Oldalak: 353 354 355 356

 

Szabó G. Ferenc, A vásározás emlékei középkori helységneveinkben

Bessenyei György Könyvkiadó, Nyíregyháza, 1998. 158 + 2 l.

1. A még megalkotására váró magyar történeti helységnév-tipológia egyik részrendszere lehet majd a kereskedelem által motivált nevek csoportja. Szabó G. Ferenc munkája szerint a hidas, réves, vámos és vásáros helységnevek alkotják együttesen ezt a helynévcsoportot, jelezve egyben azt is, hogy a kereskedelem elválaszthatatlan a közlekedés lehetőségeitől.

A szerző ismertetendő kötete a kereskedelemmel kapcsolatos helységnevek közül részletesen, térbeli és időbeli teljességre törekedve ezek legnépesebb típusát, a vásártartásra utaló helységnevek csoportját dolgozza fel. (E témakörben korábban is megjelent már írása: Szabó Ferenc, A hét napjai a helységnevekben: NévtÉrt. 1994: 51-5.) Röviden a kereskedelemmel kapcsolatos helységnevek teljes tipológiáját is felvázolja, minden egyes altípust egy-egy jellemző példa segítségével bemutatva (25-9). A csoportosítás fő szempontja itt is az, amit majd a vásáros helynevek körében is látni fogunk: a közlekedési-kereskedelmi funkcióra utaló közszó (vagy toldalékolt formája) alapelemként szerepel-e a helynévben, vagy pedig megkülönböztető névelemként, másodlagosan járulva a helynévhez; ez utóbbi egyébként a későbbi és kevésbé jellemző típus. A szerző megközelítő jellegű számadatai szerint a történeti Magyarország területén csaknem 100 hidas, 85 réves és 45 vámos helységnévvel számolhatunk.

A részletesen vizsgált csoport, a vásártartásra utaló helységnevek típusa ezek mindegyikénél jóval népesebb, a középkori Magyarország teljes területéről 152 ilyen névre van adatunk. A vásáros helynevek rendszere lényegében a XVI. századig kialakult, a későbbiekben nagyon kevés e típusba tartozó helynév született. Ez a tény jelölte ki alapvetően a feldolgozás gyűjtőkörét is: a történelmi Magyarország területén az 1526-ig terjedő időszakot öleli fel. Szabó G. Ferenc azonban a teljesebb kép érdekében munkája legutolsó fejezetében, későbbi adatokkal a helységnevek utóéletének nyomon követését is lehetővé teszi. (Erről még l. később.)

2. A kötetben szükségszerűen, bár kissé elnagyoltan áttekintést kapunk a vásároknak a középkori Magyarországon betöltött szerepéről (37-40). A vásártartást az országban már Szent István szabályozta, amennyiben a hetivásárokat a templomok mellett, vasárnap kellett tartani (vasárnap < vásárnap). Sokáig csak a király alapíthatott vásárt, később azonban a magánföldesurak is megkapták a vásártartás jogát - II. András idején. (Hogy ezen pontosabban az 1231. évi második aranybullát kell értenünk, az nem itt, hanem csak az összegző fejezetben derül ki, a 129. lapon. [353] Megjegyzendő azonban, hogy sok földesúr, illetve település valójában már II. András ideje előtt elnyerte a vásártartási jogot; s az országos és a hetivásár fogalmának elkülönítése ugyancsak megért volna egy mondatot.) A vásártartási jog bővülésének köszönhetően egyre több helyen és egyre több napon tartottak vásárokat, s ezek egyúttal a városi élet fejlődésének is fontos mozgatói lettek. Fontos szerepük ismeretében érthető, hogy "számosak az olyan helységnevek, amelyeknek névalakjaiban a vásár, illetve a hét napjainak valamelyike önállóan vagy a névszerkezet tagjaként bukkan föl." (40). Azaz: a névadás alapja a vásártartás ténye és joga, vagy éppen a hetivásár ideje - azaz a napja, ha vasárnaptól eltérő nap volt - lehetett. Ez a kettős lehetőség egyben a vásáros helynevek két fő típusát fogja jelenteni. A vasárnap feltehetően azért nem jelenik meg ebben a helynévcsoportban, mert éppen ez a nap volt a vásártartás eredetileg szokásos napja.

Vásártartásra utaló helynevek más népek nyelvében is vannak, a középkori Magyarország területén azonban azt tapasztaljuk, hogy "a jellegzetesen közép-európai névtípust tükröző helységnévanyag - mintegy 150 név - jelentős része kifejezetten magyar sajátosságokat is tartalmaz" (40). Annak megállapítása, hogy mennyire sajátosan magyar ez a névtípus, igen sok és körültekintő munkát igényelne, bizonyos szempontok azonban enélkül is figyelembe vehetők (40-3). A vásáros nevek szláv többségű környezetben is általában magyar nyelvűek, a párhuzamos névadások esetében pedig az egyik név mindig a magyar név vagy annak latin megjelenítése, s ez rendszerint az első adata is a név előfordulásának. Ha a magyar névalakra nincs is adatunk, a latin, német vagy szláv nevek jobbára magyar mintát tükröznek. A magyar jelleg mellett szól az is, hogy a napnevek teljes sorozata a helységnevekben - leszámítva természetesen a vasárnapét - csak a magyar nyelvterületen jelenik meg.

3. A vásáros helynevekhez hasonló vagy azokkal megegyező formát mutató, de valójában más névadási motívum alapján keletkezett helységnevekkel is részletesen foglalkozik a kötet (29-37). Nemcsak keletkezésük hátterét és elkülönítésük lehetőségeit veszi számba, hanem teljes listájukat is közli.

A vásárosnak látszó helységnevek legjelentősebb csoportja személynévből keletkezett. A középkorban ugyanis a napnevek - a hétfő és a csütörtök kivételével - a magyarországi személynévanyagban is jelen voltak (a szerző itt nem részletezendő okfejtése szerint lényegében szláv nyelvi hatás, illetve névadás eredményeként); a vásáros helynevek másik nagy típusát meghatározó vásár szó ugyancsak létezett személynévként is. A puszta napnevet tartalmazó helységnevek egykori birtokosra és vásártartásra egyaránt utalhatnak (kivéve a Csütörtök típusúakat, hiszen adataink szerint ilyen személynév nem létezett, és a Hétfő-t, amire viszont helynévi adatunk sincs). Az utótaggal kiegészült napnevet tartalmazó helységnevek jórészt már típusuk szerint kategorizálhatók: a napnév + -(vásár)hely típusú helynevek valóban a vásártartásra utalnak, a napnév + -laka, -háza, -telke, -földe, -szállása, -falva stb. típusúak azonban természetesen az egykori birtokosra utaló személynévi eredetű helynevek. A puszta vásár szóból kizárólag helynévképzővel alakultak helységnevek; ezek közül a szerző - bizonyos következtetések alapján - a Vásár + -d típusúakat személynévi eredetűként, a Vásár + -i típusúakat pedig vásáros helynevekként kezeli.

A vásárosnak látszó helységnevek másik, kisebb csoportja későbbi alakulás eredményeként - éppen a nagyszámú vásáros helynév hatására - vált ezekhez hasonlóvá: valamely közeli település vásáros vagy annak látszó helységnevének analogikus hatására, népetimológia révén vagy kései, hivatalos névadás eredményeként.

4. A vásártartásra utaló helységneveket típusaik szerint csoportosítva találhatjuk a kötetben. Az egyik nagy kategória a vásártartás napjára utaló helységneveké (85 név): puszta napnévi
(3 név), napnév + -hely (68 név), napnévi utótagú (12 név) és napnév + -hely utótagú (2 név) altípusokkal. Közülük messze a legnépesebb tehát a napnév + -hely altípus (46-86). Keletkezésük "fénykora" a XIII-XIV. század; döntő többségük a Dunántúlon van. Leggyakrabban a szombat [354] (általános vásározó nappá vált) és a szerda (a hétköznapokat felező nap) neve jelenik meg a vásáros helynevekben. Az egyes napnevek megterheltségének vizsgálata, összegzése, részletesebb kronológiai, földrajzi megállapítások és egyéb következtetések egyaránt olvashatók az altípust összefoglalóan elemző lapokon - bár a tények értékelésénél gyakran eszünkbe juthat a szerzőnek az egyik részkérdés kapcsán tett megjegyzése: "Hogy ebben mennyi a véletlen és mennyi a törvényszerű, nem könnyű eldöntetni" (86).

A másik nagy kategória a vásártartást nyelvi formájukkal is kifejező neveké (66 név): a vásár szót, illetve továbbképzett alakjait tartalmazó (30 név), a vásárhely szót tartalmazó (20 név) és a Vásáros- előtagú (másodlagosan, falukettőződéssel, faluosztódással alakultak; 16 név) altípusokkal (87-128). A legnépesebb itt tehát a vásár szót, illetve különféle továbbképzett alakjait tartalmazó helyneveké; ezek túlnyomó részét a -vásár(a) utótagú nevek alkotják (24 név). Ennek a névtípusnak az ismertetését is természetesen összegző megjegyzések, következtetések zárják.

A névcikkek az egyes altípusokon belül a régi vármegyék betűrendjében követik egymást; s mivel így nehéz megtalálni egy-egy nevet, a népesebb altípusok ismertetését egy betűrendes mutató előzi meg, a kötet végén pedig egy részletes névmutató is segíti a tájékozódást. (A napnevet tartalmazó vásáros helynevek típusában ezt megelőző csoportosítási szempont maga a napnév.) Viszonylag kis létszámú névcsoportokról lévén szó, a megyék szerinti tagolás keveset ad vissza a területi elhelyezkedésről - ezt viszont a kötethez mellékelt térkép kiválóan mutatja. Azaz: talán szerencsésebb lett volna a helynevek betűrendjében haladni, s itt félretenni a másutt (l. pl. Mező András, A templomcím a magyar helységnevekben. Bp., 1996.) nagyon is indokolt megyék szerinti tárgyalásmódot.

Az önálló névcikk élén a legkésőbb állandósult, vásártartásra utaló névadat áll, ami nagyobb részt egybeesik a mai hivatalos névváltozattal. A szerző az esetleg ma eltérő névtípusba tartozó vagy más államnyelvi hivatalos nevet is közli; az egykori név kihalása esetén mai norma szerint írja át azt. A helységet a vármegyével és egyéb tájékozódási pontok segítségével lokalizálja. A névadatok közül - terjedelmi okok miatt - csak a leglényegesebbeket közli: első adat, fontosabb névváltozatok. A névcikkekben odavágó történeti adatokat ad meg, a névhez történeti-névtani, névélettani magyarázatokat fűz. A magyarázó részek tartalma olykor azonban egyenetlen; néha olyan magyarázatokat is valamely névcikkben közöl csak, amelyeknek inkább a bevezető részekben lenne a helye. Így pl. a napnév + -hely altípusban az egyes napokhoz fűződő vásározással kapcsolatban: Hetvehely címszó alatt lényegében megismétli a korábban már elmondottakat a hétfővel kapcsolatban (48), Péntekhely névcikkében korábban nem említett szempontokat tárgyal (64), a többi napnév + -hely helységnév esetében pedig nem foglalkozik (újra) az adott napnak a vásártartással való kapcsolatával, még egy visszautalás erejéig sem (49, 52, 59, 64).

Az egyes altípusokon belül azoknak az ingadozásoknak, váltakozásoknak a listáját is kézhez kapjuk, amelyek szintén a vásártartásra utaló, de más altípusba tartozó névváltozatokkal állnak fenn, majd az altípusba sorolt nevekhez kapcsolódó névváltozások, kettős névadás, párhuzamos névhasználat és korrelációk adatait (ha voltak az adott nevek között) is együtt olvashatjuk.

5. Az altípusok részletes tárgyalása után következik az Összegzés (129-34). Összefoglalóan és meggyőzően olvashatunk itt a vásáros helynevek egyes altípusainak "időbeli szóródásáról" és ennek történeti hátteréről, lehetséges magyarázatairól (130). A 152 vásáros helységnév típusonkénti megterheltségét együttesen is közli (sajnos, folyamatos szövegben és nem áttekinthetőbb táblázat formájában). A vásáros helynevek és egyes altípusainak földrajzi megoszlásáról szintén jó áttekintést kapunk. Legjellemzőbb területük a Dunántúl, legkevésbé pedig a Duna-Tisza közén találhatók; ennek hátterében többféle tényező áll. A vásártartásra utaló helységnevek időbeli és térbeli megoszlását két értékes melléklet is jól, áttekinthetően szemlélteti: a szerzői tipológia szerint csoportosított teljes helynévállomány létezésének időintervallumos ábrázolása a történeti adatok alapján, valamint az egyes altípusok helyneveinek földrajzi eloszlását (szerencsére, illetve sajnos) egyetlen lapon bemutató térképvázlat (a 134. és 135. lapok között). [355]

A névélettani szempont sem merül feledésbe. A 152 névből napjainkra összesen 54 vásártartásra utaló helységnév maradt meg (ebből csupán 24 mai határainkon belül); a többi 98 helységnév eltűnésének módjait és arányait említésszerűen tekinthetjük át (a helységgel együtt elpusztult, pusztanévként élt tovább, más helységgel egyesült, nem vásáros típusú új nevet vett fel, csak idegen nyelvű változata emlékeztet egykori vásáraira). Ezek mellett az újkorban - a helység egykori vásártartási jogára emlékeztetve - további 9 vásáros név keletkezett.

A kötet utolsó, önmagában is igen érdekes fejezete a vásártartásra utaló középkori magyar helységnevek utóéletének vázlatát adja (135-46). A már részletesen megismert típusok és altípusok szerint állítja fel a nevek formájának és használatának változási típusait (tehát a név módosulásának és pusztulásának a típusait egyaránt), sorra véve a vásáros helységnevek teljes állományát.

A kötetet részletes helységnévmutató zárja. (A használhatóság jegyében bevezetéseként érdemes lett volna újra - vagy: inkább itt - összefoglalni a vele kapcsolatos tudnivalókat.)

6. Néhány kritikai megjegyzést azonban még tennem kell. A dolgozat megszerkesztése, tagolása ugyanis hagy némi kívánnivalókat maga után. Bizonyos általános jellegű kérdések tárgyalásának helye vitatható, az összkép néha több helyről (előre- vagy visszautalások nélkül) áll össze. Így például a dolgozat céljának meghatározása - a legnagyobbrészt a felhasznált forrásokkal foglalkozó - "A téma körülhatárolása, a dolgozat célja" c. fejezetben szerepelhet (23-5), igazi kifejtése azonban - egy tömör bekezdésben - csak "A vásárosnak látszó egyéb indítékú helységnevek" c. fejezet végén, a vásárok középkori szerepét taglaló fejezet előtt olvasható (37). A dolgozat tagolása sem mindig szerencsés. Így például a névcikkek felépítését ismertető rész (44-5) az általános elemző rész utolsó - "A vásár mint helynévadó" c. - fejezetében mindenféle elkülönítés nélkül olvasható; az altípusokat tárgyaló egyes szakaszok végén pedig a hozzákapcsolt elemző részletek és különböző típusú névlisták folynak össze egymással.

A vásártartásra utaló magyar helynévanyag teljes egészét vizsgáló kötet azonban valóban sokoldalúan elemzi a névanyaggal kapcsolatos kérdéseket. Ezzel egy újabb magyar helynévtípus egészében mindenképpen helytálló feldolgozása történt meg. Egyes következtetésekről és részletekről persze lehet majd még véleményt cserélni. Így például a Tasvására helynév hitelessége tekintetében vö. Benkő Loránd, Név és történelem. Bp., 1998. 84-93, ill. már a kötet megjelenését megelőzően is: Emlékkönyv Szathmári István hetvenedik születésnapjára. Szerk. Laczkó Krisztina. Bp., 1995. 59-70. A vásáros helynevek e feldolgozásának névtani értékét viszont azonnal jelzi az, hogy Benkő egy fontos megjegyzését a -vására utótagú helynevek utóéletével kapcsolatban ("a -vására, vásárhely-féle utótagok nem is szoktak a helynevekből elmaradni", Benkő i. m. 92) éppen ez a kötet igazíthatja majd ki (a -vásár(a) utótag elmaradásának példáit l. 143).

Szabó G. Ferenc munkájának köszönhetően a magyar helységnévanyag egy eddig részletesen még nem vizsgált, jellemző típusának feldolgozását tarthatjuk a kezünkben. "Vállalkozásom eredeti célja nemcsak a vásározást, hanem a kereskedelem nagyobb témakörét tükröző névanyag (réves, vámos, hidas helyek) földolgozása volt. Ennek elvetését a terjedelmi korlátok tették szükségessé." - tudhatjuk meg a bevezetésből (25). Így talán bízhatunk abban is, hogy Szabó G. Ferenc egyszer ezek feldolgozásával is gazdagítja majd a magyar helységnevek múltjáról, keletkezésük és további sorsuk művelődéstörténeti vonatkozásairól meglévő ismereteinket. [356]

Farkas Tamás

Vissza a Tartalomhoz

 

nyitólap