Balogh Péter.

A hazai protestáns-világ közelebb lefolyt történetében alig volt férfiu, ki annyira magára vonta volna a közfigyelmet, kinek neve oly népszerüvé vált volna, mnt Balogh Péter. Sikerültnek találjuk azon hasonlatot, melyet e férfiu egy közelebb megjelent életiratában olvasánk s mely igy szól:

„Mig hallgat a természet, s csendben áll az erdő, nem tudjuk megitélni, de eszünkbe sem jut, itélgetni, hogy a vén fák mily mélyen ereszthették gyökereiket az anyaföldbe; de ha megdördül az ég, zúgó szárnyra kelnek a viharok, s recsegve ropogva ingatják az erdőt s a fiatal tölgy végsudarával megcsókoltatják még a földet is: akkor látjuk, akkor bámuljuk a vihar rettentőségét, de egyszersmind a vén fák erejét, melyeknek dereka mozdulatlan áll s meg nem rendül a vihar morajára.”*

Eddigi életpályájának egyes adatai érdekelni fogják a távolabb körben élő nagy olvasóközönséget is s azokat a fentemlitett forrás után a következőkben foghatjuk össze.

Balogh Péter, született 1792. február 12-én Szatmármegye Nábrád nevü helységében, s gondos szülei nevelés alatt szülőföldjén kezdte meg alsóbb iskoláit. 1804-ben a debreczeni főiskolába vitetvén, a gymnasiumi pályát ugy futotta meg, hogy mindig a kitünők sorában foglalt helyet. 1809-ben a felsőbb tudományok hallgatására bocsáttatván, azt oly kitünő szorgalommal végezte be, hogy érdemei elismeréseül 1815-ben a második grammatikai osztály köztanárává választatott.

Két évi köztanitói pályája után 1818-ban a karczagi iskolaigazgatóságot vállalta el, mely hivatalában oly közkedvességet vivott ki, hogy a szokott két év lefolyása után – a mi azelőtt soha nem történt – harmadikra is megmarasztották.

1821-ben bucsut vett Karczagtól, hogy pályáját tovább fussa.

Bár egész tanulói pályáján a papi szent hivatalra készült; de a tiszai kerületben azon időben az egyháziak s világiak közt folyt keserü harcz annyira elidegeniték a papi hivataltól, hogy politikai pályára határozta magát, s Pestre jött, hol is királyi táblai jegyzőnek esküdött fel.

Azonban az emberek sorsát intéző gondviselés ugy akarta, hogy e pályán sem találta magát otthonosnak, visszatért szive első választottjához, a papi hivatalhoz, s Pestről Bécsbe utazott, hogy onnan külső országi egyetemekre induljon, de az akkori szigoru tilalom miatt e szándékáról le kellett mondania, s nyelvek tanulása, tapasztalás, s az akkoriban felállitott bécsi protestáns theologiai intézet megismerése végett egy évet töltött Bécsben.

1822-ik év tavaszán visszatérvén hazájába, a nagy-szalontai, üresedésbe jött népes gyülekezetbe hivatott meg ideiglenes lelkészül; de ezen minőségben való hivataloskodása alatt annyira megnyerte hallgatói szeretetét s bizalmát, hogy közakarattal rendes lelkipásztornak választatott.

1832-ben a nagy-szalontai egyházmegye esperese elgyöngülés következtében hivataláról lemondván, az egyházmegye átalános szavazatával Balog Péter választatott helyébe, s mint ilyen viselte azóta a terhes hivatalt, résztvevén s befolyván minden egyházi tanácskozmányba.

1855-ben meghalálozván Szoboszlai Pap István superintendens, az együttülő egyházkerületi ülés Balogh Pétert, mint legidősebb esperest helyettesitette. Ez idő óta megsokasodott a teher Balogh Péter vállain, mert a nagyszalontai lelkészi s egyházmegyei esperesi hivatal gondjai mellett, reánehezedtek a superintendensi, kivált jelen viszonyok közt nem könnyü, s nem kényelmes hivatal nehézségei és épen ezen hivatal erélyes viselése s a küzdelmek közt tanusitott tántorithatlan jellem s elhatározottság az, mely őt a protestáns magyar világ tiszteltjei közé emelte.

Mint kormányzó erősen tartotta kezében a reá bizott kormányrudját s a reformált egyház egyik hajóját oly elszánt bátorsággal vezette a hullámok közt, hogy a hajó népe bizalom-tisztelet- s szeretettel csüngött rajta s ennek minden lehető alkalommal példás jelét adta.

Egyike volt azon választottaknak, kik a magyarhoni protestánsok kérelmeit a felséges trón zsámolyához vitték; ha eleintén kivánt siker nem arathatott, az a viszonyok hatalmának s nem a választottak lágymelegésének tulajdonitható. Maj. 15-dike végre meghozta azt, a miért jeleseink fáradoztak.

Ezen rendelet folytán léptek ismét a magyar protestánsok törvényes jogaik gyakorlatába; ez idő óta a prot. egyházi testületek ismét választási, önkormányzati szabadsággal birnak. A hirlapok olvasói tudják, hogy a tisznátuli ref. egyházkerület épen aug. első napjaiban tartotta superitendensi s felügyelői választását, s hogy e két fontos hivatlra két országos érdemü férfiut, az eddigi helyes superitendenst Balogh Pétert és id. báró Vay Miklóst választotta meg, kiről bővebben emlékezni, közelebb szintén alkalmunk leend.

Balogh Péter az egyházi irodalom mezején is megfelelt hivatásának, mert számos kéziratban levő eredeti és forditott dolgozata vár sajtóra, különösen kiemelendők Jób könyvére és Pál leveleire tett magyarázatai.

Balogh Péter mint magános ember is tiszteletre méltó egyéniség. Nejét még első gyermek-szülésben elvesztvén, közügyketől fenmaradt kevés idejét életben maradt egyetlen fiának s a barátságnak szenteli.

Végre nem mulaszthajtuk el mi is olvasóinkat figyelmeztetni a derék főpap élethü arczképére, mely Oszterlamm Károlynál jelent meg. A tisztes arcz, merész tekintet, határozott állás azt látszik mondani: Itt állok, máskép nem tehetek, Isten engem ugy segéljen! mig jobbjával az 1791-diki törvényekre mutatva, mintha mondaná: Ez azon alap, melyen áll közjogilag a magyarhoni protestáns egyház.


BALOGH PÉTER.