LENDVAY SIREMLÉKE A PESTI TEMETŐBEN.
(Gerenday Antal emlékművei.)


LENDVAY SIREMLÉKE a pesti temetőben.

Azon kegyelet, melylyel a legujabb időkben a tudomány és müvészet férfiai emlékét megtisztelni szokás, még nem régi ugyan hazánkban, azonban mindig erőteljesebben nyilatkozik jeles emlékmüveink szaporodása által. Nagy örömünkre szolgál, hogy végre annyi jeles magyar sirját müvészeti becsü emlékoszlopok diszitik, mellyekkel tisztelőik serege áldozott emlékezetöknek.

Valóban épen olly emberi, mint hazafiui kötelesség, a szellem szövétnekével nemtők gyanánt előttünk járt honfitársaink nyughelyét, örök időkre szólólag megjelölni s feldisziteni; másrészről e kövek egyszersmind polgárisodásunk és korunk magasabb érzületének megannyi jelei, mellyek a nagy halottak emlékén kivül, mirólunk is hozandnak hireket a késő utókornak.

„Halottak napján” felkerestük mi is egy-egy elnémult barátunkat, kivel egykor örömünket, bánatunkat megosztók – meglátogattuk a pesti temetőket. Mig a vácziut melletti régi temetőben a feledés és elhgyottság ütötte fel birodalmát s az ott létező emlékművek az enyészetnek és vandalismusnak estek áldozatul: azalatt a kerepesi ut melletti uj temetőben annál nagyobb számmal támadnak azok, mintegy a földből búva elő. Az egymástól különböző sok emlékműnek szenteltük figyelmünket s meg kell vallanunk, hogy nem egy művészi becsűt találtunk közöttük. Fájdalom, hogy e különben igen kedvező fekvésű temető az üzleti szellem és nyerészkedő bérlőgazdaság folytán szerfelett elhagyott, valóban keresztyéntelen állapotra jutott s igen óhajtandó, hogy e bajoknakmind egészségügyi, mind vallásos szempontból, czélszerü egyengetés (planirozás), keritések stb. által mielébb és mulhatlanul eleje vétessék. Csupán azon körülmény, hogy a temető egyes részei egyes családok által külön ápolásban részesülnek, s a felállitott sok becses emlékmű ad az elhanyagolt „szent helynek” némi ünnepélyesb kinézést; ezek fedik el mintegy ama sok hiányt, melly vétkes mulasztásnak, gondatlanságnak szüleménye.

A legsikerültebb emlékmüvek közé tartoznak e temetőben a hazafiui kegyelet által emelt, mintegy „nemzeti emlékjelek,” minő Vörösmarty Mihály siremléke, a nagy költő sirboltja felett; fényezett gránitból egy bronzból öntött lanttal a tetején; a lantot eleven örökzöld repkény folyja körül; az emlékkő alján egy kőből faragott koporsó (sarkophag) terül el, mellyet vas rostély kerit be (az emlék rajzát s bővebb leirását lásd V. U. 1858. 40. szám.) Ehhez csatlakozik Garay János siremléke; karcsu egyiptomi obeliszk, fényezett szürke márványból, alsó részének egy fülkéjében könyvek alakjában az elhunyt költő müvei vannak följegyezve (lásd V. U. 1855. 34. szám.) Továbbá müvészi tekintetben figyelemre méltók még Beőthy László s Egressy Béni siremlékei; az utóbbi egy rögtönzött szikladarab, mellyen egy koczka áll, a változó szerencse jelképe gyanánt.

Mindez emlékmüvek, mellyek anyag, alak, nagyság és styl tekintetében egymástól lényegesen különbözők, kellő müvészi gonddal és szabatossággal, az ismert nevű és szakértelmes Gerenday Antal szobrászunk személyes vezetése és intézkedése utján jöttek létre. Ővé e részben a legnagyobb érdem, az ő hazafiui buzgalmát illeti a legnagyobb dicséret.

Azonban Gerenday Antal, ki a gránitból, vörös és szürke márványból faragott fentebbi művek méltóságos nagszerüsége által monumentalis szobrászi tehetségének már olly szép jeleit adá, legujabban ismét uj oldalról mutatá be alkotó erejét.

Ez emlékmű a Lendvay Márton ünnepelt szinmüvészünk tiszteletére a mul thetekben felállitott siremlék, melly sóskuti márványból a legtisztább byzanti stylben s feltünő nagyságban készült, ugy hogy kedvező helyzeténél fogva is, a körülötte nagy részt szabad téren, kellemes benyomásu műkincs gyanánt emelkedik ki a különböző alaku s nagyságu sirkövek sokasága közől.

Lendvay siremléke a maga nemében teljesen önálló épitészeti styllal bir; szélessége 8, magassága 10, s mélysége 3 1/2 láb. Homlokzatának közepén két oszlop emelkedik egy négyélü talapból, mellynek tetején nemesen domborult köriv alakul, miáltal a közép épitmány származik.

Az oszlopok és köriv között – melly utóbbi, gazdag párkányzatával egyszersmind tetőzetet alakit – egy mseterileg vésett tölgykoszoru emelkedik ki, mellynek sokszorosan egymásba font egyes szép levelein az elhunyt müvész fő szerepei vagy szinművei vannak följegyezve, mint:

„Bánk bán, Dávid, Bod, Hunyady László, Táray gróf, Báró és bankár, Leone, Zách nemzetség, Kemény Simon, Vid, Pókai Péter, Romeo, Othello, III. Richard, Fiesco, Valter Ferdinand, Lavater, Antony, Lugarto, Don Caesar, Robin des Bois, Sir Patrik.”

Az illy módon diszitett koszoru közepén van a boldogultnak jól talált arczkép-domborműve.

A koszoru alatt, az emlék kellő közepén egy carrarai márványból készült lapon arany betűkkel e sorok olvashatók:

LENDVAY MÁRTON
született 1807. november 12-én – meghalt 1858. január 29-én.

***

Végig játszottad magadat százféle alakban,
Mig szivednek örök képe az egy haza volt.
Élve halott voltál, élsz halva! – szerelmed örök mű,
Életet eletből igy alakit a halál.”

***

E sorok szerzője, mint tudva van, Sárosy Gyula.

Az oszlopok két oldalán alakuló mellékszárnyakat jobbról papirtekercs s Melpomene álczája, s balról Orpheus koszoruzott lantja disziti, s e jelképek nemcsak eszményi tisztasággal, hanem átalában némi művészi melegséggel és élénkséggel vannak előállitva. Kevés illy emlékmű van, melly az épitészeti rendezést és szabatos kivitelt tekintve, illy szépen sikerült volna, miután itt még a mellék és hátsó részek is jól kiszámitott önálló részekké alakulnak. A tetőzetet gazdag ékitmények, s arabeszkek köritik, mellyek ugyanazon massziv kőből vannak faragva. A hátsó részt több szabályos mező élénkiti, mellynek felső részén egy kiálló érem alakjában készült középmezőben e szavak olvashatók:

„Lendvay Márton hamvainak – fia és tisztelői.”

Gerenday Anatl, ki hazai emlékműveink előteremtése körül már régóta bir érdemekkel, e siremlék körül is uj jeleit adá nemcsak müvészi hivatottságának, hanem hazafiui buzgalmának s áldozatkészségének is. Szabad legyen ez alkalommal megjegyeznünk, mikép e hazai müvészünk az emlékművi (monumentalis) szobrászatot 12 év óta olly mértékben műveli, hogy nem mondunk róla sokat, ha azt állitjuk, hogy a müvészet ez ágának nálunk egészen uj, megváltozott alakot adott. Ki tudná előszámlálni mindazon szép műveket, mellyeket e szakban készitett, s mellyek közé a fennemlitetteken kivül többi között még Kisfaludy Károly Schódelné Rozália stb. siremléke is tartozik. De alig is találunk hazánkban mást, ki olly gazdag anyaggal rendelkezhetnék, mint ő, ki márványbányáiból tetszése szerint vágathatja ki a legmocsoktalanabb szürke, fehér és vörös köveket, a kevésbé tisztákat pedig egyéb épitészeti vállalatainál használhatja fel. Ez utóbbiakat illetőleg márványbányái közelében folytonos munkásságban vagy egy nagyszerü gyára. – Szükségtelen, e hazánkfia gyakorlati ügyességéről szólanunk; a felállitott emlékmüvek elég hangosan hirdetik, s fent leirt legujabb műve különösen tanusitja, hogy Gerenday érti a mesterséget, mint kelljen az érzéketlen követ mintegy átszellemiteni s annak igazán müvészeti, maradandó értéket szerezni.

Végül még csak annyit emlitünk meg, hogy a „halottak napját” ez idén is szokott kegyelettel ünnepelte meg a fővárosi közönség. Az idő igen kedvezett, a kerepesi temető tele volt látogatókkal s a sirokat ezer meg ezer virágkoszoru s lámpa diszité. Nevezetesebb halottaink, kik mig éltek, a közönség kedvenczei voltak, vagy kiknek érdemeit hálásan méltányolja az utuókor, kitünő figyelemben részesültek most is, fölébresztvén minden érző kebelben a visszaemlékezés fájdalmait s örömeit.

Kempf.