KÜLÖNFÉLÉK

 

Oldalak: 357 358 359 360 361

 

Nyelvek és kultúrák érintkezése a Kárpát-medencében

10. Élőnyelvi Konferencia, Bécs, 1998. szeptember 2-5.

Az MTA Nyelvtudományi Intézetének Élőnyelvi Osztálya 1998. szeptember 2. és 5. között rendezte meg az immár 10. Élőnyelvi Konferenciát. A rendezvénynek, amelyre 1989-96 között évente, most pedig első ízben két év után került sor, ezúttal a "császárváros", Bécs adott otthont, a legutolsó, szegedi tanácskozáson ugyanis a bécsi székhelyű Bornemisza Péter Társaság vállalta magára a házigazda szerepét. A házigazda szerep ezúttal egészen konkrétan is értendő, ugyanis a résztvevők kisebb csoportokban a társaság tagjainak otthonában voltak elszállásolva is.

A konferencia első napja még a Bécsbe való utazással és a várossal, valamint a szállásadókkal való ismerkedéssel telt, a következő két napon azonban nagyon szoros programmal számos előadásra és a hozzájuk tartozó szakmai vitákra került sor. Az élőnyelvi konferenciák hagyományainak megfelelően az előadókat az előre beküldött autoreferátumok elbírálását követően a szervező bizottság választotta ki. Ezúttal 36 előadás hangzott el, ami azt jelenti, hogy a konferenciára jelentkezettek kétharmada adott elő. A szervezők nem tervezik minden elhangzott előadás publikálását, csupán azt tudták megígérni, hogy a határidőre leadott és a formai követelményeknek megfelelő kéziratokat egy bizottság elbírálja abból a szempontból, melyek kerüljenek a kötetbe.

A konferencia megnyitóján Kontra Miklós, az Élőnyelvi Osztály vezetője és Szépfalusi István, a Bornemisza Társaság főtitkára köszöntötték az egybegyűlteket, majd négy plenáris előadásra került sor. Elsőként Péntek János "Eltérő szerkezetek kiegyenlítődése a nyelvi kontaktusban" című előadását hallgathatták meg a résztvevők. A dolgozat magyar-román példákon egyrészt az analitikus-szintetikus megoldások kiegyenlítődését vázolta (pl. igei származékok helyettesítése igés szerkezettel), másrészt rámutatott a nyelvi kontaktusnak egyes archaikus formák megőrzésében, valamint a nyelvjárási 2. személyű általános alany használatában játszott szerepére.

Ezután Kassai Ilona vázolta, milyen hatása volt a magyar szótag szerkezetére a Kárpát-medencében együtt élő népek közötti, hosszú múltra visszatekintő nyelvi és kulturális érintkezésnek (Nyelvek és kultúrák érintkezésének tükröződése a magyar szótag szerkezetében). Elsősorban a jövevényszavak fonológiai elemzése és az ennek nyomán feltárt fonológiai folyamatok révén vázolta fel azt a fejlődésvonalat, amelyet a magyar szótag szerkezete az ősmagyar kortól a mai nyelvállapotig bejárt, s amelynek következtében a mássalhangzók számát illető s az ősmagyarban még meglévő erős megszorítások (különösen a szótag kezdetén, de kisebb mértékben a szótagzárlatban is) a XVI. századtól egyre gyöngültek.

Göncz Lajos "A vajdasági magyarság területi és nemzeti kötődése" című előadásában egy kérdőíves felmérés eredményeit ismertette, melyben az adatközlőknek öt fokozatból álló skálán kellett meghatározniuk, mennyire kötődnek bizonyos helyekhez (kezdve legszűkebb környezetüktől, vagyis saját településüktől Európáig), illetve mennyire érzik magukat a vajdasági magyarsághoz és a magyar nemzethez tartozónak, valamint milyen intenzitású a kötődések hiánya.

Lanstyák István - Simon Szabolcs - Szabómihály Gizella és Vančoné Kremmer Ildikó közös tanulmányát a "szerzőnégyes" két hölgytagja mutatta be "Idegen szavak a magyar nyelv szlovákiai változataiban" címmel. Ebben áttekintést nyújtottak azokról a kölcsönelemekről, amelyek - többnyire a szlovák nyelv közvetítésével - más nyelvekből kerültek be a szlovákiai magyar nyelvváltozatokba (főképpen a standardba és a köznyelvbe).

A további előadásokra már két külön szekcióban került sor. Az "A" szekció első előadójaként Vargha András mutatta be "A kárpát-medencei nyelvhasználat kérdőíves vizsgálatai: módszertani csapdák és ínyencségek" című dolgozatát, melyben főként olyan módszertani buktatókra [357] próbálta meg felhívni a figyelmet, amelyek a kérdőíves vizsgálatok során megkövetelt lépések (a problémák megfogalmazása; a kérdőív(ek) összeállítása; a vizsgált személyek mintájának kiválasztása stb.) során előfordulhatnak, csökkentve ezzel az egész vizsgálat érvényességét. Az előadás kitért az ilyen jellegű hibák elkerülésének lehetőségeire is.

Gereben Ferenc "A horvátországi magyarok nyelvhasználati szokásai" című előadásában egy olyan felméréssorozat befejező lépését képező vizsgálat eredményeit ismertette, amelynek keretében nyolc közép-európai ország magyarságának identitástudatát vették górcső alá. Ebből kiderült, hogy a horvátországi magyarok anyanyelvhasználata elmarad a határon túli magyarság átlagától, ezt pedig részben az a tény magyarázza, hogy a kérdezetteknek meglehetősen nagy (a többi ország magyarságának átlagához képest kifejezetten magas) hányada vegyes házasságban él.

Gráfik Imre "Nyelvhasználat és identitás összefüggései a horvátországi szórványmagyaroknál - Egy mikrovizsgálat tanulságai és dilemmái" című dolgozatában a századfordulón az egykori monarchián belül Magyarországról Horvátországba telepedett magyarság leszármazottai körében vizsgálta nyelvhasználat és nemzeti identitás összefüggéseit.

Kiss Tamás Zoltán "Narratív stratégia és szlovák-magyar kétnyelvűség Závada Pál Jadviga párnája című regényében" címmel tartott előadásában a szlovák-magyar kétnyelvűség textuális megjelenítésének az elbeszélésben betöltött funkcióit elemezte Závada 1997-ben megjelent regénye kapcsán, amelyben az ábrázolási technika releváns elemét képezik a szlovák szövegrészek, illetve a narrátor ezekre vonatkozó, magyar nyelvű reflexiói.

Sándor Anna "A szlovákiai vegyes házasságokból származó fiatalok kétnyelvűsége" című dolgozatában a kisebbségi magyar anyanyelvű házastárs anyanyelvének sorsát, visszaszorulását követte nyomon empirikus adatok alapján, amelyeket kérdőív segítségével egy szlovákiai magyar beszélőközösség (Kolon község) középiskolás korú fiataljai között gyűjtött, s amelyek arról szólnak, hogy a magyar házastárs anyanyelve utódaik nyelvhasználatában nagy mértékben szorul vissza, s helyére a szlovák nyelv kerül.

Borbély Anna "A kisebbségi nyelv megőrzését elősegítő faktorok" című előadásában a méhkeréki román közösségnek a nyelvmegőrzését vizsgálta, arra a kérdésre keresve a választ, milyen tényezőknek köszönhető, hogy ebben a közösségben még csaknem mindenki beszéli a kisebbségi nyelvet. Eredményei szerint ez főként a következő faktoroknak köszönhető: a közösség közel 100%-os román számaránya, a századunk közepéig tapasztalható zárt közösségi élet, a település periferikus földrajzi helyzete, a közösség prosperáló gazdasági tevékenysége.

Arnold Fuszenecker Helga "Nyelvcsere egy magyarországi német faluban" című előadásában azoknak a tényezőknek két csoportját nevezte meg és jellemezte, amelyek egy 54 kérdéses szociolingvisztikai interjú eredményei alapján a kétezer fős, túlnyomórészt németek lakta Nemesnádudvaron hozzájárulnak a nyelvcseréhez vagy lassítják azt. Eszerint a nyelvcserét elősegítő tényezők a II. világháborút követő politikai rendszerben, a vele járó oktatási rendszerben, valamint a házasodási szokások megváltozásában keresendők, a nyelvcserét lassító tényezőnek pedig a többgenerációs háztartások bizonyulnak.

Czibere Mária "A nyelvi attitűd vizsgálata középiskolások körében" című dolgozatában azt vizsgálta, milyen módon hat a beszélő (a magnófelvételen hallható személy) személyiségének meghatározására az általa közvetített magatartásforma, a szövegtípus és a kiejtés, melyik magatartásformának, szövegtípusnak, kiejtésnek van presztízs, illetve stigmatizált jellege a középiskolások körében.

P. Lakatos Ilona "Szociolingvisztikai vizsgálatok a hármas határ mentén - Az igeragozás vizsgálata kétnyelvű környezetben" című előadásában egy - Magyarország, Románia, Szlovákia és Ukrajna határ melletti falvaiban, illetve a határ másik oldalán lévő magyarországi településen végzendő - szociolingvisztikai kutatássorozat célitűzéseit, tematikáját ismertette, majd bemutatta az eddigi próbagyűjtés eredményeit és az ebből adódó tanulságokat. [358]

Zelliger Erzsébet "A magyar-magyar kapcsolatok nyelvi következményei a felső-ausztriai magyarok nyelvhasználatában" című előadásában linzi kutatásai alapján a nyelvi változásokat előidéző, illetőleg a változások ellen ható tényezőket mutatta be a szókincs alakulásának tükrében.

Bodó Csanád "A nyelvcsere strukturális következményei a felsőőri (Oberwart) magyar nyelvhasználatban" című dolgozatában azt a feltételezést igyekezett igazolni, miszerint a recesszív nyelv eredeti (azaz a nyelvcsere folyamatától független) és újonnan kialakuló nyelvi változóinak megoszlása a beszélői csoportok nyelvhasználatában rendezett heterogenitásként értelmezhető. Hipotézise empirikus igazolásához a felsőőri magyar nyelvhasználat néhány morfológiai változóját elemezte.

Andrič Edit "Közvetlen alaki tükrözés az újvidéki magyarok nyelvhasználatában" című dolgozatában arra kereste a választ, milyen jellegű, miben nyilvánul meg, milyen mértékű az alaki tükrözés, és melyek az okai, illetve milyen szociológiai háttere van a magyar beszélő szerbből történő közvetlen szókölcsönzésének.

Károlyi Margit és Szabó Géza "Identitás és nyelvhasználat a beregszászi magyar főiskola hallgatói körében" című előadásukban egy kérdőíves módszerrel gyűjtött korpusz segítségével vizsgálták az identitást, annak összetevői közül a nyelvi jegyeket, illetve a szülőföldhöz való ragaszkodást emelve ki.

Molnár Csikós László "Vajdasági diákok nyelvhasználati viselkedése" című előadásában egy a közelmúltban végzett szociolingvisztikai felmérés eredményeit ismertette, amelyben a kérdésekre adott válaszokból jól érzékelhető egy-egy környezet nyelvhasználati helyzete, kétnyelvűségének szintje.

Kolláth Anna "Nyelvjárásiasságok a maribori egyetemi hallgatók magyar nyelvhasználatában" című előadásában a szó- és írásbeli nyelvjárásiasságokat vizsgálta magyar és nem magyar szakos, magyar anyanyelvű muravidéki egyetemisták körében. A hallgatók nyelvi, nyelvjárási tudatát boncolgatva elsősorban azt igyekezett kideríteni, beszélhetünk-e esetükben már diglossziáról, s ha igen, milyen szinten van szituatív kódváltásuk.

Dornbach Mária "Köszönési szokások közoktatásunkban" című dolgozatában az intézményes szocializáció egyik speciális változatának, az iskolának a köszönési szokásait vizsgálta, listát állítva ennek változatairól a közoktatás teljes longitudinális szakaszát átölelve, beleértve a modellvariációkat (8 + 4, 4 + 8, 6 + 6), valamint az iskola szellemiségétől függő változatokat is (egyházi, ökumenikus vagy bizonyos alapítványi iskolák).

Az első napi konferenciaprogramot még egy a Magyar Köztársaság bécsi nagykövetségén rendezett ünnepélyes ülés követte a határon túli magyar nyelv helyzetét kutató nagyszabású vizsgálat országbeszámolóival, majd az este - a tudományos program utáni "levezetésül" - egy a Bornemisza Péter Társaság székházában rendezett, baráti hangulatú fogadással és kultúrműsorral ért véget.

A második napi program első előadása az "A" szekcióban e sorok írójáé volt. A "Csehül van, tótágast áll, cigánykodik... - Nyelvi formában megjelenő nemzeti előítéletek a magyarban" című előadás a címben is jelzett, sok tekintetben kényes, hiszen népcsoportok érzékenységét sértő, s a magyar nyelvtudományban - talán ezért is - meglehetősen elhanyagolt témakört igyekezett nagyító alá venni. Az előadás az elméleti kérdések (az előítéletek és a sztereotípia fogalma, keletkezésük okai, társadalomszociológiai hátterük stb.) rövid összefoglalásán túl bemutatta a magyar nyelvben manifesztálódott fontosabb auto- és heterosztereotip nyelvi kliséket (ezek főként állandósult szókapcsolatok, pl. tótul nevet 'sír', cigány beszéd 'suksukölés' stb., de lehetnek lexémák is, pl. tokos 'német', sváb (szláv eredetijének (svába) jelentése 'svábbogár'), cigánykodik 'hazudozik', zsidózik stb.), majd röviden egybevetette az ezekben az egyes etnikai csoportokhoz rendelt tulajdonságegyütteseket a Lendvay Judit által 1996-ban publikált szociológiai felmérésből elénk táruló képpel.

Veress Lilla Márta "Attitűdvizsgálat és nyelvhasználat a kolozsvári magyar fiatalok körében" című dolgozata egy kérdőíves felmérés eredményeit ismertette, amely az alanyok magyar [359] nyelvvel kapcsolatos attitűdjeire, valamint a magyar és a román nyelvnek a különböző nyelvhasználati területeken való megoszlására koncentrált.

Telekiné Nagy Ilona "Nyelvi hatások a földrajzi névállományban" című előadásában Szlovákia magyarlakta területéről származó példák segítségével azt mutatta be, hogy földrajzi névanyagunk rétegesen egymásra épült elemei is mutatják azokat az interetnikus kapcsolatokat, amelyek hatással voltak népünk névkultúrájára.

Kocsis Mariann "Szólj, s megmondom, ki vagy: Nyelvhasználati tömbösödés egy magyar kisvárosban" című dolgozatában azt vizsgálta, mennyire megalapozott a csongrádiaknak az a vélekedése, hogy a városszélen élők, illetve a központban lakók nyelvhasználatuk alapján felismerhetők. Adatai azt mutatták, hogy a hipotézisben megfogalmazottak empirikusan is igazolhatók.

Bura László "A sváb alapnyelvi réteg hatása Mezőpetri tájnyelvére" című előadásában arra mutatott rá, milyen szinteken (hangtan, alaktan, mondattan, szókincs) mutatható ki a sváb nyelvi alapréteg befolyása a faluban beszélt magyar nyelvre, s melyek ezeknek a hatásoknak a várható fejlődési irányai.

Eközben folyt a "B" szekció ülése is. Itt elsőként Jarovinszkij Alexandr ismertette
"A kétnyelvű mentális szótár szerkezetének összehasonlító vizsgálata" című dolgozatát. Ebben egy több éves kutatás első eredményeiről számolt be, melynek célja az, hogy a magyart érintő természetes két
nyelvűségi helyzetekben, különböző életkorú kétnyelvű magyar-szlovák iskolásoknál feltárják a nyelvi reprezentáció jellegzetességeit.

Benő Attila "A magyar-román nyelvi interferencia néhány szemantikai vonatkozása" című előadásában a jelenséget nem csupán deskriptív jelentéstani összefüggésben tárgyalta, hanem a kognitív nyelvészet, a pszicho- és szociolingvisztika újabb eredményeinek fényében szélesebb összefüggéseiben igyekezett láttatni a kérdést, elsősorban a kölcsönelemek expresszivitásának változásaira és a különböző szintű jelentésmezőknek a nyelvi interferencia következtében bekövetkező módosulásaira térve ki részletesebben.

Zsemlyei János "A románság vallására vonatkozó román eredetű szókincs az erdélyi régiségben" című dolgozatában a Szótörténeti Tár, továbbá "A magyar nyelv feudalizmuskori román kölcsönszavai" című kéziratos szótörténeti monográfia adatanyaga alapján vizsgálta a szóban forgó szócsoportot az egyes adatok időbeli jelentkezése, gyakorisága, földrajzi elterjedtsége, a különböző nyelvi rétegekben való előfordulása, fogalomköri hovatartozása stb. alapján.

Raffai Éva "Szerb(horvát) közvetítésű idegen szavak a szerb-magyar kétnyelvűek nyelvhasználatában" című dolgozatában történeti szókincsvizsgálatot végzett a szerb és a magyar nyelv esetében. Ebből kiderült, hogy a szerb a hiányzó kifejezéseket idegen elemekkel pótolja, míg a magyarban jellemzőbb a szókincs belső bővítése.

Bartha Csilla "Kétnyelvű = 1 + 1 egynyelvű - A kétnyelvűség fogalma és ami mögötte van" című előadásában arra a kérdésre kereste a választ: ki tekinthető valójában kétnyelvűnek?
A tudományelméleti paradigmák, a különböző szociolingvisztikai elrendezések, valamint az ideológiák tükrében azt próbálta nyomon követni, hogyan és miért változtak a nyelvészetben a kétnyelvűség
meghatározásai a század harmincas éveitől napjainkig.

Udvari István "A ruszin-magyar együttélés nyelvi tükröződése irodalmi művekben" című dolgozatában a Kárpát-medencei ruszinok nyelvében meghonosodott magyar lexikai elemek, hungarizmusok irodalmi nyelvi funkcionálásának kérdéseivel foglalkozott.

Az utolsó szekcióelőadásban Róka Jolán "Média és választások - A politikai imázsteremtés verbális, vizuális és interkulturális jellemzői" címmel négy választási kampány (1992 amerikai, 1994 magyar, 1996 amerikai és 1998 magyar) politikai reklámainak verbális és vizuális elemzése alapján a médiahatás és a politikai kommunikációs hatás kiváltotta kulturális és szubkulturális azonosságokra és különbségekre igyekezett rámutatni.

Sándor Klára "A csángókat megmentik, ugye?" című előadása már a második napi szekcióüléseket lezáró plenáris ülések egyike volt. Ebben az előadó azokat a jelenségeket igyekezett [360] egymás mellé állítani, amelyek a csángók sorsának megoldása, a "csángómentés" körébe sorolhatók, így a csángók "díszmagyarrá avanzsálását" (szimbolikus szerepeltetésüket különböző nemzeti jelentőségűnek tartott eseményeken); a körülöttük időnként kirobbanó sajtóhisztériákat; a csángó fiatalok székelyföldi és magyarországi oktatását. Az egymás mellé állított jelenségek elemzése arra világított rá, hogy a "megmentés"-nek szánt programok valójában sokkal inkább különböző politikai csoportok érdekeit, mintsem a csángók tényleges segítését szolgálják.

Tánczos Vilmos "Egy folklórműfaj (archaikus ima) nyelvi kontextusa Moldvában" című előadásában a moldvai csángók körében gyűjtött archaikus imák műfaji kérdéseiről, a műfaj nyelvi környezetéről beszélt tereptapasztalatai alapján. Ennek során többek között olyan kérdésekre próbált meg választ adni, milyen nyelvi tényezők következnek az imaszövegek rituális jellegéből, hogyan történik a műfaj adaptációja az adott kommunikációs helyzethez, hogyan hagyományozódnak ezek az imák stb.

Utolsó előadóként Kontra Miklós tartotta meg "Koszovóban és Craiován: Trianon hatása
a magyar mentális grammatikára" című előadását. Ebben rámutatott, hogy a magyarországi és a határon kívüli magyarok nyelvhasználata eltérő a címben is jelzett földrajzinév-használat tekintetében: a határon túliak szinte mindig superessivust használnak olyan esetekben, amelyek a történelmi Magyarországon kívül eső, de az ő államuk területén levő helységeket jelölnek, míg a magyarországiak az inessivust használják ezekkel a nevekkel kapcsolatban. Ugyanakkor azonban a határon túli magyarok is eltérnek egymástól oly módon, hogy a saját országukban lévő helységek neve superessivust kap, de a számukra külföldön lévő helységek neve inessivust. Az előadás célja további, a kérdéskörrel kapcsolatos szociolingvisztikai hipotézisek és a rájuk kapott vizsgálati válaszok ismertetése volt.

A konferencia zárszavaként Kontra Miklós örvendetesnek nevezte azt a tényt is, hogy az élőnyelvi konferenciákat egyre inkább jellemzi az a törekvés, hogy hacsak lehet, olyan szociolingvisztikai kutatási eredményekről hangozzanak el előadások, amelyek megismételhetőségéhez a kutatók minden szükséges ismeretet közölnek, hiszen így lesznek a közölt eredmények ellenőrizhetőek (vö. pl. MNy. 1997: 231-1). Ugyancsak örömtelinek nevezte Kontra azt a jelenséget, hogy - szemben a korábbi konferenciákkal - az előadók (maguk is gyakran főiskolai vagy egyetemi tanárok) tanítványai közül is egyre többen adtak elő.

Végezetül Kontra, aki a tíz konferencia közül nyolcnak volt szervezője vagy társszervezője 1988 óta, bejelentette, hogy a továbbiakban nem vállalja a szervezést, de reméli, hogy az élőnyelvi konferenciák most már önjáróvá tudnak válni, vagyis: egy-egy konferencia végén vagy befejezése után nem sokkal a következő rendezvény szervező bizottsága veszi át a stafétabotot. Egy levelet fel is olvasott, melyben az újvidéki nyelvészek ajánlották fel a 2000. évi élőnyelvi konferencia megrendezését. A bécsi résztvevők azonban abban nem tudtak teljesen egyetérteni, hogy évente vagy kétévente célszerű-e a további konferenciákat megrendezni. [361]

Forgács Tamás

Vissza a Tartalomhoz

 

nyitólap