Bocca di Cattaro.

A mult évben, az olasz háboru alkalmával Cattaro városa és vidéke eléggé fontos szerepet játszott.

Cattaro, Dalmátországnak azon hegyes csucsát foglalja el, a honnan az Adriai tenger, Montenegro, Herczegovina, és Skutari-tava egyiránt belátható. A tengerpart, néhol alig százlépésnyi szélességben még Dalmatiához tartozik, de azután mindjárt montenegrói falvak következnek. A láthatár délkeleti végpontját Antivari török kikötő város képezi, a hol a mult évben a franczia hajóhad összegyült, érintkezésbe jött a semleges lakossággal, s később csapatokat szállitván a partra, a török kikötőben raktárakat is álllitott.

A Boca di Cattaro név alatt a hegyek közé szorult s több ágra szakad keskeny öblöt kell értenünk. Ugyanis az Adriai tenger szirtes partjai Castelnovo alatt egyszerre mintegy megszakadnak, a viz utat nyer keletfelé a sziklahegyekkel körülvett mély völgyekbe, s majd széles folyam alakjában, majd mint elterülő nyájas tó, különválasztott kis tengert képez. A bejárás e vizekre eléggé kényelmes, azonban valamely idegen hajóhadnak elébb a Castelnovo és Porto Rose várdákat kell szétlőni, mielőtt Cattaro városát fenyegethetné.

Cattaro városának külseje azonnal elárulja, hogy közelre jutottunk Montenegrohoz és az Albaniai partvidék rablásból élő népeihez. Nemcsak a várost veszik körül bástyafalak, hanem még az egyes lakházak is ugy vannak épitve, hogy szükség esetében védelmezhetők legyenek.

A vidék terméketlen, zordon és kietlen, az idegen borzadva tekint a város felett emelkedő s mészkövekből alakult magaslatokra, melyek a völgyet s a tavat betemetéssel látszanak fenyegetni. A város kapuja előtt a Fiumera nevű hegyi ár rohan az öbölbe, mig másfelől a Gordiccio, tör elő, mely közvetlenül a vidéken ered, oly gazdag forrásokkal bir, hogy nehány száz ölnyi futásának daczára már is jelentékeny patakká nevekedett.

A montenegróiak nagy számmal jőnek a heti vásárokra, azonban a városba csak ugy jöhetnek, ha a kapuknál fegyverüket letevék. A vásár ezért jobbára a kapun kivül levő bazar-épületben tartatik. Az áruczikkek között nevezetesebbek: hal, sajt, burgonya, gyapju, füstölthus, viasz, méz, tengeri. A bazár négyszögü épületét hűs árnyat adó fasorok veszik körül; a hegyek felől, a hol a montenegrói határ kezdődik, magas fal emelkedik, mely kapukkal ellátva, azonnal elzárható, ha a vásárra jövők nagy száma, vagy más gyanus jelek az elővigyázatot tanácsolnák. A montenegrói vásárló nem sokat időz Cattaroban, vagy vidékén, többnyire előre tudja, hol mit kell keresnie; megmondja röviden, mennyit ad az áruba bocsátott jószágért, s aztán megkötvén a vásárt, sietve távozik a meredek gyalogutakon át hazájába; eközben vissza-visszatekint az öböl csendes tükrére, kilövi pisztolyait, sohajt, de aztán azzal próbálja magát megvigasztalni, hogy lesz még olyan idő, melyben a montenegróiak birtoka egész a tengerpartig fog kiterjedni, a minthogy e dolgot a mult években az orosz diplomatia szóba is hozta.