Az arany bulla.

Mialatt II. Endre királyunk a szent földet visszafoglalni járt, közel volt hozzá, hogy egy másik szent földet elveszitsen, – a hazát.

Itthon fenekestül fordult fel az ország; apró ellenségek szaggatták el végtartományait, nem volt a ki azokat megvédje karddal; az ország kincseit szentségtelen kezek eltékozolták, s mi drágább volt azoknál is, eltékozolták a nemzet bizalmát, szeretetét koronás királyához. – A király uti költsége fejében áruban bocsáták Gizela királyné ajándék-koronáját, a szállitási dijul Velencze Zárát kapta.

Főispánok és főpapok, köztük a királyné rokona, Berthold, mentek a rosz példával elő; izmaeliták, pogányok zsarolták a köznépet, s a köznép agyonütögeté az adószedőket.

A rendek ily állapotában az országnak, fegyveres kézzel akarták kényszeriteni Endrét, hogy fia IV. Béla, már akkor megkoronázott király javára mondjon le a trónról, azonban János esztergomi érsek közbejártára sikerült a királyt a nemzettel kibékiteni azon nevezetes szerződvény kiadásával, melyet „arany bulla” név alatt szotkunk emlegetni. – A nevezetes oklevél igy hangzik:

„A szentháromság és oszthatlan egység nevében. Mi Endre, Isten kegyelméből Magyar-, Horvát-, Dalmátországnak, Ráma, Szerbia és Halicsnak örökös királya, mivel mind országunk nemeseinek, mind pedig másoknak, szent István királytól alapitott szabadsága, némely királyok hatalma által, kik néha haragukban boszut állottak, néha gonosz emberek hamis tanácsira is hallgattak, vagy saját hasznukat keresték, igen sok részben rövidséget szenvedett: nemeseink fenségünk és elődeink, az ő királyaik füleit gyakor izben verdesték kérelmeikkel és folyamodásaikkal országunk javitása iránt. Mi tehát, tartozásunkhoz képest, az ő kérelmüknek mindenben eleget tenni akarván, kivált mivel közöttünk és közöttük e miatt már többször nem csekély keserüségek támadtak, mit, hogy a királyi méltóság teljesebben megőriztessék, illik kikerülni, (mert ez jobban senki által nem eshetik meg, mint ő általok) megadjuk mind nekik, mind országunk egyéb embereinek a szent királytól megadott szabadságot; és országunk állapotának javitására tartozó egyéb dolgokat is üdvösen rendelünk, eképen:


II. ENDRE KIRÁLY KIADJA AZ ARANY BULLÁT.

I. Rendeljük, hogy évenkint a szent király ünnepét, ha csak némi sulyos foglalkozás, vagy betegség által nem akadályoztatunk, Székes-Fehérvárott tartozzunk megülni; és ha mi jelen nem lehetnénk, a nádor kétségkivül ott leszen helyettünk, s képünkben ki fogja hallgatni az ügyeket; és minden nemesek tetszésünk szerint szabadon oda gyülekeznek.

II. Akarjuk azt is, hogy sem mi, sem utódaink bár mi időben le ne tartóztassák, s el ne nyomják a nemeseket valamely hatalmasnak kedveért, hanemha előbb megidéztettek, s törvény rende szerint elmarasztattak.

III. Továbbá semmi adót, semmi szabad dénárokat nem szedetünk a nemesek örökségein; sem házaikban, sem falvaikban meg nem szállunk, hanem ha meghivatunk. Az egyháznak népeitől is teljességgel semmi adót sem szedetünk be.

IV. Ha valamely nemes meghalálozik fi nélkül, leányát illesse birtokának negyedrésze; a többiről tetszése szerint rendelkezzék, és ha a közbejött halál miatt nem rendelkezhetik, a hozzá közelebb álló rokonokra szálljon; és ha teljességgel semmi nemzetsége sincs, szálljon a királyra.

V. A megyei főispánok a nemesek örökségei körül ne hozzanak itéletet, hanem csak pénz- és tized ügyeikben; az alispánok a nemesek felett egyátalában ne biráskodjanak, hanem csak illető várnépök felett; az orvokat és tolvajokat itéljék a királyi bilochusok, de a főispán elnöklete alatt.

VI. Továbbá, a népségek közvádja, eltérőleg az eddigi szokástól, orvnak senkit se bizonyithasson.

VII. Ha a király sereget akar vinni az országon kivül, a nemesek ne tartozzanak vele menni, hanemha az ő pénzeért; és a dij nélkül valamenni vonakodók hadbirságra ne itéltessenek. Ellenben pedig, ha sereg jőne az országra, mindnyájan tartozzanak menni. Továbbá, ha az országon kivül akarunk sereget vinni, és magunk megyünk a sereggel, valamennyi várispánok pénzünkért tartozzanak velünk menni.

VIII. A nádor, országunk minden emberei felett, különbség nélkül biráskodjék, de a nemesek főben és birtokbanjáró ügyeit, a királynak tudomása nélkül el ne végezhesse. Helyettese pedig csak egy legyen, s az is curiájában.

IX. Udvarbiránk, mig udvarunkban vagyon, mindenki felett biráskodhassék, s az udvarunkban elkezdett pert mindenütt befejezhesse, de mikor jószágán mulatozik, pristáldust ne adhasson, s a feleket ne idéztethesse.

X. Ha valamely urnak a hadban történik halála, fia vagy testvére hasonló tisztséggel ajándékoztassék meg; és ha valamely nemes azonképen hal el, annak fia a király tetszése szerint jutalmaztassék.

XI. Ha külföldiek, tudniillik tisztességes emberek, jőnek az országba, az ország tanácsa nélkül méltóságokra ne emeltessenek.

XII. A halállal kimulók, vagy itélet erejénél fogva halálra itéltek, vagy párbajban, vagy más okból elhalók hitvesei, ne fosztassanak meg hitbéröktől.

XIII. Az urak ugy kövessék a király udvarát, hogy a szegények el ne nyomassanak általuk s ki ne fosztassanak.

XIV. Továbbá, ha valamely főispán nem oly tisztességesen viseli magát, mint állása kivánja, vagy várnépeit nyomorgatja, fosztassék meg, ha ez bebizonyul ellene, az ország szine előtt csufságosan méltóságától, és a mit elvett tőlök, adja vissza.

XV. Lovászaink, peczéreink, vadászaink ne merjenek a nemesek falvaira szállni.

XVI. Egész vármegyéket, vagy bármely méltóságokat örök birotkul nem adunk.

XVII. Azon birtokaitól, melyeket valaki jogos szolgálataiért nyer, soha meg ne fosztassék.

XVIII. Továbbá, a nemesek, engedelmet nyervén tőlünk, szabadon mehessenek fiunkhoz, mint a nagyobbtól a kisebbhez, és e miatt ne szenvedjenek kárt birtokaikban. A kit fiunk jogszerüen elmarasztott, azt nem fogadjuk be, valamint az előtte inditott pert sem, mig szintén előtte be nem rekesztetett, másrészről fiunk sem teendi ezt.

XIX. A várjobbágyok tartassanak a Szent István király által szerzett szabadság szerint, hasonlóképen a külföldiek is, bármi nemzetbeliek, a kezdettől fogva nekik engedett szabadság szerint tartassanak.

XX. A tizedek ne váltassanak meg pénzen, hanem mit mikép terem a föld, bort, vagy gabonát, azzal történjék a fizetés, és ha a püspökök ellenmondanak, nem segitjük őket.

XXI. A püspökök a nemesek örök birtokaitól ne adjanak tizedet lovaink számára, sem a királyi birotkokba, azok emberei ne tartozzanak tizedeiket behordani.

XXII. Továbbá, sertvéseink a nemesek erdeiben vagy rétein, ezek akaratának ellenére, ne legelhessenek.

XXIII. Továbbá, a mi uj pénzünk esztendeig legyen érvényes, husvéttól husvétig, és a dénárok olyasok legyenek, minők voltak Béla király idejében.

XXIV. A pénzek kamaragrófjai, a só és vámtisztek, országunk nemesei legyenek, izmaeliták és zsidók ne válhassanak azokká.

XXV. Továbbá a só az ország közepén ne tartassék, hanem csak Szabolcson és Szegeden és a végekben.

XXVI. Továbbá, fekvő birtok az országon kivülieknek ne adományoztassék. Ha némiek adományoztatták, vagy eladattak, az ország népének adassanak vissza megváltás végett.

XXVII. A nyestbőrök a Kálmán királytól szabott adó szerint fizettessenek.

XXVIII. Azt, ki törvény rende szerint marasztatott el, semmiféle hatalmas ember se oltalmazhassa.

XXIX. A főispánok érjék be tisztök illetőségével, egyebek mik a királyé, tudniillik csöbrők, adók, ökrök és a várak két harmada, járjanak ki a királynak.

XXX. Továbbá, ezen négy főuron kivül, ugymint: a nádor, a bán, a király s a királyné udvarbirói, két méltóságot senki se viseljen.

XXXI. És hogy ezen engedményünk és rendelésünk, mind magunk, mind utódaink idejében örökké érvényes legyen, hét oklevélpárba irattuk, és arany pecsétünkkel megerősitettük, ugy, hogy egy pár küldessék pápa urnak, és ő irassa át lajstromába, második a hospitáléban (a János-lovagoknál), harmadik a templom mellett (a templomos-lovagoknál), negyedik a királynál, ötödik az esztergomi káptalan, hatodik a kalocsaiban, hetedik a nádornál, ki idő szerint leend, őriztessék, ugy, hogy az irást mindenkor szeme előtt tartván, sem ő ne tévedjen le a felebbmondottak valamelyik pontjáról, sem a királyt, vagy a nemeseket, vagy másokat ne engedjen letévedni, hogy mind ők örüljenek szabadságuknak, és azért hozzánk és utódaink iránt mindig hivek maradjanak, mind a királyi koronától a tartozó engedelmesség meg ne tagadhassék. Hogy ha pedig mi vagy utódaink valamelyike bármikor ezen rendelésünk ellen véteni akarnánk, álljon szabadságukban ezen levél erejénél fogva, minden hütlenségi vétek nélkül, mind a püspököknek, mind más uraknak, s az ország nemeseinek, összesen és egyenkint, jelenleg s jövendőben, nekünk és utódainknak ellenállani és ellenmondani örökre.

Kelt Kletusnak, udvarunk kanczellárjának, az egri egyház prépostjának keze által, a megtestesült igének ezer kétszáz huszonkettedik évében, midőn főtisztelendő János esztergomi, tisztelendő Ugrin, kalocsia érsekek, – Dezső csanádi, Rupert veszprémi, Tamás egri, István zágrábi, Sándor váradi, Bertalan pécsi, Kozma győri, Briccius váczi, Vincze nyitrai püspökök valának: országlásunk tizenhetedik évében.”

Igy hangzik ez a Magyarország történetében korszakot képező okirat, kitünő tudós történet-irónk Szalay László „Magyarország történetében”; ki azon észrevételt köti hozzá, hogy csaknem vele egyidőben keletkezett hasonló körülmények között az angol rendeknek és fejedelemnek egyezményes szerződése, a Magna Charta. – Ezen okirat hét eredeti példányából egy sem jutott ránk.

Képünk, Geiger jeles rajza után, azon jelenetet ábrázolja, midőn II. Endre a magyar rendeknek ez arany függő pecsétes okiratot átszolgáltatja.