Makai Éva
Iskolakerülők?
Egy fővárosi kerület Gyermekjóléti Szolgálatánál fél év alatt előfordult esetek elemzéséből kirajzolódni látszik az iskolakerülés jelensége, a háttérben húzódó okok, problémák természete, egy meghatározott korosztály és azon belül a fiúk érintettsége. Kimutathatók e területen az iskola funkciózavarai, amelyek az iskolai gyermek- és ifjúságvédelmi munka prevenciós szerepének megvalósulását gátolják. |
Várhegyi György emlékének ajánlom ezt az írást,
akitől a kutatói objektivitást
és a hátrányos helyzetűek iránti elkötelezettséget tanultam.
A gyermekvédelem történetében bizonyára nevezetes marad az 1997-es év, a gyermekvédelmi törvény életbelépésének esztendeje. Sokan, sokszor fogják még leírni ezt a dátumot is: 1997. november elseje, amikor a gyermekvédelmi törvény szerint hivatalosan is létrejöttek a gyermekjóléti szolgálatok.
A Családsegítő Szolgálat, mely negyedik éve működött már az egyik fővárosi kerületben, 1997 őszétől kiegészült egy új típusú szolgáltatást nyújtó, szakmailag függetlennek tervezett és ekképp indított csoporttal, a Gyermekjóléti Szolgálattal. (Hogy ez az eredeti elképzelés mennyire valósult meg, az nem ennek az írásnak a témája.) A családsegítésnek-családgondozásnak tehát voltak előzményei a kerületben, így a novemberi indulás után viszonylag rövid idő alatt felfutott az esetszám, lendületesen beindult a gyermekjóléti munka.
Fél év elteltével kezdtünk valamiféle tendenciát érzékelni abban,
hogy a hetente tartott esetmegbeszélő csoporton mindig akadtak iskolakerülős
ügyek. Ekkor született az elhatározás, hogy összegyűjtjük azokat
az iskolai eseteket, amelyekkel foglalkoztunk. Minden olyan esetet
ide soroltunk, amelyiknek érintett
A gyermek életkora, iskolai osztálya.
Honnan jött a jelzés?
A megkereső (a szolgálat segítségét kérő) által megnevezett probléma.
További feltárt problémák.
Az iskola szerepe a megoldásban.
Az eset kimenetele/megoldása.
Az előzetes esetelemzések nyomán feltételeztük, hogy kimutatható
az iskolás korosztályon belül egy leginkább érintett csoport
Amikor arra a kérdésre kerestünk választ, hogy
Amikor azt vizsgáltuk, hogy honnan kaptuk a jelzést az esetről,
a válaszokból azt reméltük, hogy kibontakozik valamiféle sajátossága
a
A hozott problémával kapcsolatos korábbi tapasztalataink azt
mutatták, hogy a partner a
Az iskola szerepével kapcsolatosan (akár a jelzésben, akár a
problémamegoldásban) arra kerestünk válaszokat:
Az
A Gyermekjóléti Szolgálatnál az indulás első hat hónapjában esetként számon tartott, gondozott családok száma 126 volt, az érintett gyerekek száma pedig 230. Egy-egy családgondozó számára ez átlagban majdnem 32 családot és mintegy 58 gyermeket jelentett. A gyermekjóléti szolgálatot ellátó intézmények és személyek szakmai feladatait, a működés feltételeit, irányszámait, normáit szabályozó népjóléti miniszteri rendelet ugyan csak 1998. május 5-ével lépett életbe, így a vizsgálat adatainak zárásakor (április 30-án) nem volt összevetési alapunk arra vonatkozóan, hogy sok-e vagy kevés a családgondozónkénti 32 család és 58 gyermek. Mi akkor úgy éltük meg, hogy ez túllép a vállalhatóság határain, leginkább azért, mert néhány esettől eltekintve nem lehetett gyorsan vagy rövid idő alatt lezárni őket, gyakorlatilag folyamatos családgondozói munkát igényeltek. (Egyébként a Gyermekjóléti Szolgálat ismertségének arányában ez a családszám és gyermekszám nyár közepéig szinte ugrásszerűen emelkedett, s mindegyik családgondozónál elérte vagy meghaladta a 35 családot s a 60 fölötti gyermekszámot.) Összevetve ezeket az adatokat a hivatkozott rendelettel, mely egy-egy családgondozóra gondozottként 45 gyermek vagy 25 család ellátását jelöli meg, bizony nem volt egyszerű a helyzetünk.
A Gyermekjóléti Szolgálat munkatársai az első fél év során havonta átlagban 7 alkalommal voltak családlátogatáson, 11 alkalommal nyújtottak segítséget az intézményben, esetenként minimálisan 4 külső intézménnyel, partnerrel működtek együtt a megoldásban, s havonta megközelítően 3 alkalom jutott a szakmai fejlesztő-önfejlesztő munkára.
A hat hónap alatt gondozott 126 családból 99 család iskolás
gyermekkel kapcsolatos problémával kereste meg a Gyermekjóléti Szolgálatot.
(Ez a megkereséseknek majdnem 79%-a.) A
A gyermek életkora
Az elemzés kimutatta, hogy a 1215 éves korosztály a leginkább érintett, a legtöbb gond és probléma velük van, s az ő veszélyeztetettségük tűnik a legnagyobbnak. Az iskolás esetek több mint 60%-át képező csoporton belül a fiúk voltak (kétharmados) többségben. Ez a nemi arányeltolódás nem volt jellemző sem a 611 évesekre, sem a 1618 évesekre. A kicsiknél az esetszám és a nemenkénti arány csak jelzésszerűen haladta meg a fiúk rovására a lányokét, míg a nagyoknál megközelítő azonosságot mutatott. A korosztályon belül domináns problémahordozókként jelentkeztek a 15 évesek. A 1215 éves korosztályt érintő esetek majd 40%-a hozzájuk kapcsolódott. A nemek szerinti megoszlásban továbbra is a fiúk vezettek. Kimutatható volt azonban egy érdekes jelenség. Míg a 15 éves lányok zömében a koruknak megfelelő iskolai osztályokba jártak (valamilyen középfokú iskola), addig a fiúk 90% fölötti arányban általános iskolai osztályokban voltak túlkorosok.
További kutatást igényel, hogy vajon üzenetértékű-e ez az adat az általános iskolai oktatás-nevelés nemek szerinti differenciálatlanságáról. Érdemes lenne vizsgálni ebben az összefüggésben a magántanulói státusokat is, vagyis azt a kérdést, hogy ezen a korosztályon belül a fiúk vagy inkább a lányok válnak szülői kérésre magántanulókká.
1. Az esetek 38%-ában a
2. A vizsgált iskolás esetek 31%-át a Népjóléti Osztályhoz tartozó
Az iskolák leginkább követhető gyermekvédelmi tevékenysége az
igazolatlanul hiányzók figyelmeztetése volt, majd jelzés az önkormányzatnak,
a hivatalnak. Ilyen esetekben a szülő ellen szabálysértési eljárás
indult, s a felek (a szülő és a gyermek) meghallgatása után kirótták
a pénzbírságot. Akár 15 óra (3 nap!) ismétlődő igazolatlan hiányzás
7000 forint bírságot is jelenthetett a négy gyermekét egyedül nevelő
anyának. Nincs okom feltételezni, hogy ez az eljárás jogsértő lenne.
Ezek az esetek az iskolai gyermekvédelem hatástalanságáról és formális
jellegéről
3. Az esetek 15%-ában az
Az osztályfőnököktől és az iskolai gyermekvédelmi felelősöktől
szinte minden esetben a személyes kapcsolat kialakítását, a személyre
szóló odafigyelést és törődést kértük, valamint a speciális segítésmód
megtalálását. Az egyik gyereknek ez azt jelentette, hogy patronálni
kezdte őt az iskolai könyvtáros, a másiknak azt, hogy rengeteg hiányzása
és túlkorossága ellenére befogadta osztályába a tanárnő, a harmadiknak,
hogy meleg ételt, jó szót kapott. Sok gyerek szeretet nélkül él, mindenki
elrohan mellettük, a gondtól gyötört szülő ugyanúgy, mint a fáradt
pedagógus. Ha mégis létrejött a bizalom, s lehetett kihez fordulni,
már előbbre léptünk az ügyben. A segítés szép példáit sorolhatnám
itt fel: azt az osztályfőnököt, aki elérte, hogy a gyermekét egyedül
nevelő anya észrevegye, hogy kamasz lányának szüksége van rá. A másik
kiharcolta, hogy a legproblémásabb kisfiú is ott lehessen az erdei
iskolában. Vagy a kollégiumi tanárnő, aki észrevette egy kamaszlány
hanyatló tanulmányi munkája mögött a család gondjait (őt egyedül nevelő
alkoholista apa), s a Gyermekjóléti Szolgálat családgondozójának együttműködésével
nyugodtabb családi körülmények közé sikerült juttatni a kislányt.
Visszatérve a bevezető gondolatok közt kiemelt korosztályra és a
Az esetfeltárások gyakorta olyan súlyos családi és élethelyzeteket mutattak, amelyekkel az iskola a gyermek problémája szintjén sem tudott igazán mit kezdeni. A Gyermekjóléti Szolgálat családgondozói számára pedig ilyenkor kezdődtek el a sokszereplős, hosszú kifutású esetek. Az iskolával történő együttműködés azért vált nagyon fontossá, mert a személyesebb törődés, nagyobb odafigyelés is sokat javíthatott a gyermek helyzetén, miközben a családsegítéssel igyekeztünk más irányokból komplex segítséget nyújtani a családnak. Ezek az esetek jelezték, hogy mennyire nehéz az iskolai gyermekvédelem helyzete, mivel a gyermekek beviszik az iskolákba a családok problémáit: az elszegényedés, a munkanélküliség, a kilátástalan lakáshelyzet, a közműtartozások, az etnikai problémák egyre intenzívebben jelentkező gondjait. Az iskolában is lecsapódnak a kerületre jellemző gondok: a szegénység, a magas munkanélküliség, a rossz lakáshelyzet s a nagyobb számban jelen lévő cigányság problémái. A Gyermekjóléti Szolgálat munkatársai többször megélték azt, hogy tevékenységükkel a társadalmi gondok új levezetési csatornáját jelentik, s a társadalom jóval nagyobb terheket mér rájuk, mint amennyihez eszközük vagy kompetenciájuk lenne.
4. Az esetek 10%-a a
5. Elenyésző volt azon esetek száma (6%), amikor az
A problémák
A problémák csoportosításánál azt a rendszerezést használtam, amelyet az iskolai gyermekvédelemben általánosan használnak a gyermekek veszélyeztetettségének nyilvántartására. Eszerint a veszélyeztető tényezők adódhatnak a környezetből2, a gyermek személyiségéből, anyagi okokból, egészségügyi okokból, valamint egyéb okokból.
A vizsgált 99 család esetében, a jelzést adó személyek szerint
a
A gyermekvédelmi törvényben megfogalmazott juttatások ellenére
továbbra is jelentősnek mondhatók az anyagi problémák; az
Miután ilyen kiugró említéseket kapott a környezeti okok között a család, megvizsgáltuk az említett 99 család szerkezetét. A vizsgált családok 63%-ában (tehát majdnem kétharmadában) a szülőpár elvált, s valamelyikük (többnyire az anya) egyedül neveli a gyermeket/gyermekeket. Az egyedül nevelők 8%-a megözvegyült. A vizsgált családoknak 35%-a teljes család (ebből 16% házasságban, 19% élettársi kapcsolatban él). A fennmaradó családok esetében (2%-ban) rokon neveli a gyermeket.
Az iskolák szerepe az esetek megoldásában
Miután a problémákkal a Gyermekjóléti Szolgálatot keresték meg, nem vártuk, hogy az iskolák lépjenek helyettünk a megoldásokban. De mivel iskoláskorúakkal kapcsolatos problémákról volt szó, így mégis partnerként kellett bekapcsolnunk az iskolákat mint azokat a színtereket, ahol (elvileg) a nap nagyobb részét töltik el a gyermekek. Tapasztalataink azonban olyan iskolai funkciózavarokat sejtetnek, amelyek ráterhelődnek az iskolai gyermekvédelmi problémákra. A törvényi szabályozások pontosabban körülhatárolható iskolai gyermekvédelmi munkát írnak le. Ám a valóság a könnyebb ellenállás irányába történő elmozdulást jelzi. A bemutatott esetekben ugyanis gyakrabban kezdeményezte (kérte) az iskolás gyermek érdekében a családgondozói segítést a hivatal, mint az iskola, miközben találkozásainkkor sorra azt jelezték az iskolák, hogy a rájuk zúduló gyermekvédelmi gondok komplexebbek annál, hogy csupán nevelési eljárásokkal, eszközökkel kezelni lehetne őket. (Mélyebb, belső iskolai összefüggéseket nem állt módunkban vizsgálni.) Az esetek kezelésénél a következőképpen vettek részt az iskolák a gyermekek ügyeinek megoldásában.
Az iskola részvétele az esetek megoldásábanAktívan részt vett | 38% |
Passzív maradt | 23% |
Nem volt szerepe a megoldásban | 26% |
Rideg magatartást mutatott | 11% |
Szegregáló, jogsértő | 2% |
Összesen | 100% |
Az esetek kimenete/megoldása
E kérdés vizsgálatánál azt figyeltük, hogy megmaradt-e az alapellátás keretein belül az eset, vagy hivatali intézkedés vált szükségessé. (A vizsgált iskolás esetszámból természetesen leszámítjuk azokat az eseteket, amikor a gyermek már korábban bekerült a szakellátás rendszerébe, s mi az alapellátásban a családba kerülés, a visszakerülés segítésén dolgoztunk.)
Az esetfeltárás és a családgondozás után egyetlen esetben kért csak védelembevételt a Gyermekjóléti Szolgálat, de határozat az eltelt több hónap alatt nem született az ügyben. A többiekben az alapellátás lehetőségeivel és eszközeivel (pl. családgondozás, pszichológus vagy egyéb szakértő-segítő bevonása) kezelni lehetett az esetet. A Gyermekjóléti Szolgálathoz a Családvédelmi Csoporttól érkezett esetek között szinte nem volt olyan, amikor indokolt lett volna a védelembevétel. A Családvédelmi Csoport az eltelt fél év alatt egyébként nyolc esetben hozott határozatot védelembevételről, de ezek az esetek teljesen függetlenek voltak azoktól az esetektől, amelyekkel a Gyermekjóléti Szolgálatot megkereste.
A hivatalos intézkedéskérésnél vizsgáltuk a Gyermekjóléti Szolgálat javasolt megoldásának és a gyámhatóság határozatának egybeesését vagy különbözőségeit is.
Általános tapasztalatunk volt, hogy a gyámhatóság kínosan ügyelt a fokozatok, a fokozatosság betartására akkor is, amikor a gyermek érdeke igazolhatóan és bizonyíthatóan azonnal magasabb szintű eljárást igényelt volna. Néhány konkrét példa: védelembevételről határozott olyan esetben, amelyben a családgondozó indokoltnak látta az azonnali átmeneti nevelésbevételt. Ez végül négy hónappal később meg is történt, de előtte még az ideiglenes nevelésbevételt is elrendelte a gyámhivatal. Azt már senki sem vizsgálta, milyen károsodások, sérülések és veszteségek érték feleslegesen a gyermeket, s mit nyerhetett volna az idejében meghozott szükséges jó döntéssel. Más: életveszély esetén elhúzódott az ideiglenes hatályú elhelyezés. Végül az elhelyezés megtörtént, az erről szóló határozat hetekig késett, a gyermeket addig nem lehetett a számára megoldást jelentő átmeneti nevelésbe, családotthonba juttatni.
Jóval kevésbé ügyelt viszont a hivatal a jogszabályokban előírt határozathozatali idők betartására. A védelembevételi kérelmekről, javaslatokról 24 hónapig sem született döntés. A tényszerűség kedvéért meg kell jegyeznünk, a gyermekvédelmi törvény életbelépését követően késve jelentek meg a végrehajtási rendeletek. A változások elhúzódó szervezeti átalakulásokkal és fluktuációval (is) jártak, az elintézetlen ügyek emiatt is halmozódtak, a határidőre történő döntések nagy erőfeszítéseket és magas szintű szakmai tudást követeltek volna, ám ezeknek gyakorta híján volt a hivatal. Ami viszont jól működött lefelé, a Gyermekjóléti Szolgálat irányában: a hierarchia és a piramiselv hangsúlyozása. A vártnál jóval töredékesebben mutatkozott csak meg az önkormányzati rendszerben deklarált közszolgálatiság.
Az eltelt hat hónap alatt az elemzett 99 iskolás esetre vonatkozóan 12 intézkedést kértek a Gyermekjóléti Szolgálat munkatársai (védelembevételt, ideiglenes nevelésbevételt, állandó nevelésbevételt). Ebből az előírt határidőn belül 8 intézkedés realizálódott, bár gyakorta nem az a típusú intézkedés, amelyet a családgondozó kért, hanem inkább egy alacsonyabb szintű. Általános volt az a tapasztalatunk, hogy bizonyos eseteket képtelenség az alapellátásban tartani. Nem lehetett tehát automatikusan a prevencióval kezdeni a munkát egy olyan nehéz terepen, mint a külváros, ahol élünk, s naponta botlunk a szegénységbe és reménytelenségbe. Itt egyszerre kellett többfelé indulnunk: bizonyos területeken nagy esélye van még a megelőzésnek, más esetekben el kell fogadnunk, hogy ez bizony már keményen a veszélyhelyzet felszámolása, az utolsó előtti esélyek megkeresése, itt már a hivatal segítő beavatkozása is szükséges. Ezért nem lehet megítélni, hogy ez a 12 hivatali intézkedéskérés sok vagy kevés az adott családok számához viszonyítva. Mi ennyit tartottunk szükségesnek a gyermekek érdekében és védelmében. Bízom abban, hogy a két szervezet különböző, természetszerűen még nem összehangolt látásmódjának a különbsége mutatkozott meg s nem pedig az eltérő érdekeké.