Vázlatok a magyar viselet történetéből.

Minden müvelt európai nemzet birja nemzeti viseletének történetét; hű rajzokban és diszes munkákban összegyüjtötte történeti emlékeit, s multját mintegy megtestesitve láthatja maga előtt. Sőt még ennél is többet birnak már másutt. – Nemcsak a most élő nemzetek viseletét ismerik, hanem a már rég letünt, és csak emlékekben vagy névben élő népek és nemzetek viseletét, emlékeit átalános jelmezismébe (Costumkunde) összegyüjtve tanulmányozhatják.

Sajnos, hogy ez egyetemes népviseleti gyüjteményekben oly gyéren és felületesen van a magyar ősi viselet képviselve, mintha e nemzet nemcsak letünt volna már, hanem mintha a világtörténet szinpadán soha sem szerepelt volna; mintha viselete, mely oly festői szép és oly nemes, nem lett volna szintén méltó arra, hogy megörökittessék.

Itt az ideje, hogy kipótoljuk e mulasztást, még pedig minmagunk. – Mint annyi másban, ugy e részben is önerejére van hagyatva a magyar; önszorgalma, törekvése által kell pótolni a hiányokat, hogy eljuthasson a mivelődés azon fokára, hová szerencsésb körülmények közt a többi népek eljutottak azalatt, mig nemzetünkre a sors mindenféle csapása nehezült. – Mert bárha a magyar viselet történetét nem birjuk is: ez nem hanyagságból származott, hanem egyrészt mostoha körülményeink gátolták meg, másrészt pedig a békés fejlődés, szellemi munkálódás rövid ideig tartott korszakaiban fontosabb teendőink voltak, melyek igénybe vették egész munkásságunkat. Most azonban Istennek hála! muzeumunk, rendezett gyűjteményeink is vannak már s közmivelődési ügyünk azon szinvonalát érte el, melyen irodalmunk, müvészetünk biztos alapokkal bir. S igy most a kevésbé lényeges, de a mivelődés, a haladás nagy czéljaihoz segéd-eszközül szolgáló ismeretekre is kiterjedhet figyelmünk. – Nemcsak minden mivelt emberre nézve birhat tehát érdekkel a magyar viselet történetének ismerete, hanem történelmi festészetünk emelkedésével mindinkább érezhetővé válik nálunk azon hiány, hogy nem ismerjük őseink viseletét, nem a kor, és idegen befolyások szülte változásait, és ezek okait, szóval: történetét. Érdekes volna tudni azt is, minők voltak régi butoraink, fegyvereink, eszközeink; szükségünk volna arczkép-gyüjteményekre, rendszeres czimertanra, és számtalan más gyüjteményekre, melyeket a történet-festész és műbiró egyátalában nem nélkülözhet. Fájdalom, müvészetünknek nincsenek még ily biztos segédforrásai, melyek szerint akár a festész, akár a szinész a kor igényeihez mérve történeti alakjait előállithatná. – Nálunk a festész vagy szinész, sőt sokszor a költő is, a legnagyobb zavarban van, valahányszor alakjait történeti hüséggel kivánja bemutatni. Egyes elszórt adatokon kivül nem talál semmit, a mi őt nehéz munkájában gyámolitaná.

Hogy e téren is mozognunk kell, hogy egy magyar jelmezisme égető szükséggé vált, és halasztása káros, az bizonyos, mert az idők romboló keze sok becses emléktől foszta már meg, és folytonosan ritkitja azok számát.

Az itt röviden érintett szükség némi pótlására, de leginkább ezen ügy iránti figyelem ébresztés tekintetéből megkisértem eddigi tanulmányaim folytán rövid vázlatban, a régi magyar viseletekről szóló töredékes adataimat a magyar közönség elé bocsátani. – Reménylem, hogy most, midőn a magyar öltözet ujra érvényre emelkedett, s midőn annak idők- s körülményekhez alkalmazásáról van szó, e vázlatok minden magyar olvasót kétszeresen érdekelhetnek; mindenekelőtt azonban ohajtanám a szakértők figyelmét fölébreszteni. Az ő birálataik, hozzászólásaik által végre tisztába lehetne hozni e dolgot is. S ez volna a legszebb nyereség irodalmunkra, müvészetünkre.

Ki kell azonban jelentenem, hogy vázlatomat csak a XVI. század elejétől kezdem, mert az az előtti időkből igen gyér és felületes adatokat találhatni, miért is e kérdés valószinüleg még igen sokáig megoldatlan maradand. Azonban a XVI. századtól kezdve számos és igen megegyező forrás után eléggé biztosan kiderithetőnek vélem a magyar viseletet.

Az adatok, melyek nyomán indultam, különböző országokból s a XVI. század különböző tizedeiből valók s mégis minden részleteikben a viseletre nézve megegyezők. Ez, nézetem szerint, oly körülmény, mely az adatok hitelessége felől kezeskedik.

Továbbá ezuttal csak a magyar férfiviselet leirásába bocsátkozhatom, miután a női viseletről kevés, és nem igen hiteles adatok léteznek, legalább a XVI. századból.

A mi a XVI. század előtti időkben a magyar viseletet illeti, azt elegendő adatok hiánya miatt, kellőleg előállitani, nehéz feladat volna, s itt csak egyes elszórt adatok nyomán vonhatunk némi következtetéseket, vagyis inkább gyanitásokat.


Magyar férfiviseletek: 1) XVI. században:
Nemes. Főur. Polgár.

Ugyanis a magyar nemzet keleti eredeténél fogva, valószinüleg magával hozta viseletének keleties jellegét is, és gyanitani lehet, hogy annak sajátságaival is birt. Ha tekintetbe veszszük tehát, hogy keleten a viselet átalában kényelmes, bő és hosszú, valamint hogy pazarabb fényüzés ömlik el rajta; gyanitani lehet azt is, hogy ezen kellékek a magyar ősi viseletnél sem hiányzának, annyival inkábbb, mert azok maiglan is sajátjai maradtak kivált a nép viseletének. – De vannak tényleges régi adatok is, (minő a budai képeskrónika), melyek eléggé bizonyitani látszanak ezen állitást. Valamint, ha a XVI. századtól kezdve jelen korunkig figyelemmel kisérjük a magyar viselet fejlődését, látni fogjuk, mint lett a magyar viselet mindig rövidebb és szükebb, mig a mai attilák fejlődtek ki.

Az idegen izlések befolyását tehát egyrészt nem lehet tagadni; becsuszott az, mint annyi ezer más dolgunkba, különösen nyelvünkbe, ugy a magyar viseletbe is, kivált az ujabb századokban, – de másrészt az is bizonyos, hogy ez nem tágitó ragaszkodással az eredeti jelleget mégis mindig iparkodott megtartani.