Verbőczy István.
(1460–1541.)

Vessünk ismét egy pillantást a multba, s meritsünk tanulságot, okulást a mozgalmas napokból, melyekben ész, erő és kitartás szintén főkelléke a hazafiui kebelnek.

Oly férfiu arczképét és életrajzát veszik itt olvasóink, ki nemcsak széles tudománya, és szónoki ereje miatt, de önzéstelen hazaszereteténél fogva is, mivel minden tudományát, egész életét arra áldozta, hogy az ország jogait minden jogtalan bitorlás ellen ótalmazza, – korának legnépszerübb, legtiszteltebb embere volt.

Születéshelyének, némelyek Nógrádmegyét*, mások ismét Hontmegye Verbőcz vagy Varbócz helységét, végre Szentpáli s ennek nyomán az 1836-ik évben Bécsben nyomatott „Oesterreichische National Encyclopädie” czimü munkában Szőkefalvát, Erdélyben, mondják. Leghihetőbb azonban, mit Szirmay Antal Pesten 1805-ben megjelent „Comitatus Ugochensis” czimü munkájában mond, t. i. hogy Verbőczy Ugocsamegyének hasonnevü falujában 1460. körül született. (A szül. évszám másoknál 1475.)* Édes anyjáról vérrokonságban levén a Szapolyai (Zápolya) házzal, Szapolyai János igen nagy gondot forditott Verbőczy István tudományos kiképeztetésére. A budai tanodákban, hol Szapolyai, Deák Imre és István ajánlata folytán Mátyás király kedvezésében részesült, végezve tanulmányait, a római jog hallgatására Rómába, s innen 1500 körül Bécsbe küldeték. Tanulmányait a legnagyobb szorgalom- és igyekezettel végezvén, visszatértekor a gyakorlati téren mint irnok a kir. kanczelláriánál, később a királyi főtörvényszéknél, végre az orszgábiróságnál, mint jegyző, 1505. körül pedig mint országbirói itélőmester* tőn nemzetének századokon át fönmaradandó emlékü szolgálatokat.

E közben tapasztalá Verbőczy, mily hátrányára van az igazságszolgáltatásnak az, hogy irott törvénykönyv hiányában a birák csupán a királyoktól birt egyes alkotmányos oklevelek és szokásokra, hagyományokra kénytelenek itéleteiket alapitani, mint ez Ulászló királynak Verbőczy Tripartiumához csatolt helybenhagyó leveléből bőven kiderül*. A rendek sürgeték ugyan a királyt, hogy e bajnak királyi tekintélyével elejét vegye, de az igazságos király ezen méltányos kivánatot, nem tudni mi okból, nem csekély kárára az országnak igen későn teljesité.

Végre hosszas tanácskozások s többszöri elnapolások után a már ekkor jogtudományairól ismeretes Verbőczy István bizatott meg, hogy a nehéz munkát az ország alkotmányos levelei és szokásaiból összeállitván, füzetekre és czimekre oszsza. A nagy mű szakértők által jónak találtatva, az 1514-ki sz. Erzsébet napjára eső országgyülésen II. Ulászló király által megerősitteték, és egy okirat által a rendek beleegyezésével mindenkora érvényes törvénykönyvül ismerték el.

Már most nem volt egyéb hátra, mint a munka kinyomatása, melyből a király minden egyes megyének, egy saját pecsétjével megerősitett példányt akart ajándékozni, hanem e tervében különböző dolgok akadályozván, végre a király, Budára visszatérve meghalálozott s igy a mü még jó darab ideig kiadatlanul s kevesek által ismerve hevert, miglen Vebőczy királyi személynökké neveztetvén ki, e művet, ugy, mint az már országgyülésileg jóváhagyva volt, Bécsben 1517-ben ily czim alatt: „Tripartitum Opus Juris consvetudinarii inclyti regni Hungariae: per magistrum Stephanum de Verbewcz personalis praesentiae regiae majestatis locumtenentem: accuratissime editum. Impressum Viennae Austriae per Joannem Singrenium. Anno Domini MDXVII. Octavo die Maji.”

E kiadást 1545-ben egy másik követte, Várdai Pál eszterogmi érsek által eszközölve. Ez volt ama századokig érvényes, nagyhirü: „Corpus Juris” egy fő alkatrésze.

Eként a magyar jogtudomány alakja meg volt adva s oly tapintattal kidolgozva, miszerint Verbőczy törvényeink alkotásában azontul is mindig irányadó volt. Még ezentul mindig tökélyesbitve számos kiadást ért és az országban divatozott nyelvekre lefordittatott. Magyar nyelvre legelőször Veres Balázs, Biharmegye jegyzője forditá s kiadta 1565-ben Debreczenben. Ezután magyar nyelven is többször kiadást ért.

Midőn a török roppant hadsereggel közeledék határaink felé, Verbőczy II. Lajos király által 1520-ban X. Leo pápához segélykérés végett Rómába követül küldeték. E megbizatásnak ő saját költségén tett eleget; – e hazafiu készsége s áldozataért hazatértekor Zólyommegyében Dobrovina várat és uradalmat nyeré jutalmul, e birtokától azonban a Szapolyai-féle mozgalmak következtében az ellenpárt által megfosztatott.

Az 1525-ki rákosi országgyülésen Verbőczy volt az első, ki a király miniszterei s tanácsosai ellen kemény szavakban kikelt, s inditványozá, hogy a rendek Hatvanba gyűljenek össze tanácskozás végett, miután itt a jelenlévő királyi hivatalnokok által minden határozatuk kivitelében gátoltatnak. E gyülésen Verbőczy remek beszédben adá elő a sérelmeket, sőt vádolá a király gyöngeségét. E gyülés eredménye az lőn, hogy a rendek átalános közmegegyezéssel szerződésre léptek, mely szerint ha az uralkodó király férfiutód nélkül haláloznék el, többé soha idegen törzsből fejedelmet nem választanak, hanem az arra érdemes magyar főnemest fogják a magyar trónra ültetni, ki disze, dicsősége legyen a nemzetnek, melyet kormányoz, – boldogitni tudja hazáját. E szerződést a jelenlévő rendek egytől egyig aláirták és pecséteikkel megerősiték. Kötelezvén magukat: hogy kicsitől fogva nagyig, s a nagytól fogva kicsinyig megtartják és másokkal is megtartatják. A ki pedig a pontok ellen netalán vétene „nemesi czime- és javaitól megfosztva, örökös szolgaságra kárhoztassék!”

Az 1626-ki okt. 15-ki tokaji gyülésen is kemény harczot vivott Verbőczy a rendekkel, kik már-már megfeledkezni látszának az elmult országgyülésen Verbőczy a habozó rendeket gunyosan, szónemtartással vádolva, kivítta, hogy Szapolyai János átalános-közmegegyezéssel királylyá választatott, s másnap nov. 11-kén Podmaniczky János nyitrai püspök által nem kevés vonakodás után meg is koronáztaték. (Szálkán és Tomori érsekek a mohácsi gyászos csatában elesvén, a koronázást az ország törvénye szerint a legidősb püspöknek kelle teljesiteni.)

Kitünt Verbőczynek czélja, mert nem pusztán Szapolyai személyéhezi ragaszkodás volt, mi őt ennek megválasztatására annyi küzdelem között is ösztönzé, hanem mert féltette az alkotmányt, mely nemzete jogait minden megtámadás ellen védte és oltalmazta.

E czélt elérve sem pihent meg, hanem mint királyi kanczellár ezután is sok hasznos szolgálatot tett hazájának, melyekért a magyar nemzet örökké, s hálásan emlitendi nevét. Hibája leginkább az volt, hogy terveit, melyek szüntelen a hon boldogitására czéloztak, sohasem tudta ugy eltitkolni, mint rendesen az államférfiak szokták, ő semmi másnak nem akart látszani, mint jó és igaz hazafinak, minden utógondolat nélkül; – az erényt becsülte, de szigoruan sujtotta azokat, kik honfiui kötelmeik ellen vétének.

Sokat küzdött még Martinuzzi (vagy mint átalánosan nevezték) Frater György baráttal is, kinek valamint, elvei ugy czélja is egészen elütő az övéitől. Tisztelte Martinuzziban az észt, tudományt, de mind olyat, ki hizelgés által akar czéljához eljutni, mindig kárhoztatta. Sőt János király halála után az özvegy királynét óvta is ez ember környezetétől, de tanácsai mitsem használtak a barát hizelgő modora ellenében. – A hatvani gyülésen átalános fölkiáltással nádorrá választott Verbőczy, a király által 1527. év tavaszán a főrendekkel együtt Budára rendeltetvén, miután itt meg nem jelent, méltósága és javaitól megfosztatva, számüzeték.

Innen Erdélybe, Szapolyaihoz menekült, hol adományul több nemesi jószágot nyert. A szerencsétlen mohácsi vész után folyvást a Szapolyai pártnál maradt, sorsában osztozott s az országban legfőbb hivatalokat viselt. Mint királyi kanczellár folytonosan a Szapolyai János és Ferdinánd közti béke létrehozatalán fáradozott.

A béke megkötése után Szapolyai által Zsigmond lengyel királyhoz követségbe küldeték, hogy Izabella herczegnő kezét számára megkérje.

János király halála után az özvegy királynő és annak csecsemőjével Szolimán török császárnál keresett menedéket; s annak jó és balsorsában egyaránt osztozott, – elhagyta hazáját, lemondott mindenről, mivel birt, inkább semhogy elvéhez hűtelen maradjon; mert ő még Ferdinánd királylyá választatása után is erősen küzdött amellett, hogy a magyar koronát a meghalt király árvája János Zsigmond részére visszaszerezze, azonban ezt már a tulnyomó párt ellenében ki nem vivhatá s igy még sokáig kénytelen volt törökországi számüzetésében élni azonban a törökök Budát ismét elfoglalván, a kormányzó basa által Budán maradásra kényszeritették, hol tömérdek bántalmat kelle szenvednie; mig végre a sok szenvedés, hazája pusztulása fölötti bú és bánat után 1541-ben a honát oly lángolón szerető sziv megszünt dobogni és az egész országra fényt deritő tudomány sugarát a halál jégkarjai kiolták. Több történetirónk tanusága szerint, orozva méreg által gyilkoltatott meg.*


VERBŐCZY ISTVÁN.