Hazai népviseletek.

III. Mezőségi oláhok.


Hazai népviseletek: III. Mezőségi oláh (Erdélyben.)

A hegyesvölgyes, de erdőtlen, sivatag Mezőség tulnyomólag oláh ajku lakossága tán az egész népfaj legvadabb, de egyszersmind legerőteljesebb része. Foglalkozása földmivelés, kiváltképen pedig málé- (tengeri) termesztés, – mivel és néhány fő fokhagymával hétszámra el tud élni, s ez annyival könnyebb neki, mert nem is igen van miben válogatni; füstös falvaiban gyümölcs is nagyon gyéren tenyészik, s alacsony szalmás házának böndő-ablakára itt-ott vet árnyékot egy-egy silány veres-szilva fája. A trágyahalmok csak azért nem porlanak szét az ajtó előtt, mint a többi oláh falvak nagy részében, mert a Mezőségen, fa hiányában trágyával tüzelnek.

Igavonóba leginkább bivalyt használnak, melly csutkával, izékkel – mindenféle csekély táppal megelégszik, s mégis sok és jó tejet ad tőle. De szekérbe is fogják a bivalyt s utóbbi években a Kolozvárra vezető feleki országuton nemritkán lehete egy-egy özönviz előttről maradt földesasszony bival-huzta rozzant hintójával találkozni.

A juhtenyésztést is nagyban üzik a Mezőségen. Egy történet jut eszembe, mellyet öreg nagybátyám beszélt volt s mellyet a régi időket jellemző voltáért ide irok: „1826-ban, mondá, mint királyi táblai jegyzőnek, törvényes küldetésben egy társammal a Mezőségen kellett átutaznom. Egyszer a többek közt egy juhnyájra találtunk, mellynek pásztorai a rekkenő melegben kiforditott bundával botjokra támaszkodva vegetált.” Jöttünkre két nagy juhászkutya a turmából kiválva, reánk rohant. „Mondjad az embereknek, szólék társamhoz, ki jól beszélt oláhul, hivják el a kutyákat.” A felszólitás megtörtént, de a pakulárok meg sem motszanva mosolyogtak kucsmájok alá. A két cerberus mind jobban zaklatott s le akart huzni a lóról. „Hidd el a kutyát, mert lelövöm!” – kiálték. Semmi eredmény.

Ekkor kivonva töltött pisztolyomat, az felül ágaskodó kuvaszra sütöttem, ugy hogy azonnal felfordult a jámbor. – Bezzeg felugrottak most ezek a becsületes emberek, s levett kalappal kergették el a megmaradt komondort. Akkor a másik pisztolyt is elővettem s a juhászra tartván: „Most megérdemlenéd, hogy a másik ebet is keresztüllőjem – mondám – másszor emberségesebb légy!” – Avval a pisztolyt nyeregkápámba visszadugva, ott hagytuk a döglött kutya fölött szomorun merengő pakulárokat.”

Z.