-40 órás mérnöktovábbképző tanfolyam volt.

A közel 400 hallgató adataiból: a legkisebb mért sebesség a tanfolyam kezdetén 130 szó/perc, a végén 204 szó/perc. A legnagyobb sebesség a tanfolyam kezdetén 390, a végén 475 szó/perc. A tanfolyam során a sebességszórás intervalluma abszolút értékben nőtt, a sebességszinthez viszonyítva relatív csökkent. A legkisebb mértékű javulás 20 szó/perc (7%-os), a legnagyobb 160 szó/perc (86%-os). Mindkét szélsőérték nagy olvasási sebességeknél jelentkezett. A vizsgált populáció (mérnökök) átlagos olvasási sebessége a tanfolyam kezdetén: 202 szó/perc (könnyű szöveg!), a tanfolyam végén 289 szó/perc. A vizsgált minta varianciája 1130, a szórás értéke 34.

Levonható következtetések: az olvasás sebességét minden résztvevő a kezdeti értéktől függetlenül fokozni tudta. Diplomások számára a módszernek csupán az ismertetése és viszonylag kevés gyakorlat után is jelentős mértékű volt a hatásfok növekedése.

A számítógép és az információtechnikai eszközök hatása az olvasásra

Napjainkban az írott szöveg nemcsak papíron jelenik meg, egyre gyakoribb, hogy képernyőről olvasunk. Évek óta csökken a nyomtatott dokumentumok száma. Már egy évtizeddel ezelőtt jelezték a statisztikák, hogy a fejlett országokban folyamatosan csökken a kiadott napilapok fajtáinak és példányainak száma, csökken a kiadott könyvek példányszáma. Ez persze nem jelenti azt, hogy csökkenne az olvasnivalónk. Az olvasandó más hordozón jelenik meg, mint eddig. A delphi futurológiai tudósklub jelentése szerint az elektronikus információhordozók 2003-ra minden területen kiszorítják a nyomtatott dokumentumokat. Papert, az egyik legnagyobb mesterséges intelligenciakutató és pedagógiai szakértő már 1995-re azt jósolta, hogy senki nem fog kiadni könyvet. Mások persze mindezt kétségbe vonják. Aki megszokta a papírt mint információhordozót, nehezen tudja elfogadni a képernyőt. Jó minőségű monitor esetén tapasztalatom szerint nemcsak lehetséges, de kényelmesebb, a szemet kevésbé (!) igénybevevő az olvasás. Amióta állandó internetelérésem van otthon, lényegesen többet olvasok képernyőről, mint papírról. Ennek igen egyszerű az indoka: anyagilag nem engedhetem meg magamnak, hogy kinyomtassam mindazt, amit naponta megkeresek a neten. De hogyan is tudnám a kinyomtatott információkat úgy, olyan hatékonyan kezelni (kiemelés, beszúrás, másolás, továbbítás…), mint a géppel? És általában minek is tölteném ezzel az időt? A kedvencek közé vagy háttértárolóba teszem a dokumentumokat, és kész. Egy biztos: olvasni a jövőben még többet fogunk, és egyre többször nem papírlapokról.

Az információhordozó formájának változása együtt jár egy ennél sokkal fontosabb minőségi változással: az információ kezelésében nagy teljesítményű gép áll segítségünkre. Az elektronikus, gépesített információkezelés gyorsabb, hatékonyabb olvasást, fogalmazást, írást, keresést, felfogást és reagálást tesz lehetővé és kíván meg. A gyorsolvasás módszere a számítógépes információkezelésnél ugyanúgy segít, mint a könyvek, cikkek, dokumentumok hagyományos feldolgozásában. Felállítottam néhány hipotézist:

• Az internethasználat, egyáltalán a számítógép, az információtechnikai eszközök kezelése gyorsolvasókészségekkel hatékonyabb.

A számítógép fizikai aktivitást is kíván. Csupán ez az izomtónus is segít a koncentrálás növelésében. A gépesítés nagyobb tempót diktál. A keresés nagyságrendekkel gyorsabb, kíváncsiságunk lecsengése előtt megkapjuk a választ, és ez további szárnyalásra sarkall. A kisegítő információk közül a menüből csak a számunkra relevánst használjuk.

Más is állítja, hogy a géppel való kommunikálás gyorsolvasó-képességeket kíván és fejleszt.12

• A gépesített információkezeléssel speciális olvasási technikák kerülnek előtérbe.

A számítógéppel való kommunikálás során gyakori, hogy a képernyőn megjelenő információkból csak néhányra van szükségünk. A teljes képernyőtartalom elolvasása helyett az egész szemlélése, áttekintése után csak a számunkra szükséges részletet választjuk ki, arra reagálunk és ugrunk új oldalra. A számítógéppel való kommunikálás gyakran skipping. A menüből való válogatás során nem kell mindent elolvasnunk, „csak” azt a szót kell megtalálnunk, amelyre kattintani fogunk. A hipertexten, az interneten való szökdécselés szintén skipping jellegű. Ilyenkor a tudatalattink bőségesen dolgozik, de mi nem arra figyelünk. A számítógép segítségével nagyságrendekkel gyorsabb a tájékozódás, a kutatás.

Jogos az aggodalom, elgondolkodtató a figyelmeztetés, eléggé védve vagyunk-e a tudatalatti befolyásolástól? Nem véletlenül hemzsegnek a weboldalakon a reklámok. Reklám és szex. E két dolgot nem (sem) szabad túlzásba vinnünk. Az egyik egyetemista hallgatóm minap így panaszkodott: „Nem szeretem az internetet, bármit keresek, előbb-utóbb női keblek tolakodnak elém.” Talán remélhetjük, hogy az internet is kinövi kamaszkorát, és egyre inkább alkalmas lesz arra, hogy ne „mindenről csak az jusson eszébe”. De én addig is optimista vagyok. Akikben élnek erkölcsi normák, nem kell félniük, őket a reklámmal, a tudat alatti befolyással, sőt még hipnotikus állapotban sem lehet mély hitükkel ellentétes cselekedetre kényszeríteni.

• A jövőben a gyerekek közül az eddiginél több már az iskolás kor előtt megtanul olvasni és géppel írni. Eddig az olvasásra és az írásra az egészen kicsi gyermeknek nem volt szüksége. Beszélni megtanult, mert ez a közvetlen környezetével való kommunikációhoz kellett. Olvasnivalóhoz is hozzájutott, de általában nem volt arra belső indítéka, hogy azt meg is fejtse. A hat-hét évesnél kisebb gyermek kézzel (vagy mechanikus írógéppel, de nem számítógéppel) írni a kézizomzat fejletlensége miatt képtelen. A számítógép általánossá válásával az otthonokban a billentyűzetkezelés könnyedségével az írással való kommunikálást lehetővé teszi, előtérbe helyezi, a számítógéppel való információcsere vágya pedig (játékprogramok, internet) szükségessé teszi a képernyőről való olvasást és a számítógéppel történő írást, a géppel való kommunikálást. És ez a vágy – köztudottan – a gyermekekben óriási, Papert szavaival élve „szerelmi viszony”!13

Hipotézisem, hogy a kisgyermekek, amint a beszédet is „egyszerű” utánzással és a család segítségével, főként önszántukból sajátítják el, ugyanúgy az új körülmények között egyre gyakrabban majd „maguktól” tanulnak meg olvasni és írni is, felhasználva a korszerűbb informatikai eszközöket. Ez természetesen nem vonatkozik a kézírásra. A nyelv helyes használatához pedig a helyesírás-ellenőrző programok segítsége, bár nyilvánvalóan jelentős, de nem elegendő. A kisgyermekkori anyanyelvtanítás módszereinek fejlesztésében ez a tény is kihívást jelent. A spontán olvasástanulás feltételezésével mások is élnek (például S. Papert). Ezzel kapcsolatban megfogalmazok egy dilemmát:

A jövő nemzedékek vajon egyre inkább rögtön gyorsolvasni tanulnak meg?

Igaz-e, hogy az iskoláskor előtti, öntevékenységre alapuló olvasgatás, olvasás és az iskolai olvasástanulással párhuzamos egyéni próbálgatás, eltérően a korábbitól, elsősorban nem felolvasás lesz, hanem „gondolatolvasás”. Nem hangoztatás, hanem kommunikálás a géppel, információfelvétel, néma olvasás, ezért sebességét nem determinálja a beszéd sebessége, így az olvasás gyorsabb lehet. Mivel ez az olvasás erősen motivált, ezért a haladás tempója és az elért szint is a korábbiaknál nagyobb lesz, ez rögtön gyorsolvasás lesz? – Nem!

A hang jele a betű. Vagyis a beszédet rögzítem. Az olvasás a visszaalakítás, tehát a betűből hang lesz. Gondolat – beszéd – írás – olvasás – beszéd – gondolat. Gyakorlással érjük el, hogy ne beszéljünk. De egy kisgyerek ezt nem tudja kihagyni. Szüksége van arra, hogy hangoztasson. Ez valószínűleg nem maradhat ki. Amikor magától tanul meg olvasni, akkor is kérdezgeti a betűket. Az olvasásban nem a betűfelismerés a nehéz. (Kisebbik, óvodás fiam régóta ismeri a „pause” betűt). A betűk összeolvasása a nehéz, ezt mindegyik olvasástanítási módszernél (önálló tanulásnál is) le kell küzdeni. Az a gyerek, akinek nagyobb iskolás testvére(i) van(nak), hamarabb tanul meg olvasni. (Volt olyan gyerek, aki folyékonyan olvasott fejjel lefelé.)14 A számítógéppel való kommunikálás nem egyenlő teljesen az olvasással. A gyerek a helyét vagy a kinézetét jegyzi meg annak a szónak, nem pedig elolvassa. Én is kezeltem már német nyelvű telepítőprogramot úgy, hogy tudtam, mi van azon a helyen magyarul, nem pedig a német szót olvastam és értettem meg. A számítógéppel való kommunikálás elősegíti a gyorsolvasást. De az olvasástudás szintjeit valószínűleg végig kell járni. Ez az út valószínűleg kellemesebb, ha a számítógépet IS bekapcsoljuk. Már „csak” azt kell pontosítanunk, hogy mikor, mennyi időre, miért?

Az iskoláskor előtti olvasástanulás tehát nem gyorsolvasás-tanulás, de elősegíti a majdani gyorsolvasóvá válást.

A különféle olvasási technikákról

Az információk robbanásszerű növekedése együtt jár a takarékosságra való törekvéssel is. Az olvasmányokat és így az azokhoz igazított olvasási módokat a szöveg terjedelme alapján is csoportosíthatjuk. Persze másféle olvasást kíván egy internethonlap megtekintése, egy szakcikk átfutása, egy krimi elolvasása vagy tudományos könyvek feldolgozása. Néhány száz betűből álló szöveg feldolgozása csak annyi koncentrálást kíván, amennyit az ebben kevésbé gyakorlott ember is könnyedén megtehet. A hosszabb olvasmányokhoz edzettség, nagyobb érdeklődés, a téma iránti elkötelezettség szükséges. Rövid szövegek teljes feldolgozására az egyszeri olvasás is elegendő lehet. Rövid idejű memóriánk nagy hatásfokú, és ha abba belefér az egész olvasmány, egyszerre tudjuk azt szemlélni. Hosszabb dolgozatokat többször kell elolvasnunk. Az internetoldalak, dokumentumok esetében (de a hagyományos formájú beadványok, kérelmek terén is) megfigyelhetünk egy tendenciát: mondanivalónkat illik egy-két oldalban összefoglalni. A tömörségre, egyszerűségre való törekvés nemes cselekedet. A rövidség lehetővé teszi, hogy ezeket az oldalakat – kellő figyelemösszpontosítással – csak egyszer kell elolvasni. Amikor ez a terjedelem elegendő, vétek is többet írnunk. Itt azonban sokszor az olvasó túlzott kíméléséről van szó. Néha az az érzésem, napjainkban egyesek már nem is számítanak arra, hogy olvasóik tudnak olvasni – Asimov értelmezésében is. Az elektronikus leveleknél pedig a rövidségre való törekvés (költségkímélés, gépírni tudás hiánya?) odáig megy, hogy egyesek a nyelv szabályait is gyakran félredobják, levél helyett csak kulcsszavak többé-kevésbé rendezett halmazát küldik, a csoportnyelv túlzásai pedig néha titkosírássá változtatják a közleményt. Néhány sorra elegendő lehet egy pillantást vetnünk. Ez a valóban olcsó információcsere időnként megengedhető, sőt kívánatos is. Ne feledjük azonban, hogy a teljes információátadáshoz törvényszerűen redundáns információkat is kell a csatornán továbbítani. Az elektronikus levelezésben sem lehet öncélú a gyorsaság, és a takarékosság mellett fontos a választékos stílus. Nyelvünk szépségének, változatosságának őrzése, szabályainak tiszteletben tartása mindannyiunk érdeke. Az információk pontos közlésén túl még valami nagyon lényeges célt is szolgál a választékos, irodalmi stílus: az érzések, az érzelmek, az eszmék átadásának lehetőségét. És ezek fontosabbak az információnál!15

A redundancia nélkülözhetetlenségét az olvasás kibernetikus modellje segítségével magyarázom (1. és 2. ábra).

1. ábra

A csatorna negyedik eleme – hasonlóan az eddigi felosztáshoz – osztható további részekre:

2. ábra

A csatorna kiépítése után a működtetéshez az első feltétel a vevő adóra hangolása. Nézzünk egy példát erre! A beszéd megértése mint információfelvétel a mostani vizsgálat szempontjából azonos az olvasással. Ha tudakozódni szeretnénk – például egy utat keresve –, nem célszerű így szólítanunk meg valakit: „Ez a Pesti út?” A válasz a kérdezett jó szándéka ellenére lehet hibás, a jóember esetleg még meg sem várva kérdésünk befejezését, már készségesen bólint. A kérdezett nem akar minket becsapni, csak lehet, hogy nem fogta fel szavainkat, csak jóindulatúan hallott/képzelt valamit és szinte ösztönösen reagált. Nem volt ideje elméjének alkalmazkodni beszédünkhöz!

Először tehát semleges szöveget, redundáns információt célszerű közölnünk, majd csak azután következzen a kérdés, valahogy így: „Hé, paraszt! Melyik út megyen Budára? (/ kérdi Laczfi hetykén, csak amúgy félvállra; / De Toldinak a szó szívébe nyilallik, / És olyat döbben rá, hogy kívül is hallik.”) Vagy komolyabb formában: „Jó napot kívánok! Legyen szíves megmondani, …” Érdekes számomra, hogy mindegyik általam ismert nyelv – a magyar és a japán kivételével – először használja a keresztnevet, amelyik gyakoribb, ismertebb, könnyebben érthető, és másodikként a vezetéknevet – számomra ez tűnik informatikailag jobbnak. A társalgás kezdetén vagy információ kérésekor az udvarias bevezetés a kommunikálás hatékonyságát segíti elő. A hatékony olvasás is hangolással kezdődik. Ha ez nincs meg, ha nem vagyunk kíváncsiak egy szövegre, nem is érdemes azt elolvasnunk.

Az Olvasástanítás támogatása számítógéppel

A számítógépet már megjelenésekor használtuk néhányan az olvasástanítás segítésére. A Játékos informatikaoktatás iskolakísérletnek jelentős eredménye volt az a megállapítás, hogy a géppel való gyakorlás hatékonyabbá, élvezetesebbé teszi az olvasás-írás tanítását.16 Ma már több didaktikai metódus hasznosítja ezt, például Kőrösné Mikis Márta munkássága.17 A számítógép a gyorsolvasó-képességek fejlesztésének területén a korábbi oktatógépek bármelyikét felülmúlja, az olvasástechnika fejlesztésének számítógépes, programozott tanítási technológiáját kínálja. Nemcsak arra képes, hogy az általam ismert valamennyi gyorsolvasó-gyakorlatot a képernyőn megjelenítse, hanem arra is, hogy e gyakorlatokat végtelen sokféleképpen variálja. A programok a paraméterek állításával az olvasástanulás kezdetétől a felnőttoktatásig, a menedzserképzésig használhatók. Az eredményesség igen pontos mérésével a gép folyamatosan alkalmazkodhat a felhasználóhoz, és az előrehaladás könnyen dokumentálható is. A vizuális készségek fejlesztésére dinamikus ábrákat jeleníthetünk meg. (Ma már a digitális képtechnika fejlettsége révén a szintetizált fantomképek minősége azonos lehet a valóságot rögzítő felvételekkel.) A számítógép az olvasástechnika fejlesztésére lényegesen olcsóbb, mint a korábbi optomechanikus eszközök, lényegesen könnyebb a gyakorlatok elkészítése. Az olvasás folyamatában az egyes műveletek tizedmásodpercekkel mérendők. Erre optimális a számítógép. Az egyszerűbb, de jól hasznosítható programok már szerényebb programozói tudással is megírhatók. A programozásban valamelyest jártas ember teljes egészében saját maga vagy tanítványai számára készítheti a programokat.

Az egyes részképességek fejlesztésére, mérésére írt programjaim egy részét tartalmazza a cikkhez kapcsolódó, az OKI honlapján található számítógépes program. A gyorsolvasásról készült hosszabb tanulmányt, több cikket és több számítógépes programot találhat az érdeklődő olvasó egy nemrég megjelent CD-n.18