Mért homályosul el a nap, mért nem ragyog mindég?
Mért az öröm sziveinkben olyan ritka vendég?
– Alig villan meg egy sugár, boldogság sugára,
Már is búfelhőbe borul a sziv láthatára.
Mért nincs mindig kies tavasz, mért nincs mindig rózsa?
Mely kinyilnék, ha érintné hajnal édes csókja!
– Elhervasztja a forró nyár a sok szép virágot,
Melyeket az ifju, élte szép tavaszán ápolt.
Elsötétül a természet, ha lehunyt a nap már,
Csak a messze hegyormokon ragyog egy két sugár.
– Elborul a sziv határa, ha lehunyt hő napja:
A szerelem, melytől szivünk üdvforrását kapja.
És ha minden tovaillant, minden, mit szerettünk:
Egy sugár a boldogságból ragyog még felettünk.
E sugár a jövő élet világitó fénye:
A szivnek elhalni soha nem tudó reménye!
Apáthy Elek.