Gr. SZÉCHENYI ISTVÁN MELLSZOBRA. (Gasser bécsi szobrász mintája után.)
Elhunyt nagy hazánkfia országra szóló népszerüségének egyik bizonyitéka – ha a közfájdalomnak naponkint megujuló élénk nyilatkozatai mellett bizonyságra még szükség volna – egyik bizonyitéka, mondjuk, többi között az a számtalan arczkép, mellszobor s ezekkel együtt járó többféle kisebb iparüzlet is, melyek száma napról napra szaporodik. Az arczképek között eddigelé még legjobbak a régibb időből valók; az ujabb készitmények között alig nevezhetnénk egyet, mely a nagy férfiut hiven, azon alakban tüntetné elő, a minőben őt nagy Magyarország ismerte. A mellszobor rajzára, melyet itt közlünk, szintén rá illik ez észrevételünk. A jelen mellszobor a hires bécsi szobrász, Gasser műve, ki azt 1859-ben természet után készité. E körülmény tevé mintegy kötelességünkké, a szobrot hü rajzban bemutatni, bár, meg kell vallanunk, nem örömest teszszük ezt s nem tartjuk kivánatosnak, hogy művészeink leginkább e későbbkori arczképek készitésével s terjesztésével foglalkozzanak. Nem ilyennek látta Magyarország Széchenyit, nem ezt az alakot láttuk mi az ország s megyék gyülésein, az Akademia elnöki székében s annyi hazai egyesület üléseiben! s valóban kár a jupiteri alak iránti emlékeinket uj, idegenszerü alakkal eltörölni akarni. Azonban mindazok, kiknek alkalmuk volt a nagy grófot élete utolsó éveiben is ismerni, állitják, hogy Gasser szobra hű s hogy Széchenyi kevésel halála előtt csakugyan ilyen volt, csakugyan ennyire elváltozott! – Azért mutajtuk be mi is e képet olvasóinknak, kik előtt az, ezen alakban is nagy érdekkel birand, de rajzoló művészeinket szeretnők megkérni: rajzolják nekünk ami Széchenyinket azon korból, melyben a nemzetet felriasztá álmából s azután vitte előtte a zászlót erős kézzel! s rajzolják azon alakban, melyhez mindnyájunk emlékei kötvék, melyet csodáltunk, tiszteltünk és szerettünk.
Széchenyi feltünő s megkapó egyéniségéről mások is irtak, de legjellemzőbben s legszebben bizonyosan Kemény Zsigmond. A mellékelt ujabb kép hatásának enyhitésére szolgáljanak némi részletek, melyeket Kemény hosszabb rajzából, egyuttal némi utmutatásul művészeinknek, ide kiirunk.
Széchenyi István oly férfi volt, kinek jellemét szilárd anyagból gyurta a teremtő. A felszines vizsgálók gyakran ellentmondásokat kerestek eljárásában, de az ő szavai és tettei, ha egészben tekintjük, egy nagy és szép egészszé olvadnak össze. Ő aristokrata volt a szó legnemesebb értelmében, oly aristokrata, ki magát nemzete vezetésére, boldogitására érezvén hivatva, ez egy kötelességnek szentelte minden idejét s erejét. Hogy a nemzetre befolyása és szavainak tekintélye van, azt érezte s arra büszke volt; de az utczákkal és karzatokkali kaczérkodásra soha le nem ereszkedett, ámbár a jogokat mindenkivel megosztani kész volt; a pártdühnek, a népkegy csókjainak épen oly szilárdul ellenszegült mint a hatalom jogtalan tulterjeszkedéseinek.
Széchenyi nem csak hazánkban, de a külföld történelmének nagy embereivel összehasonlitva is, egészen eredeti, sajátságos egyéniség volt. A keletkező félben levő Széchenyi-albumok, életrajzok stb. – reméljük – meg fogják örökiteni mindazon feltünő sajátságokat, miket e ritka nagy ember életéből kortársai följegyzette vagy még el nem felejtettek. Már külalakja, különösen feje és arcza, nevezetes embert gyanittatott s a lélekbuvárra nézve rendkivül érdekes volt.
Széchenyi arcza, mint Kemény mondája, az erő és szakadozottság küzdelmeinek typusa volt; egy romantikus arcz sötét alapokon; a komor és unatkozó vonalakból kitörő féktelen cselekvényességnek, a buskomolyságnak és emberszeretetnek, az ábrádnak és hidegségnek olvadéka, egy méltóságos s komoly angol-olygarchai arcz a franczia forradalmi eszmék lappangó tüzétől felvilágositva és meg-megrezgetve; arcz, mely a nagy elszánások és kicsinyes gondok, a mély tervek s apró benyomások képét élesen visszatükrözi; arcz, mely a lélekkel telegraphi és szakadatlan összeköttetésben áll, mely mindig beirva van, mely mindig olvastat magáról a rá nézőkkel igaz vagy csinált érzéseket.
Erős, de nem athletikai alak, arányos növéssel, hajlékony s gymnastika által gyakorolt tagokkal, erős edzett mellel, s karokkal, elsült keztyütlen kezekkel, sötétsárga arczszinnel. Felső homloka igen széles átmérőjű; e sötét s nagy homlok jellemét kiegészitette a sürü nagy, egymásbafolyó, borzas szemöld, melyre maga a gróf sok élczet csinált. Nézése többnyire éles s fürkésző, ritkábban borult és andalgó. Középszerünél nagyobb száját nyirott, fekete bajusz takarta. Erős, csontos állán az állati élet s nyers erő kinyomata, a szigoru akarat dacza ült. Hangja erős, férfias, de nem érczes, nem zenei. Haléntékait göndör fekete haj környezé.
Kényelmes, tiszta, angolos öltözetet viselt, rendesen egy kis felötlő vegyitékkel. Az okos és nemes fényüzésnek, vagy inkább, a londoni kényelemnek barátja. Rendkivül pontos, munkás, mozgékony, idejét okosan s ügyesen felosztó s elrendező. Ki nem emlékezik reá, mint sietett az utczán, hóna alatt bőrtárczájával, mint végzett utközben száz apró dolgot, mint értekezett jobbra és balra; ki nem emlékezik élénk arczjátékára, gúnyos mosolyára, pihenni nem tudó nyugtalankodására, élczeire, sajátságos szónoklatára s a közbeni apró sétáira a gyüléstermekben?
Mig leveleit irta s olvasta, mellékesen mindenre figyelt, s a tanácskozás minden phasisait, a szónokok minden kifejezését csodálatos mimikával, s testmozgással, groteszk s pattanó élczekkel szokta kisérni; arcza proteusi változatokon ment át, homlokbőrének mozgékonysága rendkivüli volt. Ha a tárgyat oly fontosnak tartotta, hogy ahhoz szólani kivánt: rögtönzött szónoklatát többnyire igen mérsékelt hangon, de támadó s polemizáló modorban kezdte; magát teljesen a percz ötleteinek, s lángesze csapongásainak engedte át. Beszéd közben taglejtései emeltebbek, hangja érczesebb s folyékonyabb, arczjátéka öszhangzatosb lett; szomszédait félretolta s az ülhelye körül nyitott téren, mint egy ketreczben, fel és alá kezdett sétálni; most szenvedélyesen csapott az asztalra öklével, majd hidegen látszott a közönségtől elfordulni, melynek nem-helyeslése s morgása csak daczát nevelte. Noha a népkegy nyilatkozatai iránt bensejében elég érzékeny volt: külsőleg ezt nem mutatta, sőt dacza az ellenhatással arányosan növekedett, a követelő tömeg előtt, melynek véleményét megveté, sohasem tudta magát megalázni. Kitünő szónoki tehetséggel birt, de munkássága ezen ágára nem látszott különös sulyt fektetni.
Körülbelől ezek voltak fővonásai azon megnyerő alak külső megjelenésének, kiben a hon ujjáteremtőjét tiszteljük. Ilyennek látta, ismerte őt mindenki e hazában, a ki tevékenységének sokszor viharos, de szép napjaira emlékezik. Ezen alakot örökitse meg nekünk a művészet s mi annak láttára mindannyiszor fel fogunk lelkesedni, holott a döblingi alak inkább csak fájó részvétet kelti fel keblünkben s csupán azon kevesek előtt bir mélyebb érdekkel, kiknek alkalmuk volt, őt utolsó magányában meglátogathatni.
Gr. SZÉCHENYI ISTVÁN MELLSZOBRA. (Gasser bécsi szobrász mintája után.)