Nyomtatóbarát változat: Országos Közoktatási Intézet > Új Pedagógiai Szemle 1997 november > Taneszközjegyzék a Nemzeti alaptanterv tükrében

Tompa Klára

Taneszközjegyzék a Nemzeti alaptanterv tükrében1

A szerző egyrészt áttekinti a hazai és nemzetközi taneszközpiac helyzetét, másrészt megfogalmazza a taneszközök regisztrálásának egy lehetséges rendszerét. Érinti továbbá a közoktatásban alkalmazott informatikai eszközök terén végbement fejlődés hatásait a taneszközrendszerre.

A taneszközjegyzékek összeállításának a magyar tanügyben hagyománya van. Az aktuális technológiai, technikai színvonal által kínált eszközöknek az oktatásban való alkalmazására, kamatoztatására a mindenkori oktatási kormányzat igyekezett súlyt fektetni. Már a múlt században is a faliképek, térképek, földgömbök, illusztrációs anyagok, később a laboratóriumi eszközök, a demonstrációs és tanulói kísérleti eszközök, az audiovizuális technika megjelenésével a filmek, a diaképek, a hanganyagok és egy sereg más eszköz iskolai alkalmazása volt jellemző. A kisiskolások esetében pedig a kézbe vehető, az egyéni tapasztalatgyűjtést lehetővé tevő eszközök sokasága egészítette ki a tankönyvi információk kínálatát.2

A számítógépek megjelenésére is viszonylag gyorsan reagált oktatásügyünk, az iskolaszámítógépes program keretében a 80-as évek közepén központi döntés nyomán, központi erőforrásokra támaszkodva megkezdődött az iskolák számítógépekkel történő ellátása. Ezt később az önerőből és a speciális pályázatok segítségével történő fejlesztések váltották fel.

A Művelődési Minisztérium 1982-ben a Számítástechnikai Központi Fejlesztési Program keretében jóváhagyta az oktatás számítógépesítésének programját. 1983-ban indult be az „Iskolaszámítógépes program” néven elterjedt akció, amelynek első lépéseként központi keretből minden középiskola legalább egy (magyar gyártmányú, HT-1080Z típusú) számítógépet kapott. Ezzel egy időben megkezdődött a pedagógusok képzése a számítógépek kezelésére (Országos Oktatástechnikai Központ), illetve az új ismereteknek az iskolai tananyagba illesztése (Országos Pedagógiai Intézet). 1986-tól az általános iskolák számítógépekkel való ellátásával folytatódott a fejlesztés, amely az ország elektronizációs gazdasági programjának részét képezte. S bár a későbbiekben az „Iskolaszámítógépes program” teljes végrehajtása gazdasági nehézségekbe ütközött, a számítástechnika, az informatika meghonosodása a közoktatásban e programmal erősödött meg.3

Oktatásügyünkben az 1970-es, 80-as évek a taneszközök szempontjából igen nagy jelentőségűnek számítottak. Ebben a periódusban a taneszközök intenzív kutatása, empirikus adatgyűjtés a hatékonyságukról, a konkrét iskolai célú eszközök fejlesztése és előállítása, valamint ezzel együtt a fejlesztési metodikák kipróbálása, kiérlelése és szakmai leírása újszerűen gazdagította a pedagógiai szakirodalmat.4

Egyetemi, főiskolai és továbbképzési jegyzetekben, valamint módszertani szaklapokban fogalmazódtak meg a taneszközökkel kapcsolatos szakmai ismeretek. Nevezetesen azok az általános tapasztalatok és ismeretek, amelyek az egyes taneszközök műfaji sajátosságaival, az oktatási folyamatban betöltött szerepükkel, funkciójukkal, tervezésük és kivitelezésük célszerű „szabályaival” ismertették meg a leendő és a pályán lévő tanítókat, tanárokat s a fejlesztés munkáját vállaló gyártókat és forgalmazókat.

Ugyanakkor a megfelelő háttérintézmények, vállalatok alapfeladatként foglalkoztak az aktuális tanterv hatékonyabb megvalósítását elősegítő taneszközök elkészítésével.

Az oktatási kormányzat évről évre központi pénzügyi keretből biztosította azt, hogy az iskolák egyformán el legyenek látva a tantervek céljainak elérését szolgáló, meghatározott és erre szakosodott intézmények által előállított, illetve sokszorosított taneszközökkel.

A taneszközjegyzéket tehát azzal a konkrét funkcióval adta ki a művelődési kormányzat, hogy az iskolafenntartók és a tanárok egyaránt tájékozódjanak arról, hogy milyen eszközöknek kell meglenniük az iskolákban, milyen eszközök használhatók fel a tanítási-tanulási folyamatban. Ezek a jegyzékek az egyes tantárgyak oktatásához szükséges kísérleti, laboratóriumi, tanári demonstrációs, manipulációs, háromdimenziós, audiovizuális és minden olyan eszközt tartalmaztak, amelyeket a tankönyveken és egyéb nyomtatott segédleteken kívül az iskoláknak be kellett szerezniük. A jegyzékek az egyes eszközökre a normatívákat is megadták, így voltak olyan eszközök, amelyekből például tanulónként egyre, vagy amelyből osztályonként egyre vagy néhányra volt szükség.

A kifejlesztett eszközöket a sorozatgyártás előtt a Tanszer Jóváhagyó Bizottság tekintette meg, majd az arra alkalmasaknak az iskolai forgalmazását javasolta. E testület döntése alapján a miniszter engedélyszámot adott a terméknek, amelyet ettől kezdve ezen a számon tartottak nyilván és ezen volt rendelhető.

Ezeket a taneszközöket az egyetlen gyártó és forgalmazó cég biztosította az iskolák számára, illetve az iskola szerezte be a szakboltokon keresztül.

A közelmúltban tehát a taneszköz-ellátási modell országosan egységes központi tantervet, központi forrásokra épülő fejlesztést és központi elosztást feltételezett.

E modellnek a kétségtelen előnyei mellett a hiányosságait és a korlátait is érzékelték a pedagógusok és a fejlesztők egyaránt.

Ellentmondás keletkezett a pedagógusok döntési szabadsága, a tantervi decentralizáció és az egységesen készen kapott eszközök támasztotta korlátok között.

A 90-es években elég jelentős volt a visszaesés a taneszközök fejlesztése és forgalmazása terén. A közoktatás modernizációjának egyik legjelentékenyebb tényezője, a tankönyvpiac nehézkes, de mégiscsak eredményes alakulása elvonta a szellemi és pénzügyi energiákat a taneszközök létrehozásától. A központi jóváhagyási mechanizmus önmagától megszűnt. A korábban majdnem monopolhelyzetben lévő taneszközgyártó hagyományos termékstruktúrájával és gyártási módszereivel nem tudott fennmaradni. Ennek következtében a pedagógusok és a tanulók által folyamatosan használt, tehát felújításra, kiegészítésre szoruló eszközökből sincsen utánpótlás.

Kisebb taneszközgyártó és -forgalmazó cégek, külföldi és magyar vegyes vállalatok alakultak és keresik helyüket a hazai taneszközpiacon. Úgy tűnik, hogy pillanatnyilag biztonságosabb üzletpolitikát folytat az a cég, amelyik külföldön jól bevált termékek hazai adaptálására vállalkozik, illetve az oktatástechnikai eszközök beszerzésére és hazai forgalmazására korlátozza tevékenységét.

A valódi, igényes, a hazai hagyományoknak és célkitűzéseknek megfelelő oktatási tartalmakat közvetítő taneszközökből hiány van.

A közoktatás jelenlegi átalakulása, amely a Nemzeti alaptantervre és a helyi tantervekre épít, és amely az iskolafenntartás jogait és kötelezettségeit decentralizálta, nem teszi sem szükségessé, sem lehetővé a korábbiakban működő taneszközellátási modell alkalmazását.

Ugyanakkor az oktatás modernizációjának sikeressége nagymértékben függ attól is, hogy az oktatási kormányzat milyen figyelmet, pénzügyi forrásokat szentel a taneszközellátás ügyének, milyen ellátási modellt képzel el, és milyen intézkedésekkel élénkíti egy egészséges piaci helyzet kialakulását.

Milyen is a taneszközpiac, hogyan működik más országokban?

Az egyes országok tantervpolitikája, tanterv-filozófiája és oktatásfinanszírozási rendszere nagy változatosságot mutat. A fejlett és a fejlődő országokra általában nem a centralizáció, nem az egyetlen eszközrendszer, hanem a többtankönyvűség és a szabad taneszközválasztás a jellemző. Mivel a taneszközök előállítása sehol sem olcsó, mindenütt az egyik legfontosabb szempont a fejlesztés és terjesztés megtérülését biztosító magas eladható példányszám. A tankönyvekkel szemben a taneszközöknek nagy „hátránya” van ebből a szempontból, mert amíg a tankönyvek, feladatgyűjtemények előállításánál a tanulónkénti példányokról kell gondoskodni, addig a taneszközök általában lényegesen kisebb példányszámban készülnek el.

Érthető tehát, hogy a taneszközpiac nem tud ugyanúgy működni, mint a tankönyvpiac. A nagy és a kis országok között taneszköz-ellátási politikájuk szempontjából tehát jelentős különbségek vannak. A nagy népességű országokban vagy azokban, amelyek nyelvét más országok is használják az oktatás nyelveként (pl. az angol, a francia és a német), a taneszközigény kielégítése valódi piaci alapokon lehetséges a rentábilis példányszámoknak köszönhetően. Különféle taneszközgyártó cégek sokféle kínálattal megélnek a piacon. Szakosodások láthatók például a gyerekek életkora szerint, egy-egy tantárgy specifikus igényei szerint (például a kémia és a fizika oktatását segítő laboratóriumi eszközök és anyagok), a taneszköztípusok szerint (pl. a film- és videogyártók, illetve forgalmazók vagy a térképeket és falitáblákat gyártók, forgalmazók, a számítógépes alapú komplex eszközrendszerek stb.).

Meg kell azonban jegyezni, hogy még az olyan nagy lélekszámú országokban is, mint például Kanada és Franciaország, mind a mai napig léteznek audiovizuális taneszközöket, elsősorban a filmeket és videofelvételeket állami támogatással fejlesztő intézmények. (Kanadában, ahol pedig nincs is egységes tanterv, a National Film Board of Canada látja el ezt a feladatot, igaz, egyre szűkülő költségvetéssel. Franciaországban pedig a Centre National de Documentation Pédagogique egyik részlege kap támogatást az oktatófilmek és videoműsorok előállításához.)

A taneszközök azonban nagyon sokfélék. A hagyományos taneszközök mellett egyre nagyobb szerepet játszanak a számítógépes alapú oktatószoftverek, a CD-ROM-ok, az interaktív médiumok. Ezek az új eszközök, amennyiben színvonalas tartalmakat kívánunk közvetíteni általuk, rendkívül drágán állíthatók elő. Gyártóik és forgalmazóik az eszköz technológiájából fakadó összes lehetőséggel szeretnének élni, a sokoldalú felhasználást tűzik ki célul, s a nagy kiterjedésű, több érzékszervi csatornát kiszolgáló adatbázisok (álló- és mozgóképek, szövegek, hangzó információk, grafikus adatok, táblázatok) mozgósítását is igénybe veszik. Emiatt az oktatás részesedése ezen szoftverek esetén igen alacsony. Például a piacon lévő összes CD-ROM-nak 1996-ban csupán 2%-a készült oktatási tartalommal és céllal az általános iskolai korosztálynak, illetve 3%-a a középiskolai korosztálynak.5 Ugyanakkor az iskolán kívüli ismeretszerzés, informálódás és a szabadidő eltöltésének ezek jelentős eszközei, nem mondhatunk le arról, hogy az iskolai életben is jelen legyenek.

Ezeknek a nagy technikai eszközparkot, számítógépes fejlesztőrendszereket és sokrétű szakértelmet igénylő eszközöknek az előállítását a Magyarországhoz hasonló kis országokban az oktatásügyi kormányzat valamilyen módon mindenképpen finanszírozza. Dániában például az új médiumok előállítását úgy ösztönzik, hogy azokat a kiadókat (tankönyv) részesítik anyagi támogatásban, amelyek az információknak, a tananyagoknak legalább a 30%-át ilyen új hordozókon jelenítik meg. Ily módon tehát szakmailag (oktatástechnológiai aspektusból) a piac irányított, kontrollált.

Az öt északi ország (Dánia, Finnország, Izland, Norvégia és Svédország) az elektronizáció iskolai bevezetése és az elektronikus taneszközök fejlesztése terén nagyon jól kimunkált, intenzív kooperációban működik együtt. Ez egyrészt az elektronikus oktatási információs rendszereik csereszabatosságában, másrészt pedig a drága eszközök közös fejlesztésében nyilvánul meg. A mind az öt országban hasznosítható tananyagokat és médiumokat valamely ország mind az öt nyelvi változatban elkészíti, így az öt párhuzamos fejlesztés helyett egy olyan fejlesztés történik, amelyben fordítás és némi adaptáció szükséges csak ahhoz, hogy lényegében öt termék készüljön el.

Az oktatófilmek és videofelvételek terén is egyre jellemzőbb a koprodukciós fejlesztés. A Nemzetközi Taneszköz Tanács tagországai évről évre meghirdetik, hogy egy-egy ország milyen filmeket kíván fejleszteni az oktatás számára. Ezek rendszerint az adott országra jellemző, de másutt is használható tematikákat tartalmaznak, s így lényegében sorozatnak tekinthetők, amelyből minden ország egyet gyárt és cserébe többet forgalmazhat a megállapodás szerinti jutányos módon.

A kutatási-fejlesztési programok, pályázatok képezik a tankönyv- és taneszközcsaládok kialakításának másik jelentős forrását. Közismert például az amerikai National Science Foundation pályázati rendszere, amelynek keretében Amerika-szerte használatos természettudományi programok születtek gazdag tankönyv- és taneszközkészlettel. A fejlesztés finanszírozott, a terjesztés pedig a kiadó kockázata.

Az angliai Shell Center (az olajtársaság által fenntartott kutatási központ) nagyon nívós matematikaoktatási programot támogat, amelynek keretében a helyi programok körét gazdagító összefüggő, egymásra épülő tankönyv- és taneszközcsaládot fejlesztenek ki. A módszer ugyanaz: finanszírozott fejlesztés, kiadói kockázat, de a finanszírozó itt privát társaság.

Ezek a példák mind azt mutatják, hogy valamilyen szintű beavatkozás, irányítás és kontroll működik a nálunk jobb anyagi kondíciókkal működő országok taneszköz-ellátási modelljeiben is.

Milyen legyen tehát az új taneszközlista, avagy taneszközjegyzék, mi a funkciója és milyen új infrastrukturális partnerek befolyásolják létét, alakulását?

Azt már láttuk, hogy előíró, kötelező jellegű és teljesen központi forrásokra építkező taneszközellátásnak nincsenek meg a feltételei, keretei, s ez nem is lenne összhangban a helyi tantervi filozófiával. Ugyanakkor a művelődési kormányzatnak szakmai felelősséget kell vállalnia a tekintetben, hogy a Nemzeti alaptantervben megfogalmazott követelmények teljesíthetők legyenek, s amit ezek megvalósításához eszközként ajánl, az jó, alkalmas a követelmények realizálásához.

Oktatásügyünk átalakulásának ebben a periódusában, a Nemzeti alaptanterv bevezetését megelőző időszakban a taneszközök tekintetében az új helyzetben új igények jelentkeznek.

Az látszik célszerűnek, ha felelős szakmai grémium, a Nemzeti alaptantervet alapul véve, műveltségterületenként és összesítve is (tehát az átfedések kiszűrésével) meghatározza azoknak a taneszközöknek a legbővebb körét, amelyekre szükség lehet ahhoz, hogy a tantervi követelményeket a tanulók biztonságosan elsajátítsák. Egy-egy oktatási célt nem csupán egyetlen, konkrét kivitelezésű taneszköz tud szolgálni, hanem esetleg többféle is. Ezek némelyike pedagógiailag alkalmasabb, némelyike pedagógiailag megfelel, de olcsóbb lehet, némelyike tartósabb, némelyike biztonságosabb, némelyike esztétikusabb, praktikusabb a többinél, tehát ezek kivitelezése, tényleges előállítása versenyhelyzetben lehetséges.

Nagyon fontos azonban, hogy a lehetséges taneszközök számbevételén túl a ténylegesen szükséges taneszközök köre is meghatározott legyen. Senki sem gondolhatja, hogy gazdasági helyzetünk a közeljövőben megengedhetne egy nem takarékos, túlzottan nagyvonalú s esetleg pedagógiai szempontból sem kellően indokolt taneszköz-fejlesztési folyamatot. A ténylegesen szükséges, nélkülözhetetlen taneszközök körét pedagógiai, oktatástechnológiai szempontok, kritériumok alapján célszerű kialakítani s a taneszközrendelethez ezeket a szempontokat, kritériumokat hozzárendelni. Ezzel lehetne a gyártókat és forgalmazókat orientálni, hogy a fejlesztéseket, illetve a forgalmazásra alkalmas taneszközök beszerzését milyen eszközök preferálásával kezdjék el.

Mivel kis ország vagyunk, az iskolák létszáma kicsi, a teljesen magára hagyott piac csak igen kis eséllyel tud kialakulni és működni, tehát a taneszközök fejlesztését ösztönözni kell, és pályázati rendszer segítségével mederben kell tartani a célirányos, gazdaságos fejlesztést. A pályázati nyertesek részleges vagy teljes fejlesztési finanszírozással állíthatnák elő a termékeket. A tömeggyártás és a forgalmazás, elosztás viszont kizárólag a gyártó, forgalmazó kockázata.

A tanárok, iskolák, felhasználók számára ugyanakkor folyamatosan, évről évre meg kell jelentetni az elkészült és a Tankönyv és Taneszköz Bizottság által minősített, tehát elismerten alkalmas, beszerezhető taneszközök jegyzékét. Egy olyan, folyamatosan bővülő kataszterről lehetne szó, amelyet a mai modern információhordozók valamelyikén, például CD-ROM-on vagy az iskolai számítógépes információs hálózaton aktualizálni lehetne, s amely a keresőrendszere segítségével a könnyű tájékozódást is biztosítja a tanárok számára.

A taneszközöknek a jegyzékre kerülését a taneszközrendeletben foglaltak szerint szabályozza a művelődési kormányzat. A rendelet továbbá fel is sorolja, hogy mit tekint taneszköznek.

A taneszközöknek egy lehetséges osztályozási rendszerét az ez évben megjelenő új Pedagógiai lexikon tartalmazza, amely épít az elmúlt 20 évben szerzett tapasztalatokra, s figyelembe veszi a gyökeresen új lehetőségeket is. (1. táblázat) Bemutatja a műfaji sajátosságokat és funkcionálisan is elemzi azokat. Minthogy a taneszközök köre a technika adta lehetőségek gazdagodásával egyre bővült, a pedagógusok szóhasználatában – az aktuális hangsúlyokhoz és divatokhoz is igazodva – sok szinonimája létezik a taneszköznek. Információhordozó, médium, oktatási eszköz, oktatási médium, oktatási segédeszköz, szemléltetőeszköz, tanítási eszköz, tanszer, tanulási forrás mind-mind a taneszközt jelöli. Taneszköznek tekinthető minden olyan tárgy vagy elektronikus úton előhívható képi vagy hanginformáció, amely az oktatás (tanítás, tanulás) folyamatában felhasználható, az oktatás céljainak elérését segíti elő. A felhasználó szempontjából ilyen tág kört jelölhet a taneszköz fogalma. Az előállítás és forgalmazás szempontjából ezeknek körét szűkíteni kell azokra az eszközökre, amelyekhez nem férnek hozzá a tanárok és a diákok a közvetlen környezetükben (pl. természeti tárgyak, meglévő használati tárgyak, folyóiratok, múzeumi tárgyak), tehát olyanokra, amelyek kifejezetten oktatási tartalmakat hordoznak, s az oktatásnak a NAT-ban, illetve a helyi tantervben megfogalmazott céljait szolgálják. Ezek némelyike korábbról már rendelkezésre állhat, némelyikét pedig az oktatás céljaira el kell készíteni (megtervezni, kivitelezni), illetve gondoskodni kell a sokszorosításáról és forgalmazásáról.

A taneszközrendelet az ilyen értelemben vett taneszközök körét definiálja, illetve sorolja fel. Két dokumentumról van tehát szó. A funkcionális taneszközjegyzék elsősorban a gyártóknak, forgalmazóknak és a potenciális finanszírozóknak szól, míg a folyamatosan bővülő taneszközjegyzékek a felhasználót tájékoztatják a lehetőségekről.

A táblázat, amely tehát a felhasználók szempontjait figyelembe véve gazdag kínálatot rendszerez, a sokféle lehetséges szempont közül alapul veszi a történetiséget, továbbá azt, hogy mely érzékszervünkre gyakorol elsősorban hatást az eszköz, illetve azt, hogy ki a taneszköz elsődleges felhasználója, és milyen munkaszervezésben használja azt.

Az eszközöknek a tágabb köréből a pedagógiai célok, az oktatástechnológiai szempontok és a finanszírozási lehetőségek szerint lehetne azt a preferencialistát, illetve kritériumrendszert meghatározni, amely a gyártókat és forgalmazókat orientálja és amely egy újabb lépés ahhoz, hogy ki lehessen bocsátani a tanárokat tételesen is informáló taneszközkatasztert a beszerezhető eszközökről.

A taneszközrendeletben e táblázat 1. és 3. oszlopának elemei a dominánsak, hiszen a második oszlopról külön gondoskodnak a tankönyvek ügyét rendező dokumentumok, a 4. oszlop pedig azt a technikai (hardver) hátteret jelenti, amelyet nemcsak az oktatásügy használ.

Ennél többet nem célszerű előrejelezni a taneszközök területén, mert az informatikai infrastrukturális fejlesztés, az elektronikus hálózatok, az Internet jelenléte és használhatósága, a telekommunikációs eszközkészletek várható előretörése egy meghatározott stádiumban már átrendezi a taneszközök szerepét. Némelyiket, amelyet ma funkcionálisan csak valamilyen hagyományos kivitelezésben tudunk elképzelni, lehet, hogy kiváltja az elektronikusan előállított információs adatsokaság valamely része.

1. táblázat – (A készülő Pedagógiai lexikon alapján)
Háromdimenziós Nyomtatott Oktatástechnikai 
Tanári demonstrációs eszközök
természeti tárgyak, gyűjtemények, preparátumok, munkatermékek, kísérleti eszközök, utánzatok, applikációs eszközök, taktilis (manuális) taneszközök, mérőeszközök, metszetek, földgömb

Tanulókísérleti és munkaeszközök
manipulációs eszközök, kísérleti eszközök, logikai készletek, laboratóriumi készletek, modellek, applikációs eszközök, mérőeszközök, tanulói földgömb, szerszámok, hangszer, sportszer 
Tanári segédletek
tanári kézikönyvek, módszertani segédkönyvek, szakkönyvek, feladatgyűjtemények, folyóiratok, tantárgytesztek, bibliográfiák, műsorjegyzékek, táblai szövegek és vázlatok, faliképek, falitérképek

Tanulói segédletek
tankönyvek, munkafüzetek, munkalapok, feladatlapok, nyomtatott programok, atlaszok, szótárak, szöveggyűjtemények, olvasókönyvek, növény- és állathatározók, tanulói feladatgyűjtemények, kötelező irodalom, folyóiratok, dolgozatfüzetek, mérő- és számolóeszközök 
Anyagok (média)
(információhordozók, audiovizuális anyagok, szoftver) 
Eszközök
(audiovizuális eszközök, segédeszközök, hardver) 

auditív
hanglemezek, hangszalagok, rádióadás, audio CD (optikai lemezek) 


lemezjátszó, magnetofon, rádiókészülék, CD lejátszó, CD-I lejátszó 

vizuális
átlátszatlan képek, diafilmek, keretezett diák, írásvetítő transzparensek, fotó CD, síkmodellek, némafilmek 


episzkóp, epidiaszkóp, diavetítő, dianéző, írásvetítő 

audiovizuális
hangosított diasorozat, hangosfilmek, (iskola) televízióadás, videofelvételek, képlemezek, gépi programok, oktatócsomagok, számítógépes oktatóprogramok, multimédia 


TV-készülék és CD-lejátszó, filmvetítő, diavetítő+magnetofon, filmvetítő, televízió, képmagnetofon, képlemezjátszó, zárt láncú televízió, nyelvi laboratórium, oktatógép, számítógép, regisztráló eszközök, sokszorosító eszközök, multimédia PC 

Talán a nem is túl távoli jövőben paradigmaváltás várható, új taneszköz-értelmezés és új gazdaságossági modell megjelenése van kilátásban az elektronikus hálózatok széles körű bevezetése kapcsán. Minden eddigi médium, taneszköz esetén ugyanis előbb történt az előállítás, a materializálás és azután a szétküldés, a terjesztés. A könyveket ki kellett nyomtatni, a videofelvételt kazettára kellett sokszorosítani, a CD-ROM pedig optikai lemezen rögzített információkat jelent. A hálózati információk esetén azonban fordított a helyzet. Igaz, az információk különböző formáit rá kell vinni a hálózatra, de ezzel együtt a terjesztés már meg is oldott az anyagok materializálása nélkül. A tényleges tartalmakat csak az nyomtatja ki, csak az tölti le más információhordozóra, akinek olyan formában is kell.

Ez a tény a szükséges költségek megjelenését óhatatlanul átcsoportosítja, s így várhatóan egy teljesen újszerű taneszköz-előállítási és finanszírozási modell fog kialakulni.