Oldalak: 347 348 349

 

Kálnási Árpád, Fejezetek a Csűry-iskola történetéből

A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem
Magyar Nyelvtudományi Intézetének Kiadványai 72. sz. Debrecen, 1998. 95 lap

Az anyagi javakat hajszoló világunkban - valljuk be - még a tudományos kutatásban is meg-megfeledkezünk az előttünk munkálkodókról, olykor még azokról az eredményekről is, melyeket elődeink a maguk szakterületén elértek. Pedig előre tekinteni, jövőt építeni a múlt eredményeinek ismerete, tanulságainak számbavétele nélkül aligha lehet. Ezért a ma emberének alapvető érdeke és erkölcsi kötelessége, hogy legalább kerek évfordulókon vagy anélkül is visszapillantson a nagy elődök tevékenységére, életművére. Biztos vagyok benne, hogy minden tudományágnak, szakterületnek voltak s vannak olyan jeles képviselői, akiknek személyisége és munkássága követendő példaként marad fenn a későbbi korok, az eljövendő nemzedékek számára is. Ilyen kimagasló alakja, tanárként és tudósként egyaránt példamutató egyénisége a magyar nyelvjáráskutatásnak Csűry Bálint.

Annak ellenére, hogy Csűry Bálint életéről, munkásságáról, a debreceni egyetemen végzett oktatói, kutatói és tudományszervezői tevékenységéről jó néhány terjedelmes tanulmány, sőt önálló kiadvány is napvilágot látott már (pl.: Bakó Elemér, Csűry Bálint élete és munkássága: Magyar Népnyelv 3: 7-38; Balassa Iván, Csűry Bálint. Akadémiai Kiadó, Bp., 1988.; Végh József, Csűry Bálint: NyK. 1944-8: 232-40; stb.), mégis várható volt, hogy a KLTE Magyar Nyelvtudományi Tanszéke előbb-utóbb újabb kötettel jelentkezik az egyetem egykori professzorának életművéről. Kálnási Árpádnak a "Fejezetek a Csűry-iskola történetéből" című munkájával ez a várakozás most megvalósult.

Erre a kiadványra azért is lehetett számítani, mert a KLTE-re és annak nyelvtudományi tanszékeire mindig jellemző volt az elődök eredményeinek ismerete és megbecsülése, a tanszéki hagyományok őrzése és továbbvitele, így például - más neves professzorokkal együtt - Csűry Bálint emlékének fölidézése, tudományos kutatásainak áttekintése és alkotó felhasználása is (vö. pl. Hagyományápolás és megújulás. Szerk.: Sebestyén Árpád. Debrecen, 1982.). A KLTE Magyar Nyelvtudományi Tanszéke Csűry Bálint születésének 100. évfordulója alkalmából 1986. február 21-22-én előadói konferenciát rendezett, amelyen a nagyhírű professzor emberi, tanári és tudósi alakját, nagy hatású munkásságát egyaránt fölidézték a résztvevők (l. részletesebben: Magyar Nyelvjárások 28-29: 3-69 és MNy. 1987: 129-45). Kálnási Árpád mint a debreceni egyetem hallgatója, majd oktatója könyvének megírásához tehát ösztönzést kaphatott a tanszéki hagyományokból, ezenkívül azonban - szakmai érdeklődése mellett - bizonyos mértékig érzelmi okok is motiválták Csűry Bálint kutatásai iránti vonzódását. Ezt az Előszóban a következőképpen fogalmazta meg: "A Csűry Bálint nyelvjáráskutató iskolája iránti érdeklődésem talán akkor kezdődött, amikor az egyetemen Csűry munkásságával megismerkedve megtudtam azt is, hogy e rendkívüli tudományos teljesítménynek a "létrehozója" szűkebb hazámnak, a történelmi Szatmárnak a szülötte. Kétkötetes Szamosháti Szótárában rengeteg olyan szó, kifejezés van, amelyet nálunk a Tiszaháton is ugyanabban a formában ismernek. Érdeklődésemet középiskolai tanártársam, Szabó István is ébren tartotta, aki Csűry Bálint egyik szép reményekre jogosító tanítványa, több éven át nyelvészeti szemináriumának gyakornoka volt, s aki beszélgetéseink során mindig tisztelettel idézte fel professzorának emberi, tanári és tudósi egyéniségét" (3).

A szerző - egyéb források mellett - főképpen az egyetem bölcsészkarának korabeli jegyzőkönyveit felhasználva részletesen feltárja, hogy milyen körülmények közepette került 1932-ben Csűry Bálint a Kolozsvári Református Kollégiumból Debrecenbe a Magyar és Finnugor Összehasonlító Nyelvtudományi Tanszék élére, s hogyan lett - amint Bárczi Géza nevezte - a magyarországi nyelvjáráskutatás első katedrás professzora. Ennek részleteit tartalmazza "A népnyelvkutatás első katedrás professzora" c. fejezet (5-16). [347]

Bár Csűry Bálint már jóval korábban jónevű szakember, ismert és elismert nyelvjáráskutató volt, 1927-ben az MTA levelező taggá választotta, mégis nagy feladatot rótt rá az a tény, hogy gimnáziumból került egyetemi katedrára, s ráadásul új munkakörében magyar és finnugor nyelvészetből nagyon sok teendő várt rá, nagy óraszámban kellett előadásokat tartania és szemináriumokat vezetnie. A Debrecenben töltött első években oktatói tevékenysége, továbbá nagy munkájának, a Szamosháti Szótárnak a megjelentetésre való előkészítése, kiadása és "A népnyelvi búvárlat módszere" című tanulmányának a megírása is nagyon lekötötte az idejét. Ebben rejlik annak magyarázata, hogy a nyelvjáráskutatásban közismertté vált tevékenysége, nagy hatású tanári és tudósi szerepe erőteljesebben 1937-től, életének utolsó négy-öt esztendejében bontakozott ki igazán és oly mértékben, amely nemcsak dialektológiánk történetében, hanem általában a magyar nyelvtudományban is szinte párját ritkítja. Szamosháti Szótára és módszertani kötete, valamint a nyelvjárási gyűjtésben is feldolgozásban bevezetett műfaji újításai (pl. jelenségmonográfiák, tárgykör-monográfiák írása) nemcsak a korabeli nyelvészek és debreceni tanítványainak körében keltettek érdeklődést a nyelvjárások iránt, hanem elméleti-módszertani vonatkozásban is évtizedeken át meghatározták a magyar nyelvjárástan útját (teendőit és jövőjét), sőt némely tekintetben még napjaink dialektológiai kutatásaira is hatással vannak. Egy-egy tudományág történetében ritkán fordul elő, hogy valamely műfajában már elsőként olyan munka születik, amely kimagasló értékei folytán évtizedek múlva is mintául szolgálhat a hasonló célú kiadványoknak, s melyet megközelíteni sem könnyű, hát még túlszárnyalni. Csűry Bálint Szamosháti Szótára ilyen alkotás.

"A Népnyelvkutató Intézet és a Magyar Népnyelv" című fejezetben (17-27) nyomon követhetjük az intézet és évkönyve létrehozásának folyamatát, amely sok szervezési nehézséggel járt, és anyagi gondoktól sem volt mentes. A Népnyelvkutató Intézet működéséről szóló évenkénti beszámolókból elénk tárul az az értékes és szerteágazó nyelvjáráskutatói tevékenység, melyet az intézetben dolgozó tanárok és tanítványok például a Györffy István néprajztudós emlékére meghirdetett népnyelvi szókincsgyűjtő versenyben, különféle egyéni tudományos munkájukban elértek. Csűry Bálint korai halála után (a neve alapján s éppen 55. születése napján hunyt el 1941. február 13-án) a Népnyelvkutató Intézet hamarosan hanyatlásnak indult, és néhány év múltával a Magyar Népnyelvvel együtt megszűnt. Önálló kutatóhelye egyébként a magyar dialektológiának a Népnyelvkutató Intézet létrehozása előtt sohasem volt, s azóta sincs. A magyar nyelvjárások kutatása nagyrészt a különféle felsőoktatási intézmények tanszékein folyt, az ott dolgozó nyelvészek érdeklődésétől függő létszámban és intenzitással. Az MTA Nyelvtudományi Intézetében az Új Magyar Tájszótár kiváló munkaközössége mellett jó ideig neves nyelvjáráskutatók is tevékenykedtek (Balogh Lajos, Imre Samu), néhány év óta azonban - az ÚMTsz. munkatársain kívül - más dialektológus - tudtommal - nem dolgozik ott, s elszomorító az a tény, hogy nyelvjáráskutatásunk napjainkban egyre inkább utánpótlásgondokkal is küszködik.

Nemcsak a Népnyelvkutató Intézet megalapítása volt fontos fölismerése, jelentős tette Csűry Bálintnak, hanem az intézet évkönyvének, a Magyar Népnyelvnek a megjelentetése is. Csűry ugyanis világosan látta, hogy "az intézet munkája csak akkor lesz igazán eredményes, ha évkönyvet létesít, mellyel a népnyelvkutatás országos ügyét is szolgálhatja. Ugyanakkor a publikációs lehetőség megteremtésével fiatal munkatársainak, tanítványainak egyéni szakmai fejlődését is segíteni akarta. Így indult meg 1939-ben a honi nyelvjáráskutatás első folyóirata, a Magyar Népnyelv" (23). Csűry nyelvjáráskutató iskolájának és a Magyar Népnyelvnek a szerepét, történetét Berzeviczi Ágnes dolgozta fel diplomamunkájában, amely Sebestyén Árpád irányításával készült.

Csűry Bálint a Népnyelvkutató Intézet programját a Magyar Népnyelv első kötetében fejtette ki. A tervek között fontos helyet foglalt el a nyelvatlaszok készítése és a debreceni cívis nyelv szókincsének a feldolgozása. Kálnási Árpád a magyar nyelvatlaszkutatás kezdeteit könyvének két önálló egységében, "Az első magyar nyelvatlaszkísérlet (Papp István és Huss Richárd atlaszterve)" c. részben (28-42) és "A Csűry-iskola és a nyelvatlasz" című fejezetben (43-52) tárgyalja. A téma iránt érdeklődő szakemberek nemegyszer olvashattak utalásokat, különféle észrevételeket az 1920-as [348] és 30-as évekbeli atlaszkísérletekről, ezeknek részletei azonban eddig jószerével homályban maradtak. Most minderről - a kezdeti tervezgetésektől a kérdőívek, mintamondatok anyagának közlésén át az első gyűjtésekig - alapos tájékoztatást nyújt Kálnási Árpád kötete. Csűry Bálint elképzeléseit a cívis nyelv kutatásáról, az ebben elért eredményeket és a további teendőket - az előző témakörökhöz hasonló részletességgel - "A Debreceni cívis szótár" című fejezetben (62-71) tárgyalja a szerző. Örvendetesnek tartom, hogy a cívis szótár ügyében a Csűry-tanítvány Bakó Elemér és Sebestyén Árpád néhány évvel ezelőtt alapítványt hozott létre Debrecenben, s ennek következtében kedvező fordulat állhat elő. Az első eredményekről Kálnási Árpád a következőket írja: "Az alapítványnak köszönhetően tanszékünkön egyre erősödik annak a gondolata, hogy meg kellene próbálkoznunk a több mint fél évszázada félbeszakadt munka folytatásával. A gondolatot, amely búvópatakként hol a felszínen, hol inkább a mélyben amúgy is "kísértett" bennünket, most a tettek kezdik felváltani. Az új tantervi követelményrendszerben egyre szaporodnak azok a záró- és szakdolgozatok, amelyek a cívis szótárhoz tartozó fogalomkörök valamelyikét dolgozzák fel a korábbi minták szerint, de az új elképzeléseknek is megfelelően" (71).

Csűry Bálint kutatásaiban kisebb szerepe volt ugyan a tulajdonnevek gyűjtésének, feldolgozásának, a szerző "A Csűry-iskola és a tulajdonnév-kutatás" című könyvrészletben (57-61) mégis kitér erre a témakörre is, hiszen a Szamosháti Szótárban "mintegy 1000 helynévvel és 100 személynévvel számolhatunk. Emellett állatnevek (ló-, kutyanevek stb.) és csillagnevek is előfordulnak, igaz lényegesen kisebb számban, benne. Ezeket nemcsak szülőfalujában, Egriben, hanem a Szamoshát más falvaiban is gyűjtötte" (57). Ezenkívül a szerző a Csűry-iskola hangjelölési rendszerének kérdéseit is taglalja (53-6), és - tanulságos adalékként - közli a magyar szakos hallgatók korabeli tanrendjét is (78-84). A kötetet a felhasznált szakirodalom bibliográfiája és német nyelvű rezümé zárja (85-93).

Kálnási Árpád ezzel a kiadványával a Csűry Bálintról szóló, hozzá kapcsolódó írások számát nem csupán eggyel növelte, hanem újabb ismeretekkel és új megközelítési módokkal is gazdagította a Csűry-irodalmat, a magyar nyelvjáráskutatásnak Csűryhöz fűződő elméleti-módszertani kérdéseit, és további feladatokat is kijelölt azon az úton, melyet a nagy előd már az 1930-as években megfogalmazott, s melyet tanítványaival együtt már Csűry is elkezdett. Így válik Kálnási Árpád munkája Csűry Bálint kutatási eredményeinek, máig sugárzó hatásának és tevékenységének kitűnő összefoglalásává, egyszersmind jövőt építő, a további feladatokat is meghatározó áttekintéssé. [349]

Szabó József

Vissza a Tartalomhoz

 

nyitólap