Vörösné Rövid Zita

Minőségbiztosítás az osztályfőnöki munkában

– A Kozéki-féle személyiségvizsgálat és gyakorlati vonatkozásai –

Az osztályfőnöki munka minőségének biztosítása nehezebb feladat, mint a tantárgyi oktatásé. A gyerekek nevelésének eredményeiről nem születnek osztályzatok, fejlődésük nyomon követése nem bevett szokás. A kérdés tehát az, hogyan biztosíthatjuk munkánk minőségét, hogyan vizsgálhatjuk a gyermek fejlődését, miként ellenőrizhetjük nevelői munkánk eredményességét, illetve hogyan válhat ez a munka céltudatossá, tervezhetővé. A Kozéki-féle személyiségvizsgálati módszer segítséget nyújt e probléma megoldásában.

Az egyre gyakoribb rendezetlen családi háttér, a szülők elfoglaltsága, terhei miatt mind több nevelési feladat hárul a pedagógusokra. Elsősorban az osztályfőnök feladata az, hogy nyomon kövesse, koordinálja a gyermekek nevelését. Helyes szokások kialakításával, meggyőződésük formálásával, példa állításával alakíthatjuk is személyiségüket.

A nevelés nem más, mint a személyiség fejlesztése, tehát a pedagógusnak tevőlegesen is hozzá kell járulnia a gyerek egészségesen fejlett személyiségének kialakításához. Az egészséges személyiség képes a konstruktív életvezetésre, reális önismerettel rendelkezik, ismeri értékeit, és kamatoztatni is tudja azokat. Az egészséges személyiség tükrözi egyediségét, ugyanakkor hasznos tagja a társadalomnak. A személyiség tudatos fejlesztéséhez nyújt segítséget az a módszer, amelynek segítségével megismerhetjük a gyermek tíz személyiségjegyét, s az osztályok egészére számított átlagokból felmérhetjük nevelői munkánk eredményeit, hiányosságait, illetve körvonalazódik a tennivalók sora, akár iskolai szinten is. Tehát a módszer hasznos mind az egyén, mind a szűkebb-tágabb közösségek szempontjából is. A teszt kimutathat devianciákat is, jelezve, hogy szakember bevonására van szükség.

A Kozéki-féle személyiségvizsgálati módszer bemutatása

Munkánk során Kozéki Béla¹ személyiségvizsgáló tesztjét alkalmazzuk, mely alkalmas a gyermekek alapvető személyiségvonásainak mérésére. Ezt a vizsgálati módszert szerzője a londoni egyetemmel és más brit intézményekkel közösen dolgozta ki. Munkájukban egyesítették a két jelentősebb személyiségmegközelítés előnyeit: az egyik a Catell-féle felfogás, melynek lényege, hogy sok dimenzióban ragadja meg a személyiséget, de igen bonyolult, valójában csak tudományos vizsgálatokban használatos eszközökkel alkalmazható. A másik ez Eysenck-féle elképzelés, amely igen kevés s nagyon egyszerű eszközökkel a személyiségnek csak néhány vetületét ragadja meg. Kozéki Béláék „vonásonként” kevés s csak igen-nem megjelölést kívánó tétellel, ugyanakkor komplex módon tíz alapvető személyiségtulajdonság mérésére tették alkalmassá az eszközt. A kérdőívnek két változata van: egy „junior” és egy „senior”. Mi a „junior” változatot használjuk, amely 7–16 évesek számára készült. A kérdőív 100 tételből áll, de csak két választást igényel (igen-nem), a legkisebbeknél is elvégezhető egy 45 perces tanítási órán belül. Könnyen értékelhető. A 100 válasz tíz oszlopba van rendezve, és minden oszlop egy-egy személyiségvonást mér (1. táblázat). Oszloponként számoljuk az igen válaszok számát, ez mutat ki az egyes személyiségvonásokra jellemző értéket. Ezek tartalmának megfejtéséhez adottak a normál értékek, az országos iskolai átlagok. A teszt szerzői pontos leírást adtak a teszt által mért személyiségvonások hátteréről, s útmutatót készítettek arra nézve, hogy a különböző eredmények alapján milyen módszerek alkalmazása segíti a gyermek fejlődését.

A mért személyiségvonások rövid bemutatása

1. P-skála. A keménység- vagy durvaságskálán minden 1-re végződő tétel. Az a személy, aki P-ben magas értéket ad, kemény, szereti az izgalmakat, vakmerő, mások érzelmeivel nem törődik, lelkiismeret-furdalás nélkül teszi, amit jónak lát. Szereti, ha félnek tőle, irtózik a monotóniától, így a tanulás vagy a munka természetes rutinját sem képes elviselni. Ellentéte: a P-ben alacsony, szelíd, szerény, konfliktushelyzetekben visszahúzódó, tapintatos, mások érdekeire nagyon érzékeny.

2. E-skála. Minden 2-re végződő tétel, az extroverzió-introverzió skálája. Aki az extrovertált csoportba tartozik, az kifelé forduló, nagyon igényli a társaságot, mindent másokkal akar megélni, szeret a középpontban lenni, kapcsolatokat kezdeményezni. Szereti a nyüzsgést, az izgalmat, szeret gyorsan cselekedni (néha meggondolatlanul). Kívánja a változatosságot, a monotóniát nehezen viseli, az érzelmein nem tud uralkodni, s a megbízhatóság nem erős oldala. Ellentéte az introvertált, aki elmélyült, jól kontrollált, viszont a nyüzsgést, a sok embert, általában a társaságot nem kedveli, magában tud a legjobban dolgozni. Iskolában, munkahelyen az a jó, ha az extrovertált rövidebb ideig foglalkozik egy dologgal, s minél több csoportos aktivitásban vesz részt, az introvertált pedig (mivel lassan melegszik bele, de kitartó) kevesebb váltással, magában tevékenykedhet.

3. N-skála. Minden 3-ra végződő tétel. Aki ezen a neurocitásnak vagy inkább emocionalitásnak nevezett skálán magas pontszámot ér el, az kiegyensúlyozatlan, érzékeny, hangulata ingadozó, sok minden idegesíti, könnyen válik lehangolttá, kiábrándulttá, különösen a változások és az erős érzelmi benyomások kavarják fel nagyon, ezért többnyire mereven ragaszkodik szokásaihoz. Gyakran kínozza a magányosság érzése. Ennek ellentéte a kiegyensúlyozott, rugalmasan alkalmazkodó, optimista, ugyanakkor sokszor érzelmileg fogékony ember.

4. L-skála. Minden 4-re végződő tétel. Ennek az elnevezése bonyolultabb, talán a „szociális konformitás” fejezi ki legjobban a lényegét. Kezdetben ezt a skálát csak arra akarták használni, hogy megmutassa, ki mennyire igyekszik „jobbnak mutatkozni” a kérdőív kitöltése során. Kiderült azonban, hogy a legtöbb esetben – a gyermekeknél különösen – egyszerűen azt mutatja, hogy az illető mennyire igyekszik megfelelni az elvárásoknak. Az L-ben magas gyermek alkalmazkodó, igyekszik, hogy viselkedése megfeleljen az elvártnak, valóban törekszik arra, hogy magatartásában magasabb fokra léphessen. Akarja, hogy viselkedése megfeleljen a társadalmi ideálnak, ami mintegy előfoka az értékesebb magatartásnak. Az L-ben alacsony gyermek viszont egyáltalán nem vágyik szociális elfogadottságra, meg sem kísérli saját motívumainak egyeztetését a közösség érdekeivel.

5. i-skála. Minden 5-re végződő tétel. Az impulzivitást jelző skála. Impulzív abben az értelemben, hogy általában anélkül cselekszik, hogy meggondolná, mit is tesz. Van bizonyos rokonsága az extroverzióval is, ezt az összetevőt is jellemzi az izgalomra való éhség, az élénkség, de itt fokozottabb a meggondolatlanság, a tervezésre való képtelenség. Elsősorban azonban az úgynevezett „szorosabb értelemben vett impulzivitás” jellemzi az ilyen embert: rendkívüli türelmetlenség, nyugtalanság (ebben rokon az N-összetevőivel), képtelen várni, reflexszerűen cselekszik olyankor is, amikor a józan meggondolás vagy az erkölcsi érzék könnyen megmutathatná a helyes cselekvés útját; tulajdonképpen az önkontroll teljes hiánya jellemzi. Az impulzivitás feltétlenül csökkentésre szorul, illetve gyors, de helyes döntésre való képességgé kell formálni. Ellentétét, a túlzottan megfontoltat pedig gyorsabb döntésre, gondolatai bátrabb kinyilvánítására kell ösztönözni.

6. v-skála. Minden 6-ra végződő tétel. Rokona az extroverziónak, rokona, de egyben ellentéte is az impulzivitásnak. A vállalkozó típusú ember is szereti a kockázatot, de míg az impulzív a pillanat hatása alatt cselekszik, nincs fogalma arról, mit kockáztat, a vállalkozó tisztában van azzal, mit vállalt. Ismeri a veszély nagyságát, tudatosan felkészülve vár rá. Kedveli az új, erős, mély benyomásokat, a győzelmet, a kihívást, nem szereti a rutint, s nem jellemzi a szorongás. Az impulzivitás így közelebb áll a vakmerősködő P és a labilis N jellemzőkhöz, míg a vállalkozás inkább az izgalomkedvelő E-hez. A kockázatvállalóknak, mint az extrovertáltaknak, izgalmas, mozgalmas, újszerű feladatokat kell adni, az óvatosaknak inkább ismerős, kevés feszültséggel járó tevékenységformákat.

7. e-skála. Minden 7-re végződő tétel. Az empátia-skála magában foglalja az empátia alapvető felfogását, a kognitív szerepátvételt, a másik állapotának megértését, azt, hogy valaki felismeri a másik ember érzelmeit, várható reakcióit, s ugyanakkor képes az együttérzésre, a másik érzelmeire adott mintegy ösztönös érzelmi válaszra, beleélésre. Vagyis az empátiában magas értékű személy megérti más emberek érzelmi állapotát, érdeklődik érzelmeik iránt, képes érzelmi együttmozgásra másokkal, tapintatos, óvatos – főleg új helyzetben –, így szorongásra is érzékeny. Már gyermekkorban erősíteni kell más örömének, bánatának átérzését, azt, hogy tudjon örülni annak, ha tehet másokért valamit, s szégyenkezni, ha bajt okozott másnak. De a túlzása is rossz, meg kell tanítani a gyermeket arra, hogy ne akarja mindenki baját hordozni.

8. f-skála. Minden 8-ra végződő tétel. A feszültségre, a szorongásra, veszélyre figyelmeztető, a baj elkerülésére, visszahúzódásra késztető érzés. A rossz elkerülése érdekében energiánk mozgósítására késztető érzelmi állapot. Állandóan magas foka hátrányos az egyénre nézve – stresszállapotként – kínos érzelmi helyzethez, depresszióhoz, egészségbomláshoz vezet, s káros a teljesítményre nézve is, mert akadályozza a problémákban való elmélyülést, a koncentrálást, az ötletek szabad áramlását, vagy a feladathelyzetből való menekülésre késztet (a gyerek ellógja a dolgozatot, a felnőtt betegségbe menekül).

9. s-skála. Minden 9-re végződő tétel. A magabiztosság, a pozitív önértékelés szoros kapcsolatban van azzal, hogy a gyermek vagy a felnőtt munkájában inkább sikert remél, vagy kudarcra számít. Akinek alacsony az önértékelése, kevés az önbizalma, az inkább passzív, nem számít jó kapcsolatokra másokkal, nem vár sikereket az életben, kiszámíthatatlannak, megbízhatatlannak tartja sorsát is, önmagát is. Ez elkeseríti, de úgy érzi, nem is segíthet rajta. Akinek magas az önértékelése (nem értékeli túl magát), a realitásoknak megfelelően értékeli magát, magabiztos, aktív, szívesen vállalja a felelősséget, mert megbízhatónak tartja magát, így többnyire derűs, elégedett. Míg a skála elején szereplő tényezők nagyrészt veleszületett sajátosságoknak tekinthetők, ahogy haladunk előre, egyre inkább az egyéni tapasztalatszerzés, a nevelés határozza meg a tulajdonságok mértékét. Az önértékelés már csak annyiban tekinthető veleszületettnek, hogy hatnak az előzőekben említett tényezők, ezt azonban alapvetően már a nevelés határozza meg.

10. skála. Minden 10-re végződő tétel. Az úgynevezett kontroll helyének megállapítására szolgáló külső kontroll mérője. Az önértékeléssel kapcsolatos az embernek az a tulajdonsága, hogy az őt ért jutalmakat és büntetéseket, tágabb értelemben az őt ért jót vagy rosszat önmagának, saját tevékenységének, erőfeszítésének, tulajdonságainak vagy külső erőknek, véletlennek, mások jó- vagy rosszindulatának, sorsnak, egyéb hatalomnak tulajdonítja-e. Az úgynevezett belső kontrollos úgy éli meg, hogy maga kontrollálja sorsát, viselkedésével maga határozza meg, hogy jó vagy rossz éri inkább. A külső kontrollos egyén az őt ért hatásokat, megerősítéseket tetteitől függetlennek, rajta kívül álló hatalmaktól függőnek érzi. A belső kontrollos úgy érzi, érdemes erőfeszítéseket tennie azért, hogy ő irányítsa sorsát, míg a külső kontrollos úgy látja, teljesen kiszolgáltatott, legfeljebb a hatalmak jóindulatának megszerzése lehet célja, például a normáknak maximálisan megfelelő viselkedéssel, szorgalmas munkával.

A mérés iskolai tapasztalatai

A vizsgálati eredményeket osztályátlagokban, iskolai átlagokban értékeltük, illetve elkészítettük a személyiségvonások eloszlásának diagramját osztályonként, ez segít az osztályfőnököknek osztályuk értékelésében, megmutatja, hogy egy közösségre, egy adott személyiségvonásra nézve milyen a kép (1. ábra).

Értékelés

A felmérés során három személyiségvonás: a szociális konformitás, az impulzivitás, az empátia terén tapasztaltunk olyan tendenciákat, melyek az iskola egészére nézve figyelmeztetőek, pedagógiánk felülvizsgálatára késztetnek.

A szociális konformitás értékei a felmérések alapján több éve csökkenő tendenciát mutatnak. Az alacsony L-érték (szociális konformitás) a kamaszkor természetes velejárója, de az eredmények szerint az életkortól függetlenül is csökken az értéke, ami szoros összefüggésben van a tanulmányi eredményekkel is. A nevelők, a tanárok és tanulók kapcsolatának javításával változtathatnánk ezen, hisz a megfelelni vágyás alapja a tanár szeretete. A közös élmények, tanórán kívüli együttlétek erősíthetnék a jó kapcsolatokat. E személyiségvonás értékének átlaga osztályonként is változó, jellemző. Tapasztalataim szerint azokkal az osztályokkal nehéz együtt dolgozni, ahol a hangadók az alacsony L-értékű tanulók között vannak. Ezekben a közösségekben nincs értéke a tanulásnak, elítélik azokat a tanulókat, akik igyekeznek megfelelni az elvárásoknak.

Iskolánkban sok tanulónak túl magas az impulzivitásértéke. A vizsgálatból kiderült, hogy a fegyelmezett személyiség kialakítása nem vált tudatos folyamattá a nevelői gyakorlatban. (A fegyelemmel kapcsolatosan könnyen össze lehet téveszteni a meggyőződésből fakadó elkötelezettséget, illetve az elvhűséget a szófogadással. A fegyelmezett személyiségen a gyerek bensőjéből fakadóan fegyelmezett viselkedésre való képességet értjük.

Természetesen a fegyelmezett személyiség kialakítása – a külső, a tanár által igényelt fegyelem eljuttatása belső önfegyelemmé – hosszú nevelési folyamat, több lépésben történik. A személyiségteszt impulzivitásdimenziója jelzi, hol tart a diák ezen az úton. Először megerősítendő a gyermekben az engedelmesség készsége és öröme. Csak szoktatással érhetjük el ezt kisgyermekkorban, ehhez elengedhetetlen az, hogy a gyerek kész legyen engedelmeskedni, és örömét is lelje benne. A gyermek szívesen teszi, ha cserébe a felnőtt szeretetét kapja, tapasztalta Klein Sándor. Helyes szokások kialakítása lehetővé teszi a gyermek tudatos fegyelmezett viselkedését. A nevelői munka során e külső fegyelemnek belsővé kell válnia. Rendszeres, következetes neveléssel a gyermek látja fegyelmezettségének pozitív eredményeit, kialakul erre a belső igénye. Megismeri a fegyelemnek a csoportban betöltött szerepét.

A demokratikus viselkedéskultúra elsajátítása társadalmi igény. A magatartási hibák okát azonban sokan az iskolai demokrácia kiteljesedésében látják. Ez abból a tévedésből is fakad, amely a demokráciát engedékenységnek fogja fel. A demokrácia az iskolában nem azt jelenti, hogy elnéző nevelők szabadjára engedik a tanulókat, hanem azt, hogy a nevelői, oktatói munka során figyelembe vesszük a gyerekek véleményét, érdekeit, szót kapnak az őket érintő kérdésekben, azaz kockázat nélkül elmondhatják a véleményüket. A demokratikus kultúra alapja a fegyelmezett személyiség. Meghallgatjuk egymás véleményét, ez lehetővé teszi a kulturált vitát.

Az empatikus képességeket mérő értékek iskolai átlaga egyre csökken (2. ábra), pedig ezek fejleszthetőek. Az emberek nemcsak külsejükben, hanem szinte mindenben: vágyaikban, érdeklődésükben, értékeikben különböznek egymástól. Szükséges, hogy ezt a különbözőséget megismertessük a gyerekekkel, elfogadtassuk velük a másságot, és képessé tegyük őket arra, hogy egymás érzelmeit felismerjék, elfogadják. A gyermek döntéseiben legyen tekintettel mások érdekeire, megértően fogadja társai magatartásának megnyilatkozásait, tartsa tiszteletben szokásaikat. Az összehasonlító vizsgálatokban azt tapasztaltuk, hogy iskolánk tanulóinak empatikus képessége átlagon aluli, s fokozatosan romlik. Az emberi kapcsolatok javítása, az önismeret, ezen keresztül a társak megismerésének fejlesztése hozhat változást. Ennek pedig elengedhetetlen feltétele az osztályfőnöki órák minőségének javítása. Sajnos az osztályfőnöki órák leggyakoribb témája a magatartás- és szorgalomjegyek értékelése, az iskolai aktualitások, ezek mellett legfeljebb az egészséges életmódról szóló témakör megbeszélésére jut idő. Szükség lenne olyan osztályfőnöki órákra, melyek jól kidolgozott gyakorlatokkal, azt követő megbeszélésekkel fejlesztik a gyerekek önismeretét, egymás közötti kapcsolatukat, egyben az empatikus képességüket is. Minél gazdagabb az emberismeretük, annál könnyebben fogadják el egymás másságát. (Jó eredmény, hogy ez év végére kilenc pedagógus vesz részt iskolánkból olyan továbbképzésen, amelyen megismerkedik személyiségfejlesztő gyakorlatokkal.)

Felhasznált irodalom

KLEIN SÁNDOR – FARKAS KATALIN: A fegyelemről. Neveléselmélet és iskolakutatás, 1987. VI. évfolyam 2. sz. 23–73. p.

KOZÉKI BÉLA: Moralitás, jellemfejlesztés. Budapest, 1987, Tankönyvkiadó.

KOZÉKI BÉLA: Hogy hű lehessen önmagához... Budapest, 1989, Tankönyvkiadó.

KOZÉKI BÉLA: Eszköz az alapvető személyiségvonások mérésére. Pedagógiai Szemle, 1988. 5. sz. 387–398. p.

KOZÉKI BÉLA: Személyiségfejlesztés az iskolában. Békéscsaba, 1985, BPI, 162–312. p.