TÁRSASÁGI ÜGYEK

 

Oldalak: 120 121 122 123 124

 

A Magyar Nyelvtudományi Társaság 95. közgyűlése

A Magyar Nyelvtudományi Társaság 95. közgyűlését 1999. december 7-én tartotta meg a Magyar Tudományos Akadémia székházában.

    1. Benkő Loránd elnök megnyitó szavai után Gósy Mária tudományos osztályvezető tartott előadást "Állandóság és változás a beszédben" címmel.

    2. Az előadás után Kiss Jenő terjesztette elő főtitkári jelentését a Társaság 1999. évi működéséről.

Tisztelt Közgyűlés! Hölgyeim és Uraim!

1. Az idő homokóráján lassan - vagy talán túlzottan is gyorsan - lepereg az idei esztendő is, Társaságunk életében a kilencvenötödik. Kiemelkedő események nélkül, de nem eseménytelenül. Következzék a rövid, összefoglaló krónika!

Két választmányi ülésünk volt idén is: az első június 8-án, a második egy hete, november 30-án. Az elsőn kiküldtük az idén kiosztandó emlékérmek és -díjak odaítélésére javaslatot tevő bizottságokat. Nevezetesen a következőket: Bárczi-emlékérem és -díj: E. Abaffy Erzsébet, tagok: Fábián Pál, Grétsy László, B. Lőrinczy Éva, Sebestyén Árpád. Csűry-emlékérem és -díj: elnök: Hajdú Mihály, tagok: Balázs Géza, Balogh Lajos, Bíró Ferenc, Fodor Katalin, Hegedűs Attila, Kálnási Árpád, Raátz Judit, Szabó Géza, Szabó József. (A lista azért ilyen hosszú, mert a bizottságnak feladata lesz az önkéntes nyelvjárásgyűjtői pályázatok elbírálása is.) Gombocz-emlékérem és -díj: elnök: Gósy Mária, tagok: Juhász Dezső, Máté Jakab, Szűts László, Zoltán András. Pais-emlékérem és -díj: elnök: Ördög Ferenc, tagok: Gerstner Károly, Hoffmann István, Kázmér Miklós, Korompay Klára. Révai-emlékérem és -díj: elnök: Kiss Lajos, tagok: Kiefer Ferenc, Mező András, Péter Mihály, Pusztai Ferenc. Megemlékezési bizottság: elnök: Bolla Kálmán, tagok: Békési Imre, Elekfi László, Keszler Borbála és Nyomárkay István.

Tavalyi beszámolómban szóltam Társaságunk 8. díjának, a Zsirai-díjnak a megalapításáról. Ezzel kapcsolatban jegyzem meg, hogy a Zsirai-díj alaptőkéje Keresztes Kálmán, Schütz Ödön és Vermes Stefánia segítő adományának köszönhetően számottevően, az alaptőke 3/4-ével gyarapodott. Júniusi választmányi ülésünkön fogadtuk el egy magát megnevezni nem kívánó tagtársunk nemes gesztusból tett alapítványát, Társaságunk 9. díját (az első nyolcra l. MNy. 1999: 114), a Magyar Nyelv-díjat. A fél millió forint kezdő összegű alapítvány kamataiból két évenként vagy [120] ritkábban a Magyar Nyelv azon szerzői kaphatnak jutalmul díjat, akik fontos témában kiemelkedő színvonalú tanulmányt tettek közzé a Társaság folyóiratában. A kiemelt figyelemben részesítendő tudományágak a magyar nyelvtörténet, dialektológia, névtan, tudománytörténet és a nyelvészeti alapú őstörténet. Hajdú Mihály bizottsági elnök bejelentette, hogy a Néprajzi Múzeum a jövőben megszünteti az önkéntes nyelvjárásgyűjtők pályázatát. Ezért azt javasolta, hogy a Társaság hirdessen meg nyelvjárási, társadalomnyelvészeti és névtani pályázatot, s azt kapcsolja a Csűry-emlékéremhez és -díjhoz úgy, hogy három kategóriában adna ki díjakat abban bízva, hogy támogatók megnyerésével a díjak összege, sőt száma is emelkedhet majd. A választmány a javaslat mellé állt, s támogatta azt is, hogy a pályázati felhívást a közgyűlési meghívókhoz mellékelve kapják meg a társasági tagok is (így történt). A pályázatot egyébiránt olvashattuk már a Magyar Nyelv idei harmadik számában is (1999: 381-2).

Második választmányi ülésünkön meghallgattuk, megvitattuk, majd jóváhagytuk a bizottsági javaslatokat. Meghallgattuk V. Raisz Rózsa tájékoztatását a jövő évi, július 10-e és 13-a között tartandó egri anyanyelv-oktatási napok előkészületeiről. A szóban forgó napok szakmai előkészítését egy bizottság végzi, amelynek elnöke Szathmári István, társelnöke V. Raisz Rózsa, tagjai pedig Bencédy József, Fábián Pál, Jászó Anna és Zimányi Árpád. Megvitattuk a társasági díjak ügyét: az újabb pénzügyi rendelkezések értelmében díjaink is adókötelesek és tb-levonással járnak. Emiatt a mai viszonyok között egyébként sem krőzusi összegek, amelyek a kitüntetendőket illetik, méltatlanul alacsonyak volnának (még a nem is az alacsony kategóriába tartozó - mondjuk negyvenezer forintos - díjtételeknél is). Úgy döntött a választmány, hogy idén a Társaság kiegészíti saját keretéből az összegeket, de fontolóra veszi a díjak kiadásának ritkítását. Tenné ezt egyrészt azért, hogy növekedjenek a kiosztható kamatösszegek. A másik ok úgyszintén racionális: a szakmailag kiemelkedő, de díjjal nem jutalmazott kutatók száma bizonyos kategóriákban nagyon csekély. A választmány helyénvalónak találta, hogy az emlékérmek és -díjak mellé a kitüntetendők megfelelő kiállítású emléklapot is kapjanak a jövőben. Federmayer István győri magyartanár kezdeményezésére tervbe vétetett egy emlékülés Révai Miklós születésének 250. évfordulója alkalmából. A választmány hozzájárult ahhoz, hogy a Társaság vállaljon tevőleges szerepet a Győrött jövő ősszel rendezendő emlékülésen, elsősorban azzal, hogy a szakmai előadások megtartásáról gondoskodik. Társaságunk támogatja Sátoraljaújhely város polgármesteri hivatalának Pásztor Emil ötletén alapuló javaslatát, hogy Széphalmon, a Kazinczy Emlékcsarnok mellett létesíttessék magyar nyelvtörténeti múzeum.

2. Központi szervezésben idén 16 előadás hangzott el. A magyar szakosztály 7, az általános nyelvészeti 4, az idegennyelvi 2, a finnugor pedig 1 előadást szervezett. Közös előadások is voltak: 1 a magyar és az idegennyelvi, 1 pedig a magyar és a finnugor szakosztály szervezésében. Vidéki szakosztályaink közül a debreceni 7 előadást szervezett, a szombathelyi pedig magyar és finnugrisztikai tárgyú konferenciák, szakmai értekezletek szervezésében és lebonyolításában - szám szerint hatban - vállalt tevőleges részt, s ez valóban dicséretes teljesítmény.

3. Ami kiadványainkat illeti: a Magyar Nyelv a szokott rendben és pontossággal, a szokott terjedelemben és változatos tematikájú és módszerű közlésekkel jelent meg. A főszerkesztő és a szerkesztő odaadó, lelkiismeretes munkája nélkül ez nem volna lehetséges. Jó folyóirathoz színvonalas cikkek is kellenek, sőt elsősorban éppen azok kellenek. Ezért nem veszít időszerűségéből a kérés: a szerzőtársak igyekezzenek minél kiérleltebb, minél színvonalasabb, új kutatási eredményeket felvonultató tanulmányokkal gazdagítani a folyóiratot, amely egyre közelebb van 100. születésnapjához. Arról a Magyar Nyelv idei 2. számának egyik közleménye alapján (1999: 241) bizonyára tudnak mindannyian, hogy az ezredzáró évtől, tehát 2000-től angol nyelvű összefoglalóval jelentetjük meg a nagyobb terjedelmű cikkeket folyóiratunkban. Ezért ehelyt is kérem szerzőtársainkat, hogy tanulmányukat a szerkesztőségnek beküldve vagy benyújtva föltétlenül csatoljanak 10 soros magyar nyelvű rezümét dolgozatukhoz. Újdonságként említem azt is, hogy a jelen esztendőtől folyóiratunk olvasható az interneten is, éspedig az 1999. évfolyam 2. és 3. száma [121] (elérhetősége: www.c3.hu/~magyarnyelv/). Az újabb számokat automatikusan felvisszük majd, a korábbiak az 1996-os évfolyammal bezárólag vannak lemezen, tehát ezeknek a fölvitelével is számolhatunk.

A Társaság kiadványsorozata 212. számaként jelent meg V. Raisz Rózsa gondosságának köszönhetően, az ő és H. Varga Gyula szerkesztésében a tavalyi egri anyanyelv-oktatási napok előadásait tartalmazó két gazdag kötet "Nyelvi és kommunikációs kultúra az iskolában" címmel. Úgyszintén társasági kiadvány a Juhász Dezső szerkesztésében napvilágot látott "A romániai magyar nyelvjárások atlaszá"-nak immáron 5. kötete. Valamennyi említett kiadvány (s a nem említettek is persze) megvásárolhatók Társaságunk titkárságán.

4. A Társaságunknak juttatott, a személyi jövedelemadó egy százalékából származó támogatásért köszönetet mondok mindazoknak, akik a Társaságot jelölték meg kedvezményezettnek. Tavaly a tavalyelőttinél valamivel több összeg jutott a Társaságnak: 264.485 forint. Ezt az összeget is, miként a korábbi támogatásokat, a Társaság égisze alatt megjelenő kiadványok megjelentetésére használjuk föl. Legyen szabad most is mondanom, hogy az 1998. évi elnöki körlevél nem veszített semmit sem érvényéből, ezért idézek belőle: "Tisztelettel kérjük, ha lehetősége van, szíveskedjék a Társaságot személyi jövedelemadója 1%-ának a felajánlásával támogatni. Adószámunk: 19007665-1-41".

A tagdíjakról szólván olyasmit mondhatok, amit eddig nem nagyon tehettem: idén 122-vel többen fizették be tagdíjukat, mint tavaly. Igaz, ez a tavalyi "mélyrepülés" után történt, s nyolccal még mindig el vagyunk maradva a három évvel ezelőtti állapottól, amely pedig a maga kétharmados befizetési arányával aligha nevezhető ideálisnak.

5. Mint minden évben, idén is volt alkalmunk több tagtársunkat is köszönteni abból az alkalomból, hogy betöltötte 80., illetőleg 70. életévét. 80. születésnapja alkalmából a finnugor szakosztály ülésén május 11-én köszöntöttük Vértes Edit tagtársunkat, a finnugrisztika nyugalmazott professzorasszonyát (Hajdú Péter köszöntője olvasható már folyóiratunkban: MNy. 1999: 376-81). Szegő Ferencnének levélben gratuláltunk. Jókívánságaink kifejezésére több tagtársunk 70. életévének a betöltése is alkalmat adott. Velcsov Mártonnét, a szegedi egyetem nyugalmazott tanszékvezetőjét szegedi csoportunk köszöntötte szeptember 22-én egy tudományos előadásokkal kísért ünnepi ülésen. Az előadásokat Forgács Tamás, M. Korchmáros Valéria és Szabó József tartotta. Sebestyén Árpádnak, a debreceni egyetem nyugalmazott tanszékvezető professzorának a köszöntése a magyar szakosztály egyik felolvasó ülésén, november 23-án volt. Debreceni csoportunk, illetőleg az egyetem december 10-én fogja köszönteni. Levélben köszöntöttük több tagtársunkat is: Ábrahám Imrét, Achs Károlynét, Bene Sándort, Kovács Ferencet, Könyves Tóth Kálmánt, Lányi Ildikót, Magyarfalvi Lajosnét, Máté Józsefet és Szórádi Zsigmondot. Itt, a köszöntésekről szólván tájékoztatom a közgyűlést arról, hogy november 18-án Pusztay János kezdeményezésére Szombathelyen, a főiskola Uralisztikai Tanszéke és Társaságunk közös rendezésében előadásokkal tisztelegtünk a tíz éve elhunyt Balázs János emléke előtt. Előadást Benkő Loránd, Bereczki Gábor, Borzsák István, Éder Zoltán, Fábián Pál, Pusztay János, Szathmári István és jómagam tartottunk.

Megemlékezem halottainkról is. Tisztelettel emlékezem Zsilka Jánosra, az ELTE Általános és Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékének néhai tanszékvezető professzorára, aki munkásságának középpontjába a szintaxis és a szemantika alapkérdéseinek a következetes vizsgálatát helyezte, ahogy erről munkáinak sora vall. (A róla szóló nekrológot a MNy. idei második számában olvashatjuk: 1999: 250-1.) Tisztelettel emlékezünk Schütz Ödönre, az ELTE címzetes egyetemi tanárára, aki az Örmény Tudományos Akadémiának és az Amerikai Orientalisztikai Társaságnak tiszteleti, a Török Nyelvtudományi Társaságnak levelező tagja volt, s aki Társaságunkat többrendben is támogatta. Nem felejtjük Kovalovszky Miklóst sem, a szép tollú nyelvtudóst, a nyelvművelőt és Ady-kutatót, a Társaságot hálával emlegető s háláját nemes gesztusával is törlesztő kollégát. Sajnálattal említem, hogy elhunytáról csak megkésve értesültünk (1997. II. 23-án halt meg). Emlékezünk Mikó Pálnéra is, akit általános nyelvtudományi, tudománytörténeti és nyelvoktatási kérdések egyaránt foglalkoztattak. Emlékezünk Szentgyörgyvári Artúrra és Tarján Jenő tanár úrra, aki [122] rsaságunk egyik legidősebb tagja volt. S Magyarfalvi Lajosnéra, akit 70 évesen ragadott el a halál. Tisztelettel emlékezünk Wolfgang Schlachter göttingai professzorra, tiszteleti tagunkra, a finnugor nyelvészet doyenjére, aki 91. életévében ment el a minden halandók útján. Mindannyiuk emlékét kegyelettel őrizzük.

Idén 20 új tagot vettünk föl. Többségük fiatal doktorandusz, s reményeink szerint mindegyikük nyeresége lesz a Társaságnak. Taglétszámunkról pontos adatot közölni azért nem tudok, mert a címváltozásokról, sőt némelykor sajnos még az elhalálozásokról sincs tudomásunk az elvárható tájékoztatások hiányában. Úgyszólván minden alkalommal nem is kevés közgyűlésre invitáló levél jön vissza felbontatlanul azzal a borítékra pecsételt hivatalos megjegyzéssel, hogy a címzett ismeretlen. Legyen szabad éppen ezért kérnem, hogy szíveskedjenek azok, akiket illet, lakcímük megváltozását egy lapon megírni vagy telefonon bejelenteni titkárságunkon. Kérjük továbbá az elhalálozások bejelentését, akár rokonról, akár ismerősről van szó.

6. Tisztelt Tagtársak! Ennyi volt, amit az idei esztendőre vonatkozóan Önök elé tárhattam. Jelentésem elfogadását kérve      mindnyájuknak békés ünnepeket, az új esztendőre erőt, egészséget kívánok.

    3. A közgyűlés a főtitkári jelentést elfogadta. Ezt követően Balogh Lajos olvasta föl a pénztárosi jelentést. E szerint a Társaság 1999. évi pénzforgalma így alakult:

 

Kiadások:

Főfoglalkozásúak bére                              610.800,-

Társadalombiztosítási járulék                     201.564,-

Szolidaritási alap                                         27.486,-

Alkalmi megbízások                                  158.200,-

Személyi kiadások összesen                      998.050,-

Nyomdaköltség                                     1.783.853,-

Postaköltség, telefon                                 104.502,-

Irodaszer, nyomtatvány                             117.501,-

Egyéb                                                       453.030,-

Dologi kiadások összesen                      2.458.885,-

Kiadások összesen                                3.456.935,-

Bevételek:

MTA-támogatás (évek óta változatlan)      339.000,-

Tagdíj (419 főtől)                                      127.600,-

Kiadványértékesítés                                  383.000,-

Adomány, egyéb, SZJA                         2.750.000,-

Bevételek összesen                                3.599.000,-

Bevételeink meghaladták idén kiadásainkat, az évet tehát pozitív egyenleggel sikerült zárni.

    4. Ezután Bakró-Nagy Marianne ismertette a Számvizsgáló Bizottság jelentését (a bizottság tagja még A. Molnár Ferenc és Mátai Mária). A bizottság a Társaság iratait, bizonylatait, elszámolásait rendben lévőnek találta.

    5. Ismét Balogh Lajos emelkedett szólásra, s ismertette a 2000-re vonatkozó pénzforgalmi tervezetet: [123]

 

Kiadások:

Főfoglalkozásúak bére                              610.800,-

Társadalombiztosítási járulék                     201.564,-

Szolidaritási alap                                         27.486,-

Alkalmi megbízások                                  200.000,-

Személyi kiadások összesen                   1.039.850,-

Nyomdaköltség (áremelkedés várható)   1.900.000,-

Postaköltség, telefon                                 150.000,-

Irodaszer, nyomtatvány                             130.000,-

Egyéb                                                       500.000,-

Dologi kiadások összesen                      2.680.000,-

Kiadások összesen                                3.719.850,-

Bevételek:

MTA-támogatás                                       339.000,-

Tagdíj (400 tagtársunk befizetésével számolva) 120.000,-

Kiadványértékesítés                                  450.000,-

Adomány, egyéb, SZJA, maradvány 1999. 2.850.000,-

Bevételek összesen                                3.759.000,-

Reméljük, hogy tervezett bevételeink megvalósulnak, s a kiadásokat és a bevételeket egyensúlyban tudjuk tartani, azaz a 2000. évet sem zárjuk majd negatív eredménnyel.

    6. A hagyományok szerint ünnepélyes napirenddel zárult a közgyűlés. Benkő Loránd elnök azoknak a munkásságát méltatta, s azoknak nyújtott át társasági emlékérmeket és díjakat, akiket a Társaság a választmány határozata alapján idén tüntetett ki. A következőkről van szó: Bárczi-emlékérem és -díj: S. Hámori Antónia, az MTA Nyelvtudományi Intézetének nyugalmazott munkatársa, Csűry-emlékérem és -díj: Zelliger Erzsébet, az ELTE egyetemi docense, Gombocz-emlékérem és -díj: Kugler Nóra, az ELTE egyetemi adjunktusa, Pais-díj: Pusztai Ferenc, az ELTE egyetemi docense, Révai-díj: Fábián Pál, az ELTE professor emeritusa.

Összeállította: Kiss Jenő

Vissza a Tartalomhoz

 

nyitólap