Ancona bevétele.

Az idei olasz háboru nevezetesebb eseményei közé tartozik Ancona bevétele. A világ azt hitte, hogy Ancona, mely kitünő erősségnek hirében állott, oly tapasztalt katona parancsnoksága alatt, mint Lamoriciére, a legmakacsabbul fog ellenállani, és csak a legnagyobb erőmegfeszités mellett, lesz bevehető. És ez nem igy történt, Ancona igen is könnyen és igen is rövid idő alatt lőn bevéve. Hogy ennek okát megértsük, szükség tudni, hogy Ancona eredetileg régi stylban épült erősség, 1832–1838-ig a francziáktól, 1849-ig a tavalyi olasz háboruig, jelesen Milano bevételéig az osztrákoktól megszállva, mind a franczia, mind az osztrák által, a hadtudomány ujabb tanai szerint lőn kiépitve és megerősitve, miáltal az erősség tetemesen megnagyobbodott, kiterjedt külerődöket nyert, s mint elsánczolt tábor, nagy hadsereg befogadására készült el, hogy onnan támadó és védő háborut lehessen biztosan viselni. Ilyen kiterjedt erősség megvédésére nagy sereg szükséges. Lamoriciérenek pedig mindössze 4000 embere volt. Kénytelen volt tehát a legerősebb külerődöket feladni, s a városhoz közelebb, csapatai számához mért kisebb körben állást venni. Alig vőn állást, a szárd sereg már megtámadá, s a szárd sereg gyors előnyomulásában fekszik egyik oka, Ancona rövid idő alatt bekövetkezett bevételének. Másik oka az, hogy az ostromlásban a szárd hajósereg is közreműködött. Az anconai kikötőt egyrészről egy gát, másrészről pedig egy hullámtörő védi, közepe a kikötőnek nincs elzárva. Egyedül a gát van megerősitve, ez erőd falai erősek, szélesek, s a világitó-torony annak közelében épült, a miért is „világitó-torony-ütegnek” (Fortezza della Lanterna) neveztetik. A pápai kormány, valamint az egész anconai vonalt, ugy ez erődöt is elhanyagolta, elmulasztá nagy és nehéz ágyukkal felszerelni, s igy Ancona védői, kiknek ellenében, a legnagyobb ágyukkal ellátott szárd hajósereg volt Sinopénál, hol az oroszoktól megtámadva, egy pár óra alatt tönkre volt téve.

Az első ellenséges csapat sept. 17-én 10 nápolyi és szárd csavargőzösön közeledett Ancona alá. Sept. 18-án a Castelfidardoi ütközet napján, kezdé meg a hajósereg a tüzelést. Ugyan e nap estéjén ért Anconába Lamoriciére, a pápai sereg romjaival. A szárd sereg sarkában volt, s Anconát a szárazföldről azonnal bekerité, a város kétségbeeső helyzetét jól ismerve, gyorsan nyomult előre, s ugy már sept. 22-én a Monte d’Anconától egész a Borgó Piótól Sinigagliára vezető utig, a város felett valamennyi magasabb pontot elfoglalt. Sept. 24-én a hajósereg, a kikötő felé épült városrészt lövöldözé, miben a szárazföldi seregtől lőn támogatva, mely vontcsövü ágyuival a hegyekről lövöldözé a várost. Sept. 24. és 25-én rövid megszakasztásokkal folytattatott a támadás. A pápai sereg, számra csekély, egyik pontról a másikra parancsolva, éjjel nappal harczkészen tartva, nem annyira az ellenséges lövések által pusztitva, mint inkább egészen kifárasztva és elgyengülve, nagyon megfogyott. Sept. 26-a igen véres nap volt. A szárdok, ágyuiktól fedezve, a Monte Pulito-t támadták meg. Háromszor verettek vissza, a negyedik támadásban végre elfoglalták a helyet, ez nap foglalták el a Porta Pia és Monte Pelago előtti kórodát, s igy Ancona sorsa el volt döntve.

Az elhatározó csapást azonban, nem a szárazföldi, de a hajósereg intézé. Sept. 28-án a hajósereg – „Viktor Emánuel” csavarfregatte Persano admirállal legelől – megindult a kikötő felé, s a világitó-torony-ütegtől 140 ölnyire állást vőn. Száz ágyu szólalt meg s oly rettenetesen dolgozott, hogy öt óra lefolyta után, a nevezett üteg és minden másféle erőditése a kikötőnek, a szó teljes értelmében romba volt dőlve. A piemontiak szerint, a dolgot az sietteté, hogy 60 fontos golyóikkal, az erőd lőrései közötti falat döntötték le, miáltal az erőd fedele beszakadt, a tüzéreket ágyuik mellett eltemetvén. A lőportár, nem levén többé fedve, csakhamar roppant robajjal légbe röpült. Máskint adják elő a pápai katonák. Szerintök a világitó-torony meggyulván, a tűz tovább-tovább terjedve, a lőportárt is eléré, minek következése a lőportár föllobbanása volt. A kikötöt a hajósereg e szerint elfoglalá, és Ancona a tengerről meg volt hóditva. Ezalatt azonban, Cialdini szárd tábornok sem volt tétlen szárazföldi seregével, mindig előbbre nyomult, s Ancona „Mastai” külvárosát rohammal vevé be. Lamoriciérenek nem maradt egyéb hátra, mint a fejér zászlót kitüzni. Erre a harcz megszünt, de csakhamar ujból kitört, mert egy részeg pápai tüzér a fejér zászló kitüzése után, ágyuját az ellenségre süté el, mire a szárd sereg árulást gyanitván, minden ágyuival válaszolt. Másnap virradóra Lamoriciére ujból kitüzé a fejér zászlót, s a kapitulatio megtörtént. Ennélfogva a pápai katonák, Viktor Emánuel rendelkezéseig – hadifoglyokul estek a tisztek; azon feltétel alatt, hogy egy évig Szardinia ellen nem harczolnak, szabadon bocsáttattak.

O.


Ancona.