Nyomtatóbarát változat: Országos Közoktatási Intézet > Új Pedagógiai Szemle 1998 november > Tanulási zavarok azonosítása és kezelése az óvodában és az iskolában

Gyarmathy Éva

Tanulási zavarok azonosítása és kezelése az óvodában és az iskolában1

A szerző a háromrészes tanulmánysorozat második részében a tanulási zavarok tüneteivel, felismerésével, megelőzésével és terápiájával foglalkozik. Célja, hogy az óvodában és az iskolában segítséget nyújtson a pedagógusoknak a tanulási nehézségek minél korábbi felismerésében, melynek révén elkerülhető, illetve csökkenthető a probléma súlyosbodása.

A tanulási zavarok azonosítása

Tanulási zavarnak, röviden összefoglalva, azt a jelenséget nevezzük, amikor átlagos oktatási körülmények között egy gyerek nem tud megtanulni írni, olvasni vagy számolni, amikor ezeken a területeken iskolai teljesítménye jelentősen elmarad az intelligenciaszintje alapján elvárható teljesítménytől.

Nem a gyerek eszével, szorgalmával van baj, hanem az íráshoz, olvasáshoz, számoláshoz szükséges alapfunkciók egyikének-másikának fejletlensége okoz nehézséget. Az iskoláskorra egyes készségek még nem jutottak a szükséges szintre. A jelenség hátterében sok, egymásra épülő ok húzódik meg, melyeket a tanulmánysorozat első részében2 részletesen bemutattam.

Az írás, olvasás, számolás különböző képességek és készségek együttműködését kívánja. A szemmozgás és a kéz finommozgásának összehangolása csak egyik, bár igen fontos része a teljesítménynek. A gyereknek többek között össze kell egyeztetnie a hang akusztikus képét a hang beszédmotoros emlékképével és a betű vagy szám vizuális képével is, mozgási képet kell alkotnia, és kezének finom mozdulataival mindezen működések eredményeképpen meg kell jelenítenie a betűket, szavakat, mondatokat, számtani műveleteket. Ha bármely ponton akadályozottság lép fel, az az egész teljesítményt bizonytalanná teheti.

Egyre szélesebb körben ismert, hogy megfelelő fejlesztéssel korrigálható a probléma, és nem kell a gyereknek évekig elhúzódó iskolai nehézségekkel küzdenie. Legtöbbször az óvodában, iskolában vagy a családban is lehetőség lenne a részképesség-kiesések, -elmaradások felismerésére és megfelelő fejlesztéssel történő korrigálására, ha a pedagógusok rendelkeznének a szükséges ismeretekkel, és nem kellene minden esetben fejlesztőpedagógushoz, logopédushoz vagy pszichológushoz fordulni.

A megfelelő ismeretekhez tartozik az is, hogy a pedagógus tudja, meddig ér a kompetenciája. Súlyosabb tünetekkel, elmaradásokkal mindenképpen érdemes szakemberhez küldeni a gyereket. A kompetencia kapcsán meg kell említeni azt a problémát is, amely szakembereknél is gyakran előfordul: szűrővizsgálatok és egyéb tesztelések, esetleg megfigyelések alapján rendszeresen diagnosztizálnak óvodás korú gyermekeket diszlexiásnak vagy tanulási zavarokkal küzdőnek. Hangsúlyoznunk kell ezért, hogy csak az a gyerek nevezhető tanulási zavarokkal küzdőnek, aki a normális, átlagos iskolai oktatás során nem tud megtanulni írni, olvasni, számolni. Szakmai szempontból hibás lépés tanulási zavart, diszlexiát, diszgráfiát vagy diszkalkúliát megállapítani addig, amíg a gyermek megfelelő szintű általános iskolai oktatásban nem vett részt. A szakmai szempont mellett a gyerek érdeke is azt kívánja, hogy óvodáskorban és az iskola első két évfolyamán a címkézést elkerüljük. Természetesen fontos, hogy minél korábban felfigyeljen a környezet a gyermek esetleges részképességbeli elmaradásaira, de ezeket a deficiteket fejlődési sajátosságként és a fejlesztés irányának megjelöléseként azonosíthatjuk csupán. Minél fiatalabb gyermekről van szó, annál kevésbé jogos bármely tanulási zavar diagnosztizálása. Óvodáskorban rohamosan fejlődnek a szenzomotoros képességek, de igen egyenlőtlen is lehet a színvonaluk. A lemaradó funkciók egyik napról a másikra beérhetnek, különösen, ha a gyermeknek megfelelően stimuláló környezetet biztosítunk.

A tanulási zavarok tünetei

A tanulási rendellenességeket legtöbbször részképesség-kiesések, egyes területeken történt fejlődésbeli elmaradások okozzák. Sok esetben valóban csak megkésett fejlődésről van szó, de gyakran igazi deficit áll az olvasás, írás, helyesírás vagy számolás terén mutatott gyenge teljesítmény mögött.

A tanulási nehézségekkel küzdő gyermek figyelmetlen, gondolatai elkalandoznak, munkái rendetlenek, rajzai csúnyák, a mozgása összerendezetlen, ügyetlen. Teljesítménye ingadozó. A viselkedésbeli tünetek nagyrészt másodlagosan, a teljesítménydeficit nyomán fejlődnek ki. A sok kudarc, meg nem felelés, a környezet felől érkező negatív értékelés az amúgy is nyughatatlan, szétszórt gyereket agresszívvá teheti. Más esetben szorongóvá, visszahúzódóvá válhat, tétova és bizonytalan lesz.

A tanulási zavar gyakori tünete az egyensúly-érzékelés zavara és a bizonytalan testséma. A gyermek mozgása összerendezetlen, ügyetlen. Nem tud felmérni alapvető térbeli távolságokat, viszonyokat. Bonyolultabb mozgásformációkat nem képes pontosan végrehajtani. Gyakorta megbotlik, elesik. A koncentrációs képesség gyengesége kisgyermekkorban a mozgás terén jól megfigyelhető.

A bizonytalan testsémát jelzi, hogy a gyerek nem tájékozódik megfelelően a saját testén. Nem tudja, milyen az, ha a bal lábát keresztbe teszi a jobb lába fölött, milyen a karkulcsolás. Hátát nem tudja homorítani-domborítani stb. Gyakori a kézfej nem megfelelő tartása, a szabálytalan ceruzafogás.

Nagyon fontos tünet a téri orientáció zavara. A téri tájékozódásban a saját test a kiindulópont, a gyermek saját térbeli helyzetének tudatosítása teszi lehetővé a fent–lent, jobb–bal irányok megkülönböztetését. Amennyiben ebben zavar keletkezik, nemcsak az olvasásban és írásban léphetnek fel problémák, hanem a számolási műveletek elsajátítása is nehézségekbe ütközhet. A tünetek jelentkezhetnek akár a balról jobbra való írás folyamatosságában, akár az iránytartásban, sorvezetésben, betűk, számok, műveletek felcserélésében.

A nagy- és finommozgás koordinációjának zavara vagy fejletlensége általában már az óvodáskorban feltűnik. A finommozgások fejlődésének egyik legdöntőbb szakasza a hatéves kor körüli időszak. A gyermekeknél változó, hogy ez a fejlődés milyen ütemben halad. Sokszor csak az első iskolai év végére alakul ki a helyes ceruzatartás. Sokuk görcsösen tartja az íróeszközt, nehézséget jelent számukra az egy sorban való maradás, a megfelelő vonalvezetés. Percepciós zavarként társul a motoros deficitekhez az alakfelismerési zavar, a térbeli relációk helyes felismerésének nehézsége.

Mutatkozhat gyenge ritmusérzék, gyakori az amuzikalitás. A gyermek nem érzékeli a nyelv alapvető ritmusát, zeneiségét, s ez a szótagolásnál, elválasztásnál jelentkezhet problémaként.

Előfordulhat a beszédhangot megkülönböztető képesség kialakulatlansága, amely összefüggésben van a hallási figyelem fejletlenségével, a hanganalizálás gyengeségével. Ez alapjául szolgálhat a zöngés–zöngétlen hangok nem megfelelő differenciálásának.

Sok tünet mögött az idegrendszeri feldolgozásnak a szokásostól eltérő módja, elmaradottsága állhat. A gyermek csak az egyszerre jelen lévő ingereket tudja hatékonyan feldolgozni, az egymásutániság felépítése nehézséget jelent. Sorbarendezési problémái lehetnek. Nehezen tanul meg szó szerint verseket, egymás után következő utasításokat nem tud követni.

Látszólag kevés kapcsolat mutatkozik a fent leírt funkciókiesések és az iskolai munka között, de ha alaposan elemezzük a jelenségeket, érthetővé válik a kapcsolat és ezzel a gyerek problémája is.

A tanulási zavarok felismerése

Már az óvodáskorban felfigyelhet a környezet a gyermek hiányosságaira. A megfigyelések alapján következtetni lehet a deficites képességre.

1. Rendezetlen, bizonytalan mozgás Ž egyensúly-, térorientációs és testséma-problémák.

2. Kialakulatlan lateralitás Ž testséma- és térorientációs zavar.

3. A gyermek nem tudja követni a mozgásokra vonatkozó utasításokat, még akkor sem, ha bemutatják neki Ž testséma-, térorientációs zavar, elmaradás a nagymozgások szintjében.

4. Figyelmetlenség Ž belső rendezetlenség, az egymásutániság felfogásának nehézsége, elterelhetőség, összefüggésben lehet az egyensúlyrendszer gyengeségével.

5. Rossz ceruzafogás Ž testsémazavar, finommozgási nehézségek.

6. Kusza rajzok, elmaradott rajzszint, a rajzolás elutasítása Ž térorientációs zavarok, a finommozgás fejletlensége.

7. Artikulációs problémák Ž beszédhang-megkülönböztetési nehézségek, sorbarendezési problémák.

Az óvónő néhány egyszerű eljárással megbizonyosodhat megfigyeléseinek helyességéről. A vizsgálatok megfigyelésjellegűek, a gyerekek teljesítményét korosztályukhoz, illetve társaikhoz viszonyíthatjuk. A legtöbb eljárás csoportos játék, torna közben is alkalmazható, nem kíván elkülönítést, de ha csak így van módunk a gyerek megfigyelésére, számolnunk kell ennek torzító hatásával. Egyrészt a gyerek jobban teljesíthet, mert a társak utánzása, követése segíti. Előfordulhat, hogy amikor egyedül kell a feladatokat elvégeznie, nem képes ugyanolyan szinten teljesíteni. Másrészt viszont sok kisgyerek csoportos feladatok esetén nem eléggé motivált, a személyes kontaktusban sokkal jobban tud teljesíteni. Ezért a legszerencsésebb, ha többször, különböző helyzetekben figyeljük meg a gyermekeket.

Testséma

– Mozgásutánzás (karemelés, lábemelés, fejkörzés, csuklókörzés, lábfejkörzés, cicahát-kutyahát, törökülés).

– Mutasson a kérdezett testrészre a gyerek (fej, kéz, láb, szem, orr, fül, nyak, homlok, ál, csukló, könyök, hónalj, váll, térd, boka, ujjak megnevezése).

– Mutassa meg a testrészeket társán, játék mackón.

A lateralitás kialakulása normális esetekben is elhúzódhat az iskolás évekre, de ez nem feltétlenül okoz komolyabb nehézségeket. A dominancia megerősödése azonban jelentősen segíti a térorientációs képesség fejlődését, ezért kiemelten fontos ismernünk a gyermeknek e téren éppen adott fejlettségi szintjét. Óvodáskorban elsősorban a domináns kéz nyújthat támpontot, így a kezesség megállapítása igen fontos része a tanulási zavarokra való hajlam vizsgálatának.

Lateralitás

– Ujj- és karkeresztezés – a domináns ujj, illetve kéz van felül.

– Gyufaszedés időre egy kézzel – a domináns kézzel többet tud gyűjteni.

– Villanykapcsoló, kilincs használata – a domináns kezet használja.

– Tárgyak átvétele – a domináns kezet használja.

Térorientáció

– Utasítás szerint különböző téri irányokban mozog a gyerek (előre, hátra, jobbra, balra, fel, le).

– Utasítás szerint környezeti tárgyakkal való viszonylatban is elvégzi a mozgásokat (elé, mögé, fölé, alá, tőle jobbra, illetve balra, valamik közé, valamin túl).

– A fenti téri relációkat tárgyakkal is meg tudja valósítani.

– A fenti relációkat meg tudja nevezni (pl. a tábla a falon a szekrénytől balra van).

Koncentrációs képesség

– Féllábon állás idejét mérjük nyitott majd csukott szemmel (egy percnél nem kell tovább állnia).

– Szavakat vagy számokat mondunk, és egy adott szónál vagy számnál jeleznie kell.

– Nagybetűs mesekönyvben megmutatjuk például az „s” betűket („kígyóbetűket”), és megkérjük, hogy nézze végig az oldalt, és keresse ki az „s” betűket.

Finommozgás

– Gyöngyöt fűz, és mérjük tíz szem felfűzésének időtartamát.

– Egyre szűkebb csíkok között kell a gyereknek ceruzájával végigmennie (3, 2, 1, 0,5 cm).

– Rajzoljon karikát, négyzetet, széket, embert (ez utóbbi a testséma szintjéről is sokat mondhat).

Ritmusérzék

– Egyszerű ritmusokat tapsolunk, amelyeket a gyermek megismétel (tá-tá-ti-ti-ti, ti-ti-tá-tá-tá stb.).

Artikuláció

– Kevéssé ismert, hosszú szavakat kell a gyermeknek megismételnie (pl. találékonyság, irgalmatlan, megszelidíthetetlen, társaságkedvelő, rezonancia).

Sorbarendezés

– Mozgássor megismétlése.

– Számsort mondunk lassan, és a gyermek ugyanolyan sorrendben megismétli.

– Képsorozatot kell megjegyeznie.

A gyermek megfigyeléséről érdemes rövid jegyzeteket készítenünk, ugyanis azok később segíthetnek a fejlődés ellenőrzésében. Sajnos manapság olyan nagy létszámúak az óvodai csoportok, hogy az óvónő nem is tudná észben tartani a gyerekek képességeit.

A fenti vizsgálatokat az általános iskola első osztályába érkező gyerekekkel is érdemes elvégezni, hogy lehetőleg már év elején kiderüljenek az esetleges deficitek. A későbbiekben a gyerek teljesítményében mutatkozó hiányosságok elemzése segíthet a probléma azonosításában. Milyen nehézségekkel, hibákkal találkozik a szülő és a pedagógus az iskolás gyerek teljesítményében3, és ezek hogyan köthetők egy-egy funkció gyengeségéhez?

1. Kusza írás, bizonytalan vonalvezetés, betűk nagyságának egyenetlenségei Ž szem-kéz koordináció, finommozgás fejletlensége, elmaradás a látás- és tapintásészlelésben.

2. Betűk, szavak felismerési nehézségei, hiányos betűforma, ékezetelhagyás, szó- vagy betűkihagyás Ž egészlátás, alakszervezési folyamat fejletlensége, elmaradás a testséma- és látásészlelés területén.

3. Az olvasás olyan típusú zavarai, amikor a gyerek nem ismeri meg a megtanult betűket, szavakat, ha azok más nagyságúak, színűek Ž alak- és formaállandóság fejletlensége, testséma-, látásészlelési elmaradás.

4. Betűk, szótagok felcserélése, szóköz és sorköz be nem tartása Ž sorbarendezés nehézsége, térészlelés hiányossága, térorientáció elmaradottsága.

5. A d-b, d-p betűk gyakori összetévesztése, betűk, számok fordított írása Ž sorbarendezés nehézsége, iránytévesztés, térorientációs elmaradottság.

6. Hangok differenciálásának nehézségei Ž artikulációs problémák, hallási észlelés elmaradottsága.

A tanulási zavarok felismerésénél szólni kell két speciális esetről. Az azonosítási munka egyik nehézsége, hogy a szociokulturálisan hátrányos helyzetű gyermekek gyakran a tanulási zavar tüneteit mutatják, pedig nehézségeiket általában a kulturális elmaradottság okozza. Természetesen együtt járhat a tanulási zavar az alacsony szociokulturális háttérrel, de a kettőt meg kell különböztetni. A szociokulturális szempontból alacsony színvonalú családból érkező gyermek olvasási problémái, nyelvi nehézségei a szókincshiánynak, a környezet alacsony nyelvi kultúrájának a következménye. Ezeknek az áldiszlexiás gyerekeknek a fejlesztése elsősorban verbális képességeik fejlesztéséből áll. Segíthet az azonosításban a gyerekek füzetének és munkájának elemzése. A „valódi” tanulási rendellenességeket mutatók munkáját jellegzetes és következetes hibázások jellemzik.

Másféle problémát jelentenek az igen jó képességű, kiemelkedő intelligenciájú tanulási zavarokkal küzdő gyermekek. Náluk nehezíti a felismerést, hogy megfelelő technikákkal rendelkeznek hiányosságaik elfedésére. Eszükkel megoldják a tesztfeladatokat, de kifogástalan iskolai teljesítményre nem képesek. Náluk az segíthet, ha már az egészen apró jeleket komolyan vesszük. Értelmes gyerekeknél se törődjünk bele, hogy nem tud rajzolni, vagy szétszórt, esetleg „lusta, pedig tudna”, hogy rossz a mozgása vagy figyelmetlen. Ezek a tünetek a tanulási rendellenesség jelei lehetnek még akkor is, ha minden vizsgálati feladatot többé-kevésbé sikeresen teljesített a gyermek.

A tanulási zavarok azonosítását segítheti a szülőkkel folytatott beszélgetés. Rendellenesség kialakulását valószínűsítheti, ha terhességi komplikációk léptek fel, a gyerek születése nehéz volt, besárgult, vagy légzési problémái voltak, koraszülöttként jött világra. Kisgyermekkori sérülések, súlyos, magas lázzal járó betegségek szintén okozhatnak kisebb idegrendszeri eltéréseket, amelyek az egyébként egészséges gyermek iskolai megfelelését akadályozhatják. A családban előforduló tanulási zavarok vagy a balkezesség az örökölhetőség miatt megjelenhetnek a gyermeknél.

A tanulási zavarok megelőzése és terápiája

A tanulási zavarok megelőzése

A tanulási zavarok elkerülésében igen fontos szerepe van a megelőzésnek. Lehetőség szerint biztosítani kell a kisgyermekek észlelési és mozgási, úgynevezett szenzomotoros képességeinek fejlődését. Ingergazdag környezettel, a sokféle, apró kihívással teli elfoglaltság biztosításával a legtöbb esetben megelőzhetjük a tanulási nehézség kialakulását vagy csökkenthetjük annak súlyosságát.

A legtöbb gyermek fejlődéséhez elegendő a környezet ingermennyisége és -minősége, de még az egyébként megfelelően fejlődő kicsinyek képességeit is ugrásszerűen növelik a fejlesztő foglalkozások. Ezek a foglalkozások nem jelentenek külön megterhelést sem a gyereknek, sem a környezetnek. Lényegében olyan játékokról, szokásokról van szó, amelyek a normális gyerekkor részei.

A tanulási zavarok megelőzésének egyik legfontosabb eleme a felolvasás. Már kiscsecsemőkorban énekeljünk, verseljünk a gyermeknek. A nyelv zeneiségét, ritmusát egész kicsi korban felfogja, és ez segíti nyelvi készségeinek fejlődését. A verseket, énekeket kétéves kortól kezdve kiegészíthetik rövid történetek, mesék. Az esti lefekvés előtti felolvasás nemcsak a gyermek fejlesztését szolgálja, hanem kellemesebbé teszi az elalvás előtti időszakot, amely egyébként meglehetősen zaklatott lehet (vacsora, rendrakás, tisztálkodás, öltözködés, ágyazás stb.). Az óvodában is jól kihasználható mesélésre a délutáni alvás előtti időszak. A mindennapra legalább egy mese mind a családban, mind az oktatási intézményben (tehát az iskola első éveiben is) szabály kellene hogy legyen.

A felolvasások hatása igen sokrétű. A gyereknek nemcsak a szókincse gyarapszik, hanem az irodalmi nyelvet, az olvasott szöveg fordulatait is elsajátítja. Ehhez tudnunk kell, hogy a beszélt nyelv és az írott nyelv jelentősen eltér egymástól. Ezért mikor a gyerekek az iskolában olvasni tanulnak, gyakran előzetes tapasztalatok hiányában egy új nyelvet is el kell sajátítaniuk. A felolvasások másik fejlesztő hatása, hogy a gyermeknek sorban kell követnie az eseményeket, vizuális ingerek nélkül saját képzetet alakítva a történet minden egyes eleméről. Ezzel a sorbarendezéssel és saját képzet kialakításával az olvasáshoz szükséges alapvető képességei fejlődnek.

A rendszeres felolvasások harmadik, nem kevésbé fontos hatása, hogy a gyerekkel megszerettetik az irodalmat, igényt alakítanak ki az írott világ iránt. A televízió, a video és a számítógépek ugyan fontos és – megfelelő használat esetén – fejlesztő elemei a gyerek világának, ám a könyvek konkurensei. Az olvasás iránti igény kialakításával nő a gyermek motivációja az olvasás elsajátítására és folyamatos használására. Éppen ezért nagy hiba, hogy sok családban és iskolában megszüntetik a felolvasásokat, amikor a gyerek már maga tud olvasni. A még gyenge olvasási készséggel ugyanis nem jut irodalmi élményhez, és ez kedvét szegheti. Érdemes legalább addig folytatni a felolvasásokat, amíg a gyerek rövidebb regényeket nem olvas. Ez azt jelenti, hogy 8-9 éves kora előtt ne hagyjuk magára teljesen az olvasásban.

A tanulási zavarok kialakulásának megelőzésében kulcsfontosságú a széles körű mozgásfejlesztés. A gyereknek minél több lehetősége legyen teste megismerésére, mozdulatai próbálgatására, téri tapasztalatok megszerzésére. Ruházata legyen minél könnyebb, hogy szabadon mozoghasson, nyáron veszélytelen helyeken hagyjuk mezítláb. Másszon minél többet a földön, széken, padon, mászókára és fára. Lehetőség szerint verbálisan is ismerje meg testét, tanulja meg a téri viszonyokat. Erre az együttes tevékenységek – akár sport, játék (pl. a játékos birkózás is ide tartozik), akár konyhai segítség vagy barkácsolás, kerti munka – igen alkalmasak, s mind a családban, mind az oktatási intézményben a mindennapok részét képezhetik.

Sok, kifejezetten fejlesztő játékot is játsszon a gyerek. A népi és gyerekjátékok legtöbbje a testséma kialakulását, a térorientáció fejlődését elősegítő elemeket tartalmaz („Kint a bárány bent a farkas”, „Erre csörög a dió”, „Hol szólsz, kispajtás?” stb.).

A társas- és kártyajátékok – amellett, hogy nagy élvezetet jelentenek – nemcsak a gyerek társas készségét, logikáját növelik, hanem kezeinek finommozgása, az irányok megismerése, megtapasztalása által szenzomotoros képességeire is fejlesztően hatnak, és így áttételesen az írás, olvasás és számolás elsajátításában segítenek.

Mindenféle játék, amely célzást kíván, fejleszti az észlelés és mozgás összehangolásának képességét. Célba dobás, labdajátékok, gombfoci, de egy csúzli is fejlesztő hatású. Minél többféle, a test különböző részeinek használatát kívánó célzójátékot játszik a gyerek, annál szélesebb körű fejlődés tapasztalható a szenzomotoros képességek terén.

A koncentrációs képességet növeli minden egyensúlygyakorlat. Az iskolai képességek kialakításához tartozik, hogy a gyermek képes legyen mozgásának, gondolkodásának összpontosítására, vagyis megfelelő szinten tudjon figyelni. Az egyensúlyrendszer ingerlése segít a rendezettség kialakításában. Azok a tevékenységek, amelyek erre a területre hatnak, fejlesztik a koncentrációs képességet. Az egyensúlygyakorlatokon kívül mindenfajta forgás, hintázás és sportok, például úszás, korcsolyázás, sízés, torna hatékonyan segíthetik e terület erősödését.

A fenti tevékenységek legtöbbje nem szokatlan a kisgyerekekkel foglalkozók számára. Felsorolásuk és a tanulási zavarok kialakulásának megelőzésében játszott szerepük elemzése azért szükséges, mert megváltozott világunkban éppen e tevékenységek szorulnak háttérbe a különböző audiovizuális eszközök nyújtotta lehetőségekkel szemben. A gyerekeket rengeteg inger éri, harmonikus fejlődésükhöz azonban a különböző ingerhatások egyensúlya, azok minőségének tudatos ellenőrzése szükséges. Egészséges gyermekeknél általában nem jelent problémát, ha egy-egy területen valamivel kevesebb tapasztalatra tesznek szert, de ha akárcsak egy kis idegrendszeri hajlam mutatkozik (és ez egyre gyakoribb, már csak a megnövekedett kémiai terhelés miatt is, amely igen erősen befolyásolja az idegrendszer fejlődését és működését), már könnyen tanulási nehézségek kialakulásához vezethet a hiányos környezeti ingerlés.

A mindennapi fejlesztés megfelelő ismeretek birtokában szinte észrevétlenül beépíthető a gyerek életébe. Az óvodákban és iskolákban tanító pedagógusoknak lehetőségük van ezen ismeretek felhasználására és továbbadására a családoknak, ami saját hatékonyságuk növelését is eredményezheti.

A tanulási zavarokkal küzdő gyerekek terápiája

Ha tanítványaink között olyan gyerekeket találunk, akik tanulási zavarokra utaló tüneteket mutatnak, vagy vizsgálataink, megfigyeléseink alapján részképességhiányokat fedezünk fel náluk, bármilyen enyhék a tünetek, foglalkoznunk kell velük. Az óvónőnek, tanítónőnek tapasztalata és felkészültsége szerint mérlegelnie kell, hogy a fejlesztést el tudja-e maga végezni, vagy specialistához küldi a gyereket. Előfordulhat, hogy igen nagy megerőltetést jelentene a családnak a gyerek megfelelő szakemberhez juttatása, esetleg egyáltalán nincs mód rá (pl. kisebb településeken), vagy a hiányosságok olyan kismértékűek, hogy korrekciójuk nem haladja meg a pedagógus kompetenciáját. Ilyenkor jó, ha a fejlesztést helyben, az óvónő vagy tanítónő el tudja végezni.

Ha szakemberek állnak rendelkezésre, mindenképpen érdemes konzultálni velük, mert az biztonságot ad a további munkához. Súlyosnak tűnő esetekkel feltétlenül specialistához kell fordulni, akinek kifejezetten az a munkája, hogy ezeknek a gyerekeknek segítsen. Akár felvállalja a terápiát a pedagógus, akár nem, mindenképpen biztosítania kell, hogy a gyerek megfelelő fejlesztéshez jusson.

A tanulási zavar előjelei már óvodáskorban mutatkozhatnak, és jó, ha már akkor felfigyel rá a környezet, mert 3–6 éves korra esik az iskolai készségek kialakulásához szükséges egyik igen fontos képességcsoport, az úgynevezett szenzomotoros funkciók szenzitív periódusa. Az egyes képességterületek szenzitív periódusuk alatt fejlődnek a legnagyobb mértékben, és ekkor fejleszthetőek a leghatékonyabban. Az óvodáskorban és a kisiskoláskor elején az érzékelés és mozgás finom összerendezése zajlik. A gyerekek ekkor válnak képessé az írás, olvasás, számolás elsajátítására. A fejlesztés leghatékonyabb módja pedig az életkornak legmegfelelőbb tevékenység, a játék felhasználása.

Óvodáskorban a megelőzésben használt tevékenységek célzott alkalmazásával, különböző fejlesztő játékokkal korrigálható a részképességekben történt lemaradás. Egyéni, illetve kiscsoportos foglalkozásokra van szükség, vagy személyre szóló fejlesztési tervet kell készíteni a gyerek képességeinek ismeretében. A terápiának a lemaradó részképességek fejlesztésén kell alapulnia. A fő területek, amelyek a fejlesztésben is jelentős szerepet játszanak: testsémaészlelés, térirány-észlelés, egyensúlyérzék, látási, hallási, tapintási észlelés, téri és idői rendezettség. Fejlesztőjáték-katalógusok és munkafüzetek, munkalapok állnak rendelkezésre a foglalkozásokhoz, ezekről a tanulmánysorozat harmadik részében, az Új Pedagógiai Szemle 1998. decemberi számában lesz szó.

A tervszerűen kialakított terápia kiegészítéseként általánosan fejlesztő játékokat és tevékenységeket kell a gyerek mindennapjaiba beépíteni mind az óvodában, mind az iskolában. Általánosan fejlesztő hatású az origami, tangram és mindenféle kirakós játék, mozaik, labirintusok, számösszekötős játékok, memorik, társasjátékok, kártyajátékok, szókitalálós és találós kérdések, mese, vers, ének, rajz, agyagozás, bábozás, népi játékok stb.

Sajnos legtöbbször csak az iskolában derül ki, hogy a gyerek nem tud teljesíteni. Állandóan korrepetálásra jár, ami általában igen csekély eredményt hoz, és az iskolai munkában egyre nagyobb lesz a lemaradása. A tanulási zavarokkal küzdő gyereknél az íráshoz, olvasáshoz, számoláshoz szükséges alapvető készségek nem alakultak ki, de még ebben az időszakban sem késő, hogy minél játékosabban, tehát a gyerek belső késztetését felhasználva segítsünk.

Az iskola első két osztályában már sokkal célzottabbnak kell lennie a fejlesztésnek, és a feladatlapok kifejezetten az írás, olvasás és számolás előkészítését segítik, de ugyanúgy, mint korábban, a terápia célja mindenképpen az alapfunkciók megfelelő szintre emelése.

Amennyiben csak harmadik-negyedik osztályban derül ki a tanulási nehézség, vagy a fejlesztés ellenére sem ért el megfelelő szintet a gyerek, mindenképpen szakemberhez kell fordulni. Az iskolában ekkor is sokat lehet még segíteni, de az életkor növekedésével egyre nehezebb a teljes siker elérése. Az idegrendszer képlékenysége csökken, a hiányzó funkciók szenzitív periódusától egyre távolabb kerülünk, így a fejlesztést olyan technikák tanításával kell kiegészíteni, amelyek az írás-, olvasás- és számolásbeli nehézségeken segítenek. Fejlesztés, segítség harmadik-negyedik osztálytól kezdve:

– Értelmetlen szótagok olvasása segít, hogy ne találgasson, hanem sorban olvassa a betűket.

– Helyesírási szabályokat tanultassunk meg, fogódzókat, összefüggéseket adjunk.

– Soha ne hagyjunk hibásan leírt szót a füzetben, még aláhúzva sem, csak kijavítva.

– Rendszeresen írassunk rövid másolást, először csak szavakat, majd mondatokat.

– A szó szerinti tanulásra (pl. vers) hagyjunk több időt.

– Használjon a gyerek magnót a tanuláshoz.

– Az idegen nyelvek tanulása igen nehéz, de teljesen ne mondjunk le róla. A hang- és videokazetták a beszélt nyelv elsajátításában segítenek.

– A számítógép használata, szövegszerkesztő és más segédprogramok már most sem elérhetetlen segítő eszközök.

– A számolási nehézségekkel küzdő gyerekek közül sokan nem az ujjukon, hanem a vonalzójukon számolnak, de akár mutatós óra számlapján is tudnak számolni.

– Ha lehet, tanítsuk meg szorobánon számolni a tanulási zavarokkal küzdő gyereket.

– Diszkalkúliás diákunknak a dolgozatok alkalmával is engedjük meg segédeszközök használatát. Ha matematikai gondolkodását és nem számolási képességét nézzük, akár a számológép használatát is engedélyezhetjük.