Oldalak: 349 350 351 352 353

 

Balassa Iván - Kováts Dániel, Sárospatak határának helynevei

A Sárospataki Rákóczi Múzeum Füzetei. 33. sz. Sárospatak, 1997. 288 l.

Még három év sem múlt el azóta, hogy Balassa Iván megjelentette Sárospatak történeti helyrajza a XVI-XX. században című (Miskolc - Sárospatak, 1994.), nagy történeti és jelenkori névanyagot tartalmazó, szép kiállítású könyvét Sárospatak belterületi helyneveiről, s most újabb, hasonlóan értékes, alapos kutatásra épült, gazdag anyagú kötetet vehetünk kezünkbe Sárospatak külterületi helyneveiről. A szerzők egyike ugyanaz a Balassa Iván, aki a belterületi helynévtárat összegyűjtötte és kiadta, s akinek 80. születésnapját majdnem e könyv megjelenésével együtt ünnepeltük. Most kiváló társszerzővel, a Sárospataki Comenius Tanítóképző Főiskola nyugdíjba vonult igazgatójával, a Borsod megyei helynévkutatás fő szervezőjével és leglelkesebb munkatársával, Kováts Dániellel együtt jelentette meg Sárospatak külterületi helyneveinek történeti és jelenkori gyűjteményét. [349]

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei helynévgyűjtés már az 1960-as években elkezdődött a Sátoraljaújhelyi járásban Nagy Géza, Szűcs István és Kováts Dániel vezetésével, előbb Végh József, majd később Ördög Ferenc irányításával az országos helynévgyűjtő mozgalom keretében. 1982-ben teljesnek tekintve a helyszíni munkálatokat megyei ünnepség keretében tudományos tanácskozást is szerveztek megünneplendő a kétségtelenül jelentős eseményt. Azonban, mint ahogyan az egyáltalán nem meglepő, s máshol is előfordult, a megye vezetősége ezzel befejezettnek tekintette az egész helynévkutató munkát a megyében, s tovább már nem sokat törődött az összegyűjtött anyaggal, ellenőrzésével, megszerkesztésével, kiadásával. Így mind a mai napig csupán a magyarországi Bodrogköz 22 településének névanyaga jelenhetett meg, s az is kizárólag Nagy Géza önzetlen és fáradhatatlan szervező és tudományos munkájának, meg nem utolsó sorban néhány önkormányzat, szövetkezet, vállalat és intézmény anyagi támogatásának az eredményeként a Bodrogközi Kastélymúzeum Baráti Köre kiadásában (Pácin, 1994. Bodrogközi Füzetek 6-8. sz.). Balassa Iván és Kováts Dániel könyve a második kézzelfogható eredménye az igazán nagy méretű Borsod-Abaúj-Zemplén megyei gyűjtésnek, amelynek többi anyaga immár lassan két évtizede a Miskolci Herman Ottó Múzeum adattárában hever, s a nagy gazdasági és tulajdonosi változások miatt egyre gyorsabban avul. (Ez természetesen érvényes a többi megye összegyűjtött és ki nem adott anyagára is, mint például Bács-Kiskun, Békés, Fejér, Nógrád stb. megye helynévanyaga.)

A most bemutatásra kerülő könyv sok szempontból nem illeszkedik az országos helynévgyűjtő mozgalom eredményeként megjelentetett kötetek sorába, s ez inkább érdeme, semmint hiányossága, hiszen jóval gazdagabb, színesebb, szemléltetőbb, megformáltabb azoknál. Elsősorban történeti anyagának teljességre törekvő föltárása mutatja, hogy Szabó T. Attila munkássága hatott a szerzőkre leginkább, s nem véletlen, hogy Balassa Iván írta eddig a legjobb monográfiát Szabó T. Attila életéről, munkásságáról (Püski K., Bp., 1996.), s az ő nyomán indították meg a történeti források kutatását, a régmúlt idők adatainak számbavételét. Hazai viszonyok között ezt eddig csak Kázmér Miklós tette meg Alsó-Szigetköz helyneveinek megjelentetésekor (Bp., 1957. MNyTK. 95. sz.), utána hosszú szünet után én tettem rá kísérletet "A Csepel-sziget helynevei" című kötetben (Akadémiai K., 1982.), majd Juhász Dezső folytatta "A magyar tájnévadás" című munkájában (Bp., 1988. NytudÉrt. 126. sz.). Nagy öröm látni, hogy Szabó T. Attila iskolateremtő tevékenységének vannak eredményei napjainkban és Magyarországon is, ezzel az új, ismertetendő kötettel pedig igen szép eredményt mutatott föl.

A könyv bevezetése (5-21) tájékoztat bennünket a kutatás előzményeiről, korábbi munkákhoz való kapcsolódásáról és az összeállítás tudományos módszereiről. Ezek közül ki kell emelnünk a történeti forrásokból való anyaggyűjtést és az így kapott adatok fölhasználását, amelyeknek lényege a betűhív adatközlés, a kialakult saját vélemények elkülönítése az adatoktól, az adatokban talált magyarázatoktól. Nagy segítségére volt a szerzőknek a Sárospataki Református Kollégium Levéltára, illetve annak a tudományos gyűjteménye, amelyben 1294-től kezdődően vannak hozzáférhető és fölhasználható források a városról. A kutatás területi határainak kijelölése egyik legnehezebb föladat lehetett, s ennek oka nem csupán a város határainak változása volt, hanem a szomszédos vagy távolabbi területekkel való kapcsolatok (vásárolt föld, bérelt területek, egyéni földhasználat stb.) olyan adatokat tartalmaztak, amelyeknek az elhagyása vétek, a város helyneveihez való besorolása pedig vitatható lett volna. Közben új települések alakultak a régi határban, később, az utóbbi évtizedekben összevontak addig önálló községeket, majd ezek újból önállósultak stb. Végre is a következő helységek határából kerültek be az adattárba Sárospatak mellett fekvő területek nevei: Sátoraljaújhely, Vajdácska, Bodroghalom, Tiszakarád, Kenézlő, Viss, Bodrogolaszi, Komlóska, Vágáshuta, Kovácsvágás, Alsóregmec, Rudabányácska, Végardó. Amikor majd valamikor (reméljük, a közeljövőben) az itt fölsorolt települések helyneveit megjelentetik, föltétlenül figyelembe kell venni ebben a mostani kötetben szereplő neveket, s majd a közzététel módjának megfelelően vagy újra kell közölni az egész oda tartozó névanyagot, vagy el kell hagyni a történetiek közül [350] azokat, amelyek majd nem illenek bele a megjelentetés logikai rendszerébe, de mindenképpen hivatkozni kell ennek a könyvnek az adataira.

A határ ismerete, az eligazodás a terepen minden kutatónak alapvető kötelessége, s ennek megszerzéséről olvashatunk a 10-15. lapon. Itt a földrajzi köznevek (ér, tó, homok, nyomás, nyilas, határ stb.) köznyelvi használatáról, lokalizálási szerepéről olvashatunk. Érdekes és lényeges megfigyelés, hogy vízfolyásra itt kizárólag az ér, míg a Bodrogon túl a patak a használatos. Az utak és épületek névadásbeli szerepe is kétségtelen, de sokkal kisebb jelentőségű, mint a tagolatlanabb alföldi sík vidékeken.

A továbbiakban szólnak még itt a szerzők a helynevek rendszerezési problémáiról, s kifejtik, miért Hoffmann István (Helynevek nyelvi elemzése. Debrecen, 1993. KLTE MNytudInt. Kiadványai 61. sz.) névrendszerezését fogadják el. (Érveikkel minden szempontból egyet kell értenünk.) A szócikkek fölépítésének ismertetése után (erre még visszatérek a későbbiekben) megállapítják, hogy helyneveink helyesírása nincs kellően kimunkálva, illetőleg több eligazító-tájékoztató kiadvány is van forgalomban, s valamennyinek az ismeretében és fölhasználásával alakították ki helyesírási gyakorlatukat. Ezt tizenegy pontban foglalják össze. Rendszerüknek igen nagy előnye a rövidség és áttekinthetőség; nagyjából megegyezik a FÖNMISZ-ben lefektetettekkel, csupán az -i képzős alakok utáni elemek egybe-, illetve különírása s általában a kötőjelezés mutat következetlenséget: Bodrogközi-csatorna, de Kertaljai földek dűlő; Kassai-tanya, de Katonatanya; Kengyel-tanya, de Kenyérváritanya stb.

A könyv legfontosabb és legterjedelmesebb része (57-251) a helynevek szótára. Ebben betűrendben fölsorolva találjuk az összes helynevet (utaló címszókkal a névváltozatok esetében) minden föllelt adatával, történeti és jelenkori előfordulásával, magyarázataival, több ízben etimológiai fejtegetéseivel együtt.

Első helyen, címszóként áll az élő vagy kikövetkeztetett helyesírású névalak félkövér betűkkel. Ezt követi (ha van ilyen) a helyi használatú, a sárospatakiak mindennapi beszédében föllelhető (népnyelvi) névalak fonetikus átírásban, dőlt betűkkel szedve, hová? kérdésre felelő ragos alakjával együtt (ezt egy háromlevelű lóhere § előzi meg). A történeti adatokat ˇ jel (betöltött karika) előzi meg, s utána az előfordulások időrendjében betűhíven követik az írásos forrásokban (oklevelekben, okmánytárakban, összeírásokban, urbáriumokban stb.) talált adatok forrásonként virgulákkal (függőleges vonalakkal) elválasztva. A térképek neveit o jel (betöltetlen négyzet) előzi meg. Az azonos forrásokban előforduló neveket pontosvesszők különítik el egymástól. Minden egyes forrásra való hivatkozást zárójelben rövidítve kapunk meg az egy forrásból való adatok fölsorolása után. Az adatok kiegészítései, a közbeszúrások szögletes zárójelek között vannak. A szerzők magyarázatai, információi, népetimológiák, néprajzi és régészeti adatok, megjegyzések, valamint a tudományos etimológiák n jel (betöltött négyzet) után következnek, s ezek tömörségük ellenére igen értékes részét képezik a névcikkeknek. Kétségtelen, hogy az etimológiák megadása a legnehezebb, s legtöbb nehézséget okozó munka a névkutatásban, s a legtöbb tévedés ezekkel kapcsolatban lehetséges. Ebben a kötetben azonban általában megalapozottak, kifogástalanok.

Egy-két megjegyzést azért szeretnék némelyikhez fűzni. Túlzottnak vélem néha a kezdetek kezdetére való visszanyúlást. Így például az 1877-től adatolható Bonc-kút előtagja inkább családnévi eredetű, jóllehet maga a családnév kétségtelenül ómagyar kori világi személynévből (keresztnévből) ered. A Bodzás tőelemét valóban szláv eredetűnek magyarázzák etimológiai szótáraink, de mint helynév már magyarrá lett jövevényszóból, magyarok ajkán jelenhetett meg, s kár a szláv eredettel a laikusokban szláv népesség jelenlétének vélelmét kelteni. Az Egerdi-tanya 1925-ben tűnik föl először, s előtagja akkor is családnévi eredetű, ha Kázmér Miklós nagy családnévszótárában nem található meg; az eger 'égerfa' -di kicsinyítő képzős alakja aligha lehet, inkább helynévi eredetű, s a helynévben -d valamivel való ellátottságot jelentő képző lappanghat. Az Éhes-kút, Erdős-tanya és más hasonló XX. századi nevekben megemlítik a szerzők egyéb föltételezéseik mellett a családnévi eredet lehetőségét is, és ez a valószínűbb magyarázat is a legújabb kori nevekkel kapcsolatban. [351] Ezekkel szemben viszont az Eperjes gerindje, -homok, -tó vagy az Esztergály, -homok, -rét, -tó kevésbé valószínűen családnévi eredetű. Az elsőben az 'epres hely', a másodikban talán az élő nyelvben már nem élő, de a nyelvtörténeti szótáraink és az MTsz. szerint is valaha gyakori eszterga 'gólya' szó keresendő, különösen a jelölt objektum jellegének ismeretében (rét, tó, vizenyős hely, ahol a gólya gyakori lehetett). Mindezek azonban további kutatásokat igényelnek, s a szerzők állításai is igazolódhatnak esetleg.

A térképekre való utalások római és arab számokkal # jel (dupla kereszt) után következnek. Végül egy nyíl utal más, a kötetben szereplő névcikkekre, ha ezekre szükség van. Minde magyarázat mellett nézzünk meg egy közepes terjedelmű névcikket, amelyben nagy része előfordul a fölsorolt elemeknek!

Kőporos § ~, Kűporos; -ra: szőlő Hkúton; más néven Pogány-kúti szőlők (Moss). ˇ 1785: A ~ promontóriumra kijelölt, aug. 29-én megesketett pásztor Kovács György (SKL; Balassa 1991: 312). | 1786: "a kőporos pinczének szomszédságában" (Balassa 1994: 142-3). | 1835: "Kőporos, Középső és Belső Pogánykút"; "Kőporos alatt": szőlők (Stainer). | 1835: Kőporos alatt: szántó a trautzonfalvi határban a Felső Nyomásban (TE I/8). | 1860: ~: szőlő (SKL Pm. irat). | XIX. sz.: ~: a közbirtokosságnak is volt területe itt (Kataszteri birtokív). | 1861: Kőporos: Komlóska határán; "Kőporos és Papalj tetőről lefolyó mély vízárok éjszaki oldalán" (TE II/6: 22-5). | P: ~: szőlőhegy. | 1866: Pogány Kút allya és Kőporos (OLKt 79/744). | 1867: Kőporos: szőllőkert, szántóföld (TE II/12). | 1877: ~: erdő (Ujlaki). | 1882: ~: szántó (TE III/5). | 1895: "Pogánykut és kőporosi két parlag" (TE III/8). | 1896: ~: szántóföld (Akk 1896:1). | 1901: Kőporos: északi lejtője 50 kh 1520 n. öl (TE III/8). o 1833: ~ (Stainer, D). | 1847: ~ (U 118); 1865: ~ (U 122); 1898: ~ (U 129). | 1866: Kőporos: több birtokosé (OLKt 352). | 1866: ~ (C-19,24). | MFT: ~: erdő Komlóska határában. n A ~ 'olyan földterület, melyet elporladt kő borít be' (ÚMTsz). # IV.; 11. Ţ Szőlőhegyek őrzései.

A térképek 19 szelvényen huszonötezres méretarányban tartalmazzák Sárospatak egész határát, környékét az ott fekvő kisebb településekkel együtt. A szerzők nem a szokásos számokkal lokalizálják a neveket, hanem valamennyi név kiírva szerepel rajtuk utakkal, ösvényekkel, vizekkel, művelési ágak szimbólumaival, magassági pontokkal, épületekkel stb. Így sokkal szemléletesebbek és hasznosabbak, mint a hazai helynévgyűjtésben megszokott helyviszonyító eljárások számjegyes megoldása. Egy-egy nevet ugyan hosszabb ideig tart megkeresni, de a környező helyek neveinek gyors számbavételi lehetősége kárpótol a fáradságért. A kisebb részterületekről a címszavak mellett számtalan szöveg közötti térkép segíti a még alaposabb, részletekbe menő eligazodást. Ugyanakkor meg kell itt emlékeznünk a fotókról, amelyek egy-egy kisebb táj jellegzetességeit mutatják érzékletesen (sajnálatos, hogy ezek mind fekete-fehér alapszínűek, de a színes illusztrációkkal a megjelentetés költségei növekedtek volna oly mértékben, hogy veszélyeztetik a könyv megjelenését). Különösen újszerűek és hallatlanul érdekesek azok az 1952-ben készített légifölvételek (252-3), amelyekre jól olvashatóan montírozták rá a neveket. Ezeken nem csupán az utak, erek, utcák, házak stb. láthatók jól, hanem a kornak megfelelő mezőgazdasági viszonyok, az úgynevezett "nadrágszíj-parcellák" is.

A közszói elemek mutatója (255-73) olyan szavakat is fölvesz, amelyek ugyan nem találhatók meg a helynevekben, de a nép nyelvében élnek (agyagos, akácos, árenda, átmetszés stb.), s valamennyinek megadja a nyelvjárási alakját és a vidéken használatos jelentését. Érdekességként néhányat nézzünk meg közülük! Pl. apadás 'kiszáradt vízmeder', ásvány 'mesterséges árok', avas 1. 'múlt évi levágatlan nád, széna', 2. 'nagy fákból álló, öreg, szálas erdő' stb. Mindez a nyelvjárás kutatóinak is kincsesbányája, s igazolja a helynevek sokoldalú fölhasználásának lehetőségét.

Az egyes csatolt településeknek a szótárban előforduló helyneveit külön fölsorolják a szerzők (275-82), s ezzel a későbbi helynévgyűjtőknek adnak fölbecsülhetetlen segítséget. - Rövid utószó zárja a kötetet, amelyben a munka menetét, módszereit, fölhasználási lehetőségeit s a szerzők további terveit olvashatjuk, többek között az anyag különböző szempontú földolgozásáról. [352]

Végezetül hadd szóljak néhány szót a könyv külsejéről, technikai megoldásairól, elrendezéséről! Nagyon szép a borító kellemes színeivel, II. József katonai fölmérésének egy részletével a címlapján. Sugallja a történetiséget, fölkelti az érdeklődést, kívánatossá teszi a könyvben való elmélyedést. A betűnagyság megválasztása praktikus, jól olvasható a szöveg, s a betűformák szépek, szemnyugtatók. Jó megoldás a szótár két hasábba való tördelése, mert így nem fárasztja az olvasót a hosszú sorokba írott adatok egymásmellettisége. A térképek, képek elhelyezése mindig logikus: az ugyanazon (nagyobb fotóknál mellette levő) lapon található címszót illusztrálják. Talán csupán a kötés minősége kifogásolható: mire megírtam ezt az ismertetést, több lap kihullott a könyvből, de ezt megemlíteni talán kicsinyesség, s nem is von le semmit a munka értékéből.

Kétségtelen, hogy újszerű, gazdag anyagú, példamutató munkával gazdagodott a történeti és élő magyar helynevek tára, s jó lenne, ha hazai helynévgyűjtésünk sok hasonló munkával tudna a közeljövőben kiállni. [353]

Hajdú Mihály

Vissza a Tartalomhoz

 

nyitólap