TÁRSASÁGI ÜGYEK

† Zsilka János
(1930-1999)

Súlyos veszteség érte a hazai bölcsészettudományt. Termékeny életének 69. évében, 1999. január 22-én elhunyt Zsilka János professzor, a nyelvtudomány doktora, az általános nyelvészet kimagasló tehetségű művelője.

Görög-latin szakon végzett az ELTE Bölcsészettudományi Karán. Elmélyült óind tanulmányokat is folytatott, sőt, az ő megfogalmazásában "volt egy fél történelem szakja is". Saját bevallása szerint a gimnáziumi érettségi évében már betéve tudta szinte az összes görög és latin auktort. Az egyetemre csak negyedszerre sikerült bekerülnie... A diploma megszerzése után egy szolnoki gimnáziumban tanított, majd visszakerült a bölcsészettudományi karra. Évtizedeken keresztül volt az Általános és Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék oktatója, több ciklusban a tanszék vezetője.

Zsilka Jánost már egyetemi tanulmányai során a nyelvészet legnagyobb, legizgalmasabb kérdései foglalkoztatták: hogyan függ össze egymással a jelentés és a szerkezet, hogyan írható le a jelentés szerkezete, hogyan értjük meg a mondat jelentését? Alapvető problémafelvetése sok elemében hasonlít Apollóniosz Düszkolosznak, a szintaxis megalapítójának általa is oly sokszor idézett kérdésfeltevéséhez: hogyan függ össze egymással a szó, a kategória és a szerkezet? A szintaxisnak erre az alapkérdésére keresték és keresik a választ az általános nyelvészet művelői. Pályája kezdetén Zsilka Jánost szakmai neveltetése a történeti és a hagyományos leíró nyelvészethez köti, gondolkodását alapvetően a filológia befolyásolja. Kutatómunkája során azonban fokozatosan eltávolodott a filológiától, a filológia egyre inkább már csak nyersanyagul szolgált számára azokban az elemzésekben, amelyekben a szintaxis és a szemantika belső összefüggéseit igyekezett feltárni imponáló következetességgel, művek hosszú sorában. Életműve lenyűgöző, mind gondolati gazdagságát, eredetiségét, mind mennyiségét tekintve. Zsilka János avatott szakértője volt a modern strukturalista, transzformációs és generatív irányzatoknak. Műveiben megvalósult a hagyományos és generatív leíró elméletek, leírási technikák kritikáján keresztül ezeknek az irányzatoknak a szintézise. A generativisták egyoldalúan deduktív nyelvleírásával szemben Zsilka János a jelentések levezethetőségének kétirányúságát, a jelentés "kettős mozgását" vallotta.

Zsilka János műveinek terjedelmes bibliográfiájából szeretném itt kiemelni azokat a munkákat, amelyeknek meghatározó jelentőségét már megjelenésük pillanatában elismerte a szakmai közvélemény. Ezek a művek - megjelenésük időrendi sorrendjében: "Nyelvi rendszer és valóság", "Sentence Patterns and Reality", "A nyelvi mozgásformák dialektikája (a nyelv szerves, hipotetikus és homoszintaktikai síkja)", "A jelentés szerkezete", "Jelentés-integráció", "Dialectics in the Motion Forms in Language", "Szintaxis", "Szemantika", "De constructione", "Tautologikus egységek a nyelvben".

Zsilka János meghatározó alakja volt a bölcsészkari nyelvészképzésnek is. Általános nyelvészeti tömegelőadásai legendás hírűek voltak. Akik hallgathatták előadásait, egy egész életre szóló élményt szereztek a tudomány iránti elkötelezettségéből, a pontosságából, és abból a mély humanizmusból, ami sajátja volt. Az általános és alkalmazott nyelvészet szakon az ő nevéhez fűződik "A nyelvi leírás elmélete" című tárgy bevezetése és oktatása mellett a "Szintaxis" és a "Szemantika" előadások mai tartalmának kidolgozása. Ezeket a tárgyakat évtizedeken át ő adta elő. Zsilka János egyik fő tudományos erénye a hihetetlen anyagszerűség volt. A nyelven kívüli valóság, a nyelvi adatok széles körű és pontos ismerete segítette ahhoz, hogy bővülve mélyülő elméletében a nyelv valódi összefüggéseit tárja fel.

Zsilka János tanszéke gyűjtőhelye volt a szellemi élet felé törekvő embereknek. Ezzel a köré gyűlők egyenlő esélyt kaptak, hogy a kisugárzásaiból építkezzenek. És másokéiból is, akik nála megfordultak. Tanszékét és rákoshegyi otthonát a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek bölcsészelitje látogatta: Dobai Péter, Bódy Gábor, Szentjóby Tamás, Csaplár Vilmos, Erdély Miklós, Rozgonyi Iván, Görgényi Ferenc - és még lehetne sorolni.

Zsilka János élénken politizáló ember volt. Az 1990 utáni történések közül sok mindent
pozitívnak tartott, például a sajtószabadságot és az egyházpolitikában bekövetkezett változások jó részét. A gondolat embere volt, számára fontos volt a gondolat megvalósításának a szabadsága, és mindazoknak az értékeknek a megmentése, amelyeket a katolikus hagyomány felhalmozott. Nem a vallás, hanem a tudás, a gondolkodás, a műveltség felől szemlélte a változásokat. Nagyon mélyen megrázta viszont az elnyomorodás, megindították a társadalmi rétegek között kialakuló szakadékok.

Zsilka János a háború utáni magyar nyelvtudomány, a hazai általános nyelvészet egyik iskolateremtő egyénisége. Hosszú éveken keresztül küzdött azért, hogy a tanszéken megalakulhasson saját kutatócsoportja. 1982-ben kezdte meg működését a "Nyelvi mozgásformák dialektikája" elnevezésű kutatócsoport Zsilka János szellemi irányításával és aktív közreműködésével. A kutatócsoport tanulmánykötetek sorával bizonyította a Zsilka János által kezdeményezett kutatás életképességét, és kivívta magának a szakma elismerését. - Zsilka János mindig is a kutatás többcentrumúságának szükségességét hirdette. Kiemelte kortársai közül nagy ügyszeretete. Számára mindig az ügy volt a fontos, a tudomány ügye, és nem az egyéni ambíciók érvényesítése.

Munkássága, embersége mindannyiunk szellemi-erkölcsi értékévé vált. Emlékét kegyelettel őrzik a munkatársak, a barátok, a tisztelők. Nyugodjék békében!

Gecső Tamás

Vissza a Tartalomhoz