Könyv az emberré válásról
Rebecca Wild ma már a felvilágosult nevelés klasszikusa. Columbia egyik kisvárosában, Equitóban indián és fehér gyerekeket nevel Pestalozzi- és Montessori-módszerrel, illetve azok továbbfejlesztésével, majd Freinet gondolatainak alkalmazásával. Kalandos útja, amíg a Montessori-óvodák és -iskolák megszervezéséig eljut, igencsak tanulságos. Németországban egy idegenvezetői megbeszélésen találkozik férjével, aki Equadorban született és élt hatéves koráig. Visszamennek Dél-Amerikába, s az elhivatott fiatalok életét élik; diákoskodnak, barátokat szereznek, pénztelenek, majd rájönnek, hogy az életnek értelmet kell adni, s ez csakis a közösségben megtalált alkotói tevékenység lehet.
Ekkor kezdenek a gondolattal foglalkozni, hogy óvodát, illetve iskolát kell nyitni, amelyben más módszerrel tanítják, nevelik a fehérek és indiánok gyerekeit, mint amelyben általában a gyerekek részesülnek nemcsak Dél-Amerikában, hanem napjainkban, akár itthon is. Először megalapítják a Pestalozzi I. és II. elnevezésű óvodáikat Columbia egyik kisvárosának közelében, később Montessori útmutatásaiból kiindulva újabb óvodát és iskolát is létesítenek. Ez a módszer nem az autoritásra, de nem is a gyerekek szabadosságára épül. Céljuk, hogy a gyerekeket a munkálkodás örömében, egymás tevékenységének és egymás egyéniségének nyitott befogadásában neveljék, a létezés (Sein) örömében keressék. A szülőket is segítik e gondolat megértésében és ahhoz, hogy a gyerekeikkel való kapcsolatuk másként alakuljon.
A pedagógusok magatartása is ezt a sokféle játéklehetőséget
segíti elő.
Egy nap az óvodában és az iskolában: a gyerekek
autóbuszon érkeznek meg a közeli településekről. Rebecca, a férje
és más pedagógusok várják őket, de kellő passzivitással szemlélődnek,
hogy a gyerekek egymásnak örüljenek, beszámoljanak egymásnak arról,
hogy mi történt, amióta nem látták egymást; legfeljebb egy kis cirógatással,
halk kérdezősködéssel vesznek részt az induló napban. A megérkezésnek
van intimitása és kifutási ideje.
A tízórai után közösségi foglalkozások is vannak különösen az iskolában. Zenetanulás, mesélés vagy egyéb előre elgondolt tevékenységek képezik ezeket a közös munkákat. A mesélés közös nyelven (spanyolul) folyik, de gyakran megismétlik ugyanazt a mesét az otthon beszélt (indián vagy más) nyelven is. Így nincs szükség külön nyelvórákra, a többféle nyelv gondolkodásuk részét képezi.
A természetnek óriási szerepe van a gyerekek életében. A terrárium
gondozásától kezdve a víziasztal nyújtotta lehetőségig a megfigyelések,
az apró cselekvések élményt, örömet nyújtanak. A szerző leírja, hogy
közeli régészeti ásatásokhoz is kijárnak, és ilyenkor régi kavicsokat,
leleteket hoznak el magukkal, amelyeket azután ők rendezgetnek. Gyakoriak
a kalandos kirándulások, egy ízben például mindannyian beleestek a
patakba, vizesek lettek, s hazatérve levették vizes ruháikat, és Rebeccáék
lepedőiből csináltak maguknak új, száraz ruhát. De nemcsak efféle
kalandokban, hanem másfélékben is részesülnek, amelyekből otthoni
munkájukhoz gyűjtenek anyagot. (Itt kapcsolódik be
Módszerük a szülők meggyőzésén is alapul. Nagyon érdekes példákat mutat be a szerző arról, hogy az otthoni környezet hogyan alakul át szinte észrevétlenül a gyerekek hatására. Külön, hosszasan foglalkozik a tévét nézegető szülők és az otthonok nevelési problémáival.
T. Aszódi Éva